unokázós csalás
címke rss- legfrissebb
- legrégebbi
Már nem csak nagymamákra utaznak az unokázós csalók
A rendőrség adatai szerint 2020. június 25-én 10 óra körül ismeretlen számról hívtak fel egy 70 éves debreceni nőt. A telefonáló közölte vele, hogy a férje közlekedési balesetet okozott és sürgősen pénzre van szüksége, hogy rendezze a kárt.
- címkék:
- unokázós csalás
- Címkefelhő »
Újabb unokázós csalókat fogtak el a rendőrök, ezúttal Baranya megyében
A Baranya megyei rendőrök július 17-én reggel egy 35 éves és egy 25 éves sárkeresztúri férfit fogtak el, akik több mint egymillió forintot csaltak ki egy idős asszonytól, miután elhitették vele, hogy rokonuk bajban van - írja a Police.hu.
Ruhásszekrényben találták meg a szökésben lévő unokázós csalót
Újabb unokázós csalót fogtak el a rendőrök, hat társát már korábban letartóztatták, a férfi eddig szökésben volt.
Elfogták a pénzért motorral érkező unokázós csalót
A Budapesti Rendőr-főkapitányság unokázós nyomozócsoportja, és a Zseblopási Alosztály nyomozói elfogtak egy 35 éves férfit, aki négy alkalommal vett át pénzt átvert idős emeberektől - számolt be honlapján a rendőrség.
Újabb unokázós csalókat fogtak Baranyában
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság „Mecsek" Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei július 29-én, szerda délután Lovászhetényben elfogtak egy 25 éves véméndi férfit és egy 21 éves szebényi nőt unokázós csalás miatt.
- címkék:
- unokázós csalás
- rendőrség
- Címkefelhő »
Egy idős csepeli nő buktatott le egy unokázós csalót
Civil ruhás rendőrök lepték el szombaton Budapesten, a XXI. kerület egyik utcáját. Közben az ott élő 71 éves asszony tartott szóval telefonon egy csalót, aki a fiának kiadva magát próbálta megszerezni a megtakarított pénzét. Az idős asszony azonban nem hagyta magát, így el tudták fogni a csalót.
- címkék:
- csalás
- krimi
- unokázós csalás
- Címkefelhő »
Rekordösszeget, 20 milliót csaltak ki egy idős nőtől Budapesten - videó
Összehangolt akció eredményeként fogták el a 74 éves férfit a budapesti nyomozók augusztus 11-én, aki a társával rekordösszegű pénzt csalt ki egy idős budapesti asszonytól, az unokázós módszerrel. A rendőrök azután kapták el a csalót, hogy átvette a 20 millió forint értékű valutát és ékszereket az átvert asszonytól.
Zöld szatyor buktatott le egy unokázós csalót
A XI. kerületi plázánál kapták el azt a bűnözőt, aki korábban unokázós csalással fosztott ki egy nyugdíjast. Az áldozat látta meg a férfit és azonnal hívta a rendőröket, akik perceken belül a helyszínre értek. Egy szatyor buktatta le.
Előbb a futárt, aztán az unokázós csalót fogták el a budapesti rendőrök
A Budapesti Rendőr-főkapitányság unokázós bűncselekmények felderítésére alakult nyomozócsoportja a Vagyonvédelmi Osztály zseblopási nyomozóival közösen 2020. szeptember 18-án az Üllői úton fogtak el egy 24 éves férfit, aki épp egy idős nőtől akart megszerezni hárommillió forintot.
- címkék:
- unokázós csalás
- Címkefelhő »
Külföldön élő, unokázós csalók állnak a bíró elé
Több, Magyarországon élő nyugdíjast tévesztettek meg telefonos hívásokon keresztül.