urándúsítás

címke rss

Az EU atomenergetikai együttműködési javaslatot tesz Iránnak

Nagyvilág2006.05.15, 19:15

Gazdasági, politikai és atomenergetikai együttműködésre tesz ajánlatot Iránnak az Európai Unió, hogy rábírja Teheránt az urándúsítás beszüntetésére - erősítették meg a tagországok külügyminiszterei hétfőn brüsszeli találkozójukon.

Amerika szerint csak ravaszkodik Irán

Nagyvilág2006.04.30, 16:07

Irán kész megvitatni azt a moszkvai javaslatot, hogy az urándúsítást orosz területen folytassa, amennyiben az atomválság ügye az ENSZ Biztonsági Tanácsától visszakerül a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséghez. Az amerikai külügyminiszter ravaszkodásnak nevezte Irán lépését.

Irán előzetesen elutasított mindenfajta ENSZ-határozatot

Nagyvilág2006.04.28, 01:41

Előzetesen elutasított Irán mindenfajta ENSZ-határozatot, amely az urándúsítás beszüntetését követelné, illetve Teheránnal szemben szankciókat helyezne kilátásba.

Iráni-orosz megállapodás az urándúsításról

Nagyvilág2006.04.22, 14:15

Miközben az Egyesült Államok sürgeti, hogy a polgári és katonai célokra is alkalmas technológiák Iránnak való eladását minden ország szigorúan tiltsa, Oroszország elvi megállapodásra jutott a közös urándúsításról a közel-keleti országgal.

Eredmény nélkül zárult a moszkvai konzultáció Iránról

Nagyvilág2006.04.18, 22:05

Eredmény nélkül zárult az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai (Oroszország, az Egyesült Államok, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország) és (az EU-trojka tagjaként) Németország vezető diplomatáinak kedd esti konzultációja Moszkvában arról, milyen eszközökkel lehetne rábírni Iránt urándúsításának leállítására.

Ahmadinezsád nem tulajdonít jelentőséget Rice szavainak

Nagyvilág2006.04.14, 22:20

Az iráni elnök szerint Teherán nem tulajdonít jelentőséget Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter szavainak, amelyekkel azt javasolta a Biztonsági Tanácsnak, hogy erélyesen lépjen fel az iszlám köztársasággal szemben az ott végzett urándúsítás leállítása végett.

Atomhatalomként tárgyalna a Nyugattal Irán

Nagyvilág2006.04.13, 16:09

Már atomhatalmi pozícióból tárgyalna a nyugattal Irán - legalábbis Mahmud Ahmadenizsád elnök szerdai nyilatkozata szerint. A sikeres urándúsítást héten bejelentő elnök nem enged a nemzetközi nyomásnak, hogy felhagyjon nukleáris kutatásával. Vélhetően a csütörtökön Teheránba érkezett Mohamed el-Baradei atomügynökségi elnök győzködése sem hatja meg.

El-Baradei jobb belátásra próbálja bírni az iráni vezetést

Nagyvilág2006.04.13, 01:05

Az urándúsítás felfüggesztésére szeretné rábeszélni Iránt Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügyökség (NAÜ) főigazgatója, aki szerda éjszaka Teheránba érkezett, hogy a vitatott iráni atomprogramról tárgyaljon.

Irán megkezdte az urándúsítást

Nagyvilág2006.04.11, 18:21

Irán beindította az első urándúsító egységét kedden. Mahmúd Ahmadinezsád elnök "örömteli hírnek" nevezte az eseményt, melynek bekövetkeztét a nyugati országok korábban próbálták megakadályozni, mert attól tartottak: Iránnak így atomfegyvere lesz.

Harminc napot kapott Irán, hogy felhagyjon az urándúsítással

Nagyvilág2006.03.30, 06:53

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 30 napot adott Iránnak arra, hogy felfüggessze urándúsítási tevékenységét, és ezzel először sürgette közvetlenül Teheránt, hogy oszlassa el azokat a gyanakvásokat, amelyek szerint nukleáris fegyver előállítására törekedne.

