Vác

címke rss

Kivágja "a gyulladásos gócokat" a Fidesz

Archívum2009.11.04, 21:50

Októberben három városi szervezetét is feloszlatta a Fidesz. A döntést azzal indokolták, hogy a szervezeteket annyira megosztotta a belső konfliktus, hogy gyengébb eredményeket produkáltak, mint amit a pártvezetés várt. A Fidesz vezetői rendcsinálókat neveztek ki ezeken a helyeken, akik azt is eldönthetik, kinek a párttagságát erősítik meg. A párt aktívan készül a kampányra, tíz erős emberét várhatóan nem indítja képviselőként.

"2011, és vége: lakat lesz az ajtón"

Archívum2009.10.31, 20:58

Nem lázadoznak és nem dühöngenek a bezárás előtt álló váci izzógyár munkásai: csendes beletörődéssel beszélnek saját jövőjükről és arról, hogy az állását elveszítő több mint hatszáz embernek esélye sem nagyon van munkát találni. A General Electric szerdán jelentette be, hogy  2570 embertől válik meg magyarországi fényforrás üzletágánál. A váci gyárigazgató aznap megköszönte a munkát a dolgozóknak, akik egyelőre még azt sem tudhatják, pontosan meddig járthatnak még be a szokott háromműszakos rendben a szalag mellé.

Feloszlatták a Fidesz váci alapszervezetét

Archívum2009.10.12, 21:22

Feloszlatta a Fidesz váci alapszervezetét a párt országos választmánya október 5-i hatállyal. A választmány az állandósult belső nézeteltérésekkel indokolta a döntését.

Blikk: Meg akart szökni a börtönből Farkas Péter öccse

Archívum2009.09.21, 08:06

Meg akart szökni a váci börtönből Farkas Károly, az olimpiai bajnok birkózó Farkas Péter öccse, de egy ellenőrzésen kiderült, mire készül - írja a Blikk. Az eset után Farkast visszavitték a cellájába és vizsgálatot indítottak ellene. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága nem adott információt a lapnak az esetről.

Tender a veresegyházi vasútrekonstrukció tervezésére

Archívum2009.09.17, 14:59

Nyílt közbeszerzést írt ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.  a Budapest-Veresegyház-Vác vasútvonal elővárosi célú fejlesztésének megtervezésére, a munka becsült értéke 950 millió forint - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Kerekegyháza a legbékésebb település

Archívum2009.09.12, 10:31

A települések bűnelkövetések alapján készített ranglistája szerint Záhonyban a legrosszabb a helyzet, Kerekegyháza pedig a legbékésebb magyar település. Az összeállításból kiderül továbbá, hogy a Pest megyei települések az utolsók között foglalnak helyet.

Alagút készülne Kelenföld és a Nyugati között

Archívum2009.08.13, 18:53

Körülbelül 22-25 év múlva, 2031 és 2034 között épülne ki teljesen Budapest elővárosi vasúti közlekedése. ekkor már kész lenne az alagút Kelenföld és a Nyugati pályaudvar között, műtárggyal kötnék össze a Ferencvárosi és a Kőbányai teherpályudvart, és teljes hosszában megépülne az észak-déli regionális gyorsvasút. Addig is, már a fejlesztések kezdetén 480 milliárd forintra lenne szükség az elővárosi vonalak fejlesztésére.

Folytatódik a csata a vízművekért

Archívum2009.07.31, 10:42

Megfellebbezte a váci vízművek a Gazdasági Versenyhivatal azon döntését, amely nem találta versenykorlátozónak, hogy egyetlen csoportba szerveznének három regionális vízművet - a vízműcsata tehát folytatódik. Az ágazati szövetség elnöke az árszabályozásra országos közműhivatal felállítását javasolja, és egységes víziközmű törvény megalkotását szeretné. A minisztérium szerint egyik javaslat sincs napirenden, változik viszont hamarosan egy másik törvény a vízgazdálkodásról.

Újabb fegyelmi eljárás indul a váci polgármester ellen

Archívum2009.07.22, 19:49

A korábban már 30 napra felfüggesztett váci polgármester ellen újabb fegyelmi eljárás indul - így döntött szerdán a képviselő-testület. A vizsgálóbizottság fideszes elnöke szerint további, a polgármester által elkövetett szabálytalanságok derültek ki.

Felfüggesztették a váci polgármestert

Archívum2009.07.11, 14:49

Felfüggesztették tisztségéből Vác szocialista polgármesterét, Bóth Jánost és fegyelmi eljárást indítanak ellene, így döntött a képviselő-testület - közölte az Összefogás nevű jobboldali frakció vezetője szombaton az MTI-vel.

Beperli Vác a pénzügyi tárcát

Archívum2009.05.29, 15:56

Beperli a pénzügyi tárcát mint az állam képviselőjét Vác önkormányzata, hogy megakadályozza a váci székhelyű Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. állami tulajdonú üzletrészének vagyonkezelésbe adását más társaságoknak - közölte Kiss János MSZP-s helyi képviselő pénteken.

