V4NA

címke rss

A piac globalizációja veszélyt jelent az élelmiszer-ellátás folytonosságára

Nagyvilág2020.07.18, 16:53

Az egészségügyi válság rávilágított a francia - és egyben az európai - mezőgazdaság erősségeire és gyengeségeire, és felhívta a figyelmet arra, hogy az ellátási láncról és a piac globalizációjáról bebizonyosodott, hogy válsághelyzetben veszélybe sodorhatja az élelmiszer-ellátás folytonosságát. Erről is beszélt a V4NA-nak az egyik legfontosabb francia mezőgazdasági szakszervezet, a Coordination Rurale elnöke, Bernard Lannes.

Hét nap alatt hét gyilkosság a baloldali polgármester által vezetett Londonban

Nagyvilág2020.07.17, 21:21

A járványhelyzet némi javulása után ismét előtérbe kerültek a késelések a brit fővárosban. A jelentések szerint a rendőröket hét gyilkossághoz riasztották az elmúlt héten, amit városszerte kordonok jeleznek - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. London munkáspárti, pakisztáni migráns hátterű polgármestere, Sadiq Khan semmit sem tesz a helyzet javítása érdekében, sőt ellenkezőleg: forrásokat von el a rendőrségtől.

A baloldali olasz kormány nem ura a migrációs helyzetnek, egyre több a koronavírusos migráns

Nagyvilág2020.07.18, 10:49

Százasával tolják vissza Olaszországba az illegális bevándorlókat a francia hatóságok. Az olaszok megnyugtatására Luciana Lamorgese baloldali belügyminiszter csak bizonytalan kijelentéseket tett, úgy vélve, hogy „egész jól kezelik" a helyzetet. Közben egyre több migráns tör ki a befogadó központok karanténjaiból, ezzel egészségügyi kockázatot is jelentve az olaszok számára – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Mateusz Morawiecki: Hajrá Magyarország! Hajrá lengyelek!

Nagyvilág2020.07.18, 09:39

Az uniós csúcs előtt, csütörtök este a V4-ek informálisan találkoztak, hogy egyeztessék álláspontjukat. Mateusz Morawiecki Facebook-bejegyzésében azt írta, szoros magyar-lengyel együttműködésre számít.

Meztelenül járkálnak az utcán a migránsok Olaszországban – videó

Nagyvilág2020.07.16, 18:37

Videófelvételek készültek arról, ahogyan fiatal afrikai férfiak anyaszült meztelenül sétálnak, táncolnak az utcán Olaszország migráció sújtotta városaiban. Az európai viselkedési kultúra teljes semmibe vétele a Liga vezetőjét, Matteo Salvinit is feldühítette - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A Jad Vasem Intézet is elítéli a Hitler-magasztalást

Itthon2020.07.16, 17:18

„Teljesen helytelen dicsérni vagy felmagasztalni" Adolf Hitler tetteit, jelentette ki a Jad Vasem Intézet vezető történésze a V4NA-nak. A történész arra reagált, hogy Újbuda DK-s polgármestere, László Imre egy testületi ülésen azt mondta: Adolf Hitler megérdemelte, hogy annak idején a Time magazin az év személyiségének választotta.

Legalább 10 ezer modern rabszolga dolgozik a leicesteri textilgyárakban

Nagyvilág2020.07.15, 18:01

A hírek szerint a rabszolgákat bűnözői hálózatok dolgoztatják a gyárakban óránként kevesebb, mint négy fontért, és ők is kapnak a kiszolgáltatott emberek béréből. A jelenségről egyébként a rendőrség is tud, mégsem tettek eddig semmit, mert attól féltek, hogy rasszistának bélyegzik őket, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Vagyis, a radikális baloldal terrorja miatt nem mernek lépni.

A megbízhatóság és a lojalitás egy radikális baloldali vezető szerint a fehér felsőbbrendűség undorító jele

Nagyvilág2020.07.14, 13:07

A kapitalista fehér felsőbbrendűségből ered, hogy az embernek szeretnie kell a munkáját, és annak során elvárás megbízhatónak és lojálisnak lenni – fejtette ki a radikális baloldali mozgalom vancouveri szervezetének társalapítója a Twitteren. Cicely-Belle Blain egyébként nagy erőkkel küzd a fekete transzneműek jogaiért is – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Újabb Soros-ügyész tett esküt a radikális baloldal mellett

Nagyvilág2020.07.13, 14:10

Gyűlölet-bűncselekménnyel vádolnak Kaliforniában egy párt, akik nem kötelezték el magukat a radikális baloldali Black Lives Matter (BLM) mellett, ráadásul a mozgalom szlogenjét is lefestették. Az ügyet kirobbantó kerületi ügyész, Diana Becton korábban több tízezer dolláros támogatást kapott Soros György amerikai milliárdostól – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség amerikai forrásokra hivatkozva.

Saját magának küldött idegengyűlölő fenyegetéseket egy politikus Amerikában, így akarta bizonyítani, a szélsőbalnak igaza van

Nagyvilág2020.07.13, 11:21

Hamis levéllel akarta felhívni a figyelmet a rasszizmusra egy mexikói migráns hátterű amerikai politikus, aki végül bevallotta, hogy ő írta a levelet saját magának. Bár a rendőrség először a levél hatására megfélemlítés gyanújával kezdett nyomozásba, most végül a politikusra várhat eljárás hamis bejelentés és választási csalás miatt. A férfit korábban fegyveres bűncselekmény miatt tartóztatták le – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Kiközösíti a Trump-szavazókat a baloldali közeg Amerikában

Nagyvilág2020.07.12, 10:42

Veszélybe kerültek egy fiatal lány egyetemi tanulmányai, miután egy közösségi oldalra feltöltött videóban nyíltan kifejezte konzervatív véleményét, és elmondta, hogy Donald Trumpot támogatja. Ráadásul nem ez az egyetlen eset, amikor valakit azért támadnak, mert volt bátorsága kiállni Trump mellett – hívja rá fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Szégyelljék magukat a fehér gyerekek, mert fehérek, erről vetítettek oktatófilmet Angliában

Nagyvilág2020.07.10, 17:22

Az már nem újdonság, hogy az LMBTQ-mozgalom követői megpróbálják behálózni a gyerekeket, és a saját elképzelésük szerint tanítani őket. Most ebbe a körbe lépett be a radikális baloldal. A gyerekeket a veszélyes fehér felsőbbrendűségről tanítják különböző oktatófilmek vagy tanórák keretében – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Vesztésre áll Soros György északmacedón támogatottja, Zoran Zaev

Nagyvilág2020.07.09, 16:32

Hrisztijan Mickoski pártja, a VMRO-DPMNE nyerheti az észak-macedóniai választásokat, szoros küzdelemben az elmúlt időszakban korrupciós botrányokba keveredett, Soros György amerikai milliárdos embereként számontartott Zoran Zaev vezette Szociáldemokrata Párttal – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Szkopjei Politikai Kutatóintézet (IPIS) legfrissebb felmérésére hivatkozva.

