Utódomra ütök

címke rss

Ben Stiller lehet a kereszt-Bekúr

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=i8FxAQnfOgTtsINB   A Meet the Parents hazai forgalmazója jól kiszúrt magával, amikor anno az Apádra ütök magyar címet adta a vígjátéknak: a Vejedre ütök még csak-csak elment, de a harmadik részt decemberben a kevéssé hangzatos Utódomra ütök címmel mutatják majd be. Múltkor mutattuk a film kevéssé vicces első előzetesét, most megjött az újabb verzió, és ez mindjárt magyar szinkronnal. Cikkünk címében már lelőttük az egyetlen olyan poént, ami legalább első hallásra kicsit vicces a klipben, sajnos azonban kettővel többször hangzik el a kelleténél.

Dustin Hoffmannal próbálják helyrekalapálni az elbaltázott Ben Stiller-komédiát

Film2010.08.25, 16:23

Komoly bajok vannak az Utódomra ütök-kel (Little Fockers), adja hírül a Deadline Hollywood. A Ben Stiller és Robert De Niro főszereplésével készült komédiát már rég leforgatták (egy hete mutattuk a nem túl életerős előzetest), karácsonykor kerül a mozikba, de a Universal stúdió úgy döntött, hogy szeptemberben felvesznek hat új jelenetet a filmhez. Mi több, Dustin Hoffmanra hárulhat a feladat, hogy életet leheljen a vígjátékba, ami azért ironikus, mert az előző részben (Vejedre ütök) Stiller apját megformáló színészt az Utódomra ütök forgatásának kezdete előtt kellett kiírni a filmből, mert nem tudott megegyezni a stúdióval. Most méggis ...

A levelek hullanak, a sztárok visszatérnek

Film2010.09.07, 10:30

Viszontlátjuk Gordon Gekkót, Sylvester Stallone bebizonyítja, hogy még mindig van benne spiritusz, Luc Besson kalandfilmet rendez, folytatódik az Üvegtigris, a Harry Potter, az Apádra ütök, a Tron és a Zimmer Feri. Az őszi moziszezon tele lesz nagy visszatérésekkel, de vajon tényleg mindegyiktől világraszóló élményt várhatunk? Megmondjuk, az év hátralevő részének blockbuster-kínálatából szerintünk mit kell megnézni és hol érdemes előre leszállítani az elvárásokat.

Nyerj keresztbekúros holmikat!

Film2011.07.05, 17:16

Ha pörögsz Greg Beckurnak és apósának tíz éve tartó csatározására, most itt a lehetőség, hogy ezt otthonodban és öltözködésedben is kifejezésre juttasd. A most moziba került, Utódomra ütök című harmadik részben a Robert De Niro által megformált após még mindig gyanakodva szemléli a Ben Stiller által megformált vőt, és viszont. Fontos lenne, hogy kapcsolatukat rendezzék, mert itt az ideje, hogy az após átadja a család keresztbekúri tisztségét az új családfőnek. A sztorihoz illően keresztbekúros, pontosabban "The Godfocker" felirattal ellátott ajándéktárgyakat sorsolunk ki olvasóink közt: három olvasónk egy-egy godfockeres pólót, böggrét ...

Folytatások karácsonya

Archívum2010.12.23, 00:10

Három folytatást kapunk karácsonyra: Ben Stiller és apósa tovább zúzzák egymást, jön Luc Besson újabb minilényes meséje és tíz év után folytatódik Sas Tamás presszós sztorija. Melléjük jut azért egy igazi romantikus film is.

2010 a moziban: Legjobb és legrosszabb magyar címek

Film2010.12.27, 17:06

Idén főleg a túlmagyarázott címfordítások és ezek minősített esetei, a redundáns alcímek okoztak nekünk fájdalmas pillanatokat a moziban. Azt viszont értékeltük, amikor a fordítók egy kis plusszal megfejeltek egy semmitmondó eredeti címet.

De Niróval ünnepeltük a karácsonyt

Archívum2010.12.27, 17:07

A magyar mozilátogatók Robert De Niróval ünnepeltek: a 30 kópián forgalmazott Utódomra ütök 29 842 nézővel szerezte meg az első helyet a hazai nézettségi listán. Akárcsak az USA-ban, nálunk is jelentősen csökkent az előző rész óta a vígjátéksorozat népszerűsége: a Vejedre ütök-öt 2005 februárjában 69 686-an nézték meg első hétvégéjén. Igaz, hogy az e hétvégi eredményeknek valószínűleg nem tett jót, hogy 24-e péntekre esett. Robert De Niro és Ben Stiller az Utódomra ütök című filmben Az Üvegtigris 3 második hétvégéjén csak egy kicsivel maradt le De Niróéktól: 27 311-en nézték meg most a vígjátékot, amely összesen már több mint 113 ezzer ...

Vesztesek közt De Niro az első

Film2010.12.27, 12:38

Nagyon gyenge karácsonyi hétvégét zárt az amerikai mozipiac: az összbevétel 44%-kal elmaradt a tavaly karácsonyitól, amikor az Avatar hasított a mozikban. A toplista élén a Ben Stiller és Robert De Niro főszereplésével készült Utódomra ütök nyitott, amely a hétvégén 34 millió dollárt, szerda óta pedig összesen 48,3 milliót hozott. Ez kevés a sorozat előző részéhez, a Vejedre ütök-höz képest is, ami első hétvégéjén 46,1 milliót keresett, és az előzetes elvárásokhoz képest is, amelyek szerint a filmnek öt nap alatt 60 millió körüli összeget kellett volna termelnie. Robert De Niro és Ben Stiller az Utódomra ütök című filmben ...

Szilveszterkor a félszemű Jeff Bridges volt a sztár

Archívum2011.01.03, 10:58

A gyenge karácsonyt gyenge szilveszter követte az amerikai mozikban: a hétvége bevételi eredménye 26%-kal elmaradt az előző év azonos hétvégéjétől. Új országos premier nem volt, és a toplista élén nem történt változás az előző hétvégéhez képest. Jeff Bridges A félszemű című filmben Első 26,3 millió dolláros bevétellel az Utódomra ütök, ami ugyan tizenkét nap alatt átlépte a 100 millió dolláros bevételt, de mivel több mint 100 millióba került, ez még mindig kevesebb, mint amit a stúdió remélt. Nagyon jól teljesít ellenben a Coek testvérek második helyen álló A félszemű-je (True Grit), ami csak 38 millióba került, és most megszerzett ...

Mit keres Robert De Niro férfiassága Ben Stiller kezében?

Life.hu2011.01.05, 12:57

És mit keres Robert De Niro, Dustin Hoffmann, Barbra Streisand és Harvey Keitel egy olyan filmben, amelyik ilyen poénokkal operál? Utódomra ütök, kritika.

Előző
  • 1
  • 2
Következő