UTE

címke rss

Szeptemberig kell csak várni az UTE-FTC hokirangadóra

Sport2019.08.05, 16:23

A sorozat honlapján hétfőn közzétett bejelentés szerint az alapszakasz négy találkozóval rajtol: a címvédő FTC-Telekom a Gyergyói HK-t látja vendégül, az UTE a Hokiklub Budapesttel játszik, míg a Fehérvári Titánok a Dunaújvárosi Acélbikákkal találkoznak. A Vasas lesz az első csapat, amely erdélyi túrára indulhat, a brassói Coronával a nyitónapon, a tavalyi döntős Sport Club Csíkszeredával másnap játszik majd.

Továbbra sem nyugodt a helyzet az UTE és a futballklub között

Sport2019.07.30, 19:34

Az Újpesti Torna Egylet az Újpest FC javára öt évre lemondott a címerrel kapcsolatos használati, értékesítési és hasznosítási jogairól. Ám ezzel nem ért véget a két sportklub közötti vita, de ahhoz, hogy a teljes tárgyalássorozat eredményes legyen, jobb kommunikációt szeretne a két egyesület között a futtballcsapat vezetősége. 

Lezárulhat az újpesti címervita, az UTE hatalmas gesztust tett

Sport2019.07.26, 16:00

Az Újpesti Torna Egylet az Újpest FC javára öt évre lemondott a címerrel kapcsolatos használati, értékesítési és hasznosítási jogairól.

Az újpesti fociszurkolók visszakaphatják szeretett címerüket

Sport2019.07.12, 16:32

Tárgyalások kezdődtek az Újpesti Torna Egylet és az Újpest FC között a klub hagyományos címerének visszaállítása érdekében. 

Az UTE nem fogadja el a Kúria döntését, továbbra is a régi címert követeli

Sport2019.05.30, 13:29

Az Újpesti Torna Egylet (UTE) nem fogadja el a Kúria szerdai döntését, amely szerint az Újpest FC labdarúgócsapata megtarthatja megváltoztatott címerét.

Ilyen szép gólt még soha nem szereztek a magyar bajnokságban - videó

Sport2019.02.22, 15:27

A Debrecen tíz gólt hozó mérkőzésen múlta felül a vendég Újpestet a jégkorong Erste Liga középszakaszában, a felsőház csütörtöki esti mérkőzésén. A vereség ellenére azért volt minek örülnie a lila-fehér csapatnak is, ugyanis hihetetlenül szép gólt lőtt a fővárosi együttes csatára.

Méltó körülmények között készülhet az ötszörös olimpiai bajnok kajakos

Sport2019.02.13, 13:59

Jelentős bővítéssel folytatódik a sportág első olimpiai bajnokairól elnevezett UTE-létesítmény felújítása Óbudán. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) vagyonkezelésében működő Urányi-Fábián vízitelep új épületrésszel gazdagodik, így a szakosztály versenyzői ősszel már lényegesen jobb körülmények között kezdhetik meg az alapozást. A beruházás forrásait az anyaegyesület és az MKKSZ közösen teremtette elő.

Az Újpest nyerte a klubok olimpiai pontversenyét

Sport2019.02.13, 09:15

Az egyesületek 2018-as pontversenyét a világ- és Európa-bajnokságokon olimpiai számokban elért eredmények alapján az Újpesti Torna Egylet nyerte (43,5 pont) a BHSE (33,39) és az MTK (21,4) előtt - a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) számítása szerint.

Ijesztő sérülést szenvedett az UTE játékosa a Fradi ellen - videó

Sport2019.01.29, 16:22

Az éllovas Ferencváros idegenben 5-4-re győzött a városi rivális Újpest ellen a jégkorong Erste Liga középszakaszában, a felsőház hétfő esti rangadóján, ám nemcsak a vereség miatt volt rossz napja a lila-fehér csapatnak.

A BRSE röpicsapata könnyedén intézte el az UTE-t

Sport2019.01.27, 18:21

A címvédő Békéscsaba három játszmában verte a vendég UTE csapatát a női röplabda Extraliga vasárnapi mérkőzésén.

Négy szettben nyert az éllovas Vasas női röplabdacsapata

Sport2018.12.14, 21:23

Az éllovas Vasas négy szettben győzte le a vendég UTE csapatát a női röplabda Extraliga pénteki mérkőzésén.

Győzött az UTE a jégkorong Erste Ligában

Sport2018.12.10, 22:47

Az UTE a papírformának megfelelően 4-1-re legyőzte a sereghajtó Vasast a jégkorong Erste Liga hétfői mérkőzésén.

Női röplabda: hatalmas meglepetésre kikapott otthon a Nyíregyháza

Sport2018.12.08, 20:44

A Nyíregyháza nagy meglepetésre 2-0-s vezetésről kikapott hazai pályán a Jászberény csapatától a női röplabda Extraligában, szombaton.

