V4NA

címke rss

Döbbenetes módon manipulálják az európai hatóságokat a radikális terroristák

Nagyvilág2021.11.16, 17:16

Egy, a börtönökben zajló iszlamizációt kutató szakértő szerint a fogvatartott iszlamista terroristák pszichológiai tanfolyamon vesznek részt, így tanulják meg, hogyan győzzék meg a börtönigazgatókat arról, hogy deradikalizálódtak és képesek visszailleszkedni a társadalomba - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Egyre több baloldali francia szavazó voksolna Éric Zemmour-ra és Marine Le Pen-re

Nagyvilág2021.11.12, 17:48

Egy friss felmérésből az derül ki, hogy a baloldali szavazótábornak több mint a fele továbbra már nem kíván a baloldali jelöltekre voksolni, egyre többen a jobboldali elnökjelöltek felé tendálnak, Marine Le Pen a fiatalok körében különösen népszerű.

Túlságosan alacsony végzettségűek a Franciaországba érkező migránsok

Nagyvilág2021.11.11, 14:36

Egy jelentés szerint Franciaország nem használja ki a migrációban rejlő lehetőségeket, mivel túlnyomórészt olyan országok állampolgárait fogadja be, akiknek rendkívül alacsony a képzettségük. A dokumentumból az is kiderül, hogy az országba érkező bevándorlóknak csupán a 9 százaléka érkezik azzal a céllal, hogy munkát vállaljon – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség francia forrásokra hivatkozva.

Malmöben csak arabul tart meseórát egy svéd könyvtár

Nagyvilág2021.10.27, 10:12

Svédországban Malmö Limhamn nevű városrészében egy svéd könyvtár 5-9 éves gyerekeknek olyan meseórákat tart amely kizárólag arab nyelven zajlik. Svédországban egyre több a kizárólag araboknak szóló rendezvény - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Chicagóban a bőrszínük és az anyagi helyzetük miatt rúgták ki az önkénteseket a múzeumból

Nagyvilág2021.10.19, 14:46

A chicagói Művészeti Intézet egyik ügyvezető igazgatója, Veronica Stein e-mailt küldött a múzeum több mint száz tárlatvezetőjének, amiben közölte velük, hogy mindegyikőjüket kirúgja. A megdöbbentő indoklás szerint azért bocsátotta el az intézet valamennyi tárlatvezetőjét, mert többnyire idősebb, jómódú fehér nők voltak - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Lyonban egy külföldi Allah nevében rátámadt az egyik utasra egy villamoson - videó

Nagyvilág2021.10.18, 14:48

A konfliktus azt követően alakult ki, hogy a férfi megkérte a láthatóan külföldi hátterű fiatalembert, hogy ne dohányozzon az alig két hónapos kisbabája mellett. Hiába kérlelték az utasok és a csecsemő édesanyja, a fiatalember ütlegelni kezdte az apukát és közben Allah nevében fenyegetőzött – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség egy lyoni forrás alapján.

Kanadában már kézikönyv van arról, hogyan titkolózzanak a tanárok a gyerekekről a szüleik előtt

Nagyvilág2021.10.13, 12:51

Az egyik kanadai tankerület tanárainak nem szabad megosztania a szülőkkel, ha a gyermekük transzneműnek (transgender) gondolja magát, csak ha ebbe a gyerek beleegyezik – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Az Egyesült Királyságban több mint ezer migránst fogtak el vagy mentettek ki a tengerből a hétvégén

Nagyvilág2021.10.11, 13:11

Egyre nagyobb a migrációs nyomás a La Manche csatornán, a hétvégén több mint ezer bevándorlót fogtak el vagy mentettek ki a tengerből a brit hatóságok. A francia belügyminiszter ugyanakkor sürgeti a briteket, hogy utalják át azt a több tízmillió eurót, amelyet a határvédelem elősegítésére ígértek. Nigel Farage brit politikus azt kifogásolja, hogy az önkéntes partimentő szolgálat végzi a brit parti őrség munkáját - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Transznemű orvosok bírálják a gyermekek nemváltását, a baloldali New York Times ezt nem hajlandó közölni

Nagyvilág2021.10.06, 16:09

Két transznemű és a nemváltoztatással foglalkozó amerikai orvos kritizálta a gyermekek nemváltását, és azon klinikákat, ahol ilyen beavatkozásokat végeznek – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. A baloldali, Demokrata Párthoz húzó The New York Times a témában megjelent kritikát pedig nem volt hajlandó leközölni, ez az eltérő vélemények cenzúrázásának minősíthető.

Zemmour már második helyen a Harris felmérése szerint

Nagyvilág2021.10.06, 13:49

Egyre népszerűbb a francia szavazók körében a világhírű esszéista, Éric Zemmour, az Ifop legfrissebb felmérése szerint ugyanis a választópolgárok 12-15 százaléka tenné rá a voksát - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Kasztrálná egy amerikai baloldali politikus a nagycsaládos férfiakat

Nagyvilág2021.10.05, 16:39

Új törvényjavaslatot terjesztett be Pennsylvania állam egyik baloldali, demokrata képviselője, Chris Rabb, amelynek értelmében minden 40 évnél idősebb vagy három gyermekkel megáldott férfit vazektómiára kellene kötelezni – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Gyurcsányné mentegette a náci karlendítő ózdi baloldali jelöltet

Itthon2021.10.05, 14:52

Az Európai Parlament egyik alelnöke, Gyurcsányné is részt vett annak a politikusnak a mosdatásában, aki náci karlendítéssel pózolt – hívja rá fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Az év sportolójává választották a tokiói olimpián semmilyen teljesítményt fel nem mutató transznemű súlyemelőt

Nagyvilág2021.10.04, 13:41

Az év sportolójának választották a 43 éves transznemű súlyemelőt, aki a nők között kvalifikálta magát a tokiói olimpiára. 2013-ig férfiként versenyzett - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. A magát nőnek valló Hubbard majdnem teljes karrierjét a férfiak között folytatta le, azonban ott rendkívül sikertelen volt, ezért úgy gondolta, hogy megpróbálja kihasználni testi fölényét a női mezőnyben. Azonban a tokiói olimpián egyetlen szabályos emelést sem tudott bemutatni. Ezt követően pedig a transznemű súlyemelő bejelentette a visszavonulását. 

