V4NA

címke rss

Európa a legnagyobb vesztese az ukrajnai konfliktusnak

Nagyvilág2023.01.27, 09:39

Az a helyes politika, ha semlegesek maradnak az orosz-ukrán konfliktusban, nem vezetnek be szankciókat Oroszország ellen, és nem állnak a Nyugat oldalára senkivel szemben sem - ezt mondta Milorad Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke. A V4NA szerint Dodik kifejtette: úgy tekintenek az ukrajnai konfliktusra, hogy két, a szerbekhez közel álló nemzet háborúzik egymással.

Alku: szabadul a brüsszeli korrupciós botrány egyik fő gyanúsítottjának családja, újabb nevekre derülhet fény

Nagyvilág2023.01.26, 12:08

Újabb vádalku születhet a brüsszeli korrupciós botrányban, ami még az eddigieknél is több információval segítheti a hatóságokat a nyomozásban, és aminek keretében újabb korrupt politikusok kilétére derülhet fény. Közben a botrány egyik fő gyanúsítottjának családja a házi őrizetből is kiszabadulhatott.

Egyre többen kényszerülnek spórolni Szlovéniában

Nagyvilág2023.01.26, 11:39

Az elszálló árak miatt egyre kevesebbet költenek a szlovénok. Egy felmérés szerint az állampolgárok majdnem fele már húzott egy nagyot a nadrágszíján, míg 30 százalék ugyanezt tervezi a következő hónapokban. Ráadásul nagyon komoly munkaerőhiány is van az uniós országban. Az építkezéseken például minden második alkalmazott külföldi, akik többségében azonban csak ugródeszkának tekintik Szlovénia – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Franciaországban az infláció növekedésével ugrásszerűen megnőtt a bolti lopások száma - videó

Nagyvilág2023.01.26, 10:55

Jelentős mértékben, több mint 14 százalékkal több bolti lopás történt Franciaország-szerte a tavalyi évben. Elsősorban élelmiszert visznek el a tolvajok fizetés nélkül, de a ruhák is „népszerűek" körükben. Egy korábbi jelentés szerint évente több milliárd eurós veszteséget okoznak a bolti tolvajok a kiskereskedőknek – hívja rá fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Párizsban már mindennapos látvány, hogy a drogosok az utcán, a járókelők szeme láttára lövik be magukat

Nagyvilág2023.01.25, 13:52

A francia fővárosban hiába számolják fel a dílerek kedvenc helyeit, az árusok és a fogyasztók is rendre visszatérnek - írja a V4NA. A nemzetközi hírügynökség szerint a második legnagyobb francia városban idén már két ember vesztette életét lövöldözésben, Lyonban pedig a tavalyi évben nőtt a betörések, a járműlopások száma.

Betilthatják a TikTokot az Európai Unióban

Nagyvilág2023.01.24, 16:35

Fennáll a veszélye annak, hogy betiltják a TikTokot az Európai Unióban, amennyiben a közösségi platform nem cenzúráz bizonyos tartalmakat. Ezt Thierry Breton, a belső piacért felelős biztos is megerősítette - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A baloldal feltétel nélkül beengedné a Franciaországba érkező migránsokat

Nagyvilág2023.01.20, 10:48

Egyre több illegális migráns lép be Franciaország területére, és egyre kevesebben hagyják el az országot, holott a francia állam még anyagi segítséget is nyújt a hazatéréshez - írja a V4NA. A nemzetközi hírügynökség szerint a baloldal mindeközben egy olyan törvényjavaslatot szorgalmaz, amely lehetővé tenné minden bevándorló befogadását beutazási szándéktól függetlenül, feltétel nélkül, annak ellenére, hogy az utóbbi időben több bűncselekményt is migránsok követtek el.

Nőket akartak meggyilkolni migránsok Európa-szerte

Nagyvilág2023.01.18, 10:46

Németországban egy szír férfi a sínekre lökött egy fiatal lányt, Svédországban egy migráns pedig kegyetlenül megkínzott egy állapotos nőt - számol be a döbbenetes hírről a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Újra üzemanyaghiány lehet a francia benzinkutakon

Nagyvilág2023.01.18, 10:43

A V4NA nemzetközi hírügynökség arról számolt be, hogy a január 19-re meghirdetett országos sztrájk előtt több francia nagyvároshoz közeli töltőállomáson már készlethiány alakult ki, országszerte a benzinkutak csaknem 4 százaléka küzd ilyen jellegű problémával.