Rövidebb munkahét a GE nyolc magyar gyárában

Archívum2009.03.11, 16:03

A GE Hungary Zrt. Consumer & Industrial üzletága szerdán bejelentette, hogy megállapodott a szakszervezetekkel a négynapos munkahét bevezetésének feltételeiről. A vállalat célja ezzel a munkahelyek megtartása.

Időn túli büntetővel nyert a Vác kézicsapata

Archívum2009.02.07, 19:56

A Vác egy góllal nyert a Kiskunhalas ellen a nőikézilabda NB I szombati játéknapján.

Kiraboltak egy bankot a Duna Plazában

Archívum2009.01.28, 15:27

Kiraboltak egy Váci úti bevásárlóközpontban lévő bankfiókot - közölte a rendőrség. A rablás a Duna Plaza egyik bejáratához közeli UniCredit bankfiókjában történt, a rendőrség lezárta a bank környékét, ahol jelenleg is folynak a kihallgatások a közeli üzletek dolgozói szerint. Szerda reggel már egy pénzszállítót is kiraboltak az óbudai Eurocenternél.

Hatgólos hátrányból fordítottak kéziseink Norvégia ellen

Archívum2009.01.14, 19:53

A magyar férfikézilabda-válogatott hatgólos hátrányt ledolgozva 37-36-ra nyert a norvég csapat ellen a horvátországi világbajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzésén, Tatán, zárt kapuk mögött.

A Fehérvár nyolc, a Vasas hét gólt rúgott a Ligakupában

Archívum2008.11.29, 17:13

A Fehérvár nyolc gólt rúgott a Baktalórántházának, a Vasas hetet a Vácnak, a Győr hatot a Budaörsnek, a Diósgyőr pedig ötöt a Bőcsnek a labdarúgó Ligakupa hetedik fordulójában.

Sofőrrel a zéró tolerancia ellen

Archívum2008.11.27, 14:37

A zéró toleranciának is köszönhetően egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a sofőrszolgálatok, melyek igénybevételével két legyet üthet egy csapásra a jó buli után vezetésre alkalmatlan állapotba került autós. Nemcsak saját maga, hanem kocsija is biztonságosan hazaér, nagyjából olyan áron, mintha taxit hívott volna.

NB II: hengerelt a Vác, győzött a Fradi

Archívum2008.10.25, 19:11

A Vác-Újbuda 6-1-re nyert a Kazincbarcika ellen a labdarúgó NB II 12. fordulójában. A Ferencváros három góllal jobbnak bizonyult a Baktalórántházánál, ezzel az élre került a Keleti csoportban. Jelenlegi legnagyobb riválisa, a Bőcs vasárnap lép pályára.

Idegenben rúgott góllal írt kupatörténelmet a Kecskemét

Archívum2008.10.23, 01:20

A Kecskemét hosszabbítás után harcolta ki a továbbjutást a REAC otthonában a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján, a Bács-Kiskun megyei gárda ezzel története során először jutott a legjobb nyolc közé. A Soproni Ligában gyengélkedő Siófok kettős győzelemmel búcsúztatta a Fehérvár második csapatát. A Ligakupában a Vasas tíz emberrel verte 4-0-ra a Vácot.

Sótonyi: Nem vagyunk egy világsztár csapat

Archívum2008.10.12, 10:15

Az NB I 7. fordulójában megint nagyot botlott a Fehérép Alcoa FKC nőikézilabda-csapata, amely meglepetésre 32-31-re kikapott Vácott.

Új nyomda indul Vácon

Archívum2008.09.23, 11:13

Nyolc hónap alatt elkészült és már termel az izlandi tulajdonú Infopress Group (IPG) váci nyomdája. A cég 6 ezer négyzetméteres alapterületű, összesen kilencmilliárd oldal éves kapacitású nyomdában két gép működik majd.

Simán nyert a Fradi Vácon

Archívum2008.09.22, 21:27

A Ferencváros könnyedén, 4-0-ra nyert a Vác otthonában a labdarúgó NB II Keleti csoportjának hétfői mérkőzésén. A zöld-fehérek legeredményesebbje ezúttal is Ferenczi István volt: a támadó két büntetőt értékesített.

248 embert injekciózott a kuruzsló

Archívum2008.09.19, 17:49

A kuruzslás miatt indult nyomozások ritkák, tavaly azonban 248 sértettje volt egy ilyen ügynek. Az összes sértettet ugyanaz az asszony kezelte Vác közelében, aki éveken át adott be injekciókat gerincbántalmak ellen, de nem volt Magyarországon elismert papírja képesítéséről.

Görbiczék alaposan megszenvedtek Vácon

Archívum2008.09.09, 20:59

A címvédő Győr a vártnál kisebb különbséggel, mindössze két góllal nyert a Vác otthonában a női kézilabda NB I keddi mérkőzésén. A férfiaknál a Dunaferr hazai környezetben 18 góllal nyert a Csurgó ellen.

Egy-két évig húzzák a felújított utak

Archívum2008.08.13, 13:15

Sok frissen aszfaltozott út megy tönkre 1-2 év alatt. A nemrég 2,5 milliárdból felújított 2-es főút is ilyen, már most többméteres foltok csúfítják. Öt évig a kivitelező EGÚT Zrt.-nek kell javítgatni saját zsebből, aztán az elmúlt években foltozásra 14 milliárdot költő állam javítja tovább ezt is, a többit is.