Nem kér az orosz urándúsításból Irán

Nagyvilág2006.03.12, 11:58

Lekerült a napirendről az az orosz javaslat, hogy az iráni atomerőművek számára Oroszországban dúsítsanak uránt - jelentette be az iráni külügyminisztérium. Moszkva korábban azt kezdeményezte, hogy Oroszországban dúsítsák az iráni uránt, ennek feltétele azt lett volna, hogy az ázsiai ország felfüggeszt minden urániumdúsítási tevékenységet.

Irán megerősítette: nem mond le az urándúsításról

Nagyvilág2006.03.05, 18:58

A nukleáris kutatások folytatásával és a nagyüzemi urándúsítás beindításával fenyegetőzött a teheráni nemzetbiztonsági tanács titkára vasárnap.  Egy nappal a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsának ülése előtt nyilatkozta ezt a politikus, arra az esetre, ha a testület az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elé utalja az iráni urándúsítási program ügyét.

Az orosz külügyminiszter ellenzi az Irán elleni szankciókat

Nagyvilág2006.02.15, 19:03

Az orosz külügyminiszter ellenezte az esetleges nemzetközi büntetőintézkedéseket Irán ellen szerdán Bécsben azon a találkozón, amelyet az EU vezető képviselőivel tartott az iráni atomprogramról, de egyetértett az iráni urándúsítás újbóli leállításának szükségességével.

Irán beindította az urándúsítást

Nagyvilág2006.02.14, 21:37

Irán kedden elindította az urándúsítás folyamatát az északnyugat-iráni natanzi kísérleti üzemben, de, mint azt Golamreza Agazadeh alelnök sietett leszögezni, a munka kutatási szinten folyik, ipari méretű dúsításról nincs szó.

Segítőjével játszadozik a sarokba szorult Irán

Nagyvilág2006.02.13, 11:36

Irán elhalasztja az atomprogramja körül kialakult nemzetközi feszültség egyik lehetséges békés megoldásáról, az orosz urándúsításról tervezett csütörtöki tárgyalást - jelentették be hétfőn Teheránban. Egyre nagyobb nyomás nehezedik Iránra atomprogramjának tervezett felújítása miatt, egy hétvégi hír szerint a Pentagonban már az iráni támadás tervei készülnek.

Annan a tárgyalóasztalnál szeretné látni Iránt

Nagyvilág2006.02.10, 01:33

Az urándúsítással kapcsolatos tevékenységének befagyasztására szólította fel Kofi Annan ENSZ-főtitkár csütörtökön Iránt annak érdekében, hogy folytatódhassanak Teherán tárgyalásai az Európai Unióval (EU) és Oroszországgal a vitatott iráni atomprogramról.

Irán felújítja az urándúsítást

Nagyvilág2006.02.05, 09:36

Felmondta Irán szombaton este az atomsorompó szerződés kiegészítő jegyzőkönyvét, amely a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) számára lehetővé tette az iráni atomlétesítmények előzetes bejelentés nélküli ellenőrzését. Irán bejelentette, hogy felújítja atomprogramját. Az iráni vezetés visszautasította az orosz ajánlatot is, amely szerint Oroszországban dúsítottak volna uránt az iráni polgári célú atomprogramhoz.

Irán fenyegetései ellenére a BT elé kerül az atomügy

Nagyvilág2006.02.03, 09:46

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ülésén résztvevő diplomaták szerint a szervezet az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalja Irán ügyét pénteken befejeződő gyűlésén. A döntés még tovább növelheti az iráni atom rörül kialakult bizonytalanságot, Teherán ugyanis korábban bejelentette: ha a BT elé küldik, akkor beindítja a katonai célú urándúsítást.

Irán megkezdte az urándúsítás előkészítését

Nagyvilág2006.01.31, 21:31

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kedden megerősítette, hogy Irán felújította atomprogramját.