Szexuális erőszak miatt tettek feljelentést az új francia belügyminiszter ellen

Nagyvilág2020.07.08, 20:36

Egy friss felmérés szerint megosztja a lakosságot az új francia kormány összetétele. A legnagyobb ellenzéki párt például az igazságügyi miniszter, több feminista csoport pedig a belügyminiszter személye ellen tiltakozik -számolt be a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Egy radikális baloldali vezető szerint a fehér emberek félállati, genetikailag defektes lények

Nagyvilág2020.07.08, 11:07

A Black Lives Matter (BLM) radikális baloldali mozgalom egyik társalapítója szerint a fehér emberek valójában félállati lények, és genetikailag defektesek is. Az elméletét a kanadai radikális baloldali aktivista genetikai magyarázattal próbálta meg levezetni, amibe belekeverte az emberek bőrszínéért felelős melanint is – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Elképesztően sok pénzzel próbálja befolyásolni az amerikai elnökválasztást Soros György

Nagyvilág2020.07.07, 17:33

Soros György amerikai tőzsdespekuláns mindent megtesz azért, hogy Donald Trump amerikai elnököt ne válasszák újra novemberben. A tavaly alapított politikai akcióbizottságán keresztül Soros rengeteg pénzt juttatott el különböző demokrata párti szervezeteknek, hogy hamis videókkal próbálják meg lejáratni Donald Trumpot. Ezekkel a Soros család politikus barátai is jól járnak - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

V4NA: Soros György dollármilliókkal támogatja a fekete közösség egyik legnagyobb ellenségét is

Nagyvilág2020.07.07, 13:04

A milliárdos tőzsdespekuláns Soros György a kisebbségek védelmezőjeként állítja be magát, azonban a kép sokkal összetettebb. Miközben komoly összegekkel támogatja a Black Lives Mattert, rengeteget költ a Planned Parenthood nevű abortuszklinikákat üzemeltető hálózat finanszírozására is. Az Egyesült Államokban a fekete közösség egyik legnagyobb ellensége az abortusz – írta a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

V4NA: A méhtranszplantáció lehet a következő lépés a hagyományos család eltörlése felé

Nagyvilág2020.07.06, 12:09

Van olyan orvos, aki amellett, hogy nemváltó műtéteket végez embereken, most a méhtranszplantáció mellett is kampányol. A transznemű nők így például megkaphatnák a cisznemű nők méhét, a végeredmény pedig az lenne, hogy már nem is lenne szükség nőkre a családban, csupán a szerveikre – hívja rá fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Mateusz Morawiecki: A helyi beruházások adhatnak lendületet a lengyel gazdaságnak

Nagyvilág2020.07.04, 18:10

A koronavírus-járvány okozta válságból a kis, közepes és nagy beruházások segítségével lehet kilábalni, mondta Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szombaton Mragowoban. Hozzátette, azt szeretné, ha a helyi beruházások adnának lendületet a gazdaságnak.

Franciaország újjáépítésére és a köztársaság értékeinek védelmére készül az új francia miniszterelnök

Nagyvilág2020.07.03, 22:14

Az új francia miniszterelnök, Jean Castex interjút adott, melyben elmondta, hogy a köztársaság értékeit tartja a legfontosabbnak és hatékony, működőképes kormányt igyekszik összeállítani - hívja fel rá a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Újabb Soros-akciók indulnak az illegális migránsok legalizálásáért

Nagyvilág2020.07.03, 16:25

Sorra indítják a pereket Soros György szervezetei Franciaországban, legújabban önkormányzatok ellen, az illegális migránsok érdekében - derül ki a V4NA nemzetközi hírügynökség összeállításából. A Soros befolyása alatt lévő Emberi Jogok Európai Bírósága pedig egymás után hozza a Soroséknak tetsző ítéleteket. Ez azért is érdekes, mert a francia kormány kifejezetten migrációpárti - persze, Soroséknak általában nem is velük van bajuk, hanem az államigazgatás alsóbb szintjein lévő önkormányzatokkal. Franciaországban pénteken egyébként megbukott a kormány, a fő kérdés pedig, hogy változik-e bármi az eddig meglehetősen engedékeny hivataloss ...

Megugrott a bűncselekmények száma a radikális baloldal tüntetései alatt, mégis a rendőröktől veszik el a pénzt New Yorkban

Nagyvilág2020.07.03, 12:47

Egymilliárd dollárral (313 milliárd forint) csökkentette a New York-i rendőrség költségvetését a város tanácsa, miközben a statisztikák szerint a radikális baloldali anarchisták zavargásai idején 25 százalékkal nőtt a gyilkosságok és 60 százalékkal az autólopások száma az amerikai metropoliszban. Los Angelesben szerdán lemondott az iskolarendőrség vezetője a városi támogatás megvonása miatt - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Egyre több dzsihadista kerül szabadlábra Belgiumban

Itthon2020.07.02, 21:01

Egy tanulmány szerint kevesebb ugyan a belga börtönökben fogvatartott terroristák száma, de még így is nagyon sokan vannak, a rabok számának 1,7 százalékát teszik ki. Ráadásul a csökkenés legfőbb oka az, hogy sokan kiszabadulnak - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Magyargyűlölő kijelentése ellenére kitüntetik Németországban a román elnököt

Nagyvilág2020.07.02, 20:31

Gyűlöletkeltésre alkalmas stílusban beszélt az erdélyi magyar kisebbségről, kijelentése miatt pénzbüntetést is kapott, most mégis Nagy Károly-díjjal jutalmazzák Klaus Iohannis román elnököt. A díjat adományozó bizottság elnöke, Aachen volt polgármestere, Jürgen Linden (SPD) szerint nincs semmi probléma a politikus kijelentéseivel, ő valódi européernek tartja, aki méltó a díjra – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Radikális baloldaliak felforgatták Londont, eközben a város vezetése rendőrellenes szervezetre szórja a pénzt

Nagyvilág2020.07.02, 20:06

A radikális baloldali tüntetések teljesen felforgatták London városát, miközben a rendőrség egyre kevesebb támogatást kap a liberális városvezetéstől. Ennek ellenére a szervezetben olyan embereket alkalmaznak sok pénzért, akiknek a rendőrök ellenőrzése a feladata, hogy kellően érzékenyek-e - írja a V4NA hírügynökség.

Fegyverrel kergette ki egy házaspár az erőszakos tüntetőket a kertjéből, miután azok betörtek hozzájuk, de St. Louis ügyésznője a zavargók mellé állt

Nagyvilág2020.07.02, 15:14

Ismét utcára vonultak a radikális baloldal szimpatizánsai az amerikai St. Louis városában, és bementek egy magánterületre, ahol viszont egy házaspár nem hagyta magát, és fegyverekkel kergette el őket. Mark és Patricia McCloskey akciója nem tetszett a helyi körzeti ügyésznek, Kimberly Gardnernek, aki nyomozást rendelt el az incidens miatt. Gardner közismerten Soros György támogatását élvezi – írta a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Fekete Jézust festettek ''Az utolsó vacsora'' képre

Nagyvilág2020.07.02, 14:46

A hétvégétől ez az oltárkép fogadja majd a híveket a St. Albans katedrálisban. Így támogatja az anglikán egyház a Black Lives Matter mozgalmat, és ez az, amiről a Canterbury érsek néhány napja beszélt, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A francia zavargásokat irányító radikális baloldali aktivista, Assa Traoré nagyapja kormányzó volt a rabszolgaság mali központjában

Nagyvilág2020.07.01, 18:20

A francia Floydként is emlegetett Adama Traoré mali származású. Az aktivista nagyapja nem is olyan régen kormányzó volt a rabszolgaság központjának számító Kayes-ben, ahol az elit még mindig dolgoztat rabszolgákkal – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

V4NA: LMBTQ-államot csinálna Lengyelországból a balliberális elnökjelölt?

