Vadai Ágnes

címke rss

Az este, amikor Gyurcsány a síró Orbánt vigasztalta

Archívum2014.02.12, 08:38

Szimbolikus győzelmet vár a baloldal Esztergomban, ahol az Összefogás a DK egyik legismertebb politikusát indítja. Gyurcsány Ferenc kedden mutatta be az esztergomiaknak Vadai Ágnest, akiről még azt is elárulta, miben vetekszik a feleségével. Gyurcsány a fórumon sok szóviccet gyártott, Mesterházyról szót sem ejtett, Orbánt viszont vagyonnyilatkozati csatára hívta, a fideszesektől pedig szeretet kért.

Vadai Ágnes indul Esztergomban

Archívum2014.02.04, 19:33

A Demokratikus Koalíció kiemelten fontosnak tartja a körzetet, ezért indítja vezető politikusát a választáson.

Egyszer az életben legyél igazi férfi!

Archívum2013.11.18, 15:37

Lila szemhéjfestékkel rajzoltak maguknak monoklit a Balogh József elleni DK-s tüntetés résztvevői. Egyetlen vágyuk van, hogy az élettársát bántalmazó politikus távozzon a közéletből. Indulatos beszédek, versszavalás is volt, viszont a kormánypárti képviselőnők közül senki sem jött el, pedig szóban őket is rendszeresen megalázzák.

HM-es szerződések miatt nyomoznak

Archívum2013.09.13, 15:33

Nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség ismeretlen tettes ellen korábbi honvédelmi minisztériumi szerződések miatt. Az ügyben érintett Vadai Ágnes, DK-s politikus, a honvédelmi tárca volt államtitkára annyit reagált az ügyre, hogy nem érdekli "Orbán ügyészsége".

A honvédelmi miniszter feljelentette Vadai Ágnest

Archívum2013.07.11, 07:40

Megkérdőjelezhető teljesítési igazolások készültek az államtitkári honlapjának szerkesztésére kifizetett pénzekről.

A parlamentben is téma volt a szexmániás úszónő

Archívum2013.05.28, 11:52

Szepesi Nikolettnek eddig sem lehetett panasza az Én, a szexmániás című könyve körüli felhajtásra. Most Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció képviselője is foglalkozna a könyv egyik állításával.

Növekszik a szexista tahófrakció

Archívum2013.02.26, 17:10

Szinte minden képviselőnőnek van egy története arról, hogy egyik képviselőtársa bunkón beszólt, és sértő megjegyzést tett. A képviselőnőket az után kérdeztük, hogy az LMP-s Osztolykán Ágnes állítása szerint szexista beszólást kapott múlt héten a jobbikos Zagyva Gyulától. Ertsey Katalint a "fog be a szád, kisanyám" beszólás háborította fel, Vadai Ágnesről a férfi képviselők a baby dollt hiányolták, Dúró Dórát anyaként sértette meg egy fideszes. Több képviselőnő szerint egyre nagyobb a beszólogató "tahófrakció", és tapasztalataik szerint a bunkóság pártsemleges.

Saját hibáiktól sem riadnak vissza a fideszesek

Archívum2012.05.29, 19:09

Az Orbán-kormánynak az elmúlt két évben hozott szinte minden intézkedésével egyetértenek a megkérdezett fideszesek, de többen azért felidéztek hibákat is. A most frakcióvezetővé választott Rogán Antal az általa beterjesztett törvényeket is másképp fogalmazná, Lázár János az oktatás területén lát "kétes kimenetelű dolgokat", Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint pedig hamarabb kellett volna dönteni a felsőoktatási keretszámokról. A Jobbik a Trianon-napot, az LMP pedig a kettős állampolgárságot dicsérte, az MSZP és a DK viszont egyáltalán nem tudott pozitív dolgokat felidézni. A kormánypártiakat az elmúlt két év rossz döntéseirőől, ...

Népszabadság: Újratárgyalja a Gripen-szerződést a kormány

Archívum2011.12.30, 07:49

A költségvetés szűkössége miatt próbálja átütemezni a honvédelmi minisztérium a Gripen-szerződést - írja a pénteki Népszabadság. Hende Csaba miniszter egy írásbeli kérdésre adott válaszában azt mondta: szeretnék elérni, hogy csökkenjen a repülőgépek éves részlete.

Kövér vagy a Fidesz nélkül nincs frakciója Gyurcsánynak

Archívum2011.10.25, 10:48

Új frakciót akarnak alapítani a Gyurcsány Ferenc vezetésével az MSZP-ből kilépett politikusok, de ezt megakadályozhatják a parlamenti szabályok, és az MSZP is próbál védekezni ellene. Gyurcsányék egy 1996-os esetre hivatkoznak, amikor az MDNP kivált az MDF-ből, a szocialisták és egy vezető kormánypárti politikus szerint azonban most egészen más történt: nem az MSZP szakadt ketté, hanem Gyurcsányék önként távoztak a pártból.

Titkos információgyűjtés miatt hallgathatták meg tanúként Vadai Ágnest

Archívum2011.08.12, 20:47

A Hír Tv információ szerint jogosulatlan titkos információgyűjtés miatt nyomoznak abban az ügyben, amelyben csütörtökön kihallgatták Vadai Ágnest, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnökét.  

2087-ig titkosították Vadai Ágnes ügyét

Archívum2011.08.11, 17:42

Tanúként hallgatták ki a Katonai Ügyészségen Vadai Ágnest, de a szocialista politikus nem mondhatta el a nyilvánosságnak, hogy milyen ügyben, mert ez 2087-ig titkos. A Katonai Ügyészség pénteken hallgatja ki újra a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját, Galambos Lajost, aki további három hónapig előzetes letartóztatásban marad.

