Üvegtigris 3

címke rss
Már több mint 18 ezren látták a Kincsemet

Már több mint 18 ezren látták a Kincsemet

Fotó: Szabó Adrienn / Fórum Hungary middle on 5760 3840 Ha az első hétvégi eredményt nézzük, a Kincsem nagy riválisa az Argo tavalyelőtti folytatása, amelyre négy nap alatt több mint 40 ezren fizettek be. Ha Árpa Attila suttyófilmjét sikerül legyőzni, akkor egészen 2010 végéig kell visszamenni valamirevaló vetélytársért, amikor az Üvegtigris 3 vonzott be közel 48 ezer embert egyetlen hétvége alatt. A Kincsem jó úton van ahhoz, hogy maga mögé utasítsa ezt a két népszerű filmet, ugyanis szerdán és csütörtökön már 18 702-en ültek be a legendás csodaló történetére. Az új filmek rendszerint csütörtökön kerülnek a magyar mozikba, dde ...

A Saul fia a legnézettebb magyar film az Üvegtigris 3 óta

Film2016.02.04, 15:52

Fotó: Pozsonyi Janka middle on 1500 1001 Rendkívüli sikerszériát tudhat maga mögött Nemes Jeles holokausztdrámája, ami ráadásul még nem ért véget, hiszen az Oscart is begyűjtheti a film. Ez az egész azonban egy kicsit elszomorító is, hiszen a filmvilág legrangosabb, illetve legnagyobb hírverést kapott díjai kellettek a kíváncsiság olyan fokú felélesztéséhez, hogy a Saul fia megelőzze itthon az Argo 2-t, vagy a Coming out-ot. A Saul fia elképesztő sikere persze ettől még megmarad örömtelinek. A legfontosabb az, hogy iszonytató háborús dráma létére eljutott a közönséghez. És talán idén már nagyobb bizodalommal fogunk beülni a mmagyar ...

Emlékszel még rá? Szabó Erika fenekét sok nő megirigyelheti

Life.hu2012.08.18, 07:46

Az eredetileg közgazdász végzettségű Szabó Erikára 2003-ban figyelhettünk fel, amikor megkapta Mátyás Tilda szerepét a Barátok közt című szappanoperában. A most 27 éves lány hat éven keresztül játszotta Magdi anyusék unokáját, majd pedig szerepet kapott Rudolf Péter Üvegtigrisének harmadik részében, melyben sokak örömére megmutatta tökéletes hátsóját is.

Minden hétre kéne egy Üvegtigris

Film2011.05.02, 18:39

Idén eddig hét magyar filmet mutattak be, amit a fővárosban összesen tízezren néztek meg. Vajon az a gond, hogy rosszak a filmek, vagy az, hogy az állam nem támogatja a forgalmazókat? Esetleg pont az állami támogatás mindennek a rákfenéje? Filmforgalmazók mondták el nekünk véleményüket a kínos helyzetről. Néhányuknak még megoldási ötleteik is vannak.

Rudolf Péter letolt nadrággal hadovál - bakik az Üvegtigris 3-ból

Film2011.04.05, 12:22

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=xkPRvDpouXkXhZnw

Szabó Erika levetkőzött

Life.hu2017.06.14, 09:39

Erika évek óta rendszeresen feltűnik a képernyőn, legutóbb azonban a mozivásznat is meghódította. A fiatal színésznő tökéletes testével vonja bűvkörébe a férfiakat.

Szabó Erikának még mindig tökéletes a teste - exkluzív fotók

Film2015.05.07, 11:24

Tudják, mi a közös egy csipkés függönyben, egy fehér lepedőben, egy átázott ruhában, valamint egy fekete melltartóban? Mindössze ezek a dolgok fedik (persze külön-külön) Szabó Erika testét azon a fotósorozaton, amely az Üvegtigris 3 DVD-kiadásának legizgalmasabb attrakciója lesz. Az ötödik legvonzóbb magyar színésznő most többet mutat meg, mint eddig bármikor.

Te is népszerűsködhetsz az Üvegtigris 3 DVD-jén

Film2011.02.21, 11:58

Április 1-jén jelenik meg DVD-n és Blu-ray-en az Üvegtigris 3. A film három változatban lesz kapható: a Blu-ray-verzión kívül lesz egy egylemezes, néhány extrát tartalmazó DVD, valamint egy kétlemezes, exkluzív csomagolású, limitált példányszámban kiadott úgynevezett Rajongói Változat. Az alkotók lehetőséget kínálnak a rajongóknak is, hogy anyagaik szerepeljenek a kiadványon: február 28-áig várják a három film bármelyikéhez kapcsolódó rajongói anyagokat, melyek közül a legjobbak felkerülnek a Rajongói Változat extrái közé. A részletekről az Üvegtigris 3 honlapján lehet informálódni.