Tovább feszíti a húrt atomügyben Irán

Nagyvilág2006.01.23, 17:47

Újabban az urándúsítás felújításával fenyegetőzik Irán, amelyet atomprogramja újraindítása miatt ENSZ-szankciókkal fenyeget több nyugati állam. Iránnak ez már nem az első fenyegetőzése azóta, hogy önkényesen újranyitott atomlétesítményei miatt az ENSZ BT elé akarják vinni ügyét.

Iráni-orosz tárgyalások közös urándúsításról

Nagyvilág2006.01.07, 12:39

A tervek szerint Oroszország és Irán vegyes vállalatot alapítana, és Irán ennek keretében végezhetne urándúsítást orosz területen a közép-iráni Busehr erőműve számára. A Nyugat attól tart, hogy Irán valójában atombomba gyártására készül.

Jóváhagyta az urándúsítást az iráni Őrök Tanácsa

Nagyvilág2005.12.03, 21:47

Jóváhagyta az iráni Őrök Tanácsa, hogy a kormány újrakezdje az urándúsítást. Ha az ENSZ nukleáris ügynöksége a Biztonsági Tanács elé utalja az atomprogramot, és nem bizonyosodik be, hogy az kizárólag békés célokat szolgál, a BT szankciókat róhat ki Teheránra.

Irán tulajdont kínál az urándúsításban a külföldnek

Nagyvilág2005.11.09, 20:33

Irán felajánlotta, hogy 35 százalékos részesedést engedélyez a külföldnek az urándúsítási programjában, annak garanciájaként, hogy a program nem követ katonai célokat.

A NAÜ az urándúsítás leállítását követeli Irántól

Nagyvilág2005.08.11, 19:13

Egyhangúlag elfogadott határozatában a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kormányzótanácsa csütörtökön felszólította Iránt, hogy állítsa le a nukleáris üzemanyag előállítását célzó valamennyi tevékenységét.

Irán két napon belül felújítja az urándúsítást

Nagyvilág2005.08.04, 20:29

Irán két napon belül felújítja nukleáris tevékenységét - jelentette ki csütörtökön teheráni televíziós nyilatkozatában Hoszein Muszavian iráni diplomata. Az EU az országgal folytatott gazdasági és politikai tárgyalások megszakításával próbál nyomást gyakorolni Teheránra, hogy álljon el szándékától.

Irán két nappal elhalasztja az urándúsítás megkezdését

Nagyvilág2005.08.01, 21:09

Mohammed el-Baradeinek, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetőjének kérésére Irán két nappal elhalasztja uránátalakító tevékenységének felújítását - közölte hétfő este Ali Agamohammadi, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács szóvivője.

Irán az urándúsítás újraindításával fenyeget

Nagyvilág2005.08.01, 19:11

Irán közölte, hogy hétfő este felújítja a nukleáris fűtőanyaggal kapcsolatos tevékenységeket, ha az Európai Unió a Teherán által megjelölt határidőig nem terjeszt elő javaslatokat a diplomáciai zsákutcából való kijutásra, de a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) óva intette Iránt a fenyegetés beváltásától.

Irán nem mond le az urándúsítás jogáról

Nagyvilág2005.07.06, 18:52

Irán nem mond le az urándúsítás jogáról - erősítették meg szerdán Teheránban. "Irán nem fogad el egyetlen olyan európai javaslatot sem, amely nem tartalmazza urándúsításhoz való jogának elismerését" - hangoztatta szerdán Hamid-Reza Aszafi, a teheráni külügyminisztérium szóvivője.

Irán az urándúsítás újraindításával fenyeget

Nagyvilág2005.05.09, 19:08

Irán "napokon belül" felújítja az urándúsításhoz kapcsolódó tevékenységét - jelentette be hétfőn az iráni atomenergetikai szervezet alelnöke.

