Üvegtigris
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Csuja Imre
- Valami Amerika
- Rudolf Péter
- Argo
- Nemzeti Színház
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Szigorúan lepra
Három olyan alkotásról emlékezünk meg, amelyek penetráns borzalmasságukkal még az idei szemle általánosan gyenge színvonalát is alul tudták múlni. Szeretnénk úgy gondolni arra a négy és fél órára, amit az alábbi filmek megtekintése vett el az életünkből, mint az olvasók megfelelő tájékoztatása érdekében hozott szükséges áldozatra.
Segítség!
Fogalmam sincs, hol kezdjem, az apró részleteknél, vagy az egész cselekménynél. Mindegy, melyiket választom, biztosan felhúzom magam, mert már a film közben sem tudtam mit kezdeni a szégyenérzettel, hogy itt ülök, és ezt nézem. Az S.O.S. Szerelmet nem felejti el az ember a teremből kilépve, sem a ruhatárnál, de még az utcán sem, és ha beül az autóba, ott is sokáig kísérti az élmény.
Moziünnep Al Gore-ral és Tildával
Augusztus 31., csütörtök és szeptember 3., vasárnap közt rendezik meg, idén már harmadszor a Moziünnepet. Ez alatt a négy nap alatt 350 Ft-os áron tekinthetjük meg a filmeket, és emellett lehetőség nyílik az alkotókkal való találkozásra is, vagy éppen arra, hogy valamelyik magyar sztárral kezeltessük a mozijegyünket.
- címkék:
- Tilda Swinton
- film
- Egyetleneim
- Vadászpilóták
- Mrs. Henderson bemutatja
- Túl a sövényen
- Szőke Kóla
- Barátok közt
- Csak szex és más semmi
- Magyar szépség
- A Karib-tenger kalózai
- Taxidermia
- Moziünnep
- Miami Vice
- Üvegtigris
- Románc és cigaretta
- Randevú
- Kellemetlen igazság
- Távkapcs
- Üvegtigris 2.
- Volver
- Címkefelhő »
Hitler és az első szerelem
A heti filmpremierek közt a náci vezetés ellen lázadó diáklány, tapasztalatlan srác és érett nő szerelme, csúnya, de varázserejű bébiszitter, házfalakon ugráló franciák és őrület a benzinkútnál.
Rendezői változatok
A Filmszemlén nagyjátékfilmmel jelentkező rendezők közül, a fesztivál sürgés-forgásában tizenhármat sikerült letámadnunk villámkérdéseinkkel. Miniinterjúinkból kiderül, hogy melyikük, mit változtatna a filmjén, ha lehetne, kik azok a rendezők, akik az ő példaképeik, milyen filmterveket dédelgetnek legmerészebb álmaikban és mit isznak szívesen, amikor épp nem dolgoznak.
- címkék:
- Gárdos Péter
- Kocsis Ágnes
- Szőke (település)
- Rudolf Péter
- Tom Cruise
- Mundruczó Kornél
- Tímár Péter
- Pálfi György
- Szilas
- Goda Krisztina
- Cserhalmi György
- Hajdu Szabolcs
- Uramisten
- Európa Expressz
- Szamárköhögés
- Arizonai álmodozók
- Világok harca
- Cha-Cha-Cha
- A cápa
- Friss levegő
- Fonyó Gergely
- Az élet vendége - Csoma-legendárium
- Macerás ügyek
- Hukkle
- Dick és Jane trükkjei
- Fehér tenyér
- Kerülőutak
- Szép napok
- A múlt nélküli ember
- Üvegtigris
- Keserű méz
- Magyar Filmszemle
- Üvegtigris 2.
- Amerikai szépség
- Lazarescu úr halála
- 24
- Az igazi Mikulás
- Csinibaba
- A herceg haladéka
- Szerelmes Shakespeare
- Madárszabadító, felhő, szél
- A porcelánbaba
- Amarcord
- Brazil
- Barátok közt
- Idióták
- A lét elviselhetetlen könnyűsége
- Indiana Jones és a végzet temploma
- Feri és az édes élet
- Csillagok háborúja
- Nincsen nekem vágyam semmi
- Szőke Kóla
- Johanna
- A kis utazás
- Csak szex és más semmi
- Tamara
- Országalma
- Rokonok
- Münchhausen báró kalandjai
- Fej vagy írás
- Le a fejjel!
- I love Budapest
- Dogville - A menedék
- Hamlet
- Sin City - A bűn városa
- Randevú
- József és testvérei - Jelenetek a Parasztbibliából
- Keresztapa
- Taxidermia
- Ütközések
- Egészséges erotika
- München
- Sztornó
- Címkefelhő »
Jönnek a nagyágyúk!
Lássuk, mit hoz a tavasz a hazai mozikba! Igaz történetek súlyos feldolgozásai segítségével jutunk el a náci Németországtól a McCarthy-korszak Amerikáján keresztül a '72-es müncheni olimpiáig. Kosztümös filmek egy letűnt kor Angliájába és Japánjába kalauzolnak. Lesz nevetés és szerelem Uma Thurmannal, Jennifer Anistonnal és Emma Thompsonnal. Nehéz sorsú és természetű főhösök világába merülünk el az alkoholista írótól az őrült matekzsenin keresztül a süket ápolónőig. A gyógyszeripar, az olajüzlet és a fegyverkereskedelem sötét bugyraiba látogatunk George Clooneyval, Nicolas Cage-gel és Ralph Fiennesszal. És ráadásként mindezek mellé ...
