üzletlánc

címke rss

Jó hírt közölt a Penny, ennek sokan örülhetnek

Gazdaság2023.08.29, 12:04

Ismét bõvül a Penny magyarországi hálózata, miután megkezdõdtek az új, pilisvörösvári üzlet munkálatai. A város ráadásul olyan térségben található, ahol a vállalat még nem rendelkezik üzlettel. Az egység megnyitására a tervek szerint a jövõ év elsõ felében kerülhet majd sor - írja közleményében a vállalat.

Változik a boltok nyitvatartása, ezekre figyeljen!

Gazdaság2023.08.17, 13:36

Három nemzeti ünnepünk közül a második napja, augusztus 20-a, idén vasárnapra esik. Bár a nagyobb élelmiszerboltok többsége általában nyitva tart vasárnaponként, most ezek is zárva lesznek, ahogy jellemzõen a kiskereskedelem szinte valamennyi egysége. Ám van megoldás arra, ha mégis feltétlenül szükséges valamilyen élelmiszert beszereznie ezen a napon.

Ez lesz a Pepco-üzletek sorsa a tulajdonos csõdje után

Gazdaság2023.08.03, 14:06

A szerbiai Pepco hivatalos közleményt adott ki, miután a múlt héten az a döntés született, hogy csõd miatt felszámolják az üzletlánc többségi tulajdonosát, a Steinhoff International Holdingsot.

Veszélyes élelmiszereket hívnak vissza több üzletláncból

Gazdaság2023.06.21, 17:41

Határérték feletti aflatoxin tartalom lehetséges elõfordulása miatt a Mogyi Kft. visszahívást jelentett be több termékére - tájékoztat arról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A snack jellegû termékeket több üzletláncban lehet kapni.

Így készültek a nagy boltláncok a kötelezõ akciózásra

Gazdaság2023.06.01, 10:41

Ahogy arról az Origo beszámolt, az infláció letörése érdekében hozott újabb intézkedés lépett hatályba június 1-jén: elindult az élelmiszerek kötelezõ akciózása, melynek kereteit a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) korábban kidolgozta, és rendeletben hirdették ki. Az élelmiszerüzletekben 20 termékkategóriában számíthatnak a vásárlók árleszállításokra, a kötelezõ akciózás azokra a boltokra terjed ki, melyek 1 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkeznek. A Világgazdaság megkérdezte a nagyobb üzletláncokat, hogyan készülnek a kötelezõ akciózás rendszerének bevezetésére.

Változik a boltok nyitvatartása a húsvéti hétvégén

Gazdaság2023.04.05, 12:11

Az Alon.hu segítségével összegyûjtöttük a hazai kiskereskedelmi üzletek húsvéti ünnepi nyitvatartási rendjét: mutatjuk, mikor lesznek nyitva a négynapos hosszú hétvégén, valamint a megelõzõ, illetve az azt követõ napon az Aldi, az Auchan, a CBA, a Lidl, a Metro, a Penny, a Spar, az Interspar és a Tesco áruházláncok, a kisboltok, valamint a gyógyszertárak. Az elõttünk álló napokban az üzletek nyitvatartási ideje igencsak lerövidül, mert nagypénteken, húsvétvasárnap és húsvéthétfõn a boltok zárva tartanak,  nemcsak az élelmiszerüzletek, hanem a kiskereskedelem egyéb egységei is. Akad azonban egy-két kivétel is, így ha valamilyen élelmmiszerre ...

Meghalt a milliárdos, aki felépítette a világ egyik legnagyobb boltláncát

Gazdaság2023.03.13, 16:01

98 éves korában meghalt Masatoshi Ito japán milliárdos, aki a 7-Eleven kisboltokat globális üzleti birodalommá alakította.

Jó hírt közölt a Lidl, ennek sokan fognak örülni

Gazdaság2022.10.26, 15:10

A Lidl Magyarország Hazánk Kincsei termékcsaládja sorozatban negyedik éve részesült a legkiválóbb hazai márkákat jelölõ MagyarBrands elismerésben, és idén is kettõ, a Kiváló Fogyasztói és Kiváló Innovációs Márka kategóriában került be a legjobbak közé. A vállalat 2017-ben bevezetett márkája a magyar termékek népszerûsítése, a hazai beszállítók melletti elkötelezõdés és a magyar gazdaság támogatásának jegyében született - áll a cég közleményében.

