ütközet

címke rss
Busszal ütközött és meghalt egy személygépkocsi vezetője Győr-Moson-Sopron megyében

Busszal ütközött és meghalt egy személygépkocsi vezetője Győr-Moson-Sopron megyében

Busszal ütközött és meghalt egy személygépkocsi vezetője Győr-Moson-Sopron megyében, Nyúl és Écs között hétfő délután; a 82-es főutat lezárták - közölte honlapján a rendőrség.

Nándorfehérvár hőse, aki fegyvertelenül vezette diadalra seregét

Tudomány2020.06.25, 09:53

634 éve született Kapisztrán Szent János, a világraszóló nándorfehérvári diadal egyik kovácsa, aki miután a törökök felett aratott világraszóló győzelem után a keresztény táborban kitört pestissel megfertőződött Hunyadi Jánosnak  feladta az utolsó kenetet, maga is a "fekete halál" áldozatául esett. Az 1690-ben szentté avatott ferencesrendi szerzetes a magyar történelem máig egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő alakja. 

Karnyújtásnyira vagyunk a mohácsi tömegsírok megtalálásától

Tudomány2019.04.18, 23:12

A magyar történelem és a későközépkori Európa egyik legnagyobb és legfontosabb ütközetével, az 1526. augusztus 29-én Mohács közelében II. Lajos magyar és cseh király, valamint Szulejmán oszmán szultán hadai között lezajlott csatával kapcsolatosan még mindig sok a megválaszolatlan kérdés, szemben az általános közvélekedéssel. A csatatér nemrég elkezdett átfogó kutatási projektjének máris megvannak az első nagy, és sok szempontból tabudöntögető eredményei, amelyekről a kutatásvezetők közül Pap Norbert Mohácson adott tájékoztatást kedden, Fodor Pál pedig az aktuális tervekről nyilatkozott exkluzívan portálunknak.

Hollószárnyain lebegett feletted a zordon enyészet – Beszélni kezd a mohácsi csatatér

Tudomány2018.12.18, 19:46

Nemrég jelentették be, hogy az a kutatócsoport, amely a közelmúltban Szigetvár határában megtalálta Szulejmán szultán türbéjét, és a köré épült oszmánkori település romjait, hozzákezdett a mohácsi csatatér tájrekonstrukciós feltárásához, aminek máris megvannak az első eredményei. Ennek nyomán, Pap Norbert professzor szakavatott vezetésével jártuk be a „hős vértől pirosult gyásztért", a magyar történelem és a késői középkor egyik legjelentősebb ütközetének legendás helyszínét.

Nem ott zajlott a mohácsi csata, mint ahol eddig vélték

Tudomány2018.11.17, 07:52

Az 1526. augusztus 29-én lezajlott mohácsi csata a hazai történelmi emlékezet meghatározó eseményének számít. Mohács a magyar történelem egyfajta viszonyítási pontjává nőtte ki magát a csatát megelőző és az azt követő korszak megítélésben. Annak ellenére, hogy a „mohácsi vészről” és következményeiről könyvtárra való irodalom született az elmúlt másfél évszázadban, egészen napjainkig nem volt világos, hogy hol is zajlott le valójában a késői középkor európai viszonylatban is legnagyobb csatája. A Szigetvár határában Szulejmán szultán türbéjének és a köré emelt oszmánkori település romjainak megtalálásával világhírnevet szerzett kutattócsoport ...

Megtalálhatták a mohácsi csata döntő összecsapásának helyszínét

Tudomány2018.10.06, 11:17

Megtalálták az 1526-os mohácsi csata által érintett - Brodarics István, II. Lajos kancellárja krónikájában Földvár néven említett - település maradványait Majs keleti határában a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) régészei - mondta el Bertók Gábor régész az MTI-nek a helyszínen tartott bejárás előtt pénteken.

Zenta pecsételte meg a magyarországi muszlim uralom végét

Tudomány2018.09.12, 09:17

Háromszázhuszonegy éve, 1697. szeptember 11-én a délvidéki Zenta melletti síkon zajlott le a Magyar Királyság felszabadítására indított visszafoglaló háborúk - és a 17. század - egyik legvéresebb csatája. A Savoyai Jenő herceg parancsnoksága alatt álló egyesített keresztény hadak megsemmisítő vereséget mértek II. Musztafa szultán oszmán seregére, mindörökre szétfoszlatva a Porta reményét az előző évszázadban meghódított Magyarország, az „iszlám örök birtokának” visszafoglalására.

