vádlott

címke rss

Egymás ellen fordultak a vádlottak a perben, melyben Oszter Sándor is érintett

Archívum2018.01.18, 11:06

Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért abban a perben, melyben Oszter Sándor is érintett, ő az ötödrendű vádlott. A súlyos büntetés lehetősége miatt elszabadultak az indulatok, már a vádlottak is egymásra mutogatnak.

Hat vádlott egyszerre vágta fel ereit egy moszkvai bíróságon

Life.hu2017.11.18, 19:57

Egyszerre vágta fel az ereit a tárgyalóteremben hat garázdasággal vádolt férfi egy moszkvai bíróságon.

Milliókkal próbált megvesztegetni egy ügyvédet

Itthon2017.08.17, 12:29

Az ügyvédnek szökésre kellett volna rábeszélnie az ügyfelét, hogy utána dokumentumokat vigyen külföldre - közölte a Fővárosi Főügyészség.

Kolbászba rejtve is csempésztek már a börtönbe telefont

Itthon2016.11.10, 09:31

Az Origónak nyilatkozott elsőként a büntetés-végrehajtás új országos vezetője. Tóth Tamás két évig volt az előző parancsnok helyettese, korábban pedig húsz évig a rendőrségnél dolgozott, ahol budapesti rendőrparancsnok is volt. Azt mondja, nem tervez éles váltást a börtönökben, azt azonban szeretné, ha minden rab dolgozna.

1500 év börtönbüntetést kapott – Lányát is többször megerőszakolta (18+)

Life.hu2016.10.23, 16:00

1503 évet kapott az a kaliforniai férfi, akit 186 rendbeli nemi erőszakban talált bűnösnek a bíróság. Az elítélt négy éven keresztül hetente kétszer-háromszor megerőszakolta saját lányát. 

A brit bűnüldözés legidősebb vádlottja: a 101 éves férfit pedofíliával gyanúsítják

Life.hu2016.06.07, 12:37

Az egykori kamionsofőrt pedofíliával vádolják, ám a férfi tagadja a bűnösségét.

Kiderül, hogy Gyurcsány vagy az MSZP az erősebb

Itthon2016.06.03, 17:26

Meglehetősen viharos kampányon van túl Dunaújváros egy része a hétvégi időközi önkormányzati választás miatt. Egy gyilkossággal vádolt fideszes képviselő lemondása miatt kell vasárnap szavazni, de a baloldal egyik korábbi fellegvárában elmaradt a széles körű ellenzéki összefogás. Persze ez nem azt jelenti, hogy a kormánypártok az esélyesek, de Gyurcsány Ferenc és az MSZP már nagyon összeveszett a jelöltállítás során. A hétvégén kiderül, ki az erősebb a baloldalon. 

Táncosnők verekedtek egy budapesti bárban

Itthon2016.03.11, 11:33

Sértegetéssel kezdődött, halállal is végződhetett volna a táncosnők konfliktusa: késsel és bárszékkel estek egymásnak egy fővárosi éjszakai klubban.

Bíróság előtt az érdi kettős gyilkosság vádlottja

Itthon2016.03.08, 17:35

Bíróság elé állították az érdi kettősgyilkosság vádlottját. A férfi két éve baltával ütötte le az élettársát és egy ismerősét, majd rájuk gyújtotta a házat, hogy eltűntesse a nyomokat.

Bíróság elé állt a spanyol király nővére

Nagyvilág2016.03.03, 22:53

Először állt bíróság elé a királyi család egyik tagja Spanyolországban. A vád szerint a spanyol király nővére és férje 6,1 millió euró közpénzt sikkasztott el egy alapítványon keresztül. Június végére lehet ítélet az ügyben.

Életfogytiglant kapott egy négyéves kisfiú

Life.hu2016.02.22, 12:24

Tényleg igaz! Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt a kairói bíróság egy négyéves kisfiút, Ahmed Manszur Karnit. A kisfiú ügyvédje annyit mondott az eset kapcsán, hogy az "ésszerűség öngyilkosságot követett el".

Két késsel támadt a NAV-ellenőr gyilkosa

Itthon2016.02.17, 13:50

Lekapcsolta a villanyt, és elkezdődött a mészárlás: a vádlott több mint húsz szúrással gyilkolhatta meg a NAV egyik ellenőrét, életveszélyesen sérült az áldozat kollégája is.

Bérgyilkost keresett, háromszor is átverték

Itthon2016.01.13, 11:13

A kudarcok ellenére sem adta fel az idős férfi: a Fővárosi Főügyészség szerint háromszor is bérgyilkost fogadott volna, hogy megölesse haragosait, de mindig feljelentették.

Bántalmazták és embertelen körülmények között tartották az idős asszonyt

Life.hu2015.06.12, 08:55

Kizárta saját otthonából, verte, éheztette és embertelen körülmények között tartotta a 80 éves idős asszonyt az a kunszentmiklósi testvérpár, akik ellen most vádat emelt az ügyészség.

