vádirat

címke rss

Szabadlábon a Fő utcai rablógyilkosság vádlottja

Itthon2003.04.14, 14:41

Szabadlábra helyezte a három és fél évvel ezelőtti Fő utcai rablógyilkosság elsőrendű vádlottját a Fővárosi Bíróság hétfői tárgyalásán kihirdetett végzésével. A vádirat szerint a férfi - társával együtt - kirabolt egy órásüzletet és lelőtte az eladót.

Megkezdődött az orális szexet ajánló képviselő pere

Itthon2003.03.26, 10:24

Kedden kezdődött Malinák Árpád pere, akit azzal vádolnak, hogy visszatartotta az általa foglalkoztatott polgári szolgálatosok egymillió forintnyi illetményét. A vádiratban az is szerepel, hogy orális szexet ajánlott fel két fiatalnak, akik fel akarták magukat vetetni hozzá polgári szolgálatosnak. A képviselő a tárgyaláson visszavonta korábbi részleges beismerő vallomását - írja a Népszabadság.

Vádemelés a szegedi sorozatgyilkossági ügyben

Itthon2002.12.27, 16:00

Sorozatgyilkossággal vádol a Csongrád Megyei Főügyészség két férfit. A most elkészült vádirat szerint K. Tibor és K. Lajos négy embert ölt meg tavaly, hogy pénzt szerezzenek. Emellett a vád szerint végeztek egy korábbi társukkal is, aki fel akarta adni magát a rendőrségen.

Tizenkét vádlott a 600 milliós Ok-tat-perben

Itthon2002.10.29, 15:27

Megkezdődött a vádirat ismertetésével az Ok-tat Kft. ügyének tárgyalása kedden a Fővárosi Bíróságon. Tizenkét embert vádolnak csalással és okirat-hamisítással az ügyben. A vádlottak egy része a vádirat szerint 1995-1996-ban a művelődési tárca pályázatain összesen 600 millió forintot vettek fel tényleges munkavégzés nélkül. A csalási ügyben a tárca egyes dolgozói is közreműködtek, de a vádlottak padjára került az Országos Közoktatási Intézet korábbi főigazgatója is.

Mannesmann-vezetők hatalmas önjutalma

Archívum2002.07.25, 11:00

A német ipar és a bankszektor legbefolyásosabb embereit vette célba a düsseldorfi ügyészség. A készülőben lévő vádirat szerint az egykori Mannesmann-vezetők busás jutalmakat vettek fel, amikor 2000 elején cégüket felvásárlási támadásával célba vette a Vodafone.

Harminc gyanúsított a nyelvvizsgabotrányban

Itthon2002.06.13, 16:47

Két főiskolás járt el nyelvvizsgázni Szabolcsban diplomás emberek helyett, akik alkalmanként több tízezer forintot is fizettek a szolgáltatásért. A nyomozás lezárása után az ügyészségi nyomozó hivatal harminc ember ellen nyújtott be vádiratot a bírósághoz.

Csütörtökön folytatódik a Czeizel-per

Itthon2002.06.09, 09:03

Folytatódik a Fővárosi Bíróságon Czeizel Endre orvos-genetikus és társainak pere. Czeizel Endre - a vádirat szerint - pácienseinek pénzért cserébe felvetette a külföldi állampolgárok részére történő örökbe adás lehetőségét. Az úgynevezett béranyaperben Czeizel végig tagadta bűnösségét.

A hágai főügyész döntő bizonyítékokat ígér Milosevic ellen

Nagyvilág2002.02.11, 16:32

Fél óráig is eltart majd a vádirat felolvasása Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök holnap kezdődő tárgyalásán Hágában. Carla del Ponte főügyész cáfolhatatlan bizonyítékokat ígér a népirtás és a háborúban elkövetett kegyetlenkedés vádjával kapcsolatban. Háromszáz tanút idéztek be, közülük többet otthon életveszélyesen megfenyegettek.

12 évet kaphat Szabadi a vádirat alapján

Itthon2002.02.01, 16:00

Elkészült a vádirat Szabadi Béla ügyében. A Fővárosi Főügyészség hűtlen kezeléssel, sikkasztással és csalással vádolja a volt államtitkárt. Halmazati büntetéséként akár 12 évet is kaphat Szabadi.

Milosevic a népirtás vádját sem ismerte el

Nagyvilág2001.12.11, 15:20

A hágai Nemzetközi Törvényszék a harmadik vádiratot ismertette Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnökkel, aki továbbra sem hajlandó együttműködni a bírósággal.