Megnyitotta 200. fi�kj�t az Erste Bank

Archívum2008.07.22, 15:20

Budapesten, a V�ci �t 33. sz�m alatt megkezdet m�k�d�s�t az Erste Bank magyarorsz�gi h�l�zat�nak 200.k tagja. Egy�ttal a bank k�szp�nzkiad� automat�inak sz�ma el�rte a 400-at.

Közbeszerzés miatt megbírságolták Vácot

Archívum2008.05.25, 10:07

Vác önkormányzatát 2 millió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság. Megsemmisítették az ultrahang gép beszerzésére kiírt közbeszerzési ajánlatot lezáró döntését, mivel az eljárást az önkormányzat azzal az indokkal nyilvánította eredménytelenné, hogy nincs rá elég pénze.

Koeman a Vác elleni győzelemmel mutatkozott be

Archívum2008.05.22, 02:56

Négygólos győzelemmel mutatkozott be Erwin Koeman szövetségi kapitány a magyar labdarúgó-válogatott kispadján.

Hotelboom az Üllői út mentén

Archívum2008.04.04, 13:27

Ha a Váci úti irodafolyosóhoz egyelőre túlzás volna is hasonlítani, az Üllői út és környéke a közeljövőben a megszaporodó szállodafejlesztésekről lehet nevezetes. Osztrák, görög, izraeli, angol és luxemburgi befektetők is látnak fantáziát a területben.

Shaw-góllal nyert a Fradi a Vác ellen

Archívum2008.03.22, 01:06

A Ferencváros hazai pályán legyőzte a Vác csapatát a labdarúgó NB II. 19. fordulójának pénteki mérkőzésén.

Létszámleépítés miatt tüntettek Vácott

Archívum2007.11.27, 18:20

Tüntettek kedden délután a General Electric váci dolgozói a gyárépület előtt. A Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének (TDFSZ) váci alapszervezete 350 munkahely megszüntetése ellen emelte fel szavát - mondta Nagy István, az alapszervezet vezetője.

Idegenben nyert a Haladás, otthon remekelt a Vác

Archívum2007.11.17, 16:05

Szombaton két mérkőzést játszottak le az NB II 15. fordulójából. A Keleti csoportban hazai győzelem, a Nyugatiban pedig vendégsiker született.

Áramlanak térségünkbe a befektetők

Archívum2007.10.12, 12:59

Az egyik nagy ingatlan-tanácsadó előrejelzése szerint a következő két évben a Váci út megtartja vezető szerepét az új irodafejlesztésekben. A külföldiek egyre több pénzt fektetnek be a régióban.

Felrobbantották a Váci utcánál talált gránátot

Archívum2007.10.04, 22:33

Megsemmisítették a helyszínen a honvédség tűzszerészei a Váci és a Régi Posta utca kereszteződésében talált robbanószerkezetet, a kiürített környékbeli lakóházakba visszatérhettek a lakók.

Romániába költözött a magyar futsal krémje

Archívum2007.09.07, 12:27

2007-ben jelentős változáson ment keresztül a magyar futsalsport: a bajnoki címvédő és Magyar Kupa-győztes Gödöllő meggyengült, a Fradi megjelent, két Győr nevezett, a Kanárik és a Rubeola egyesült, a román Székelyudvarhely - a kapitánnyal együtt - leigazolta majdnem az egész magyar válogatottat, a hétfői versenynapokon kívül pedig ezentúl pénteken is rendeznek meccseket az NB I-ben. Az európai kupaporondon is megkezdődnek a küzdelmek, az UEFA-futsalkupában szombattól Vácon meccsel a magyar aranyérmes Gödöllő.

Wöller kibirkózta magának a vb-részvételt

Archívum2007.09.12, 12:39

A Magyar Birkózó Szövetség elnöksége csütörtökön, a tatai edzőtáborban tartott ülésén jóváhagyta a világbajnokságra utazó 19 fős csapat névsorát.

Nyíregyházán javított az Újpest, gólpárbaj Kaposváron

Archívum2007.09.02, 12:13

A hétközi Magyar Kupa-fordulóban Felcsúton elbukott Újpest egy góllal nyert az újonc Nyíregyháza otthonában a labdarúgó Soproni Liga hetedik fordulójában. A Fehérvár kétgólos győzelmet aratott a REAC vendégeként, ezzel pontszámban utolérte a listavezető Budapest Honvédot és a szintén 13 ponttal rendelkező címvédő Debrecent, igaz utóbbi két együttes vasárnap éppen egymás ellen játszik. A somogyi rangadón hét gól és kaposvári győzelem született, de potyogtak a gólok a sereghajtók paksi sikerrel végződött tatabányai találkozóján is.

Kínos hangfelvételen a váci polgármester

Archívum2007.07.28, 09:57

Bóth János váci polgármestert egy hangfelvétel szerint felbőszítette, hogy az iskola nélkül maradt csörögi roma gyerekek ügyében feljelentést tett egy alapítvány - írja a Népszabadság. A lap beszámolója szerint a polgármester bocsánatkérésre szólította föl az alapítványt, különben, úgymond, "Csörög felejtse el Vácot, és húzzanak a büdös francba!"