Növényi Norbert börtönbe kerülhet

Life.hu2015.04.02, 16:13

Az olimpiai birkózóbajnok bajban van. Növényi Norbert egy adócsalási ügyben hetedrangú vádlott, de azt állítja, ártatlan.

Újra a vádlottak padján Zalatnay Cini

Archívum2015.03.17, 14:39

Kétmillió forintos csalással vádolják Zalatnay Saroltát, akinek ügyében szerdán születhet döntés.

Végeznének magukkal Szita Bence gyilkosai

Life.hu2013.07.02, 18:00

Az első fokon tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt B. József és K. József véget vetne az életének, ha másodfokon is ez az ítélet születne - tudta meg a Blikk.

Nem törődött az anyjával, emberöléssel vádolják

Itthon2013.07.01, 13:21

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emeltek vádat egy miskolci nő ellen, aki azzal, hogy nem gondozta édesanyját, hozzájárult a halálához. A büntetőügy tárgyalása csütörtökön kezdődik a Miskolci Törvényszéken.

Brutális részletek Szita Bence meggyilkolásáról

Life.hu2013.05.13, 16:23

Elkezdődött Szita Bence gyilkosainak pere a Kaposvári Törvényszéken. A 11 éves fiút a vád szerint korábbi nevelőanyja megbízására B. József és K. József ölték meg - írja az origo.

Ismét bíróság előtt a magyarsága miatt megvert diák támadói

Itthon2011.10.17, 15:15

Megkezdődött hétfőn a Fővárosi Bíróságon a másodfokú tárgyalása annak a - közösség tagja elleni erőszak miatt indult - büntetőpernek, amelyben hét fiatalt azzal vádol az ügyészség, hogy magyarsága miatt támadtak rá egy diákra a fővárosban két évvel ezelőtt.

Bérgyilkossal akarta megöletni az apját egy balatonlellei fiú

Itthon2011.10.10, 13:02

A tizenhat éves fiú négymillió forintot és az apja autóját ígérte a gyilkosságért egy ismerősének. A fiú azért akarta megöletni az apját, mert szerinte túl szigorúan nevelte.

Feladta magát a Cozma-ügy negyedrendű vádlottja

Itthon2011.09.01, 13:28

A Cozma-gyilkosság negyedrendű vádlottja, P. Gábor kedden szökött meg a rendőrök elől, amikor előzetes letartóztatásba akarták helyezni. A rendőrség szerda óta körözte.

Két héten belül ejthetik a nemi erőszak vádját a Strauss-Kahn-ügyben

Nagyvilág2011.07.05, 16:10

Kétségek merültek fel a szobalány szavahihetőségével kapcsolatban, ezért két héten belül ejthetik a nemi erőszak vádját Dominique Strauss-Kahnnal szemben a New York Post információi szerint.

Visszavárják szövetségesei a francia politikába Strauss-Kahnt

Nagyvilág2011.07.02, 11:28

Dominique Strauss-Kahn szövetségesei azt mondják, hogy a volt IMF-vezér visszatérhet a francia politikába, miután sikerül tisztáznia magát az ellene felhozott vádak alól - írja a BBC internetes kiadása szombaton. Lionel Jospin korábbi miniszterelnök szerint Strauss-Kahnnak kell eldöntenie, hogy szeretne-e indulni a jövő évi elnökválasztáson, utána pedig a szocialista párt is döntést hozna.

Felbolydultak a franciák a Strauss-Kahn-ügy fordulata miatt

Nagyvilág2011.07.01, 19:12

Sokan örülnek a francia szocialista pártban Dominique Strauss-Kahn korábbi IMF-vezér zaklatási ügyében történt fordulatnak. Egyesek azt javasolják, hogy függesszék fel a francia elnökválasztás baloldali jelöltjéről döntő előválasztások regisztrációját, hogy a jövőre esedékes választáson Nicolas Sarkozy elnök legesélyesebb kihívójának tekintett Strauss-Kahn még jelöltethesse magát.

Inog a Dominique Strauss-Kahn, volt IMF-vezér elleni vád

Nagyvilág2011.07.01, 13:43

Péntek délelőttre váratlanul berendelték a New York-i bíróságra a szexuális zaklatással vádolt Dominique Strauss-Kahnt. A Nemzetközi Valutaalap volt vezérigazgatójának eredetileg július 18-án lenne az első meghallgatása, az ügyészek most mégis berendelték, de azt nem magyarázták meg, hogy miért. A New York Times szerint megdőlhetnek a Strauss-Kahn ellen felhozott vádak.

Ártatlannak vallotta magát a bíróságon a nemi erőszakkal vádolt volt IMF-vezér

Nagyvilág2011.06.06, 17:12

Feleségével érkezett a New York-i bírósági meghallgatására a Nemzetközi Valutaalap szexuális zaklatással és nemi erőszakkal vádolt volt elnöke. Dominique Strauss-Kahn vallomásában azt mondta, hogy nem tartja magát bűnösnek.

Cozma-ügy: enyhe büntetést, illetve felmentést kért két vádlott védője

Itthon2011.06.01, 17:04

A Cozma-ügy szerdai tárgyalásán a Veszprém Megyei Bíróságon B. Csaba ötödrendű vádlott ügyvédje enyhe büntetés kiszabását, míg a hatodrendű vádlott, G. Péterné ügyvédje védence felmentését kérte.

