V4NA

címke rss

Többtucatnyi francia uszoda bezárt a megemelkedett energiaárak miatt

Nagyvilág2022.09.07, 13:09

Az érintett települések polgármesterei rendkívül dühösek, mivel az intézkedést az utolsó pillanatban jelentette be az üzemeltető cég. A vállalat azzal indokolja a döntését, hogy az uszodák fenntartása a megnövekedett rezsiköltségek miatt rendkívüli mértékben megdrágult, ezért kénytelen volt ideiglenesen bezárni az uszodákat, a dolgozók addig részleges munkanélküli juttatást kapnak - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A francia állattenyésztők a kormánytól várnak segítséget a drasztikus aszály miatt

Nagyvilág2022.09.05, 10:07

Több francia szakszervezet közös közleményt adott ki, amelyben azt írják, hogy szükségállapot alakult ki az állattenyésztés területén, és az országot sújtó rendkívüli szárazság miatt milliárdos veszteséggel számolnak - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Hozzáteszik azt is, hogy az ágazatban egyre kevesebb állattenyésztő tevékenykedik, a szakszervezetek hiányolják a megfelelő kormányzati támogatásokat.

Újabb mélypontra zuhant a német állami vezetésbe vetett bizalom

Nagyvilág2022.09.03, 14:37

A köztisztviselők egyesületi vezetője szerint a német közszolgálat nincs kellőképpen felkészülve a válságokra, megszűnt a polgárok bizalma az állam cselekvőképességében - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

"Mi, muszlimok fogjuk elfoglalni egész Svédországot" - élő adásban fenyegette meg a migráns a jobboldali politikust

Nagyvilág2022.08.31, 12:35

A svéd jobboldali politikus az esetre úgy reagált, hogy az is csak pártja álláspontját erősíti. Szerinte nem szabad hagyni, hogy Svédország iszlám kalifátussá váljon, és ez a tétje a közelgő választásoknak. Mostanra a választóknak a bűnözés visszaszorítása lett a legfontosabb szempont a voksolásnál – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Olaszországban fényes nappal, az utcán erőszakolt meg egy migráns egy nőt

Nagyvilág2022.08.24, 11:43

Az illegális bevándorló által elkövetett erőszak a választási kampány egyik fő témájává vált. Több jobboldali pártelnök ígéretet tett az ország biztonságának visszaállítására, míg a baloldal miniszterelnök-jelöltje az eset elítélése helyett illetlennek nevezte, hogy egyes politikusok nyilvánosságra hozták az erőszakról készült videót - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Migránsok agresszív ámokfutása miatt törölték a migránsoknak rendezett fesztivált Németországban - videók

Nagyvilág2022.08.24, 10:42

Nem tartják meg a hétvégére tervezett Eritrea Fesztivált Giessen városában, mert egy korábbi rendezvényen a migránsok fényes nappal az utcán kezdtek tömegverekedésbe – nem csak egymást, hanem a rendőröket és a járókelőket is megtámadták, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Rejtett áremelésekre figyelmeztetnek a boltokban a német fogyasztóvédők

Gazdaság2022.08.24, 09:41

Egyre több gyártó folyamodik ahhoz, hogy a termékeit kisebb csomagolásban küldik az áruházak polcaira, miközben a korábbi méretekhez tartozó árakat megtartják, de hasonlóan járnak el a szupermarketek a sajátmárkás termékeikkel. A szakemberek által vizsgált termékek harmadánál tapasztalható a rejtett áremelés, a legtöbb vásárló pedig észre sem veszi a trükközést – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Der Tagesspiegelre hivatkozva.

A magas energiaárak miatt a németeknek a teljes jövedelmüket megélhetési kiadásokra kell költeniük

Nagyvilág2022.08.23, 09:53

Németországban vannak, akik már így is túl keveset keresnek ahhoz , hogy félretegyenek. A takarékpénztárak becslései szerint ez a helyzet nemsokára sokkal rosszabb lesz: a németek több mint felének a teljes jövedelmét megélhetési kiadásokra kell majd költenie - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Közel 5 millió illegális bevándorló érkezett az Egyesült Államokba Joe Biden hivatalba lépése óta

Nagyvilág2022.08.22, 14:37

Az új adminisztráció beiktatása óta minden eddigi rekordot megdöntött az illegális bevándorlók érkezésének száma, köszönhetően a bevándorlás támogatásának – írja a V4NA hírügynökség.

Az Európai Bizottság szerint meg kell tanulnunk rovarokat enni

Nagyvilág2022.08.22, 10:45

Az Európai Bizottság egy Twitter üzenetben hívta fel a figyelmet arra, hogy az EU háromfajta rovart talált emberi fogyasztásra alkalmasnak – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. A portál szerint a Tweetben azzal próbálják rábeszélni a rovarevésre az embereket, hogy kiemelik az ilyen élelmiszerek előnyeit.

Hatalmas a felháborodás Ausztriában, az osztrák politikusok szerint Brüsszel szankciós politikája megbukott

Nagyvilág2022.08.22, 10:09

A jelenleg a zöldekkel kormányzó, konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) berkeiben is egyre többen hangoztatják, hogy újra kellene gondolni az Oroszország elleni szankciós politikát, mert a jelek szerint az jobban árt az európai embereknek, mint az oroszoknak – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Botrány az egyik amerikai leányiskolában: felvesznek transzneműeket is

Nagyvilág2022.08.22, 10:43

A V4NA nemzetközi hírügynökség arról ír, hogy botrány tört ki az egyik amerikai leányiskolában, mert az intézmény lehetővé tette volna a transzneműek felvételét. Hozzátették, hogy a Tennessee állambeli Nashville-ben található Harpeth Hall leányiskolában a szülők, az adományozók és az iskola öregdiákjai azzal fenyegették az intézményt, hogy visszavonják adományaikat. Emellett több olyan iskolai tisztviselő lemondását követelik, akik szerintük "a politikai aktivizmus és a megosztottság elősegítői" voltak.