A Lidl furcsa gyömölcsöket és zöldségeket is árul majd nagy-britanniai üzleteiben

Gazdaság2022.08.26, 16:04

A súlyos aszály miatt két üzletlánc, a Lidl és a Waitrose is értékesíteni fogja az eltorzult gyümölcsöket és zöldségeket Nagy-Britanniában, ezzel segítve a szárazsággal küzdõ brit termelõket - jelentették be a kereskedelmi cégek csütörtökön.

Lidl vagy Spar: ki nyerte meg az áruházláncok csatáját?

Gazdaság2022.06.03, 16:22

Az elmúlt két évben komoly változások történtek az életünkben, amibe beletartozik a mindennapok vásárlása is. A vásárlási döntéseinkben bekövetkezõ változások pedig tetten érhetõk a kereskedelmi láncok elõzõ éves összesítõjében, a június elején megjelent FMCG kereskedelmi toplistában is. Tavaly új listavezetõt üdvözölhettünk – idén az volt a kérdés, hogy megõrizte-e elsõ helyét a Lidl 2021-ben? Jelentjük, igen, nem is akárhogy – nagyságrendileg 100 milliárd forint plusz forgalommal szárnyalt tovább - olvasható a Trade magazin közleményében.

Meghalt egy legendás üzletember, a magyarok körében is népszerû drogérialánc alapítója

Gazdaság2022.02.09, 13:26

A dm drogérialánc alapítója 78 éves korában meghalt. Götz Werner 66 ezer alkalmazottat foglalkoztató céget épített fel – írja a Der Spiegel nyomán a Világgazdaság.

Újabb áruházlánc hajt végre béremelést Magyarországon

Gazdaság2022.01.19, 10:13

Sikeresen megállapodott az Auchan Retail Magyarország és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) az idei béremelésrõl. A bérek és a juttatások mértéke két lépcsõben január 1-jétõl és július 1-jétõl fog emelkedni, amire a vállalat összesen 3,2 milliárd forintot fordít - olvasható a társaság közleményében.

Különleges, új szolgáltatást tesztel az egyik népszerû áruházlánc

Gazdaság2021.12.09, 12:00

A mesterséges intelligencia alapú logisztikai megoldásokat nyújtó cseh DoDo partneri megállapodást kötött a Penny üzletlánccal. A Csehországban, Pilzenben egyelõre pilot üzemmódban induló projekt részeként a startup egy teljesen új szolgáltatás bevezetésének elõkészítéseként a bevásárlás és a kiszállítás összekapcsolását teszteli. Az új megoldásnak köszönhetõen a Pennytõl megrendelt termékek a DoDo közremûködésével akár két órán belül megérkezhetnek a vásárlókhoz.

Szennyezett élelmiszert hív vissza egy hazai áruházlánc

Gazdaság2021.12.06, 13:38

Allergiás reakciót kiváltó gomba szennyezettség miatt az Auchan Magyarország Kft. visszahívta a Les Natures márka jelzésû, 450 grammos kiszerelésû gyûjtött gombákból álló gyorsfagyasztott darabolt gombakeveréket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfõn az MTI-vel.

Így lesznek nyitva az üzletek a hosszú hétvégén

Gazdaság2021.10.29, 08:49

Az idén hétfõre esik mindenszentek ünnepe, amely munkaszüneti nap, ezért a legtöbb bolt zárva lesz; csak az éjjel-nappali üzletek és benzinkutak tartanak nyitva. Halottak napja pedig november 2., kedd, ekkor már nyitva lesznek az üzletek. A hétvégi vásárláskor tehát érdemes átgondolni, hogy mire lehet szükség ezekben a napokban. Az Alon.hu összeállításának segítségével mutatjuk a hosszú hétvége nyitvatartási rendjét.

Jelentõs elismeréseket kapott a Lidl

Gazdaság2021.09.27, 15:59

Díjesõ hullott és összesen három elismerést hozott el a Lidl Magyarország az idei StarStore versenyrõl. A boltok versenyében a vállalat 4. kerületi, Görgey úti áruháza kapta Az Év Diszkont Üzlete 2021 címet, míg a kereskedelmi láncok megmérettetésében a Lidl lett Az Év Diszkont Üzletlánca 2021. A pályázott kereskedelmi láncok közül az összesített eredmények alapján, pontazonossággal, így megosztottan, de szintén a Lidl lett az egyik abszolút gyõztes és Az Év Kiskereskedõje 2021 cím büszke tulajdonosa - derül ki a cég közleményébõl.

