Vágó István

címke rss

Hazudott Vágó István és lebukott

Itthon2020.01.10, 20:45

Saját magát buktatta le Vágó István, amikor az Örs vezér téri BKV járműjavítónál fotózkodott.  A gyurcsányista politikus azt állította, látta a rozsdás metrókocsikat, azonban az Örs vezér téri javítóban csak Alstom-kocsik vannak, míg a szétszerelt járművek a Kőér utcában vannak. Egyszóval hazudott.

Gátlástalanul osztogatják a pénzt Karácsonyék a balliberális holdudvarnak

Itthon2019.12.03, 16:24

A Városházán elkezdték osztogatni a pozíciókat a balliberális holdudvarnak, szürreális eredménnyel: Vágó István "kvízprofesszor", Gyurcsány Ferenc lelkes híve, a BKV Vasúti Járműjavító Kft. felügyelőbizottságába ülhet be. A DK-s politikus ráadásul azt mondta: ehhez még jobban is ért, mint a tévézéshez. A balliberális politikai elit egyik legismertebb tagja, a 20 éve a Fidesz iránt érzett gyűlöletéből élő Vásárhelyi Mária pedig a József Attila Színház felügyelőbizottságának elnöke lesz.

Zavaros múltú ellenzékiek kerültek hatalomba

Itthon2019.10.16, 15:49

A vasárnapi önkormányzati választáson több olyan ellenzéki politikus is fontos politikai pozícióhoz jutott, akinek finoman szólva is kétes az előélete. Bemutatjuk a szivárványkoalíció terméseit.

Gyurcsány Ferenc régi embereivel kapaszkodna vissza a hatalomba

Itthon2019.10.14, 16:44

Gyurcsány Ferenc és politikai hátországa a mostani önkormányzati választáson jelentősen megerősödött az öt évvel ezelőtti helyzetéhez képest. Pártja, a Demokratikus Koalíció ugyanis több kerületet és nagyvárost is megszerzett, javítva korábbi önkormányzati pozícióin. A bukott kormányfő tehát olyan helyzetbe került, hogy a háttérből tudja mozgatni a szálakat, és befolyásolni tudja az ellenzék politikáját.

Berki Krisztián: Hogy indulhat a Jobbik támogatásával Vágó István?

Itthon2019.09.25, 10:41

Tovább folyatódik Budapesten az ellenzéki cirkusz. Most a balliberális pártok mellett az identitását elvesztő, de az antiszemitizmusát és cigányellenességét megtartó Jobbik által is támogatott, gyurcsányista Vágó István kritizálta Berki Krisztián főpolgármester-jelöltet, aki egy frappáns poszttal reagált a bukott kvízmester szavaira – írja a Ripost.

Puzsér gárdista egyenruhába öltöztette a Jobbik támogatásával induló, amúgy DK-s Vágó Istvánt

Itthon2019.09.06, 12:44

A napokban azzal borzolta a kedélyeket Vágó István, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja, hogy - többek között - az általa hosszú évek óta folyamatosan lenácizott Jobbik támogatásával indul (ismét) önkormányzati képviselőjelöltként a XII. kerület 11-s számú választókörzetében. Erről Puzsér Róbert humoristának, az ellenzék egyik alkalmatlan főpolgármester-jelöltjének is meg van a véleménye, aminek a közösségi oldalán adott hangot.

Grétsy László nyelvész 88 évesen is dolgozik, tornázik, aktív életet él

Archívum2019.07.25, 13:10

Vágó Istvánnal vezetett közös tévéműsort Álljunk meg egy szóra! címmel a most 88 éves Grétsy László nyelvész. Ma már visszavonultan a nyilvánosságtól, de még mindig dolgozik, rengeteg időt tölt családjával és minden napot tornával kezd. 

Puzsér: Vágó István egy sötét, előítéletes, gyűlölködő, bigott vénemberré vált

Itthon2019.06.19, 13:25

A napokban újabb, minden eddiginél kíméletlenebb Puzsér-Vágó párharcnak lehetett szemtanúja a magyar nyilvánosság: miután az eltanácsolt kvízprofesszor arról írt közösségi oldalán, hogy a független főpolgármester-jelöltnek mentális problémái vannak, olyan válasz érkezett, amire nem igazán lehetett számítani. Puzsérnak finoman szólva is erősen fogott a tolla: azt írta, Vágó István egy sötét, előítéletes, gyűlölködő, bigott vénemberré vált, aki harmincévnyi kérdezés után sincs tisztában a legalapvetőbb pszichológiai ismeretekkel.

Vágó Istvánnak és Lendvai Ildikónak is könyvet küldtek a kereszténység helyzetéről

Itthon2019.04.29, 16:33

Vágó István és társai gúnyolódtak a világban teret nyerő keresztényüldözésen. Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár ezt megunta, és radikális lépésre szánta el magát. Oktató jelleggel egy-egy tiszteletpéldányt küldött meg a keresztényüldözés jelenségéről és a világ legüldözöttebb vallásának, a kereszténységnek a helyzetéről szóló tudományos tanulmánykötetből az érintetteknek.

