ûrutazás

címke rss

Az amerikaiak vissza akarnak térni a Holdra, és ott is maradnának

Tudomány2019.02.15, 16:26

Az Egyesült Államok mihamarabb újra embert akar küldeni a Holdra, immár állandó jelleggel és magán ûripari vállalkozások bevonásával - közölte az amerikai ûrkutatási hivatal, a NASA igazgatója csütörtökön Washingtonban egy sajtóbeszélgetésen.

Csõdbe ment a Mars-utazást ígérõ cég, mert nem dõlt be elég ember

Gazdaság2019.02.12, 15:43

Csõdbe ment a Mars One Ventures nevû vállalat, amely azzal vált híressé, hogy utazást kínált a Marsra, méghozzá életre szóló élménnyel, hiszen akiket elvittek volna a  vörös bolygóra, azokat örökre ott is hagyták volna. Szakértõk szerint a csõd várható volt, többségük szerint ez nem volt más csak egy nagy átverés, és a vállalatnak sosem volt kész terve arra, hogy miként szállítson embereket a Marsra és építsen ott kolóniát a számukra.

Milliókat költött a Pentagon ufókutatásra és láthatatlanná tevõ köpenyre

Gazdaság2019.02.02, 08:03

Nyilvánosságra kerültek az amerikai védelmi minisztérium által korábban titkosított dokumentumok, amelyekbõl kiderült, hogy a Pentagon mennyi pénzt költött furcsa és sci-fi filmekbe illõ kutatásokra.

Néhány héten belül fellõhetik az ûrbe a szupergazdagokat

Gazdaság2018.10.10, 08:53

A brit milliárdos - Richard Branson - által irányított Virgin Galactic már nagyon közel áll ahhoz, hogy elindítsa az elsõ turistákat a világûrbe. Branson szerint heteken belül megkezdõdhetnek a tesztek az ûrben, rövidesen ezután pedig már emberekkel a fedélzeten indul útjára a Virgin Galactic. Több híresség és milliárdos már korábban megvásárolta a jegyét, de állítólag továbbra is óriási a kereslet az utazás iránt.

Ez az út felér egy halálos ítélettel

Tudomány2018.10.02, 10:04

A legújabb állatkísérletek alapján a hosszú ideig tartó ûrutazások komoly veszélyt jelentenek az asztronauták szervezetére. A szakemberek most éppen azt nézték, a galaktikus kozmikus sugárzás befolyással van-e az emésztõszervrendszer egészséges mûködésére, és aggasztó információkhoz jutottak. Az eredményekrõl a kutatásban résztvevõ egyik tudóst kérdeztük.

58 éve, elsõként kerülte meg a Földet Gagarin!

She2019.04.10, 11:50

Kísértette az Istent, mint Ikarosz, aki túl közel került a Naphoz, így leesett az égbõl. Legalábbis dédnagyanyám szerint, aki rendkívül vallásos asszony volt.

Az Amazon cégvezér már 200 ezer dollárét elvisz minket az ûrbe

Gazdaság2018.07.13, 14:38

Az Amazon cégvezérhez közeli két személy a Reuters hírügynökséggel osztotta meg az információt, miszerint a Blue Origin ûrrakéta 200 és 300 ezer dollár között vinne utasokat az ûrbe.

Az elsõ ember lehet a Marson a most 17 éves Alyssa Carson

Archívum2018.07.09, 18:45

Egyáltalán nem biztos, hogy visszatér, de az sem, hogy egyáltalán eljut a Marsig a most 17 éves Alyssa Carson, akinek minden vágya, hogy a Marsra mehessen. Már megkezdték a kiképzését, várhatóan 2033-ban utazik. 

Három ûrhajóssal a fedélzetén visszatért a Szojuz

Tudomány2018.06.03, 17:34

A kazahsztáni sztyeppén ért földet vasárnap a Szojuz MSZ-07 ûrhajó leszálló egysége. Az ûrhajósok magukkal hozták oroszországi focivébé nyitómérkõzésének labdáját is.

Mi történik, ha összezárunk egy rakás embert a semmi közepén?

Tudomány2018.05.26, 13:27

Hogyan fognak a Marsra tartó ûrhajósok a semmi közepén egy lakókocsi-méretû jármûben évekig összezárva kijönni egymással? Az American Psychologist csapatmunkának szentelt tematikus számában errõl is szó esik.

Rekordidõt töltöttek el a Holdhoz hasonló körülmények között

Tudomány2018.05.15, 17:52

Rekordot jelentõ több mint egy évet töltöttek el kínai egyetemisták egy pekingi laborban a Holdon uralkodóhoz hasonló körülmények között.

Csõsz Boglárka luxusfeleség az elsõ ember akar lenni a Marson

Archívum2018.05.08, 10:05

A Feleségek luxuskivitelben elõzõ adásában a feleségek egy része Dél-Afrikába utazott, ahol Csõsz Boglárka meglepõ terveirõl mesélt. Elmondta: imádja a levegõt és a repülést, szeretne az elsõ ember lenni a Marson.