Nagyvilág2020.07.01, 18:00

Futótűzként terjed az interneten egy felvétel, amelyen Rafal Trzaskowski lengyel balliberális elnökjelölt üdvözli az LMBTQ-aktivistákat az Egyenlőségi Felvonuláson. A politikus varsói főpolgármesterré választása óta több alkalommal oltalmába vette a melegmozgalom aktivistáit. Most, hogy az államelnöki posztért is versenyben van, felmerült a kérdés, hogy mi lenne Lengyelország sorsa, ha megválasztanák – hívja fel rá a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Sátortábort vertek Párizs belvárosában felnőtt migránsok, akik azt követelik, nyilvánítsák őket kiskorúnak

Itthon2020.06.30, 20:44

Sátortábort alakítottak ki Párizs központjában migránsok radikális baloldali csoportok és egy Soros-szervezet segítségével. Bár az illegális bevándorlók nagy része felnőtt, azt akarják, hogy kiskorúként kezeljék őket, mert úgy kevesebb kötelezettségük van, és több ellátására jogosultak - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A nyílt utcán sütött meg egy macskát egy migráns Olaszországban - videó

Nagyvilág2020.06.30, 20:30

Fényes nappal, a járdán sütött meg magának egy macskát egy illegális bevándorló Olaszországban. Az esetről videó is készült, amit Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek párt elnöke osztott meg közösségi oldalán. Az Olasz Testvérek a jobbközép pártszövetség része, Meloni Matteo Salvini szövetségese, az egyik legnépszerűbb olasz politikus. A felvétel borzalmas, csak az nézze meg, aki felkészült rá.

Továbbra is hallgat Brüsszel László Imre Hitler-dicsőítéséről

Nagyvilág2020.06.30, 17:01

Meddig lehet elmenni a náci vezér magasztalásában? Erre a kérdésre keresi a válaszokat a V4NA nemzetközi hírügynökség, ezért több vezető brüsszeli - magát demokratának tartó - politikusnak írtak levelet. Most három vezető politikusnak írt levelet tettek közzé, tőlük és másoktól is választ várnak.

A szétesés szélén a baloldali svéd kormány

Nagyvilág2020.06.29, 23:05

A szétesés szélére került a baloldali kormánykoalíció a kabinet borzalmas járványkezelése miatt. A szociáldemokraták már készek tárgyalni a jobboldallal a migráció kérdéseiben is, ami azonban feszültséget okozott a párt és koalíciós partnere között.

London baloldali főpolgármestere 120 millió euróval csökkentette a rendőrség támogatását

Nagyvilág2020.06.29, 21:22

Sadiq Khan, London baloldali polgármestere szerint a vírusjárvány miatt csökkent a főváros bevétele, ezért volt szükség erre az intézkedésre. Az intézkedés abszurditása, hogy ezt éppen most, a radikális szélsőbaloldali tüntetések időszakában tette meg. Korábban éppen Sadiq Khan volt az, aki a kormányt bírálta a rendőrség támogatásának csökkentése miatt - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Nem válaszolt Brüsszel a V4NA kérdéseire a Hitler-dicsőítő László Imrével kapcsolatban

Itthon2020.06.29, 12:20

„Adolf Hitler megérdemelte, hogy annak idején a Time magazin az év emberének választotta”, mondta László Imre, a Gyurcsány-párt újbudai polgármestere. Még azt is hozzátette, hogy a náci vezető Németországért tett pozitív cselekedetei elvitathatatlanok. A vállalhatatlan kijelentésekkel kapcsolatban a V4NA nemzetközi hírügynökség kérdéseket küldött Brüsszelnek, mivel Gyurcsányék magukat európai, demokrata pártnak tartják, képviselőik az Európai Parlamentben is ott vannak. Vajon Brüsszel csak gyávaságból hallgat, vagy egyetértésből nem zárkóznak el? - teszi fel a kérdést a V4NA.

Itt az ideje, hogy a klasszikus zene meghaljon, mert az a fehérek kultúrája - ezt követeli a radikális baloldal

Nagyvilág2020.06.28, 18:57

Több amerikai radikális baloldali lap szerint „elég nagy gond", hogy a klasszikus művek döntő többségét fehér bőrszínű, európai származású zeneszerzők alkották meg. (Kétségtelen, Wagner és Verdi, Mozart és Puccini nem fekete volt, ahogy Beethoven vagy Bizet sem, mi több, még George Gershwin, a Porgy és Bess alkotója sem. De még a legnagyobb kortárs zeneszerzők, a nemrégen meghalt Pendereckitől Philip Glassig, Kurtágtól Ligetin át Eötvös Péterig, John Adamstől Steve Reichen át Aribert Reimannig sem.) A zenekarokban is mindössze 1,8 százaléknyi fekete művész játszik – írja az amerikai újságok cikkei alapján a V4NA nemzetközi hírügynökkség. ...

Az osztályharcnak vége, a helyét átvette a fajok közötti háború

Nagyvilág2020.06.26, 19:25

Manuel Valls az egyik legérdekesebb figurája a francia belpolitikának. Szocialista politikusként kezdte, 2012-ben Francois Hollande köztársasági elnök kinevezte belügyminiszternek, és meglepően határozottan viselkedett. Nem ijedt meg a muszlimok alakította párhuzamos társadalom veszélyesen zárt világától, azaz távol állt tőle, hogy a rendőreinek azt mondja, hogy inkább ne is menjenek be a no-go zónákba, abból nem lehet baj. Mint ahogy Macron mostani, szintén szocialista belügyminisztere tette. Aztán miniszterelnök lett, majd (sikertelen) elnökjelölt. Mivel katalán származású, Barcelona polgármestere akart lenni, de ez sem sikerült nneki. ...

Már Nyugat-Európa felől is jöhetnek migránsok Magyarországra

Nagyvilág2020.06.25, 19:04

A járványhelyzet miatt minden ország lezárta és megerősítette határait, ez azonban nem állította meg a migrációt, csak némileg lelassította azt. A V4NA nemzetközi hírügynökség összegyűjtötte a legérintettebb területekhez közeli jelentéseket, hogy képet adjon a jelenségről. Földi László biztonságpolitikai szakértő az Origónak azt mondta, hogy továbbra sincsen meg a politikai akarat Európában a migráció megfékezésére, így a következő időszakban sem fog leállni az illegális bevándorlás. A migráció kérdésköre egyébként a nemrég kezdődött Nemzeti Konzultációban is szerepel két kérdésben.

Az európai polgárok többsége szerint Brüsszel elbukott a járványkezelésben

Nagyvilág2020.06.25, 17:52

Egy felmérés szerint az európaiak többsége úgy látja, az Európai Unió nem kezelte hatékonyan a járványhelyzetet, sőt egyenesen súlytalan volt a kérdésben - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Folytatódik a radikális baloldali őrület: már a sakkot is rasszista játéknak nevezik

Nagyvilág2020.06.25, 17:45

Az ausztrál közszolgálati rádióban arról vitáztak a műsorvezetők az egyik meghívottal, hogy a sakk rasszista játék-e, vagy sem. A rádió munkatársai szerint a sakk egyértelműen rasszista, mivel a játékban a kezdő lépést a fehér bábu teszi meg, és ennek véleményük alapján, csak a rasszizmus lehet az oka. Az Ausztrál Sakkszövetség tagjai próbálták cáfolni a szürreális következtetést. Az egyelőre nem világos, hogy milyen sikerrel. A V4NA nemzetközi hírügynökség összeállítása szerint egyre abszurdabb támadásokat indít a radikális baloldal a társadalom szétverésére: ez láthatóan már nemcsak a szobrok vagy filmek bojkottálása területén jellentkezik, ...