MLSZ: első fokon a másodosztályban sem indulhat a Vác

Archívum2007.06.22, 16:18

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága első fokon nem fogadta el az élvonalból kiesett Vác nevezését a másodosztályú bajnokságra.

A második helyről is NB I-es lehet a Fradi

Archívum2007.05.29, 19:02

Bár egy hete a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli licencadó testülete a Vác kivételével minden, a 2006-07-es bajnokság élvonalában szereplő csapatnak elfogadta kérelmét, lehet, mégsem tudja az összes klub teljesíteni a feltételeket. Ilyen lehet például az a kitétel, hogy a csapat rendelkezik-e villanyvilágításos pályával. A REAC és a Tatabánya esetében ez kulcskérdés, ráadásul utóbbi ügyvezetője is borúlátóan nyilatkozott. Márpedig üresedés esetén az NB II-es bajnokságban lépéshátrányban lévő Ferencváros is reménykedhet.

KO-sikerrel menekült meg az ETO, kiesett a Pécs

Archívum2007.05.26, 20:28

Kiesett az élvonalból a Pécs, miután döntetlent játszott a másik búcsúzó, a Vác otthonában a labdarúgó Borsodi Liga 30., utolsó fordulójában. A szintén veszélyeztetett Győri ETO 4-0-ra legázolta a Diósgyőrt, míg a REAC 2-2-es döntetlent ért el Fehérvárott. A bajnok Debrecen otthon verte a Sopront 2-1-re.

Megmenekült a Tatabánya és a Paks

Archívum2007.05.20, 01:15

Főleg a második félidei játékának köszönhetően három ponttal távozott Rákospalotáról a labdarúgó Borsodi Liga 29. fordulójában a Tatabánya, így jövőre is az NB I-ben szerepelhet. Az újonc Paks is meghosszabbította élvonalbeli tagságát, a Duna-partiak a Vasas elleni 4-2-es diadallal harcolták ki a bentmaradást. Szintén fellélegezhet a Sopron és a Kaposvár, mindkét gárda győzelemmel menekült a veszélyes zónából, így a Pécs, Győr, REAC hármasból került majd ki a másik kieső. A Honvédot és a Diósgyőrt ilyen veszély nem fenyegeti, a kupagyőztes kispestiek 1-1-es döntetlennel őrizték meg tavaszi hazai veretlenségüket.

A Tatabánya vitatott góllal verte az Újpestet

Archívum2007.05.12, 20:52

A Tatabánya a bentmaradás szempontjából értékes győzelmet aratott az Újpest ellen a labdarúgó Borsodi Liga 28. fordulójában. A fővárosi csapat vereségével nagyon távol került attól, hogy második legyen, és ezzel kiharcolja az UEFA-kupa-szereplés jogát. A Vácnak öt gólt lövő Zalaegerszeg meg is előzte a lilákat, a zalaiaknál Waltner Róbert triplával szomorította a már kiesett Duna-partiakat. Nehéz helyzetbe került a Pécs, amely ugyan döntetlenre mentette a Vasas elleni találkozóját, mégis visszacsúszott a 15. helyre, de nem nyugodhat meg a Sopron és a Kaposvár sem, kettőjük összecsapása 2-2-es remivel végződött. Az újdonsült kupagyőzztes ...

Két autó ütközött össze Sződligetnél

Archívum2007.05.08, 19:01

Egy Vác felől nagy sebességgel érkező személyautó Sződligetnél kedden délután a 2/A úton előzés közben összeütközött egy másik személykocsival; a baleset három súlyos sérültjét mentőhelikopter szállította kórházba.

Nem tudott felzárkózni a Kispesten botló MTK

Archívum2007.05.05, 20:10

A Budapest Honvéd hazai pályán egygólos hátrányból fordított az MTK Budapest ellen a labdarúgó Borsodi Liga 27. fordulójában, így tavasszal továbbra is veretlen a Bozsik-stadionban. A két együttes kevesebb, mint egy hónapja hasonló forgatókönyvű mérkőzést vívott a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján: a kispestiek akkor is 0-1-ről nyertek 2-1-re. A kék-fehérek nagy lehetőséget szalasztottak el, hogy felzárkózzanak a pénteken újpesten botló Debrecen mögé. Négygólos vereséget szenvedett a Vác a REAC otthonában, s ezzel kiesett az első osztályból

Szemsérültet küldözgettek egyik kórházból a másikba

Archívum2007.05.04, 16:01

Három kórházban sem tudták ellátni azt a férfit, akinek fémszilánk fúródott a szemébe. A sérültet Balassagyarmatról Salgótarjánba, majd Salgótarjánból Vácra küldték, ahol azt javasolták neki, menjen Kerepestarcsára. Az ügyben vizsgálatot indított Balassagyarmat önkormányzata.

