Urbán Zsolt

címke rss

Fő a napi túlélés - interjú a reklámszövetség elnökével

Sokan jól alkalmazkodtak az új helyzethez: a megbízók sokkal tudatosabbak lettek, a felesleges médiaköltés szinte teljesen eltűnt - véli Urbán Zsolt, a Magyar Reklámszövetség elnöke. Szerinte a nyomatott sajtóban lévő vállalatok útkeresése már egyértelműen a túlélésről szól, a tévéreklámok közt pedig azért kevesebb a ragyogó magyar ötlet, mert eleve kevesebb a helyi gyártás. A politikai hirdetés tilalmát szakmailag teljesen indokolatlannak tartják, a feldobott médiaadó-ötletet mereven elutasítják.

A reklámadó kivezetését javasolják a kormánynak

Archívum2014.12.22, 16:37

A reklámadó bevezetésétől 8-10 milliárd forint bevételt várt a költségvetés, ebből az augusztusi adatok szerint összesen 1,3 milliárdot fizettek be a cégek, ráadásul egyes becslések szerint az idei bevétel még a 3 milliárdot sem éri majd el – mondta Urbán Zsolt a P+ Televíziónak. A reklámszövetség elnöke szerint a kormány célja, hogy a nemzetközi Google és Facebook megadóztatásával a kincstár ne bukja el az áfát, míg a szakma szerint éppen kontraproduktív a törvény és egyenesen eltörölné azt.

Szakértők szerint árt a gazdaságnak a reklámadó

Archívum2015.02.06, 15:20

Párbeszédet sürget a kormánnyal a reklámadót érintő változások miatt a Magyar Reklámszövetség. Urbán Zsolt, a szervezet elnöke szerint a jogszabály káros lesz a magyar gazdaságra.

Kiugró állami költések a reklámpiacon

Archívum2015.03.03, 11:48

7,7 százalékkal többet költöttek tavaly a reklámra a cégek. A 2014-es teljes reklámtorta a 2013-as 175,5 milliárd forintról 189,05 milliárd forintra emelkedett – közölte a Magyar Reklámszövetség. Az állam tavaly 35 százalékkal többet költött reklámra, mint 2013-ban. Az adatokból az is jól látszik, hogy 2015-ben végre megállhat a lappiac zsugorodása.

Előző
  • 1
Következő