űrturizmus

címke rss

Forradalmi eredmény az űrturizmusban

Tudomány2004.10.05, 13:59

Hétfőn délután sikerült az első, kizárólag magántőkéből fejlesztett űrhajó, a SpaceShipOne második űrugrása is, s ezzel elnyerte a 10 millió dolláros "Ansari X" díjat. A pompás teljesítmény siker a tervezőnek, a pilótáknak, s nem kevésbé az űrhajó gyártási technológiáját felhasználni kívánó űrturisztikai cégnek.

Hazatért a harmadik űrturista

Tudomány2005.10.11, 14:09

Hat hónap és a Föld körül megtett 120 millió kilométer után 2005. október 11-én, magyar idő szerint hajnali 5 órakor leszállt a Szojuz TMA-6, fedélzetén a harmadik űrturistával.

Közelebb az űrturizmushoz

Archívum2005.10.11, 10:22

A világűrt elsőként elérő, kizárólag magántőkéből fejlesztett űrhajó tervezői újabb jármű elkészítésére készülnek, amelyen  alkalmanként nyolc turistával képesek majd megismertetni az űrugrás élményét.

Követelmények űrturisták számára

Archívum2006.01.27, 11:51

2001 szeptembere után az Egyesült Államokban az űrturizmussal kapcsolatos terroristafenyegetés gondolata is felmerült. A tőkeerős amerikai cégek azonban szeretnének részt venni az űrbizniszben, ezért az USA illetékes hatóságai rendeletben kívánják szabályozni a kérdést.

2050-re tömeges lehet az űrturizmus

[origo] utazás2008.02.06, 16:25

Egy angol utazási biztosító "World Travel 2050" című elemzése szerint 44 múlva nagy tömegek számára is reális lehetőséggé válik az űrturizmus. A maiaknál lényegesen alacsonyabb árakon.

Magyar származású amerikai lehet az ötödik űrturista

Tudomány2006.04.04, 14:26

Magyar születésű amerikai állampolgár lehet az ötödik űrturista - jelentették be Moszkvában.

Szeptemberben indul az első női űrturista

[origo] utazás2008.02.08, 14:00

Az orosz űrügynökség, a Roszkozmosz kedden bejelentette, hogy az amerikai Anouseh Ansari személyében az első női űrturista is eltölthet egy hetet a nemzetközi űrállomáson. Az űrutazásra a jövő hónapban kerül sor.

Kanadai űrturizmus

Archívum2006.09.18, 15:30

Az észak-amerikai ország és a helyi befektetők komoly lehetőséget látnak az űrturizmusban.

Videók a technika és tudomány világából

Tudomány2008.01.07, 10:36

Miként próbálnak úrrá lenni az egyre növekvő földi forgalmi káoszon a frankfurti repülőtéren? Hogyan állíthatja vissza a normális vérkeringést az elzárt artériába juttatott kis ballon szívinfarktus után? Hogyan ismerheti fel a biológiai fegyvereket egy hordozható DNS-elemző? Megtudhatja legújabb kisfilmjeinkből.