Most a Jemima nagynéni juharszirup nem tetszik a radikális baloldalnak

Nagyvilág2020.06.24, 14:39

Az afroamerikai Jemima nagynéni képe a juharfaszirupos flakonon 1925 óta szerepel, ám most a radikális baloldal el akarja távolítani. A leszármazottai azonban tiltakoznak, és szeretnék, ha a néni képe az utókor számára is fennmaradna.

A radikális baloldal már azt is rasszizmusnak nevezi, hogy Jézus fehér volt

Nagyvilág2020.06.23, 19:30

A Black Lives Matter egyik aktivistája azzal az elvadult felhívással állt elő, hogy pusztítsák el a templomokat, illetve az összes, "fehér európai" Jézust ábrázoló szobrot, mert ezek mind a fehér felsőbbrendűséget hirdetik. Szerinte Jézus fehérként történő ábrázolása nem más, mint rasszista propaganda - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Miért ne lehetne ugyanaz Franciaországban, mint Afrikában?

Nagyvilág2020.06.25, 16:07

Hét tüntetést jelentettek be Párizsban szombatra. Négyet engedélyeztek, hármat nem. Kik kaptak engedélyt? A Le Parisien szerint az illegális migránsok jogaiért két helyen is tüntethettek. És lehet tüntetni a szenegáli migráns, Lamine Dieng miatt is. Ő egy rendőrségi fogdában halt meg - nem a közelmúltban, hanem 2007-ben. 13 évvel ezelőtt. De valamiért aktuálisnak érezték most tüntetni. És kik nem tüntethettek? A sárgamellényesek. (Mint ismert: a sárgamellényesek lázadása alapvetően az elszegényedett francia emberek tüntetéssorozata.) A Franciaországot az elmúlt hetekben többször is feldúlni próbáló Adama Bizottság ideológiai, társaddalmi ...

Terrortámadás az angliai Readingben, három embert halálra késeltek, egy líbiai férfit letartóztattak

Nagyvilág2020.06.25, 15:58

Több embert megkéseltek a dél-angliai, Londontól nyugatra fekvő Reading városában a BBC szerint. A The Telegraph szerint három ember meghalt, halálra késelték őket. 

Folytatódik a radikális baloldal terrorja Amerikában: sorra szűnnek meg a tévésorozatok, mert a rendőrök nem gonoszak benne

Nagyvilág2020.06.19, 12:10

Hősként ábrázolták a rendőröket, ezért megszüntette több rendőri munkáról szóló televíziós sorozat sugárzását a Netflix és a Paramount Network az Egyesült Államokból elterjedt rendőrellenes zavargások hatására. A Pepsi élelmiszer üzletága visszahívta egyik legnépszerűbb termékét, a Mars Foods pedig áttervezi az egyik világszerte ismert és kedvelt gyorsrizs márka arculatát, mert ezek logóját rasszistának bélyegezték - írta a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Korrupcióért hét év börtönre ítélték Soros egyik emberét Észak-Macedóniában

Nagyvilág2020.06.18, 17:53

Hivatali visszaélés miatt első fokon hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélte egy szkopjei bíróság Katica Janeva volt észak-macedón különleges ügyészt. Az egy évvel ezelőtt kipattant visszaélési botrány másik szereplőjét, Bojan Jovanovszkit 9 év letöltendő börtönre ítélték csütörtökön pénzmosás és nyomásgyakorlás miatt - írta a V4NA nemzetközi hírügynökség. Katica Janeva a Soros György szövetségesének számító Zoran Zaev baloldali miniszterelnök egyik bizalmi embere.

Megint rombolt és gyújtogatott a radikális baloldal Párizsban

Nagyvilág2020.06.17, 07:55

Utcai harcokkal, rombolással végződött az egészségügyi dolgozók békésnek indult felvonulása Párizsban. A Macron egészségügyi politikája elleni demonstrációt ugyanis megszállták fekete ruhás, kapucnis radikális baloldali csoportok. Autókat borogattak fel és szemeteseket gyújtogattak, a rendőrök 24 embert letartóztattak. Az egészségügyi tüntetés szervezői elhatárolódtak a történtektől, az egyik vezető azt mondta: a radikális baloldali vandálok ellopták tőlük a tüntetést - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Soros György áll a rendőrellenes támadások mögött az Egyesült Államokban

Nagyvilág2020.06.16, 18:59

Soha nem látott méreteket öltött a rendőrellenesség az Egyesült Államokban George Floyd halálát követően. A rendőrellenes hangulat mögött is feltűnik Soros György milliárdos tőzsdespekuláns, aki komoly pénzt fordít arra, hogy a saját kénye-kedve szerint formálja az amerikai igazságszolgáltatási rendszert - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Folytatódik a vandalizmus a BLM-eszmékkel nem egyező szobrok ellen

Nagyvilág2020.06.16, 10:05

Franciaországban és Belgiumban folytatódott, de a hétvégén már Olaszországba is átterjedt a BLM-anarchisták gátlástalan szobordöntési és -rongálási hulláma - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Egy brit muszlim szervezet listát tett közzé a következő napokban megrongálandó történelmi emlékművekről.

V4NA: Náci és kommunista vonások vannak a BLM-es mozgalmak értékrendjében

Itthon2020.06.15, 21:19

A politikai ideológiájukkal ellentétes alkotások, könyvek, mozifilmek és televíziós sorozatok betiltása vagy a múlt elferdítése, meghamisítása - néhány közös vonás, amely a baloldali BLM-mozgalmat éppen úgy jellemzi, mint annak idején a nácikat, vagy a szovjet kommunistákat. Erről a V4NA nemzetközi hírügynökség írt. Black Lives Matter (BLM) - a fekete életek is számítanak, így lehetne fordítani a szlogenje szerint jogvédő mozgalom nevét, de nyilvánvaló: nem polgárjogi harcosok akciójáról van szó, hanem - különösen látva a fosztogatásokat és gyújtogatásokat - egyszerűen a radikális baloldal agressziójáról. (Ismert az a kép, amikor eggy ...

Baloldali zavargások Amerikában: saját rendőreik vigyázzák a ''rendőrmentes'' zóna rendjét

Itthon2020.06.15, 14:55

Egyre több városban alakítanak ki maguknak a zavargók önkényesen úgynevezett autonóm zónákat, ahol nincs rendőrség, nincs vezető, egyszerűen csak kommunista utópia van. Az emberek szépen lassan kifogynak az élelemből, kikapcsolják a közműveket, a zóna határán pedig gépfegyveresek vannak. Olyan a látvány, akár egy posztapokaliptikus filmben, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A májat és a vesét kell ütni, így képezik ki a szélsőbaloldali Antifa-tüntetőket Amerikában - videó

Nagyvilág2020.06.14, 10:21

Újabb rejtett kamerás felvétellel jelentkezett az amerikai Project Veritas. Ezúttal az Antifa köreiben készítettek felvételeket, amelyeken kiképzéseket tartanak a tagjaiknak. A Refuse Fascism nevű szervezet atlantai vezetője pedig elismerte, hogy pályáztak pénzre Soros György amerikai tőzsdespekulánsnál, és kaptak is - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Megkérdezte az Európai Parlament elnökét a V4NA, kivizsgálja-e, hogy az EP által fizetett munkatárs is részt vett a baloldali kamuvideó elkészítésében?

