ûrhajózás

címke rss

Az ûrruhába vizelés hõskora

Tudomány2013.07.25, 16:05

Alan Shepard elsõ amerikaiként repülhetett a világûrbe a Mercury-programban. A rövidre tervezett küldetés végül 8 órásra sikeredett, amit az asztronauta hólyagja nem bírt ki, így felsõbb utasításra a nadrágjába vizelt. Az esetet követõen vált sürgetõvé egy vizeletgyûjtõ eszköz kifejlesztése.

Farkas Bertalan segít a magyar ûrversenyzõknek

Kultúra2013.07.09, 13:41

Ûrverseny, amelynek a gyõztese az ûrbe mehet, mármint az igaziba. Az ûrhajó startját a Sziget-látogatók is kipróbálhatják.

Muszáj gyarmatosítani a Marsot

Tudomány2013.05.27, 07:25

Stephen Hawking szerint kétszáz évünk van hátra a Földön. A második emberként Holdra lépõ Buzz Aldrin erre azt mondta, hogy 50 évnél rövidebb idõ alatt lakhatóvá tudunk tenni egy másik bolygót. A Smithsonian Intézet az ûrrepülés aktuális kérdéseirõl, többek közt a Mars-utazás szükségességérõl faggatta a legendás ûrhajóst.

Itt ülök egy bádogkalitkában a Hold fölött

Archívum2013.05.13, 12:23

Chris Hadfield, a Nemzetközi Ûrállomás parancsnoka az ûrben vette föl David Bowie Space Oddity címû dalát az ûrhajósról, aki nem akar visszajönni a Földre.

A tengerbe temetik Neil Armstrongot

Tudomány2012.09.07, 12:46

Az amerikai asztronautát, Neil Armstrongot - az elsõ embert, aki a Holdra lépett -, a tengerbe fogják temetni. Ezt a család szóvivõje, Rick Miller közölte.

Ûrhajós játékot készít a Minecraft-milliomos

Archívum2012.04.06, 12:27

Alig volt grafikája, nem rendelkezett történettel, mégis világsikerré vált a túlélõs Legohoz hasonló Minecraft videojáték. Alkotója, a közösségben Notch becenéven ismert Markus Persson következõ programjával is próbára teszi a rajongókat: olyan sci-fi világban játszódó ûrhajós játékot készít, amiben a játékosoknak kell programozni a hajót.

Egyenlítõ: Ûrlift

Ozone Network2012.03.29, 14:36

Sokáig lehetetlen vállalkozásnak tûnt egy ûrlift kivitelezése, most azonban egy japán vállalat olyan vállalást fogalmazott meg, miszerint 2050-re megépítenek egyet. Az ûrlift lényege, hogy az Egyenlítõ fölött 35 000 km-es magasságban lévõ geostacionárius pályát kötné össze a Földdel. A lift segítségével a pályára könnyedén fel lehetne küldeni a mûholdakat, és a kivitelezése is olcsóbb, mint korábbi társaié.

Egyenlítõ 16. adás: Nõi ûrhajós kerestetik!

Ozone Network2011.12.06, 15:35

A hét fõbb zöld híreibõl csemegéznek Zitáék ezúttal Bauer Évával, az IPM magazin szerkesztõjével, Szabó Gáborral, a HVG szakújságírójával és Vay Mártonnal, a Greenpeace szóvivõjével. A fõbb témák a városunkban is súlyos formát öltõ szmog, a nõi ûrhajózás, a paksi atomerõmû és egyéb izgalmas és mindenkit érintõ probléma. Mert nekünk fontos, hogy mi történik a Földön!

Bezárhatja az emberiséget a Föld körül keringõ szeméttelep

Archívum2011.11.19, 20:39

A Jupiter, Szaturnusz, Uránusz és Neptunusz, azaz a Naprendszer gázóriásai mellett már a Földnek is van gyûrûje: ez az ûrhajósok által elhagyott csavarhúzókból, az ûrállomásokról kidobott megfagyott vizelettömbökbõl, de még inkább a kiszuperált mûholdak és rakétafokozatok törmelékébõl áll. Hogyan lehetne megtisztítani a Föld környezetét az ûrtevékenységet immár komolyan veszélyeztetõ szeméthalmaztól?

Történelmi korszak zárult az utolsó ûrrepülõgép landolásával

Tudomány2011.07.22, 12:13

Az Atlantis csütörtöki landolásával egy harmincéves korszak fejezõdött be, amelynek része volt a Nemzetközi Ûrállomás létrehozása és a Hubble-ûrtávcsõ pályára állítása is. Az ûrrepülõgépek amerikai utódjául szolgáló ûrhajó már készül, de még jó ideig orosz Szojuz ûrhajók szállítják majd a NASA asztronautáit a Nemzetközi Ûrállomáshoz. Áttekintjük, mit teljesítettek az ûrrepülõgépek az elmúlt harminc évben.