Bevallotta két amerikai, hogy terrorcselekményekre készült

Nagyvilág2011.03.03, 20:40

Bűnösnek vallotta magát külföldön végrehajtandó gyilkosságokra való összeesküvésben csütörtökön a newarki szövetségi bíróságon két New Jersey-i férfi, akiket nem sokkal az után tartóztattak le, hogy egy pakisztáni származású amerikai májusban autóba rejtett pokolgépet akart felrobbantani a New Yorki-i Times Square-en.

Milyen lesz a vádlott nélküli tárgyalás?

Archívum2011.02.08, 15:42

Rémálomnak nevezte Ruttner György védőügyvéd azt a törvényi módosítást, amely értelmében márciustól a büntetőtárgyalás a vádlott távollétében is megtartható, befejezhető.

39 személyt vádoltak meg terrorizmussal a Rózsa-ügyben

Nagyvilág2010.12.18, 08:37

A bolíviai ügyészség pénteken előterjesztette a Rózsa-ügyben terrorista összeesküvéssel megvádolt személyek listáját. A 39 vádlott egyike a magyar állampolgárságú Tóásó Előd is, akit jelenleg egy bolíviai börtönben tartanak fogva.

43 év fegyház a boldogkőváraljai pap-gyilkosságért

Itthon2009.01.15, 21:31

Negyvenhárom év fegyházbüntetést kapott az a négy vádlott, akiket a 2003-as boldogkőváraljai pap-gyilkossággal vádoltak - derül ki a Debreceni Ítélőtábla. Csütörtöki ítéletéből.

Zuschlag azt hitte, bedönthetné a fél kormányt

Itthon2008.12.04, 00:32

Annyi durva történet van a telefonján, hogy biztos nem hallgatják le, mert abba a fél kormány belebukna - állította Zuschlag János egy lehallgatott telefonbeszélgetésben, amelyet az ügy szerdai tárgyalásán játszottak le. Az ügy tizedrendű vádlottja szerint Zuschlag arról is beszélt, hogy Arató Gergely, Ujhelyi István és Kiss Péter is tudott az ügyeiről. A volt képviselő állítólag azt mondta: így működik az egész ország.

Ezer gyanúsított az első szaúdi terrorista perben

Nagyvilág2008.10.21, 10:52

Kilencszázkilencvenegy vádlottja van Szaúd-Arábia első terrorizmussal kapcsolatos perének. A vádlottak a feltételezés szerint 2003 óta 164 embert öltek meg.

Lecserélik Karadzic bíráit

Nagyvilág2008.08.21, 19:12

Másik bírói csoportra bízták Radovan Karadzic egykori boszniai szerb vezető ügyét a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszéken, mert az ügyészség megváltoztatta azt az álláspontját, hogy az ügyet más vádlottakéval közösen kezeli.

Kíváncsiságra hivatkoztak a székházostrom vádlottjai

Itthon2008.05.29, 12:36

Az MTV-székház ostroma miatt indult büntetőper csütörtöki tárgyalásán meghallgatott vádlottak többsége is tagadta, hogy garázdaságot követett volna el. A legtöbben azt mondták: kíváncsiságból mentek a köztévé épületéhez. Volt, aki italautomatát feszegető társa csitításáról beszélt, egy másik vádlott pedig félelemmel magyarázta, hogy kalapács volt nála. Csak egyvalaki ismerte el, hogy elhajított egy követ.

Tagadnak a székházostrom vádlottjai

Itthon2008.05.28, 14:41

Vallomást tett a bíróság előtt a székház ostrom miatt indult per első hat vádlottja. Többségük tagadta bűnösségét, csak egy vádlott ismerte be tettét, amit állítása szerint már megbánt. Az egyik vádlott azt vallotta, hogy ő csitítani próbálta az erőszakoskodókat, míg egy másik mindössze egy műanyag darab elhajítását ismerte el.

Kezdődik a pedofil gyilkosság pere Belgiumban

Nagyvilág2008.05.26, 12:29

Megkezdődött Belgiumban az a per, amelyben egy két évvel ezelőtti pedofil kettős gyilkosság vádlottja áll bíróság elé. A két kislány megölésével vádolt férfi tagadja bűnösségét, de több bizonyíték is ellene szól.

Elítélték a szegedi kollégiumi beavatás vádlottait

Itthon2008.05.14, 13:27

Másodfokú ítélet született a szegedi kollégiumi beavatás ügyében, a résztvevő diákok egy részét közmunkára ítélték. Az első éveseknek 2006 májusában egy éjszaka több órás beavatási szertartáson kellett részt venniük - például ürülékkel teli vécébe állították őket vagy fokhagymás kenyeret etettek velük.

15 évet kaptak Bush leleplezett merénylői

Nagyvilág2008.05.14, 13:45

Tizenöt év börtönbüntetésre ítélték a George W. Bush ellen korábban merényletet tervező három jordániai férfit. Busht akkor akarták meggyilkolni, amikor 2006-ban Ammánba látogatott. A vádlottak mindvégig ártatlannak mondták magukat.

