uzsora

címke rss

Az uzsorázásról és a hajléktalanok büntetéséről tárgyal a parlament

Itthon2011.10.17, 11:10

Az uzsora-bűncselekmény szigorúbb szankcionálásáról dönthet hétfői ülésén az országgyűlés. A képviselők emellett megkezdik annak a fideszes javaslatnak a tárgyalását, amely elzárással vagy 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtaná azokat a hajléktalanokat, akiket fél éven belül másodszor büntetnek meg azért, mert közterületen laknak.

Megfeküdte az ellenzék gyomrát Matolcsy főztje - parlament percről percre

Itthon2011.10.17, 18:11

Brad Pitt fegyvereiről és a devizahitelekről is vitáztak hétfőn a parlamentben. Az ellenzéki képviselők a TEK-eseket az országból hülyét csináló markos Michelin-figuráknak, Dörner György programját pedig kriptonácinak nevezték, Matolcsy Györgyöt előbb rossz szakácsnak titulálták, majd lemondatták volna, Orbánt viszont nem tudták megkérdezni a kisemberek gondjairól, mert nem ment el az ülésre. A parlament leszavazta a volt MSZMP-s vezetők, többek között "Biszku Béla luxusnyugdíjáról" szóló jobbikos törvényjavaslatot, és elodázták az ebadóról szóló döntést is, de az uzsora-bűncselekményekről és a hajléktalanok büntetéséről is új törvéényt ...

Az egyszeri uzsorázást is büntetik ezentúl

Itthon2011.10.17, 18:47

Az országgyűlés hétfői döntése értelmében az egyszeri uzsorázás is büntethető lesz ezentúl, de a büntetését elengedhetik annak, aki maga jelenti be azt a hatóságoknak. A parlament elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal tavalyi tevékenységéről szóló beszámolót, Szigetvárnak pedig a Leghősiesebb Város címet adományozta.

"Se cigi, se dohány" - senki nem emlékszik uzsorázó polgármesterre Gadnán

Itthon2011.09.30, 17:15

Árult ezt-azt, de nem a boltinál magasabb áron. Szép nagy háza van, de a helyiek szerint rendes, dolgos ember. A gadnaiak többsége szerint semmi nem igaz abból, hogy a rendőrség által elvitt helyi polgármester uzsorázott volna, csak rosszakarói jelentették fel. Páran rebesgetik, hogy lehet valami a dologban, de senki nem fog beszélni, mert a kihasznált kuncsaftok rászorulnak az uzsorásokra.

A polgármester adott uzsorakamatra pénzt és élelmiszert a gadnaiaknak

Itthon2011.09.28, 11:47

Hatszáz forintért árulta a kenyeret a Borsod megyei Gadnán a polgármester és felesége, akik a lakásukon üzemeltettek illegális boltot. A kétszeres, háromszoros áron adott élelmiszerek árát a szociális segély kifizetése után szedték be az adósoktól. A rendőrség a házaspár előzetes letartóztatását kezdeményezte.

Az uzsorások büntetéséről tárgyal a parlament

Itthon2011.09.27, 07:57

Az üzletszerűen elkövetett uzsorázás öt évig terjedő büntetéséről, valamint a plázaépítési moratóriumról tárgyal kedden a parlament. A leghősiesebb város címét kaphatja meg Szigetvár.

Magyar Nemzet: Külön nyomozócsoport alakult az uzsorások ellen

Itthon2011.09.20, 15:42

Külön nyomozócsoport alakult az országos rendőrfőkapitány utasítására, amely kizárólag az uzsora-bűncselekmények felderítésével foglalkozik - írja a Magyar Nemzet Garamvölgyi László szóvivőre hivatkozva.

Csúszik a törvény a THM-plafonról

Gazdaság2011.09.19, 13:57

Navracsics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szerint még megvizsgálják, hogy az éven belüli hitelekre és a hitelkártya-szolgáltatásokra vonatkozzon-e a 30 százalékos THM-plafon.

A "bűvös búgócsiga" ellen hirdetett hajtóvadászatot Orbán

Itthon2011.09.15, 17:01

"Nem köpnek, nem vallanak" az uzsorások áldozatai, mert tartanak a sokszor százszázalékos kamatra kölcsönt adó uzsorásoktól, néha pedig kifejezetten jól jön nekik is, hogy gyorsan pénzhez tudnak jutni. Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn hajtóvadászatot hirdetett az uzsorázás ellen, de nem lesz könnyű dolga a kormánynak. A jelenséget ismerők szerint a rendőrök tehetetlenségéből sokszor viccet csinálnak.

Navracsics Tibor: Büntethető lenne a kisebb összegű uzsorakölcsön is

Itthon2011.09.13, 12:48

A közigazgatási és igazságügyi miniszter a Kossuth rádió 180 perc című műsorában beszélt arról, hogy az uzsora elleni harc részeként a Büntető törvénykönyv szigorítása mellett jobban kell védeni az uzsoraügyek tanúit is.