Borzalmas özönvíz pusztított Párizsban - videó

Nagyvilág2022.08.17, 15:23

Több hétig tartó hőség után megérkezett Párizsba az enyhülést hozó eső, ám olyan heves volt a zivatar, hogy kevesebb mint egy óra alatt több heti csapadékmennyiség zúdult a városra, több metróállomást is le kellett zárni - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Hozzátették: az ország több megyéjében narancssárga riasztás van érvényben.

Súlyos energiaellátási problémákba ütközött Franciaország a tél előtt, a németeknél is nagyobb bajba kerülhetnek

Nagyvilág2022.08.17, 09:53

Franciaország az elmúlt évtizedek legsúlyosabb nukleáris gondjaival küzd, ami miatt ezen a télen nagyobb az áramkimaradások kockázata, mint a szomszédos országokban – a franciák még a németeknél is nagyobb bajban lehetnek - számol be a hírről a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Joe Biden fia egy elítélt romániai ingatlanmágnással is üzletelt

Nagyvilág2022.08.16, 12:43

A V4NA nemzetközi hírügynökség arról számolt be, hogy Joe Biden fia többször is egyeztetett az akkor még alelnök apjával, miközben egy korrupcióval vádolt román ingatlanmágnásnak dolgozott – ez Joe Biden fiának és társainak dollármilliókat hozott – mondta a The New York Postnak egy bennfentes. Hunter Biden 2015 tavaszán kezdett Gabriel Popoviciunak dolgozni, aki abban kérte Biden segítségét, hogy elkerülje az elmarasztaló bírósági ítéletet, miután korrupcióba keveredett. A román ingatlanmágnás többek között egy több száz hektáros földterületet vásárolt meg jogtalanul és rendkívül olcsón.

Elviselhetetlen gondokat okoz mindenütt a szárazság

Nagyvilág2022.08.15, 11:57

Franciaországban teherhajók csak teljes kapacitásuk töredékével tudnak közlekedni, a megmaradt árut vasúton vagy közúton kell szállítani. Utóbbinak nagy hátránya, hogy több tucatnyi kamion kell egy hajó rakományának elszállításához, ráadásul a közúti közlekedés sokkal balesetveszélyesebb, mint a vízi számol be a hírről a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Ki ellen irányulnak a szankciók valójában?

Nagyvilág2022.08.11, 16:26

Európát egyre mélyebben sújtják a szankciók miközben az oroszok köszönik jól vannak. És ahogy mondják érdemes oda költözni, mert télen lesz fűtés is. A V4NA hírügynökség saját tapasztalatokat gyűjtött a szankciók hatásairól Oroszországban.

Újabb háború törhet ki Európában

Nagyvilág2022.08.11, 13:07

Nagy az esélye annak, hogy Koszovó és Szerbia között ismét fegyveres összetűzés alakuljon ki – nyilatkozta a sajtónak Albin Kurti pristinai kormányfő. A szerbek, de a koszovói albán ellenzék is bírálta a miniszterelnököt a háborús kijelentései miatt – írja cikkében a V4NA hírügynökség.

Döbbenetes: egy francia kormánypárti politikus minden külföldinek választójogot adna

Nagyvilág2022.08.10, 16:14

A francia parlament jogi bizottságának elnöke törvényjavaslatot nyújtott be az alsóházban, mellyel azt szeretné elérni, hogy minden külföldi állampolgárnak legyen joga az önkormányzati választásokon való szavazásra és el is indulhasson azon. A belügyminiszter és a jobboldali politikusok határozottan ellenzik a javaslatot - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Európa kárán gazdagodik Amerika - ez van a hazug amerikai szankciós követelések mögött

Nagyvilág2022.08.09, 12:02

Lassan fél éve tart az ukrán-orosz háború, ami miatt Brüsszel és Washington egy sor szankciót vezetett be Oroszország ellen. Amíg ezek az intézkedések valósággal „kiszipolyozzák az életet" Európából, addig Amerika nem szenved komolyabb károkat, sőt még hasznot is húz a büntetőintézkedésekből. Ráadásul amikor az amerikaiaknak érdekükben áll, akkor nem szégyellnek üzletelni az agresszornak kikiáltott Vlagyimir Putyinnal sem – írja összefoglalójában a V4NA nemzetközi hírügynökség. Ennek egyik jele, hogy az Egyesült Államok még mindig Oroszországtól vásárolja az uránt, amivel az amerikai atomerőművek orosz uránnal működnek. Ráadásképpenn ...

Extrém szárazság van Franciaországban, félő, hogy év végére nem lesz tej

Nagyvilág2022.08.08, 14:45

Az országban hetek óta tomboló hőség és a rendkívüli csapadékhiány miatt már olyan rossz a helyzet, hogy több folyón le kellett állítani a hajózást. Az egyik legfontosabb európai folyó, a Rajna vízszintje csupán pár centiméterre van attól, hogy bizonyos szakaszain hajózhatatlanná váljon. A súlyos szárazság miatt kialakult takarmányhiány miatt pedig veszélybe kerülhet a franciaországi tej ellátás is - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Le Figaróra hivatkozva.

Mire készül Ukrajnában a Monsanto?

Nagyvilág2022.08.04, 10:31

Már az orosz-ukrán háború előtt elkezdődött az amerikai Monsanto ukrajnai "tevékenysége". A mezőgazdasági-vegyipari óriásvállalat a GMO-termények élharcosa a világban. Ez az egyik olyan cég, amely a hírek szerint birtokolja az ukrajnai földek jelentős részét. A Monsanto már 2013 környékén jelentős befektetéseket hajtott végre Ukrajnában, abban bízva, hogy sikerül úgy alakítani a törvényi kereteket, hogy megágyazza a terepet génmódosított termékeinek – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Kábítószert találtak Nancy Pelosi amerikai házelnök férjének vérében

Nagyvilág2022.08.04, 10:08

A bírósági dokumentumokból kiderült, hogy Paul Pelosi szervezetében kábítószereket találtak a rendőrök, miután letartóztatták mert balesetet okozott Kaliforniában - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Transzneműségről és szexről szóló könyvet reklámoznak kisgyerekeknek - videó