Rettentően megugrott a tengeren átkelő illegális migránsok száma az Egyesült Királyságban - videó

Nagyvilág2021.10.01, 12:23

Az idei év első kilenc hónapjában már több mint kétszer annyi illegális bevándorló kelt át a La Manche-csatornán, mint 2020-ban - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Újra hozzájuthatnak a brit kiskorúak a nemváltáshoz szükséges gyógyszerekhez

Nagyvilág2021.09.21, 16:52

A brit fellebbviteli bíróság döntése értelmében mostantól a kiskorú állampolgárok újra hozzájuthatnak a nemváltáshoz szükséges gyógyszerekhez, annak ellenére, hogy számos botrány robbant ki az elmúlt években amiatt, hogy fiatalok túl könnyen jutottak hozzá efféle készítményekhez. Sok fiatal később ugyanis megbánta, hogy meg akarta változtatni a nemét, a pubertásblokkoló- és hormonkezelések azonban visszafordíthatatlan változásokat okoztak a testükben - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Halálosan megfenyegetett tanárok, az iszlám miatt polgárháború lehet Franciaországban

Nagyvilág2021.09.20, 21:05

A tanár, aki halálos fenyegetéseket kapott, hónapokig rendőri védelem alatt állt, majd elhagyta a pályát, mert nem érezte magát biztonságban. Frissen megjelent könyvében saját tapasztalatairól mesél, beszámol róla, hogy miként szivárgott be az iszlamizmus az iskola falai közé. Mint mondja, legalább nyolc olyan tanárról van tudomása, akiket diákok szülei szemtől szembe halálosan megfenyegettek, mindannyiukat iszlamista indíttatásból, és szerinte a radikális iszlamista által lefejezett történelemtanár, Samuel Paty meggyilkolása óta semmi nem változott a francia oktatásban, sőt, épp ellenkezőleg, a dolgok szerinte még rosszabbra fordulltak ...

Nem engedte hirdetni a Facebook a Grammy-díjra jelölt dalszerző Joe Bident kritizáló bejegyzését

Nagyvilág2021.09.17, 09:46

Szokatlan gyorsasággal korlátozta a tech óriás a Grammy-díjra jelölt dalszerző, John Ondrasik oldalát. Egyik új dalát népszerűsítette volna, amelyben az amerikai katonák előtt tiszteleg, egyúttal bírálja Joe Biden elnök katasztrofális afganisztáni visszavonulását – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Óriási probléma az, hogy a kiutasított migránsok továbbra is Olaszországban maradnak

Nagyvilág2021.09.14, 10:31

Az illegális bevándorlók menedékkérelmének elbírálása és az elutasított menedékkérők kitoloncolása egyre nagyobb problémát jelent Olaszország számára - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Svéd rendőr: Már nem lehet ráismerni Svédországra

Nagyvilág2021.09.13, 17:54

Lövöldözések, késes támadások, robbantások, gránátok, automata fegyverek, bandaháborúk – nem lehet ráismerni Svédországra, állítja egy svéd rendőr. Szerinte teljesen tehetetlenek a bandaháborúkkal szemben. Éppen ezért indított petíciót egy kollégája, amiben a kormánytól követelik munkakörülményeik javítását. Mint mondják, betelt a pohár, amikor nemrég a nyílt utcán lelőtték egy társukat - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Bíróság elé kell állnia Macron francia elnök egykori szadista biztonsági főnökének

Nagyvilág2021.09.13, 14:21

Hétfőn kezdődik Alexandre Benalla pere a párizsi büntetőbíróságon, Emmanuel Macron volt testőre ellen több vádpont is van, ha bűnösnek találják, akár évekre börtönbe kerülhet - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Nyomoz a francia hírszerzés a migránsokat a párizsi parkba telepítő szervezet manipulatív tevékenysége miatt

Nagyvilág2021.09.10, 18:10

A gyanú szerint a szervezet különféle módon manipulálja a kormányt, a médiát, és embercsempészekkel is kapcsolatban állnak. Az Utopia 56 nevű  szervezet rendkívül aktív, az utóbbi időben több látványos akciójuk is volt - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Száz migráns verekedett össze Franciaországban - videó

Nagyvilág2021.09.09, 13:22

Egy kurd és egy szomáliai család összetűzéséből végül mintegy százfős tömegverekedés lett. A hatalmas összecsapás úgy kezdődött, hogy két fiú összeveszett. A migráns közösségek vasrudakkal, késekkel, fejszékkel estek egymásnak a nyílt utcán, többen megsérültek, egyikük súlyosan. Marine Le Pen szerint a jelenlegi vezetés politikája vezetett az országban uralkodó káoszhoz - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A németek 46 százaléka kifejezetten ellenzi az afgánok befogadását

Nagyvilág2021.09.07, 10:37

A német sajtóügynökség megbízásából készült felmérés azt mutatja, hogy a német lakosság 46 százaléka kifejezetten ellenzi, hogy afgán bevándorlókat fogadjanak be Németországban. Sőt a támogatók egy része is szigorú feltételt fűzne a befogadáshoz - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Az iszlám lesz Franciaország legnagyobb vallása, ettől félnek a franciák

Nagyvilág2021.09.05, 16:26

Egy friss közvélemény-kutatás szerint a franciák majdnem negyven százaléka úgy gondolja, hogy az iszlám lesz Franciaország legnagyobb vallása a jövőben. A válaszadók háromnegyede attól tart, ha ez bekövetkezik, akkor az ország elveszíti történelmi identitását - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Egy szélsőbaloldali amerikai tanár marxista nézetekkel akarta radikalizálni a diákjait - videó