Lába kelt Gagarin oxigénkamrájának

Tudomány2018.04.17, 11:21

Ismeretlen tettesek ellopták Moszkvában azt a túlnyomásos oxigénkamrát, amelyet 60 éve alkottak meg a szovjet ûrhajósok kiképzésre.

Már lehet helyet foglalni az elsõ ûrhotelbe

[origo] utazás2018.04.10, 19:21

Ha valaki már mindenhol járt a világon, és nem tudja mire költeni a pénzét, annak remek élményt ígér az elsõ ûrhotel, amely 2022-tõl kezdi meg mûködését. A helyfoglalás már megindult rá.

Tûzgolyóként érkezett vissza a Földre, csoda, hogy életben maradt

Tudomány2018.03.27, 11:52

Jurij Gagarin szovjet repülõtiszt, kozmonauta, a világ elsõ ûrhajósa ötven éve, 1968. március 27-én vesztette életét repülõgép-balesetben.

Az idei év hozhatja az áttörést az ûrutazásban

Gazdaság2018.02.07, 19:09

Az idei év hatalmas áttöréseket hozhat az ûrkereskedelemben és az ûrutazásban. A SpaceX fellõtte Falcon Heavy nevû rakétáját és ezzel egy új fejezet kezdõdött, hiszen mostantól egy magánvállalat vehet át állami feladatokat. A Falcon Heavy a legnagyobb kereskedelmi rakétának számít, de a SpaceX már egy újabb típuson dolgozik, amely a tervek szerint már ûrhajósokat is szállítana. Elon Musk reméli, hogy több ország is követi a példáját és szeretné, ha verseny indulna. De nem csak a SpaceX tervezi kihasználni a világûr lehetõségeit.

Üzenet érkezett a Naprendszeren túlról

Tudomány2017.12.04, 15:41

A NASA Voyager-1 ûrszondája a legmesszebbre jutott ûreszköz, jelenleg 21 milliárd kilométerre jár a Földtõl. Egyes hajtómûveit 1980 óta nem használta, most azonban ismét begyújtotta õket.

Már csak 600 éve maradt az emberiségnek

Tudomány2017.11.08, 13:47

Újabb vészjósló kijelentéseket tett a világhírû fizikus, Stephen Hawking. A tudós szerint 600 éven belül az emberiség egy tûzgolyóvá változtatja a Földet, amitõl az lakhatatlanná válik.

Valami nagyon furcsa dolog történik génjeinkkel az ûrben

Tudomány2017.11.02, 13:57

A NASA ikertanulmányának legújabb eredménye alapján a világûrben a DNS-metiláció – vagyis az örökítõanyag kémiai módosulása, ami befolyásolja a gének be- és kikapcsolását – jelentõsen „felpörög". E megfigyelés nem csak a sejtmûködésbe enged alaposabb bepillantást, de azt is megmutatja, hogyan alkalmazkodik az emberi test az ûrbéli körülményekhez.

Egy óra alatt bárhova eljuthatnánk a Földön Musk rakétájával

Tudomány2017.09.29, 15:45

Költségcsökkentés céljából kisebbre faragja a Mars betelepítéséhez szánt rakétáját a SpaceX ûripari magánvállalkozás, amely 2018 elsõ felére tervezi az ûrhajóépítés megkezdését - közölte Elon Musk amerikai milliárdos, a SpaceX vezetõje egy adelaide-i konferencián.

Hamarosan elkészül az elsõ ûrhajós kiképzõközpont civileknek

Travelo2017.10.05, 11:26

Hamarosan elkészül az elsõ ûrhajós kiképzõközpont civileknek

Újra megszólalt Hawking

Tudomány2017.05.03, 12:20

Stephen Hawking szerint 100 éven belül el kell hagyni a Földet, ha az emberiség életben akar maradni.

A Holdra tartottak, de egy rémálomba érkeztek

Tudomány2017.04.15, 14:37

Az Apollo-13 az Egyesült Államok holdprogramjának hetedik küldetése volt, egyben a harmadik leszállási kísérlet, amely végül nem valósult meg. A cél ismételten a Hold meghódítása lett volna egy új felszíni forma meglátogatásával. Egy hibás oxigéntartály miatt azonban az egyszerû sétagaloppnak induló misszió 1970. április 14-én a túlélésért folytatott küzdelemmé vált.

Az Amazon vezetõje is meghódítaná a világûrt

Archívum2017.04.08, 15:35

Az Amazon alapítója és vezetõje, Jeff Bezos évente egymilliárd dollár értékben ad el Amazon-részvényeket, hogy finanszírozza a Blue Origin nevû vállalatának mûködését. A cél az, hogy embereket küldjenek az ûrbe. 

Stephen Hawking vágya teljesül: Ûrutazásra készül a híres fizikus

Life.hu2017.03.22, 07:12

Nem mindennapi eseményben vehet részt az amerikai elméleti fizikus: kiutazhat az ûrbe. 

