V4NA
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Franciaország
- migráns
- koronavírus
- Soros György
- Németország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A baloldali pártok világszerte akadályozzák az összefogást a koronavírus-járvány ügyében
Bár a koronavírus-járvány idején mindenkinek össze kellene fognia a helyzet megoldása érdekében, ez úgy tűnik, nem sikerül a baloldali pártoknak. Az Egyesült Államokban, Szlovéniában és Magyarországon is akadályozza a jobboldali vezetés koronavírus elleni harcát az ellenzék, hol a szükséges törvény ellenzésével, hol pedig felesleges intézkedések kiharcolásával – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Több millió Németország számára megrendelt szájmaszk eltűnt Kenyában
Nyoma veszett egy hatmillió szájmaszkból álló szállítmánynak Kenyában, amelyet a német védelmi minisztérium rendelt meg a koronavírus elleni védekezéshez – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a német Der Spiegel magazin információi alapján. Az Annegret Kramp-Karrenbauer vezette minisztérium emiatt kínosan magyarázkodik.
Szabadon engedik a zárt táborokban lévő illegális migránsokat Belgiumban
Alig van már üres hely az ország migránsszállóin, a kiutasításuk pedig a Belga Királyságban sem működik. Ezzel a megoldással viszont felszabadul 200 hely, már csak az a kérdés, hogy a zárt táborokban jobban elterjed-e a vírus, vagy sem – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
- címkék:
- Belgium
- migráns
- koronavírus
- V4NA
- Címkefelhő »
Szorul a hurok egy bolgár Soros-bíró nyaka körül
Csaknem egy hónapja jelent meg egy cikk a Valeurs actuelles francia hetilapban, melyben Grégor Puppinck francia alkotmányjogász és publicista részletesen leírja, hogy miként szivárgott be Soros György hálózata az Emberi Jogok Európai Bíróságába. A jelentés kapcsán a milliárdos szervezetéhez tartozó egyik bolgár nemzetiségű bíró elbocsátását is kilátásba helyezte az igazságügyi miniszter - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
- címkék:
- Soros György
- bíró
- V4NA
- Címkefelhő »
Gyerekeiket tartották a vízágyú elé a migránsok egy német táborban - videók
Csak vízágyúval tudta megfékezni a német rendőrség több mint 500 afgán migráns randalírozását a türingiai Suhl menekülttáborában, amikor a hatóságok karantén alá helyezték őket, mert egyikük koronavírustesztje pozitív lett.
- címkék:
- Németország
- migráció
- migránsválság
- V4NA
- Címkefelhő »
Nyilvános WC-t nyalogatott egy fiú, megfertőződött koronavírussal
Új, egészen megdöbbentő dolog terjed a közösségi médiában, a koronavírus-kihívás. Fiatalok nyalogatják a WC-csészét, a boltok polcait vagy a metró kapaszkodóit. A felelőtlen és veszélyes kihívásról videókat is közzétettek. Ráadásul egy fiú néhány nappal a kihívásról megosztott videója után újabb videóban számol be arról, hogy pozitív lett a koronavírustesztje – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
- címkék:
- közösségi oldal
- koronavírus
- V4NA
- Címkefelhő »
Muszlim Testvériség: Fertőzzetek meg mindenkit koronavírussal! - videó
A New Yorkban élő, egyiptomi migráns hátterű, iszlám vallású férfinak a koronavírus terjesztésére felszólító kijelentései miatt rengetegen tiltakoztak. A Hudson Intézet vezető munkatársa is felháborodásának adott hangot az elhangzottakkal kapcsolatban - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Házi karanténba vonul Angela Merkel, egyik orvosa elkapta a koronavírust
Házi karanténba vonul Angela Merkel német kancellár, mert koronavírus-fertőzést mutattak ki egy orvosánál - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. A kancellár döntését sajtószóvivője jelentette be vasárnap este.
Érintkezési tilalmat vezetnek be Németországban
Németország egész területére kiterjesztik hétfő reggeltől az érintkezési tilalmat a koronavírus-járvány miatt. Egy háztartásból egy időben legfeljebb két ember tartózkodhat a lakásán kívül, de bezárnak a fodrászatok, a szoláriumok és a masszázsszalonok is. Az intézkedést be nem tartókat a rendőrség hazaküldheti vagy megbüntetheti, jelentette be Angela Merkel német kancellár vasárnap délutáni televíziós beszédében - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
- címkék:
- Németország
- koronavírus
- V4NA
- Címkefelhő »
Szándékosan leköhögi egy nő a rendőröket Párizsban, és azt üvölti: koronavírusos vagyok, de most már ti is - megdöbbentő videó
Nem veszik komolyan az emberek a koronavírust a legtöbb nyugat-európai országban. A V4NA nemzetközi hírügynökség összeállításából pedig kiderül, hogy sok bevándorló nem értette meg a járvány miatti karantén szabályait, vagy nem érdekelte. Egy megdöbbentő videofelvételen látszik, hogy egy nő szándékosan leköhögi a rendőröket, miközben azt kiabálja, hogy fertőzött. De a legnehezebb helyzetben levő európai országban, Olaszországban is egyre többen szegik meg a kijárási tilalmat, és mondvacsinált indokokkal mennek ki az utcára, Magyarországról egyébként irániakat utasítottak ki, akik a karanténban nem tartották be a járványügyi szabályokat.
- címkék:
- koronavírus
- V4NA
- Címkefelhő »