Nagyvilág2021.09.02, 13:21

Egy antifasiszta érzelmű amerikai pedagógus szélsőbaloldali tartalmakkal próbálta radikalizálni a tanítványait, politikai nézeteikről pedig feljegyzéseket készített. A tanár nem titkoltan forradalmárt akart nevelni diákjaiból, akiket el akart távolítani a jobboldali értékektől. Minderről egy rejtett kamerás felvételen vall - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Migráns drogdílerek irányítják Marseille egyik kerületét – videó

Nagyvilág2021.09.02, 10:30

A dílerek még az utat is lezárták, és csak az hajthat be a kerületbe, akit ők átengednek, ám a belügyminiszter szerint nincs probléma. A legnépszerűbb ellenzéki politikus szerint viszont a környék törvényen kívüli zóna, ahol a kábítószer-kereskedők diktálnak a saját törvényeik szerint - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Szélsőbaloldali őrület: a fehérek rasszisták akkor is, ha antirasszisták

Nagyvilág2021.09.02, 09:48

"Rasszista antirasszistának" nevezte a fehér felsőbbrendűség ellen küzdő fehéreket egy terapeuta, aki szerint azért rasszista az összes fehér, mert az antirasszistává válásuk pillanatáig profitáltak a fehér felsőbbrendűségből - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Szivárványos terepjáróval állt elő a Ford

Nagyvilág2021.09.01, 16:26

Pride Raptor terepjáróval rukkolt elő a Ford autógyár, állításuk szerint rengetegen kérték, hogy készítsenek egy általuk VeryGayRaptornak nevezett autót - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Egy amerikai liberális tankerületben egy osztálynyi diák meghekkelte az LMBTQ-lobbit

Nagyvilág2021.08.31, 14:00

Az egyik, a liberális oktatás fellegvárának számító tankerületben egy osztály diákjai úgy döntöttek, hogy mostantól macskának azonosítják magukat, és nem követik az órákat, hanem inkább az ablakban dorombolnak - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Még a "piknik" kifejezés sem elég befogadó a baloldal szerint

Nagyvilág2021.09.01, 08:38

Az amerikai egészségügyi vészhelyzetekkel foglalkozó szervezet is kiadott egy részletes útmutatót arról, hogyan helyettesíthetőek az olyan nem eléggé befogadó kifejezések, mint a "rab", "drogfüggő", "homoszexuális" vagy a "piknik" – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Illinois államban már az óvodáskorú gyerekeket is oktatják majd a szexualitásról

Nagyvilág2021.08.26, 13:48

Egy nemrég elfogadott törvény szerint az iskoláskorúak mellett az óvodásokat is oktatják majd a szexualitásról. A 2022-es tanévtől kezdve már az óvodában megkezdik a szexuális nevelést Illinois államban. J.B. Pritzker kormányzó pénteken írta alá a szenátus által is elfogadott 818-as törvényt, amely korszerűsíti a szexuális oktatással és neveléssel kapcsolatos szabályokat. Az intézkedés továbbá megköveteli, hogy 2022 augusztusáig az illinois-i Oktatási Tanács biztosítsa a szexuális neveléshez kapcsolódó minden feltételt az iskolák számára - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Több száz illegális migráns foglalta el a brüsszeli bank épületét - videó

Nagyvilág2021.08.25, 13:40

Egy hónap sem telt el azóta, hogy a belga kormánykoalíciót kis híján megbuktató migránsok éhségsztrájkja befejeződött, máris újra hallatnak magukról a brüsszeli hajléktalan, papírokkal nem rendelkező bevándorlók - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Fegyverek is lehetnek a La Manche csatornán migránsokat csempésző csónakokon

Nagyvilág2021.08.24, 15:04

A francia hatóságok arra figyelmeztették a brit titkosszolgálatot, hogy a La Manche csatornán közlekedő, migránsokat szállító csónakokon fegyverek lehetnek. Az elmúlt hétvégén minden eddiginél többen, közel 800-an keltek át a tengeren - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Wisconsin államban nem lehet ezentúl raboknak nevezni a börtönbüntetésre ítélt bűnözőket

Nagyvilág2021.08.24, 13:39

A Wisconsin állambeli Dane megye új seriffje bejelentette, hogy a megye börtöneiben élő fogvatartottakat mostantól "lakóként" fogják emlegetni annak érdekében, hogy tükrözni tudják a társadalom értékeit. Kalvin Barrett a változásokat az új értékek megvalósításának nevezte, amelyek rehabilitációs környezetet teremtenek a gondozottak számára - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

LMBTQ-emoji névmások használatára buzdít egy baloldali tiktokker

Nagyvilág2021.08.23, 15:34

A videó készítőjének magyarázata szerint ma már mindenkinek ismernie kellene az "emoji névmásokat", mivel a használatuk nélkülözhetetlen – hívja fel rá a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség az LGBTA Wiki nevű amerikai LMBTQ-portálra hivatkozva.

Obama engedte szabadon az egyik tálib vezetőt, aki az afganisztáni hatalomátvétel egyik vezéralakja

Nagyvilág2021.08.18, 11:54

Khairullah Khairkhwa 2014-ben szabadult a Guantanamo-öböli börtönből, ahova 2002-ben került. Bár Obamát figyelmeztették a lépés veszélyeiről, mégis elengedte a férfit, aki most a kabuli hatalomátvétel egyik vezéralakja - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Kanadában gyermekeket erőszakolt és futtatott egy erőszakos muszlim csoport

Nagyvilág2021.08.18, 09:35

Tíz muszlim férfit helyeztek vád alá egy 15 éves lánnyal való emberkereskedelem miatt Albertában, Kanadában. Calgary rendőrsége a vizsgálat befejezése után a tíz emberből nyolcat letartóztatott, kettőt pedig körözni kezdett, de később őket is sikerült elkapták - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Pride-hetet tart kisgyereknek egy svéd könyvtár

Nagyvilág2021.08.16, 17:35

Fantáziátlanul, klasszikus meséket egyszerűen átírva, csupán a szereplők nemét megváltoztatva ontja magából az LMBTQ-propaganda a genderideológiával átitatott újabb és újabb kiadványait, melyeket gyermekkönyveknek álcáznak. A gyerekek ráadásul könnyedén hozzáférhetnek ezekhez a könyvekhez, akár a szüleik tudta nélkül is belelapozhatnak a könyvesboltokban vagy a könyvtárakban - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Kifigurázta és nevetségessé tette a kanadai férfi az LMTBQ-lobbit - videó

Nagyvilág2021.08.16, 12:12

Ha mindenkit kötelező a választott nevén szólítani és a választott névmással utalni rá, akkor az ő gyerekeit mostantól szólítsák "királynak" és "királynőnek", őt magát pedig "mesternek", hívta fel rá az iskola vezetőit egy keresztény vallású, iráni származású kanadai apa – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség egy konzervatív szülői csoportosulás közleményére hivatkozva.

