uniós támogatás

címke rss

Nem beszél az NFÜ a legkínosabb magyar uniós pályázatról

Itthon2010.12.16, 16:27

Egyetlen esetben fordult elő tavaly, hogy a korábban kifizetett uniós támogatást különböző szabálytalanságok miatt visszakövetelték. A pénzt egy olyan cégnek kellett visszafizetnie, amely többek között okirat-hamisítást követett el, az ügyben büntetőeljárás is indult. Az uniós pénzek felhasználását koordináló kormányzati szerv az ügyről semmilyen részletet nem hajlandó elárulni.

Milliárdokat ígért, mesékkel állt elő az önkormányzatokat beetető cég

Itthon2010.12.01, 16:08

Többmilliárdos, önrész nélküli, vissza nem térítendő támogatás ígéretével keresett meg több tucat vidéki önkormányzatot évekkel ezelőtt egy budapesti székhelyű kft. Az állítólagos milliárdokhoz a cég által írt pályázaton vezetett az út, amelyért pár milliót kért a kft. A beszedett milliókért azonban egy fillér pályázati pénzt sem láttak a települések. A hiszékeny polgármestereknek még budapesti találkozót is szerveztek, de az ígéretekkel szemben a pénz nem érkezett meg ide sem. Az ügyben nyomoz a rendőrség, de a kft zavartalanul működik, a tevékenységét firtató kérdésekre pedig nem válaszol.

Kiemelt rákellenes programot állított le a kormány

Itthon2010.11.25, 16:59

Harminc kiemelt uniós projektet állított le a kormány egy múlt heti határozatában. A leállított projektek közül az egyik egészségügyi szűrőprogramok népszerűsítésével foglalkozott, egy másik pedig a kormány által is fontosnak nevezett részmunkaidős foglalkoztatást népszerűsítette volna. A kormány válasza szerint "nem megfelően haladó" projekteket állítottak le, a felszabaduló forrásokat pedig az új Széchenyi-terv fejlesztéspolitikai elveinek és kitörései pontjainak megfelelően osztják el.

Kérszer annyit nyúltak le csalással a tagállamok a támogatásokból, mint tavaly

Gazdaság2010.11.02, 16:24

Tavaly kétszer annyi pénzt használtak fel szabálytalanul vagy csalással az uniós tagállamok az Európai Unió kohéziós alapjából , mint 2008-ban, derül ki az Európai Bizottság legfrisebb "Fight Against Fraud" című jelentéséből. Vettek fel támogatásokat nem létező citromültetvényekre és szarvasmarha telepre is, a legkorrupptabb országok között Bulgária, Románia, Görögország, Olaszország, Lengyelország és Spanyolország.

Ötvenöt ember kapott munkát a Bock új noszlopi üzemében

Gazdaság2010.10.27, 17:17

Több mint 200 millió forintos gyárberuházást és létszámbővítés hajtott végre a noszlopi Bock Hungária.

Magyarország az uniós pénzek nyertesei között

Gazdaság2010.09.29, 14:21

A tavalyi uniós befizetések és kifizetések különbsége alapján feállított listán Magyarország harmadik helyen áll, Lengyelország és Görögország mögött.

Januártól kisebb támogatást kapnak a budapesti vállalkozások

Gazdaság2010.09.20, 17:28

Érdemes igyekezniük a fővárosi beruházást tervező cégeknek, mert jövő év elejétől már csak 10 százalékos uniós támogatást kaphatnak a jelenlegi 25 százalékkal szemben - figyelmeztet egy tanácsadó.

Egyre több a szabálytalanság az uniós pénzek körül

Itthon2010.08.18, 07:20

Az uniós források felhasználása során a szabálytanul folyósított támogatások összege közel ötszörösére nőtt tavaly, és megközelítette a 9 milliárd forintot. Az Állami Számvevőszék szerdán közzétett jelentése szerint a legtipikusabb szabálytalanság a közbeszerzési törvény megsértése volt.

Közműfejlesztés indul a nagykanizsai ipari parkban

Archívum2010.08.12, 18:45

Gázvezeték kiváltásával bővül a nagykanizsai ipari park beépíthető területe, illetve több úton is közvilágítást építenek ki hamarosan, mondta el csütörtökön Nagykanizsán az uniós támogatással megvalósuló fejlesztésekről az ipari parkot üzemeltető önkormányzati cég vezetője.