Irán ragaszkodik az urándúsításhoz

Nagyvilág2005.05.03, 19:28

Irán ragaszkodik ahhoz az a jogához, hogy uránt dúsíthasson a nukleáris energia békés célú felhasználásához. Ezt Kamal Harazi, az ország külügyminisztere szögezte le kedden az ENSZ-székhelyén az atomsorompó-szerződés (NPT) érvényesülését áttekintő egyhónapos New York-i értekezlet második napján.

Irán pakisztáni segítséggel dúsíthat uránt

Nagyvilág2005.03.10, 15:30

A pakisztáni atombomba atyja olyan eszközöket adott el Iránnak, amellyel lehetséges az urándúsítás. A pakisztáni kormány szerint az eszköz tudta nélkül került Iránhoz.

Megúszta a feljelentést Irán

Nagyvilág2004.11.29, 18:53

Nem panaszolja be Iránt az atomsorompó-szerződés megsértése miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsánál a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ), amelynek kormányzó tanácsa hétfőn elfogadott határozatában üdvözölte az iráni urándúsítási program felfüggesztéséről hozott teheráni döntést.

Irán mégis lemond az urándúsításról

Nagyvilág2004.11.28, 20:12

Irán mégis beleegyezett abba, hogy lemond az urándúsítás teljes leállításába, és lemond arról is, hogy a dúsításhoz használt gázcentrifugák egy részét kísérleti célokból továbbra is üzemeltethesse. Értesülések szerint ezt tartalmazza az a levél, amelyet a teheráni kormány juttatott el vasárnap a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) Bécsben ülésező kormányzó tanácsához.

Diplomaták szerint Irán folytatja az urándúsítást

Nagyvilág2004.11.19, 19:59

Irán nagy mennyiségű urániumot készít elő dúsításra, néhány nappal e tevékenységének beszüntetésére tett ígéretének életbe lépése előtt - állították pénteken Bécsben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) irányító testületében dolgozó nyugati diplomaták.

Polgári célú az iráni atomprogram

Nagyvilág2004.11.15, 20:56

Nem talált atomfegyver-fejlesztésre utaló nyomot Iránban a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ). Irán ígéretet tett arra, hogy november 25-ig, a NAÜ szankciókkal fenyegető ultimátumáig leállítja az urándúsítást. Bár a NAÜ ellenőrök nem találtak semmit, ami arra utalna, hogy Irán atombombát épít, továbbra sem bíznak meg teljesen az országban.

Újraindítja az urándúsítást Irán

Nagyvilág2004.10.31, 10:32

Úrakezdi az urándúsítást irán. Az ország parlamentje vasárnap megszavazta az erről szóló törvénytervezetet. A nemzetközi közösség az utóbbi hónapokban megpróbálta rávenni Teheránt arra, hogy hagyjon fel az atombomba gyártásra is alkalmas dúsított urán előállításával. Amennyiben Irán nem teszi egyértelművé, hogy atomprogramja polgári célokat szolgál, az ország ügye az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kerül.

Utolsó esélyt adnak Iránnak az európai vezetők

Nagyvilág2004.10.21, 17:40

Utolsó esélyt kínálnak Iránnak a vezető európai államok, hogy az ország bebizonyíthassa: atomprogramja békés célokat szolgál. Irán még szerdán kijelentette, hogy nem hagy fel az urándúsítással. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) néhány hét múlva dönt arról, hogy békés célokat szolgál-e az iráni atomprogram. Amennyiben a NAÜ úgy látja, hogy Irán nem működik együtt, az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordulhat, hogy szankciókkal bírják jobb belátásra az országot.

Irán szembeszegül az ENSZ-szel atomprogramjáért

Nagyvilág2004.09.19, 09:07

Irán az ENSZ felszólítása ellenére sem állítja atomprogramját és nem hagy fel az urándúsítással. Az ország képviselői vasárnap visszautasították az erről szóló felhívást. Teherán állítja: a dúsított uránt nem használják majd fegyvergyártásra.

