utcaátnevezés

címke rss

Pokorni máshová írná fel Mádl Ferenc nevét

Itthon2016.04.02, 18:33

Két másik helyszínt javasol Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes polgármestere, olyanokat, melyeket Mádl Ferenc volt államfőről lehetne elnevezni azután, hogy a Fővárosi Közgyűlésben - a helyi lakosok tiltakozása miatt is - levették a napirendről az út átnevezését. A politikus reagált a jobboldalról őt ért vádakra is, és elárulta, mi volt a jele az óvodában.

Tarlós István nem kér a fővárosra káros államosításból

Itthon2016.04.01, 12:32

Az aktuális budapesti eseményekről, a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén hozott döntésekről számolt be Tarlós István főpolgármester a Budapestinfón. Szóba került a főváros által ebben a formában káros, ezért ellenzett hulladékkezelési törvény, és az is, hogy míg Göncz Árpádról városrészt neveztek el, Mádl Ferencről még utcát se.

Vannak, akiknek nem tetszik a Mádl Ferenc út

Itthon2016.03.30, 08:17

Több mint ezer aláírást gyűjtöttek a Liberálisok, hogy ne nevezzék át a fővárosban a Hegyalja utat Mádl Ferenc úttá. Kifogásolják, hogy sem a helyieket, sem az államfő özvegyét nem kérdezte meg a főváros. Azt javasolják, máshol állítsanak emléket Mádl Ferencnek.

Eltűnik egy körút Budapesten

Itthon2015.04.23, 16:10

Újabb utcaátnevezésekről dönthet a Fővárosi Közgyűlés április 29-i ülésén, így például Tom Lantosról, Zwack Péterről és Konrad Adenauerről is neveznek el közterületet. 

Bíróságra vezet a Vörös Hadsereg útja

Itthon2015.02.11, 16:43

Megjárták azok a települések, ahol a törvény által előírt határidőre nem keresztelték át a „kommunista” utcaneveket. A megyei kormányhivatalok több kis község ellen is törvényességi eljárást indítottak, ha pedig az önkormányzatok erre sem lépnek, szigorú szankciókra számíthatnak. A néhány száz lakosú, egyetlen utcából álló falvaknak azonban ez hatalmas terhet jelent.

Leszavazták, mégis lehet Moszkva park Kőbányán

Itthon2015.02.10, 09:46

Nemcsak az átkeresztelni kívánt Óhegy park lakói, de a képviselő-testület is egyhangúan utasította el, hogy Kőbányán Moszkva park legyen, de ettől még Tarlós István keresztülviheti akaratát.

Újabb utcaátnevezési hullám lehet Budapesten

Itthon2015.01.27, 21:27

A VIII. kerületben Mindszenty bíborosról, a IX. kerületben Zwack Péterről neveznek el teret. Ezenkívül még két tucat közterület kaphat a Fővárosi Közgyűlés döntése nyomán új nevet Budapesten. Ráday Mihály városvédő szerint egyre jobban fellazítják a szabályokat, újabb utcaátnevezési hullám jöhet.

Szimbólumok rabja az Orbán-kormány

Itthon2014.12.01, 10:39

Legújabban egy nemzeti zászlónappal igyekszik erősíteni a Fidesz az összefogást és az egységet, de számos más jele is van annak, hogy erősítenék a nemzeti összetartozást, gyártják ennek szimbólumait.

Civilek tiltakoznak Tarlós terve ellen

Itthon2013.02.21, 16:18

A Frankel Leó utcát át akarja nevezni Tarlós István főpolgármester, a helyiek tiltakoznak a terv ellen, és kérik a fővárosi kéviselőket, kérjék ki a tudományos akadémia véleményét, és őket is hallgassák meg.

Előző
  • 1
Következő