V4NA
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Franciaország
- migráns
- koronavírus
- Soros György
- Németország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ryanair: Az utasokat idiótáknak nevezik, az alkalmazottak a rabszolgáik
Több európai országban is sztrájkot hirdettek a Ryanair stewardessei, mert elegük van abból, ahogy a légitársaság bánik velük. Korábban két munkavállaló rabszolgatartónak nevezte a vállalatot. Eközben az utasok arra panaszkodnak, hogy a legrosszabb repülős élményeiket köszönhetik a Ryanairnek - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
- címkék:
- V4NA
- Ryanair
- Címkefelhő »
Lyonban a nyílt utcán estek egymásnak a rivális migránsbandák tagjai - videó
A franciaországi nagyváros hírhedt no-go zónájában került sor a tömegkeveredésre az algériaiak és a maliak között, ahova a francia lakosok már be sem mernek menni, mert teljesen átvették az uralmat a zömmel kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó migránsbandák. Nem ez volt az első eset, hogy elszabadultak az indulatok a környéken, olyan is előfordult már, hogy a migránsok rendőrökre támadtak rá – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Videóra vette egy homoszexuális tanár, ahogy 13 éves fiú diákjával közösül
Egy hawaii tanár beismerte, hogy videót készített magáról, amint egy 13 éves diákkal közösül, majd megosztotta a felvételt, több száz más gyermekpornográf képpel és videóval együtt – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. A pedofil bűncselekmény kapcsán egy szülő nemi erőszakról beszél.
- címkék:
- Hawaii
- pedofília
- homoszexuális
- V4NA
- Címkefelhő »
Megdöbbentő migránstámadás egy olasz strandon - videó
Olaszország nemzeti ünnepén több ezer migráns randalírozott egy kisvárosban, akik a közösségi médiában azt a célt tűzték ki, hogy meghódítják Európát. A óriásira duzzadt migránsbanda autókat rongált meg, nőket zaklattak, és rátámadtak a rendőrökre is, ráadásul több embert kiraboltak. A konzervatív olasz politikusok szerint a római baloldali kormány bevándorláspárti politikája táplálja a bűnözés növekedését – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Így csinált magából bohócot Joe Biden szóvivője - videó
Teljesen összeomlott Joe Biden szóvivője, miután az egyik riporter azt szerette volna megtudni, hogy az adminisztráció hogyan kezeli a tápszerhiányt addig, amíg nem áll helyre az ellátás. Karine Jean-Pierre már a kérdés első felében idegesen lapozgatni kezdte a vaskos jegyzeteit, amelyben előre megírják neki a válaszokat. Kínos zavarában pedig ezt meg is osztotta a sajtó munkatársaival, számolt be róla a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Csernobilhoz is köthetők a volt ukrán titkosszolgálati vezető korrupciós ügyei
Több százezer euró és dollár készpénzben, smaragdok, mindez drága BMW-be rejtve – az ukrán titkosszolgálat korábbi kulcsemberét néhány napja tartóztatták le a szerb rendőrök, amikor ezeket az értékeket próbálta átcsempészni a határon. Andrij Naumov múltjából azóta sorra bukkannak fel a piszkos részletek: korrupciós ügyeinek ellenére is az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij közeli embere volt, országát pedig néhány órával azelőtt hagyta el, hogy megkezdődtek volna a harcok – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség szerb forrásokra hivatkozva.
Amerikai professzor: A pedofília bizonyos mértékig rendben van - akár 12 hónapos gyerekekkel is
Az egyik professzor szerint a pedofília nem minden formája rossz, ezt pedig az iskolásoknak is el kellene magyarázni. A másik akadémikus szerint pedig nem feltétlenül elítélendő, ha egy felnőtt gyerekekkel közösül – akár egy 12 hónapos kisgyerekkel, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség norvég és amerikai források alapján.
- címkék:
- LMBTQ
- pedofilia
- V4NA
- Címkefelhő »
„Happy Pride! Van kendőnk és síkosítónk”, mondta a gyerekeknek az LMBTQ-felvonuláson egy nőnek öltözött férfi - videó
Egy péniszre emlékeztető, óriás padlizsán emoji tetején álló, nőket öltözött férfi, úgynevezett drag queen síkosítót osztogatott a gyerekeknek, egy anyuka pedig arra kényszerítette a fiát, hogy azt nézze, ahogy felnőtt férfiak szivárványos szoknyában és sálban rázzák a feneküket a Los Angeles Pride-felvonuláson – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség amerikai források alapján.
Teljes a káosz: letartóztatták az ukrán titkosszolgálat elszökött vezetőjét
Szerbiában tartóztatták le az ukrán titkosszolgálat korábbi vezetőjét. Andrij Naumov egy német állampolgár társaságában próbálta átlépni a szerb-észak-macedón határt, de a vámosok több mint 600 ezer euró és 120 ezer dollár készpénzt és két smaragdot találtak nála.
Az elutasított menedékkérő migránsok is Németországban maradhatnak az új javaslat alapján
A német baloldali belügyminiszter egyik javaslata szerint a jövőben az a migráns is maradhatna az országban, akinek elutasították menedékkérelmét – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a berlini kormánykoalíció gerincét adó Szociáldemokrata Párthoz (SPD) közel állónak tartott Der Spiegel című lapra hivatkozva.