Szobrot kapott Gagarin Londonban - videó

Tudomány2011.07.15, 10:06

Alig néhány lépéssel a Földet körbehajózó James Cook kapitány szobra mellett kapott helyet Jurij Gagarin Londonban. A brit fõvárosban az elsõ ûrhajós szobrának felavatásával tisztelegtek az 50 évvel ezelõtti történelmi út elõtt, amikor Gagarin elsõ emberként kerülte meg a Földet.

Ötven éve startolt az elsõ amerikai ûrhajós

Archívum2011.05.05, 10:07

Csak 15 perces utat tett meg, de a világûrbe is eljutott jutott Alan Shepard, aki 1961-ben elsõ amerikaiként végzett úgynevezett ûrugrást. Shepard közel három héttel maradt le Gagarin mögött, és a Földet sem került meg.

Gagarin-kiállítás nyílt az ELTÉ-n

Kultúra2011.04.19, 17:08

Gagarin 50 címmel kiállítás nyílt az ELTE-BTK-n, az Orosz Nyelvi és Irodalmi Tanszék folyosóján. A tárlaton Jurij Gagarin nevéhez fûzõdõ fotók és emlékek láthatók. A keddi megnyitón Valerij Kubaszov, Farkas Bertalan és Szergej Krikaljov ûrhajósok is megjelentek.

Hol tartunk ötven évvel Gagarin után?

Tudomány2011.04.12, 10:50

Gagarin ûrrepülése ötven évvel ezelõtt történelmi esemény volt, de kétségkívül különleges jellegû a történelmi események között. Az elsõ ûrrepülés 1961. április 12-én új dimenziót nyitott meg a korábban a Föld felszínéhez, illetve légköréhez kötött emberiség számára, ezért ez a tett minden bizonnyal szerepelni fog a történelemkönyvekben. Pedig közvetlen hatása - legalábbis mostanáig - alig volt a Föld lakóira, legfeljebb annak a mintegy ötszáz embernek az életére, akik azóta Gagarin nyomán a világûrbe jutottak.

Hogyan halt meg Gagarin?

Tudomány2011.04.12, 15:34

A Szovjetunióban, de az egész világon is óriási lelkesedést váltott ki Jurij Gagarin 1961-es ûrrepülése. Körbeutazta az egész Földet, mindenki látni akarta, és õ valósággal "fürdött" a dicsõségben. De mindenképpen vissza akart térni eredeti foglalkozásához, és repülni szeretett volna ismét a világûrbe. Ezt azonban megakadályozta a szovjet vezetõk, Hruscsov és Brezsnyev utasítása, akiknek az élõ szimbólumra volt szükségük, nem egy halott hõsre.

Óriás Lego-portré készült egy hazai plázában Gagarinról

Tudomány2011.03.22, 17:58

Majdnem félmillió darabot tartalmaz az a Legóból készült mozaik, amely Jurij Gagarint ábrázolja. A Duna Plázában megtekinthetõ alkotás az ötven éve startolt elsõ ûrhajós útjának állít emléket.

Ismét elromlott a WC az ûrállomáson

Archívum2010.07.07, 11:24

A Nemzetközi Ûrûllomás fedélzetén, az amerikai részen használt toalett ismét elromlott, ezért az asztronauták az orosz egységbe járnak dolgukat végezni. A probléma egyelõre nem befolyásolja a munkát a fedélzeten.

Ûrhajóstalálkozó zajlik Budapesten

Tudomány2010.05.26, 17:18

Eddig nyolc asztronauta érkezett hazánkba, akiket további társaik követnek a jövõ héten. Az ûrhajósok Farkas Bertalan repülésének harmincadik évfordulója alkalmából látogattak Magyarországra.

A mi Bercink - eddig nem látott felvételek a magyar ûrhajós startjáról

Tudomány2010.06.01, 14:23

"Na ez nagyon érdekes lesz, kapaszkodj meg az asztalban! Keressék meg az 1972-es balatonfüredi Anna Bál szépségkirálynõjét!" - ez a kérés ment 1980. május 26-án Bajkonurból Moszkván át Budapestre, körülbelül egy órával Farkas Bertalan, az elsõ magyar ûrhajós startja elõtt. Amíg nem kezdõdhetett el az élõ adás, addig is forgott a magyar tévések kamerája, és igen szórakoztató anyagot állítottak össze, amelyet viszont soha nem lehetett bemutatni. Szerencsére néhány másolat megmaradt, és mi is kaptunk egyet belõle a 30. évfordulóra rendezett visszaemlékezésen.