Nagyvilág2022.08.03, 16:08

TikTok-videóban és újságcikkekben reklámoznak gyerekeknek szóló szexuális "felvilágosító" könyveket, amelyekben többek között a maszturbációt magyarázzák el a gyerekeknek, de szó esik a transzneműségről is – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Megvan a megegyezés az olasz jobboldali pártok között arról, hogy ki adja a következő miniszterelnököt

Nagyvilág2022.07.28, 13:18

Az előrehozott választásokat Olaszországban szeptember 25-én tartják majd, amelyen az előzetes várakozások szerint a három jobboldali párt koalíciója kaphat majd többséget. Az Olasz Testvérek, a Forza Italia és a Liga párvezetői megegyeztek abban, hogy a választási győzelem esetén melyik párt adja majd a miniszterelnök személyét - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Több mint ezer lányt bántott és erőszakolt meg egy migránsbanda egy angol városban, a hatóságok félnek

Nagyvilág2022.07.20, 13:49

Egy angol kistelepülésen működő, bevándorlók üzemeltette hálózat, egy úgynevezett "grooming gang" évtizedeken keresztül fogott el, bántalmazott és erőszakolt meg kiskorú lányokat. A rendőrség azonban a rasszizmus vádjától tartva nem mert eljárást indítani a csoport ellen - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Újabb migránstábort számoltak fel Párizs mellett

Nagyvilág2022.07.20, 10:22

A sátortáborban főként afrikai gyerekek és nők voltak, őket tornacsarnokokba szállították. Az intézkedésre azt követően került sor, hogy afrikai migránsok azért balhéztak a fővárosban, hogy ugyanolyan jogokat kapjanak, mint az ukrán menekültek - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség

Patkányoktól rettegnek a franciák - videó

Nagyvilág2022.07.19, 11:49

A francia orvostudományi akadémia közleményben hívta fel a figyelmet a Párizsban elszaporodott patkányok okozta veszélyekre, egyben javaslatokat tett arra, hogy hogyan lehetne megfékezni a rágcsálók szaporodását - számol be a hírről a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Két transznemű kormánytag képviselte Amerikát, egyikük férfiakat szokott pórázon kutyaként sétáltatni - fotók

Nagyvilág2022.07.17, 13:59

Az Egyesült Államok történelmének első transznemű miniszterhelyettese és egy transznemű helyettes államtitkár képviselte az USA-t Párizsban a francia nemzeti ünnepen, július 14-én, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Megdöbbentő fenyegetés: egy európai országon akarnak bosszút állni az ukránok

Nagyvilág2022.07.16, 19:31

Olekszij Honcsarenko, ukrán parlamenti képviselő kijelentette: Ukrajna Horvátországgal együtt bosszút fog állni Szerbián és annak elnökén. A támadás Aleksandar Vucic szerb államfőnek az orosz speciális katonai hadművelet kapcsán tett nyilatkozatai miatt érte az országot.

Szerbiába érkezik az orosz Google

Gazdaság2022.07.16, 12:34

Helyi képviseletet nyitott Belgrádban a legnagyobb orosz IT-cég, a Yandex. Saját székhellyel és egy többszáz főt foglalkoztató irodával is rendelkezik.

Őrület: erre az ukrán csempészetre senki sem számított

Nagyvilág2022.07.15, 21:29

Megérkeztek az illegális fegyverek a balkáni piacra az ukrajnai hadszíntérről. Javelin típusú páncéltörő rakétákat találtak egy albán rendszámú kocsi csomagtartójában, az autó mellett álló személyek pedig ukránul beszélnek egy felvétel szerint. Miközben Ukrajna fegyverekért könyörög, aközben kicsempészik rengeteg pénzért a nekik küldött fegyvereket és a nyugati fegyverszállítmányok ezen része a feketepiacra kerül, ezt kijevi tisztségviselők is elismerték. A CNN már áprilisban arról írt amerikai hírszerzéstől érkező információk alapján, hogy Washington az Ukrajnának küldött fegyverek útját csak rövid ideig tudja követni - számolt be ...

Tragédia a francia nemzeti ünnepi tűzijátékon, felrobbant egy testvérpár - videó

Nagyvilág2022.07.15, 13:12

Egy 7 éves kisfiú és 24 éves nővére meghalt, miután eltalálta őket egy lövedék a francia nemzeti ünnep alkalmából rendezett tűzijátékon. Egy további személy is megsérült. Az ügyben nyomozást indítottak gondatlanságból elkövetett emberölés miatt – írja franciaországi sajtóhírek alapján a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Migránsbandák rabolják ki a gazdag turistákat Milánóban

Nagyvilág2022.07.11, 10:25

A külvárosból a gazdagabb környékekre utaznak be a legtöbbször észak-afrikaiakból álló bandák, amelyek a gazdag turisták kirablására specializálódtak - tudósít a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Szellemileg leépült, idős embereket erőszakolt meg egy svéd politikus

Nagyvilág2022.07.08, 20:16

Börtönbüntetésre ítélték a politikust, miután bebizonyosodott róla, hogy egy idősek otthonában rendszeresen megerőszakolt demenciában szenvedő betegeket – írja a V4NA hírügynökség.

Félelmetes kígyóinvázió Belgrádban

Nagyvilág2022.07.07, 15:23

Kígyók lepték meg a szerb fővárost – a hüllők a forró aszfalton és a lakóházak teraszain is jól érzik magukat, de jelentettek már esetet forgalmas kereszteződésből és iskolából is, egy parkban pedig egy kétméteres egyed mászott fára. A helyiek undorodnak és félnek. A szakértők szerint az ország lakott területein nem élnek mérgező fajták, ugyanakkor arra kérik a lakosságot, minden kígyómarás esetében azonnal forduljanak orvoshoz - számolt be a hírről a V4NA nemzetközi hírügynökség

Szexshopban tartott előadást a gyereknek az iskola igazgatója

Nagyvilág2022.07.07, 14:28

Kilenc éves kortól kínál workshopokat a szexshop tulajdonosa, aki a tankerület egyik igazgatója is - számolt be a hírről a V4NA nemzetközi hírügynökség