Nevetséges szabályokkal teszi tönkre Brüsszel a mezőgazdaságot

Nagyvilág2021.08.15, 21:02

Még mindig nem jutott nyugvópontra a levendula-ügy. Korábban a francia gazdák tiltakoztak, Brüsszel is reagált, és Soros György sajtója is beszállt a vitába, természetesen Brüsszel oldalán - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. A gazdák azonban továbbra is aggódnak, félelmeik pedig nem alaptalanok. Brüsszelnek nem először vesz célba mezőgazdasági vagy erdészeti terményeket. Korábban kellő körültekintés nélkül üzentek hadat az akácnak is, támogatták a szőlőkivágásokat, de még az uborka görbületét is szabályozták.

Egy szexshop tulajdonosa olvasott fel transznemű mesét hat éves gyerekeknek egy amerikai iskolában

Nagyvilág2021.08.14, 16:20

Korhatár nélküli szexshopot vezető iskolai tanár, titkos felmérések a nemi identitásról, szülők elől titkolt LMBTQ-oktatás, szabadon elérhető érzékenyítő gyerekkönyvek. Mindezekre láthattunk példát az elmúlt hónapokban, tanárok és szakértők pedig arra figyelmeztetnek, a szülők járjanak utána, mit tanulnak a gyerekeik az iskolában „érzékenyítés" címszó alatt - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Gyűlölet-bűncselekménnyel vádolták az LMBTQ-lobbiról beszélő prédikátort Londonban

Nagyvilág2021.08.14, 13:37

A homoszexualitásról és a transzneműségről is beszélt Londonban egy amerikai keresztény prédikátor, a mondandója azonban nem tetszett valakinek a hallgatóságból, ezért letartóztatták. Az ügyet többen a szólásszabadság elleni támadásnak minősítették - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A hagyományos családmodell mellett foglalt állást a gyorsétterem lánc, ezért ellehetetlenítenék

Nagyvilág2021.08.14, 12:00

A gyorsétterem lánc korábban olyan szervezeteket támogatott, amelyek a hagyományos családmodell mellett foglaltak állást, ezért most több, nyíltan meleg New York-i demokrata szenátor meg akarja tiltani, hogy az autópályák és a gyorsforgalmi utak egy részének pihenőiben ilyen gyors éttermek lehessenek - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Az Európai Ügyészség nem hajlandó megmondani, hogy nyomoznak-e Cseh Katalin ügyében

Itthon2021.08.12, 15:30

A V4NA kérdésére az Európai Ügyészség nem cáfolta, hogy nyomoznak a Renew Europe európai parlamenti frakció alelnöke, Cseh Katalin pályázati ügyeivel kapcsolatban, igaz, nem is erősítette meg. Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője az OLAF-hoz fordult európai uniós közpénzeket érintő csalás alapos gyanúja miatt - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Folyamatosan híreket hamisít a baloldali média

Nagyvilág2021.08.12, 17:30

A CNN egyik hatásvadász műsora miatt, melyben a Biden-adminisztráció egy rendeletét akarta dicsőíteni, igen kínos helyzetbe került. Kiderült ugyanis, hogy csak egy átverés volt a történet, amit bemutattak. Nem ez az első eset, amikor a hatásvadász mainstream média lebukik a valóságtól mindenképpen független hírek miatt. Korábban kínos helyzetbe került az RTL csoport egy riportere is, aki júliusban a németországi áradásokról tudósított. Azért ugyanis, hogy bejelentkezése hatásosabb legyen, sárral kente be az arcát, amit valaki videóra is vett - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. A sor korántsem teljes, hiszen egyre több esetben derrül ...

Már a curry kifejezést is rasszistának tartják

Nagyvilág2021.08.11, 16:01

A curry szó került a figyelem középpontjába, miután néhányan azt állították, hogy rasszista és a keresztény, fehér felsőbbrendűségből ered az indiai ételek elnevezése, ami ráadásul egy gyarmatosítás kori félrehallásból származik - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Letiltotta a Twitter a transznemű férfit, mert kritizálta a gyerekek nemváltoztatását

Nagyvilág2021.08.10, 13:46

Letiltottak egy transznemű férfit a Twitteren, mert kritizálta a gyermekek nemváltoztatását, és rávilágított arra, hogy a nemváltás és az azzal járó negatív hatások egy életen át tartanak, írja a V4NA.

Tárgynak képzeli magát az önjelölt professzor

Nagyvilág2021.08.09, 13:57

Két újabb ultraprogresszív TikTok-videóból kiderül az, hogy vannak, akik azt szeretnék, hogy tárgyként hivatkozzanak rájuk, másoknak pedig előzetes bejelentés nélkül változhat meg a neme - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A Wisconsini Egyetemnek el kellett távolítania egy sziklát, mert a rasszizmust látták benne

Nagyvilág2021.08.09, 13:15

A Wisconsini Egyetem pénteken eltávolított egy sziklát a madisoni tanszékéről, mert a kisebbségi hallgatók szerint a szikla a rasszizmus szimbólumának tekinthető. A történelmi szimbólum eltávolítása nagyjából 50 ezer dollárba került - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Mesekönyvnek álcázott formátumban jelent meg az LMBTQ-propaganda