Meghosszabbították a móri vádlott előzetesét

Itthon2008.04.11, 19:41

Az elsőfokú eljárás befejezéséig meghosszabbította a móri bankrablás vádlottjának, W. Róbertnek az előzetes fogva tartását a Fejér Megyei Bíróság, a tárgyalás időpontját még nem tűzték ki. A férfit a móri Erste bankban elkövetett mészárlásban való részvétellel gyanűsítják.

Fojtogatás vet árnyékot a 9/11-es perre

Nagyvilág2008.02.12, 08:01

Tisztességes tárgyalást ígérnek az amerikai hatóságok annak a hat férfinek az ügyében, akiket azzal vádolnak, hogy közük volt a 2001. szeptember 11-i merényletekhez. Jogvédők szerint azonban a vádlottak elleni eljárás során több hiányosság is történt. Árnyékot vet az ügyre, hogy a CIA elismerte, az egyik vádlott kihallgatásán úgy tettek, mintha vízbe akarnák fojtani.

Enyhítették a betegcsere-ügy vádlottjainak büntetését

Itthon2008.01.16, 18:01

Némileg enyhítette a másodfokú bíróság a szegedi betegcsere-ügy vádlottjainak ítéletét. E szerint az első- és a másodrendű vádlottak büntetése nem lesz kihatással civil életükre.

Huszonhat vádlott a roma kárpótlási ügyben

Itthon2007.11.26, 13:43

Roma kárpótlással kapcsolatos visszaélések miatt 26-an álltak a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság elé a hétfőn kezdődött tárgyalássorozat első napján. A vádlottak között van a Győri Roma Kisebbségi Önkormányzat jelenlegi elnöke is.

Enyhe ítélet született az Energol-ügyben

Itthon2007.11.14, 12:39

Tizenegy évvel a nyomozás megkezdése után született első fokú ítélet az Energol-ügyben: hat vádlott két évnél rövidebb letöltendő szabadságvesztést, hat felfüggesztettet kapott, míg öt vádlott felmentését maga az ügyészség kezdeményezte. A hosszúra nyúlt ügy nyomozói még a '90-es évek legnagyobb olajos fogásáról beszéltek, mára azonban a vádak többsége bizonyíthatatlanná vált.

Húsz év a vukovári vérengzésért

Nagyvilág2007.09.28, 12:06

Húsz évet kapott az 1991-es vukovári vérengzés miatt egy volt jugoszláv katonai parancsnok. Milan Mrksic az elsőfokú hágai ítélet szerint bűnrészes a vukovári kórházból elhurcolt közel kétszáz ember megölésében és megkínzásában. A per másodfokú vádlottja öt évet kapott, a harmadik vádlottat felmentették.

Elhalasztották az Energol-ügyet

Archívum2007.06.08, 10:31

A 90-es évek legismertebb olajügye, az Energol-per tárgyalása június 25-én folytatódik a Fővárosi Bíróságon (FB), miután a bíró a pénteki tárgyalást kénytelen volt elhalasztani az egyik vádlott távolléte miatt.

Carla del Ponte többet vár Szerbiától

Nagyvilág2007.06.06, 19:21

Kedvező jelentést terjeszt a Nemzetközi Törvényszékkel (NT) folytatott szerb együttműködésről az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elé a hágai testület főügyésze, aki azonban további hágai vádlottak elfogására utalva addig is újabb "pozitív lépéseket" vár Belgrádtól.

Csődbűntettel vádolják az egykori fideszes képviselőt

Itthon2007.04.24, 13:47

Csődbűntettel vádolják Sümeghy Csabát, a Fidesz egykori országgyűlési képviselőjét. A vádlott tagadja érintettségét, bűnösségét.

Kommandósok őrködnek a "fekete sereg" perén

Itthon2007.03.06, 15:08

Többek közt egy Ragyás Tóniként ismert békásmegyeri pénzbehajtó meggyilkolásával vádolják az alvilágban "fekete sereg" néven ismert bűnszövetkezet vezetőjét és társait. Az összesen 27 vádlott ellen folyó tárgyalás rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődött meg. A tárgyalás elsőrendű vádlottja nem akart vallomást tenni, de közölte, valótlannak tartja az ügyészség állításait.

Felmentették a Wehrmacht egy volt tisztjét

Nagyvilág2007.02.26, 19:43

A La Spezia-i katonai törvényszék felmentette hétfőn a 87 éves, bécsi Herbert Hantschkot, a Wehrmacht volt hadnagyát a San Poló-i tömeggyilkosságban való részvétel vádja alól. A per a vádlott távollétében zajlott le.

Hallgatnak a madridi robbantás vádlottjai

Nagyvilág2007.02.16, 16:29

Az egyiptomi után az afgán vádlott is tagadta az al-Kaidával való kapcsolatát a madridi robbantások perének második napján. Juszef Belhadzs feltételezett társához hasonlóan nem válaszolt a bíróság kérdéseire.