A DK-s Vágó István a náci botrányainak csúcspontján mosdatja a Jobbikot

Itthon2019.02.12, 15:22

"A Jobbik elindult egy polgáribb irányba" - írta a bukott kvízprofesszor közösségi oldalán vasárnap, miután egy rakat náci felvétel került elő róluk, és egy rakat zsidó szervezet kelt ki ellenük. Ennél rosszabb ütemérzékkel bemutatott mosdatást képtelenség bemutatni, mint amivel most Vágó István próbálkozott. Úgy látszik, a DK-nak már tényleg minden mindegy. 

A bukott kvízprofesszor és a hvg kisújságírója egymásnak esett

Itthon2019.01.15, 09:47

„Valamitől kiemelt célpontja lettem ennek a puffogó hörcsögnek” – reagált Vágó István a napokban arra, hogy rendesen megkérdőjelezték viccértelmezési képességeit. A pást túloldalán nem más állt, mint a mostanában Lenin-pózban tüntetgető, hvg-s kisújságíró, aki nem bánt csínján a bukott tévéssel. Mekkora csata, micsoda küzdelem, milyen ragyogó elmék: ilyenre tényleg csak a magyar balliberális „értelmiség” képes!

Nem bírták ki: karácsonykor is egymásnak esett Puzsér Róbert és Vágó István

Itthon2018.12.27, 13:10

Az újabb csatározás egy Szentestére időzített g*cizős kiscicás történetből indult ki, ami aztán felhőtlen nyugger-gyűlölethordázásba torkollott karácsony harmadnapjára. Hogy teljes legyen a kép, az ateista kvízprofesszor még a "szeretet ünnepe" kártyát is előhúzta régi ellenfelével szemben. Idén sem múlhatott el a karácsony ellenzéki marakodás nélkül.

Gundel Takács Gábor: "Nem gondolom, hogy Vágó István mindent tudott"

Archívum2018.12.22, 16:32

A legendás műsorvezető, Gundel Takács Gábor fogja vezetni a vadonatúj Legyen Ön is milliomos!-t, ezúttal a TV2-n. A kvízmester elmondta, szerinte mi számít manapság tájékozottságnak, mennyire okos a magyar, és hogy ő maga mindent tud-e.

Az ellenzék macskás vezére részeg transzvesztitákhoz hasonlította a zsidó embereket

Itthon2018.12.09, 15:30

Vágó István "kvízprofesszor", és a jobbikos Szávay István után Hommonay Gergely is eljutott a mélypontra. Újult erővel folytatódik az Ellenzéki Antiszemita Hetek.

A bukott kvízprofesszor nem adja fel: továbbra is elszántan támadja Puzsért

Itthon2018.10.30, 19:11

Vágó Istvánt semmivel nem lehet kizökkenteni, ha a celebekkel hadakozó, egypontos főpolgármester-jelöltről van szó. Az eltanácsolt tévés, török- és hódoltsági szakértő nem bírta ki: alig telt el pár nap, és szemünk láttára elevenedik meg az újabb Vágó-Puzsér-csörte, amibe még Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője is beleszólt. Szélsebesen száguld a balos, népszórakoztató roadshow!

A semmiből előkerült a bukott kvízprofesszor, és belerúgott Puzsér Róbertbe

Itthon2018.10.25, 13:37

Itt a legújabb Vágó István–Puzsér Róbert összetűzés, a tét pedig nem más, mint a főpolgármester-jelöltség. Akkorát megy a baloldal a főpolgármester-castingban, mint még soha! Ez az igazi, modern balos népszórakoztatás, nem a Gálvölgyi-show!

Vágó István szerint a magyarok inkább pornót néznek, mintsem híreket

Itthon2018.08.20, 15:14

Akár szerette volna, akár nem, érkezik a minden eddiginél Vágó Istvánosabb gyöngyszem: a Demokratikus Koalíció vezető politikusa szerint a magyar ember pornót néz, és nem híreket, azért nem jutnak el hozzá a magyar ellenzék üzenetei. Csak úgy árad a bukott kvízprofesszor gondolataiból a magyarok iránti szeretet és megbecsülés.

Vágó István paródiába illően nyomoz újságírók után a nyilvánosság előtt

Itthon2018.08.05, 13:21

A Demokratikus Koalíció vezető politikusa a nyilvánosság bevonásával hajtóvadászatot indított az Origo munkatársa ellen, miután portálunk több cikkben is foglalkozott egyik Facebook-bejegyzésével. Első olvasásra komolynak tűnhet a dolog, de Vágó Istvánról lévén szó, nem az. Magyarország első számú européere a kvízprofesszorkodás után rendőrbácsiskodásból is megbukott, de még, hogy! A magyar Clouseau felügyelő egy pillanatig sem tudta azonosítani a célszemélyt, végig stabilan vakvágányon volt, és ebből következően sikertelenül zárult a művelet. Az eltanácsolt kvízmester napról napra mélyebbre süllyed. 