Így módosítja az emberi testet az ûrutazás

Unikornis2017.02.02, 11:34

Izgalmas, science fictionbe illõ kutatás zárult le nemrég. A NASA egy egypetéjû ikerpár egyik tagját felküldte az ûrbe, a testvére a Földön maradt, aztán megnézték, milyen különbségek adódtak a testükben.

Töretlenül folytatja útját a Hold felé a Puli

Tudomány2017.01.27, 15:22

Annak ellenére, hogy már nem vesz részt a világ egyik legjelentõsebb technológiai versenye, a 30 millió dollár összdíjazású Google Lunar Xprize fõdíjáért vívott harcban, a Puli Space magyar ûrprojekt töretlenül folytatja útját a Hold felé: a jelenlegi állás szerint a Puli 2019-ben indul útnak az Astrobotic nevû amerikai vállalat Peregrine leszállóegységén.

Készen áll a kilövésre az új SpaceX rakéta

Tudomány2017.01.03, 17:32

A SpaceX bejelentése szerint meghatározták a kilövõálláson történt tavalyi robbanás okát, amelynek következtében elpusztult a feljuttatni kívánt kommunikációs mûhold is. Így akár már vasárnap készen állnak az új kilövésre.

Az agyunk nem áll készen egy marsi expedícióra

Unikornis2016.10.12, 11:21

Bár Barack Obama éppen kedden nyomatékosította, hogy az Egyesült Államok legkorábban a 2030-as évek elejére embert akar küldeni a Marsra, a jelenlegi kutatások szerint az emberi agy csak súlyos károsodások árán vészelne túl egy ilyen hosszú ûrutazást. 

Obama: Az amerikaiak 2030-ig eljutnak a Marsra

Tudomány2016.10.11, 18:32

"Kijelöltük Amerika ûrhajózási történetének következõ világos célját: a 2030-as évekre embereket küldünk a Marsra, és biztonságban vissza is hozzuk õket a Földre" - közölte az amerikai elnök.

Így hódítaná meg a Marsot a milliárdos feltaláló

Tudomány2016.09.28, 10:23

Elon Musk amerikai milliárdos, a SpaceX vezetõje emberi kolóniákat tervez a Marsra - hangzott el mexikói elõadásában.

Ez lehet az elsõ Naprendszeren kívüli bolygó, amire eljuthat az ember

Tudomány2016.08.25, 17:56

Egy Földhöz hasonló bolygót fedeztek fel a Naphoz legközelebbi csillag, a Proxima Centauri, a Kentaur csillagkép vörös törpéje körül.

Megtaláltuk a bolygót, amelyen tényleg lehet esélyünk a túlélésre

Unikornis2016.08.25, 10:59

Négy fényévnyire, a Proxima Centauri naprendszerben találták azt a bolygót, amely minden korábban felfedezett égitestnél alkalmasabbnak tûnik az életre, ha a Föld már lakhatatlan lesz. Simán lehet, hogy már van is rajta élet.

Újabb sikeres teszten van túl a NASA csodarakétája

Tudomány2016.08.22, 17:49

Sikerrel tesztelte a NASA annak az SLS-rakétának a hajtómûvét, amely alkalmas lesz a Föld körüli pályán túli célpontok felfedezésére is. A 7 és fél percig tartó próba a szakemberek szerint hibamentesen zajlott le.

Ön milyen vállalkozást indítana be a Holdon?

Unikornis2016.08.08, 12:57

A történelemben elõször engedélyt kapott a Holdra szállásra az elsõ magáncég. Elméláztunk, milyen vállalkozásokat lenne értelme még beindítani a Holdon. Szavazzon!

Elõször kapott engedélyt magáncég üzleti célú holdra szállásra

Tudomány2016.08.03, 18:18

Engedélyt kapott egy floridai székhelyû cég az amerikai kormánytól, hogy üzleti célból holdjáró robotot küldjön az ûrbe a jövõ évben. Ez az elsõ eset, hogy egy magánvállalkozás felhatalmazást kapott a Föld légkörén kívüli misszióra.

Károsíthatja a szívet a holdutazás

Egészség2016.07.29, 16:55

A Holdra utazás megnöveli annak kockázatát, hogy az ûrhajós szív- és érrendszeri probléma miatt haljon meg.

Nem is kerül olyan sokba a szuvenír az ûrbõl

Unikornis2016.08.01, 13:18

Július végén komoly aukciót tartottak ûrutazós emléktárgyakból, de akinek nincs 15 ezer dollárja egy életnagyságú Szputnyik-modellre, az se csüggedjen.

Retro hangulatú plakátokkal toboroznak a Marsra

Tudomány2016.06.17, 11:37

A Mars leendõ felfedezõit megszólító posztereket tett letölthetõvé a NASA. A plakátokon többek között a vörös bolygón folyó növénytermesztésre, javítási munkálatokra, oktatásra toboroznak jelentkezõket.