Kezdődik a madridi robbantók monstre pere

Nagyvilág2007.02.15, 12:12

Európa legnagyobb iszlám szélsőgesek elleni perének mondják azt a most kezdődő madridi eljárást, amelynek során a 2004. máricus 11-i madridi vonatrobbantások vádlottjait vonják felelősségre. Huszonkilenc embert állítanak bíróság elé, akikre összesen 270 ezer év börtönbüntetés kiszabását kéri az ügyészség. A három éve elkövetett merénylet-sorozatban 191 ember vesztette életét, és több mint 1700-an sebesültek meg.

Egy év felfüggesztettet kapott a testvérét lelövő vadász

Itthon2007.01.18, 15:05

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Nógrád Megyei Bíróság azt a férfit, aki vadászat közben véletlenül lelőtte országgyűlési képviselő öccsét. A nem jogerős ítélet ellen fellebbezett a vádlott ügyvédje.

Húsz évet kapott az ETA logisztikai főnöke

Nagyvilág2006.11.29, 19:53

Húsz év börtönbüntetésre ítélte az ETA baszk szakadár szervezet ellátási és beszerzési főnökét Párizsban a terrorizmus ügyeiben illetékes különleges törvényszék, amely tizennégy vádlott felett mondott ítéletet szerdán.

Öt évet kapott a baktalórántházi polgármester

Itthon2006.11.27, 15:31

Csalásért hat év börtönre ítélték Baktalórántháza volt polgármesterét, aki jelenleg alpolgármester. A mostani polgármester öt év börtönbüntetést kapott. Az ügy négy éve indult, a két fő vádlott azóta újból megnyerte az önkormányzati választást.

Részlehajlással vádolják a Szaddám-per főbíráját

Nagyvilág2006.09.13, 10:32

A Szaddám-per főügyésze összeveszett a tárgyalást vezető  bíróval, részlehajlással vádolta meg és felszólította: mondjon le. Szerinte ugyanis a vezető bíró elfogult a vádlott javára, mert megengedte, hogy Szaddám Huszein politikai nyilatkozatokat tegyen.

Tagadnak a Szlávy-per vádlottjai

Itthon2006.05.03, 16:18

Megkezdődött a Szlávy Bulcsú, a "Balaton királyaként" ismert vállalkozó megölése miatt indult büntetőper szerdán a Pest Megyei Bíróságon. Az alvilági kapcsolatokkal rendelkező vállalkozó holttestét egy fővárosi garázs szerelőaknájába bebetonozva 2004-ben találták meg, hét évvel az eltűnése után. Az első tárgyalási napon két vádlott is az ártatlanságát hangoztatta, egyikük még azt is tagadta, hogy ismerte volna Szlávyt.

Moussaoui egy ötödik szeptember 11-i gép pilótája lett volna

Nagyvilág2006.03.27, 22:18

Zacarias Moussaoui vádlott hétfőn azt állította, hogy a 2001. szeptember 11-én neki kellett volna - a "cipőbombás" Richard Reiddel együtt - eltérítenie egy ötödik utasszállítót és azt a Fehér Háznak vezetnie.

Boszniai muzulmán parancsnokokat ítéltek el Hágában

Nagyvilág2006.03.15, 18:43

Öt év börtönre ítélte a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék szerdán Enver Hadzihasanovic volt boszniai muzulmán tábornokot főként boszniai horvátok elleni, a háborús jog és szokások megszegésében álló bűnökért, ugyanezen ügy másik vádlottja, Amir Kubura ezredes pedig két és fél éves büntetést kapott.

Újabb andizsáni lázadókat ítéltek el

Nagyvilág2005.12.21, 19:08

A májusi andizsáni felkelés újabb 42 vádlottját ítélték súlyos börtönbüntetésre szerdán Üzbegisztánban. Az ismét zárt ajtók mögött tartott tárgyaláson 12-től 20 évig terjedő szabadságvesztést szabtak ki a vádlottakra - jelentette be az üzbég legfelsőbb bíróság.

Megúszhatja az agg náci háborús bűnös

Nagyvilág2005.09.26, 19:34

Egy német bíróság beszüntette az eljárást egy náci háborús bűnökkel vádolt 90 éves férfi ellen, mert - az indoklás szerint - egészségi állapota alkalmatlanná teszi a vádlottat a tárgyaláson való részvételre. A hageni tartományi bíróság szóvivője hétfőn megerősítette a Westdeutscher Rundfunk német rádió ilyen értelmű hírét.

Beismerték tettüket Karcsika Törökországba csempészői

Itthon2005.09.14, 18:45

Beismerte tettét mind a hat vádlott, aki az ügyész szerint részt vett Tüysüz Mehmet Karcsika Törökországba csempészésében; ellenük a Szegedi Városi Bíróságon szerdán megszületett az egyelőre nem jogerős ítélet.

