űrverseny

címke rss

Négyből négyszer robbant fel a titkos orosz holdrakéta

Olyan magas volt, mint a Gellért-hegy fele, és két embert szállító űrhajót, valamint egy apró holdkompot juttatott volna a Holdra az N-1 jelzésű orosz hordozórakéta. Az újonnan napvilágra került információk szerint az oroszok főleg a rossz stratégia miatt maradtak le az USA mögött a Hold felé vezető versenyfutásban.

Ötven éve startolt az első amerikai űrhajós

Archívum2011.05.05, 10:07

Csak 15 perces utat tett meg, de a világűrbe is eljutott jutott Alan Shepard, aki 1961-ben első amerikaiként végzett úgynevezett űrugrást. Shepard közel három héttel maradt le Gagarin mögött, és a Földet sem került meg.

Sokan hiszik, hogy nem Gagarin volt az első

Tudomány2016.04.12, 22:56

Armstrong soha sem járt a Holdon, filmstúdióban megrendezett átverés volt az egész, Gagarin előtt pedig már mások is feljutottak a kozmoszba, csak kudarcukat agyonhallgatták a szovjetek. Ezek a legismertebb, és vissza-visszatérő összeesküvés-elméletek az űrhajózás hőskorából, amelyben még ma is sokan hisznek.

Japán embert küld a Holdra

Tudomány2017.07.02, 13:27

2030-ban embert akar juttatni a Holdra Japán – jelentette be a távol-keleti ország űrügynöksége.

Megindult a harc a Holdért

Gazdaság2017.07.22, 17:18

Egyre több nemzet és vállalat tervezi kiaknázni a Hold ásványkincseit, köztük egy, a Földön igen ritka Hélium izotópot. Azonban az emberiség még csak gyerekcipőben jár nem csak az űr meghódítása, hanem az űrre vonatkozó jogalkotás és a felelősségvállalás terén is.

Bip-bip: a hang, amely sokkolta Amerikát

Tudomány2017.10.03, 21:16

Hatvan éve, 1957. október 4-én bocsátották fel a Szovjetunióban a világ első mesterséges holdját, a Szputnyik 1-et, s ezzel megkezdődött az űrkorszak. A szovjet siker valósággal sokkolta az USA-t és jelentősen hozzájárult a NASA 1958-as megalapításához.

A CIA mindent tudott a Szputnyik 1-ről

Tudomány2017.10.05, 13:37

Az amerikai titkosszolgálat tudott a szovjet Szputnyik műhold 50 évvel ezelőtti felküldéséről - derült ki az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) frissen megnyitott aktáiból.

Tudja-e, melyik volt az űrverseny öt legborzalmasabb katasztrófája?

Tudomány2018.08.03, 16:15

Miután a Szovjetunió 1957-ben felbocsátotta a Szputnyik-1 műholdat, az Egyesült Államok kemény űrversenyt hirdetett kommunista riválisával szemben. Az ezt követő kiélezett versengés során számos, figyelemreméltó sikert értek el mindkét oldalon: Jurij Gagarin szovjet űrhajós jutott ki elsőként a kozmoszba, Amerika pedig a holdra szállásért folytatott versenyt nyerte meg. Ám mindez számos kudarccal és halálos katasztrófákkal is együtt járt.

A Holdra szállás témájában hirdettek pályázatot diákoknak

Tudomány2018.10.14, 14:41

Jövőre lesz fél évszázada, hogy ember járt a Holdon, ebből az alkalmából pályázatot írt ki a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) általános és középiskolás diákok számára.

Csupán néhány órával élte túl a kilövést Lajka

Tudomány2018.11.03, 20:27

A Szovjetunió 1957. november 3-án Föld körüli pályára bocsátotta a Szputnyik-2 műholdat, fedélzetén egy kóborkutyával, Lajkával. Sorsa már a felbocsátáskor a pusztulás volt: az űrhajóban csupán egy hétre elegendő élelem és hat napnyi oxigén állt a rendelkezésére.

Előző
Következő