Kiderült, milyen tervei vannak az Auchannak Magyarországon

Gazdaság2021.09.06, 12:59

A múlt héten jelentették be, hogy a francia tulajdonú Auchan üzletláncban kisebbségi tulajdonrészt vásárol Magyarország egyik vezetõ befektetéskezelõ cégcsoportja, az Indotek. Néhány hónapon belül hagyhatják jóvá a stratégiai-beruházási célokat, de már most látni, hogy soha nem látott fejlesztési dömping és terjeszkedés jöhet az Auchannál, és a szintlépést a másik hazai ELO-leány, a Ceetrus is segítheti. A kisebbségi tulajdonos Indotekkel a háta mögött 2025-re elérné a 15 százalékos piaci részesedést az áruházlánc. A terv részleteit a vállalatvezetõk, Dominique Ducoux (Auchan) és Pascal Steens (Ceetrus) részletezték a Világgazdaságnak.

Fontos mérföldkõhöz érkezett az egyik diszkontlánc

Gazdaság2021.07.08, 15:58

Megnyílt a 150. Aldi áruház Magyarországon, a Pécsett csütörtökön átadott üzlet a negyedik a baranyai megyeszékhelyen - közölte az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt.

Tavaly 2500 milliárd forint volt a kiskereskedelmi forgalom

Gazdaság2020.02.04, 12:21

Hasít a hazai kiskereskedelem: 17 ezer üzletben közel 2500 milliárd forintot költöttek a magyarok 2019-ben, ami 7 százalékkal haladja meg a 2018-as összesített éves forgalom mértékét. A mennyiségi eladás mintegy 2 százalékkal emelkedett. A gyártói és kereskedelmi márkák aránya 72:28 a gyártói márkák javára. A bolttípusok körül õrzi vezetõ szerepét a diszkont - derül ki a Nielsen 100 élelmiszer- és 80 háztartási vegyiáru- és szépségápolási kategóriát monitorozó kiskereskedelmi indexébõl.

Kiderült, melyik volt a magyarok kedvenc üzletlánca 2019-ben

Gazdaság2020.01.08, 13:51

Az Ynsight Research és a Silberstein & Partners kutatócsapata arra vállalkozott, hogy egy sajátos módszertan, a netnográfia alkalmazásával is körbejárja a kérdést arról, hogy melyik volt a magyarok kedvenc áruházlánca 2019-ben. Kutatásuk során azt vizsgálták, hogy milyen volt az üzletláncoknak a közösségi média lenyomata, az online térben megjelenõ vélemények alapján, melyik a magyarok tavalyi kedvence.

Rekordszámú üzlet zárt be New Yorkban

Gazdaság2019.12.25, 15:05

New York városában 2019-ben 307 üzletet zártak be az elõzõ évhez képest, ami 3,7 százalékos, rekord nagyságú boltbezárást jelent a város történetében a State of the Chains jelentés szerint – írja a Business Insider.

Kivonul Magyarországról a népszerû üzletlánc

Gazdaság2019.08.08, 19:06

Kivonul Magyarországról a Charles Vögele ruházati kiskereskedelmi lánc, miután a svájci anyacég problémái és az osztrák érdekeltség bedõlése a magyar mûködést is lehetetlenné tette.

Riasztást adott ki az egyik nagy hazai áruházlánc

Gazdaság2019.08.07, 12:22

Egy klónozott oldalon hirdettek csalók nyereményjátékot a Penny Market nevében. A boltlánc közölte, hogy a játékhoz semmi köze, a megnyerhetõ kupon pedig az üzleteiben nem vásárolható le.

Újranyitott több Spar áruház, mutatjuk, melyek

Gazdaság2019.07.13, 11:21

Négy vidéki szupermarketét korszerûsítette idén nyáron a Spar. A kiskereskedelmi lánc modernizációs programja során átalakított üzletei korszerû és kényelmes környezetben, széles kínálattal, kényelmi termékekkel és a Spar to Go éttermek hideg és meleg ételválasztékával várják a vásárlókat.