Harminc éves a magyar ûrrepülés - nyilvános nosztalgiázás csütörtökön

Archívum2010.05.11, 08:52

Az elsõ magyar ûrrepülés 30. évfordulója alkalmából baráti beszélgetést és visszaemlékezést tartanak Budapesten, a Magyar Mûszaki és Közlekedési Múzeum városligeti épületében, május 13-án. A rendezvény ingyenes, minden érdeklõdõt szeretettel várnak.

Obama csütörtökön jelenti be, hogy mégis lesz Orion-ûrhajó

Tudomány2010.04.14, 08:16

A Space.com ûrportál információja szerint Barack Obama amerikai elnök csütörtökön jelenti be, hogy az USA mégis megépíti új személyszállító ûrhajóját, az Oriont.

Merre tartson a NASA?

Tudomány2010.03.14, 08:57

A NASA szerint az emberes marsutazás a fõ cél, ez azonban igen távoli, és Barack Obama amerikai elnök új tervei között nem szerepel hangsúlyosan. Kisebb lépések és közelebbi célok is kellenének, amelyek hiányában az amerikai ûrhajózás elveszítheti erejét és nemzetközi  vezetõ helyzetét. A NASA jövõjérõl élénk vita kezdõdött.  

Már 2010-ben magánûrhajó megy az ûrállomáshoz

Tudomány2010.02.05, 15:06

A SpaceX nevû amerikai cég a NASA megbízásából fejleszti Dragon nevû ûrhajóját, amellyel a tervek szerint 2011-tõl repülnek majd a Nemzetközi Ûrállomáshoz az asztronauták. Az új ûrhajót az ugyancsak a SpaceX által épített Falkon-9 hordozórakétával fogják indítani, amelynek korábbi kísérleti változata eddig háromszor robbant fel. Képes lesz átvenni a magánszektor az USA ûrhajózását az államtól? Az éles tesztek már idén elkezdõdnek.

Vége a nagy ûrálmoknak

Tudomány2010.02.01, 23:43

Ûrállomást és magánûrhajókat a holdutazás helyett! Ez Barack Obama amerikai elnök legfontosabb javaslata a NASA jövõbeli fejlesztéseire vonatkozóan. Az amerikai kormány hétfõn közzétett költségvetési terve szerint az újabb holdutazások és a holdbázis elõkészítésére nem költhet többet a NASA. A javaslattal szemben komoly ellenállás várható a kongresszusban, de egyre valószínûbbnek tûnik, hogy új korszak kezdõdik az USA ûrhajózásában.

Lifttel az ûrbe

Archívum2009.11.19, 12:28

Forradalmian megváltoztatná az emberiség ûrtevékenységét, ha megépülhetne az ûrlift, amelynek segítségével a jelenlegi költségek töredékéért lehetne hasznos terhet juttatni a világûrbe. A megvalósítás még messze van, sõt egyesek szerint nem is lehetséges. A rendszer néhány elemét azonban már fejlesztik, és az egyiket sikerrel tesztelték a közelmúltban a Mojave-sivatagban.

Gyakori lehet a fejfájás az ûrben

Archívum2009.09.19, 08:08

Egy új felmérés alapján az asztronauták fejfájása nem az egyéb, súlytalanságban fellépõ kellemetlenségek mellékhatása, hanem önállóan, a mikrogravitációs környezetben fellépõ jelenség. Pontosabb megismerése a hosszú távú ûrutazások kivitelezésében segíthet.

Válogatják az ûrhajósokat Kínában - a rossz lehelet is kizáró ok

Archívum2009.08.05, 11:50

Sebekbõl visszamaradt hegek, súlyos betegségben szenvedõ nagypapa, szuvas fog - három azok közül az okok közül, amelyek kizárják, hogy valaki ûrhajósnak jelentkezzen Kínában.

Az Apollo-11 indítóállványa - kép

Archívum2009.07.17, 08:47

1969. július 16-án milliónyi amerikai gyûlt össze, s a televíziók képernyõin további milliók követték figyelemmel világszerte, amint az Apollo-11, fedélzetén Neil Armstronggal, Edwin Aldrinnel és Michael Collins-szal elindult a Hold felé. Az Apollo-11 a floridai Cape Canaveral 39A jelû indítóállványáról emelkedett a magasba.