Új szint: Vágó Istvánnak halványlila gőze sincs, miről írogatott a török megszállás kapcsán

Itthon2018.08.02, 16:31

Tegnap megírtuk, hogy az eltanácsolt kvízmester egy Facebook-bejegyzésében a török megszállás 150 évének bűneit relativizálta - aktuálpolitikai indokokból. Vágó cikkünk megjelenése után őrjöngő üzemmódba kapcsolt, és alpári stílusban támadta portálunkat közösségi oldalán. A történet utóéletéhez hozzátartozik: külön műsort szentelt a témának MSZMP-s barátja, Bolgár György, akivel közösen próbálták megfejteni a Klubrádióban, miről szólt a bejegyzés. Új karakter a magyar politikában: a kvízprofesszor, aki még a saját sorait sem tudja értelmezni.

Vágó István a 150 éves török megszállás bűneit relativizálta

Itthon2018.08.01, 12:36

Vágó István közösségi oldalán azt ecsetelte Orbán Viktor tusványosi beszédére reflektálva, hogy Magyarországnak milyen jó volt a török hódoltság időszaka. A bukott kvízprofesszor egyre mélyebbre süllyed, a kaftános zsidók elleni kikelését követően itt van az újabb botránya. A balliberális szellemi alvilág természetesen vele tartott, és gúnyt űztek a magyar emberekből.

Gajdos Tamásnak Vágó István adott tanácsot a Szerencsekerék castingján

Archívum2018.06.29, 07:57

Gajdos Tamás a Szerencsekerékben vált népszerűvé, most pedig az is kiderült, hogyan került a műsorba. Vágó Istvánnak is volt hozzá köze. 

Vágó István élő műsorban válaszolt Puzsér Róbertnek

Archívum2018.05.10, 14:21

Puzsér Róbert Facebook-oldalán támadta Vágó Istvánt, amiért a felesleges lexikális tudás népszerűsítette éveken át. A Rádió1-ben a kritikus újra elmondta, hogy mi a baja a kvízkirállyal, de természetesen Vágó István sem maradt adós a válasszal.

Puzsér Róbert a Facebookon ment neki Vágó Istvánnak

Archívum2018.05.07, 12:09

Puzsér Róbert ezúttal Vágó Istvánba kötött bele. Úgy véli, az egykori kvízmester semmit nem tett le az asztalra, vetélkedőműsoraiban csak felolvasta a válaszokat.

Most Vágó István próbálta magyarázni Gyurcsány részegségét

Itthon2018.03.20, 13:38

Tovább folytatódik a Demokratikus Koalíció és az LMP közötti háború. Vágó István egyszerre csapott oda a Szél-pártnak, és védte meg részegséggel vádolt főnökét. 19 nappal a választás előtt teljesen elmérgesedett a két párt viszonya. 

A nagy kvízkérdés Vágó Istvánhoz

Itthon2018.02.09, 12:52

G.Fodor Gábor, a Századvég elnökhelyettese, a 888 főszerkesztője a következő kérdést tette fel a magát kvízprofesszornak hívó, mindenhonnét elzavart tévésnek:

Vágó István "kvízprofesszor" újabb botránya

Itthon2018.02.08, 23:01

Minden bizonnyal elszakadt a cérna Vágó Istvánnál akkor, amikor tudomására jutott, hogy Köves Slomó, az EMIH hitközségi vezetője a KDNP-s Hollik Istvánt támogatja az áprilisi választáson. A Magyar Hírlap írta meg elsőként, hogy Gyurcsány egyik legfőbb embere azt írta Facebook hozzászólásában, hogy nehezen viseli a „kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát”, nem hatják meg a szertartásaik, és nem érez velük közösséget. A bejegyzésen megdöbbenő ATV-nek a bukott kvízprofesszor megerősítette, hogy ő írta ezeket a sorokat, és összefüggéstelen magyarázkodásba kezdett, amiből nagyjából annyit lehetett kihámozni, hogy természetesen a legkkevésbé ...

Vágó István szerint lenne mit javítani a Piramis című műsoron

Life.hu2018.01.20, 11:22

A TV2 vetélkedőműsora kapcsán fejtette ki a véleményét Vágó István, aki nincs megelégedve a produkcióval, helyesebben a kvízkérdésekkel és a lehetséges válaszokkal. A csatorna belátta, volt, amiben hibáztak. 

Havas Henrik Vágó István feleségét is zaklatta, a tévés mesélt a történtekről

Archívum2017.12.10, 21:27

Havas Henriket Molnár Anikó és Baukó Éva után Vágó István is zaklatással vádolja. Mi lesz még itt?

Vágó István elszólta magát: tudja, hogy Havas Henrik egy zaklató

Itthon2017.12.10, 15:12

Pontosan tudja, hogy Havas Henrik szexuális zaklató, meg is veti érte, mégsem hajlandó elítélni őt Vágó István - ez derül ki a kvízprofesszor Facebook-bejegyzéséből. Vágónak van is oka tudni, hogy milyen ember Havas Henrik, hiszen néhány évvel ezelőtt egy könyvben elárulta, Havas az ő feleségét is zaklatta.  