Nagyvilág2021.08.16, 15:07

Se történet, se főhős nem szerepel a kisgyerekek számára kiadott mesekönyv formátumú kiadványban, csak a színtiszta LMBTQ-propaganda. Meg sem próbálják titkolni vagy álcázni, hogy egyetlen célja a gyermekek érzékenyítése a szivárványcsaládok mellett, a klasszikus családmodellel szemben – híva fel rá a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Beperelték Tennessee államot az új mosdótörvény miatt

Nagyvilág2021.08.08, 14:34

LMBTQ érdekképviseleti szervezetek kedden pert indítottak két transznemű gyermekkel és szüleikkel közösen, a tennessee-i törvény miatt, amely megtiltja a transznemű tanulóknak, és az iskolai személyzetnek, hogy a nem biológiai identitásuknak megfelelő mellékhelyiségeket és öltözőket használják - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Az áldozatok családjai nem akarják, hogy Joe Biden jelen legyen a 9/11-es megemlékezésen

Nagyvilág2021.08.08, 14:10

A 20 évvel ezelőtti terrortámadások halálos áldozatainak hozzátartozói, túlélői és a mentési munkálatok résztvevői nem akarják, hogy Joe Biden amerikai elnök részt vegyen a tragédia 20. évfordulóján rendezett megemlékezésen - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Az LMBTQ-lobbit népszerűsítette a YouTube saját közösségi oldalán

Nagyvilág2021.08.08, 14:01

A YouTube hivatalos Twitterén megosztott egy videóajánlót, amelyben a „hagyományos" nemeket és az azokkal szemben támasztott elvárásokat kritizálja egy nem bináris aktivista - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Nem engedélyezték a Pride-felvonulást a román fővárosban, tiltakoznak az LMBTQ-aktivisták

Nagyvilág2021.08.08, 13:58

Elmarad a Bukarest Pride, miután a városvezetés nem engedélyezte annak megszervezését - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Egy amerikai keresztény nem készített esküvői weboldalakat homoszexuális párok részére, erre beperelték az LMBTQ-lobbi nyomására

Nagyvilág2021.08.06, 13:55

Lorie Smith webtervező keresztény értékrendjére hivatkozva tagadta meg a homoszexuális párok esküvői weboldalának elkészítését – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A Facebook megtagadta, hogy egy hős rendőr kitüntetését hirdessék az oldalon

Nagyvilág2021.08.05, 16:39

A Facebook érzékeny társadalmi kérdésekre hivatkozva utasította el egy állami szintű rendőrségi szervezet azon kérését, hogy az év tisztjéről reklámként képeket tegyenek közzé - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Női börtönbe kerül a saját anyját megerőszakoló transznemű Youtuber

Nagyvilág2021.08.05, 16:14

A saját anyját megerőszakoló, biológiailag férfi elítéltnek jóváhagyták a kérelmét, így a férfi nemi szervekkel rendelkező szexuális ragadozó női börtönben töltheti le a börtönbüntetését - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Az LMBTQ-lobbi a klasszikus tündérmeséken keresztül érzékenyítené a gyerekeket

Nagyvilág2021.08.11, 14:02

A klasszikus tündérmeséken alapuló történetbe csempészték az LMBTQ-érzékenyítést egy meleg királyfi és megmentője, a hős lovag segítségével. Bár a könyv elfogadásra is taníthatná a gyerekeket, abban számtalan gyermekpszichológus és tudós egyetért, hogy a hagyományos dolgoktól való eltérés kisgyermekkorban összezavarja a gyerekeket. A túlzott érzékenyítés pedig a nemi diszfóriával diagnosztizált gyerekek számát is drasztikusan növelte - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A férfiak is szülhetnek egy angol magazin szerint

Nagyvilág2021.08.05, 11:02

A The Practising Midwife magazinnak Lauren Rebbeck illusztrátor tervezett címlapot, melyen egy férfi látható, aki épp megszülte gyermekét. A fekete bőrű transz férfi a kezében tartja kisbabáját, és még összeköti őket a köldökzsinór - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Ausztriában egyre több a nők elleni erőszak

Nagyvilág2021.08.04, 23:13

A nőket érintő brutalitás egyre gyakoribb jelenséggé válik az osztrák fővárosban, és minden ötödik 30 év alatti nő áldozattá válik. Az esetek számának növekedése miatt az aktivisták aggódnak, hogy az elkövetők büntetései túl enyhék - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A transzneműséget népszerűsíti egy amerikai gyógyszergyártó

Nagyvilág2021.08.04, 23:10

A One Million Moms nevű keresztény konzervatív csoport felháborodását fejezte ki az Eli Lilly gyógyszergyár legújabb reklámjával kapcsolatban - írta a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Berlinben letartóztattak egy feltételezhetően szír háborús bűnöst

Nagyvilág2021.08.04, 13:42

A szövetségi ügyészség háborús bűncselekmények, gyilkosság és a Szíriában elkövetett támadások miatt tartóztatott le egy férfit Berlinben - írja a V4NA nemzetözi hírügynökség.

Az LMBTQ-lobbi gendersemleges gyermekek nevelésére buzdítja a szülőket

Nagyvilág2021.08.03, 11:30

A kisbabák gendersemleges nevelését bemutató Toronto Start cikke szerint, egyre többen választják ezt a nevelési formát annak érdekében, hogy a gyermekük minél szabadabbnak érezze magát - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

LMBTQ-aktivisták tüntettek Los Angelesben, mert kiküldtek a női fürdőből egy férfit

Nagyvilág2021.08.03, 08:30

Transzneműekből álló BLM-párti zenekar tiltakozott egy fürdő előtt, amiért a spa alkalmazottjai nemrég a nőknek fenntartott részből elküldtek egy transznemű nőt - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A színek tanulása közben is a genderideológiára érzékenyítik az óvodásokat - fotók

Nagyvilág2021.08.02, 18:11

Már az egyik legalapvetőbb tanulási folyamat során is befolyásolná a gyerekeket a genderlobbi. A színeket is úgy tanítják az óvodáskorú gyerekeknek, hogy azokat még véletlenül se kössék a klasszikus, hagyományos felfogáshoz – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Káromkodott Joe Biden fia a nyilvánosság előtt