Urándúsításra követel jogot Irán

Nagyvilág2004.08.28, 13:55

Az iráni államfő követelte, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ismerje el országa jogát a békés célú urándúsításra. Mohammed Hatami szombaton tartott sajtóértekezletén kijelentette: Teherán továbbra is reménykedik abban, hogy a NAÜ-vel folyó tárgyalásokon elismerik Irán jogát a békés célú urándúsításra és befogadják az urándúsítást végző országok klubjába.

Irán folytatja az urándúsítást

Nagyvilág2004.06.19, 12:31

Irán felújítja az urándúsítást. A teheráni kormány ezt azután jelentette be, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség Iránt bíráló határozatot fogadott el.

Irán felújította atomprogramját

Nagyvilág2004.03.29, 01:20

Irán felújította az urándúsítás programját - jelentette be a nukleáris kérdésekért felelős iráni alelnök. Kolem Reza Akazadeh-Hoi az iráni állami televízió adásában jelentette be, hogy az iszfaháni atomkutató intézetben megkezdődött az urándúsítási eljárás kísérleti szakasza. Iszfahánban az urándúsításhoz szükséges nyersanyagot fogják előállítani - tette hozzá.

Irán csatlakozik az atomsorompó-egyezményhez

Nagyvilág2003.11.10, 19:42

Irán hajlandó szigorúbb ellenőrzésnek alávetni atomenergiai létesítményeit. Az ország bejelentette, az ellenőrzések idejére felhagy az urándúsítással. Előzőleg az Egyesült Államok azzal vádolta meg Iránt, hogy atomlétesítményeiben nukleáris fegyvert épít. Az USA külügyminisztériumában az [origo] kérdésére elmondták: továbbra sem bíznak Iránban. Az ország most bejelentette, aláírja az atomsorompó-egyezményt, ám cserébe fejlett atomtechnológiát kér EU-s partnereitől: Nagy-Britanniától, Franciaországtól és Németországtól.

Irán mégsem függesztette fel az urándúsítást

Nagyvilág2003.10.26, 12:45

Irán egyelőre nem függesztette fel az urándúsítást, csak tanulmányozza ennek lehetőségét. Korábban több hírügynökség is azt jelentette az iráni külügyminisztérium szóvivőjére hivatkozva, hogy már felfüggesztették az urándúsítást. Teherán szerint az újságírók félreértették a szóvivő nyilatkozatát.

Irán beleegyezett a szigorúbb atomellenőrzésbe

Nagyvilág2003.10.21, 18:52

Irán az Európai Unió külügyminisztereivel folytatott tárgyalások után beleegyezett abba, hogy az ENSZ alaposabban megvizsgálja atomlétesítményeit. Az ország, mely kitart azon álláspontja mellett, hogy atomprogramja békés célokat szolgál, a kételyek eloszlatása érdekében leállítja atomlétesítményeiben az urándúsítást is.

Irán nem hagy fel az atomprogrammal

Nagyvilág2003.09.28, 11:17

A nemzetközi tiltakozás ellenére sem hagy fel atomprogramjával Irán. Teherán szerint az urándúsítást is magában foglaló projekt kizárólag békés célokat szolgál. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség október végéig adott határidőt Iránnak, hogy bizonyítékokkal támassza alá állítását.

Blix szerint nyugtalanítóak az iraki dokumentumok

Nagyvilág2003.01.19, 21:09

Hans Blix, az ENSZ fegyverzetellenőreinek vezetője szerint nyugtalanítóak azok az urándúsításról szóló dokumentumok, amelyeket egy iraki atomtudós házában találtak az ENSZ-szakértők. A 3000 oldalas dokumentumról a bagdadi vezetés korábban ugyanis nem tett említést. Blix vasárnap érkezett Irakban. A vasárnapi eszmecsere után a résztvevők nem árultak el konkrétumokat. Egyelőre csak annyit tudni, hogy hétfőn reggel folytatódnak a tanácskozások. El-Baradei mindenesetre "jó és alkotó légkörű" tárgyalásokról beszélt néhány mondatos összegzésében.

Előző
Következő