Itthon2020.06.13, 16:46

Bejárta a médiát az a szocialisták által legyártott kamuvideó, amiben egy magát mentőtisztnek beállító nő hazugságokat és rágalmakat mondott az egészségügyről. Mint kiderült, a videót egy baloldali EP-képviselő brüsszeli munkatársa gyártotta le, így felmerül a tiltott pártfinanszírozás gyanúja is, ami miatt a kormány az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz fordul - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Bedeszkázták Churchill szobrát Londonban, mert már azt is le akarja dönteni a radikális baloldal

Nagyvilág2020.06.13, 12:34

Be kellett deszkázni Churchill szobrát Londonban, nehogy a radikális baloldal hétvégére várt újabb zavargásai során megrongálják. Elképesztő méreteket öltött a George Floyd halála utáni szobordöntési láz a radikális baloldalon. Bár Churchill még áll, bizonytalan, hogy hány szobor maradhat a helyén - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A fosztogatásokat és gyújtogatásokat népszerűsíti egy Soros által pénzelt cég egy videójátékban

Itthon2020.06.11, 20:51

A fiataloknak szóló online játékon reklámozzák a világszerte fosztogató, zavargásokat szervező Black Lives Mattert. Egyébként közös szál a BLM-ben és a játékban, hogy mindkettő Soros közeli érdekeltség - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Az is rasszizmusnak számít Franciaországban, ha valaki tagadni próbálja, hogy előny fehérnek lenni

Nagyvilág2020.06.11, 17:43

A politikai közbeszédet egyre inkább áthatja a „rendszerszintű rasszizmus" elítélése. (Ami egyébként Franciaországban természetesen nincs, csak a radikális baloldal kommunikációjában. Az amerikai tüntetések franciaországi megjelenése, a gyújtogatások, a fosztogatások után különösen fontos a baloldalnak az ideológiai háttér megteremtése.) Elszakad az általános antirasszizmustól, és az áldozati szerepek versenyét ösztönzi. Erről írt a Le Figaróban az egyik legtehetségesebb, alig 30 éves francia konzervatív filozófusnő, Eugénie Bastié.

Sokkal több a gyilkosság az Egyesült Államokban, mert a radikális baloldal zavargásai miatt meggyengült a rendőrség

Nagyvilág2020.06.11, 09:17

Chicagóban 60 éve nem volt annyi gyilkosság, mint most, mert a rendőrök a radikális baloldal zavargásaival kénytelenek foglalkozni - írja a Fox News. Ennek ellenére a Soros Györgyhöz köthető Black Lives Matters több nagyvárosban, így már New Yorkban is meg akarja szüntetni a rendőrséget - erről a V4NA nemzetközi hírügynökség számolt be. 

Antifák és BLM-aktivisták gyalázták meg Churchill londoni szobrát – videó

Nagyvilág2020.06.11, 19:04

A hétvégén két alkalommal is meggyalázták a nagy brit konzervatív miniszterelnök, Sir Winston Churchill második világháborús hős londoni szobrát. Az antifák és a BLM-aktivisták éppen a szövetséges erők második világháború során történt normandiai partraszállása évfordulójára (D-Day) időzítették a szoborrongálást, ami hatalmas felháborodást keltett brit hazafias körökben. Szintén megtámadták Abraham Lincoln amerikai elnök szobrát is, akinek nevéhez éppen a rabszolgaság eltörlése kapcsolódik. Erről részletesen beszámolt a V4NA nemzetközi hírügynökség.

20 év börtönre ítélték a Soros támogatta hajón érkező migránsokat

Nagyvilág2020.06.07, 20:16

Kínzás, embercsempészet, szexuális erőszak és gyilkosság miatt ítéltek el többeket is azok közül az illegális bevándorlók közül, akiket alig egy éve taxiztatott a Soros-féle Sea-Watch 3 fedélzetén Olaszországba Carole Rackete - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Mi áll, kik állnak a legújabb párizsi zavargások mögött?

Nagyvilág2020.06.11, 17:26

A koronavírus-járvány miatt, és hogy elkerüljék az amerikai utcai háborúkat, nem engedélyezte a francia rendőrség a szombati tüntetéseket. Ez azonban a radikális baloldali aktivistákat nem zavarta, ennek ellenére kirángatta az embereket az utcákra. Párizsban három tüntetés is volt, de Bordeaux-ban, Lyonban, Marseille-ben és Metz-ben is. Ott egyébként kővel megdobták a városi ügyészt, mert éppen megnézte, az igazságügyi palota előcsarnokában mekkora a kár, ugyanis az aktivisták oda is betörtek. Az ügyészt kórházba vitték. Egy neves esszéíró, aki a muszlim párhuzamos társadalom kialakulásának a kutatója is, azt mondta, hogy a szélsőbaaloldal ...

Olaszországi embercsempész migránsok pénzelnek egy afrikai terrorcsoportot

Nagyvilág2020.06.09, 16:28

Ugyanannak a dzsihadista csoportnak küldött pénzt egy olaszországi csoport, amely másfél évig túszként tartotta fogva Silvia Romanót. Az olasz nőt három hete szabadították ki a fogságából. A dzsihadistákat támogató afrikaiakat már 2018 óta figyelték, a tárgyalásukra rövidesen sor kerül - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Megsérült egy ügyész Franciaországban, mert kővel megdobták az engedély nélküli tüntetésen

Nagyvilág2020.06.11, 17:12

Bár a rendőrség betiltott minden tüntetést szombaton, Adama Traoré négy évvel ezelőtti rendőrségi halálára és az amerikai eseményekre hivatkozással mégis tüntetnek Párizsban. A Concorde téren több ezren voltak, és angolul meg franciául szidalmazták a rendőrséget. Egész Franciaországban tüntettek, Bordeaux-ban voltak talán a legerőszakosabbak a tüntetők, Marseille-ben és Lyonban a V4NA információi szerint nyugodtabbak voltak. Metz-ben viszont a kerületi ügyész megsérült. 

Kicsoda Adama Traoré, akinek négy évvel ezelőtti halálára hivatkozva a radikális baloldal az amerikai utcai háborúkat a héten Franciaországba is átvitte?

Nagyvilág2020.06.11, 17:19

Miután egy hete a radikális baloldal irányításával a legnagyobb amerikai városokban gyújtogatnak, fosztogatnak, járókelőket vernek össze szélsőséges csoportok, Párizsban is elkezdődtek a hasonló utcai háborúk. Természetesen nem véletlenül. Ahogy a kommunisták annak idején a forradalom exportjáról álmodoztak, a mai radikális baloldal (bizonyos tekintetben mai kommunistáknak is hívhatjuk őket) az amerikai eseményeket akarja Európába hozni. Amerikában a feketékre hivatkozik a radikális baloldal, Európában a migránsokra, mint állítólagos áldozatokra. De amíg Minnesotában George Floyd valóban úgy halt meg, hogy egy rendőr rátérdelt a nyaakára ...