Vágó István dadogott, Hernádi Judit inkább hallgat Havas Henrikről

Itthon2017.12.09, 17:55

Továbbra is „síri csend és hullaszag” jellemzi a balliberális oldalt Havas Henrik zaklatási ügyeiben. Mint ismeretes, egy héten belül két ismert televíziós személyiség, Baukó Éva és Molnár Anikó is beszámolt arról, hogy a „tanár úr” zaklatta őket és erőszakosan visszaélt a helyzetével. Az esetnek van politikai vetülete is, mivel pár napja jelent meg Havas könyve Vona Gáborról, amivel az antiszemita Jobbik elnöke azt akarta bizonyítani, hogy már megváltoztak és teljesen elfogadhatóak a baloldaliak számára is, hiszen lám egy baloldali újságíró szentel könyvet a kutyákat-macskákat simogató pártelnök fordulatos életének.

Vágó István halálhírét keltették

Archívum2017.09.22, 18:47

Vágó István Facebook-oldalát rosszindulatú hekkerek törték fel. Halálhírét keltve emlékoldallá változtatták privát profilját.

Rózsa György úgy érzi, Vitray és Vágó elárulták

Life.hu2017.03.23, 09:18

Rózsa György úgy véli, egykori kollégái, Vágó István és Vitray Tamás akkor árulták el, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rájuk. Minderről az Esti Frizbi felvételén mesélt.

Puzsér Róbert nekiment Vágó Istvánnak

Tévé2016.12.30, 15:30

Puzsér Róbert szektás nyuggernek, médiahazugságnak nevezte Vágó Istvánt, azért is hibáztatta, hogy az intelligenciát a tárgyi tudásnak feleltette meg.

Puzsér Róbert nekiment Vágó Istvánnak: médiahazugságnak tartja a kvízmestert

Life.hu2016.12.30, 10:02

Az éles nyelvéről és kemény kritikáiról ismert Puzsér Róbert karácsonyi műsorában Vágó Istvánról mondta el a véleményét. Szerinte a műsorvezető kvízműsorokban folytatott munkája egyszerűen egy médiahazugság, pontosabban Vágó István maga a médiahazugság. Természetesen a válasz sem maradt el, Puzsért médiabohócnak titulálta a kvízmester.

A DK szóvivője szerint Orbán mozgatja Juhász Pétert

Itthon2016.10.18, 14:57

Vita kerekedett abból, hol, és milyen módon tüntessen az ellenzék október 23-án. Juhász Péter, az Együtt alelnöke a Parlamenthez szervez tüntetést, ahol Orbán Viktort akarják kifütyülni, míg az ellenzék másik része ugyanabban az időben a Blaha Lujza téren tüntet. Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője szerint nem véletlen, hogy Juhász rászervez az ellenzéki tüntetésre, szerinte ez olyan, "mintha Orbán rendelte volna".

Vágó István bocsánatot kért Bajor Imre özvegyétől

Life.hu2016.03.18, 09:59

Hatalmas vita robbant ki az alternatív gyógyászat körül a Facebookon, Bajor Imre egykori kezelője, Vargha Zoltán és a műsorvezető között.  

Liptai Claudia tudja, hogyan kell hangulatot teremteni

Life.hu2016.03.18, 09:39

A színésznő-műsorvezető a héten újra visszatért a Hal a tortán című műsorba Till Attila oldalán. Nem először láthatjuk Claudiát a show-ban – most ezekre a pillanatokra emlékezünk.

Vágó István szerint fehérlista van a közmédiánál

Tévé2016.03.17, 16:05

Kulka János, D. Tóth Kriszta és Kovács Patrícia után Vágó István is elmondta, mit gondol az MTVA állítólagos tiltólistájáról.

Vágó István poénján szakadunk

Life.hu2016.01.01, 12:39

Felhívásban keres új vágó munkatársat az RTL Klub. A kvízprofesszor, Vágó István azonnal le is csapta a magas labdát, egy halálosan vicces posztban. 

Vágó Istváné az év utolsó nagy poénja

Tévé2015.12.31, 14:47

Felhívásban keres új munkatársat az RTL Klub. A művelt műsorvezetők nagykirálya, Vágó István azonnal frappáns megjegyzéssel reagált – mi tagadás, az eredmény tízpontos.

Névnapi köszöntők idegesítették fel Vágó Istvánt

Life.hu2015.12.27, 10:33

Az egykori televíziós nem kér az "ömlesztett" jókívánságokból. 

Danny Blue Vágó István gondolataiban olvasott

Tévé2015.10.20, 12:06

Danny Blue a napokban egy videót tett közzé arról, hogy sikerült belelátnia Vágó István gondolataiba. A szkeptikus műsorvezetőt csak úgy sikerült meggyőznie, hogy elárulta titkát. A mentalista azt akarta bizonyítani, hogy mennyire befolyásolhatóak vagyunk az impulzusok által.

Vágó István betámadta Andy Vajnát

Life.hu2015.08.08, 10:15

A kvízprofesszor anyagi javai és kérdésesen megszerzett milliárjai miatt vonta kérdőre a világhírű producert.

Kommentháború: Hajdú Péter és Vágó István a Facebookon osztja egymást

Life.hu2015.07.28, 10:30

Valóságos kommentháborút indított el Vágó István egyetlen képpel és a hozzá fűzött megjegyzéssel. Hajdú Péter reagált a vádakra.