Fontos, sokakat érintõ újítás a Spartól

Gazdaság2019.05.08, 17:43

Elindította webshopját a Spar Magyarország: a házhozszállítási szolgáltatás a fõvárosban és 49 környezõ településen érhetõ el, a több mint 960 millió forintos fejlesztés az év végéig csaknem száz újabb munkahelyet teremt – jelentette be Szalay Zsolt, a társaság ügyvezetõ igazgatója.

Fontos változás az Aldinál, átalakul a termékkínálat egy része

Gazdaság2019.05.07, 15:34

Szorosabb együttmûködésre és egymás termékeinek forgalmazására készül az Aldi-birodalom két szárnya, a Nord és a hazánkban is aktív Süd, e közeledés pedig várhatóan a magyar leányvállalatra is hatással lesz. Friss hír, hogy Németországban a konszern mindkét ága egy teljesen új saját márkás tejjel rukkolt elõ, amely az állatvédelmi irányelvek magas szintû alkalmazása mellett kerül az üzletek polcaira.

Kiderült, mivel készül a Spar húsvétra

Gazdaság2019.03.25, 16:04

Kedvelt sikertermékekkel és szezonális újdonságokkal egyaránt készül a Spar-áruházlánc a nagy tavaszi ünnepre. A frissen sütött pékáruk és a minõségi csokoládék mellett a változatos húsáruk zömét magyar partnerek szállítják, valamint nagy mennyiségben kerül a polcokra a Regnum húsüzem népszerû kötözött lapockája is. A vállalat a karácsonyi forgalombõvüléshez hasonló növekedéssel számol - olvasható a cég közleményében.

Fontos bejelentést tett a Spar

Gazdaság2019.03.20, 14:54

A Spar a szegedi, gyõri és tatabányai áruházaiban újrahasználható zöldség- és gyümölcstároló tasakokkal buzdítja vásárlóit a környezettudatos magatartásra. A cég újabb zöld kezdeményezése egyedülálló a hazai kiskereskedelemben, hiszen akár több éven keresztül is használhatjuk az egyszerûen kezelhetõ, többször használatos zsákokat - olvasható a cég közleményében.

A Spar megmutatta, milyen a 21. század áruháza

Gazdaság2019.03.06, 11:23

Az elmúlt 3 évben 63 áruházát újította fel a Spar Magyarországon több mint 28 milliárd forintos beruházási költséggel. A korszerûsített üzletegységekbe mindenhol energiatakarékos eszközöket integráltak, ezáltal is csökkentve a Spar áruházak ökológiai lábnyomát.

Ezek a csúcsbérek a Lidlnél, az Aldinál és társaiknál

Gazdaság2019.03.05, 13:30

A kiskereskedelemben nem az eladótérben, hanem a logisztikában, raktárban, szállításban dolgozóknak adják a több fizetést. A targoncást is "aranyárban" mérik, mindenütt. Most épp a karbantartók és a sofõrök vezetnek bérekben, elõbbiek villanyszerelõ végzettséggel. Nemcsak a kis- és a nagyboltok, hanem az eladótér és a logisztika között is kinyílt a bérolló. A Blokkk.com összegyûjtötte a kétkezi munkával elérhetõ legnagyobb béreket, kereseti lehetõségeket, javadalmazásokat.

700 ezres fizetés plusz cégautó a Lidlnél

Gazdaság2019.02.14, 16:34

A Lidl Magyarország országos szinten egyedülálló ütemben és mértékben növeli munkavállalóinak bérét. A 2018-as béremelési hullámot követõen ezúttal 2019. március 1-jével további, átlagosan 15 százalékkal emeli bolti és raktári dolgozó munkavállalói munkabérét - olvasható a cég közleményében.

Megújult külsõvel nyitott ma újra ez a Lidl üzlet

Gazdaság2019.02.07, 12:26

Egy hónappal ezelõtt bezárt a Lidl egyik budapesti áruháza, amelyet azóta felújítottak, majd a mai naptól újranyitottak.

Nagy fába vágja a fejszéjét a Lidl

Gazdaság2019.02.05, 16:01

Ha már mindent tartanak a Lidlben, éppen autót ne kínálnának? A német diszkont áruházlánc az új autókat is felvette a kínálatába, és bár egyelõre csak egyféle típust lehet választani, gyorsabb hozzájutni, mint elintézni a nagybevásárlást.