Látványos videó a SpaceX rakétájának visszatérésérõl

Tudomány2016.05.30, 20:22

Pénteken immáron harmadszor is sikeresen leszállt a SpaceX amerikai magánvállalat újrafelhasználható Falcon 9 típusú hordozórakétája az Atlanti-óceánon. A sikeres küldetésrõl – hála a Falcon 9-re szerelt kamerának - ezúttal egy felgyorsított videofelvétel is készült, melyen azt láthatjuk, hogy a rakéta több mint 35 ezer kilométeres magasságba emelkedik, majd visszatér a tengeri platformra.

Mégis sikerült felfújni az ûrállomás új lakómodulját

Tudomány2016.05.29, 09:25

A NASA-nak szombaton, második próbálkozásra sikerült lassan felfújnia a Nemzetközi Ûrállomás új, kísérleti lakómodulját, két nappal azután, hogy az elsõ próbálkozás kudarccal végzõdött.

Hét napot volt a világûrben a Tévémaci

Tévé2016.05.26, 20:48

Farkas Bertalan épp 36 éve, 1980. május 26-án indult a világûrbe, ezzel õ lett az elsõ és máig egyetlen magyar ûrhajós. A Szojuz–36 fedélzetén azonban rajta és a szovjet Valerij Kubaszovon kívül utazott még két magyar résztvevõ, egy baba mellett a Tévémaci.

Hatalmas õsi napkitörés árnyéka vetül a leendõ Mars-misszióra

Tudomány2016.05.24, 13:09

Több mint 1200 évvel ezelõtt egy hatalmas szupernapkitörés érte bolygónkat. Ennek vajmi kevés hatása volt akkor a Földön élõkre, ha azonban ez az esemény most következne be, veszélyt jelentene az ûrben tartózkodó asztronautákra. Éppen emiatt egy új kutatás úgy látja, a fokozottabb naptevékenységgel járó sugárzás komoly fenyegetést jelenthet az ûrutazásról szõtt tervekre, így a leendõ emberes Mars-misszióra is.

Nélküle Hillary Clinton sem ígérne ufótitkokat

Techbázis2016.03.30, 21:11

Mi lenne, ha azt mondanám: az idegenek régóta itt vannak? Sõt mi több, az amerikaiak cirka 60 éve kísérleteznek a technológiájukkal? És ha azt mondanám: egy fickó már negyedszázada elõállt ezzel az egésszel, csak mindenki kiröhögte? Összehordott mindent a gravitációs hullámoktól kezdve a 115-ös elemig, a repülõ csészealjaktól az 51-es körzetig, és bár akkoriban mindez még csak fikció és elmélet volt, állításait a tudomány idõvel látszólag igazolta. Bob Lazar nem csak a 20. század legnagyobb ufó-összeesküvéses sztoriját alapozta meg, de a popkultúrára is óriási hatással volt. Õ lehet az ufótéma Snowdenje, a nagy szivárogtató, mégis áállítja: ...

Csoda az ûrben, megfiatalodott az amerikai ûrhajós

Videó2016.03.21, 15:24

Scott Kelly és Mihail Kornyijenko épségben visszatért a Földre, miután majdnem egy évet, egészen pontosan 340 napot töltöttek a Nemzetközi Ûrállomás fedélzetén. Ilyen sokáig nem volt még senki a világûrben. A NASA kutatói most azt vizsgálják, milyen hatással van az emberi szervezetre a majd’ egy éves ûrutazás, ezzel egy jövõbeni Mars-misszió elõkészítését végzik.

Embereket visz az ûrbe Elon Musk

Techbázis2015.12.03, 10:56

A NASA hivatalosan is megrendelte elsõ személyszállító ûrutazását a SpaceX-tõl. Elon Musk cége 2017-ben küldhet asztronautákat a Nemzetközi Ûrállomásra. Bár a Falcon 9 rakéta már egyszer csõdött mondott, így mégis függetlenednének az oroszok drága Szojuzaitól.

Ismét ûrhajósokat toboroz a NASA

Tudomány2015.11.05, 14:02

Hamarosan megkezdi új ûrhajósok toborzását az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) a Marsra való utazás elõkészületeinek jegyében.

Nincs már messze a valódi Star Wars

Techbázis2015.10.19, 16:03

Bár a Csillagok háborúja réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban játszódik, mégis inkább egy roppant távoli, már-már gyökértelen jövõképként él a rajongók fejében. Ma már viszont több olyan, a vásznon is feltûnt technológia létezik, melyeket korábban elképzelhetetlennek gondoltak a nézõk. Amik pedig még nem valósultak meg, azok épp fejlesztés alatt állnak.

Tényleg túlélhetünk a Marson

Tudomány2015.10.02, 13:48

A napokban egyre inkább újra a szem elé került a Mars: egyrészt a Matt Damon fõszereplésével készült, jövõbeni emberes Mars-misszióról szóló blockbuster, a Mentõexpedíció, másrészt a NASA ügyesen ugyanekkorra idõzített bejelentése, a marsi sós víz nyomainak felfedezése miatt. A vörös bolygó, mint az emberiség potenciális mentõcsónakja megint közbeszéd, találgatások és spekulációk tárgya – a hollywoodi õrület széljegyzeteként mi is körbejártuk, tudományos szempontból reális-e életben maradnunk a Marson.