Vágó István megvédte Krasznai Tündét

Life.hu2014.10.15, 11:42

A kvízmester az ikes igékkel kapcsolatban üzent Szabó Zsófinak, aki Krasznai Tündének esett neki a beszédmódja miatt.

Vágó István megbukott a politikusi vizsgán

Itthon2014.10.13, 11:35

Vágó István kikapott fideszes ellenfelétől a XII. kerületben, ahol egyéni képviselőjelöltként indult. 394 szavazattal kapott kevesebbet, mint Kovács Lajos. A televíziós személyiség tehát a második helyen végzett.

Vágó István és az ingyenes parkolás

Itthon2014.08.27, 21:22

Az egykori tévés nyugdíjasként ráér, ezért most politizál. A baloldal jelöltjeként, a DK színeiben indul a XII. kerület polgármesteri székéért. 

Hamarosan nagypapa lesz Vágó István

Life.hu2014.06.23, 16:44

A kvízmester fia megnősült és feleségével úgy döntöttek, unokával szeretnék megörvendeztetni szüleiket.

Kasza műsorában alázta Havas Vágót

Life.hu2013.11.13, 21:09

Kasza Tibor Havas Henriket arról faggatta műsorában, hogy mi az a momentum, amikor elmegy a kedve az ismerkedéstől. A Tanár úr a kérdésre egy régi történettel válaszolt.

Vágó István is feltűnik az RTL-en

Tévé2013.10.10, 17:06

Egykor együtt vezették a Pókerarc című vetélkedőt, később egy poén miatt megromlott a kapcsolatuk – de most Vágó elmegy Sebestyén Balázsék új műsorának első adásába. Nem mint volt RTL-es, hanem mint szkeptikus – mondta az Origónak.

Megint nyert a TV2 ellen Vágó István

Life.hu2013.05.28, 14:54

Másodfokon is Vágó István nyert az őt hitelrontásért perlő TV2 ellen. A Fővárosi Ítélőtábla május 28-án hozta meg döntését. Ezzel az ügy lezárult - tudta meg az [origo].

Másodfokon is Vágó István nyert a TV2 ellen

Tévé2013.05.28, 11:40

Lezárult a TV2 kontra Vágó István per, a Fővárosi Ítélőtábla döntésének értelmében a műsorvezető nyert az őt hitelrontásért perlő TV2 ellen - tudta meg az [origo].

Vágóval és Hellerrel is egyeztetett Mesterházy

Itthon2013.05.07, 08:19

Meghatározó értelmiségiekkel tárgyalt hétfőn Mesterházy Attila MSZP-elnök - írja a Magyar Nemzet. Az egyeztetés résztvevői baloldali összefogást szorgalmaztak a kormányváltás érdekében, és kampánystratégiáról is beszéltek.

Vágó István két csatornán tér vissza

Tévé2013.01.16, 15:07

A Story4-en folytatódik az Átvágó, kisebb-nagyobb változtatásokkal, a Fix TV-n pedig az ezoterikus tanoknak, a mágusoknak üzen hadat. Az [origo]-nak elmondta, hogy az Átvágó nem az a műsor, amit éveken át próbált megszerettetni az RTL Klub és a TV2 vezetőivel, az inkább emlékeztetett A kód-ra. A kormányváltás óta nem merik céges bulikba hívni, előtte heti több haknija is volt: vetélkedőket vezetett a munkahelyi kollektíváknak.

Vágó István visszatér

Tévé2013.01.10, 11:30

Hosszabb kihagyás után újra lesz ÁtVágó a Story4 csatornán, némi változtatással - tudta meg az [origo].

Vágó István a bíróságon legyőzte a TV2-t

Tévé2012.06.01, 22:00

A bíróság megalapozatlannak találta a TV2 keresetét, első fokon úgy látta, hogy a TV2 volt műsorvezetője nem sértette meg a csatorna jó hírnevét.

A TV2 pert vesztett - Vágó nem fizet egy fillért sem

Archívum2012.06.01, 18:33

Hiába akart 3 millió forintot legombolni egykori csatornája Vágó Istvánról, a bíróság kimondta: a kvízmester nem sértette meg a TV2 jó hírnevét.

Viták és egy közvélemény-kutatás miatt rúgta ki Vágót a TV2

Tévé2012.04.18, 21:30

Meghallgatták a feleket a TV2 kontra Vágó István perben: a kereskedelmi tévé hárommillió forintot követel Vágótól, mert korábban, egy rendezvényen arról beszélt, hogy politikai okok miatt tehették ki a csatornától.

Kiesett a játékos, bár igaza volt a kvízműsorban

Archívum2012.04.12, 09:13

Annak ellenére, hogy Vágó István nem ismeri el, Boros Márton egyértelműen jó választ adott az átVágó című kvízműsorban.

Százezren követték Vágót a Story4-re

Tévé2012.04.04, 11:33

Javított az ÁtVágó az este nyolcas műsorsáv Story4-es nézettségén, de így is messze még a csatorna számára a Film+, Viasat3, Cool, MTV alkotta középmezőny. A teljes lakosságnál jobbak az adatok, mint a fiataloknál, azaz sok olyan tévéző választja műsort, aki szerette az MTV-n és az RTL-en látott, korábbi kvízeit.