Kiderült: silányabb élelmiszerek kerülnek a kelet-európai üzletekbe

Gazdaság2019.01.31, 16:39

Immár hivatalos vizsgálatok is alátámasztják, hogy a hazai kiskereskedelmi láncok sok esetben valóban silányabb minõségû élelmiszereket kínálnak a kelet-európai vásárlóknak, mint Nyugat-Európában. Az Európai Bizottság (EB) Közös Kutató Központja által elvégzett tesztek elõzetes eredményei szerint ugyanis gyengébb minõségû élelmiszerek kerülnek forgalomba azonos márkanévvel és csomagolással a kelet-európai uniós tagállamokban. A vizsgált termékek egyharmada megbukott a vizsgálatok során. E negatív jelenség megszüntetésének lehetõségeirõl és a szükséges jogi szabályozás megszületésérõl Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelõss ...

Az Aldi elárulja, hogyan kerülhetnek be a hazai borok a polcaikra

Gazdaság2018.10.16, 12:16

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának felmérése szerint 100-ból 11 fogyasztó a diszkontokban vásárol bort. Nem véletlen, hogy ezek az üzletláncok egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek erre a szegmensre. Ez egyrészt az erõteljesebb marketingbõl látszik, másrészt abból, hogy sokkal tudatosabb a beszerzés, a korábbi évekhez képest jelentõsen magasabb minõségû borok kerülnek a diszkontok polcaira, ahol a legnagyobb hazai borászatoknak sem ciki már megjelenni.

Taroltak az Aldi termékei

Gazdaság2018.10.09, 11:54

Az Aldi Magyarország termékeit összesen öt kategóriában díjazták a PPH Média Élelmiszer magazinja által elsõ alkalommal meghirdetett Mentes-M versenyen. Az összes pályázó közül az Aldi kapta a legtöbb díjat. Az áruházlánc kínálatában megtalálható laktózmentes tej és vaj, gluténmentes lapkenyér, szénhidrátcsökkentett cipó és szénhidrátcsökkentett proteinszelet vívta ki az elismerést.

A Spar hatalmas dolgot vitt véghez tavaly

Gazdaság2018.08.06, 12:35

A Spar Magyarország Kft. egész mûködésére jellemzõ a környezettudatosság, a hulladékkezeléstõl a logisztikán át a reklámtevékenységig. A vállalat az újrahasznosítás terén jelentõs eredményt ért el: tavaly a hulladékkibocsátási mennyiségének 404 százalékát gyûjtötte vissza és gondoskodott az anyagában történõ felhasználásáról.

Megújult üzletekkel hódít a SPAR

Gazdaság2017.08.17, 12:19

A SPAR közel egymilliárd forintot fordít egy-egy pécsi, mohácsi, veszprémi és budapesti üzletének fejújítására, amikor a boltok kívülrõl és belülrõl is új dizájnt kapnak és energiatakarékosabbak lesznek. Több vidéki és fõvárosi bolt is teljesen átalakul.

A Lidl a magyar GDP-re tör

Gazdaság2015.10.26, 09:48

A Lidl-boltokat mûködtetõ német Schwarz-csoport célja, hogy a következõ öt évben elérje a 100 milliárd eurós bevételt. Ez mai árfolyamon több mint 30 ezer milliárd forint. 

Nagyot lépett az üzletlánc

Gazdaság2015.10.05, 14:21

Négymilliárd forintból épít Interspar hipermarketet a Spar Magyarország Érden. A mintegy 7 ezer négyzetméteres, környezetkímélõ technológiákat alkalmazó létesítmény alapkövét hétfõn tették le az egyik autópálya-csomópont közelében.

Boltzár: az üzletlánc embereket küld el

Gazdaság2015.03.02, 09:58

Március közepétõl egymás után zárhatnak be az éjjel-nappali boltok a nyitva tartást korlátozó törvény miatt. E szerint ugyanis csak azok az üzletek maradhatnak nyitva éjjel-nappal, ahol a tulajdonos áll a pult mögött.

Hamis reklám miatt kapott milliós bírságot a Spar

Gazdaság2015.02.19, 09:43

Megtévesztõ hirdetések miatt 43 millió forintra bírságolta a Spart a Versenyhivatal. A hirdetésekkel ellentétben nem járt vissza 500 forint minden 5000 forintos vásárlás után.