Újpest-veréssel elodázta a kiesést a Vác

Archívum2007.04.27, 21:14

A labdarúgó Borsodi Liga 26. fordulójában a Vác hazai pályán nyert 3-1-re az Újpest ellen. Az első félidő derekán Böjte kiállítása után emberhátrányba kerülő vendégek az első gól után még ki tudtak egyenlíteni, de Vén szépségdíjas szabadrúgására és Palásthy találatára már nem tudtak válaszolni a lila-fehérek, így a Vácnak megmaradt a matematikai esélye arra, hogy élvonalbeli maradjon.

Félgőzzel is könnyedén nyert az MTK

Archívum2007.04.21, 20:42

A második helyen álló MTK hazai pályán könnyedén nyert a kiesés ellen harcoló Tatabánya ellen a labdarúgó Borsodi Liga 25. fordulójában. A Vasas 3-1-re diadalmaskodott Rákospalotán, a Győr egygólos győzelmet aratott a Vác ellen.

Az MTK passzolgatott, a Debrecen győzött

Archívum2007.04.14, 19:45

A címvédő, listavezető Debrecen három góllal nyert a második helyen álló MTK ellen a labdarúgó Borsodi Liga, 24. fordulójában. A debreceniek sikerüknek köszönhetően már öt pont előnnyel vezetik a tabellát.

Másodpercek alatt eldöntötte az MTK

Archívum2007.04.08, 17:16

Pál András góljával már 15 másodperc játék után vezetett az MTK a Vác ellen, a kék-fehérek három pontját pedig ezután már egy pillanatig sem fenyegette veszély, csupán a győzelem mértéke volt kérdéses.

Vidéki és fővárosi futballcsapat is lesz az MK-döntőben

Archívum2007.04.05, 15:23

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) székházában csütörtökön elkészítették a Magyar Kupa elődöntőjének sorsolását.

Elverte a Győr a Fradit a kézirangadón

Archívum2007.03.28, 21:05

A címvédő Győri Audio ETO KC legyőzte a Budapest Bank-FTC együttesét a női kézilabda NB I alapszakaszának utolsó előtti mérkőzésén. A BL-elődöntős hazaiak szinte végig vezetve nyertek a vereség ellenére egy pont előnnyel éllovas, a KEK-ben a négy között játszó fővárosiak ellen. Németh András csapata az utolsó játéknapon, jövő héten a Vác ellen otthon harcolhatja ki az alapszakasz-elsőséget.

Egygólos győzelmek fordulója a Borsodi Ligában

Archívum2007.03.18, 17:16

A Borsodi Liga 21. fordulójában eddig hat találkozót rendeztek, és mindegyik helyszínen egygólos győzelmet láthattak a nézők, ráadásul öt találkozó vége egyformán 2-1 lett (pénteken a Honvéd kezdte a sort a DVSC elleni sikerével). A REAC Torma Gábor duplájával verte Rákospalotán a ZTE-t, míg a szintén vendéglátó Diósgyőr a Paks ellen diadalmaskodott háromgólos összecsapáson. A Vác és a Kaposvár meglepetésre nyert idegenben pályára lépve, előbbi Tatabányán, utóbbi Székesfehérváron gyűjtötte be a három pontot. Egyedül Újpesten született csak egyetlen gól, a lila-fehérek a Sopron ellen diadalmaskodtak a Megyeri úton. A Győr-Pécs meccsrre ...

Öngólokkal verte a Paks a listavezető MTK-t

Archívum2007.03.11, 03:11

Az MTK Budapest meglepetésre kétgólos vereséget szenvedett a Paks otthonában a labdarúgó Borsodi Liga 20. fordulójában, és mivel a címvédő Debrecen 3-1-re legyőzte a sereghajtó Vácot, így a Loki jobb gólkülönbségével átvette a vezetést a tabellán. A Honvédnak jól megy a felújított Bozsik-stadionban, a piros-feketék 0-1-ről fordítottak a REAC ellen, a Pécs és a Kaposvár szintén otthon tartotta a három pontot, a baranyaiak a Diósgyőrt verték 1-0-ra, míg a somogyiak 4-0-val küldték haza a Tatabányát. Sopronban Bajzát Péter bombagólja döntötte el a megyei rangadót a Győr javára.

Hajrágóllal mentett pontot a kézirangadón az FTC

Archívum2007.03.11, 03:18

Nem bírt egymással a listavezető Ferencváros és a harmadik helyen álló Dunaferr a nőikézilabda-bajnokság rangadóján, a 29-29-es döntetlen azt jelenti, hogy amennyiben a Fradi legyőzi a Vácot, már biztosan megnyeri az alapszakaszt. A rendkívül izgalmas találkozó legeredményesebb játékosa a hazaiak kilencgólos átlövője, Tóth Tímea volt.

A Honvéd hat góllal avatta fel az új Bozsik-stadiont

Archívum2007.03.03, 22:25

Kispesti örömünnepet hozott a megújult Bozsik-stadion avatása: a Budapest Honvéd hatgólos győzelmet aratott a sereghajtó Vác ellen a labdarúgó Borsodi Liga 19. fordulójában. Ami a szombati játéknap többi meccseit illeti: a Vasas Tatabányán, a Sopron Diósgyőrben diadalmaskodott, a Fehérvár-Paks és az Újpest-REAC meccsek döntetlenre végződtek, a Győr Gyirmóton 2-1-re legyőzte a Zalaegerszeget. A címvédő Debrecen hétfőn este 18 órakor a Kaposvárt fogadja.