Vágó István szörnyű öltönyével foglalkozik egy brit lap

Tévé2012.04.04, 22:28

A Design Week arról ír, hogy a Studio Hansa munkatársai dolgoztak az ÁtVágó designján, és még Vágó öltözékét is le kellett cserélniük.

Elvittek három és fél milliót Vágótól

Tévé2012.03.28, 19:37

Story4-es rekordnyeremény volt az ÁtVágó-ban: Vágó István új vetélkedőjében már a második napon három és fél millió forintot vitt haza egy játékos. A csatorna még nem adott ki ennyi pénzt nyereményre.

Ezért mondott nemet az RTL Klubnak Vágó

Tévé2012.03.26, 23:35

Mi van a pozsonyi kifliben? Ki nyerte az első Forma-1-es futamot Magyarországon? Mely évben volt az egri vár ostroma? Mely név hiányzik József és Benedek mellől? Ilyesféle, nem riasztóan nehéz kérdésekkel lehet közelebb jutni Vágó Istvánhoz és a milliókhoz a Story4 új kvízében, amely március 26-án rajtol a csatornán. A műsor felvételeibe az [origo] is belenézett.

Így néz ki az új Vágó-vetélkedő díszlete

Tévé2012.03.22, 20:17

Vágó István saját fejlesztésű kvízjátéka, amelyen sok évet dolgozott, március 26 -án, hétfőn este 8-kor indul a Story4-en. A műsor díszlete megfelelően impozáns, elmehetne az RTL-en vagy a TV2-n is: Vágó egy kivilágított, Star Wars-univerzumból ismert, Halálcsillagnak tűnő objektum (valójában emberi agyat mintázó gömb) közepéről tesz fel kérdéseit, a játékosok pedig sorra közelítik meg a centrumot.

Lelkiismeret-furdalása van Vágó Istvánnak

Tévé2012.02.28, 11:22

Március végén indul a Story4 csatornán Vágó István saját fejlesztésű kvíze, az ÁtVágó. Kicsit kellemetlenül érzi magát, mert hitegette az RTL-t, hogy elvállalja a Legyen ön is milliomos-t, de végül elcsábult, mert a Sanoma rábólintott saját fejlesztésű kvízére.

Tízmillió forintot lehet nyerni Vágó István új, háromfordulós kvízében

Tévé2012.02.12, 15:18

Már lehet jelentkezni Vágó István új kvízébe, amely a leírás szerint három fordulóból áll, a vége felé pedig emlékeztet a Fele sem igaz című, nyolcvanas években látott vetélkedőre, amelyet szintén Vágó vezetett. A műsor a Story4-en indul idén tavasszal.

Elindult a TV2 és Vágó István pere

Tévé2012.01.13, 09:48

Január 12-én megkezdődött a TV2 és Vágó István közötti per, a műsorvezetőtől 3 millió forintot követel egykori csatornája.

Vágó István kínaiul promózza új vetélkedőjét - videók

Tévé2011.12.20, 15:12

Közeleg az Átvágó című vetélkedő a Story4 csatornán: három rövid promóciós anyag már készült Vágó István saját fejlesztésű kvízéhez.

Nemet mondott az RTL-nek az új vetélkedőn dolgozó Vágó István

Tévé2011.11.23, 10:49

Nem Vágó István vezeti az újrainduló Legyen ön is milliomos-t, helyette a Story4 ajánlatát fogadta el.

Visszatér itthon a Legyen ön is milliomos

Tévé2011.11.20, 10:36

Az RTL Klub már képernyőn keresi a visszatérő Legyen ön is milliomos újabb játékosait.

Tévés kollégáit elemezte Vágó István

Tévé2011.11.08, 11:18

Az ismert műsorvezető egy német televízióst tart példaképének, akinek műsorait videón nézte. Sebestyén Balázst tehetségesnek tartja, szerinte ügyesen játszik össze a nézőkkel, miközben néha kigúnyolja a szereplőket.

Zavarba hozták a Párbajban Vágó Istvánt a nagy mellű nővel

Tévé2011.10.25, 11:25

Vágó István sajnálja, hogy a TV2-n futó Párbaj című kvízében hagyta, hogy zavarba hozzák a szerkesztők azzal, hogy egy jelentős dekoltázzsal bíró játékost engedtek a műsorba, pusztán a nézettség miatt. Kvízkönyvében néhány érdekes játékosról és az újabb gameshow-król is mesél.

Farkasházy: Havas Henrik tök részegen ülte végig a finn meccset

Life.hu2011.10.19, 17:01

Havas Henrik saját állítása szerint azért froclizza Farkasházyt, mert nehezen tudja elviselni takarékoskodása miatt. De Farkasházy Tivadart sem kell félteni, ha Havasról kell kínos történeteket megosztani. A neves humorista mesélt ezen kívül szürkehályog-műtétjéről is, és megmutatta, milyen menő, sztárfocisták által is használt szemüvegben focizik.