Huszonegy vádlottja van a brókerbotránynak

Itthon2005.08.24, 17:30

A vádemelésig jutott a brókerbotrány ügyében folytatott nyomozás, az elsőrendű vádlott Kulcsár Attila lett. Mellette Kerék Csaba, Rejtő E. Tibor, Forró Tamás és Bitvai Miklós is vádlottak. Csak egyetlen politikust vádoltak meg, egy kőbányai MSZP-s önkormányzati képviselőt. A rendőrség szerint csak kétmilliárd forint tűnt el, a többi elsikkasztott pénzt sikerült zárolni, vagy vagyontárgyak formájában lefoglalni. Polt Péter legfőbb ügyész a Heti Válasznak adott interjújában azt mondta, nem kötöttek vádalkut Kulcsárral.

28 évet kapott a francia pedofilhálózat vezetője

Nagyvilág2005.07.28, 10:55

A világ egyik legnagyobb pedofil-perében hozott ítéletet a francia bíróság. Összesen 62 vádlottat ítéltek el, 45 gyerek és csecsemő megerőszakolása miatt. Az első számú vádlott 28 évet kapott, de volt aki megúszta 4 hónap börtönnel. Az egyik vádlott saját gyerekeit erőszakolta meg az ítélet szerint. Az áldozatok között volt féléves csecsemő is.

A börtönből próbált irányítani a maffiaügy egyik vádlottja

Itthon2005.06.23, 18:50

Csütörtökön a Kecskeméten folyó maffiaper tárgyalásán felolvasták azokat a lefoglalt leveleket, melyek szerint a letartóztatásban lévő ötödrendű vádlott még a börtönből is megpróbálta irányítani a pénzszerző akciókat.

Ügyvédek ügyeskedhettek a hamis illetékbélygekkel

Itthon2005.04.27, 14:00

Illetékbélyeg-hamisítás miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség tizenhét ember ellen, a vádlottak között három ügyvéd is van - közölte Dobos Gabriella ügyészségi szóvivő. Összesen csaknem 140 millió forint a felhasznált hamis illetékbélyegek összege, a tényleges kár azonban ennél jóval kevesebb, mintegy hatmillió forint.

Hága hazaengedte a szerb háborús bűnösöket

Nagyvilág2005.04.15, 21:05

Megérkezett pénteken Belgrádba a koszovói válság idején elkövetett háborús bűntényekkel vádolt négy politikus, illetve tábornok. Belgrád kezességet vállalt a vádlottakért, így Hága szabad lábra helyezte a vádlottakat.

Nagykövet is vádlottja az árvaházi zaklatásoknak

Nagyvilág2004.11.25, 14:11

Árvaházi zaklatási per kezdődött Portugáliában, melyben hét embert vádolnak azzal, hogy szexuálisan zaklatták az árva gyerekeket. A vádlottak között van az árvaház helyettes vezetője és egy volt nagykövet is.

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek három bőrfejűt

Itthon2004.09.20, 15:05

A közösség elleni izgatás vádjával indult szkinhed-per hat vádlottja közül hármat bizonyítottság hiányában felmentett, hármat pedig felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB). Az egyik elítélt büntetése már jogerős, a másik kettőé még nem.

Boszorkányper kezdődött Tanzániában

Nagyvilág2004.08.05, 16:29

Tanzániában 20 embert azzal vádolnak, hogy egy boszorkánycsoport tagjaiként hét embert megöltek szertartásukon. A vádlottak között faluvezetők és más helyi tisztségviselők is vannak.

Folytatódik a szkinhedper

Itthon2004.06.01, 08:20

Kedden folytatódik a közösség elleni izgatással gyanúsított Alkay Csaba és társai elleni büntetőper a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A vádlottak 1999 februárjában az azóta bezárt Viking Klub úgynevezett becsületnapi rendezvényén - a vád szerint - rasszista dalokat adtak elő.

Nem drog, hanem tömeghatás alatt égették az izraeli zászlót

Itthon2004.03.18, 16:44

Nem tudatmódosító szer, hanem a tömeghatás a magyarázata M. Giorgio Richard tettének, aki a Tilos Rádió előtt januárban tartott tüntetésen két másik társával együtt részt vett egy izraeli zászló elégetésében - mondta el az igazságügyi orvos szakértő a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A vádlott ugyanis azzal védekezett, hogy egy cukorka miatt került beszámíthatlan állapottba.

Két vádlott ruháján is kimutatták Simon Tibor vérét

Itthon2004.02.20, 17:53

Két vádlott ruháján is kimutatható Simon Tibor vére - mondta egy véranalízissel foglalkozó szakértő az egykori válogatott focista agyonverése miatti per tárgyalásán. A harmadik vádlott ruhája már kitisztítva került a szakértőhöz, a negyedikén pedig csak saját vére volt.

A nők megerőszakolását parancsolta a miniszternő

Nagyvilág2004.02.04, 13:53

Pauline Nyiramasuhuko család- és nőügyi miniszter volt, amikor arra adott parancsot, hogy a többséghez tartozó ruandai hutuk erőszakolják meg a tuszi nőket. Az 1994-es egymillió emberéletet követelő népirtást megtorló nemzetközi bíróság első női vádlottja a volt kormánytag.