Csaknem kétszázmilliós kárt okoztak afgánok az amerikai szállásaikon

Nagyvilág2023.01.17, 14:32

A V4NA arról számolt be, hogy egy nemrég nyilvánosságra hozott jelentésből kiderült, hogy a tálib hatalomátvétel után kimenekített afgánok 189 millió dollárnyi kárt okoztak a laktanyákban, ahol elszállásolták őket.

Egyre több gyermek hal meg drog miatt az Egyesült Államokban

Nagyvilág2023.01.17, 13:42

A statisztikák szerint egyre gyakrabban halnak meg a fentanil nevű szer túladagolása miatt a 14 év alatti gyermekek az Egyesült Államokban. Egy éves kor alatt négyszeresére, 1-4 éves korban a háromszorosára, 5-14 éves korban pedig négyszeresére nőtt a halálozások száma.

Már a fodrászlátogatás is luxussá válhat Németországban

Nagyvilág2023.01.03, 10:53

Nemsokára megfizethetetlenné válhatnak az egyes alapvetőnek számító szolgáltatások, hívta fel az egyre súlyosbodó problémákra a figyelmet a szakmunkások szövetségének elnöke – derül ki a V4NA nemzetközi hírügynökség szemléjéből.

Kitörölné a szélsőbal a keresztény és a porosz kulturális örökséget Németország történelméből

Nagyvilág2022.12.29, 17:26

Kórosan nincs kibékülve saját nemzete történelmével a német kormánykoalícióban helyet foglaló Zöldek Pártja. Claudia Roth kultúráért és médiaügyekért felelős miniszterhelyettes (ezt Németországban hivatalosan államminiszternek nevezik) most azzal állt elő, hogy át kell nevezni a Porosz Kulturális Örökség Alapítványt. A radikális baloldali politikus korábban egy bibliai idézetet és egy keresztet akart levetetni a városi berlini palota épületéről. Roth párttársa, Annalena Baerbock zöld külügyminiszter is igyekszik „eltemetni" a német történelmet. Baerbock legutóbb azzal okozott botrányt, hogy a münsteri G7-csúcstalálkozó idején eltávoolíttatta ...

Küszöbön az újabb háború Európában

Nagyvilág2022.12.27, 14:45

A szerbek kivezényelték a katonaságukat a koszovói határ közelébe, Aleksandar Vucic elnök pedig teljes harci készültségbe helyezte csapatait. Pristina a szerbek által épített barikádokat erőszakkal bontaná le – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A téli járványszezon közepén fogynak el a gyógyszerek Franciaországban

Nagyvilág2022.12.26, 17:11

A V4NA arról ír, hogy így nem tudnak szembenézni a három betegséget (influenza, hörghurut és koronavírus) ötvöző, különösen intenzív téli járványhelyzettel sem.

A magyargyűlölő Verhofstadt a brüsszeli korrupciós botrány főszereplőjével Marokkóban üzletelt

Nagyvilág2022.12.23, 11:23

Kiderült, hogy a brüsszeli korrupciós botrány főszereplője, Eva Kaili görög baloldali EP-képviselő Guy Verhofstadt magyarellenes belga politikussal Marokkóban konferenciázgatott helyi kormányzati szereplők és lobbisták társaságában. Még közös fotó is készült róluk. Márpedig Kaili élettársa, Francesco Giorgi bevallotta, hogy pénzt fogadtak el a marokkói titkosszolgálattól, hogy az arab ország érdekeit szolgálják. Magától adódik a kérdés: mégis mit keresett  a rengeteg korrupciós ügyben érintett Verhofstadt egy ilyen konferencián? A magyargyűlölő liberális frakcióvezető egyelőre nem hajlandó magyarázatot adni.

Nyíltan kritizálta a bevándorláspárti országokat az olasz miniszterelnök

Nagyvilág2022.12.16, 14:18

Az olasz miniszterelnök támadást intézett Franciaország és Németország ellen a migránsok befogadása kapcsán. Elmondta, hogy az idén partot ért hozzávetőlegesen 94 ezer migránsból mindössze 95 illegális bevándorlót fogadott be a két ország - írja a V4NA.