Tangában rázza fenekét szavazatokért a baloldali demokrata szenátor - videó

Nagyvilág2022.07.07, 15:23

A baloldali demokrata szenátor-jelölt egy TikTokra feltöltött videójában fejen állva twerkel a szavazatokért - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Brutálisan megvert egy francia buszsofőrt egy migránsbanda Párizs egyik külvárosában - videó

Nagyvilág2022.07.07, 14:40

A férfi kis híján elsodort egy gyermeket, ami miatt a következő megállóban a bandába verődött fiatal migránsok rátámadtak és kegyetlenül megverték. A sofőrt kórházba szállították, az elkövetők pedig elmenekültek a helyszínről, egyelőre senkit nem sikerült letartóztatni. Franciaországban az utóbbi időben rendkívüli módon romlott a közbiztonság - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A 60 év alatti francia lakosság harmada migráns hátterű

Nagyvilág2022.07.07, 11:55

Egy felmérés eredményeként kiderült, hogy a 60 évnél fiatalabb francia lakosság harmada bevándorló háttérrel rendelkezik, közülük csaknem 6 millióan első generációs migránsok - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Botrány Zágrábban - a tanév lezárása után egy héttel javítottak az elnök fiának jegyein

Nagyvilág2022.07.06, 13:40

A horvát elnök, Zoran Milanovic felesége nyomást gyakorolt az egyik zágrábi gimnázium igazgatójára, hogy a tanév lezárása után 1 héttel matematikából és latinból négyes helyett ötösre emeljék fel az államfő kisebbik fiának osztályzatát - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Németországban egyre rosszabbul olvasnak és számolnak az általános iskolások, a migránsok rontják le az átlagot

Nagyvilág2022.07.05, 13:01

Lesújtó eredményt hozott egy közelmúltbeli felmérés, amely arra kereste a választ, hogy milyen képességekkel rendelkeznek az iskolások. Kiderült, hogy a mostani negyedikes diákok sokkal rosszabbul teljesítenek, mint a tíz évvel ezelőtt vizsgált gyerekek. Szembetűnő, hogy a migráns hátterű diákok a kötelező minimumot sem érik el - számolt be a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Negatív rekord: közel 14 millió német él szegénységben

Nagyvilág2022.07.04, 17:03

A legutóbbi szegénységi jelentés szerint 13,8 millió ember él az átlagjövedelem hatvan százalékánál kevesebből. Soha nem volt még ennyi elszegényedett ember Németországban – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Felkavaró rendőri vallomás: reménytelen a migránshelyzet Milánóban

Nagyvilág2022.06.30, 10:16

A Milánóban tapasztalható, tarthatatlan állapotokról nyilatkozott egy rendőr, aki elmondta, hogy a központi pályaudvar és annak környéke ellenőrizhetetlenné vált, kollégáival ott napi szinten kockáztatják az életüket. Szerinte a terület a migránsok enklávéja lett, a helyzet pedig politikai megoldást kíván – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A választók mentális egészségügyi tesztet sürgetnek Joe Bidentől

Nagyvilág2022.06.28, 12:00

A választók 58 százaléka szerint Joe Biden elnöknek el kellene végeznie egy kognitív egészségügyi tesztet, és az eredményeket az amerikai nyilvánosság elé kellene tárnia.

Egy 29 éves férfi győzött a kislányok között egy női gördeszka bajnokságban az Egyesült Államokban

Nagyvilág2022.06.27, 12:38

A 29 éves Ricci Tres első helyen végzett a The Boardr Open női döntőjében egy New York-i gördeszka bajnokságon, és 500 dollár pénzdíjat vihetett haza. A második helyezett, a 13 éves Shiloh Catori 250 dollárt vihetett haza - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Újabb genderőrület: most a kasztrált emberek a téma Skóciában

Nagyvilág2022.06.27, 10:46

A V4NA hírügynökség arról számolt be, hogy az állami egészségügyi szolgálat (NHS) nyilvánosságra hozott egy dokumentumot, ami szerint az eunuch (kasztrált) is egy nemi identitás.

Az afrikai fiatalok több mint fele akar Európába vagy Amerikába akar vándorolni

Nagyvilág2022.06.27, 10:01

Egy dél-afrikai befektető cég által finanszírozott közvélemény-kutatás szerint az afrikai fiatalok több mint fele szeretne Európába vagy Észak-Amerikába vándorolni – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A németek nem értik, mi vár rájuk - mondja a volt pénzügyminiszter - videó

Nagyvilág2022.06.25, 12:38

Peer Steinbrück volt pénzügyminiszter "három-öt nagyon nehéz évre" és "rendkívül nehéz időkre" figyelmeztetett. Utódja, a jelenlegi pénzügyminiszter is elismerte, hogy óriási a baj. A gazdasági miniszter pedig arra figyelmeztet, hogy nagyon kemény télre kell készülni a gázhiány miatt, egyes iparágakat leállíthatnak - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Több ország is árstopot vezetett be, de van ahol még így is emelkednek az üzemanyagárak

Nagyvilág2022.06.23, 13:54

Több balkáni állam is befagyasztotta az üzemanyag árakat. Ennek ellenére Szerbiában az első rögzítéshez képest már jelentősen nőtt az ár, hiszen hétről hétre igazítanak rajta. Hasonló a helyzet Montenegróban is, Horvátországban pedig attól függ a tankolás ára, hogy melyik benzinkúton áll meg az autós. Szlovéniában ellátási gondok léptek fel. Érdemes megjegyezni, hogy 1985 és 2021 között a kőolaj és a finomított termékek ára közötti különbség átlagosan körülbelül 10,50 dollár volt hordónként. A múlt héten minden idők legmagasabb szintjére, közel 61 dollárra ugrott ez az érték – írja szemléjében a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Ryanair: Az utasokat idiótáknak nevezik, az alkalmazottak a rabszolgáik

Nagyvilág2022.06.22, 16:54

Több európai országban is sztrájkot hirdettek a Ryanair stewardessei, mert elegük van abból, ahogy a légitársaság bánik velük. Korábban két munkavállaló rabszolgatartónak nevezte a vállalatot. Eközben az utasok arra panaszkodnak, hogy a legrosszabb repülős élményeiket köszönhetik a Ryanairnek - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Lyonban a nyílt utcán estek egymásnak a rivális migránsbandák tagjai - videó

