útlevél

címke rss

A magyar a legnagyobb utazási szabadságot nyújtó útlevelek egyike a világon

Gazdaság2019.11.05, 16:31

A Henley Passport Index minden évben elemzi, hogy az egyes országok útleveleivel hány más országba lehet belépni vízummentesen vagy érkezéskor igényelve. A globális rangsor aszerint áll össze, hogy egy-egy ország útlevelével hány másik országba lehet könnyen belépni. Az index az egyetlen olyan mutató, amely a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatain alapul, de emellett kutatásokkal és szakértõi támogatással teszik teljessé.

Útlevelet igényelt egy magyar férfi, erre kiderült, hogy hivatalosan halott

Itthon2019.10.16, 16:38

Egy idõs férfi az Egyesült Államokból szeretett volna még utoljára visszalátogatni Magyarországra, viszont elutasították az útlevélkérelmét, mert itthon halottnak van nyilvánítva.

Dánia elvenné a kettõs állampolgárságú dzsihadisták dán útlevelét

Nagyvilág2019.10.14, 19:23

Mette Frederiksen miniszterelnök hétfõn azt mondta, hogy a dán kormány elvenné az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó kettõs állampolgárságú dzsihadisták dán útlevelét.

Több száz lopott vagy hamis útlevelet foglaltak le az athéni repülõtéren

Nagyvilág2019.09.13, 21:10

Több száz lopott vagy hamis útlevelet kobzott el a görög rendõrség pénteken egy razzia keretében az athéni repülõtéren.

Ezek a legerõsebb útlevelek a világon

Gazdaság2019.08.08, 14:35

A két legnagyobb állampolgársági és tartózkodási tanácsadó cég rangsorolta, hogy melyek azok az útlevelek, amelyeknek a legkevesebb vízumigénye – összegzi a CNBC.

Mennyit ér az útlevél, ha magyar?

Travelo2019.07.16, 10:58

Az Arton Capital Passport Index alapján Magyarország 2018 végén az 5. helyen állt a rangsorban, jelenleg pedig a szintén nagyon elõkelõnek számító 6. helyen vagyunk. Van azonban egy másik sorrend is, a Henley Passport Index.

Ismerõse fiát akarta Németországba csempészni repülõn egy migráns nõ

Itthon2019.06.16, 16:52

Elfogtak egy iraki nõt, aki saját fia útlevelével próbálta ismerõse gyerekét Németországba csempészni. 

Ausztriában a McDonald’s jelenti a megoldást a bajba került amerikai turistáknak

Travelo2019.05.16, 11:41

Hatékony, ám meglepõ módját választotta az állampolgáraival való kapcsolattartásra a Bécsben mûködõ amerikai nagykövetség.

Halottnak hitték a magyar nõt, aki besétált a hágai konzulátusra

Itthon2019.03.07, 15:19

A nõ anyja 2008-ban kérte a most 39 éves gyereke halottnak nyilvánítását a bíróságon. Azzal érvelt, hogy az 1990-es évek végén csecsemõotthonban hagyott gyereke késõbb ismeretlen helyre, feltehetõen külföldre ment, és azóta nem adott magáról életjelet. A bíróság a kérelmet megalapozottnak találta, ezért a nõt holtnak nyilvánította.

Jelenleg ez a legértékesebb és legerõsebb útlevél a világon

Gazdaság2018.12.03, 15:49

Az Egyesült Arab Emírségek útlevele lett a világ legerõsebb útlevele, ezzel maga mögé utasította Szingapúrt és Németországot is.

Sosem fogja kitalálni, melyik a világ legerõsebb útlevele

[origo] utazás2018.12.03, 17:21

Az Egyesült Arab Emírségek útlevele lett idén az elsõ helyezett azon a listán, amely azt vizsgálja, hogy az adott ország polgárai hány másikba tudnak könnyen belépni.