1000 napot tölthet az ûrben a rekorder

Tudomány2015.09.25, 10:55

Bár már õ az ûrben összesen eltöltött napok rekordere, Gyennagyij Padalka orosz ûrhajós álmát, az 1000 napot is elérheti, miután engedélyt kapott, hogy újra a Nemzetközi Ûrállomásra (ISS) utazzon.

Az ûrben is bevethetõ a NASA drónja

Techbázis2015.06.07, 08:10

Versenyt hirdetett a NASA egy ûrben is mûködõ drónért. A gyõztes robotkopternek meg se kottyan a gravitáció hiánya.

A vágy kielégíthetetlen vörös tárgya: a Mars

Tudomány2015.03.03, 18:43

A nagyszerû elõzmények után, kellõ optimizmussal felvértezve, a világ közvéleménye joggal reménykedhetett abban, hogy a közeljövõ 20-30 éves távlatában amerikai vagy szovjet zászlót fog lobogtatni a viharos marsi szél. Ma már tudjuk, hogy ebbõl nem lett semmi, csak a 20-30 éves távlat maradt, de az következetesen. Tóth Sándor összeállítása a Mars ostromáról.

Hawking: Az ûrutazás lehet az emberiség életbiztosítása

Tudomány2015.02.20, 12:03

Az agressziót ki kell gyomlálni az emberi fajból, mert "félõ, hogy valamennyiünket elpusztít" - erre figyelmeztetett a világhírû elméleti fizikus, Stephen Hawking, hozzátéve, hogy az ûr meghódítása viszont megmentheti az emberiséget.

Elfelejtett családi fotó a Hold felszínén

Archívum2014.12.11, 16:14

Charles M. Duke, az Apolló-16 holdkomp pilótája a 10. Apolló misszió, és az 5. Hold-expedíció tagjaként lépett égi kísérõnk felszínére, 1972 áprilisában. A veterán asztronauta azonban nem csak a lábnyomait hagyta hátra a Descartes-fennsík egyhangúan szürke porában.

Tetemekkel tért vissza a mûhold

Tudomány2014.09.01, 20:14

Holtan tért vissza a Földre öt gekkó, amelyet orosz tudósok azért küldtek a világûrbe, hogy tanulmányozzák, miként hat ki nemi életükre a súlytalanság.

Megnyílhat az út a csillagokba egy új hajtómûvel

Tudomány2014.08.15, 17:05

A NASA egyik kutatója szerint több tízezer év helyett egy emberöltõ alatt elérhetnénk a Proxima Centaurit, ha az ûrben, élesben is jól vizsgázik az új hajtómû, amely látszólag hajtóanyag nélkül mûködik.

Legyen orvos a Concordián!

Tudomány2014.04.17, 11:24

Csapatjátékos, nem fél a hosszú elszigeteltségtõl, kalandvágyó, orvosi diplomája van és valami egészen különleges élményre vágyik? Jelentkezzen orvosnak a világ legelszigeteltebb helyén lévõ antarktiszi kutatóállomásra, a Concordiára!

Már ma is képesek vagyunk a csillagközi ûrutazásra

Tudomány2013.12.15, 09:07

A világhírû SETI kutató csillagász, Seth Shostak úgy véli, hogy az emberek már ma is képesek a csillagközi ûrutazásra. Ehhez nem embereket szállító, fénysebességgel száguldó ûrhajókra van szükség, hanem csak az emberi genomot kellene szétsugározni a világûrbe.

Milyen ûrhajóval jutunk el a csillagokba?

Tudomány2013.07.09, 11:57

Folyamatosan nõ az ismert, Naprendszeren kívüli bolygók száma, ám számtalan akadályt kell legyõzni, ha el akarunk jutni a legközelebbi érdekes planétáig. Az ûrhajósok számára komoly megterhelést jelentene az erõs kozmikus sugárzás, az ûrhajónak a kozmikus gázzal és porral való találkozást kell elviselnie. A legnagyobb akadály azonban a távolság.

Halott egerek jöttek vissza az ûrbõl

Archívum2013.05.20, 21:48

Az apró állatok, fõleg rágcsálók közül minden második nem élt túl egy egyhónapos ûrutazást, amelyre orosz kutatók küldték õket. A tudósok egyelõre nem tudják, hogy a berendezések elromlása vagy az ûrutazás okozta stressz miatt pusztultak-e el az egerek.

Utazz te is a világûrbe - csak 6,5 millió forint!

Life.hu2013.05.14, 20:50

Egy magyar utazási irodánál már nemcsak a külföldi nyaralást egyeztethetjük le, de akár az ûrbe is kijuthatunk. Mikó Gábor, az utazási iroda idegenforgalmi referense beszélt a mesés lehetõségrõl.

Sandra Bullock és George Clooney az ûrben

Archívum2013.05.11, 15:08

Októbertõl játsszák a mozikban Alfonso Cuarón mexikói rendezõ Gravity (Gravitáció) címû háromdimenziós ûrkatasztrófafilmjét Sandra Bullock és George Clooney fõszereplésével.