Megtalálhatják a mohácsi csata tömegsírjait

Tudomány2018.08.27, 12:13

Noha a mohácsi csata történelmünk egyik legismertebb eseménye, ám ennek ellenére még ma sem ismerjük pontosan a csata helyszínét, pár éve vita tört ki II. Lajos király halálának körülményeiről, és az sem világos, hogy a Mohácson elpusztult mintegy 15 ezer keresztény katonát hová temették, csak úgy, mint a súlyos emberveszteséget elszenvedett szultáni had török halottait. A 2015-ben Szulejmán türbéjét megtaláló pécsi kutatócsoport most arra készül, hogy a Szigetváron kialakított kutatási módszerekkel és modern technológiával választ adjon ezekre a kérdésekre.

A legendák világába tartozik Koppány felnégyelése

Tudomány2018.01.10, 22:56

Géza fejedelem halála után a kitört örökösödési viszály, amelyből Géza fia Vajk, a későbbi Szent István került ki győztesen, kulcsfontosságú esemény a magyar államalapítás előtörténetében. A történelmi hagyomány szerint István a fejedelemmé választása ellen lázadó Koppányt a seregei felett aratott győzelem után felnégyeltette. Koppány vezérről, a kora középkori magyar történelem egyik leghíresebb alakjáról közismertsége ellenére is alig tudunk valamit, személye és élettörténete a legendák homályába veszik.

Végzetes csapás érte a sivatagi rókát a homokdűnék között

Tudomány2017.11.06, 14:29

Hetvenöt éve, 1942. november 4-én Bernard Law Montgomery tábornagy 8. angol hadserege fényes győzelmet aratott a „sivatagi róka", Erwin Rommel Egyiptomba betört seregteste, a Panzerarmee felett El-Alameinnél. Az el-alameini ütközet fordulópontnak számított az észak-afrikai hadműveletek történetében. El-Alamein után nem volt többé megállás, a német sivatagi haderő súlyos veszteségeket elszenvedve egészen Tuniszig hátrált, hogy a következő év májusában letegye a fegyvert Montgomery hadai előtt. Hitler sohasem ismerte fel Észak-Afrika hadászati jelentőségét, így a német Afrika Hadseregcsoport 1943. májusi fegyverletétele értelmetlen, éés ...

Vérbe borította Angliát a viking bosszúálló

Tudomány2017.08.09, 20:24

Számos csatában tört a csontja, a lovaglási stílusa rendkívül vadnak bizonyult, és ráadásul igen magasra is nőtt. Csonttalan Ivar nevét sokféleképpen magyarázzák a viking sagák, ám egy biztos: észak ura legyőzhetetlenül élte életét.

Hihetetlen győzelem jelentett fordulópontot a háborúban

Tudomány2017.06.04, 20:55

Hetvenöt éve, 1942. június 4-én zajlott le a második világháború csendes-óceáni színterén fordulatot hozó, amerikai győzelemmel végződött Midway-szigeteki csata.

Egész hadjáratom értelmét veszti, ha lemondok Sztálingrádról!

Tudomány2022.05.05, 13:21

Hetvennégy éve, 1943. február 2-án, a Sztálingrádnál körbezárt 6. német hadsereg megmaradt katonái, mintegy 91 ezer fő, letette a fegyvert a szovjet diktátor nevét viselő, halálos katlanná vált város romjai között. A világtörténelem leghosszabb ideig tartó, minden képzeletet felülmúlóan kegyetlen utcai harcaiban a Wehrmacht olyan megrendítő vereséget szenvedett el, amelyet többé már nem volt képes kiheverni. Sztálingrád presztízsharccá változott ostroma fordulópontot jelentett a második világháború történetében. Hitler végleg elvesztette a hadászati kezdeményezést a keleti fronton, Sztálingrád után már csak idő kérdése volt a Harmaddik ...

Mohács rendhagyó emlékezete

Tudomány2016.08.29, 19:39

Napra pontosan 490 éve, 1526. augusztus 29-én zajlott le a mohácsi ütközet, amelyre mind a mai napig úgy tekintünk, mint a magyar történelem egyik végzetszerű eseményére. De valóban Mohács volt-e a hanyatlás fordulópontja a középkori magyar királyság történetében? És vajon mennyiben volt szükségszerű a mohácsi síkon Szulejmán hadaitól elszenvedett vereség? A Mohácshoz vezető út nem érthető meg a korabeli Európa nagyhatalmi és a Magyar Királyság akkori belső viszonyai nélkül.

Holttesteket árultak a lovagkor utolsó csatája után

Tudomány2015.12.28, 09:15

A 16. század elején a paviai csatában, a Habsburg–Valois küzdelmek utolsó fejezeteként, az arrogáns francia és a német lovagok utoljára vezényeltek rohamot egymás ellen. Évtizedek óta fennálló ellentétet próbáltak dűlőre vinni, de nem sejtették, hogy az ütközet végén holttesteikben jól jövedelmező üzletet látnak majd az élelmes győztesek.

Előző
  • 1
Következő