Bemutatjuk az új európai ûrhajósokat

Archívum2009.05.21, 09:35

Megnevezték azt a hat európai személyt, aki a Nemzetközi Ûrállomáson dolgozhat, és ideális esetben a tervezett európai ûrhajó pilótája lehet - sõt a távoli jövõben akár a Holdra is eljuthat.

Megszorítások az új amerikai ûrhajónál is: hat helyett csak négyszemélyes lesz az Orion

Tudomány2009.05.11, 12:12

Az ûrrepülõgépek nyugdíjazása után a NASA minél elõbb üzembe akarja állítani az Orion ûrhajókat. Ennek megfelelõen az új amerikai ûreszköz elõször csak négyfõs változatban készül el, ezért az ûrállomásnál továbbra is szükség lesz a Szojuz ûrhajókra.

Bemutatták az új orosz ûrhajó terveit - a Hold és a Mars is célpont lehet

Archívum2009.04.07, 08:22

Az Orosz Ûrügynökség, a Roszaviakozmosz nyilvánosságra hozta a Szojuz-ûrhajókat felváltó új rendszer terveit. Az elõdjénél nagyobb teljesítményû ûreszköz a hasznos terhet nemcsak a Föld körüli pályára, de a Holdra is képes eljuttatni, és akár az emberes marsutazáshoz is felhasználható lesz.

A jóvágású ûrhajóst küldte Hruscsov az ûrbe - 75 éves lenne Gagarin

Tudomány2009.03.09, 07:44

Március 9-én lenne hetvenöt éves Jurij Gagarin, a világ elsõ ûrhajósa. A Szmolenszk melletti Lusino faluban, parasztcsaládban született. Az ipari technikum után a munkásfiatalok repülõklubjában szeretett bele a repülésbe. 1957-ben elsõ osztályú minõsítéssel avatták pilótává, két évvel késõbb jelentkezett az ûrkutatási programba, ahol háromezer vetélytársa közül választották ki.  

Tíz perc súlytalanság 35 millió forintért - építik az új magánûrhajót

Tudomány2008.01.29, 16:58

A napokban mutatták be a Space Ship Two nevû magánûrhajó makettjét. Az ûreszköz a tervek szerint rendszeresen szállít turistákat ûrugrásokra, már a közeljövõben. A gép új fejezetet nyit az ûrhajózás és az ûrturizmus történetében: új típusú ûreszközzel és új típusú meghajtással fognak repüléseket végrehajtani, magánpénzbõl finanszírozva.

Ûrkutatási pályázatok diákoknak

Archívum2007.12.20, 08:52

A jövõ ûrkutatásával és az ûrtevékenységgel kapcsolatos pályázatokat írt ki magyar általános- és középiskolás diákoknak a Magyar Asztronautikai Társaság és a Magyar Csillagászati Egyesület.

Fél évszázada kezdõdött az ûrkorszak

Tudomány2007.10.05, 08:07

1957. október 4-e világtörténelmi dátum. Ezen a napon sikerült elõször Föld körüli pályára állítani egy mesterséges holdat, egy szatellitát, a Szputnyik-1-et. Ezt a napot ma már bátran nevezhetjük egy új korszak, az ûrkorszak kezdetének is. Kevesen tudják, hogy az oroszok eredetileg egy jóval nagyobb és bonyolultabb mûholdat akartak indítani, de kifutottak volna az idõbõl.

Ma este jól látható a Nemzetközi Ûrállomás

Tudomány2007.04.12, 16:47

Simonyi Károly ûrutazása alatt a Nemzetközi Ûrállomás több alkalommal is megfigyelhetõ hazánkból, méghozzá távcsõ nélkül, a kora esti órákban. A legjobb láthatóság éppen Az ûrhajózás napjára, április 12-ére esik. Cikkünkbõl megtudhatja, hogyan figyelheti meg a látványos jelenséget.

Az elsõ magyar a Nemzetközi Ûrállomáson

Tudomány2007.04.10, 16:49

Hétfõn este, magyar idõ szerint 21.10-kor sikeresen dokkolt a Nemzetközi Ûrállomáson a Szojuz-TMA-10 ûrhajó, fedélzetén Simonyi Károllyal, a második magyar származású ûrhajóssal és két orosz kozmonautával. Simonyi az elsõ hazánkfia, aki a Nemzetközi Ûrállomásra lépett.

Látogatás a Jövõ Házában

Tudomány2005.12.19, 10:09

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter köszöntõjével december 16-án 14 órakor a budapesti Millenáris Parkban megnyílt a Jövõ Háza. A kiállítás 3000 négyzetméteren, két szinten várja a látogatókat, akik megismerkedhetnek a jelen és a jövõ technológiáival, az ûrhajózástól a génkutatásig. Képes beszámolónk.