Uzsorakamatra adtak élelmiszert Tiszarádon

Itthon2011.09.08, 10:26

A nyíregyházi rendőrség uzsora bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt szerdán őrizetbe vett két tiszarádi férfit és egy szintén tiszarádi nőt.

Gyilkosságok Csepelen: négy holttestet talált a rendőrség

Itthon2011.08.12, 15:00

Négy holttestet találtak a rendőrök Csepelen, ahol a Nemzeti Nyomozó Iroda már befejezte a helyszínelést, nem keresnek további áldozatokat. A kiszivárgott információk szerint az áldozatokat élve elásták. A rendőrség egyelőre semmilyen részletet nem közöl a gyilkosságok és a nyomozás részleteiről. Egy férfi el tudott menekülni a helyszínről, őt és családját a Baptista Szeretetszolgálat segíti.

Gyilkosságok Csepelen - képes összefoglaló

Itthon2011.08.12, 16:33

Egy eldugott, nehezen megközelíthető tisztáson találta meg a rendőrség azoknak az embereknek a holttestét, akiket az eddig nyilvánosságra került információk szerint élve ástak el. A környéken egy műhely dolgozói tudósítónknak azt mondták, hogy múlt hét végén rendőrök jelentek meg, letérdeltettek négy embert, és el is vitték őket.

Macedónnak vallotta magát a csepeli gyilkosság feltételezett elkövetője

Itthon2011.08.13, 19:16

A szerb nagykövetség egyik munkatársa az [origo]-nak azt mondta, a Nemzeti Nyomozó Irodától úgy tudják, hogy a csepeli gyilkosságok feltételezett elkövetője az eddig megjelent hírekkel ellentétben nem szerb állampolgár, nem is szerb nemzetiségű.

Előzetesben négy sajóhídvégi uzsorás

Itthon2011.07.14, 11:02

Előzetesbe került négy Borsod megyei férfi, akik hetven, illetve százszázalékos kamatra adtak kölcsönt családoknak Sajóhídvégen és környékén. Volt olyan eset, amikor az uzsorások a nem törlesztő sértetteket meg is verték.

Rabszolgatartó uzsorásokat tartóztattak le Ózdon

Itthon2011.04.21, 14:18

Moslékot és kutyatápot kaptak enni azok az emberek, akiket éveken át rabszolgasorban tartottak ózdi uzsorások. A rendőrség az elmúlt egy hónapban összesen tizennégy embert vett őrizetbe az uzsora-bűncselekmények ügyében.

Előzetesbe került három ózdi uzsorás

Itthon2011.03.10, 19:54

Három ózdi uzsorást helyezett előzetes letartóztatásba csütörtökön a Miskolci Városi Bíróság. A gyanúsítottak általában 70-80 ezer forint körüli összegeket adtak egy-egy alkalommal, amelyekre 50, 70 és 100 százalék közötti kamatot kértek.

Előzetesben egy uzsorás Pécsett

Itthon2010.12.27, 17:02

Előzetes letartóztatásban van egy pécsi férfi, aki a gyanú szerint többször adott uzsorakamatra kölcsönt egy vállalkozónak. A sértett kára több millió forint.

Békés megyei uzsorásokra vadászik a rendőrség

Itthon2010.12.20, 10:57

A bíróság elrendelte a letartóztatását egy tótkomlósi férfinak és egy nőnek, akik minimum 60 százalékos kamatra adtak kölcsönt engedély nélkül. A házkutatásnál több fegyvert talált a rendőrség.

Tartozása miatt löktek ki egy autóból uzsorások egy férfit

Itthon2010.10.06, 13:39

Uzsorások vertek meg egy férfit Tiszarádon, az egyik gyanúsítottat a rendőrség már elfogta, a másik ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Tanúkat fenyegető uzsorásokra csaptak le Hevesben

Itthon2010.06.29, 17:02

Életveszélyesen megfenyegettek uzsorások, illetve rokonaik olyan tanúkat, akiket az ellenük folyó eljárásban a rendőrség éppen készült kihallgatni. A rendőrség kommandósokkal csapott le a csoportra.

Uzsorást fogott a PSZÁF

Archívum2010.05.17, 17:18

Engedély nélküli pénzügyi szolgáltatási tevékenység miatt 20 millió forint bírságra ítélt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) egy magánszemélyt, Fock Lajost.

Zsaroló uzsorásokra csaptak le Heves megyében

Itthon2010.05.06, 13:59

Uzsorásokra csaptak le a Heves megyei rendőrök. A Tarnabod környékét rettegésben tartó gyanúsítottak óriási kamatokat követeltek a kölcsönadott összeg után, aki nem tudott fizetni, azt életveszélyesen megfenyegették.