Kötelezettségvállalások lassítják a Széchenyi-tervre való átállást

Archívum2010.08.03, 07:56

Fokozatosan áll át a kormány az Új Széchenyi Tervre (ÚSZT), mivel az Új Magyarország Fejlesztési Tervben (ÚMFT) már több ezermilliárd forint kifizetés és kötelezettségvállalás van, amelyet nem lehet azonnal átírni - írja a Népszabadság.

Uniós pénzből indítaná be a gazdaságot a kormány

Gazdaság2010.07.28, 17:07

Jövő januárban indul a Új Széchenyi Terv, amely a kormány szándékai szerint uniós forrásokat felhasználva, hét kitörési pont mentén tenné rendbe a magyar gazdaságot. A legfontosabb célkitűzés egymillió új olyan munkahely létrehozása, amely után adót is fizetnek, emellett a kormány elkerülhetetlennek tartja a járulékcsökkentést, beindítaná a zöld gazdaságot, Magyarországot biotech-nagyhatommá tenné, de közben figyelne a költségvetési egyensúlyra is.

Uniós forrásból fejlesztik a hortobágyi madárparkot

Archívum2010.07.27, 13:51

Megújul az évi 30-40 ezer látogatót vonzó hortobágyi madárpark; a fejlesztéshez 60 millió forint uniós támogatást nyert a madárkórházat és a madárparkot működtető Madárkórház Alapítvány, közölte Déri János, a park vezetője kedden, a projekt indító sajtótájékoztatón a helyszínen.

800 millió eurós pályázat kkv-k számára

Gazdaság2010.07.22, 17:44

Háromezer kis- és középvállalkozás jelenkezését is várja Európai Unió kutatás-fejlesztési támogatások elnyerésére. Jövőre összesen 6,4 milliárd eurós keret áll rendelkezésre, amiből a kkv-k 800 millió eurót nyerhetnek el.

Dpa: Magyarországon próbálhatja ki az EU az új büntetőmechanizmusát

Gazdaság2010.07.20, 14:13

Az IMF és az EU egyszerre jutalmaz és büntet: aki derekasan takarékoskodik, az segítségre számíthat. Aki viszont letér a szigorú takarékoskodás útjáról, az magára marad - mint Magyarország - írta keddi cikkében Marion Trimborn, a német dpa hírügynökség elemzője. Szerinte az Unió éppen Magyarországon próbálhatja ki a nemrég elfogadott büntetőmechanizmusát.

Fejlesztik a nyíregyháza-sóstói fürdőt

Archívum2010.07.19, 13:15

Három új medencével bővül a nyíregyháza-sóstói fürdőkomplexum, az 1,2 milliárd forintos fejlesztés felét az Európai Unió állja.

930 milliós húsos beruházás Fábiánsebestyénben

Archívum2010.07.09, 15:27

Felerészben uniós támogatásból korszerűsítették a fábiánsebestyéni hizlaldát, ahol évente 3500 tonna sertéshúst állítanak elő.

Packázik egy állami hivatal az antikorrupciós szervezettel

Itthon2010.07.07, 16:52

Az adatvédelmi ombudsman felszólítása ellenére sem hajlandó kiadni egy belső ellenőri jelentést a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a Transparency International nevű antikorrupciós szervezetnek. A kormányváltás után hivatalba lépett új NFÜ-vezető ugyan egy levélben azt írta, hogy nem ért egyet a feltehetően uniós pénzekkel való visszaélésről szóló dokumentum visszatartásával, de egyelőre ő sem hajlandó kiadni.

Még a héten teljesen átvilágítják az uniós források helyzetét

Gazdaság2010.07.22, 09:44

Kiderül a héten az uniós források helyzetének átvilágítása után, hogyan csoportosítják át őket és milyen nagyprojekteket állítanak le, közölte Fellegi Tamás hétfőn a külgazdasági szakdiplomaták éves konferenciáján. A tárcavezető hangsúlyozta: az átcsoportosításnál fontos cél, hogy a kis- és középvállalkozások nagyobb arányban részesüljenek a forrásokból.