Kapitány Iván: "Nem simulok, nem görcsölök" - Szily Nóra interjúja

Life.hu2011.03.16, 13:53

Egy személyben rendező, operatőr és producer. Számos reklámfilm és játékfilm mellett olyan produkciók jegyzik a nevét, mint az Üvegtigris és az Üvegtigris 3, a népszerű Beugró tévéműsor vagy a hamarosan látható Keleti pu. című tévéfilm. Kapitány Ivánnal, a hazai filmes szakma egyik kiemelkedő alkotójával Szily Nóra beszélgetett.

Az Üvegtigris 3 visszavette a vezetést

Archívum2011.01.03, 16:04

Szilveszter hétvégéjén élettől pezsegtek a magyar mozik: a toplista minden, már régebb óta műsoron levő filmjének megnőtt a nézettsége karácsony hétvégéjéhez képest. Ehhez képest a most bemutatott Az utazó nem robbant nagyot, pedig Angelina Jolie-t és Johnny Deppet is felvonultatta. A 25 kópián forgalmazott film csak a toplista harmadik helyét szerezte meg 27 788 nézővel. Angelina Jolie és Johnny Depp Az utazó című filmben Az első két helyen csere történt: az Üvegtigris 3 egy hajszállal átvette a vezetést az Utódomra ütök-től, előbbit 32 120-an, utóbbit 31 774-en látták. Az Üvegtigris harmadik része ezzel együtt már több mint 190 ezzer ...

Innen szép felállni - A magyar film 2010-ben

Film2011.01.03, 09:33

Ha a politika esetleg nem tenné meg, megteszi magának a szakma: együtt, bár nem összefogva kicsinálják a magyar filmet. Ami ebben az évben, és különösen a második felében a magyar filmszakma berkeiben zajlott, az a legsötétebb magyar művészfilmeknél is tragikusabb képet fest az országról. És mivel időközben a közönség is elpártolt, lassan csak annyi marad, hogy a megszépült emlékeink felett nosztalgiázzunk.

2010 a moziban: Legjobb szexjelenet (16+)

Film2010.12.31, 14:58

2010-ben George Clooney-t végre tisztességesen leteperte egy olasz álomnő, nevelőapák rontották meg lányaikat, Lars von Trier pornósokat vetett be Tarkovszkij előtti tisztelgésében, az Üvegtigris legújabb részében pedig a lakókocsiból luxusvillába költözött az erotika - fülledt évet zártunk a moziban.

Szabó Erika: Elég jó a viszonyom a testemmel

Film2010.12.28, 16:28

Az Üvegtigris 3-ban szereplő színésznő szerint ő járt a legjobban a forgatáson, hogy egy szál fehérneműben flangálhatott, és nem tartja magát zavarónak a filmben. Szabó Erika szeptember óta a Színművészeti Egyetem hallgatója, ahol napi 24 órában keresgéli önmagát. Komolyabb alkoholizálásba nem kezdett, és a kollégiumi szobájába se kellett még kihívni az ÁNTSZ-t. Megkérdeztük azt is, jólesett-e neki, hogy sokan dicsérték a fenekét, valamint, hogy milyen élmény volt Rudolf Péterrel csókolózni.

De Niróval ünnepeltük a karácsonyt

Archívum2010.12.27, 17:07

A magyar mozilátogatók Robert De Niróval ünnepeltek: a 30 kópián forgalmazott Utódomra ütök 29 842 nézővel szerezte meg az első helyet a hazai nézettségi listán. Akárcsak az USA-ban, nálunk is jelentősen csökkent az előző rész óta a vígjátéksorozat népszerűsége: a Vejedre ütök-öt 2005 februárjában 69 686-an nézték meg első hétvégéjén. Igaz, hogy az e hétvégi eredményeknek valószínűleg nem tett jót, hogy 24-e péntekre esett. Robert De Niro és Ben Stiller az Utódomra ütök című filmben Az Üvegtigris 3 második hétvégéjén csak egy kicsivel maradt le De Niróéktól: 27 311-en nézték meg most a vígjátékot, amely összesen már több mint 113 ezzer ...

Kovács Gábor: Eddig sem kerestem pénzt a filmjeimmel

Film2010.12.23, 13:25

Az Üvegtigris 3 producerével, Kovács Gáborral beszélgettünk arról, hogy milyen helyzetbe kerülhet a producer, aki hitelez az államnak, hogy jövőre készülnek-e egyáltalán magyar filmek és hogy mit szólnak külföldön a filmszakmában kipattant botrányokhoz.