Előnyben a Vasas női röplabdacsapata a Challenge-kupában

Sport2018.11.28, 21:21

A Vasas otthon nyert, az UTE idegenben kikapott a női röplabda Challenge Kupában, a főtábla első körének első, szerdai összecsapásán.

Az UTE győzelmével zárult a jégkorong Visegrád-kupa

Sport2018.11.05, 22:38

A vendégek sikerét hozta a jégkorong Visegrád-kupa hétfői zárómérkőzése, a Dunaújváros-Újpest összecsapás, amely egyben Erste Liga-találkozó is volt.

Röpiszenzáció: az UTE kiütötte az ötszörös címvédő Békéscsabát

Sport2018.10.06, 22:22

Óriási szenzációt hozott a női röplabda Extraliga első fordulója. A tavalyi bronzérmes UTE 3-0-ra legyőzte az ötszörös címvédő Békéscsaba együttesét az újpesti Tungsram Csarnokban, amely úgy tűnik, elátkozott helyszín lett az utóbbi időben a BRSE számára.

Meghalt az Újpest fiatal focistája

Sport2018.05.01, 10:07

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Molnár Emánuel Erik, az UTE Labdarúgó Akadémiájának 17 éves játékosa. A klub hivatalos oldala közleményben tudatta a tragédiát. Egykori és jelenlegi csapattársai is gyászolják a labdarúgót, akire május 1-jén gyertyagyújtással emlékeznek.

Női röplabda: győzött a Nyíregyháza és az Újpest

Sport2018.03.09, 20:40

A Nyíregyháza hazai és az Újpest idegenbeli sikerével ért véget pénteken a középszakasz a női röplabda Extraligában.

Az UTE az alapszakasz-második a női röplabda Extraligában

Sport2018.03.03, 20:32

A címvédő Békéscsaba győzelemmel zárta az alapszakaszt, miután hazai pályán négy játszmában nyert a Nyíregyháza ellen.

Újpesti címervita: az UTE kezdeményezte a végrehajtást

Sport2018.02.14, 17:19

Az Újpesti Torna Egylet (UTE) kezdeményezte a másodfokú bírósági ítélet végrehajtását az Újpest FC-vel szemben fennálló címervitában.

Megalakult az UTE eSport szakosztálya

Sport2018.02.13, 16:22

Az Újpesti Torna Egylet (UTE) is megalakította eSport szakosztályát, az MTK és a Bp. Honvéd után a fővárosi klubok közül harmadikként. Ezt Őze István, az UTE klubigazgatója és Zsigmond Barna Pál, Újpest alpolgármestere jelentette be kedden a budapesti sajtótájékoztatón.

Elképesztően fordulatos meccsen győzte le a BRSE az UTÉ-t az Extraligában

Sport2018.02.12, 22:45

Elképesztő küzdelmet és fordulatokat hozott a női röplabda Extraliga hétfői rangadója, a Linamar-BRSE – Újpest összecsapás. Az UTE 1-0-ra és 2-1-re is vezetett, innen fordított nagy nehézségek árán a címvédő egy sokáig felejthetetlen mérkőzésen.

Az UTE legyőzte a Nyíregyházát a női röplabda Extraligában

Sport2018.01.25, 20:28

Az Újpest hazai pályán nagy csatában, 3-2-re győzött a Nyíregyháza ellen a női röplabda Extraliga csütörtöki mérkőzésén.

25 évre az Újpest FC-é lehet a Szusza Ferenc Stadion

Sport2017.12.14, 15:46

A magyar élvonalbeli labdarúgó bajnokságban szereplő Újpest FC bizakodva várja a döntést a stadionbérleti szerződés 25 évre történő meghosszabbításával kapcsolatosan. Akár már a napokban hosszú távon biztosítva lehet a lila-fehér klub otthona a Megyeri úton.

Szenzáció: 88 meccs után vesztettek bajnokit a békéscsabai röpis lányok

Sport2017.12.09, 22:46

Hatalmas meglepetésre kikapott a Linamar-BRSE női röplabda csapata Újpesten, a magyar bajnokságban. Erre 88 meccse, egészen pontosan 2015. május 10. óta nem volt példa, akkor a Vasas tudta legyőzni a Békéscsabát a bajnoki döntő harmadik mérkőzésén.

Másodfokon az UTE-nak adott igazat a bíróság a címervitában

Sport2017.12.08, 16:05

Az augusztus végén született elsőfokú döntéssel szemben pénteken egy háromtagú bírói testület másodfokon az Újpesti Torna Egyletnek adott igazat az Újpest FC-vel szemben indított személyiségi jogi perben, melyet utóbbi által bevezetett új címer miatt indított az UTE.

Hatmilliárdos kormányzati sporttámogatás érkezik Újpestre

Sport2017.11.15, 17:29

Hatmilliárd forintos kormányzati támogatással újulhatnak meg 2020-ig Újpest, illetve az UTE sportlétesítményei.