A kémügy titkosítását vizsgálja az adatvédelmi biztos

Archívum2011.07.27, 07:18

Van egy olyan adatkör, amelynek a titokban tartásához súlyos érdekek fűződnek Magyarországon - mondta az adatvédelmi ombudsman a Hír Tv-nek. Jóri András a kémügy államtitokká minősítésének részleteit vizsgálja.

Tanúként idézte be Vadai Ágnest a katonai ügyészség

Archívum2011.07.26, 17:06

A nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnökét tanúként idézte be a katonai ügyészség. Vadai Ágnes azt monda, nem egyértelmű, hogy az idézés összefüggésben van-e az államellenes bűncselekménnyel gyanúsított volt titkosszolgálati vezetők ügyével. A politikus agyrémnek minősítette az idézésben foglaltakat.

Rendkívüli nemzetbiztonsági bizottsági ülést szeretne az MSZP

Archívum2011.07.03, 18:08

Hétfőn 11 órára rendkívüli ülést hívott össze Vadai Ágnes, a nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s elnöke, hogy a képviselők tájékoztatást kapjanak az elmúlt napokban történt, a titkosszolgálatokat érintő gyanúsításokról. Vadai szerint az ülésre elvárják a belügyminisztert, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgatóját és a katonai főügyészt is.

Hetvenöt milliós pluszköltséget jelent az államnak a Mol-ügylet

Archívum2011.07.01, 17:23

A Mol-részvénycsomag megvásárlása után az állam legfeljebb 75 millió forint tranzakciós költséget, ezen belül 62,2 millió forint ügyvédi díjat fizet ki Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerint.

Nyomoz a rendőrség Vadai férjének szerződése miatt

Archívum2011.05.20, 08:17

Nyomozást indított az V. kerületi rendőrkapitányság az MSZP-s Vadai Ágnes férjének megbízási szerződése miatt, amelyet a fővárosi tulajdonú Parking Kft.-vel kötöttek még - írta a Magyar Nemzet.

Feljelenti Vadai Ágnes férjét a fővárosi önkormányzat

Archívum2011.04.06, 20:06

Feljelentést tesz a fővárosi önkormányzat egy korábbi MSZP-s fővárosi képviselő, Egerfai József ügyében, aki gyanújuk szerint összesen 4 millió forintot kapott 2009-ben állítólagos tanácsaiért a főváros parkolócégétől, de ezért nem végzett munkát. Vadai Ágnes MSZP-s országgyűlési képviselő ügyére az elszámoltatási kormánybiztos hívta fel a főváros figyelmét.

A jegytépéssel védekező Vadai is fizetett pótdíjat a BKV-nak

Archívum2010.07.14, 11:35

Megérkezett a BKV-hoz a Gyurcsány Ferenc és felesége, valamint további két szocialista politikus által pótdíjként befizetett összeg - közölte a közlekedési társaság. Vadai Ágnes korábbi államtitkár is átutalta a büntetést, pedig korábban azt állította, hogy feledékenységből nem kezelt jegyet és ezért utólag eltépett egyet.

Kiszáll az MSZP elnökségéből Vadai Ágnes

Archívum2010.04.29, 16:13

Nem akar többé tagja lenni az MSZP elnökségének Vadai Ágnes, aki lemondásáról már tájékoztatta a párt vezetését. Vadai azzal indokolta döntését: nem ért egyet azzal, hogy az elnökség felajánlotta lemondását a párt kongresszusának, de nem mondott le azonnal.

Vadai Ágnes államtitkárt perli egy korábbi segítője

Archívum2010.03.02, 10:54

Munkaügyi pert indított egy férfi Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár ellen, mert szerinte feketén foglalkoztatta őt a szocialista politikus. Kálmán Imre szerint 2002 és 2006 között nem fizettek alkalmazása után járulékot, a 2006-2008 közötti időszakról pedig olyan szerződés került a bíróság elé, amelyen szerinte nem az ő aláírása szerepel. Vadai ésszerűtlennek tartja a vádakat, a bíróság pedig elhalasztotta a tárgyalást és írásszakértőt rendelt ki.

Gyurcsányt nem zavarják a fütyülők

Archívum2006.09.08, 10:35

Országjáró kampánykörútja során "hazaáruló" és "hazug" jelzőket skandáló, piros lapokat lobogtató és fütyülő emberek csoportja is fogadta Gyurcsány Ferencet Tiszafüreden és Tatabányán. Vadai Ágnes, Tiszafüred szocialista polgármesterjelöltje szerint nem a helyiek fütyültek, hanem a Fidesz által felbérelt, más településekről odaszállított emberek. A kormányfő blogjában azonban úgy vélte: nyugodtan fütyüljön, aki akar, mert ezzel az ő malmára hajta a vizet.

Vadai Ágnes: Nem vagyunk a terroristák célpontja

Archívum2005.02.22, 18:39

Csevegőszobánk vendége volt Vadai Ágnes MSZP-s képviselő, akit Gyurcsány Ferenc a terrorellenes küzdelem koordinációjával bízott meg januárban. A miniszterelnöki megbízott elmondta: Magyarországot nem fenyegeti terrorveszély. Vadai szerint a Zengőn a radarépítési munkák jót tettek a környezetvédelemnek.

Tárgyalhat a parlament a családon belüli erőszakról

Archívum2003.03.11, 14:05

A parlament rendészeti bizottsága általános vitára alkalmasnak találta, és így az Országgyűlés elé kerülhet a családon belüli erőszakról szóló kormánypárti javaslat. Eörsi Mátyás (SZDSZ) és Vadai Ágnes (MSZP) javaslata többek között arra kéri a a kormányt, hogy dolgozza ki és terjessze a törvényhozás elé a "távol tartó rendelkezés" bevezetését.

Előző
  • 1
  • 2
Következő