Nyolc és fél évet kapott a német kannibál

Nagyvilág2004.01.30, 11:26

Bár az ügyészség életfogytiglani börtönbüntetést kért, a bíróság ehhez képest csak nyolc és fél évnyi szabadságvesztést szabott ki arra a német férfira, aki egy önként jelentkező férfit megölt és megevett. A vádlott korábban már beismerte tettét, és azt mondta, hogy gyermekkori vágya volt, hogy embert ehessen.

Ruanda: száz embert ítéltek el népirtásért

Nagyvilág2003.08.04, 20:25

Száz vádlottat ítélt el egy ruandai bíróság az 1994-es népirtásban való részvételért, közülük 11-re halálbüntetést szabtak ki.

Az AB-hez fordulnak a vádlottak jogaiért

Itthon2003.07.07, 08:40

Az új büntetőeljárási szabályozás indokolatlanul korlátozza a vádlottak jogait, ezért az Alkotmánybírósághoz fordul egy budapesti ügyvéd - írja a Népszabadság.

Pénzbüntetés a németkéri házrongálóknak

Itthon2003.05.23, 15:35

Pénzbüntetésre ítélték a németkéri házrongálás vádlottjait. Az ítéletet azonban a bíróság egy év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.

Zárt ajtók mögött kezdődött S. Kitti büntetőpere

Itthon2003.04.24, 10:36

A nyilvánosság kizárásával kezdődött el csütörtökön a nevelőapja meggyilkolásával vádolt S. Kitti büntetőpere. Az ügyész, tekintettel a vádlott fiatal korára, azt kérte a Somogy Megyei Bíróságtól, hogy a tárgyalás mindvégig zárt ajtók mögött folyjék.

Életfogytiglant kértek a Fő utcai órásgyilkosságért

Itthon2003.04.14, 15:24

Az ügyész életfogytiglani börtönbüntetést kezdeményezett a Fő utcai órásüzletben négy évvel ezelőtt elkövetett rablógyilkossággal vádolt férfi ellen. Az egy darabig szabadlábon védekező vádlott mindent tagad, állítása szerint mások akarják ráterelni a gyanút.

Szabadlábon a Fő utcai rablógyilkosság vádlottja

Itthon2003.04.14, 14:41

Szabadlábra helyezte a három és fél évvel ezelőtti Fő utcai rablógyilkosság elsőrendű vádlottját a Fővárosi Bíróság hétfői tárgyalásán kihirdetett végzésével. A vádirat szerint a férfi - társával együtt - kirabolt egy órásüzletet és lelőtte az eladót.

Életfogytiglant kérnek az oktogoni lövöldözőre

Itthon2003.02.11, 12:07

Életfogytiglani börtönbüntetést kér az ügyész az oktogoni lövöldöző néven elhíresült férfira. Az ügyész szerint a vádlott olyan nagy veszélyt jelent a társadalomra, hogy feltételesen sem lehetne szabadlábra helyezni. A Fővárosi Bíróságon zajló perben csütörtökön hoznak elsőfokú ítéletet.

Barátjának akart segíteni a kazetta-ügy vádlottja

Itthon2003.01.08, 17:36

A kazetta-ügy elsőrendű vádlottja, Benczéné Tóth Judit a szerdai tárgyaláson elismerte, hogy átvette a 3 millió forintos kenőpénzt tartalmazó borítékot, azonban nem adta át Torgyán Attilának, Torgyán József fiának, ezért nem tartja bűnösnek magát. Benczéné állítja: vádlottársának, Mittelmayer Ferencnek akart segíteni, aki jó ismerőse. Ugyankkor az is kiderült: Torgyán Attila gyerekkori barátja volt, a poltikus fiát azonban mégis kellemetlen helyzetbe hozta.

A 17 éves sorozatgyilkos ölt gyakrabban

Nagyvilág2002.12.23, 07:56

Az eddigi bizonyítékok alapján a Washington környéki sorozatgyilkosság két vádlottja közül legtöbbször a 17 éves gyanúsított húzta meg a ravaszt. A két férfi a vád szerint tíz embert ölt meg októberben.

Megszűnt a Globex-vezetők házi őrizete

Itthon2002.07.19, 15:05

A Fővárosi Bíróság pénteken megszüntette Postáné dr. Vellai Györgyi és Vajda László házi őrizetét, ugyanakkor fenntartotta a lakhelyelhagyási tilalmat. A két vádlott a Globex vezetőjeként 6 milliárd forintos kárt okozott - a vádirat szerint.

Ítélet előtt Nógrádi Zsolt, az olajtanú

Itthon2002.07.08, 15:34

Letöltendő börtönbüntetést kért az ügyész Nógrádira a hamis vád miatt indult büntetőperben. Nógrádi azonban bízik abban, hogy felmentik. A vádlott az utolsó szó jogán - ahogyan korábban is - tovább vádolt, ezúttal a legfőbb ügyész lemondását követelte. Kedden elsőfokú ítéletet hirdet a bíróság a másfél éve kezdődött perben.