Az FTC szétlövés után, az UTE könnyedén nyert az Erste Ligában

Sport2017.10.20, 21:13

A legutóbb ezüstérmes MAC Budapest 6-3-ra győzött Dunaújvárosban a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján, az Újpest szintén fölényes győzelmet aratott az újonc és sereghajtó osztrák Vienna Capitals felett, míg az FTC szétlövés után nyert a Fehérvári Titánok otthonában.

Erdélyi győzelmek az Erste Ligában

Sport2017.10.07, 20:35

Az UTE Csíkszeredán, a Dunaújváros a Brassó otthonában kapott ki a jégkorong Erste Liga szombati játéknapján.

Döntött a törvényszék az Újpest FC új címeréről

Sport2017.08.31, 21:11

Az Újpesti Torna Egylet (UTE) első fokon elveszítette az Újpest FC-vel szemben indított személyiségi jogi perét, így a futballklub továbbra is használhatja az új címert.

Berki Krisztián a róla elnevezett elemet próbálgatja

Sport2017.07.25, 16:24

Ősszel négy versenyen indul Berki Krisztián, az UTE olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornásza.

Folytatódik a címervita az Újpestnél

Sport2017.07.10, 13:20

Az Újpesti Torna Egylet hétfői közleményébe ismételten és nyomatékosan felszólította az Újpest FC labdarúgóklub vezetőit - Gyarmati Eszter ügyvezetőt és Roderick Duchatelet tulajdonost -, hogy azonnali hatállyal szüntessék meg a törvénysértő címerhasználatot.

Az UTE megnyugtatta a focicsapat feldühödött szurkolóit

Sport2017.06.27, 18:39

Ahogy azt korábban megírtuk, hétfőn az Újpest FC tulajdonosa, Roderick Duchatelet és ügyvezetője, Dr. Gyarmati Eszter a klub honlapjának adott interjúban elmondta, az idei szezonban a csapat mezére új címer kerül, és a szurkolók segítségét kérte abban, hogy a három lehetséges logó közül kiválaszthassák a legmegfelelőbbet.

Előnyben a címvédő

Sport2017.03.04, 21:56

A címvédő DVTK 4-2-re verte hazai jégen az UTE-t a jégkorong MOL Liga elődöntőjének harmadik mérkőzésén, így 2-1-re vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

Eldőlt: Újpesten lesz az Újpest-Fradi

Sport2017.02.23, 20:29

A Nemzeti Sportközpontokkal folytatott sikeres tárgyalássorozatot követően csütörtök este eldőlt, hogy az Újpest FC labdarúgócsapata közel egy év után visszatér otthonába, a Szusza Ferenc Stadionba.

Lehet, hogy mégis otthon fogadhatja az Újpest a Ferencvárost

Sport2017.02.14, 18:29

Őze István klubelnök szerint az UTE lemondott a Szusza Ferenc Stadion fejépületének használatáról, így megkezdődött a tárgyalás az újpesti labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság és a létesítmény jelenlegi vagyonkezelője és üzemeltetője, a Nemzeti Sportközpontok között.

Széles Sándort kirúgta az UTE

Sport2016.11.07, 08:44

Nem tartanak igényt a továbbiakban az UTE úszószakosztályánál Széles Sándor edzői munkájára.

Az UTE nem örül, hogy az Újpest FC valótlan tényeket állít

Sport2016.11.03, 13:02

Az Újpesti Torna Egylet (UTE) vállalhatatlannak nevezte az Újpest FC által az elmúlt napokban, a Szusza Ferenc Stadion felújításával kapcsolatban megjelentetett sajtóközleményeket, amelyektől elhatárolódik.

Berki Krisztiántól még nem láthatjuk a róla elnevezett elemet

Sport2016.10.04, 13:27

Még nem építette bele a gyakorlatába a róla elnevezett elemet Berki Krisztián, a 2012-es londoni olimpián lólengésben aranyérmes tornász, aki egy év kihagyás után tért vissza, és a hétvégi, szombathelyi világkupán is versenyezni szeretne.

Elhunyt az újpesti klublegenda

Sport2016.08.11, 12:03

Nyolcvankét éves korában elhunyt Rajna Károly, az UTE örökös bajnoka, a labdarúgó-szakosztály korábbi elnöke.

Londoni bajnokokkal hosszabbított az Újpest

Sport2016.07.22, 11:55

Kozák Danuta, Berki Krisztián és Gyurta Dániel mellett még számos sportolóval írt alá 2020-ig szóló szerződést az előző olimpia legeredményesebb klubja.

Ami Hosszúnak nem kell, Gyurtának megtisztelő

Sport2016.02.02, 12:52

Az Újpesti Tornaegylet utánpótlás-nevelésére fordítja a Magyar Úszószövetségtől kapott támogatásának egy részét Gyurta Dániel, az UTE olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszója.