Az ûrbe menne a majom után az iráni elnök is

Nagyvilág2013.02.04, 14:49

Szívesen lenne õ az elsõ iráni ûrhajós - közölte hétfõn Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök. Irán a múlt héten küldött fel egy majmot az ûrbe, ez fontos lépés az emberes ûrutazás felé.

Kalandra fel! 2022-ben meghódítjuk a Marsot

Archívum2013.02.02, 23:03

Az egyik legnagyobb tudományos szenzáció lehet, ha megvalósul a sci-fi álom, és a Curiosityt tíz év múlva emberek követhetik: egy holland vállalkozás már keresi is a jelölteket a Mars-utazáshoz - a bökkenõ viszont az, hogy az út csak oda szól. A Life.hu megkereste Farkas Bertalan ûrhajóst, Nemere István írót és egy pszichológust, hogy mit szólnak ehhez az - egészen õrültnek látszó - kalandhoz.

Majmokat küldene az ûrbe Irán

Tudomány2013.01.17, 11:54

Azt tervezi a teheráni kormány ûrhivatala, hogy a közeljövõben - az iszlám forradalom ünnepén - majmokat küld az ûrbe. Az emberek néhány év múlva követhetik õket.

750 millió dollár egy jegy az elsõ magánholdjáróra

Archívum2012.12.07, 13:02

Komolyan gondolja a Golden Spikes Company a magánholdutazást. A NASA egykori szakemberei által vezetett cég 2020 és 2030 között 15-25 fizetõ utasra számít. Egy út fejenként oda-vissza körülbelül 750 millió dollárba fog kerülni, ezért tehetünk egy kiadós sétát a Hold felszínén, élvezhetjük a sivár holdi tájat és az égen ragyogó Föld látványát, vagy éppen a földinél hatszor kisebb súlyunk adta új lehetõségeket.

Privát ûrhajókat indítanak a Holdra

Tudomány2012.12.04, 10:13

Nagy bejelentésre készül csütörtökön egy napokban felbukkant ûrkutatással foglalkozó cég: kereskedelmi ûrhajót akarnak indítani a Holdra.

A legjobb ufóvideók, amik hamisnak bizonyultak

Life.hu2012.11.06, 10:23

Túl hatalmas a világegyetem ahhoz, hogy csak a Földünkön legyen élet. Éppen ezért kerülnek nyilvánosságra újabb és újabb videók, amelyek a földönkívüliek létezését bizonygatják. Bármilyen hitelesnek látszanak is ezek a felvételek, a végén mindig kiderül, nem idegen lények szerepelnek a kisfilmekben.

Meghalt Sally Ride, aki rakétával törte az utat a nõk elõtt

Nagyvilág2012.07.24, 17:14

Az elsõ amerikai nõi ûrhajóst gyászolja az NASA és az Egyesült Államok. Sally Ride töretlenül hitt abban, hogy a lányoknak helyük van a tudományos világban. Amikor 1983-ban a Challenger fedélzetén útnak indult, minden újságból az õ arca köszönt vissza. Nemcsak az elsõ amerikai nõ volt a világûrben, hanem az elsõ leszbikus is, de ez csak a halála után lett nyilvános.

A Naprendszer oázisa

Ozone Network2012.07.11, 10:44

2000. február 11-én 12:43-kor az Endeavour útnak indult floridai hazájából, benne hat nagyon izgatott asztronautával, akik már alig várták, hogy kívülrõl szemléljék a Földet.

Tyereskova: az elsõ nõ az ûrben

Life.hu2012.06.11, 10:47

Valentyina Vlagyimirovna Tyereskova 1937. március 6-án született Oroszország közepén, egy Bolsoje Maszennyikovo nevû kicsiny faluban. Családja pont olyan volt, mint a legtöbben arrafelé: apja földmunkás-traktoros, anyja szövõnõ. 1963-ban Tyereskova volt az elsõ nõ a világon, aki elõszõr a csillagok közé repülhetett. A teljes cikket itt olvashatod.

2020: egy vérbeli utazás

Life Network 2.02012.03.27, 15:03

Az 1960-as évek sci-fi õrületei szépen lassan valóra válnak. 2020-ban indul el az elsõ olyan Mars-expedíció, ahol már emberek is utaznak. Viszont, hogy elkerüljék az esetleges bolygóközi fertõzéseket, a vérkeringésük tele lesz fecskendezve apró nanorobotokkal, amik szisztematikusan kiszûrik az összes hívatlan vendéget. Egy kis betekintés ez a nem is olyan távoli jövõbe!

Conan, a baktérium és Átlagos Joe elindult a világûrbe

Tudomány2011.05.17, 14:41

Az ûrhajósokon kívül hat mikroorganizmus és egy polip is startolt hétfõn az Endeavourrel a világûrbe. A kísérletek elsõdleges célja, hogy teszteljék, képes-e az élet egyik bolygóról a másikra utazni, például nagy becsapódásokkor kiszakadt kõzetekben megbújva.