2004: a marsi víz éve

Archívum2004.12.31, 13:09

A Science, a világ egyik legrangosabb tudományos fóruma minden évben elkészíti azt a listát, amelyben a 10 legfontosabbnak ítélt eredményt gyûjti össze. Az idei "mezõny" különösen erõs volt, de végül az egész évben hangyaszorgalommal dolgozó, egyelõre elnyûhetetlen amerikai marsjárók felfedezései végeztek az elsõ helyen.

A XXI. század ûrhajózása a pénteki Ûrnapon

Tudomány2004.10.13, 13:34

A 2004-es Ûrnapon az izgalmasnak ígérkezõ szakmai elõadásokon túl Both Elõd - akit az ENSZ Világûrbizottságának elsõ alelnöki tisztjére jelöltek - ismerteti a hazai ûrkutatás helyzetét, s bejelentik az I. Magyar Marstalálkozó részletes programját is. Minden érdeklõdõt szeretettel várnak a szervezõk.

Hatalmas robbanás rázta meg a texasi házakat

Tudomány2003.02.03, 16:46

A texasiak hatalmas robbanásokról, az ég felõl érkezõ roncsokról számoltak be a Columbia ûrrepülõgép tragédiáját követõen. Az amerikai ûrhajózási hivatalhoz sorban érkeztek a bejelentések a roncsok hollétérõl, sokan a kertjükben találtak a Columbia egy-egy darabjára.

Ûrhajózási bajok égen, földön, levegõben

Tudomány2002.09.13, 11:12

A Nemzetközi Ûrállomás ötödik állandó legénysége hiába várta júliusi-augusztusi látogatóit, talán csak októberben érkeznek meg. A távirati irodák mûszaki nehézségeket jelentettek, és az ûrjármûvek is vénülnek.    

Almár Iván életútja - a hazai ûrkutatás krónikája

Tudomány2002.05.10, 19:34

Dr. Almár Iván csillagász-ûrkutató nevét mindenki ismeri hazánkban, aki egy kicsit is érdeklõdik az égbolt tudománya iránt. Az általa szerkesztett Ûrhajózási Lexikon vagy az Ûrtan alapmûnek számítanak a témában. Közérthetõ és élvezetes cikkeibõl, elõadásaiból sokan kerültek közelebb a világûr titkaihoz. A közelmúltban a Magyar Tudományos Akadémián ünnepi ülést tartottak 70. születésnapja tiszteletére. Ezt az alkalmat használtuk ki arra, hogy a világszerte ismert tudóst elsõ hét évtizedérõl kérdezzük.

Meghívó ûrhajózási kiállításra

Tudomány2002.04.05, 18:16

A Nemzetközi Ûrhajózás Napja alkalmából "Szojuzokon a Föld körül" címmel ûrhajózási kiállítás kerül megrendezésre 2002. április 13. és 20. között Kiskõrösön a Petõfi Sándor Mûvelõdési Központban.

Houston: az új eredmények a magyarok mellett szólnak

Tudomány2002.03.22, 12:34

Az amerikai ûrhajózás fellegvárában rendezték márciusban a 33. Hold- és Bolygókutatási Konferenciát (LPSC), csaknem egy idõben a Hubble-ûrtávcsõ felújításával. A konferencián három magyar szakember vett részt. A legnagyobb szenzációt az elsõ marsi víz-, azaz jégmérések eredményeinek bemutatása jelentette. Horváth András ûrkutató-csillagász, a Planetárium igazgatójának beszámolója a konferenciáról.

Szex és társadalom az elsõ csillaghajók fedélzetén

Tudomány2002.03.22, 12:57

Az emberiség még ebben a században nekivág a legközelebbi csillag felé vezetõ útnak, állítja a NASA egyik kutatója. A csillagközi felfedezõútra induló legénység pedig inkább egy hagyományos törzsi társadalomra hasonlít majd, mint az ûrhajózásban eddig megszokott katonai hierarchiára.

Csillagvárosban készül az ûrutazásra egy dél-afrikai milliomos

Nagyvilág2001.07.22, 01:38

Egy dél-afrikai milliomos, Mark Shuttleworth szeretne lenni a második olyan turista, aki befizet egy ûrutazásra. Ennek érdekében a férfi egy hónapig az oroszországi Csillagvárosban edz. Az utazásról szóló szerzõdést még nem írta alá Shuttleworth és az orosz ûrhajózási hivatal, de valószínûleg a fokvárosi férfi a közeljövõben látogatást tehet az ûrben.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