Összerúgta a port az Újpest az Újpesttel

Sport2015.12.09, 18:19

Az Újpesti TE szerint az Újpest FC labdarúgóklub jogellenesen mondta fel a két fél közötti együttműködési megállapodást.

Miskolci trófeákat raboltak a lilák

Itthon2015.02.27, 14:07

Megvertek több miskolci focidrukkert, és sáljaikat is elvették a decemberi mérkőzésre érkező UTE-szurkolók. Rablás miatt állhatnak bíróság elé.

A víz alól húzza ki a kormány a sportklubokat

Gazdaság2013.11.19, 10:42

Sportlétesítményekre és működésre kapnak pénzt a legnagyobb fővárosi klubok, amelyektől még az adósságot is átvállalja az állam. A kormány bőkezűsége nem áll meg itt, mert még állami ingatlanok fenntartása is átkerülhet az egyesületekhez. Egyelőre csak egy megállapodást kötöttek meg a hatból, így nem tudni, mennyi lesz a program végszámlája. De az már most látszik, hogy nem kevés: csak az MTK esetében több mint 8 milliárd forintra tett vállalást a kormány.

A Fradi százmilliót kap az államtól

Archívum2013.06.12, 16:23

Százmillió forintot kap a Ferencvárosi Torna Club az utánpótlás-nevelésre, az UTE pedig 20 millió forintos támogatásban részesül vízisporttelepének árvíz utáni helyreállítására - döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés.

Kozák Danuta Újpestre igazolt

Sport2013.01.22, 14:11

Kozák Danuta kétszeres olimpiai bajnok kajakos kedden a 2016-os riói játékokig érvényes szerződést kötött az Újpesti Torna Egylettel.

Gyurta még nem tartozott ilyen nagy és erős klubhoz

Sport2012.11.23, 13:34

Gyurta Dániel olimpiai és világbajnok úszó, valamint Őze István, az idén 127 éves Újpesti Torna Egylet (UTE) klubigazgatója pénteken ünnepélyes keretek között aláírta azt a szerződést, amelynek értelmében a versenyző az UTE-ben folytatja a pályafutását.

Romokban hever a magyar hoki hátországa

Sport2011.05.22, 21:38

Miközben a jégkorong-válogatott a lehető legkisebb különbséggel maradt le a feljutásról, a magyar hoki bázisa szétesőben van. A hatcsapatos bajnokságból a Vasas a megszűnés szélén áll, a Ferencváros és az Újpest komoly anyagi gondokkal küzd, a jó helyzetben lévő Fehérvár és Dunaújváros pedig inkább az osztrák ligára koncentrálna. Meglehet, a Volán már csak a harmadik csapatát indítja majd az ob I-ben.

Feladta magát a rendőrségen egy férfi a balhés UTE-FTC meccs miatt

Itthon2011.01.08, 15:47

Önként jelentkezett a rendőrségen a tavalyi UTE-FTC meccs utáni verekedés egyik gyanúsítottja. A 23 éves férfi előbb mindent tagadott, majd a bizonyítékok hatására részletes beismerő vallomás tett.

Hét embert fogtak el a tavalyi balhés Újpest-Fradi meccs miatt

Itthon2011.01.05, 13:51

A tavaly szeptemberi Újpest-Fradi meccsen történt rendbontások hét feltételezett elkövetőjét fogták el a rendőrök szerdán. Egy ember, a meccs előtti késelés feltételezett elkövetője ellen országos elfogatóparancsot adtak ki.

23 embert állítottak elő az FTC-UTE meccs miatt

Itthon2010.05.01, 09:25

Huszonhárom embert állítottak elő a rendőrök a pénteki Ferencváros-Újpest labdarúgó meccsen történt rendbontások miatt. A rendezvény biztosítása közben két rendőr súlyos, egy pedig könnyű sérülést szenvedett.

Ezerkétszáz vendégszurkoló lesz a Fradi-Újpesten

Sport2010.04.29, 17:22

A rendelkezésre bocsátott 1200 vendégjegy már kedd estére elfogyott, így ennyi vendégszurkoló biztosan ott lesz pénteken a Ferencváros-Újpest labdarúgó Soproni Liga-mérkőzésen.

Újra a Celticnél a Fradi-gyilkos McStay

Sport2010.04.14, 14:00

Willie McStay visszatért Skóciába, ahol a gödörben lévő Celtic ideiglenesen kinevezett vezetőedzőjét, Neil Lennont segíti tanácsaival. A Scottish Sun című napilapnak nyilatkozva a tréner elmondta: a fogadóirodák kedvező oddsai ellenére nem pályázik Lennon helyére, sokat tanult Újpesten, bár sajnálja, hogy a szerdai, ZTE elleni Magyar Kupa-meccsen már nem ő vezetheti sikerre a budapesti csapatot. Örül, hogy az FTC elleni győzelem után egyből legendának és Fradi-gyilkosnak nevezték az újpesti drukkerek, az viszont bántja, hogy Sándor Györgyöt a megkérdezése nélkül adták el.