Lemondott a Vác vezetőedzője

Archívum2007.03.02, 17:29

Gergely Károly, a Vác labdarúgócsapatának vezetőedzője pénteken délután bejelentette: azonnali hatállyal lemond, és a szombati, Budapest Honvéd elleni idegenbeli bajnokin sem ül le a kispadra.

Sopronban is ellenállhatatlan volt az MTK futballcsapata

Archívum2007.02.24, 21:46

Az MTK Budapest továbbra is magabiztosan vezeti a tabellát, miután a labdarúgó Borsodi Liga 18. fordulójában - a duplázó Németh Krisztián vezérletével - 3-0-ra győzött Sopronban. Szintén idegenben nyert a Tatabánya, amely egy elsőperces gólnak köszönhette paksi diadalát. A Diósgyőr némi meglepetésre pontot lopott a ZTE otthonából, a dobogós zalaegerszegiek így már nyolc ponttal vannak lemaradva az első helyezett MTK mögött. A Pécs, a REAC és a Kaposvár otthon tartotta a pontokat, utóbbi helyszínen - a Rákóczi Vác elleni meccsén - női játékvezető debütált, erre korábban még nem volt példa az első osztályban.

Brazil focistákat hoz Vácra az olasz befektető

Archívum2007.02.22, 20:47

Február közepére egyetlen jelölt maradt, aki befektetőként szerepet vállalna a váci labdarúgóknál: Alessandro de Blasi Veronából - jelentették be a Vác FC szurkolói ankéttal egybekapcsolt sajtótájékoztatóján.

Felgyorsult játékosmozgások a Borsodi Ligában

Archívum2007.02.22, 00:53

A Vác labdarúgócsapata csütörtök délután 18 órakor szurkolói ankéttal egybekötött sajtótájékoztatót tart a helyi Madách Imre művelődési házban. A közönségtalálkozón bemutatkozik a klub frissen szerződtetett öt hazai és nyolc külföldi játékosa, valamint tájékoztató hangzik el az olasz befektetővel folytatott tárgyalás eddigi eredményeiről. A váciak 17 mérkőzésen szerzett 9 ponttal az utolsó, 16. helyen állnak a tabellán.

Schirilla alsógatyában szelte át a Dunát

Archívum2007.02.17, 16:00

A korábban Vácnál és Bajánál is sikeresen kísérletező ifj. Schirilla György szombaton Gödnél folytatta hagyományos Duna-átúszó sorozatát, amelynek - az eredeti tervtől eltérően - ez volt az idei utolsó állomása.

Schirilla a nagy szél ellenére legyőzte a Dunát

Archívum2007.02.03, 15:27

Tizennégy percet töltött a 3,5 Celsius fokos vízben Schirilla György, aki sikeresen úszta át a Dunát Vácnál.

Teremben is remekelt az MTK és a DVSC

Archívum2007.01.21, 18:48

A teremlabdarúgó-bajnokság miskolci selejtezőtornájának A csoportjában az MTK végzett az élen, megelőzve a címvédő REAC együttesét, így két fővárosi együttes jutott a terembajnokság debreceni döntőjébe. A Vác és a házigazda Diósgyőr viszont befejezte a további küzdelmeket. A B csoportban a Debrecen veretlenül végzett az élen, másodikként a Tatabánya jutott tovább, meglepetésre kiesett a Fehérvár és a Paks.

Baleset történt a Nyugati pályaudvaron

Archívum2006.12.22, 13:09

Öten megsérültek, amikor a záró baknak ütközött a Nyugati pályaudvaron a Vácról beérkező elővárosi vonat pénteken reggel.

Vasas-diadallal zárult a Borsodi Liga-ősz

Archívum2006.12.11, 21:24

Az év utolsó bajnoki mérkőzésén a Vasas egy góllal nyert a Vác otthonában a labdarúgó Borsodi Liga 17. fordulójában. A találkozó előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek a december 3-án 74 éves korában elhunyt Machos Ferencre, aki játszott a Vasasban is. Vén Gábor, a váciak középpályása 200. alkalommal szerepelt az élvonalban.

Az őszi bajnok sem bírt a REAC-cal

Archívum2006.12.02, 17:56

A kiesés elől menekülő, ám az elmúlt hetekben egyre jobb formába lendülő REAC hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a már biztosan a táblázat élén telelő MTK-val a Borsodi Liga 16. fordulójában. A sereghajtó Vác szintén 0-0-val szerzett pontot a hetedik Paks otthonában, a címvédő Debrecen simán nyert Pécsett, a Honvéd otthonában 4-1-re verte a Győrt.