Szerbia rendőröket és katonákat küldene Koszovóba

Nagyvilág2022.12.12, 16:14

A szerb elnök bejelentette, hivatalosan kérni fogja Belgrád, hogy a saját rendvédelmi erői visszatérhessenek Koszovóba. A területen az albán rendőrök őrizetbe vettek egy szerbet, erre a helyi szerbek úttorlaszokat emeltek – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Több ezer eurót is fizetnek az illegális migránsok az embercsempészeknek

Nagyvilág2022.12.08, 12:01

Állítólag pontos árfolyama van az embercsempészeknek, akik a szerb-magyar határon megpróbálják átvinni az illegális bevándorlókat. A V4NA nemzetközi hírügynökség helyszíni információi szerint 1800 eurót, vagy annál többet kell fizetni a migránsoknak ezért.

Elgyávultak Putyinnal szemben a balti államok

Nagyvilág2022.12.07, 20:19

Újabb barátságos gesztus érkezett az Európai Unióból Oroszország felé: Lettországban és Litvániában is elhallgattatták azt a médiumot, amely Vlagyimir Putyint szokta kritizálni. Korábban Oroszországban be is tiltották - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Marokkói migránsok verték szét a francia nagyvárosokat győzelmi mámorukban - videók

Nagyvilág2022.12.07, 12:19

Ismét rombolással ünnepelték a marokkói migráns szurkolók csapatuk VB szereplését, ezúttal több francia városban voltak zavargások, holott Franciaország nem is érintett, a spanyolokat győzte le a marokkói futballválogatott – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Egyre brutálisabb a közbiztonság állapota Franciaországban

Nagyvilág2022.12.06, 12:59

Egy felmérés szerint Franciaországban az emberek 67 százaléka aggódik a mindennapokban a saját biztonsága miatt, emellett pedig a megkérdezettek többsége azt gondolja, hogy az elmúlt években romlott az országuk biztonsági helyzete. Eközben fény derült arra, hogy új stratégiát alkalmaznak a no-go zónákban tevékenykedő drogdílerek a rendőrök megállítására. Napi 200 eurót fizetnek okmányokkal nem rendelkező illegális bevándorlóknak csupán azért, hogy támadjanak meg minél több egyenruhást - számol be minderről a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Áramkimaradásokra készülnek Svédországban

Nagyvilág2022.12.06, 11:22

A szakértők szerint Malmö akár napokra is áram nélkül maradhat a tervezett lekapcsolások következtében, míg Franciaországban a tervek alapján a hatóságok egy nappal előre értesítik majd a nagyáruházakat az áramkimaradásokról – hívja rá fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Árucikké válik a német állampolgárság

Nagyvilág2022.11.29, 16:43

A szövetségi kormány a külföldiek tömeges honosítását tervezi azzal, hogy jelentősen megkönnyíti az állampolgárság kiadását, szakértők becslése szerint kétmillió migráns válhat egy csettintésre német állampolgárrá - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A letartóztatott bűnözők többsége migráns Barcelonában

Nagyvilág2022.11.28, 13:25

A spanyolországi nagyvárosban az idén a letartóztatott személyek 76 százaléka migráns volt. A többséget lopás, kábítószer-kereskedelem, erőszakos rablás és családon belüli erőszak miatt vették őrizetbe – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség rendőrségi adatokra hivatkozva.

Piramisjátékból akarhat pénzt a párizsi baloldali főpolgármesternő

Nagyvilág2022.11.25, 18:21

A költségvetési miniszter nyilvánosan azzal vádolta a főpolgármestert, hogy eltitkolja a főváros valódi adósságának mértékét, valamint arról is beszélt, hogy piramisjátékhoz hasonló rendszerrel próbálja betapasztani a költségvetési hiányt – írta meg a V4NA. A főpolgármester ezt követően bejelentette, hogy rágalmazásért feljelentést tesz a miniszter ellen.

Egyre többen ellenzik a szankciókat a Balkánon

Nagyvilág2022.11.25, 14:30

A macedónok csaknem kétharmada nem ért egyet az Oroszország ellen bevezetett gazdasági szankciókkal. Ennél is többen vannak azok, akik szerint nem lenne szabad fegyverekkel támogatni Ukrajnát. Nem csak Észak-Macedóniában vannak többségben azok, akik ellenzik a büntetőintézkedéseket a Balkánon. A szerbek ugyancsak így vélekednek - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Nem lesz újabb háború Európában, megállapodott egymással Szerbia és Koszovó

