űr

címke rss

Sikeresen landoltak Simonyiék

Tudomány2007.04.23, 09:37

Simonyi Károly, a magyar származású amerikai űrturista és két társa sikeresen landolt április 21-én (szombaton), hazai idő szerint fél háromkor a kazahsztáni sztyeppén. Az űrhajós saját honlapján olvasható információkból sok érdekes dolgot megtudhatunk arról, hogyan telt számára a 12 méregdrága nap az űrállomáson.

Hallgassa meg Simonyit az űrből!

Tudomány2007.04.13, 15:31

Pénteken hajnali 1 óra 15 perckor körülbelül 8 perces sikeres rádiókapcsolatot létesült a budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikum és a Nemzetközi Űrállomás között, melynek során a fedélzeten tartózkodó Simonyi Károly hat magyar diák kérdésére válaszolt. A szervezők a teljes hanganyagot elérhetővé tették.

Hajók is húzhatnak kondenzcsíkot - a hét műholdképe

Tudomány2007.04.10, 08:52

Műholdképeken meglehetősen ritka, hogy a hajók útvonalát a kéményből távozó égésterméken kicsapódó felhőzet mutassa. Kedvező időjárási helyzet esetén azonban előfordul, és ha egy útvonalat sok hajó használ, akkor azok mesterséges felhőzetet is kelthetnek a hajózóút felett. Ez történt április elején a Nagy-Britanniát Észak-Amerika nagy kikötőivel összekötő északi hajóút mentén. A kondenzcsík tehát nem a repülőgépek egyedüli kiváltsága.

Simonyi Károly, a legendás műegyetemi professzor

Tudomány2007.04.04, 11:55

Az űrbe készülő Simonyi Károly (Charles Simonyi) édesapja, a 2001-ben elhunyt Simonyi Károly legendás hírű műegyetemi professzor, "tudását, műveltségét két kézzel osztogató ember" volt. Staar Gyula, a Természet Világa főszerkesztőjének írása.

Az ember és a könyve - Simonyi Károly és A fizika kultúrtörténete

Tudomány2007.04.04, 11:57

Az űrbe készülő Simonyi Károly (Charles Simonyi) édesapja, a 2001-ben elhunyt Simonyi Károly legendás hírű műegyetemi professzor, "tudását, műveltségét két kézzel osztogató ember" volt. Staar Gyula, a Természet Világa főszerkesztője készítette vele 1995-ben az alábbiakban olvasható interjút, amely Magyar Tudomány c. folyóirat 1996. évi 6. számában jelent meg. Az interjú szövegét változtatás nélkül, a szerző és Magyar Tudomány szerkesztőségének szíves hozzájárulásával adjuk most közre.

A Magellán-szoros - a hét műholdképe

Tudomány2007.03.20, 08:11

Amerika legdélebbi csücskére, Patagónia, a Magellán-szoros és a Tűzföld vidékére látogatunk heti műholdképünkön. Az Atlanti- és a Csendes-óceán között délre elkeskenyedő kontinens csücske érdekességek sorát kínálja az űrből "leskelődőknek".

Mágnesvasút az űrbe

Tudomány2007.03.18, 10:32

A mágneses lebegtetésű vonatoknál alkalmazott megoldásokat űreszközök indítására is fel lehet majd használni, állítják kínai kutatók. Első terepasztal-kísérletük sikeres volt, a nagybani megvalósításra azonban jó esetben is évtizedeket kell várni. A lebegtetéses indítás nagy előnye a rakétatechnikához viszonyított olcsósága lehet.

Videók a technika és tudomány világából

Tudomány2008.01.07, 10:36

Miként próbálnak úrrá lenni az egyre növekvő földi forgalmi káoszon a frankfurti repülőtéren? Hogyan állíthatja vissza a normális vérkeringést az elzárt artériába juttatott kis ballon szívinfarktus után? Hogyan ismerheti fel a biológiai fegyvereket egy hordozható DNS-elemző? Megtudhatja legújabb kisfilmjeinkből.

Becsavaró pisztoly az űrben - felvétel a szerdai űrsétáról

Tudomány2007.02.02, 15:48

Sikeres űrsétát hajtott végre a Nemzetközi Űrállomás legénysége január 31-én. Az űrállomás külső elemeinek szerelése a következő 6 napban további két séta során folytatódik.

Vádik az Atlaszban - a hét műholdképe

Tudomány2007.01.11, 13:20

Amíg kontinensünk túlnyomó részén felhős és ködös az időjárás, felhőtlen űrfelvételekért Afrikába kell látogatnunk. Ezúttal Algéria sivatagait, az Atlasz keleti vonulatainak előhegyeit keressük fel.