Nagyvilág2021.08.02, 09:57

Hunter Biden, az amerikai elnök fia újabban gyakran bukkan fel negatív hírek főszereplőjeként. Most épp azt nem bírta elviselni az amerikai elnök festéssel is foglalkozó fia, hogy az alkotásait kritizálják - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Több volt a rendőr, mint a résztvevő a kijevi LMBTQ rave-partin - videó

Nagyvilág2021.08.02, 18:18

Erős rendőri védelem mellett, félmeztelen LMBTQ-aktivistákkal zajlott zenei rendezvény Kijevben, az Elnöki Hivatal előtt, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Betiltaná a levendulát Brüsszel

Nagyvilág2021.07.31, 17:24

Kiderült, hogy az EU veszélyes növénynek minősítené a levendulát - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Megijedt az LMBTQ-mozgalomtól a krakkói polgármester

Nagyvilág2021.07.31, 15:17

Tiszteletbeli védnökséget vállalt az augusztusi LMBTQ-felvonuláson a krakkói polgármester – mindez több okból is megdöbbentette az LMBTQ-propagandától idegenkedő városlakókat- írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Listát készítettek a nem elég progresszív mesekönyvekről

Nagyvilág2021.07.31, 12:15

A listán szereplő mesekönyvek a lista készítője szerint már nem felelnek meg a kornak, mivel azok a patriarchális társadalom fenntartói - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Mesekönyvnek álcázott gender-agymosás óvodáskorban

Nagyvilág2021.07.29, 12:28

Keménylapos mesekönyvnek álcázott kiadvány óvodásoknak a gender-ideológiáról, szexualitásról. A gender-ideológiához köthető szavakon keresztül tanulhatják meg a legkisebbek az ábécét egy óvodásoknak szóló mesekönyvből. The GayBCs című könyv keménylapos kiadásban jelent meg, egyértelműen a legfiatalabb, néhány éves gyerekeknek szól. A könyv minden lapján az ábécé egy betűjét mutatják be, melyekhez a gender-ideológiának megfelelő szavakat társították - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Felháborította az LMBTQ-közösséget a prédikáció a nemváltás veszélyeiről, végül bocsánatot kellett kérnie a templomnak

Nagyvilág2021.07.28, 15:59

Egy Cincinnati-i temploban egy meghívott előadó kritizálta, hogy a gyerekeknek pubertás blokkolókat és hormonterápiás készítményeket adnak a nemváltó műtét előkésztése érdekében. Az LMBTQ-szervezetek az esetet követően tüntettek is a templom épülete előtt, írja V4NA nemzetközi hírügynökség.

Kevesebb fehér gyereket akar egy esélyegyenlőségi csoport a színvonalas amerikai gimnáziumokban

Nagyvilág2021.07.28, 12:20

Egy faji esélyegyenlőségi csoport azt akarja elérni, hogy kevesebb fehér szülő küldje a gyermekét az Egyesült Államok ötven legjobb gimnáziumának valamelyikébe. Ezzel akarnak kiküszöbölni egy állításuk szerint történelmi hibát, és helyet kívánnak szerezni a fekete és latin közösség gyermekeinek - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Tízéves gyerekeket kérdezgettek a szülők engedélye nélkül genderproblémákról egy amerikai iskolában – videó

Nagyvilág2021.07.27, 16:05

A szülők tudta nélkül töltettek ki egy "esélyegyenlőségi felmérést" negyedik osztályos amerikai diákokkal, akiknek azt mondták, hogy ne szóljanak a szüleiknek a felmérésről, aminek keretében néhány kérdést meg kellett válaszolniuk a gender identitásukról is – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Fox Newsra és a Post Millennialre hivatkozva.

Londonban fényes nappal késeltek meg egy közismert keresztény aktivistanőt – fotó, videó

Nagyvilág2021.07.26, 23:41

Londonban késsel támadta rá Hatun Tash keresztény menekültre, iszlámkritikus aktivistára, aki egy demonstráció során Charlie Hebdo feliratú pólót viselt – írja a Magyar Nemzet a V4NA hírügynökségre hivatkozva.

Az Egyesült Államokban a keresztény főiskolákat fenyegeti az LMBTQ-lobbi

Nagyvilág2021.07.26, 09:50

LMBTQ-hallgatók egy csoportja pert indított az Egyesült Államokban, mely a keresztény főiskolákat fenyegeti. Ha sikerrel járnak, számtalan diák eshet el attól, hogy vallása szerinti iskolában tanulhasson, de az iskolákat is a bezárás fenyegetné. Egy keresztény szervezet szerint a per egy hosszú távú stratégia egyik eszköze - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Nem elég a férfi és női kategória az Emmy-díjkiosztón az LMBTQ-aktivisták számára

Nagyvilág2021.07.24, 17:43

A nem bináris nemi (gender) identitású színészek tiltakoznak, mivel az Emmy-díjakat külön férfi és külön női kategóriában is kiosztják, és ezzel többen nem tudnak azonosulni – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Beperelte az anya a londoni iskolát, miután arra kötelezték a négyéves fiát, hogy részt vegyen a Pride-on

Nagyvilág2021.07.19, 15:17

Pert indított egy londoni anyuka, miután az iskola arra kötelezte fiát, hogy részt vegyen a Pride felvonuláson. Mint kiderült az iskolával több szülőnek is volt összetűzése, miután a gyerekek a szülők akarata ellenére részesültek LMBTQ-témájú oktatásban – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Büntetlenül megtámadhatják, megverhetik a bevándorló fiatalok a francia rendőröket

Nagyvilág2021.07.12, 11:51

Franciaországban egyre nő a rendőrök elleni erőszak. A radikális baloldal támogatását élvező migráns hátterű lakosok rendszeresen támadják a rendőrséget, a szakma úgy érzi, magára hagyták. Michel Thooris, a France Police francia rendőrszakszervezet elnöke exkluzív interjút adott a V4NA nemzetközi hírügynökségnek az egyre durvább rendőrök elleni erőszak és a kiberzaklatás témái kapcsán.