A Szeged 17, a Honvéd 18 gólt lőtt a pólóbajnokságban

Sport2009.01.24, 21:13

A címvédő Vasas, valamint az Újpest, a Szeged és a Honvéd is magabiztosan verte szombati ellenfelét a férfivízilabda ob I-ben.

Újra tatamin a barcelonai nagy négyes

Sport2008.12.05, 00:39

Nem akármilyen csemegét kínál a cselgáncsozók idei csapatbajnoksága, mert az UTE Megyeri úti csarnokában szombaton a paksi Atomerőmű SE együttesében tatamira lép az 1992-es barcelonai olimpia négy magyar dobogósa, az aranyérmes Kovács Antal, az ezüstérmes Csák József és Hajtós Bertalan, a bronzérmes Csősz Imre, továbbá még a Kovácshoz hasonlóan világbajnok Braun Ákos is.

Könnyed BSE-siker a Gödöllő ellen

Archívum2008.11.02, 20:26

Az UTE a Miskolc vendégeként, a BSE pedig hazai környezetben a Gödöllő elleni rangadón nyert 3-0-ra a női röplabda NB I-es ligabajnokságban. A Nyíregyháza a Kaposvárt verte 3-0-ra, míg a Vasas a Békéscsabát győzte le 3-1-re.

Háromgólos újpesti siker a címvédő MTK ellen

Sport2008.10.04, 20:42

Az Újpest háromgólos győzelmet aratott a címvédő MTK ellen a labdarúgó Soproni Liga tizedik fordulójában, ezzel megerősítette pozícióját a tabella élén.

Pék kezébe került az irányítás Újpesten

Archívum2008.06.10, 15:00

A klub hivatalos honlapja szerint az UTE egykori legendás játékosa, Pék György lesz az élvonalbeli jégkorongcsapat vezetőedzője. A szakember Ivan Dornictól veszi át az irányítást, segítője Baróti Zsolt lesz.

Öttusa váltó ob: UTE- és Honvéd-siker

Archívum2008.02.28, 20:22

A férfiak versenyét az UTE, a nőkét a Honvéd nyerte az öttusázók budapesti nyílt váltó országos bajnokságán, amelyen három külföldi együttes is indult.

Nagy Orsolya 12. a budapesti kard Vk-n

Sport2008.02.24, 23:54

Legjobb magyar versenyzőként Nagy Orsolya a 12. helyen végzett a budapesti női kard Világkupán. Az UTE vívónője továbbra is olimpiai kvótát érő helyen áll a kvalifikációs rangsorban.

A Csata nyerte a férfi tőrt Gödöllőn

Archívum2007.12.16, 19:50

Az MTK (női tőr és női párbajtőr), a Csata (férfi tőr), az UTE (női kard), a Vasas (férfi kard) és BVSC (férfi párbajtőr) szerzett aranyérmet a csapatversenyek során a vívók gödöllői országos bajnokságán.

Berki Világkupát nyert lólengésben

Archívum2007.10.27, 19:58

Stuttgartban ugyanabban a csarnokban, ahol szeptember elején ezüstérmet szerzett a tornász világbajnokságon, Berki Krisztián szombaton aranyérmes lett: az UTE versenyzője Világkupa-viadalt nyert lólengésben.

Berki: Az egyik szemem sír, a másik nevet

Sport2007.09.12, 12:09

A lólengésben már kétszeres Európa-bajnok Berki Krisztián élete legnagyobb sikerének tartja, hogy a stuttgarti torna vb-n ezüstérmes lett a kínai Hsziao Csün mögött. Ám az UTE 22 éves versenyzője sajátságos helyzetben van, hiszen a jövő évi pekingi olimpiára nem jutott ki, ehhez a világbajnokságot is meg kellett volna nyernie.

Tornagála Újpesten

Sport2007.06.11, 13:49

A "lólengés, mint speciálisan magyar tornaszer tiszteletére" mottóval csütörtökön tornagálát rendez az UTE. A lila-fehérek Jégcsarnokában ott lesznek a lólengés korábbi magyar klasszisai, így Magyar Zoltán, Borkai Zsolt és Guczoghy György; az UTE újdonsült Európa-bajnoka, Berki Krisztián pedig bemutatóval is kirukkol.

Berki Gentben is verhetetlen volt lovon

Sport2007.05.13, 21:26

Az amszterdami Eb-n aranyérmes, s immár kétszeres Európa-bajnok Berki Krisztián a genti Világkupán is legyőzhetetlennek bizonyult lólengésben. Az UTE versenyzője sorrendben ötödik versenyén állhatott a dobogó legmagasabb fokára.

Berkiben még van egy tized

Archívum2007.05.01, 19:37

Berki Krisztián bevallottan a lólengés aranyérméért ment, és hétfőn azzal is érkezett haza az amszterdami tornász Eb-ről. Az UTE még csupán 22 éves, de immár kétszeres Európa-bajnok versenyzője sokat nem pihenhet, hiszen jövő hét végén már a genti Világkupán szerepel, s meglehet, hogy itt megmérkőzik legnagyobb riválisával, a világbajnoki címvédő kínai Hsziao Csünnel is.