Vágó István: Egy véleményt elhallgattatni nem szép dolog

Tévé2011.08.03, 15:40

Vágó István szerint szűk körben csak egy magánvéleményt hangoztatott, amikor összekapcsolt pár általa ismert tényt és a Tv2-től való kirúgását. Szerinte több év lehet, mire az ügy lezárul, lehet, hogy a nemzetközi bíróságon. Nem bánja, hogy már nem kell folyton a sajtó rendelkezésére állnia, de hiányzik neki a tévézés.

A Tv2 hitelrontással vádolja és beperli Vágó Istvánt

Tévé2011.07.22, 17:08

A Tv2 beperelte Vágó Istvánt: a csatorna vezetősége szerint az egykori műsorvezető valótlan dolgot állít azzal, hogy politikai okok álltak kirúgása hátterében. 

Vágó Istvánnak van még műsorötlete

Tévé2011.03.07, 09:28

Vágó ugyan tévés karrierje végéről nyilatkozott már korábban, műsorötlete még akad. A VV4-be is belenéz néha, de úgy látja, hogy nem tájékozottságuk és műveltségük miatt nézik jelenleg a tévésztárokat.

A Tv2 stúdiójában kiabált kirúgása napján Vágó István

Tévé2011.03.04, 14:56

A 40 milliós játszmá-t erdetileg Vágó Istvánnak szánta a Tv2, de végül Rákóczi Ferencre bízta. Vágó nyilatkozatából kiderül, hogy a szakítás napján, 2010. november 17-én "hisztizett" a stúdióban, mert nem tetszett neki maradéktalanul az angolok licence.

Két frusztrált tévés kiteregeti a szennyest

Szórakozás2011.02.02, 18:03

"Összevesztem Vitray Tamással, Rózsa Gyurival, Egri Jánossal, Havas Henrikkel"- vallja be Vágó István televíziós műsorvezető Bárdos Andrásnak a Kinyitom a számat című interjúkötetben. A beszélgetések meglepően őszinték, Vágó egyáltalán nem titkolja gyengeségeit vagy indulatait. A könyvből az derül ki, tele van sérelmekkel, ahogy beszélgetőtársa, Bárdos is.

Vágó István: Nem az idő múlásával kell feszültséget kelteni

Tévé2010.12.10, 14:19

Vágó István helyett Rákóczi Ferenc kapta A 40 milliós játszmá-t a Tv2-nél, a sokakat meglepő váltást 12 nappal a rajt előtt jelentették be. Vágó az [origo]-nak elmondta, másképp vezette volna a kvízt, de nem rendezői utasítás, hanem a habitusa miatt.

Rákóczi kigolyózta Vágót a TV2-nél

Life.hu2010.11.20, 15:03

A Class FM reggeli Morning Show-jának egyik műsorvezetője, Rákóczi Feri cáfolja, hogy miatta rúgták volna ki Vágó Istvánt a TV2-től. Rákóczi jött, Vágó pedig ment! De mi az igazság?

Vágó Istvánt azóta sem hívta a Tv2

Tévé2010.11.19, 19:40

Vágó István elmondása szerint a Tv2 vezetéséből senki nem hívta, nem kereste november 17-e óta, noha másfél évig a csatorna egyik arca volt - bár szerződése a gyártóhoz kötötte. Vágó a közeljövőben nem tervez újabb tévés munkát.

Vágó és a Tv2: "Egy kényes ügy, amit meg kell oldani"

Tévé2010.11.18, 18:03

Neki sem szóltak korábban, hogy Vágó Istvánt lecseréli a Tv2 - állítja Gonda Péter, az új, A 40 milliós játszma című vetélkedőt gyártó Q-Art Entertainment ügyvezetője, aki a műsorvezetővel áll szerződésben. Vágó másfél éve eljött az RTL-től, ahol nem tudtak neki műsort adni, de már a Tv2-nél sem kell, mert a trend nem a hagymányos, drámai kvízek, inkább a színes gameshow-k, szórakoztató vetélkedők irányába mutat.

Vágó István már nem dolgozik a Tv2-nek

Tévé2010.11.17, 20:34

Másfél év után távozik a Tv2-től Vágó István, ugyanis mást szeretne új vetélkedőjébe a csatorna. A Q-Art Entertainment marad a gyártó, az új műsorvezetőt jövő héten nevezik meg. Az [origo] kérdésére Vágó nem tudott mit mondani: neki még nem szóltak a felek.

November végén indul a Tv2 új vetélkedője

Tévé2010.11.05, 13:07

A Tv2 november 29-én indítja új, naponta jelentkező vetélkedőjét, A 40 milliós játszmá-t. 

Decemberben már képernyőn lesz Vágó István új vetélkedőjével

Tévé2010.10.26, 11:51

November végén, december elején indulhat a Tv2 új kvíze, amelyre már keresik a szereplőket. A csatorna még nem közölte, ki kapja a vetélkedőt, de aligha telik el újabb évad az RTL-től átigazolt műsorvezető, Vágó István nélkül.