Első helyen nyitott az Üvegtigris 3

Film2010.12.21, 13:42

Hétvégén érkezett a magyar mozikba az Üvegtigris-sorozat harmadik része. Rudolf Péter 42 kópián forgalmazott komédiájára csütörtöktől vasárnapig 47 749-en voltak kíváncsiak, a korábbi elővetítésekkel együtt pedig már 57 886-an látták a filmet. Ezzel az Üvegtigris 3 lett az idén legsikeresebben induló magyar film a mozikban. Az alkotók korábban úgy nyilatkoztak, hogy akkor lennének elégedettek, ha a film megközelítené az összesen 300 ezres nézőszámot elért második rész eredményét, de ez a nyitás ismeretében már nem tűnik reálisnak. A második részt csak Budapesten 61 944-en látták az első hétvégéjén. A 47 kópián forgalmazott Tron:: ...

Üvegtigris 3: a dolcsevíta nem fenékig tejfel

Life.hu2010.12.18, 00:24

Rudolf Péterék az Üvegtigris második részének készítésekor tervbe vették, hogy egyből Üvegtigris 3 címen dobják mozikba a filmet. A poén akkor elmaradt, de most itt az igazi Üvegtigris 3, amely némi váltást jelent az előzményekhez képest, szerencsére nem mindenben. Kritika.

Telik az a rohadt idő: Rudolf Péter

Archívum2010.12.17, 13:20

Nézd meg a sorozat korábbi részeit!

Rudolf Péter: Közöm van ezekhez az ürgékhez

Film2010.12.17, 13:35

Szerda óta vetítik a mozikban az egyetlen magyar filmet, amelynek esélye van komoly nézőszámot produkálni idén. Az Üvegtigris 3 író-rendező-főszereplőjét kérdeztük arról, hogyan szőtte tovább a sztorit, hogyan válogatott az ország legjobb női között, tervez-e negyedik részt, mi köze van Kamarás Iván figurájának Gyurcsány Ferenchez, és miért mindig olyan búval bélelt az arca.

Újra tigris és újra Tron

Archívum2010.12.16, 00:20

Visszatérnek az Üvegtigris lúzerei és Jeff Bridges megint virtuális életet él, a kékfejű gonosz terveket sző, Márquez egy pap szerelméről mesél, és az ügynöktéma is előkerül a héten a mozikban.

Már kilencezren megnézték az Üvegtigris 3-at

Archívum2010.12.16, 17:25

Hivatalosan szerdán mutatták be az Üvegtigris 3-at a hazai mozikban, de múlt péntek óta számos premier előtti vetítést is beiktatott a film forgalmazója. Eddig 89 előadáson 9151-en látták Rudolf Péter legújabb alkotását. Az Üvegtigris 3 országosan 40 kópiával került a mozikba. A siket nézők a Palace Westendben magyar felirattal nézhetik meg a filmet, míg a Palace MOM park egyik termében angol felirattal vetítik az alkotást. A film alkotói december 16-án Székesfehérvárra, 17-én Debrecenbe, 18-án Gyönyösre, 19-én, vasárnap a budapesti Allee-ba, 20-án, hétfőn Miskolcra, kedden Pécsre, szerdán pedig Veszprémbe látogatnak, ahol a vetítéssek ...

A büfém nélkül soha - az Üvegtigris 3 kritikája

Film2010.12.15, 16:23

Aki várta, aki nem, itt az Üvegtigris 3, amelyben mindenki visszatér, és mindenki elmegy, hogy aztán visszajöhessen. Ez a teljesen motiválatlanul kipattanó, rém egyszerű, bódét hátrahagyó eseménysor meglepő módon feszesebbé, és végig szórakoztatóvá rugdossa a filmet. Rudolf Péter a rendelkezésére álló összes teret és helyzetet komikumforrássá alakítja, amit mégsem, azt Szabó Erika tökéletes testével tölti ki.

Szabó Erika ajándékcsomagnak öltözött az Üvegtigris 3 premierjén

Film2010.12.15, 13:31

Az Üvegtigris 3 MOM parkban rendezett premierjén rengeteg híresség, filmesek és még politikusok is megjelentek. Fotóinkon felfedezhető többek közt viháncoló Geszti Péter, Till Attila, a Kamarás Iván nyakába csimpaszkodó Schell Judit, Herendi Gábor filmrendező, a vigyorgó Demszky Gábor és Kuncze Gábor is. Szabó Erika kissé túlöltözve társait, egy kimonóbeütésű ruhában jelent meg. Szabó Erika | Nézz rengeteg képet a premierről! Talmácsi Gábor motorversenyző türelmesen állt sorba a büfénél, Szabó Győző novemberben született gyermekéről mutatott fotókat Herendi Gábornak, Horváth Charlie napszemüvegben nézte a filmet, ...