Svédországban a legsúlyosabb a koronavírus-járvány Európában, Soros szervezetei mégis tüntetést szerveztek

Nagyvilág2020.06.03, 20:43

A koronavírus-járvány miatti korlátozásokat figyelmen kívül hagyva tüntetések sorozatát szervezik Soros szervezetei a világban. Svédországban az amerikai tüntetések (és zavargások) támogatására rendeztek tüntetést, amelyen az engedélyezett 50 főnél többen, néhány ezren voltak. Szlovéniában a Soros Györgyhöz köthető Amnesty International kezdett közösségi oldalán ügyfelek toborzásába. Az akcióból egyértelműen kiderül, hogy Sorosékat nem érdeklik az emberi jogok, csak a felforgatás és hergelés a céljuk - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Háromszorosára nőtt az új fertőzöttek száma Svédországban, most először ismerték el, hogy hibáztak

Nagyvilág2020.06.03, 19:01

Elismerte Anders Tegnell, a svéd közegészségügyi hivatal járványügyi szakértője, hogy a svéd kormány hibázott a járvány elleni küzdelemben.

Titkolózni kezdett a svéd járványügyi hatóság, miután megbuktak a baloldali kormány járványügyi intézkedései

Nagyvilág2020.06.02, 17:00

Ahogy a svéd védekezési modell kudarca egyre nyilvánvalóbbá vált, egyre nagyobb titoktartás övezte az állami intézkedéseket, és folyamatosan csökkent az átláthatóság. A statisztikák azonban annál árulkodóbbak: az országban már 4500 közelében van a halottak száma, a fővárosban pedig az előző évi halálozások dupláját mérték a járvány alatt - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Kedden 775 új fertőzöttet regisztráltak, utoljára április 30-án volt ennél több.

Miért Svédországban halnak meg arányaiban a legtöbben koronavírusban?

Nagyvilág2020.06.01, 14:34

A svéd járványügyi „küzdelem" teljes katasztrófába torkollott - írja a Le Figaro egy, az Oxfordi Egyetem összehasonlító táblázata alapján készített elemzésében. A francia médiumok türelmesek voltak sokáig a baloldali svéd kormány abszurd járványkezelésében, feltehetően azért is, mert Franciaország - az olaszok, a spanyolok és a belgák mellett - különösen sokat késlekedett az első valódi védelmi intézkedés meghozatalában. (Mint ismert, a V4-országok, így Magyarország is, az első beteg megjelenését követő hetedik-tizedik nap már veszélyhelyzetet hirdetett. Franciaország több mint 40 napot várt erre. A drámai francia halálozási adatoknnak ...

Éles lőszerrel lőttek egy rendőrre egy migránsnegyedben Párizsban

Nagyvilág2020.05.31, 10:50

Legalább ötvenen támadtak a rendőrökre egy utcai háborúban, egy Párizshoz közeli városban. Ezután talált egy 9 mm-es lövedéket golyóálló mellényében egy helyi rendőr. Azt feltételezik, hogy egy rendbontó helyi lőtt rá, mert a rendőrök lőszerei megvannak - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Görögország határkerítést épít a migránshullám miatt a török határra

Nagyvilág2020.05.29, 14:17

"Kerítést építünk, hogy megvédjük az országunk érdekeit", jelentette be Michalis Chrysochoidis görög polgárvédelmi miniszter az új intézkedések kapcsán, melyet a kormány foganatosított, hogy felvegye a harcot az újabb migránshullámmal – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Térképen a Soros-birodalom: Az amerikai milliárdos játszótere lett Európa

Nagyvilág2020.05.29, 13:04

Soros György milliárdos spekuláns Nyílt Társadalom Alapítványa az egész világon támogat különböző (ál)civil szervezeteket, azonban egyértelműen Európában látják az igazi potenciált. Az öreg kontinensre több mint 600 pénzügyi juttatás érkezett, csak 2018-ban – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség legújabb, a Soros-birodalommal kapcsolatos összeállításában.

Korlátozni akarja a sajtószabadságot a svéd kormány

Nagyvilág2020.05.29, 09:01

Egy olyan új hatóság felállítását tervezi a svéd kormány, amelynek az lehet a feladata, hogy felismerje, illetve elemezze a svéd érdekeket és demokráciát romboló, félrevezető, szükségtelen információkat, és szembeszálljon azokkal. A szervezet két éven belül kezdheti meg működését - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Molotov-koktélos támadások, időseket kirabló migránsbandák - elszabadult a bűnözés Franciaországban - videók

Nagyvilág2020.05.29, 10:23

Nem javul a bűnügyi helyzet, továbbra is egyre több támadás történik Franciaországban: kiskorú migránsok időseket fosztanak ki, tinédzserek kíméletlenül összeverik egyik társukat, városvezetők autóját és otthonát Molotov-koktéllal dobálták meg, egy fiatal halálos balesetét követően pedig újra a rendőrökre támadtak – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség különböző francia forrásokra hivatkozva.

Egyetlen éjszaka alatt újabb migránstábort létesítettek Párizsban - videó

Nagyvilág2020.05.28, 18:01

A francia főváros egyik nevezetessége tőszomszédságában, a XIX. kerületben mintegy hatvan sátorból álló tábort létesített egy migránsokat segítő szervezet az éj leple alatt. A helyi (francia) lakosok mellett a kerületi polgármester is felemelte szavát a tábor illegális létesítése ellen – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

2,5 tonna szögesdrótot vásárol Szerbia a migránstáborokhoz

Nagyvilág2020.05.27, 18:48

A sürgős beszerzés nem szerepelt a belgrádi védelmi minisztérium idei tervében. A feltételezések szerint ezekkel erősítenék meg az Adasevci-, Principovac- és Sid-Stanica-beli táborok biztonságát, mert az illegális migránsok közül sokan megszöknek, hogy folytassák az útjukat Horvátország felé - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség az Euractiv és a Wochenblick információi alapján.

Ursula von der Leyen: Az EU-nak 750 milliárd euróra van szüksége a helyreállításhoz

Nagyvilág2020.05.27, 15:52

Az Európai Uniónak 750 milliárd euróra (mintegy 262,5 ezer milliárd forint) van szüksége a koronavírus-járvány okozta példátlan gazdasági és a társadalmi károk utáni helyreállításhoz - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, az Európai Parlament egynapos, rendkívüli plenáris ülésén szerdán.

Teljes a káosz Macron elnök körül a koronavírus-járvány miatti késlekedések miatt

Nagyvilág2020.05.27, 09:49

A legfrissebb franciaországi hírek alapján Agnes Buzyn, Macron egykori egészségügyi minisztere, a várakozásokkal ellentétben mégsem lép vissza a főpolgármesteri jelöltségtől. A Le Figaro ma délelőtt még azt valószínűsítette - teljesen logikusan -, hogy visszalép. Lemondott egy videókonferenciát és egy holnapi kampányszerű rendezvényt, esélye amúgy sincs, hogy a március közepi első fordulót követő, június végi választást megnyerje. De mégsem lép vissza. Annak ellenére, hogy a baloldali politikusnőt, még egészségügyi miniszterként, súlyos felelősség terheli, hogy Franciaország késlekedett a járvány megelőzésében. Amíg Magyarországon vvagy ...

Gyurcsányné vezetésével tárgyaltak Sorosék a romákról, de romák nélkül

Nagyvilág2020.05.25, 21:31

Számítanak-e a romákra az EU gazdasági felépítése során, ezzel a címmel szervezett konferenciát a Soros György-féle Open Society Fundations (OSF). A beszélgetést Gyurcsány Ferenc felesége vezette. Ezen több uniós tisztségviselő és az Európai Parlament (EP) több tagja is részt vett, azonban a meghívottak között nem szerepeltek a roma ügyekkel foglalkozó, roma származású EP-képviselők. Járóka Lívia az EP alelnöke, az unió roma stratégiáján aktívan dolgozó képviselő a V4NA-nak elmondta, egyáltalán nem lepte meg, hogy őket nem kaptak meghívást. Megjegyezte, Peter Pollák szlovák EP-képviselő és a roma szervezetek is jelezték felháborodássukat ...