Terrorista fegyveres csoportokat támogatott Mark Rutte

Nagyvilág2021.07.02, 20:01

Dzsihadistákat és az alapvető emberi jogokat megsértő csoportokat is támogatott a Mark Rutte vezette holland kormány 2015 és 2018 között. A miniszterelnök, mikor fény derült a finanszírozás problémákra, személyesen kezdte el akadályozni a nyomozást, ami így 2018 helyett csak 2021 februárjában indulhatott el - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Gyurcsány korábban hízelgésből azt ígérte, a gyerekei megtanulnak oroszul és kínaiul

Itthon2021.06.30, 18:01

A gyerekekkel megegyeztünk, hogy az angol után orosz vagy kínai nyelvet tanulnak. Vagy még jobb, ha mindkettőt – mondta Gyurcsány Ferenc 2007-ben, még miniszterelnökként egy orosz lapnak adott interjúban. Gyurcsány szervilizmussal, feltétel nélküli, már-már nosztalgikus hódolattal viszonyult Putyinhoz és Oroszországhoz. Olyannyira, hogy emiatt időnként az orosz sajtó is lesajnáló megjegyzésekkel illette őt - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Itt a legújabb baloldali őrület: A világ első transzrasszú embere egy brit influencer lett, aki koreaivá műtette magát – videó

Nagyvilág2021.06.30, 12:00

Egy brit, nem bináris fiatal 18 plasztikai műtéten esett át annak érdekében, hogy koreainak nézhessen ki. Az influencerként tevékenykedő fiatal szerint a transzrasszúság olyan, mint a transzneműség – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Sokak véleménye alapján azonban csak egy újabb, baloldali őrülettel van dolgunk.

"Sz.ros olaszok, megöllek titeket" – üvöltötte az olasz család házát szétverő migráns

Nagyvilág2021.06.29, 11:41

Ventimiglia városában kövekkel dobálta be az ablakokat egy migráns, Firenzében pedig megkéselt két embert egy egyiptomi férfi, miután megkérték, hogy a buszon vegyen fel maszkot, de ő erre nem volt hajlandó – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség olasz forrásokra hivatkozva.

Muszlim migránsok támadtak a párizsi melegfelvonulás résztvevőire – videók

Nagyvilág2021.06.29, 09:59

Az LMBTQ-menet (Pride) rendhagyó módon a muszlim migránsok lakta külvárosból indult Párizs belvárosába, a szervező elmondása alapján így akarták megcáfolni azt a „tévhitet", mely szerint a francia külvárosokban előítélettel viseltetnek a homoszexuálisok iránt. A felvonulás során azonban több résztvevőt is atrocitás ért, egy keresztény hitre áttért fiatalt megvertek, több másik felvonulót pedig az öltözéke miatt inzultáltak – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

El a kezekkel a gyerekeinktől!

Itthon2021.06.25, 16:12

Mindig jobb előbb elolvasni valamit, és csak azután reagálni arra, ez a helyes sorrend, fogalmazott Orbán Viktor magyar miniszterelnök azzal kapcsolatban, hogy többen is támadták Magyarországot az új pedofilellenes és gyermekvédő törvény miatt. A V4NA levélben fordult politikusokhoz, hogy megtudják, egyáltalán elolvasták-e a jogszabályt.

LMBTQ-propagandára érzékenyíti a gyermekeket a Disney

Nagyvilág2021.06.22, 10:23

A Disney június 27-re egy online műsort készít az úgynevezett "Pride-hónap" tiszteletére, aminek az egyik házigazdája Nina West drag queen (magát nőnek képzelő férfi) lesz, emellett a tervek szerint Breki, a béka is beugrik a Szezám utcából, hogy támogassa az LMBTQ-közösséget. A Disney a rendezvénnyel egyúttal fel akarja hívni a figyelmet egy olyan civil (ál)szervezetre is, amelynek a célja, hogy minden szexuális kisebbséghez tartozó fiatal "zaklatás nélkül tanulhasson az oktatási intézményekben", bármit is jelentsen ez – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Luxuscipőben harcol a társadalmi egyenlőtlenségek ellen a radikális baloldali aktivista – fotó

Nagyvilág2021.06.18, 13:32

Az állítólagos rasszizmus és a rendőrök ellen fellépő mali migráns hátterű radikális baloldali aktivista, Assa Traoré a közösségi oldalain tette közzé, hogy akciózgatásait újabban egy rendkívül drága cipőmárka szponzorálja, így mostantól minimum 500 eurós luxuscipővel a lábán fog harcolni a társadalmi egyenlőtlenségek ellen – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség francia forrásokra hivatkozva.

Már az Európai Számvevőszék szerint is hatástalan a Frontex az illegális migrációval szemben

Nagyvilág2021.06.11, 14:03

Az Európai Számvevőszék jelentése alapján "a Frontex az illegális migráció és a határokon átnyúló bűncselekmények elleni küzdelemben nem elég hatékony". Az uniós szerv tavaly amúgy 2,1 millió eurót költött rendezvénysorozatokra, vacsorákra és luxuséttermekre – hívja fel rá a figyelmet a brüsszeli forrásokra hivatkozó V4NA nemzetközi hírügynökség.

Eltávolítanák oxfordi diákok II. Erzsébet arcképét

Nagyvilág2021.06.10, 18:04

Az Oxfordi Egyetem keretén belül működő Magdalen College radikális baloldali hallgatói szerint a II. Erzsébet királynőt ábrázoló kép az Egyesült Királyság „gyarmati történelmét" szemlélteti. Véleményük alapján a portrét más művekkel kellene helyettesíteni – hívja fel rá a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség a brit Daily Mailre hivatkozva.

Az Európai Bizottság vakcinabeszerzése nem felel meg az átláthatóság kritériumának

Nagyvilág2021.05.21, 16:16

A vakcinabeszerzés semmilyen tekintetben sem felel meg a nyilvánosság és az elszámoltathatóság követelményeinek, amelyet pedig a Szerződések írnak elő. Az átlátható működés a jogállamisági kritériumrendszer része – amit a Bizottság a tagállamokon rendszeresen számon kér. Felelősség terheli a Bizottságot, amiért a saját működése során e követelmény teljesülését nem biztosítja, mondta a V4NA-nak Schaller-Boros Ernő európai parlamenti képviselő.