Kiszivárgott az IKEA titka, ezért költ ön is többet

Gazdaság2015.02.06, 12:23

Egy volt IKEA-alkalmazott elárulta, mi az Ikea sikerének titka. Johan Stenebo, a svéd bútorüzlet alapítójának, Ingvar Kamprad volt asszisztense nemrég megjelent könyvében bemutatta, milyen módszerekkel ösztönzi az Ikea a vásárlóit arra, hogy minél több pénzt hagyjanak a boltban, akkor is, ha egy adott termékre nincs is igazán szükségük.

A kormány ellehetetlenítené a veszteséges boltokat

Gazdaság2014.11.18, 16:45

A kormány megtiltaná a nagyobb üzletláncoknak, hogy napi fogyasztási cikkeket áruljanak, ha két egymást követõ évben veszteségesek. A kabinet abból indul ki, hogy vannak olyan üzletek, amik szándékosan lenyomják az áraikat, így tesznek szert elõnyre a versenytársaikkal szemben. Világörökségi területen pedig egyáltalán nem lehetne szuper- vagy hipermarketet üzemeltetni.

Hajnalban ne vegyen penészirtót és kiflit

Gazdaság2014.11.03, 11:34

Egy kiszivárgott törvénymódosító javaslat szerint jövõ év márciusától csak a dohányboltok, a gyógyszertárak, a benzinkutak, az újság- és virágárusok, valamint a pékségek nyithatnának ki vasárnap. A KDNP szerint a cél az, hogy a hét egyetlen általános pihenõnapja minden családnak biztosítsa az együtt töltött idõ lehetõségét. Rétvári Bence, a kereszténydemokraták alelnöke szerint csak jövõ nyártól zárnának be a boltok a hét utolsó napján. A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége szerint legalább 35 ezer munkavállalót érinthet hátrányosan a javaslat.

Kiverte a biztosítékot a karácsonyi reklám

Archívum2013.11.21, 15:24

Egyesek szerint szellemes, mások szerint ízléstelen a Kmart üzletlánc hererázós videója.

Megjelentek a teltkarcsú próbababák

Archívum2013.11.10, 10:55

Egyelõre csak egy nagy-britanniai üzletben állítottak fel "ducibb" bábukat. Azt mondják, ez ábrázolja valósághûen a brit vásárlókat.

Hetek alatt visszahódított száz boltot a CBA

Gazdaság2013.01.15, 16:16

Októberben lépett ki három regionális cég a CBA-bolthálózatból, most azonban bejelentették, hogy az egyik, a Palóc Kft. vissza is tért.

CBA-vá válik 48 Match és Profi üzlet

Gazdaság2012.11.15, 11:41

Hosszú tárgyalások után 48 Match és Profi üzletet vesz át a CBA. A bolthálózat korábban a Cooppal akart együttmûködni, de végül külön útra léptek.

Sokba kerül a CBA-nak a Coop elõzése

Gazdaság2012.10.29, 12:07

Elvesztette országos lefedettségét és a Match, a Profi hálózatát sem tudta a Cooppal együtt megvenni a CBA. A cég így hátrányba kerülhet a beszállítói tárgyalásokon. A piacon sokan örülnek a Coop elõretörésének, volt, aki pezsgõt is bontott a szerinte barátságosabb üzletlánc sikere miatt.

Hiába erõlködött az Arzenál, visszavág a Reál

Gazdaság2012.07.31, 19:03

Erõltetett növekedés után feladja a harcot a budapesti régióban a Reálból tavaly kivált Arzenál hálózat, amely a tulajdonos kiszállásával végelszámolással szûnik meg. Várhatóan 15 egység tûnik el, a többiek csatlakozhatnak a Dunántúlon mûködõ Arzenál Régió hálózatához, vagy kereshetnek maguknak más láncot. Tavaly december óta többen már visszatértek a Reálhoz.

Bedõlt az új országos magyar bolthálózat

Gazdaság2012.07.30, 14:13

Bedõlt az Arzenál bolthálózat terve, hogy saját országos hálózatot indítson. Néhány boltot bezárnak a céget végelszámolják, de a márka és a hálózat "jelentõs része" tovább él - közölte hétfõ reggel a cég.