Afrikában is erőszakosan terjeszkedik a Soros-hálózat

Nagyvilág2020.05.25, 20:58

Soros György, amerikai tőzsdespekuláns figyelmét az afrikai országok sem kerülik el. A Nyílt Társadalom Alapítványok által támogatott szervezetek erőteljesen nyomulnak Afrikában, és a Soros számára fontos témákban működnek. A V4NA cikksorozatának korábbi részeiben Soros Egyesült Államokban megfigyelhető tevékenységét mutatják be, a közép-ázsiai helyzetről írnak, részletezik, hogyan támogatja az Afrikából és Közel-Keletről induló migránsok Európába utaztatását segítő szervezeteket, és Soros délkelet-ázsiai tevékenységét is megvizsgálják.

Teljes kudarc a baloldali svéd járványkezelés: rengeteg a halott és a gazdaság is veszélybe került

Nagyvilág2020.05.23, 14:31

Svédország továbbra is vezeti a halálozási listákat (egységnyi emberre számítva) a koronavírus statisztikáival - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Az állami járványügyi szakértő magyarázkodik, és a külföldi statisztikák megbízhatatlanságáról beszél. Pedig éppen a svédek próbálják manipulálni az adatokat, gyakorlatilag csak a kórházba került betegeket tesztelik, és a halálozási statisztikában is gyanús hullámzások vannak. Valószínűleg a hivatalosnál jóval többen estek a koronavírus áldozatául. A svéd kormány azért engedte el a járványt, hogy a gazdaság ne álljon le. A nyájimmunitás kialakulásában bíztak. Így is nagy lett azonban aa ...

Molotov-koktélokkal és petárdákkal lövik a rendőröket Párizsban a külvárosi fiatalok, már harmadik éjjel – videók

Nagyvilág2020.05.21, 20:24

Az egyik párizsi elővárosban már három napja tartanak a helyiek és a rendőrök közötti utcai háborúk, erről ír a V4NA nemzetközi hírügynökség. Egy elővárosi fiú - a 18 éves Sabri - felborult a motorjával és meghalt, mert a rendőrök elől menekült. Ennek drámai abszurditását az adja, hogy a rendőrök észre sem vették előtte, nem is akarták igazoltatni. Azóta éjszakánként a helyi fiatalok életveszélyes petárdákkal és Molotov-koktélokkal vadásznak a rendőrökre.

Ázsiát is megszállták a Soros-szervezetek - térkép

Nagyvilág2020.05.21, 19:28

Soros György pénze nem ismer határokat, már a Távol-keleten is közel kétszáz érdekeltséggel rendelkezik. Érdekesség, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok komoly összegeket mozgatnak meg a régióban a szexuális kisebbségek támogatására. A V4NA nemzetközi hírügynökség sorozatának negyedik részében az amerikai tőzsdespekuláns délkelet-ázsiai tevékenységét vizsgáljuk meg.

Több mint egy tucatnyi dzsihádista szökött meg egy migránstáborból

Nagyvilág2020.05.21, 18:35

Migránstáborban fogvatartott dzsihádisták szöktek meg, és nem tudni, hogy jelenleg hol vannak. Egyikük egy veszélyes terrorista özvegye, akit 2019 októberéig halottnak hittek.

Hangfelvétel leplezte le az olasz ügyészeket: tudták, hogy Salvini jogszerűen járt el, mégis pert indítottak ellene

Nagyvilág2020.05.21, 16:26

Elismerte egy olasz ügyész és jogász kollégája egy privát beszélgetésben, hogy Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter „nem tett semmi rosszat", amikor még belügyminiszterként megtiltotta az illegális migránsok partra szállását Olaszországban – de megegyeztek abban, hogy továbbra is támadni kell a Liga vezetőjét, számolt be a La Veritá című olasz hetilap csütörtökön. A viterbói ügyész megkérdőjelezte a Salvini ellen a szicíliai Agrigento ügyészségén indított eljárások jogi alapját is - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Térképen Soros illegális migránsokat segítő szervezetei

Nagyvilág2020.05.21, 09:38

Soros György amerikai tőzsdespekuláns komolyan segíti az Afrikából és Közel-Keletről induló migránsok Európába utaztatását. Éppen ezért nem meglepő, hogy ezekben a térségekben tevékenykedő bevándorláspárti, civil szervezetek kaptak komoly pénzügyi támogatásokat a Nyílt Társadalom Alapítványtól - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Megerősítette a koronavírus-válság az olasz jobboldalt

Nagyvilág2020.05.20, 19:56

Egy friss közvélemény-kutatás szerint az olasz jobboldal tartja erős támogatottságát, jelenleg a választók 46,7 százaléka szavazna a három jobbközép párt, a Lega Nord, az Olaszország Fivérei (FdI) és a Forza Italia valamelyikére. Utóbbi elnöke, Silvio Berlusconi eközben úgy fogalmazott: a kormánynak határozottan kell fellépnie, hogy Olaszország minél több forráshoz jusson az uniós gazdaságmentő programokból - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Macron pártja elvesztette parlamenti többségét

Nagyvilág2020.05.20, 11:03

Komplikált helyzetbe került Macron francia elnök, miután pártjának 17 tagja kivált a kormánypártból, és új parlamenti csoportot hozott létre. Ezzel a párt elvesztette abszolút többségét a Nemzetgyűlésben, erről ír a V4NA nemzetközi hírügynökség. Vannak szövetségesei, a MoDem és az Agir, de kétségtelenül óvatosabban kell majd politizálnia. Elvben akár Macron (kényszerű) távolodását a baloldaltól is jelentheti ez a helyzet, hiszen a távozó képviselők nagy többsége sokkal közelebb volt a baloldalhoz, mint a MoDem és az Agir politikusai. A nemzeti jobboldal vezetője, Marine Le Pen, az RN elnöke a Nemzetgyűlés feloszlatását követeli. 

A törvényeket kijátszva működnek Soros álcivil szervezetei Közép-Ázsiában

Nagyvilág2020.05.18, 18:12

Nem egyszerű Közép-Ázsiában az NGO-k működése, ugyanis a legtöbb térségbeli országban komoly szabályokhoz kötik működésüket, ami szinte lehetetlenné teszi, hogy külföldről kapjanak pénzügyi forrásokat. Soros Györgyék azonban megpróbálják kijátszani a rendszert, és rafináltan működtetik hálózatukat a térségben – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Egy vezető amerikai elemző szerint az Európai Unió autokratikus berendezkedésű

Nagyvilág2020.05.18, 12:56

Anna Wellisz, a White House Writers Group egyik igazgatója a magyar közszolgálati rádiónak adott vasárnapi interjújában úgy fogalmazott: miközben az Európában két legsikeresebb jobbközép kormány vezette Magyarországot és Lengyelországot minősítik autokratikusnak, addig ez teljes mértékben az EU-ra igaz, amely valódi döntőbíróvá válik abban, hogy ki szabad és ki nem – írja az interjút szemléző V4NA nemzetközi hírügynökség.