Berki lólengésben Európa-bajnok

Sport2007.04.30, 01:55

Akárcsak a selejtezőben, a vasárnapi döntőben is Berki Krisztián volt a legjobb lólengésben az amszterdami tornász Európa-bajnokságon, így az UTE 22 éves versenyzője a 2005-ös debreceni Eb-győzelme után másodszor lett Európa-bajnok. Női ugrásban Korcsmáros Enikő a hetedik helyen végzett.

Berki szenzációsan szerepel a torna-Eb-n

Sport2007.04.27, 22:01

Berki Krisztián szenzációs gyakorlatot mutatott be lólengésben az amszterdami tornász Európa-bajnokság selejtezőjében, és a legmagasabb pontszámmal jutott be a fináléba. A mezőny "fényévekkel" jár az UTE versenyzője mögött, aki vasárnap második Eb-aranyát szerezheti meg. Hetrovics Marcell pedig bekerült az egyéni összetett szombati döntőjébe, a legjobb huszonnégy tornász közé a tizenkilencedik helyen.

Bronzérmes az UTE a női LEN-kupában

Archívum2007.04.22, 16:15

A nőivízilabda LEN-kupa négyes döntőjét döntetlennel zárta az UTE-OSC-Cemelog csapata a görög Olympiakosz Pireusz ellen, így a harmadik helyen végzett a második számú európai sorozatban.

A hokidöntő kapujában a Dunaújváros

Archívum2007.02.16, 21:19

A jégkorong-bajnokság elődöntőjének második mérkőzését is elveszítette a hazai pályán játszó UTE a Dunaújváros ellen, így a DAB már 2-0-ra vezet és már csak egy győzelemre van szüksége a fináléba kerüléshez.

Döntő csatára késztette az Újpest az Alba Volánt

Sport2007.01.22, 16:36

Hosszabbítás után nyert 4-3-ra az Újpest jégkorongcsapata az Alba Volán elleni Interliga-elődöntő negyedik mérkőzésén, a Megyeri úton. A székesfehérváriak az utolsó harmadig két góllal vezettek, ekkor azonban két jól eltalált lövéssel döntetlenre mentette a rendes játékidőt az UTE, majd a ráadásban a maga javára fordította a mérkőzést, így az ötödik találkozón dől el, ki lesz a döntő résztvevője.

A Megyeri úton is győzött az Alba Volán

Sport2006.03.15, 15:32

A jégkorong Borsodi Liga idei döntőjében először született idegenbeli győzelem: az Alba Volán-FeVita az UTE otthonában nyert magabiztosan, 4-1-re. Ocskayék így pénteken hazai pályán akár bajnoki címet is ünnepelhetnek.

Egyenlített az Újpest a hokidöntőben

Sport2006.03.10, 22:18

Hazai csarnokban 5-3-ra győzött az Újpest a jégkorongbajnokság döntőjének második mérkőzésén. A végig szoros és jó iramú mérkőzésen a vendég Alba Volán az utolsó harmadig esélyes volt a győzelemre, ám Ladányi vezetésével az UTE kerekedett felül, így 1-1-re áll a négy győzelemig tartó párharc.

Az Újpest sem okozott gondot a Dominónak

Sport2006.02.13, 14:11

A férfivízilabda-bajnokság 13. fordulójában a címvédő DOmino-BHSE hazai medencében 19-12-re nyert az UTE ellen. A mérkőzésen az újpesti Varga Tamás nyolc gólt szerzett, míg a házigazdáknál az egyaránt négy-négy találatig jutó Benedek Tibor és Biros Péter volt a legjobb.

Molnár és Győrffy is Moszkvába ugrott

Sport2006.01.28, 21:42

Molnár Krisztina a női rúdugrásban 445 cm-es eredménnyel győzött a budapesti nemzetközi fedett pályás atlétikai versenyen, s ezzel az eredménnyel teljesítette a márciusi moszkvai világbajnokság kiküldetési szintjét is. Az UTE versenyzőjének az országos csúcsot jelentő 455 cm-es magasságon három biztató kísérlete volt a Téli sátorban. Győrffy Dóra női magasugrásban 194 cm-rel ugyancsak vb-résztvevő lett.

Meccs nélkül került hátrányba az UTE az Interligában

Sport2006.01.18, 21:00

Bár hivatalos értesítés még nem érkezett a hazai jégkorongszövetségbe, Kovács Zoltán főtitkár arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy az Interliga versenybizottsága a Slavija Ljubljanát jelölte meg az UTE elleni negyeddöntő első, szerdán esedékes mérkőzésének győzteseként, mivel a lila-fehérek nem utaztak el a szlovéniai találkozóra.