Nagyvilág2022.06.22, 12:24

A franciaországi nagyváros hírhedt no-go zónájában került sor a tömegkeveredésre az algériaiak és a maliak között, ahova a francia lakosok már be sem mernek menni, mert teljesen átvették az uralmat a zömmel kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó migránsbandák. Nem ez volt az első eset, hogy elszabadultak az indulatok a környéken, olyan is előfordult már, hogy a migránsok rendőrökre támadtak rá – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Videóra vette egy homoszexuális tanár, ahogy 13 éves fiú diákjával közösül

Nagyvilág2022.06.21, 14:55

Egy hawaii tanár beismerte, hogy videót készített magáról, amint egy 13 éves diákkal közösül, majd megosztotta a felvételt, több száz más gyermekpornográf képpel és videóval együtt – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. A pedofil bűncselekmény kapcsán egy szülő nemi erőszakról beszél.

Megdöbbentő migránstámadás egy olasz strandon - videó

Nagyvilág2022.06.20, 16:16

Olaszország nemzeti ünnepén több ezer migráns randalírozott egy kisvárosban, akik a közösségi médiában azt a célt tűzték ki, hogy meghódítják Európát. A óriásira duzzadt migránsbanda autókat rongált meg, nőket zaklattak, és rátámadtak a rendőrökre is, ráadásul több embert kiraboltak. A konzervatív olasz politikusok szerint a római baloldali kormány bevándorláspárti politikája táplálja a bűnözés növekedését – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Így csinált magából bohócot Joe Biden szóvivője - videó

Nagyvilág2022.06.17, 14:34

Teljesen összeomlott Joe Biden szóvivője, miután az egyik riporter azt szerette volna megtudni, hogy az adminisztráció hogyan kezeli a tápszerhiányt addig, amíg nem áll helyre az ellátás. Karine Jean-Pierre már a kérdés első felében idegesen lapozgatni kezdte a vaskos jegyzeteit, amelyben előre megírják neki a válaszokat. Kínos zavarában pedig ezt meg is osztotta a sajtó munkatársaival, számolt be róla a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Csernobilhoz is köthetők a volt ukrán titkosszolgálati vezető korrupciós ügyei

Nagyvilág2022.06.14, 11:17

Több százezer euró és dollár készpénzben, smaragdok, mindez drága BMW-be rejtve – az ukrán titkosszolgálat korábbi kulcsemberét néhány napja tartóztatták le a szerb rendőrök, amikor ezeket az értékeket próbálta átcsempészni a határon. Andrij Naumov múltjából azóta sorra bukkannak fel a piszkos részletek: korrupciós ügyeinek ellenére is az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij közeli embere volt, országát pedig néhány órával azelőtt hagyta el, hogy megkezdődtek volna a harcok – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség szerb forrásokra hivatkozva.

Amerikai professzor: A pedofília bizonyos mértékig rendben van - akár 12 hónapos gyerekekkel is

Nagyvilág2022.06.14, 11:07

Az egyik professzor szerint a pedofília nem minden formája rossz, ezt pedig az iskolásoknak is el kellene magyarázni. A másik akadémikus szerint pedig nem feltétlenül elítélendő, ha egy felnőtt gyerekekkel közösül – akár egy 12 hónapos kisgyerekkel, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség norvég és amerikai források alapján.

„Happy Pride! Van kendőnk és síkosítónk”, mondta a gyerekeknek az LMBTQ-felvonuláson egy nőnek öltözött férfi - videó

Nagyvilág2022.06.13, 17:34

Egy péniszre emlékeztető, óriás padlizsán emoji tetején álló, nőket öltözött férfi, úgynevezett drag queen síkosítót osztogatott a gyerekeknek, egy anyuka pedig arra kényszerítette a fiát, hogy azt nézze, ahogy felnőtt férfiak szivárványos szoknyában és sálban rázzák a feneküket a Los Angeles Pride-felvonuláson – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség amerikai források alapján.

Teljes a káosz: letartóztatták az ukrán titkosszolgálat elszökött vezetőjét

Nagyvilág2022.06.12, 13:07

Szerbiában tartóztatták le az ukrán titkosszolgálat korábbi vezetőjét. Andrij Naumov egy német állampolgár társaságában próbálta átlépni a szerb-észak-macedón határt, de a vámosok több mint 600 ezer euró és 120 ezer dollár készpénzt és két smaragdot találtak nála.

Az elutasított menedékkérő migránsok is Németországban maradhatnak az új javaslat alapján

Nagyvilág2022.06.07, 13:44

A német baloldali belügyminiszter egyik javaslata szerint a jövőben az a migráns is maradhatna az országban, akinek elutasították menedékkérelmét – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a berlini kormánykoalíció gerincét adó Szociáldemokrata Párthoz (SPD) közel állónak tartott Der Spiegel című lapra hivatkozva.

Az erőszakoló érzéseiért aggódott a BBC, nem akarták megbántani

Nagyvilág2022.06.02, 11:59

A BBC megváltoztatta egy szexuális erőszak áldozatául esett nő vallomását, és az általa használt hímnemű (he/him) névmást a támadó által preferált they/them személyes névmásra cserélték a cikkben, hogy ne bántsák meg az erőszakoló érzéseit - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Brutális drágulással kell számolniuk a tengerparti nyaralóknak

Nagyvilág2022.06.01, 12:02

Minden eddiginél többe kerül majd idén nyáron egy külföldi tengerparti nyaralás, sokan a "last minute" lehetőségekkel akarnak spórolni – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Extra szabadság jár a transzneműeknek Ausztráliában

Nagyvilág2022.06.01, 11:56

Az áruházlánc bejelentette, hogy az LMBTQ mozgalmat követő munkavállalói fizetett szabadságot kapnak arra az időre, amíg nemváltó, vagy azt megerősítő kezeléseken vesznek részt - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Megfizethetetlenül drága lett a horvát tengerpart - részletek

Nagyvilág2022.05.27, 12:52

Vége a járványnak, a legtöbb országba újra szabad a beutazás. A szabadság foka azonban az ember pénztárcájának vastagságától is függ... A nyaralás ugyanis idén nem lesz olcsó mulatság. Az elszabaduló energia- és élelmiszerárak miatt az üdülési költségek is lényegesen megemelkedtek. Adriai-, Égei- vagy Jón-tenger? A V4NA Hírügynökség utánanézett a térség legjobb üdülőhelyeinek, de a táj szépsége mellett az árakat is felmérte.