Üvegtigris 3 premier

Life.hu2010.12.17, 10:50

Az első rész után közel tíz évvel újra dübörög az Üvegtigris! A Life.hu a film premierjén járt, ahol fergeteges tapssal fogadta a szakma és a meghívott vendégek az Üvegtigris harmadik részét, amely december 15-től látható a hazai mozikban.

Pikali Gerda szerepéből valóság lett!

Life.hu2010.12.14, 14:45

A színésztő már alig várta az Üvegtigris 3 szexjeleneteinek forgatását.

Üvegtigris, Varázsvilág, komédiák - decemberi premierfilmek

Life.hu2010.12.01, 16:23

A decemberi mozifilmek egyértelműen a folytatásokról szólnak - vajon hány bőrt húznak le még az Üvegtigris rozoga büfékocsijáról, Narnia varázsbirodalmáról vagy Ben Stiller apóskomédiájáról? Íme, néhány premierfilm 2010 utolsó hónapjára.

Mintha a Jóisten esztergálta volna

Film2010.11.08, 10:28

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=W1Wv3qrRBKFoVnTv Linda Kozlowski feneke a Krokodil Dundee című filmben Remélem, hogy sok zsenge fiatal jut majd hasonló véleményre Szabó Erika tökéletes formájú feneke láttán az Üvegtigris 3 megtekintése közben, és ha a filmre nem is, de erre a néhány képkockára sokáig emlékezni fognak.

Szabó Erika feneke az Üvegtigris 3 előzetesében

Film2010.11.03, 23:21

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=uSUe7rpaggJbrIuw Olvasnivaló: "Most értem meg erre" - interjúnk Szabó Erikával Olvasnivaló: Riportunk az Üvegtigris 3 forgatásáról + video

Narancsmámor és kísérteties galuskaszaggató

Film2010.11.06, 17:11

Decemberben érkezik a mozikba egy hőn szeretett magyar vígjáték várva várt folytatása (Üvegtigris 3), valamint a Zimmer Feri 2. Pár napos eltéréssel futott be hozzánk mindkét alkotás plakátja: az előbbi Kenczler Márton grafikus keze munkáját dicséri, az utóbbival pedig egy ismeretlen művész állít emléket a CorelDraw 1.0 limitált lehetőségeinek.

A levelek hullanak, a sztárok visszatérnek

Film2010.09.07, 10:30

Viszontlátjuk Gordon Gekkót, Sylvester Stallone bebizonyítja, hogy még mindig van benne spiritusz, Luc Besson kalandfilmet rendez, folytatódik az Üvegtigris, a Harry Potter, az Apádra ütök, a Tron és a Zimmer Feri. Az őszi moziszezon tele lesz nagy visszatérésekkel, de vajon tényleg mindegyiktől világraszóló élményt várhatunk? Megmondjuk, az év hátralevő részének blockbuster-kínálatából szerintünk mit kell megnézni és hol érdemes előre leszállítani az elvárásokat.

"Ha a festőnek nincs pénze festékre, fessen vérrel!"

Film2010.08.22, 09:10

Most, hogy befagyasztották a filmes támogatásokat, miből fizeti a számláit Kovács Patrícia és Nagy Zsolt? Hogyan teremtették elő a pénzt az Üvegtigris 3-ra és mikor csinálhat megint filmet Árpa Attila? Mit szólnak hozzá külföldön, hogy Fliegauf Benedek nem rendezhet? Egyáltalán most elkeseredettek, reménykedők vagy dühösek a magyar filmesek? Megmondják ők maguk.

Szabó Erika: Most értem meg erre

Film2010.07.27, 14:37

Hat évig játszotta Tildát a Barátok köztben, most az Üvegtigris 3-ban forgat, ősztől a Színművészeti Egyetemen feszegeti a határait. Élete leghosszabb interjújában Szabó Erika elmeséli, mitől fél a legjobban, miért szeret szenvedni, milyen találkozni a példaképeivel, hogyan dolgozta fel a szappanoperában való szereplést, miért döntött úgy, hogy 25 évesen visszaül az iskolapadba, valamint, hogy gyorsabban dobog-e a szíve, ha valami szemétséget olvas magáról az interneten. Szóba jött Stohl András és Rudolf Péter, kérdeztük a színpadi meztelenségről, és egy esetleges Playboy-sorozat ötletét is felvetettük neki.