Hatot lőtt a Loki Sopronban, hét gól Diósgyőrben

Archívum2006.11.29, 16:12

A Magyar Kupa-címvédő FC Fehérvár több mint egy órán át emberhátrányban futballozva kétgólos vereséget szenvedett a REAC otthonában a labdarúgó Borsodi Liga 15. fordulójában. A rákospalotaiak utolsó négy bajnoki mérkőzésükből hármat megnyertek, mostani sikerükkel pedig elmozdultak a kieső zónából. A Zalaegerszeg három nyeretlenül megvívott meccs után hazai pályán egy ráadásban szerzett góllal győzte le a Tatabányát. Két pályán is hét gólt láthattak a nézők, de amíg Diósgyőrben a hazai drukkerek örülhettek a 4-3-as Győr elleni diadalnak, addig Sopronban a Debrecen szurkolói ünnepelhettek, mert a bajnokcsapat 6-1-re legázolta a Selymees-csapatot. ...

Bojár Iván András: Budapest, Milánó, Madrid...

Archívum2006.11.28, 11:37

Az "Építészet Hónapja" fesztiváligazgatója, művészettörténész, az OCTOGON építészeti folyóirat főszerkesztője és az SZDSZ fővárosi képviselője válaszolt az [origo] Vendégszobában feltett kérdésekre.

Tatabányán szerzett három pontot a REAC

Archívum2006.11.18, 18:28

Változatos mérkőzésen meglepő, de megérdemelt győzelmet aratott a REAC a gyenge támadójátékot produkáló Tatabánya ellen a labdarúgó Borsodi Liga 14. fordulójában.

Halálos vonatgázolás történt Vácnál

Archívum2006.11.17, 11:44

Feltehetően öngyilkos lett az az 53 éves férfi, akit péntek délelőtt gázolt halálra a vonat a váci vasútállomáson. A forgalom már helyreállt.

Bárdosi dühöngött, Majoros remekelt

Archívum2006.11.15, 09:22

A kínai birkózó-világbajnokságot követően először léptek szőnyegre hazánk legjobb versenyzői, a Nemzeti Sportcsarnokban rendezett köztársasági rangsorverseny első fordulójában.

Meglógott az MTK a Zalaegerszegtől

Archívum2006.11.11, 19:24

A listavezető MTK 1-0-ra győzött a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó Borsodi Liga 13. fordulójában, és mivel a Zalaegerszeg csak 1-1-es döntetlent játszott a sereghajtó Vác ellen, így a fővárosi kék-fehérek két ponttal elléptek a riválistól. A Győr Tokody Tibor két góljával biztosan nyert a Fehérvár ellen, a címvédő Debrecen pedig négy nyeretlen bajnoki mérkőzés után Rákospalotán győzött újra. A Pécs a vezetőség ultimátuma óta megtáltosodott, és ezúttal a Vasast fektette kétvállra, míg a mostanság gyengélkedő Sopron nagyon fontos három pontot szerzett a Kaposvár ellen.

Potyagóllal nyert a Fradi a Magyar Kupában

Archívum2006.11.08, 20:30

Az NB II-ben szereplő Ferencváros egygólos előnyt szerzett a szintén másodosztályú Gyirmót ellen a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének az első találkozóján. Az NB I-ben éllovas MTK Kanta József mesterhármasával 3-1-re győzött Győrött, míg a Diósgyőr Sopronban diadalmaskodott 2-1-re. A Zalaegerszeg a REAC-ot, a Vasas a Vácot verte egy góllal hazai pályán, a Honvéd-Kaposvár kupameccs résztvevői pedig 1-1-es döntetlennel készülhetnek a visszavágóra.

Otthon botlott, de élre állt az MTK

Archívum2006.11.04, 20:15

Az MTK hazai pályán 2-2-es döntetlent ért el a Budapest Honvéd ellen a labdarúgó Borsodi Liga 12. fordulójában. Supka Attila, a vendégek nemrég kinevezett vezetőedzője először szerzett pontot új csapatával, míg a hazaiak a döntetlennel a tabella élére ugrottak, mivel az eddigi listavezető Zalaegerszeg kikapott Kaposváron. A Pécs sorozatban másodszor nyert, ezúttal Pakson diadalmaskodott 1-0-ra a mecsekaljai gárda.

MK: 16 között a Vác, előnyben a Loki

Archívum2006.11.01, 15:36

Az élvonalbeli Vác jutott utolsóként a labdarúgó Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé, miután a szerdára halasztott negyedik fordulós mérkőzésen magabiztosan nyert a másodosztályú Karcag otthonában. A Debrecen már a nyolcaddöntő keretében lépett pályára Dunaújvárosban, és Halmosi Péter góljával 1-0-ra győzött az első mérkőzésen.

Újpest-siker és Loki-remi a Borsodi Ligában

Archívum2006.10.28, 20:30

Nem született gól a bajnok Debrecen győri vendégjátékán a Borsodi Liga 11. fordulójában. A REAC és a Kaposvár találkozója is döntetlennel végződött, a somogyiak az utolsó percben egyenlítettek Rákospalotán. A Sopron és a Honvéd egyaránt otthon bukott, előbbit a Paks, utóbbit a Pécs verte vendégként. Az Újpest Kovács Zoltán találatával győzte le a Vácot.

Elsöpörte a Fradi a Pécset a Magyar Kupában

Archívum2006.10.25, 21:58

Az élvonalbeli Pécs négy góllal kikapott a másodosztáyba visszasorolt Ferencváros vendégeként a labdarúgó Magyar Kupa 4. fordulójában. További két összecsapás is az NB II-es csapat sikerét hozta elsőosztályú ellenfelével szemben: a Tatabánya Pápán  szenvedett háromgólos vereséget, a Paks Dunaújvárosban kapott ki 2-0-ra.