Előzetesbe helyezték a zsaroló uzsorásokat

Itthon2010.05.06, 18:14

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a két férfit, akiket kedden fogtak el zsarolás és uzsoraügyletek miatt kommandósok Hevesen. A két férfi a kölcsönadott összegek sokszorosát követelte vissza, és aki nem fizetett, azt életveszélyesen megfenyegették.

Előzetesbe kerültek a pofozkodó uzsorások

Itthon2010.04.09, 18:53

Több családot is fenyegettek azok a zsarolók, akiket csütörtökön fogott el a rendőrség a Hajdú-Bihar megyei Tordon. Egy családfőt fel is pofoztak az uzsorások, többüket előzetesbe helyezték.

A minimálbéresek elbúcsúzhatnak a lakáshiteltől

Gazdaság2010.02.26, 11:09

Jelentősen visszaszorulhat a banki hitelezés, ha a terveknek megfelelően szigorodnak a kölcsönzési szabályok és csak a legális jövedelem igazolása után állnak szóba az ügyfelekkel a bankok. Az érdekvédők az uzsorások térnyerésétől tartanak, a jegybank szerint szigorítás nélkül a nemzetgazdaság egészének stabilitása kerülne veszélybe, a nagy vesztesek pedig a minimálbéren bejelentettek lehetnek.

Kevés a "garanciális" kilakoltatás

Archívum2009.11.03, 18:58

A bajba jutott lakáshitelesek árverésre kerülő ingatlanjainak csupán csekély részét értékesítik az adósok számára legtöbb garanciát kínáló bírósági végrehajtási eljárások keretén belül. Többségük ezen eljáráson kívül talál új tulajdonosra, az adósok pedig nem egyszer kiszolgáltatott helyzettel, uzsorakölcsönökkel kénytelenek szembenézni.

Kerülőutakon lakoltatják ki a hiteleseket

Jog2009.11.03, 18:42

A bajba jutott lakáshitelesek árverésre kerülő ingatlanjainak csupán csekély részét értékesítik az adósok számára legtöbb garanciát kínáló bírósági végrehajtási eljárások keretén belül. Többségük ezen eljáráson kívül talál új tulajdonosra, az adósok pedig nem egyszer kiszolgáltatott helyzettel, uzsorakölcsönökkel kénytelenek szembenézni. Az adósokat védő törvények nem elég hatékonyak, a fő gondot jelentő pénzügyi vállalkozásokra pedig szinte semmilyen szabályozás nem vonatkozik.

Dr�g�thatja a hiteleket a kamatplafon

Gazdaság2009.02.18, 18:04

�rfelhajt� hat�sa lenne a teljes hiteld�j mutat� (thm) maxim�l�s�nak az igazs�g�gyi t�rca szerint, �s noha a kamatplafon bevezet�s�re t�bb orsz�gban is l�tezik p�lda, �s ezt szerd�n m�r az MSZP, illetve kor�bban Szab� M�t� ombudsman is szorgalmazta, a jogszab�lyokba eddig nem ker�lt be.

Bűncselekmény lesz az uzsora

Gazdaság2009.01.08, 13:48

Az üzletszerűen elkövetett uzsoráskodásért három évet, a bűnszövetkezetben való elkövetésért pedig öt évet is kaphatnak az uzsorakölcsönt nyújtó magánszemélyek, miután az országgyűlés hétfőn elfogadta az erről szóló törvényjavaslatot. A jövőben megtámadhatóak lesznek a feltűnően nagy hiteldíjas kölcsönszerződések is.

UD-ügy, állatkínzás és uzsora az Országgyűlés előtt

Itthon2008.12.02, 01:09

Parlamenti vizsgálóbizottságot állítanak fel az adatgyűjtési ügyben érintett UD Zrt. működésének feltárására, és egyhangúlag rábólintottak a bűnügyi együttműködésről szóló törvényre, amit a köztársasági elnök korábban megfontolásra visszaküldött - így határozott az Országgyűlés, amely egy sor más kérdésről is szavazott késő estébe nyúló hétfői ülésén. Az állatkínzást súlyosabban büntetnék a jövőben.

Büntethetővé tenné az uzsorát a kormány

Itthon2008.11.20, 16:49

Ismét bevezetnék az uzsora-bűncselekmény fogalmát a kormány. A büntető törvénykönyv tervezett módosításával akár három év szabadságvesztést is kaphatna az, aki mások szorult helyzetét kihasználva hoz függő helyzetbe másokat. Draskovics Tibor szerint a javaslatot minden párt támogatja, így gyorsan elfogadhatja a parlament.

Uzsorából is gazdagodott az olasz kávékirály

Nagyvilág2005.01.06, 20:27

Uzsorahitelek miatt letartóztatták csütörtökön az olasz "kávékirályt", Antonio Maurót, fia ellen elfogatóparancsot adtak ki - közölte az olasz rendőrség.

Előző
Következő