Nem bíznak a magyar vetélkedőkben a tévék

Tévé2010.09.17, 11:42

Van rá esély, hogy visszatérjen a Tv2-re Vágó István, de arról még nincs döntés, hogy saját vetélkedővel kerül-e képernyőre. Úgy véli, nem feltétlenül a hazai programigazgatók óvatosságáról van szó: a kereskedelmi tévék külföldi tulajdonosai nem túl rugalmasak, nem ismerik a helyi képernyősöket, inkább a máshol bizonyított formátumokban bíznak. A két nagy kereskedelmi tévé szinte csak licencet vett át - ami saját volt, az meg is bukott.

Titokzatoskodik a Tv2 Vágóval kapcsolatban

Tévé2010.01.22, 22:01

A héten a Bors tényként tálalta, hogy Vágó István nem kap műsort tavasszal. A Tv2 szerint többször lesz képernyőn a műsorvezető, de a programigazgató vetélkedőről, kvízről nem kívánt beszélni.

Vágó eltűnik a képernyőről

Tévé2009.10.16, 12:46

A Párbaj-t gyártó Q-Art Entertainment eleve negyven adásra szerződött a Tv2-vel, a műsort az Áll az alku váltja.

Elvittek 25 milliót Vágótól

Tévé2009.10.08, 10:26

Heteken át óvatosak és visszafogottak voltak a játékosok, megelégedtek 1-2 millióval is: a tegnapi adásban végül valaki elvitte a TV2-es vetélkedő első fődíját.

"Celebes Fábry-show, vetélkedőmázzal"

Tévé2009.09.18, 16:50

Bemutatkozott az új Legyen ön is milliomos!: nyolc évig Vágó István volt a műsor arca, tegnap viszont Fábry Sándor ült be a helyére. Az új műsorvezető nem válaszolt kérdéseinkre, Vágó és a műsor korábbi producere viszont igen: előbbi úgy vélte, jótékonyság esetén könnyebb kérdések dukálnak, utóbbi inkább a feszültséget hiányolta. Nézettségben nyert, de a 28,7 százaléknál alighanem jobbra számított a csatorna.

Bajban Vágó, leverte Laár András, Lola

Tévé2009.09.14, 16:44

A második hét sem sikerült jól - nézettségi szempontból - a Párbaj-nak, mert Vágó vetélkedője simán kikapott a Vacsoracsatá-tól.

Heti hetekkel nyomták le Vágót

Tévé2009.09.08, 16:58

Az RTL nem akart esélyt adni a tőle a riválishoz átigazolt Vágónak, hogy jól rajtoljon: a Heti hetes szereplőit ültette a Vacsoracsata asztalaihoz. A Barátok közt mindent vitt, a Celebműszak első hetében nem volt jelentős ellenfél.

Vágó István: A tudás már nem tiszteletre méltó

Tévé2009.09.03, 13:41

Az RTL-től a TV2-höz távozott tévés biztos volt benne, hogy volt csatornája mindent megtesz majd azért, hogy új kvíze ne legyen sikeres, de nem nagyon bánja a heti, erős ellenfelet, mert úgy látja, műsora, a Párbaj, a második héttől indul be igazán. Vágó elmondja, milyen a kapcsolata Vitrayval, Egri Jánossal, Rózsa Györggyel, és azt is elmeséli, hogy miért neheztel Sebestyén Balázsra. Szerinte nem Fábrynak való a Legyen ön is milliomos, mivel a Showder műsorvezetője nem figyel eléggé vendégeire.

2009 ősze a tévében: rekordév után visszafogottság

Tévé2009.08.30, 11:33

Fábry tényleg beül Vágó székébe szeptember közepétől, utóbbi viszont hétfőtől a TV2-n jelentkezik egy új kvízzel. A Viasat3 sorozatokban és valóságshow-kban hisz, az MTV pedig sportol és igyekszik óvatosan költeni. A gazdasági válság érződik a magyar tévécsatornáknál is, visszaesett a saját gyártású műsorok száma.

Otthon edzhetünk Vágó műsorára

Tévé2009.08.18, 09:56

Elindult Vágó István új vetélkedőjének, a Párbaj-nak az online változata, ahol felkészülhetünk az igazi játékra.

Képernyősök párbajoztak Vágóval

Tévé2009.08.05, 10:13

Elsőként Brózik Klára és Pachmann Péter próbálhatta ki magát Vágó István új vetélkedőjében, a Párbaj-ban.

Vágó új műsora remény a TV2-nek

Tévé2009.07.06, 14:57

Vágó márciusban elhagyta az RTL Klubot, mert nem tudta megvalósítani saját ötleteit. Visszament a tíz évvel ezelőtt elhagyott TV2-höz, de itt sem tudta képernyőre vitetni saját koncepcióit, de kapott helyette egy újabb nemzetközi formátumot, a Duel-t, ami itthon Párbaj címmel fut majd. Mit kell tudni róla?

Már nem titkolják: Vágó a TV2-nél írt alá

Tévé2009.07.02, 13:17

Korábbi szerződése miatt nem szerződhetett előbb, de immár nem titok, amit sokan sejtettek: Vágó István a TV2-höz ment.

Vágót parodizálják a Kalandra Falban

Tévé2009.05.26, 15:13

Az RTL Klubtól már eligazolt Vágó Istvánt karikírozzák a mai Kalandra fal-ban.

Előző
Következő