Kikapott a ZTE, előzött az MTK

Archívum2006.10.21, 20:37

Az újonc Paks otthonában elvesztette veretlenségét a ZTE a Borsodi Liga 10. fordulójában, így a Tatabányán 4-2-re nyerő MTK átvette a vezetést a tabellán. A Pécs-Sopron és a Vác-Győr találkozón nem született gól, a Vasas a REAC-ot, a Fehérvár a Honvédot verte hajrágóllal.

Bajnokot vert az MTK, először nyert a REAC

Archívum2006.10.14, 20:11

A Borsodi Liga 9. fordulójában dominálnak a hazai csapatok, a Fehérvár pénteki győzelme után a Diósgyőr, az MTK, a Győr és a REAC is otthon tartotta a három pontot.

Sidibe triplázott, az MTK élre állt

Archívum2006.09.30, 22:23

Az MTK élre állt a labdarúgó Borsodi Ligában, miután szombaton 3-2-re győzött Vácott. A hétfőn 18 órakor Sopronba látogató ZTE-t szintén megelőzte a címvédő Debrecen, amely Sidibe mesterhármasával, hazai pályán 3-1-re verte a Magyar Kupa-győztes Fehérvárt. Hosszú idő után ismét nyert a Diósgyőr, ráadásul vendégként diadalmaskodott 2-1-re a Kaposvár ellen. A Honvéd Tatabányán gyűjtötte be a három pontot. Két meccs döntetlenre végződött: a Paks az Újpesttel (1-1), a Pécs pedig a REAC-cal (2-2) remizett.

Tatabányán botlott a címvédő Debrecen

Archívum2006.09.23, 21:02

A bajnoki címvédő Debrecen elszenvedte első vereségét, miután a labdarúgó Borsodi Liga, 7. fordulójában egy góllal kikapott a Tatabánya vendégeként. A Győr hazai pályán 2-1-re verte az újonc Paksot. Feczesin Róbert mesterhármasával simán nyert a Sopron a sereghajtó REAC otthonában.

Tíz emberrel mentett pontot a Tatabánya

Archívum2006.09.17, 20:33

A 89. percben szerzett góllal mentett pontot a Tatabánya Vácon a labdarúgó Borsodi Liga, 6. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.

Erőlködés nélkül nyert a Loki a Vác ellen

Archívum2006.09.11, 22:10

A labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában a címvédő Debrecen hazai pályán győzött 4-0-ra az újonc Vác ellen, de a hajdúságiak így is csak annyit adtak ki magukból amennyi a három pont megszerzéséhez feltétlenül szükséges volt. A Loki ezzel a sikerrel továbbra is őrzi veretlenségét, és jobb gólkülönbségével átvette a vezetést a tabellán a Zalaegerszegtől.

Indul a Vác a nőikézi-bajnokságban

Archívum2006.09.06, 12:05

Megoldódtak a legégetőbb problémák, így a Váci NKSE is részt vesz a pénteken rajtoló női NB I-es kézilabda-bajnokságban.

Idegenben nyert az MTK és az Újpest

Archívum2006.08.26, 22:08

Az MTK Budapest és az Újpest is idegenben győzött a Borsodi Liga 4. fordulójában, a kék-fehérek Pécsett nyertek 1-0-ra, a lilák a REAC ellen diadalmaskodtak 2-1-re. A Sopron egygólos sikert aratott odahaza a Diósgyőr ellen, a Vác megszerezte első győzelmét a továbbra is nyeretlen Honvéd ellen, a nyugati derbin megosztozott a pontokon a ZTE és a Győr.

Kispesti döntetlen az Újpesttel Csepelen

Archívum2006.08.19, 22:30

A Honvéd 1-1-es döntetlent játszott az Újpesttel Csepelen a labdarúgó Borsodi Liga harmadik fordulójában. Az MTK hazai pályán 4-1-re legyőzte a Sopront, a találkozó legjobbja a két gólt és egy gólpasszt jegyző Hrepka Ádám volt, aki már öt találatnál tart ebben a szezonban. A Fehérvár egy 82. percben szerzett góllal mentett pontot a vendég Pécs ellen, a Kaposvár Vácon nyert, a Tatabánya magabiztosan verte a Paksot.

Hibátlan a Diósgyőr, gödörben a Fehérvár

Archívum2007.05.09, 10:31

A Borsodi Liga 2. fordulójának szombati mérkőzésein három helyszínen is megosztoztak a csapatok a pontokon, csak a Diósgyőr és a Sopron tudott győzni, előbbi az Újpest után a REAC-ot is megverte, és ezzel még hibátlan, utóbbi 80 perc emberhátrány ellenére gyűrte le a Fehérvárt, Horváth András 93. percben szerzett góljával. Az újonc Vác a hajrában lőtt két találattal egyenlített a Vasas otthonában, a Kaposvár kétszer is egalizált a Honvéd ellen, míg a Tatabánya szintén vert helyzetből mentett pontot Pécsett.