Nagyvilág2022.11.24, 15:20

Pár órával a határidő lejárta előtt került pont egy fegyveres konfliktussal fenyegető ügy végére Belgrád és Pristina között. Míg hétfőn Aleksandar Vucic szerb államfő és Albin Kurti koszovói miniszterelnök egyezség nélkül ment haza Brüsszelből, addig az EU közvetítésével szerda éjszaka a szerb és a koszovói főtárgyalóknak sikerült mindkét félnek megfelelő megoldást találni - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Volt demokrata politikus: A radikális baloldali propaganda miatt egyre több a transznemű fiatal

Nagyvilág2022.11.23, 12:51

Tulsi Gabbard szerint nem véletlen, hogy közel 400 százalékkal megnőtt a fiatalokon elvégzett nemátalakító műtétek és kezelések száma – hívja rá fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség

A lengyelek úgy érzik, hogy Brüsszel zsarolja őket az uniós forrásokkal

Nagyvilág2022.11.23, 12:49

Nem lehet, hogy egy brüsszeli bürokrata megszabja a lengyel miniszterelnöknek és minisztereknek, hogy milyen törvényeket fogadjanak el – mondta a mezőgazdasági tárca miniszterhelyettese, aki szerint az Európai Unió egy föderalista tervet szeretne megvalósítani, amelyben nincsenek független államok, a törvényekről, adókról és beruházásokról szóló döntéseket pedig Brüsszelben hozzák meg - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Francia elnökjelölt: Meloni bátor volt, Macron pedig gyáva és tehetetlen - videó

Nagyvilág2022.11.23, 10:01

A hajón utazó több mint kétszáz migráns 6 személy kivételével szétszéledt, egy francia republikánus politikus szerint az olasz miniszterelnök bátran viselkedett, amikor nem adott engedélyt a hajónak a kikötésre, ezzel szemben azonban Emmanuel Macron gyáva volt és tehetetlen - írja V4NA nemzetközi hírügynökség.

Antiszemita terror Németországban: négyszer lőttek rá az esseni zsinagógára

Nagyvilág2022.11.21, 14:19

Négyszer is rálőttek egy zsinagógára a német nagyvárosban. A pénteken történt lövöldözés is rávilágít arra, hogy mekkora probléma Nyugat-Európában az antiszemitizmus és a gyűlölet-bűncselekmények egyre emelkedő száma – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Cirkuszol Magyarország brüsszeli ellensége, az energiavámpír uniós biztos

Nagyvilág2022.11.19, 18:58

Frans Timmermans az Európai Unió képviseletében vesz részt az ENSZ-klímacsúcson, a tárgyalások között csalódottságának adott hangot az az ember, akiről kiderült, hogy valóságos energiavámpír - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Belgiumban egyre több a szén-monoxid-mérgezés az energiaválság miatt

Nagyvilág2022.11.18, 12:55

Idén eddig kétszer annyi haláleset történt Belgiumban szén-monoxid-mérgezés következtében, mint a korábbi években, amihez az energiaválság is hozzájárult, hiszen azért, hogy spóroljanak, sokan zárva tartják az ablakokat vagy az ajtókat, vagy elhalasztják a készülékek karbantartását - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Áramkimaradásoktól lehet tartani a tél folyamán Franciaországban

Nagyvilág2022.11.18, 11:29

Téli áramkimaradásokra figyelmeztet a francia villamosenergia-hálózat üzemeltetője, mivel folyamatosak a problémák a villamosenergia nagy részét termelő atomerőművekkel - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Fényes nappal, a nyílt utcán drogoznak Párizsban - videók

Nagyvilág2022.11.17, 13:42

Párizs 19. kerületének lakói a hatóságoktól várnak segítséget, mert nem érzik magukat biztonságban, mivel a környéket ismét ellepték a drogosok – alig pár héttel a kábítószertanya megszüntetését követően, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Nehéz helyzetben van a belga húsipar

Nagyvilág2022.11.14, 11:06

Négyből három belga húsipari vállalat attól tart, hogy jövőre nagy nehézségekkel kell szembenéznie a magas energiaárak miatt – számol be a V4NA nemzetközi hírügynökség. Hozzáteszik: az ágazat igen nagy energiafogyasztó, hiszen a hús feldolgozása, szállítása és tárolása során is folyamatos hűtésre van szükség.