Szombaton szállnak le a Marsra Moszkvában

Tudomány2011.02.11, 20:36

Mérföldkõhöz érkezik szombaton az emberes marsutazás eddigi legteljesebb szimulációja, az ûrhajósok ugyanis menetrendjük szerint eljutottak a vörös bolygóhoz. Hárman szállnak le a Marson február 12-én, méghozzá Moszkvában, az Orvosbiológiai Kutatóintézetben.

Hamarosan a Hold körül repülhetnek az ûrturisták

[origo] utazás2011.02.03, 12:01

Ûrturisták hamarosan körülrepülhetik a Holdat és visszatérhetnek a Földre az orosz Szojuz ûrhajókon - jelentette be Alekszej Krasznov, a Roszkoszmosz állami ûrkutatási ügynökség ember irányította ûrhajózással foglalkozó illetékese.

Rövidesen landol a moszkvai Mars-ûrhajó

Tudomány2011.01.21, 20:26

Marsra-szállásra készülõdik az 520 naposra tervezett szimulációs expedíció hatfõs legénysége, amely már 233 napja él bezárva az ablaktalan ûrkabinban.

Újraindulnak az orosz turistaûrhajók

[origo] utazás2011.01.13, 20:34

Az orosz Szojuz ûrhajók 2013-tól újra évente három ûrturistát szállítanak a Nemzetközi Ûrállomásra. A Ria Novosztyi orosz sajtóügynökség szerint errõl megállapodást kötött az ûrturizmussal foglalkozó amerikai Space Adventures cég és az orosz ûrhajókat gyártó Energija vállalat.

Szex az Antarktisztól a Marsig: miért küldjünk nõt az ûrbe?

Tudomány2010.11.26, 15:47

A nõk jelenléte csökkenti az összezördülések számát ott, ahol kutatók vagy ûrhajósok hosszabb idõre vannak összezárva. Kiszámíthatatlan azonban, mikor lép fel olyan vonzalom a legénység férfi- és nõtagjai között, ami komolyan befolyásolhatja a küldetés sikerét. Volt már verekedés földi szimuláció során, egy antarktiszi kutatóbázison pedig hatan estek teherbe.

Négy idõs embert küldenének végleg a Marsra

Tudomány2010.11.22, 22:10

A Mars gyarmatosítása gyorsabban és gazdaságosabban zajlana, ha az odaérkezõ ûrhajósok egy késõbbi kolónia elõõrseként véglegesen ott maradnának - állítja két amerikai kutató.

Sztárséf fõz majd az orosz ûrhotel utasaira

[origo] utazás2010.10.01, 14:10

Egy oroszországi ûripari vállalat ambiciózus tervet tett közzé arról, hogy ûrhotelt állít pályára a tehetõs ûrturistáknak. A szálloda a tervek szerint 2016-ban fogadhat vendégeket elõször.

Utazás a Marsra: 520 napig összezárva

Life Network2010.09.23, 16:10

Bõven túl van a századik együtt töltött napon az a 6 fõs csoport, akik vállalkoztak egy lehetséges jövõbeni Mars-utazás szimulációs programjára. A Mars500 kísérleti program során a kutatók igyekeznek minden lehetséges felmerülõ problémát, valamint a hosszútávú bezártság okozta lehetséges élethelyzeteket elemezni. 520 nap elsõ olvasatra nem tûnik hosszú idõnek, de mi van, ha ezt folyamatos összezártságban és egymásra utaltságban kell megélni? Maga az örökkévalóság is lehet belõle.

Tervezik az elsõ csillagközi ûrhajót

Tudomány2010.05.12, 08:07

A célpont egy közeli csillag és annak Föld-típusú bolygója, ahova az Icarus nevû ûrhajó akár száz év alatt eljuthatna. A kutatók az elsõ csillagközi ûreszköz megalkotásán gondolkodnak.

Turistaûrhajókat indíthat egy floridai repülõtér

[origo] utazás2010.01.13, 10:58

Hivatalosan is engedélyt kapott egy floridai repülõtér, hogy a nem túl távoli jövõben ûrrepülõtérként is mûködhet. Ennek birtokában kereskedelmi célú turistaûrhajók indulhatnak a jacksonville-i légikikötõbõl.

Zöld ûrhajóval utazhatnak az ûrturisták

[origo] utazás2009.05.31, 08:57

Sokan a szupergazdagok újabb szórakozását, mások pénzkidobást és teljesen felesleges környezetszennyezést látnak az ûrturizmusban, pedig a várhatóan 2010-ben útjára induló turistaûrhajókat már szigorú környezetvédelmi szempontok figyelembevételével tervezték.