A briteknél hirtelen mindenki ír szeretne lenni

Gazdaság2018.11.13, 13:07

Egy 1998-as békeegyezmény alapján az Észak-Írországban élõk igényelhetnek brit vagy ír útlevelet, de ha úgy döntenek, akkor akár mindkettõt megkaphatják. Mivel a brexit egyre közelebb került, sok ír döntött úgy, hogy eljött az ideje ír útlevelet csinálni, mivel az ország továbbra is az unióban marad, így jogosultak lennének az olyan kedvezményekre, mint az olcsóbb egészségügyi ellátás, vagy az oktatás.

Más képe volt az útlevélben, és más ült a kocsiban

Itthon2018.09.26, 15:21

Embercsempészés és közokirat-hamisítás miatt indult eljárás egy szerb férfi ellen, aki két migránst akart Magyarországra csempészni. Az autóval érkezõ férfi utasaival együttkedden 17 óra körül jelentkezett Röszkénél. 

Nincs jogalap a magyar útlevél elvételére az ukrán állampolgároktól

Nagyvilág2018.09.21, 17:51

Nincs jogalap a magyar útlevél elvételére az ukrán állampolgároktól - jelentette ki Kárpátalja humán ügyekért felelõs helyettes kormányzója pénteken az unn.com.ua ukrán hírportálnak.

Közel egymillió forintot ígért a csaló a kormányhivatal tisztviselõjének

Itthon2018.07.18, 11:23

A csaló már az elsõ találkozáskor mindent elmondott. Azt is, hogy menyit fizetne alkalmanként, ha a terve sikerülne.

Két lövés, egy prostituált és egy Skoda - az elsõ nagy magyar postarablás története

Itthon2018.06.10, 17:30

Berki Kálmánnak és a cseh Jan Stratileknek ugyanaz volt a célja: nyugatra menni. A két bûnözõ ezért összefogott, hogy elég pénzt és hamis iratokat szerezzenek. 1977-ben eltervezték, hogy kirabolnak egy Ferenc körúti postát. Meg is tették, 

Kiszervezhetik az új brit útlevelek gyártását

Gazdaság2018.03.24, 10:30

Nemcsak irdatlan pénzt, hanem nyilvánvalóan presztízsveszteséget is jelent az, hogy úgy tûnik, nem brit vállalat fogja gyártani a brexit utáni idõszak „kék" brit útleveleit. A The Guardian beszámolójából kiderül, a brit nagypolitikában jókora felbolydulást keltett a bejelentés, hogy offshore biznisz születhet a sokak szerint szimbolikus jelentõségû, új útlevelek gyártásából.

Az Atlético Madrid vezérigazgatója repülõtéren töltötte az éjszakát

Sport2018.03.14, 14:33

Az Atlético Madrid csütörtkön este Moszkvában lép pályára a Lokomotiv ellen az Európa-liga nyolcaddöntõjének visszavágóján. A spanyolok a hazai 3-0 után gyakorlatilag páholyban érezhetik magukat, nem úgy az egyesület vezérigazgatója, Gil Marin, aki kénytelen volt a moszkvai reptéren tölteni az éjszakát, miután elhagyta az útlevelét.

Több ezer embert vertek át, milliárdokat loptak össze

Nagyvilág2018.03.07, 13:11

Az Egyesült Királyság eddigi legnagyobb okirat hamisítási ügyét derítették fel a nyomozók. A hat fõs banda ezreket károsított meg az online csalásokkal. Összesen 37 millió fontot csaltak össze, ez több, mint tíz milliárd forint.

A washingtoni reptér látképe került a tajvani útlevelekbe

Nagyvilág2017.12.28, 15:49

Megsemmisítenek Tajvanon 200 ezer, nyomdából frissen kikerült útlevelet, mert figyelmetlenség miatt nem a sziget legnagyobb nemzetközi repülõterének, hanem az amerikai fõváros repülõterének látképe került bele, és ez gúny tárgya lett az internetes közösségben.

Emberi hiba: az új tajvani útlevelek a kukában végzik

Travelo2017.12.29, 11:40

Megsemmisítenek Tajvanon 200 ezer, nyomdából frissen kikerült útlevelet, mert figyelmetlenség miatt nem a sziget legnagyobb nemzetközi repülõterének, hanem az amerikai fõváros repülõterének látképe került bele, és ez gúny tárgya lett az internetes közösségben.