Nem játssza le az Újpest az Interliga-meccsét

Sport2006.01.17, 18:50

Az UTE jégkorong-szakosztályának vezetősége úgy döntött, hogy a csapat szerdán nem utazik el a Slavija Ljubljana elleni Interliga-negyeddöntő első, idegenbeli mérkőzésére. A lila-fehér együttes azért határozott így, mert szombaton még azt a tájékoztatást kapta, hogy az Alba Volán-FeVita ellen kell pályára lépnie. A fővárosiak ennek tudatában kezdték meg a szervezést, így például a jegyek árusítását is.

Hosszabbítás után nyert az UTE hokicsapata

Sport2006.01.06, 21:09

Az Újpest hosszabbítás után nyert a DAC Invitel vendégeként, míg az Alba Volán-FeVita egy góllal kikapott az Acroni Jesenice otthonában a jégkorong Interligában.

Rangadót nyert a Volán, jól hajrázott az UTE

Sport2006.01.05, 08:26

Nagy csatában szerezte meg a győzelmet az Alba Volán a DAC-Invitel ellen a jégkorong Interligában, de nem volt fájdalommentes a rangadó, mert Bedő játékvezető sérülése miatt rövid kényszerszünetet is beiktattak a csapatok az első harmad végén. A másik meccsen az Újpest a hajrában fordított a Medvescak Zagreb ellen.

Pólótornával indít az UTE és a Domino

Archívum2006.01.02, 16:04

Keddtől csütörtökig négycsapatos vízilabda-viadalnak ad otthont a Hajós Alfréd Sportuszoda. A margitszigeti létesítményben a Sziget Grand Prix elnevezésű versenyen a házigazda Dermax-UTE-VB Leasing mellett a magyar bajnok Domino BHSE, az orosz Szintez Kazany és a szerb-montengrói VK Partizan-Raiffeisen Beograd száll medencébe. Ismerkedjünk meg a résztvevőkkel!

Braun a vb után az ob-t is megnyerte

Sport2005.10.15, 20:22

A válogatott kerettagok közül többen is kihagyták cselgáncsozók szombati országos bajnokságát, ám az újdonsült világ- és Európa-bajnok tatamira lépett az UTE Megyeri úti csarnokában, s ahogy "illett", meg is nyerte a 73 kg-os súlycsoport küzdelmeit.

Braun mégsem hagyja ki a cselgáncs ob-t

Sport2005.10.13, 09:15

Szombaton az UTE Megyeri úti csarnokában rendezik meg a cselgáncs magyar bajnokságot, de a válogatott versenyzők inkább már az egy héttel később sorra kerülő debreceni csapat Eb-re hangolnak. Az újdonsült világ- és Európa-bajnok Braun Ákos azonban az ob-n is tatamira lép.

Nem történt meglepetés a pólókupában

Archívum2005.09.04, 16:15

A Szeged, az Eger, a Vasas és a Honvéd egyformán százszázalékos teljesítménnyel, mindhárom csoportmérkőzését megnyerve jutott be a legjobb nyolc közé a férfi vízilabda Malév Magyar Kupában.

Németi bronzérmes a kadett boksz-Eb-n

Archívum2005.06.23, 17:14

Csütörtökön már az elődöntőket rendezték - hat súlycsoportban - a siófoki 10. ökölvívó kadett Európa-bajnokságon. Egyetlen magyar versenyző lépett szorítóba, Németi Tibor 80 kg-ban, azonban az UTE versenyzője az első menet után feladta a kilátástalan küzdelmet.

Németi már érmes a kadett boksz-Eb-n

Archívum2005.06.21, 20:53

A keddi negyeddöntőkben érdekelt öt magyar versenyző közül a 80 kg-ban szereplő Németi Tibornak sikerült bejutnia az elődöntőbe a Siófokon zajló tizedik kadett amatőr ökölvívó Európa-bajnokságon. Az UTE 16 éves reménysége óriási küzdelemben, segédpontokkal nyert az azeri Aszim Iszkandarov ellen, s már biztosan érmes.

Botrányos zárás a vívóbajnokságon

Sport2005.06.13, 21:50

Botrányosan fejeződött be a vívók országos bajnoksága a Nemzeti Sportcsarnokban: a férfitőr-csapatok döntőjét megnyerő MTK-t kizárták, mert az utolsó asszót követően Huszka Zsombor örömében elhajította a sisakját, a nőikard-csapatok fináléjában pedig az UTE egyik edzőjét kellett kiküldeni a teremből, mert nem megengedhető hangnemet ütött meg a zsűrivel szemben.

Huszonhárom gólt lőtt a Domino

Archívum2005.03.18, 21:45

23-1-re győzte le a listavezető Domino-BHSE a sereghajtó, s mindeddig pont nélküli SZIE-Ybl-Kar együttesét a vízilabda-bajnokság pénteki játéknapján, míg az UTE ugyancsak simán verte a Szentest.