Csődhullám kezdődött el Németországban

Gazdaság2022.11.14, 11:56

Németországban a vállalatok mintegy harminckét százaléka már most kénytelen rövidített munkaidőhöz és elbocsátásokhoz folyamodni a költségek csökkentése érdekében. Közben egyre több cég kényszerül arra, hogy csődöt jelentsen - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Az Egyesült Államokban elszabadult a bűnözés Soros ügyészeinek városaiban

Nagyvilág2022.11.10, 11:32

New Yorkban két számjegyű növekedést lehetett tapasztalni a nemi erőszakok, a nagy értékű lopások és a rablások terén, míg Chicago városában csaknem 600 embert öltek meg 2022-ben - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A nemzeti parkokból lopják a fát a svédek, hogy fűteni tudjanak otthon

Nagyvilág2022.11.04, 14:10

A tűzifa hiánya és a megnövekedett rezsiköltségek miatt egyre több a fatolvaj. A beszámolók szerint az utóbbi időben a látogatók számára a tűzrakáshoz kikészített fák mellet már a kidőlt fákat is ellopják - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Franciaországban és Németországban rendkívüli módon megemelkedett a zsidóellenes bűncselekmények száma

Nagyvilág2022.11.04, 10:23

Franciaországban és Németországban nagyon súlyos a helyzet, ha a zsidó közösségek biztonságáról van szó. Hatalmas méreteket öltött a zsidóellenes bűncselekmények száma és az antiszemitizmus - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

400 százalékkal nőtt a kiskorúakon végzett nemi megerősítő műtétek száma Amerikában

Nagyvilág2022.10.26, 10:35

A V4NA arról számol be, hogy 400 százalékkal nőtt a kiskorúakon végzett nemi megerősítő műtétek száma Amerikában, és az ilyen beavatkozások során a legtöbb esetben eltávolítják fiatal lányok mellét, hogy férfiasabb külsejük legyen. Egy friss jelentés szerint efféle műtétet már 14 év alatti lányokon is elvégeznek.

Energiakrízis: minden negyedik családi vállalkozás leépítést tervez Németországban

Nagyvilág2022.10.26, 10:09

A V4NA arról ír, hogy olyan sok pénzt felemésztenek a rezsiköltségek Németországban, hogy a családi vállalkozások egy jelentős része kénytelen munkahelyeket megszüntetni, mások pedig a termelés külföldre helyezését tervezik.

Gyertyafelvásárlásba kezdtek a britek az energiaválság miatt

Nagyvilág2022.10.25, 10:26

Az áramszünetektől tartva elkezdtek gyertyát felhalmozni a britek, miután a villamosenergia-szolgáltató arra figyelmeztetett, hogy ha gázhiány lépne fel, akkor előre tervezett háromórás áramkimaradásokra kell számítania a háztartásoknak - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Mocskos fehérek, így átkozódik a francia baloldali diákszervezet - videó

Nagyvilág2022.10.24, 10:39

A baloldali diák aktivista mocskos fehéreknek nevezte és arab nyelven megfenyegette fehér társait, ám nem ez volt a szóban forgó diákszakszervezet első ilyen jellegű inzultusa, korábban olyan diszkrimináció-ellenes összejövetelt szerveztek, ahonnan kitiltották a fehéreket - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Finnországba is elért a nemzetközi baloldali propaganda-hadjárat

Nagyvilág2022.10.21, 20:37

Vejnemöjnen hamis muzsikája – avagy független újságírás finn módra címmel írt közleményt a Magyar Nemzeti Médiaszövetség, amelyet a Magyar Nemzet közölt. 

Liz Truss kínossá vált saját pártja számára

Nagyvilág2022.10.21, 10:47

A kormányválságtól hangos a brit sajtó, a legnagyobb lapok szerint a konzervatív párt jövő péntekig igyekszik új miniszterelnököt találni, miközben az ellenzékiek új választásokat követelnek - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Újabb francia középiskolában történt durva zavargás - videó

Nagyvilág2022.10.19, 13:09

A Párizs közeli településen az intézmény több diákja is az épület előtt gyülekezett, majd amikor az igazgatóság kérésére megérkeztek a rendőrök, rájuk támadtak. A hatóságok három tanulót őrizetbe vettek - számol be minderről a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Pornóvideóval dobta fel kampányát a képviselőjelölt

Nagyvilág2022.10.17, 13:05

A liberális jelölt saját bevallása szerint azért készítette el, és töltötte fel a Pornhub weboldalra a filmjét, mert elkötelezett a szexmunka teljes legalizálása mellett – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Rengeteg amerikai maradt el a számlák befizetésével

Nagyvilág2022.10.11, 14:17

Az inflációs válság közepette egyre kevesebben tudják határidőre kifizetni a számláikat – sokan azért, mert egyszerűen nem marad elég pénzük - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Előző
Következő