Honnan lett hirtelen 4 millió eurója az Európai Bizottság egészségügyi biztosának?

Nagyvilág2021.05.05, 11:47

Nemrég még azt kérdezte a V4NA nemzetközi hírügynökség, vajon meddig fedezi az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen Stella Kyriakidest az átláthatatlan vakcinabeszerzésekkel kapcsolatban. Mára az a kérdés, hogy Kyriakides biztos mit fogadott el az Európai Unió számára hátrányos szerződésekért. Honnan lett hirtelen 4 millió eurója?

Bevezethetik az iszlám vallást tantárgyként valamennyi spanyolországi általános iskolában

Nagyvilág2021.05.03, 17:14

Az iszlám vallású, migráns hátterű diákok magas arányára tekintettel a tervek szerint a következő tanévtől muszlim tárgyú órákat tarthatnak valamennyi spanyolországi általános iskolában. Katalóniában kísérleti jelleggel már be is vezették az iszlámórákat – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Május elseje alkalmából tombolt a radikális baloldali erőszak a nagyvárosokban

Nagyvilág2021.05.03, 08:41

Dacára a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozásoknak, különböző radikális baloldali szervezetek (Antifa, BLM, Black bloc, anarchisták) a világ nagyvárosaiban ismét utcára vonultak, erőszakos jellegű megmozdulásokat rendezve. Sok helyen rátámadtak a rendőrökre és gyújtogattak. Az évtizedekre visszamenő hagyományoknak megfelelően a radikális baloldal a legjelentősebb demonstrációját Párizsban tartotta, de komoly botrányokra került sor Berlinben, Torinóban és Isztambulban is. Londonban pedig valamennyi szélsőséges csoportosulás felvonult, így tiltakozva a rendőrség hatáskörét kiterjesztő törvénycsomag ellen. Az Egyesült Álllamokban ...

Biden leállította a finanszírozást, így nem épül tovább az amerikai-mexikói határkerítés

Nagyvilág2021.05.02, 11:04

Joe Biden amerikai elnök hivatalba lépésekor azonnal elkezdte felszámolni elődje, Donald Trump szigorú bevándorláspolitikáját. Most pedig hivatalosan is leállították az amerikai-mexikói határzár építésével kapcsolatos projekteket – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Bilincsbe verve vitték el a 71 éves londoni lelkészt, mert arról prédikált, hogyan távolodik el a társadalom a keresztény értékektől – videó

Nagyvilág2021.04.30, 15:56

Durván ráncigálva tartóztattak le egy 71 éves lelkészt London egyik külvárosi részén, miután a klasszikus családmodellről, illetve a férfi és nő közötti házasságról beszélt egy utcai rendezvényen. A hatóságokhoz érkezett bejelentések szerint a lelkész prédikációja „gyűlöletbeszédet és homofób kijelentéseket" tartalmazott. Ezt követően rendőrségi fogdába hurcolták, majd eljárást indítottak ellene – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Mindez kísértetiesen emlékeztet arra, ami a kommunista diktatúrák időszakában a közép-kelet-európai államokban zajlott le. Akkor is mindennapos volt, hogy a radikális baloldal feljelentései nyomán keressztény ...

Leállítanák a Soros György által finanszírozott álcivilek a migránsok visszaküldését

Nagyvilág2021.04.27, 17:37

A Földközi-tengeren működő álcivil szervezetek nyílt levélben arra kérik az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát (UNCHR) és a Nemzetközi Migrációs Szervezetet (IOM), hogy állítsák le a migránsok visszaszállítását Líbiába. Közben ismét vita alakult ki a líbiai parti őrség és a többségében Soros György által finanszírozott álcivil szervezetek között, de az olasz kormánykoalícióban is újabb feszültséget keltett a bevándorlás kérdése.

Éric Zemmour: Aki azt állítja, hogy nincs összefüggés a bevándorlás és a dzsihadizmus között, ostobának nézi az embereket – videó

Nagyvilág2021.04.27, 15:22

Heves indulatokat váltott ki a múlt pénteken egy tunéziai migráns által hidegvérrel meggyilkolt rendőrnő esete, egyre több politikus és közéleti ember – köztük Éric Zemmour világhírű francia esszéista – szólal meg a történtekkel kapcsolatban. Szinte kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy a migráció és a terrorizmus táptalajaként szolgáló iszlamizmus kéz a kézben járnak – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Ugyanabból a tunéziai városból származik a nizzai terrorista és a rendőrnőt halálra késelő migráns

Nagyvilág2021.04.27, 10:20

Ugyanaz a tunéziai település a szülővárosa annak a migráns férfinak, aki pénteken a Párizshoz közeli Rambouillet nevű városban halálra késelt egy rendőrnőt, és annak a terroristának, aki 2016 nyarán Nizzában egy teherautóval a tömegbe hajtott és meggyilkolt 86 embert – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség francia hatósági információkra hivatkozva.

Felejtsék el az oktatási intézményekben az anya és apa kifejezés használatát - ezt kéri az ausztrál baloldal, mert szerintük az diszkriminatív

Nagyvilág2021.04.20, 16:21

Egyre erősebben gyűrűzik be a genderideológia az ausztrál iskolákban. Most éppen azt akarják bevezetni, hogy az oktatási intézményekben ne használják az apa és anya kifejezést, ha nem biztosak az érintettek nemében, mert ez diszkriminatív. Korábban a tanárokat arra buzdították, hogy ne szóljanak a szülőknek róla, ha a gyerekük nemet vált – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Megkérdőjelezhető ítéletéről vált hírhedtté a Matteo Salvini ügyét tárgyaló bíró

Nagyvilág2021.04.19, 15:24

Az olasz jobboldal vezére, Matteo Salvini ügyét tárgyaló bíró korábban kiugróan enyhe ítéletet hozott egy terrorista propagandát terjesztő, líbiai migráns hátterű nő ügyében – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.