űrkutatás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- világűr
- NASA
- csillagászat
- Naprendszer
- Mars
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Új űrszondával folytatódik a bolygóvadászat
Több mint háromezer exobolygó felfedezésére számítanak a csillagászok a hamarosan felbocsátandó TESS űrszonda mérései alapján. A TESS tudományos programjában az MTA CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének kutatói is részt vesznek.
Magyarázatot találtak az ufónak vélt aszteroida furcsa alakjára
Vélhetően óriásbolygókat tartalmazó csillagrendszerből származik az Oumuamua, innen eredeztethető különleges, szivarszerű alakja - vélik amerikai és francia asztrofizikusok.
Ismét elhalasztották a James Webb űrtávcső felbocsátását
Ismét elhalasztotta a Hubble utóda, a James Webb űrtávcső felbocsátását a NASA, nagyjából 2020 májusáig nem tervezik az indítást.
Akár még a héten becsapódhat a Tienkung-1
Valamikor péntek és hétfő között csapódhat a Földnek a 2016 óta nem működő Tienkung-1 (Mennyei Palota-1) kínai űrlaboratórium, amelynek roncsai mintegy ezer négyzetkilométernyi területen szóródhatnak szét, nagyon kicsi az esélye annak, hogy embereket veszélyeztessen – közölte kedden az Európai Űrügynökség (ESA).
- címkék:
- űrkutatás
- Tienkung-1
- Címkefelhő »
Robottal látták együtt a világ leggazdagabb emberét
Jeff Bezos, az Amazon első embere, jelenleg pedig a világ leggazdagabbja, futurisztikus jelenet főszereplője volt a vállalat éves konferenciáján. Avagy "csak" az egyik főszereplője, kísérője mellett.
Nagy mennyiségben találtak vízpárát egy exobolygó légkörében
Nagy mennyiségben találták meg a víz nyomait egy Naprendszeren kívüli, a Földtől 700 fényévnyire lévő nagy, forró exobolygó légkörében a Hubble és a Spitzer űrteleszkópok segítségével a NASA kutatói.
- címkék:
- űrkutatás
- víz
- exobolygó
- Címkefelhő »
Megkezdi a metángáz keresését a Marson az ExoMars
Miután befejezte a Mars felső légkörében végrehajtott teljes fékezési manőverét, az ExoMars európai-orosz kutatási projekt szondája hamarosan megkezdi a metángáz utáni kutatást a vörös bolygó légkörében - közölte az Európai Űrügynökség (ESA).
Az univerzum fekete szörnyei felzabálják a nagytömegű galaxisokat
Az univerzum legnagyobb fekete lyukai gyorsabban nőnek, mint a galaxisukban formálódó csillagok, így végül a falánk fekete lyukak felfalják a nagy tömegű galaxisokat - állapította meg két egymástól független kutatás. Az eredmények a NASA Chandra röntgencsillagászati műholdja és más teleszkópok adatain alapulnak.
Csaknem száz újabb exobolygót fedeztek fel a Keplerrel
Csaknem száz újabb exobolygót, vagyis Naprendszeren kívüli bolygót fedezett fel egy nemzetközi kutatócsoport a Kepler űrteleszkóp megfigyeléseinek köszönhetően.
- címkék:
- Kepler
- űrkutatás
- exobolygó
- űrteleszkóp
- NASA
- Címkefelhő »
Hatmilliárd kilométerre lévő objektumról készítettek fényképet
Az egyik legtávolabbra jutó űreszköz, a New Horizons fényképet készített egy tőlünk hatmilliárd kilométerre található jeges égitestről. Ilyen távoli objektumról még egyetlen műhold sem lőtt fotót.