Lehetünk marslakók is - az élet terjedése a világûrben

Tudomány2009.01.05, 09:25

Az elmúlt évek kutatási eredményei alapján egyre inkább elképzelhetõnek tûnik az, ami korábban jobbára csak a tudományos-fantasztikus könyvekben fordult elõ: az élet spontán vándorlása a világûrön át. Az úgynevezett pánspóra vagy pánspermia elméletek ezt a lehetõséget vizsgálják: a kutatók extrém viszonyokat is túlélõ egysejtû, fõleg sejtmag nélküli életformákat, úgynevezett extremofileket tanulmányoznak, például mesterséges meteoritokban.  

21 millió dollárt követel az átvert ûrturista

[origo] utazás2008.11.24, 17:35

Huszonegy millió dollárt követel vissza peres úton egy japán milliárdos az ûrturizmussal foglalkozó cég, a Sapce Adventures-tõl, mivel elmaradt az ûrutazás és az elõzetesen beígért ûrséta a Nemzetközi Ûrállomáson.

Charles Simonyi visszatér az ûrbe

Tudomány2008.10.01, 09:24

Charles Simonyi újabb ûrutazásra készül - jelentette be egy virginiai ûrutazás-szervezõ cég.

Bemutatták az új turistaûrhajó hordozógépét

[origo] utazás2008.07.29, 11:54

Újabb ösztönzést kaptak a kozmikus utazásra sóvárgó reménybeli hobbiûrhajósok vágyálmai: Richard Branson brit milliárdos hétfõn, a kaliforniai Mojave-sivatagban bemutatta a magán ûrutazásokhoz tervezett, régen várt ûrrepülõgépét.

Csokival nyert ûrutazást a stewardess

[origo] utazás2008.07.16, 10:29

A torkossága juttatja az ûrbe Mathilde-ot: a 32 éves francia légikisasszony imádja az egyik ismert csokoládégyár ropogós finomságát, amelynek bevezetõ kampányakor a cég ûrutazást ígért valamelyik szerencsés vevõnek - jelentette kedden a Le parisien címû francia lap.

Sigourney Weawer és Paris Hilton is ûrturista lesz

[origo] utazás2008.06.23, 17:30

Az elsõ magánûrhajóra már kaphatók a jegyek és eddig világszerte 250 személy, köztük 11 orosz foglalt helyet az elsõ járatokra - közölte hétfõn Moszkvában Steven Attenborough, a Virgin Galactic cég vezérigazgatója. Az elsõ utasok között lesz Sigourney Weaver színésznõ és Paris Hilton is.

Nyerjen ûrutazást Buzz Aldrinnal!

[origo] utazás2008.05.14, 11:34

Buzz Aldrin, a második ember, aki a Hold felszínére lépett kedden bejelentette, hogy olyan lottójáték indítását tervezi, amelynek nyertese részt vehet egy ûrutazáson. A kezdeményezés célja, hogy ne csak a gazdagok kiváltsága legyen a súlytalanság élménye - írja a Reuters.

Ûrutazás akciós áron

[origo] utazás2008.05.14, 11:35

Bár a néhány éven belül rendszeresen közlekedõ turistaûrhajók utasai - ellentétben a hétvégén startoló második magyar ûrturistával - csak ûrugráson vesznek részt, turisztikai szakemberek körében egyöntetû a vélemény, hogy a közeljövõ egyik legsikeresebb üzletága lehet a világûr megismertetése az érdeklõdõkkel. A jegyek már most kaphatók az elsõ járatokra.

Sorozatban gyártanák a turistaûrhajókat

[origo] utazás2008.03.19, 11:07

Az ûrturisták igényeit kielégítõ ûrrepülõk sorozatgyártását tervezi az ûrtechnológiai óriáscég, az EADS részlege, az Astrium. A turistaûrhajók a tervek szerint heti egy alkalommal indulnak és tíz évig lennének üzemképesek.

A Titanic-túrától az ûrutazásig

[origo] utazás2008.03.07, 15:12

Ma már gyakorlatilag nincs olyan szeglete a világnak, ahová valamely utazási iroda ne szervezni utakat, vagy valamely légitársaság ne kínálna ide szóló repülõjegyet. Rövidesen azonban új távlatok nyílnak meg a turisztikai célú utazásokban a tengerek mélyétõl az ûrig, sajnos egyelõre kizárólag a gazdagok számára.

Lenyûgözõ ûrutazás

Partytár2008.02.22, 18:39

A Record straight és az Absolution után itt a harmadik Neo-videó a Maps For A Voyage albumról. A Spellbound különlegessége, hogy a szokásostól eltérõen nem digitális adathordozót, hanem 35 milliméteres szalagot használtak az archiválásra. A klip február 24-én vasárnap 15 órakor debütál az MTV-n.

Last minute a világûrbe

[origo] utazás2008.02.14, 14:36

Egészen mostanáig az ûrutazás néhányszáz szerencsés kiváltsága lehetett, akik hosszú évekig készültek a nagy kalandra. Néhány éven belül viszont az ûrutazást már nem csak a tudomány sajátíthatja ki magának, hanem a turisztikai kínálatban is megjelenik a világûr, mint lehetséges utazási célpont. Az elsõ járatokra már most kaphatók jegyek korlátozott számban, s már sikeresen tesztelték az elsõ ûrhotelt is.