Két címvédés a vívó-ob zárónapján

Sport2005.01.17, 07:47

Hétfőn délután a Nemzeti Sportcsarnokban három csapatversennyel befejeződött a vívók idei országos bajnoksága. A zárónapon a három fináléban hat különböző egyesület volt érdekelt, s a Törekvés (férfi tőr), a BHSE (női tőr) és az UTE (női kard) nyert aranyat. Utóbbi két csapat megvédte tavalyi elsőségét.

Kettős magyar siker a pólós Euroligában

Archívum2004.12.12, 15:28

A TEVA-VasasPlaket és a Domino-BHSE is győzött a férfivízilabda Euroliga második fordulójában. A piros-kék együttes a szerb-montenegrói Nist verte 11-6-ra a Komjádi uszodában, míg a címvédő Honvéd 7-4-re nyert az Olympiakosz Pireusz ellen Athénban. A LEN-kupában a Szeged bravúros, 7-6-os  idegenbeli sikerrel, s ily módon kettős győzelemmel jutott be a legjobb nyolc közé, az UTE viszont hiába győzte le 10-6-ra az olasz Camoglit, a múlt heti ötgólos vereség után ez kevésnek bizonyult a folytatás kiharcolásához. Szintén emelt fővel búcsúzott a Ferencváros: Bíró Attila együttese a kétgólos hazai vereség után a vasárnapi visszavágón 9-8--ra ...

Korcsolyázóink jégre viszik a Diótörőt

Sport2004.12.09, 17:37

A junior vb-ezüstérmes Hoffmann Nóra, Elek Attila jégtánckettős főszereplésével, s többek között az Eb-4. Póth Diána közreműködésével elevenedik meg a jégen Csajkovszkij híres balettje, a Diótörő. Az előadásokra az év végén az UTE jégcsarnokában kerül sor.

Az Egertől is kikapott a Fradi pólócsapata

Sport2004.12.05, 15:46

Egy nappal azután, hogy a Vasas ellen elveszítette bajnoki veretlenségét, Egerben is kikapott a Betonút-FTC. A Szeged szoros mérkőzésen minimális különbséggel verte a BVSC-t, az UTE Szentesen nyert, a Domino, a Vasas és az OSC ellenfelét alaposan megszórva diadalmaskodott a vízilabda ob I szombati játéknapján. 

Először nyert a pólóbajnokságban a BVSC

Archívum2004.11.20, 21:43

Nem történt meglepetés a férfivízilabda-bajnokság szombati fordulójában, a bajnok Domino nyolc góllal győzött az UTE ellen, az FTC-nek nem okozott gondot hazai pályán a Szolnok elintézése, míg a Vasas két negyedet is megúszott kapott gól nélkül az OSC ellen. A legnehezebb dolga az Egernek volt, ám Gerendás György csapata sikerrel zárta a szegedi túrát, a BVSC pedig megszerezte első győzelmét.

UTE-pólósiker a Szőnyi úton

Archívum2004.11.13, 20:14

Az UTE háromgólos győzelmet aratott a BVSC vendégeként a férfivízilabda ob I szombati mérkőzésén.

Kikapott a Vasas pólócsapata Egerben

Archívum2004.11.06, 23:29

Az Eger hazai környezetben legyőzte a Vasast a férfivízilabda-bajnokság szombati rangadóján. BVSC meglepetésre kétgólos vereséget szenvedett az OSC-től, a Szeged meglepően magabiztosan múlta felül az UTE alakulatát.

Gera Angliában sem titkolja drogos múltját

Sport2004.10.12, 15:19

Gera Zoltán igazán boldognak mondhatja magát, hiszen a világ egyik legerősebb bajnokságában ünnepelt sztár lett, s csapatkapitányként Lothar Matthäus válogatottjának az egyik legbiztosabb tagja. Persze az egykori ferencvárosi kedvenc birminghami sikereire minden bizonnyal büszkébb, hiszen a nemzeti csapat legutóbb Svédországban sima, 3-0-s vereséget szenvedett, a West Bromwich Albion viszont az előző fordulóban éppen Gera parádéjának köszönhetően gyűjtötte be első győzelmét a Premier League-ben.

FTC-vereség a pólós Euroligában

Sport2004.10.02, 23:03

Három győzelem után kikapott a Ferencváros a férfi vízilabda Euroliga budapesti selejtezőcsoportjában: a zöld-fehéreket az olasz Brescia győzte le hosszabbítás után 7-6-ra. A Magyar Kupában az Eger, a Domino és a Vasas is kettős győzelemmel jutott a négy közé.

Visszakapta jégpályáját az UTE

Sport2004.01.30, 15:56

Szombattól ismét használhatják a sportolók és a gyerekek a Megyeri úti fedett jégpályát. Pénteken a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, a Sportfolió Kht., a Magyar Jégkorong Szövetség és az UTE képviselői kompromisszumra jutottak a december 22-én átadott csarnok ügyében.

Előző
  • 1
  • 2
Következő