Lengyelország: banki rablógyilkosságért életfogytiglan

Nagyvilág2002.06.03, 19:26

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a varsói körzeti bíróság hétfőn a Kredyt Bank egyik varsói fiókjában tavaly tavasszal elkövetett brutális négyes rablógyilkosság három fő vádlottját.

Jogerős ítélet a huszonhét vádlottas kábítószer-ügyben

Itthon2002.05.22, 19:18

A büntetési tételek mértékét egyes esetekben megváltoztatta szerdán a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság abban a kábítószer-ügyben, amelyben összesen 27 személyt vádolt az ügyészség. A vádlottak egy holland állampolgár vezetésével 1996-ban és 1997-ben Hollandiából szállítottak és Magyarországon nagy- és kiskereskedőként terítettek több tízezer darab Extasy tablettát és több száz kilogrammnyi speedet.

Elindult Belgrádból két hágai vádlott

Nagyvilág2002.05.02, 10:08

Nikola Sainovic volt jugoszláv kormányalelnök és Momcilo Gruban, a boszniai Omarska fogolytábor egykori őrparancsnoka csütörtök Belgrádból Hollandiába repült, hogy önként feladja magát a Nemzetközi Törvényszéknek. A jugoszláv politilusokat az albán polgári lakosság és bosnyák rabok ellen elkövetett bűnökkel vádolják.

Levelet írt Karadzic

Nagyvilág2002.04.24, 18:04

Kradzic megüzente, hogy nem adja fel magát. A hágai Törvényszék legkeresettebb vádlottja bírálja a Boszniában állomásozó békefenntartókat, és a szerbiai politikusokat is.

Hat vádlott feladja magát Jugoszláviában

Nagyvilág2002.04.23, 13:44

Belgrádban a hágai Törvényszék hat vádlottja jelezte, hogy kész önként a bíróság elé állni. A szerbiai kormány három napos ultimátumot adott a huszonnégy vádlottnak. A határidő lejárt, és kiadatási eljárás indulhat azok ellen, aki nem adták fel magukat.

Feladja magát a volt jugoszláv vezérkari főnök

Nagyvilág2002.04.20, 13:39

A Jugoszláv Katonaság volt vezérkari főnöke, Dragoljub Ojdanic bejelentette, hogy a jövő hét elején Hágába utazik. Szombaton lejár a jugoszláv kormány háromnapos határideje, amit a hágai Nemzetközi Törvényszék vádlottjainak szabott.

Elutasították a vád tanúját Hágában

Nagyvilág2002.02.20, 17:29

A hágai ügyészség indítványozta, hogy tanúként hallgassák meg munkatársukat. A bíró helyt adott Milosevic vádlott kifogásának, és úgy döntött, Curtis csak az ügyészség vádjait imételhetné meg. Milosevic amiatt is tiltakozott, hogy felesége nem kapott holland vízumot.

Állítólag visszavonul az álhírek királya

Nagyvilág2002.02.20, 16:37

Tizenhárom év után visszavonul az álhír-gyártó olasz férfi. Nem létező hírügynöksége tiranai keltezéssel látta el a piacot meg nem történt szenzációs eseményekkel. Utoljára Dini volt olasz külügyminiszter és a hágai vádlott Milosevic exelnök állítólagos beszélgetését akarta eladni.

Csak jövő héten hirdetnek ítéletet a Tánczos-perben

Itthon2002.01.30, 19:17

A bíró úgy döntött, hogy csak jövő héten kedden hirdet ítéletet a körmendi gyerekgyilkosság ügyében. A szerdai tárgyaláson órákig beszélt az utolsó szó jogán a vádlott, végig tagadta bűnösségét. Tánczos Gábor a mai tárgyaláson is rosszul lett, akárcsak több korábbi tárgyalás alkalmával is.

Tagadnak a lakásmaffia-per vádlottjai

Itthon2002.01.29, 12:51

Tanúmeghallgatásokkal  folytatódott a kőbányai lakásmaffia pere. A negyedrendű vádlott védője bizonyítási kérelemmel élt, az ötödrendű vádlottat, jogi képviselője nem lévén, nem hallgatták meg. A tanúk állításait a vádlottak csak részleteikben ismerték el, a főbb vádakat tagadták. A per májusban folytatódik.

Tánczos nem szimuláns, de büntethető

Itthon2002.01.10, 08:55

Az elmeorvos-szakértői vizsgálat megállapítása alapján a körmendi gyerekgyilkossággal vádolt fiatalember nem szimuláns, de ennek ellenére büntethető - tudta meg a tv2. A közel négy éve előzetes letartóztatásban lévő vádlott többször elájult a tárgyalásokon.

Húsz évre ítélhetik Clodót

Itthon2001.12.28, 13:18

Ítéletet hirdet a Fővárosi Bíróság szombaton a Clodo-perben. A bombagyártással vádolt férfi akár húsz évet is kaphat. A vádlott az előző tárgyaláson elfogultsági indítványt nyújtott be a bíró ellen, valószínűleg azonban ennek ellenére az ügyet eddig tárgyaló bíró mondja ki szombaton az elsőfokú ítéletet.

Előző
  • 1
  • 2
Következő