Ismét kék lesz a brit útlevél

Nagyvilág2017.12.22, 16:16

Nagy-Britannia az EU-tagság megszûnése után újból meghonosítja a hagyományos kék brit útlevelet a jelenlegi bordó helyett. A brit belügyminisztérium pénteki bejelentése szerint várhatóan 2019 októberétõl kerül forgalomba ismét a kék brit útlevél.

Az ország, ahol bitcoinnal lehet fizetni az állampolgárságért

Gazdaság2017.10.13, 16:03

A bitcoin napjaink egyik legellentmondásosabb fizetõeszköze. Vannak, akik forradalmi valutáról beszélnek, amely nélkülözi minden nemzet bürokratikus, fiskális kontrollját. Mások szerint a bitcoin veszélyes, és nagyobb buborékról van szó, mint amekkora a tulipánhagymák lufija volt. Vanuatu ezek ellenére merészet lépett, és sok szeretettel fogadja a virtuális pénzt.

Hamis szír útlevelek: nemzetbiztonsági vizsgálat indul

Itthon2017.09.11, 16:59

Nemzetbiztonsági bizottsági vizsgálatot kezdeményez az Iszlám Államnak terrorszervezethez köthetõen hamis szír útlevelekkel Európába érkezettek ügyében Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke.

Döbbenetes leleplezés: a terroristák akadály nélkül jutnak hamis útlevélhez Németországban

Itthon2017.08.24, 23:55

A német közszolgálati csatorna járt utána annak a kérdésnek, hogy mi a helyzet a hamis papírok piacán. A téma azért aktuális Németországban, mert a tavaly karácsonyi berlini mészárlás elkövetõjérõl kiderült, hogy 14 különbözõ személyazonosság alatt tartották nyilván a hatóságok. A ZDF sokkoló részletekre bukkant, a Facebookon kamu szír útlevélhez is hozzájutottak. A probléma mérete brutális lehet, egy rendõrségi igazgató szerint akár milliók is élhetnek hamis dokumentumokkal Németországban. 

Ismét elkészült a lista a világ legértékesebb útleveleirõl

Travelo2017.10.16, 14:34

Ismét elkészült a lista a világ legértékesebb útleveleirõl

Neme: férfi, nõ vagy más?

[origo] utazás2016.11.09, 08:42

A kanadai határátlépéskor ezentúl harmadik lehetõség is lesz.

Hamis magyar útleveleket találtak migránsoknál Görögországban

Nagyvilág2016.11.08, 18:12

Tíz migránst vett õrizetbe a görög rendõrség, hamis japán, magyar, román útlevelek voltak náluk.

Elveszett az útlevél – rohanjak a hivatalba, vagy van más megoldás?

Gazdaság2016.06.02, 16:57

Mindjárt itt a nyár, a szerencsésebbeknek egy külföldi nyaralás is belefér majd a költségvetésbe, éppen ezért érdemes már jó elõre gondoskodni arról, hogy rendben legyen az útlevelünk. Az Origo a KEKKH új szolgáltatása, a Webes Ügysegéd alkalmazás tesztelését az útlevéllel kapcsolatos elektronikus ügyintézéssel folytatja, hogy Önnek a csomagolás szünetében adódó néhány perc is elegendõ legyen erre.

Ne hagyd, hogy meghiúsuljon a nyaralásod! Ezeket a szabályokat tartsd be és idén nem lesz gond

Life.hu2016.05.20, 11:54

Veled is elõfordult már, hogy meghiúsult a nyaralásod? Mondjuk mert lebetegedtél, vagy mert idõközben szakítottál a pároddal? Esetleg elvesztetted az útleveled? Ne hagyd, hogy idén bármi közéd és a várva várt nyaralásod közé álljon!