- címkék:
- George Clooney
- Emma Thompson
- Ralph Fiennes
- Terry Gilliam
- Nicolas Cage
- Uma Thurman
- Jennifer Aniston
- Észvesztő
- Tótumfaktum
- Igazából szerelem
- Dalok a konyhából
- Üvegtigris
- Félelem és reszketés Las Vegasban
- Büszkeség és balítélet
- Brókerarcok
- Szerelmes Shakespeare
- A bennfentes
- Brazil
- Traffic
- Isten városa
- Tamara
- Különvélemény
- Ütközések
- Az élet nélkülem
- Good Night, and Good Luck.
- Diploma előtt
- München
- Szenvedélyek viharában
- Vera Drake
- Robin Hood
- Grimm
- Tigris és Sárkány
- Edukators
- Batman
- Lottózsonglőrök
- Harry és Sally
- 2046
- Gattaca
- Collateral - A halál záloga
- Egy csodálatos elme
- Chicago
- Kapj el, ha tudsz
- Rekviem egy álomért
- Darwin rémálma
- Trainspotting
- Azonosság
- Peacemaker
- Macerás ügyek
- Az időjós
- Fehér tenyér
- Producerek
- Címkefelhő »
Kertészkedj okosan!
Krimibe oltott romantikus dráma folyton kertészkedő főhőssel, "szellemes" thriller, homoerotikus vígjáték és egy nagy magyar idétlenkedés a heti palettán. A választás szabad, de mi az elsőt javasoljuk!
Elhunyt Kránitz Lajos
Augusztus 1-jén, hatvankét éves korában, váratlanul elhunyt Kránitz Lajos, a Budapesti Kamaraszínház Jászai Mari-díjas színművésze.
Hype Love Garancs - hétvégi party-túra
Tudósítóink négy különböző helyszínen jártak szombaton: az egyik küldöttség a Garancsi-tóig merészkedett, egy többstílusú bulira, a másik a Hajógyári-szigetre vette be magát, Hyperspace-nézőbe, míg a harmadik a Gellért-hegyi I Love Deep után ugyancsak a szigeten kötött ki. Képekkel is dokumentáltuk a három expedíciót.
Idén is lesz Moziünnep
Június 16. és 19. között rendezik meg idén a Moziünnepet, melynek keretében az ország csaknem összes mozijában 320 forintos jegyáron lehet megnézni bármilyen régebbi vagy éppen vadonatúj filmet, sőt akár premier előtti vetítésekre is be lehet ülni. A tavalyi Moziünnepen 330 ezren éltek a szokatlanul olcsó jegyek nyújotta mozizási lehetőséggel.
Bazmeg!
Árpa Attila a héten mozikba kerülő első filmje, az ARGO nem pusztán rossz film. Sok jó film dilettáns másolata, melyet a magyar média "fenegyereke" gombóccá gyúrt, majd a kész terméket látva gondolt egyet, és ki tudja, milyen közönséggyűlölő szándéktól vezérelve olyan erélyes mozdulattal rántotta mélybe a színvonalat, ahogy máshol csak a rolót szokás - zárás után.
Pataki Ági bálnát nevelget
Az első hazai modellek egyike, a Fabulon egykori arca, édesanya, sikeres üzletasszony. Producerként az Üvegtigrist jegyzi, ebben a filmben szerepelt is. Neve fogalom a divat- és a modellszakmában, ennek ellenére mostanában egy nagy bálna köti le energiájának nagy részét.
- címkék:
- energia
- bálna
- Üvegtigris
- Címkefelhő »
Egy amerikai Pesten
Néhány hete az egyik magyar zenetévén egy Balkán Fanatik-klip jelent meg (Csináld, csináld), amelyben rejtélyes módon tűnnek fel ismert magyar színészek, miközben az énekes a drum'n'bass szaggatott ütemeire áttáncolja a belvárost. Ez már a Mix című amerikai-magyar film bevezető kampányának a része. Bár a Lovy Brothers (azaz Robert és Steven Lovy) már 2002-ben befejezte a Mix forgatását Budapesten, de az elhúzódó utómunkálatok miatt a magyar közönség csak most, a 2004-es Filmszemlén találkozhat vele először a vásznon. A tervek szerint a Mixet február végén a magyar mozik is műsorra tűzik. A film írója, rendezője és vágója, Steven Lovvy ...
Minden idők leghosszabb stáblistája
Még a legedzettebb filmrajongók is kétszer meggondolják, végignézzék-e Peter Jackson 3 óra 20 perces megamozijának, A Király visszatérnek stáblistáját. Az alkotók felsorolása ugyanis közel tíz percig pereg a nézők szeme előtt.
Gyanúsan jól vagyok - Rudolf Péter a Társalgóban
Az [origo] Társalgójának vendégeként január 25-én Rudolf Péter csevegett olvasóinkkal. Kiderült, a népszerű színész-rendező lesújtó véleménnyel van a színházról, és inkább filmez. Az Üvegtigris című vígjátékkal filmrendezőként debütál a február 1-jén kezdődő 32. Magyar Filmszemlén, ezután legközelebb a Karády Katalin életéről készülő Hamvadó cigarettavégben láthatjuk a moziban.
- 1