Letiltotta az Instagram a szélsőséges liberális eseteket gyűjtő oldalt

Nagyvilág2022.05.27, 12:14

A fiók – amelynek mintegy 170 ezer követője volt – elsősorban az óvodákban és az iskolákban terjesztett szélsőséges LMBTQ propagandáról tett közzé leleplező videókat.

Soha nem látott mélységben Joe Biden támogatottsága

Nagyvilág2022.05.25, 13:03

A 2021 januárjában beiktatott amerikai elnök támogatottsága soha nem volt még olyan alacsony az elmúlt szűk másfél évben, mint most – mutat rá a Reuters és az Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatása - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Közpénzből finanszírozzák a Brüsszel által támogatott LMBTQ-propagandát

Nagyvilág2022.05.24, 11:14

Az Európai Unió több mint 200 ezer euró (77 millió forint) értékben finanszírozott olyan projekteket egy ifjúsági program keretében, amelyeken a "drag queen" (nőnek öltözött férfi-szerk.) életmódról tartottak oktató (értsd: propaganda) előadásokat. Brüsszel célkitűzéseit között szerepel, hogy a mi adónkból népszerűsítsék az újfajta gender-ideológiát és támogassák a queer migránsokat – hívja rá fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Marseille-ben nem létezik többé anya és apa, hanem szülő 1 és szülő 2

Nagyvilág2022.05.23, 13:13

A francia nagyváros úgy szeretne "befogadóbbá" válni az LMBTQ-közösség számára, hogy eltávolítják az anya és az apa kifejezéseket a polgári dokumentumokból, és 300 anyakönyvvezetőt LMBTQ-érzékenyítő tréningekre küldenek – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Az anya és apa szavak helyett a gendersemleges "Szülő 1" és "Szülő 2" fog szerepelni az anyakönyvi kivonatokban.

Szexelnek a szereplők a kisgyerekeknek szóló könyvben - fotó

Nagyvilág2022.05.23, 13:17

"Ez egyike az olyan könyvek ezreinek, amelyek elárasztják az iskolákat és a könyvtárakat. A nemzeti oktatási kartell eltökélte, hogy ellopja a gyermeki ártatlanságot" – így reagált egy kanadai szülő arra, hogy egy nemrég kiadott, 4-8 éves gyerekeknek szóló könyvben szexjeleneteket ábrázolnak, illetve részletesen leírják, amint az egyik szereplő szexuális kapcsolatot létesít a barátjával, hívja rá fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség szemléjében.

Tetovált nő nem indulhat, de nővé műtött férfi igen a francia szépségversenyen

Nagyvilág2022.05.20, 16:31

A Miss France elnevezésű szépségverseny történetében első alkalommal fordul elő, hogy transznemű versenyző is indulhatott - és, ha már indult, persze, be is került a fővárosi döntősök közé. Ha ezt követően a regionális versenyen is helyt áll, akkor helyet kap a végső döntőben és nem kizárt, hogy ő lesz Franciaország szépe. A transznemű versenyzők indulását már egy ideje fontolgatta a verseny igazgatója, ám sokan nem értenek egyet a döntéssel - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Kövekkel rendőrökre támadt a francia baloldal jelöltje és most áldozatként próbálják beállítani - videó

Nagyvilág2022.05.20, 14:08

A politikai pályára készülő, korábban ápolónőként dolgozó nő egy két évvel ezelőtti tüntetésen a rendőrökre támadt, kövekkel dobálta őket, amiért pénzbírságot kapott. Pártja egyik tagja szerint teljesen rendben van, ha valaki ilyen módon harcol a jobb munkakörülményekért, és egy műsorban a nőt próbálta meg áldozatként beállítani - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

LMBT- és transzgender migránsok számára nyit befogadóközpontot Párizs baloldali vezetése

Nagyvilág2022.05.18, 11:05

Nem ez az első ilyen jellegű befogadóközpont a francia fővárosban, amelyre a szocialista alpolgármester szerint az egyre nagyobb számban érkező transzgender (transznemű) migránsok miatt van szükség – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Le Figaro napilapra és az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Transznemű gyerek bemutatásával tiltakozik az LMBTQ-szervezet a gyermekvédelmi törvény ellen

Nagyvilág2022.05.14, 17:06

Egy tízéves, transznemű lány bemutatásával tiltakozik az LMBTQ-csoport a floridai gyermekvédelmi törvény ellen, amely megtiltja, hogy a gyerekeknek szexualitásról vagy szexuális ideológiákról tanítsanak egészen harmadik osztályos korig. Közben a gender-ideológia újabb játékon keresztül kezd beszivárogni a gyerekszobákba - számol be arról a V4NA hírügynöség.