Vidéken a Coop, Pesten a CBA jöhet a Match helyére

Gazdaság2012.05.18, 12:00

A Match-Profi hálózat megvásárlásához az MFB nyújt majd hitelt a Coopnak és a CBA-nak - írja a pénteki Napi Gazdaság piaci információkra hivatkozva. A lap szerint a CBA a hálózat fõvárosi és több Pest megyei üzletét kapná meg, míg a vidéki boltok a Coophoz kerülnének.

Mit lehet Erzsébet-utalvánnyal fizetni?

Gazdaság2012.05.18, 13:35

A számlázási rendszerek különbsége miatt egyes boltokban gyakorlatilag bármit, a Tescóban csak "fogyasztásra kész ételt" lehet vásárolni Erzsébet-utalvánnyal.

Nagyot bukott a Match tulajdonosa

Gazdaság2012.05.03, 14:13

A brüsszeli központú Louis Delhaize-csoport 10 millió eurós (2,8 milliárd forintos) veszteséget szenvedett el az elsõ negyedévben, szemben az elemzõk által várt 20 millió eurós profittal, és a tavalyi évben elkönyvelt 126 millió eurós nyereséggel - írja a Wall Street Journal. A belga-francia csoportnak több magyarországi érdekeltsége is van, ezek eladása egy ideje napirenden van.

Tagadja a CBA a svájci adótrükköket

Gazdaság2012.03.02, 12:38

Az üzletlánc kommunikációs vezetõje szerint csak azért szaporodtak meg a svájci cégek a magyar hálózat mögött, mert azt akarták, hogy külföldre is eljussanak a magyar termékek.

Svájci cégek bukkantak fel a CBA mögött

Gazdaság2012.03.02, 10:31

A Népszabadság azt írja, hogy a vezetõk többségének az érdekeltségi körében van olyan társaság, ahol a tulajdonosi lánc végén ismeretlen hátterû külföldi vállalkozás áll. A CBA-nál nem kommentálták, mi a szerepük a megszaporodott külföldi cégeknek, és azt közölték, hogy csak a franchise-tagok között találni kis számban külföldi befektetõket.

Árvita miatt szakad a harmadik legnagyobb magyar bolthálózat

Gazdaság2012.07.31, 10:47

Saját lábára áll a Reál bolthálózat egyik jelentõs tagja és magával viszi nagykereskedelmi központjait és akár háromszáz boltot is. Az Arzenál arra számít, hogy rugalmasabb feltételekkel olcsóbb lehet önállóan, mint a Reál tagjaként.

A CBA-t érdekli a Profi, a Cora és a Match felvásárlása

Gazdaság2011.11.08, 20:31

Piaci pletykák szerint eladók lehetnek a Louis Delhaize-csoport tulajdonába tartozó Profi, Cora és Match üzletláncok, és ha ez így van, akkor a CBA "komolyan elgondolkodna" azon, hogy megvásárolja õket - írja a keddi Magyar Nemzet.

Napi Gazdaság: Eladó lehet a Match és a Cora

Gazdaság2011.11.04, 13:07

A napilap szerint öt éven belül 30 százalékra csökkenhet a magyar üzletláncok piaci részesedése, pedig tíz éve még 38 százalék volt.

Bebukott a milliárdos forgalmú debreceni boltlánc

Gazdaság2011.10.25, 14:28

A nyolc boltot mûködtetõ Csemege Plusz Kft. két éve még több mint kétmilliárd forintos árbevételt termelt, az idén viszont nyolc alkalommal is végrehajtást indítottak ellen.

Az Aldi évi 10-15 új üzletet nyitna Magyarországon

Gazdaság2011.10.24, 09:15

Budapesten és a megyeszékhelyeken terjeszkedne az Aldi úgy, hogy három éven belül 110 fölé emelkedjen magyarországi üzleteinek száma - írja a hétfõi Napi Gazdaság.

Két üzletlánc árulhatja az olcsó állami cukrot

Gazdaság2011.06.24, 16:39

Két üzletlánc, a CBA és a Coop árusíthatja majd azt a kétezer tonna cukrot, amelyet az állami készletbõl szabadít fel jövõ héten a Vidékfejlesztési Minisztérium. Egy kiló cukrot nem adhatnak 275 forintnál drágábban a boltok - jelentette be az államtitkár.