Pár magyar film még elkészül

Film2010.07.20, 20:17

Most épp senki se tudja, mi lesz a következő pár évben magyar filmgyártással: a pénzosztók csaknem nyolcmilliárd forintos tartozását valahogy le kell dolgozni, leginkább úgy, hogy egy ideig nem készülnek filmek. Utánajártunk, hogy ez mit jelent a 2011-es Filmszemlére nézve, és az derült ki, hogy a magyar filmek szerelmeseinek még nem kell aggódniuk: annyi már fiókban levő vagy éppen készülő alkotás van, hogy simán megtölthető velük a jövő évi Szemle. Forog többek közt mindenki kedvenc Üvegtigrisének a harmadik része, majdnem kész Koltai Róbert legújabb vígjátéka és akár még a Zimmer Feri folytatását is megkaphatjuk. Jön Mundruczó Koornél ...

"Ne forszírozzuk ezt a kérdést!" - videó az Üvegtigris 3 forgatásáról

Film2010.07.09, 16:28

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=dHU2jp0e8kndClDB Olvasnivaló: A monszuntól a leütött Kamarás Ivánig - riport az Üvegtigris 3 forgatásáról

Fény derült az Üvegtigris 3 női főszereplőire

Archívum2010.07.09, 10:51

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=yAvYFtImXsX4guMu Ruttkay Laura, Rába Roland és Mundruczó Kornél az Utolsó vacsorá...-ban Az Üvegtigris 3 december 16-án kerül a hazai mozikba.

A monszuntól a leütött Kamarás Ivánig - az Üvegtigris 3 forgatásán jártunk

Archívum2010.07.08, 18:35

A forgatás elején két napig esett, a producernek az állami támogatás késése miatt hitelt kellett felvennie, de most már nincs stressz, csak meló az Üvegtigris 3 forgatásán. Meglátogattuk a stábot a Garancsi tónál, ahol rengeteg görögdinnye, egy mentőautó és a véres homlokú Kamarás Iván fogadott bennünket.

A Barátok közt Tildája is szerepel az Üvegtigris 3-ban

Film2010.07.02, 23:24

Egyelőre szigorúan titkolják az alkotók, hogy milyen új arcok bukkannak fel Üvegtigris 3-ban, de mi kinyomoztuk: a film egyik női főszereplője a Barátok közt című tévésorozatból ismert Szabó Erika lesz. A hírt több, a produkcióhoz közel álló, névtelenséget kérő forrásunk megerősítette. Szabó Erika februárban egy óbudai falmászóklubban Kovács Gábor producer egy korábbi sajtótájékoztatón annyit volt hajlandó elárulni, három fontosabb női szerep lesz a filmben, azonban a színésznők nevét egyelőre nem kívánta nyilvánosságra hozni. Kettő közülük ismertebb, a harmadik új arc, de mind "22 és 35 év köztiek, és kellemes megleppetést ...

Az Üvegtigris 3-nak már lesz sztorija

Film2010.06.16, 22:47

Hétfőtől forgatják a karácsonykor mozikba kerülő Üvegtigris 3-at. Rudolf Péter ígérete szerint a harmadik rész nem csak abban különbözik majd az első két filmtől, hogy a főhősök öregebbek és pocakosabbak lettek, hanem abban is, hogy mozgalmasabb lesz a sztorija, három új, szemrevaló női szereplő tűnik fel benne és Kamarás Iván is színre lép.

Jó nők is lesznek az Üvegtigris 3-ban

Archívum2010.03.23, 15:46

Rudolf Péter és az Üvegtigris-t gyártó Filmpartners már javában készül az Üvegtigris 3-ra: terveik szerint június második felében elindul a forgatás, és december közepén bemutatják a filmet. Az MMKA múlt héten 55 millió forintos támogatást ítélt meg számukra, úgyhogy minden kétséget kizáróan bekövetkezik, amitől kritikusunk a második részt nézve rettegett: trilógiává bővül a sorozat. Pataki Ági, Kovács Gábor és Rudolf Péter az Üvegtigris 2 forgatásán Kovács Gábor, a Filmpartners vezetője telefonon elmondta nekünk, hogy a harmadik rész jelentősen elmozdul majd az első két filmtől: "Kis részben ott játszódik, ahol eddig, de nagyobb réészben ...

Előző
  • 1
Következő