Polt elárulta, van-e politikus érintettje a Welsz-ügynek

Itthon2016.05.07, 12:45

Neveket nem árulhat el a legfõbb ügyész a nyomozás érdekei miatt, azt viszont egy ellenzéki képviselõ kérdésére elmondta, van-e politikus érintettje a máig tisztázatlan körülmények között elhunyt Welsz Tamás vállalkozó – gyanú szerinti – okirat-hamisítási tevékenységének.

Polt szerint 100 ember érintett Welsz útlevélbizniszében

Itthon2016.04.22, 13:50

Két éve nyomoznak az idõközben máig tisztázatlan körülmények között elhunyt Welsz Tamás vállalkozó ügyében, a gyanú szerint kiterjedt okirat-hamisítási tevékenysége mintegy száz személyt érint. Neveket azonban Polt Péter legfõbb ügyész nem közölhet.

Így néz ki közelrõl az osztrák–magyar menekültpingpong

Nagyvilág2016.04.18, 20:57

Útlevéllel rendelkezõ menekültet szállítanak le a bécsi vonatról Budapesten, egy másiknak meg azt mondják az osztrák rendõrök, hogy felejtse el Magyarországot. Két embert visszaküldenek, egyet beengednek. Van, akit megpróbálnak visszatartani, de átmegy a határon. Az Origo Bicske alsó és Bécs között nézte meg, mire jutnak a Magyarországot elhagyni szándékozó menekültek.

Virágzik Athénban a hamisútlevél-piac

Nagyvilág2016.03.04, 16:00

Az embercsempészek és közvetítõik kihasználják a görög fõvárosban táborozó menekülteket.

Sokat ér a magyar útlevél

[origo] utazás2016.03.01, 16:43

A legtöbb országba a németek utazhatnak vízum nélkül.

Ügyes trükkel csempésztek menekülteket

Itthon2016.02.06, 12:56

Harminchárom magyar állampolgár ellen emeltek vádat, akik egy nemzetközi bûnszervezet tevékenységében vettek részt. A banda magyar állampolgároktól vásárolt, majd hamisított útlevelekkel csempészett Törökországból Nyugat-Európába embereket.

Verrasztó Dávid Katarban ragadt: Baj lehet belõle!

Life.hu2015.11.05, 15:17

A magyar vb-ezüstérmes úszó lehet, hogy az elhasználódott útlevele miatt az összes eddigi pontját - és ezzel a neki járó pénzdíjat is - elveszíti az úszók Világkupa-sorozatában.

Bódi Sylvi barátnõjét nem engedték fel a repülõgépre

Life.hu2015.10.31, 15:17

A szuperszexi szörfös lány, egykori glammodell ezúttal egy barátnõjével készült Nicaraguába, ám a lányt nem engedték fel a repülõgépre, mert az útlevelébõl kipottyant egy lap. 

Így fogunk utazni a jövõben

Techbázis2015.10.05, 08:12

Az önvezetõ autók már úton vannak, és a robotok is beköltöztek a hotelekbe. Most jöhetnek a hologramok, a víz alatti szállodák, és akár az ûrutazás is.

Kilenc útlevél volt a menekültnél

Itthon2015.09.23, 16:13

A röszkei tömegzavargás egyik, már elõzetes letartóztatásban lévõ gyanúsítottjánál a nyomozók a sajátján kívül még nyolc, más ember nevére kiállított útlevelet találtak - közölte az Országos Rendõr-fõkapitányság.

Jegyet csak útlevéllel lehet venni a MÁV-nál

Itthon2015.09.01, 17:03

Lassan széttárhatjuk a kezünket, és kijelenthetjük: nem értjük, hogy mi is zajlik bevándorlóügyben, ami a vízumkérdést illeti. Megpróbáltuk összeszedni, hogy 48 órán belül hogyan változott a helyzet. Nem hivatalos német álláspont szerint csak azokat engedik Németországba, akik menekültstátuszt kérnek Magyarországon, de akkor itthon kell lebonyolítani az eljárást. A MÁV tájékoztatása szerint a hatóságok csak a megfelelõ úti okmánnyal és szükség esetén vízummal rendelkezõket engedik felszállni a Nyugat-Európába közlekedõ vonatokra.