A kamarák vétózhatnák meg a nagyobb boltépítéseket

Gazdaság2011.02.16, 07:27

Egy készülõ törvény szerint a kamarák beleszólhatnának az 500 négyzetméternél nagyobb üzletek építésébe; most az önkormányzat dönt az engedélyek kiadásáról - írja a Napi Gazdaság. Ez azt jelentheti, hogy a szupermarketek akkor tudnak terjeszkedni, ha megszerzik a kamarákban ülõ versenytársaik engedélyét.

Szigorítanák az üzletlánctörvényt, eltûnhet az olcsó kenyér

Gazdaság2010.12.16, 08:18

Szigorítaná a kormány az "üzletlánctörvényt", a jövõben a saját gyártású élelmiszerek esetén is tiltanák az önköltség alatti forgalmazást. Így lekerülhetne a polcokról a nagyobb láncok által kínált olcsó kenyér - írja a Népszabadság.

Megérkezett a Starbucks: eszpresszó 420 forinttól, tea több mint ezerért

Gazdaság2010.06.15, 16:35

Elsõ magyarországi kávézóját a budapesti West End bevásárlóközpontban nyitja meg szerdán az amerikai Starbucks Coffee, a világ egyik legnagyobb kávéházlánca. A nemzetközi láncok közül több is jelen van a magyar piacon, sõt, egy már ki is vonult.

Pancsolt magyar borért jár büntetés

Archívum2008.12.08, 21:22

Magyarországról származó pancsolt bort találtak a Kaufland üzletlánc csehországi boltjaiban - közölte Jakub Sebesta, a cseh Állami Mezõgazdasági és Élelmiszeripari Ellenõrzés (SZPI) igazgatója hétfõn a dél-morvaországi Brünnben.

Bezárja üzleteit az ElektroPont

Gazdaság2008.10.31, 06:53

Lakat kerül a mûszaki cikkeket forgalmazó ElektroPont üzletlánc 70 üzletére. Azt egyelõre nem tudni, mi lesz a boltok és a dolgozók sorsa - derül ki a pénteki Népszabadságból.

Vállalta a hazai termények árusítását a CBA

Gazdaság2008.08.29, 17:38

Együttmûködési megállapodást kötött a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) gazdaasszony tagozata és a CBA Kereskedelmi Kft. Az együttmûködés révén hazai gazdáknak, termelõknek nyújtanak lehetõséget arra, hogy áruik, amelyekkel nem tudnak a nagy áruházakban megjelenni, a magyar üzletláncon keresztül eljussanak a fogyasztókhoz - hangsúlyozta az aláírás alkalmából a MAGOSZ elnöke.

A Coop lett a legjobb

Gazdaság2008.01.30, 18:43

A 11 éves Coop Üzletlánc érdemelte ki a 2007. év francihese hálózata elismerést - közölte a Magyar Franchise Szövetség. Az ismert hálózat mintegy 3.000 üzletet mûködtet az ország több mint 1.650 településén.

Kertészeti cikkekkel erõsít a Tesco

Gazdaság2007.06.11, 08:35

Tovább növeli a nem élelmiszer jellegû termékek részesedését kínálatában a harmadik legnagyobb brit kertészeti üzletlánc megszerzésével a Tesco. A skót központú cég egyebek mellett környezetbarát vízkezelési rendszereket tesz a Tesco polcaira.

Mégsem nyit szexshopot a kisebbik Schumi

Szex2004.12.03, 14:03

A hétszeres világbajnok Forma-1-versenyzõ Michael Schumacher öccse meggondolta magát, és elõzetes terveivel ellentétben mégsem vesz részt a Horvátországban és Szlovéniában tervezett, erotikus termékeket árusító üzletlánc létesítésében. Teszi mindezt azért, mert egy német komikus gúnyt ûzött belõle, sõt: "a becsületébe gázolt".

Szexboltlánc a nõk számára

Archívum2002.05.30, 16:07

A német Beate Uhse szexbolthálózat a nõk vásárlóerejét sem szeretné parlagon hagyni, ezért külön üzletláncot tervez létesíteni számukra. Jelenleg a vásárlóink 90 százaléka férfi, a nõket szinte teljesen mértékben figyelmen kívül hagytuk - mondta Otto Christian Lindemann, a cég szóvivõje csütörtökön, a terveket ismertetve. A Norvégiában megnyitott két kísérleti üzlet egyértelmûen pozitív tapasztalatokat hozott - tette hozzá.

Elõzõ
  • 1
Következõ