A járványt rosszul kezelő Svédország elszigetelődik Európától

Nagyvilág2020.05.18, 11:54

Svédország a legtöbb európai országtól teljesen eltérő módon kezelte a koronavírus-járványt. Az ország nem akart karantént bevezetni, ám most úgy tűnik, mégis teljesen elszigetelte magát Európától. A környező államok ugyanis lassan újranyitják határaikat, azonban a svédekkel közös szakaszt egyelőre a legtöbb ország zárva tartja – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Fogyasszon hazait!

Nagyvilág2020.05.17, 16:34

Erősödnek a nemzeti érzelmek a koronavírus-járvány következtében. Szerte Európában kampányok, széles társadalmi összefogások, kormányzati intézkedések ösztönzik arra a lakosságot, hogy hazai élelmiszereket vásároljanak, ezzel is segítve a hazai gazdálkodókat. Magyarországon egyébként a járványtól függetlenül is folyamatosan erre bíztatják az embereket és segítik a termelőket. Sorozatunkban összeszedtük, milyen intézkedéseket hoznak Európa országai saját termelőik védelméért - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Az első összeállítás a sajtokról szól.

A muszlim rapper a francia nemzeti himnuszt gyalázza - videó

Nagyvilág2020.05.17, 16:04

Instagram-oldalára feltöltött videójában a francia himnuszt, a Marseillaise-t szidja egy Médine nevű iszlamista rapper, a dalban egyértelműen hallható az "Allah Akbar" kifejezés, valamint obszcén megjegyzéseket tesz egy jobboldali politikai aktivistára - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Megalázó helyzetbe került Macron, párizsi ápolónők szembesítették a valósággal, az elnök kínosan magyarázkodni kezdett - videó

Nagyvilág2020.05.17, 15:57

Ismét kellemetlen helyzetbe került Macron elnök. Mint ismert, az egyik legrosszabbul felkészült európai ország éppen Franciaország volt a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. Közel 30 ezer halott, elkésett intézkedések, összeomlott francia egészségügy. Macron elnök utolsó tévébeszédében el is ismerte, hogy hibáztak, késlekedtek. De ezt ellensúlyozandó kórházlátogatásai is botránnyal végződnek. Párizs elővárosában kifejezetten megalázták az ápolók, orvosok, utána az Elnöki Hivatal meghamisította a felvételt, erről az Origo is részletesen beszámolt. Most egy párizsi belvárosi kórházban zavarba ejtő vitába keveredett két nővérrel, akikk ...

Soros György hálózata térképen

Nagyvilág2020.05.15, 14:07

Soros György amerikai tőzsdespekuláns évtizedek óta világszerte eltart különböző szervezeteket, amelyek az úgynevezett nyílt társadalom ideológiáját igyekeznek elterjeszteni a világban. A V4NA nemzetközi hírügynökség cikkében Soros Egyesült Államokban megfigyelhető tevékenységét mutatja be. 

Eltűntnek hitt barátnője levágott fejét megtalálták a migráns lakásán

Nagyvilág2020.05.14, 22:24

Úgy tűnik, egy 17 éves fiatal lány eltűnése most megoldódni látszik, a nyomozás jelenlegi állása szerint ugyanis migráns barátja ölhette meg. A lánynak egyelőre csak néhány testrészét találták meg, a bevándorló férfi ugyanis lényegében feldarabolta a barátnőjét, bár azt állítja, valaki csak rá akarja kenni a gyilkosságot - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Koronavírus-szakértőként beszéltetik Greta Thunberget az amerikai fake news-csatornán

Nagyvilág2020.05.14, 22:46

A Trump amerikai elnök által - teljes joggal - fake news-csatornának nevezett, nézőit az elmúlt években drámaian elvesztő CNN egyik műsorában négy szakértőt hallgat meg a koronavírus-járványról, melyek közül az egyik hozzáértő szakember a tinédzser klímaaktivista, Greta Thunberg - írta a V4NA nemzetközi hírügynökség. Greta Thunberg, a világ nagy része inkább csak sajnál, hiszen saját elmondása szerint beteg, és a szülei meg a baloldali propaganda kihasználja őt, egy másik része - mi tagadás - mosolyog rajta.  

Homofób, antiszemita és rasszista módon szidalmazza munkatársait a rasszizmus ellen törvényt benyújtó, Macron-párti képviselőnő

Itthon2020.05.14, 09:07

Lekurvázta egyik munkatársnőjét, gúnyolódott egy másikon, hogy milyen ronda ázsiai kinézetű, egy harmadik, feltételezése szerint leszbikus dolgozónőjét pedig egész egyszerűen buzizta Laetitia Avia francia Macron-párti képviselőnő. Utóbbit éppen akkor, amikor a melegek jogaiért szavazott meg egy törvényt a francia Nemzetgyűlés. De egyébként is kínozta beosztottjait, volt, akinek hajnali héttől éjjel egyig bent kellett lennie, gyakran hétvégén is. Egy másik parlamenti asszisztensét pedig a kötelező kijárási tilalom és távmunka idején az ország túlsó végéből Párizsba parancsolta. Laetitia Avia szerdán nyújtott be egy törvényt a rasszissta ...

Megerőszakolt egy 92 éves asszonyt egy kongói bevándorló Párizsban

Nagyvilág2020.05.13, 16:34

Megerőszakolt egy 92 éves nőt egy ott dolgozó kongói migráns egy párizsi idősotthonban - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Az idős nő sokkos állapotba került a bántalmazás miatt.

Soros civil szervezetei, így a hallgatói parlament, mind az enyémek - ezt mondta egy felvételen a megbukott baloldali észak-macedón miniszterelnök

Nagyvilág2020.05.12, 15:09

Az összes Soros által pénzelt csoport az enyém, jelentette ki a baloldali politikus, aki a most kiszivárgott hangfelvételeken több súlyos dolgot is bevall. Beszél arról, hogy milyen befolyása volt az ügyészségre, és hogy milyen zsarolási botrányokba keveredett - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Elviselhetetlen tömeg a párizsi metróban az újraindítás első napján - videó

Nagyvilág2020.05.11, 18:29

Két hónapnyi kijárási tilalom után újraindult az élet Franciaországban. A baloldali párizsi városvezetés nagyon készült, Anne Hidalgo főpolgármesternő fogadkozott, hogy minden rendben lesz. A V4NA nemzetközi hírügynökség összeállításából kiderül, hogy semmi nem volt rendben. Az egyik legérzékenyebb vonal, a 13-as metró első járata 40 percet késett, a kocsikban elviselhetetlen volt a tömeg. Katasztrofális ötletnek bizonyult, hogy a 302 párizsi metróállomásból 60-at lezártak, hátha így kisebb lesz a tömeg. Nem lett. Mint ahogy az sem bizonyult jó ötletnek, hogy továbbra is ritkítják a járatokat. Az egyméteres távolságot senki nem tudtta ...

Migránsinvázió fenyegeti az Egyesült Királyságot a határzár ellenére

Nagyvilág2020.05.11, 14:36

A zárlat ellenére rekord mennyiségű migráns érkezett az Egyesült Királyságba. Bár becslések szerint a számok töredékei a valós adatoknak, a brit szabályozás jelenleg nem teszi lehetővé a kiutasításukat, sőt egy brit-francia különalku miatt, a Franciaországból érkező illegális bevándorlókat még csak karantén alá sem vonhatják – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Előző
Következő