Megdöbbentő részletek: Zelenszkij ukrán elnök és a náci múlt

Nagyvilág2022.05.13, 19:21

Az ukrán elnök saját bevallása szerint is tehetetlen az olyan jogsértésekkel szemben Ukrajnában, melyek uniós alapelvekbe ütköznek. Zelenszkij korábban arról beszélt, hogy nem szüntethet meg szabályosan működő médiumot. Vagyis lényegében az ukrán jogszabályok lehetővé teszik, hogy akár kiskorú gyermekeket halállistára tegyenek. Ugyanis ezt teszi a Mirotvorec nevű médiaoldal: kiskorú gyermekeket tesz halállistára - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Terhes férfival köszöntötte az anyák napját a Calvin Klein

Nagyvilág2022.05.13, 12:34

Anyák napja alkalmából terhes férfiakról készült képekkel köszöntötte az édesanyákat a divatmárka - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Kiderült a francia baloldal bukott képviselőjelöltje visszalépésének valódi oka: szexuális erőszakkal vádolják

Nagyvilág2022.05.13, 11:41

A politikusi babérokra törő fiatalembernek előzőleg is voltak botrányos ügyei, parlamenti képviselői jelöltségét végül visszavonta, miután még a koalíción belül is úgy vélték, hogy nem kéne az országházba juttatni egy olyan embert, akit rasszizmusért ítélt el a bíróság. A szélsőbalos aktivistát ezúttal szexuális erőszakkal vádolták meg, pártja belső vizsgálatot rendelt el az ügyben - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Fuldoklik a szemétben a zöld párti vezetésű Lyon no-go zónája – videó

Nagyvilág2022.05.11, 17:24

Egy kollektíva feljelentést tett Lyon városvezetés ellen, mert a drogos illegális migránsok által megszállt városnegyedben tarthatatlan állapotok vannak, szinte már mozdulni sem lehet a hegyekben álló szeméttől. A kerületben korábban is rengeteg probléma volt, egy ott forgató jobboldali politikus stábjára szélsőbalos aktivisták támadtak – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Gyakorlatilag betiltja a baloldali spanyol kormány a nemeket a játékreklámokban

Nagyvilág2022.05.10, 10:33

Spanyolországban a jövőben tilos lesz olyan játékreklámokat készíteni, amelyekben kifejezetten fiúknak vagy lányoknak szóló játékok szerepelnek. Bizonyos „fiús" és „lányos" színeket sem lehet majd megjeleníteni, és a reklámok igyekeznek majd „befogadó" (értsd: genderkonform) nyelvezetet használni – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Hanyatló német közbiztonság: az utcai lövöldözés összes gyanúsítottja szabadlábon van

Nagyvilág2022.05.09, 15:26

A bevándorlók és a motorosok közötti leszámolás során négyen megsebesültek. A rendőrség legalább 15 embert gyanúsít, akik ugyanakkor azóta is szabadlábon vannak - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

5000 eurót fizettek a szexért

Nagyvilág2022.05.06, 15:52

Kiterjedt prostituált hálózatot leplezett le a szerb rendőrség. A hálózatban több ismert személy is részt vett, például reality-sztár, Playboy nyuszi és korábbi Miss Yugoslavia is. A hivatalos információk szerint egy óráért 250 eurót fizettek a kliensek. A celebek ára drágább volt, ezer eurót is fizettek értük, vagy ennél is többet - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Illegális migránsok tartják rettegésben Marseille lakóit – videó

Nagyvilág2022.05.06, 11:51

Többtucatnyian voltak kénytelenek elhagyni otthonukat, mert a migránsbandák miatt nincsenek biztonságban. Az utóbbi időben egyre több az önkényesen elfoglalt lakás, de mindennapossá vált az utcai verekedés és lövöldözés is - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Joe Biden migrációs politikája miatt óriási a káosz Amerikában

Nagyvilág2022.05.03, 10:19

Joe Biden hivatalba lépése óta 1,9 millió illegális bevándorló érkezett az Egyesült Államok déli határára, a kialakult helyzet pedig 143 milliárd dolláros költséget jelentett az adófizetőknek. Egy jelentésből most kiderült, hogy ezekért a számokért Joe Biden migrációs politikája a felelős - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Soros György fia utasította az Uniót, Timmermans alelnök pedig rohant tárgyalni

Nagyvilág2022.05.02, 13:25

Soros György megbízható brüsszeli szövetségese, Frans Timmermans éppen azelőtt tárgyalt a Shell olajipari vállalattal, hogy Soros fia, Alex, egyértelmű utasítást adott az EU-nak, hogy kövesse a Shell példáját, és szigorítsa az olajbeszerzésre vonatkozó korlátozásokat - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Meddőséget okozó, "leszorító" fehérneműt árulnak kisfiúknak, hogy lányosabban nézzenek ki

Nagyvilág2022.04.28, 17:09

Gyermekbántalmazással vádolták meg a tervezőt, aki kisfiúknak árul olyan fehérneműt, ami leszorítja a nemi szervüket, hogy lányosabban nézhessenek ki. Korábban egy apuka és transznemű lánya is piacra dobott hasonlót - írja a V4NA.

Brüsszel meg akarja tiltani, hogy 18 foknál melegebbre fűtsék az épületeket

Nagyvilág2022.04.28, 12:50

Legfeljebb 18°C-ig lehetne felfűteni az épületek belső tereit az Európai Unióban egy brüsszeli ötlet alapján. A V4NA nemzetközi hírügynökség megkérdezte erről az uniós bürokratákat, akik nem cáfolták, hogy korlátozni akarják az épületek fűtését.

Paradicsommal dobálták meg Macront – videó

Nagyvilág2022.04.28, 09:09

A francia elnököt egy paradicsommal vették célba, de nem találták el. Újraválasztása óta ez volt az első alkalom, hogy a francia államfő a lakosok közé ment - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

18 foknál nem lehetne melegebb a lakásokban egy brüsszeli terv szerint

Nagyvilág2022.04.24, 14:06

Keménykezű és megdöbbentő tervet dolgozhatott ki az Európai Unió vezetése. Az Oroszország elleni szankciók kiterjesztése az energiaszektorra az energiafelhasználás korlátozását vonná maga után a tagállamokban. A V4NA nemzetközi hírügynökség információi szerint Brüsszel 18 Celsius-fokban határozná meg az épületek maximális belső hőmérsékletét. Korábban egy diktatúrában már hoztak hasonló rendeletet.

Terhes férfi emojikkal újít az Iphone

Nagyvilág2022.04.19, 12:53

Az új szoftverfrissítéssel az emoji készlet részévé teszik a terhes nem bináris és a férfi rajzokat az összes IOS rendszerű készüléken - írja a V4NA Nemzetközi hírügynökség.

Brüsszel a korrupció melegágya

Nagyvilág2022.04.11, 15:06

Átláthatóságot követelnek a brüsszeli bürokraták, de saját vagyonukról nem nyilatkoznak. Gyakran hallani, hogy a brüsszeliták az átláthatóságot éltetik. Csakhogy éppen a brüsszeli buborék lehet a korrupció melegágya, hiszen nem kell beszámolniuk a vagyoni helyzetükről – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Eltitkolja az iskola a gyermekek nemváltását Kaliforniában

Nagyvilág2022.03.02, 11:26

A kaliforniai iskolában nemrég elindított Transition Closet program keretében a tanárok segítenek a diákoknak eltitkolni szüleik elől a genderfluiditásukat és az identitásuk megváltoztatását - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Pedofil szexuális bűnözőket enged gyerekek közelébe az LMBTQ-lobbi

Nagyvilág2022.02.21, 12:19

A baloldali, úgynevezett Drag Queen-életforma – korosztálytól függetlenül – kezd egyre inkább divatossá válni. A néhány éve még rétegműfajnak számító jelenség elterjedésének hátterében az is áll, hogy számos televíziós műsor, előadás és gyerekeknek szóló felolvasóest propagálja. Számos fiatal és gyerek éppen ezért mutat érdeklődést a drag-életforma irányában. Aggályos ugyanakkor, hogy a gyerekekkel foglalkozó – gyerekeknek előadásokat tartó – Drag Queenek között, mint kiderült, van szexuális bűnelkövető is, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Márki-Zay eltörölné a sikeres magyar rezsicsökkentést, miközben Németországban már áramszünetre és katasztrófára figyelmeztetnek

Itthon2022.02.18, 13:22

A Német Biztosítók Szövetsége (GDV) katasztrófától tart, és arra hívja fel a lakosság figyelmét, hogy az ország nincs felkészülve egy tartósabb áramkimaradásra. A tömegközlekedés, az ipar és a kereskedelem leállása miatt pedig káosz alakulhat ki - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Márki-Zay Péter eközben Gyurcsány Ferenc és a baloldal programját felmondva már többször is kijelentette, hogy megválasztásuk esetén eltörölné a sikeres magyar rezsicsökkentést. 2010 óta a stratégiai ágazatok visszaállamosításával és a rablóprivatizáció megállításával a magyar háztartások helyzete egyre csak javul a felmérések szerint. Továbbá a 2013-baan ...

Az LMBTQ-lobbi szerint kirekesztőek vagyunk, ha nem vesszük természetesnek, ha valaki nemet változtat

Nagyvilág2022.02.17, 12:36

Egy általános iskolai órán azt tanították a hatéves gyerekeknek, hogy automatikusan transzfóbiássá válnak, ha nem veszik természetesnek, hogy egyes emberek transzneműek, mások pedig folyamatosan változtatják a nemüket - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A hidzsáb viselését népszerűsítik a német közszolgálati csatornák

Nagyvilág2022.01.27, 13:31

Felháborodást keltettek az egyik német streaming szolgáltató által készített videók, amelyben a hidzsáb viselését ösztönzik. A streaming szolgáltatót az ARD és a ZDF közszolgálati csatornák üzemeltetik. Matthias Hauer, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa arra hívta fel a figyelmet, hogy muszlimok által hordott fejfátyol sok országban az elnyomást szimbolizálja  - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Donald Trump legyőzné Joe Bident a következő választáson

Nagyvilág2022.01.26, 13:09

Donald Trump legyőzné Joe Bident, amennyiben ismét megmérkőzne egymással a korábbi és a jelenlegi elnök 2024-ben – derül ki egy közvélemény-kutatásból. A felmérés eredménye arra is rávilágít, hogy a megkérdezettek szerint Donald Trump jobb elnök volt, mint Joe Biden - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A franciák többsége szerint Macron alatt negatív irányba fordult át a közbiztonság

Nagyvilág2022.01.25, 13:15

Egy közvélemény-kutatás szerint míg 2018-ban a megkérdezettek 41 százaléka nyilatkozott pozitívan a biztonságról, addig ez az arány mára 31 százalékra csökkent. A belügyminiszter ugyanakkor védelmébe vette az államfőt, és az egyik legnépszerűbb jobboldali politikust támadta, aki szerinte a legnagyobb veszélyt jelenti az országra nézve - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Tombol az LMTBQ-propaganda: Megtiltotta egy texasi tankerület a tanároknak, hogy tájékoztassák a szülőket a diákok nemi identitásáról

Nagyvilág2022.01.19, 13:16

Egy texasi iskolában arra utasítják a tanárokat, hogy tartsák titokban, ha egy diák nembináris (sem nem fiú, sem nem lány) identitásúnak vagy transzgendernek (transzneműnek) vallja magát. A pedagógusok és a szülők is felháborodtak azon, hogy külön képzést tartanak arról, hogy hogyan zárják ki a szülőket a saját gyerekeik neveléséből – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Daily Caller című lapra hivatkozva.

„Integrálódj, fehér asszony!” – ezt üzenik a muszlim migránsok a németeknek

Nagyvilág2022.01.18, 10:34

Egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a tanárokra a muszlim migráns fiatalok egyes iskolákban – derül ki egy Berlinre vonatkozó tanulmányból. Sok fővárosi intézményben a szigorú iszlám törvényeket tekintik elsődlegesnek a tanulók, a szülők is a saját kultúrájuk gyakorlására biztatják a gyerekeiket – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség az említett tanulmányra és más német forrásokra hivatkozva.

Gyorsítanák Szerbia uniós integrációját, az ország alkotmányáról szavaznak hamarosan

Nagyvilág2022.01.13, 10:39

Referendumot tartanak az alkotmány módosításáról a balkáni országban. A cél, hogy függetlenebb legyen az igazságszolgáltatás és a bíróságok - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Sorra erőszakolják meg a nőket magukat transzneműnek mondó férfiak az amerikai börtönökben

Nagyvilág2022.01.05, 11:12

Egyre több nőt bántalmaznak szexuálisan magukat transzneműnek valló, biológiai férfi fogvatartottak a női börtönökben köszönhetően annak, hogy a magukat transzneműnek vallók áthelyezését engedélyezték az államban - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Előző
Következő