Úniós pénzből fejlesztett a hídgyártó

Archívum2010.07.02, 13:26

Hídelemek gyártására alkalmas csarnokot épített a mosonmagyaróvári Motech Kft., a 361 millió forintos beruházás harmadát uniós forrásból biztosították.

Meghosszabbítaná az EU a szénbányászat állami támogatását

Archívum2010.06.24, 18:33

Javasolni fogja az Európai Bizottság, hogy az európai uniós tagországok számára hosszabbítsák meg 2023-ig a szénbányászat állami támogatásának lehetőségét, értesült csütörtökön megjelent legfrissebb számában a European Voice című brüsszeli hetilap.

Fellegi: Jóval több pénz lesz a kkv-knak

Archívum2010.06.17, 13:12

A jelenlegi 10 százalékról jelentősen - akár 40-50 százalékra - fel kell emelni a kis- és középvállalkozások részesedését az uniós forrásokból - hangsúlyozta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Heti Válasz és a Magyarok a piacon Klub által rendezett konferencián.

Vaskézzel óvná a kkv-ék pénzét Herczog

Archívum2010.06.15, 09:45

Szigorúan óvná a kis- és középvállalkozások uniós forrásait Herczog Edit, EP képviselő, aki szerint ezen múlik, hogy Európa megőrzi-e versenyképességét.

EB: Követeljen vissza 30 milliárd forintot a Moltól a magyar kormány

Archívum2010.06.09, 14:05

Az Európai Bizottság arra utasította a magyar kormányt, hogy követeljen vissza a Mol-tól 30,3 milliárd forint - 112 millió euró - összegű támogatást. A bizottság tavaly januárban indított vizsgálatot az ügyben,amelynek során kiderült, hogy a Mol a versenytársakénál alacsonyabb bányajáradékok fizetésével pénzügyi előnyhöz jutott. Ez diszkriminatív támogatást jelent, ami az uniós szabályok szerint nem engedhető meg.

Az unió is támogatta a mórahalmi vállalkozói központot

Archívum2010.06.09, 13:30

Átadták a mórahalmi vállalkozói inkubátor központot, a beruházás 300 millió forintból valósult meg, 147,6 millió forintos uniós támogatással.    

Ingyenes pályázatsegítő képzések vállalkozásoknak

Archívum2010.05.27, 08:59

Új szolgáltató társaság segíti a vállalkozásokat a hatékony uniós pályáztatásban: a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) ingyenes képzéseket biztosít a cégeknek, hogy meglegyenek a pályázatok sikeres kezeléséhez szükséges ismereteik - írja a Világgazdaság.

Magyarország lemaradt az uniós jutalomról

Gazdaság2010.04.19, 17:19

Összesen egymilliárd euróval több uniós forráshoz juthat Csehország, Lengyelország és Szlovákia a következő három évben az eddig tervezettnél, mert gazdaságuk a 2007-2009-es időszakban kiugróan jól teljesített - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn. A Pénzügyminisztérium szerint ennek nincs köze a források felhasználásához, hanem amiatt nem kapunk többletpénzt, mert pont a mérési időszakban történt a költségvetési kiigazítás.

Uniós pénzre várnak a cégek

Archívum2010.03.19, 10:23

Jelentősen javult a kkv-k uniós pályázatok bírálatával kapcsolatos véleménye. A vállalkozások több mint fele tartja reálisnak az uniós forráshoz jutást. A mikro vállalkozásokat kivéve minden második hazai kkv hallott olyan uniós pályázati kiírásról, amely komolyan érdekli a céget.

Uniós pénztől eshetnek el az építőcégek

Archívum2010.03.19, 10:12

Az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) elfogadhatatlannak és az építőipari cégek hátrányos megkülönböztetésének tartja, hogy idén nem támogatnák a telephelyfejlesztést.

EU-s százmilliókat perelne vissza az agrártárca

Itthon2010.03.12, 09:22

Több százmillió forintnyi uniós pénzt követel vissza a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési minisztérium egy közhasznú egyesülettől, amely a tárca szerint indokolatlanul költötte el a kiutalt támogatást. A Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület tanulmányokra és saját honlapjára is tízmilliókat költött, de nem akarja visszaadni a pénzt, ezért a minisztérium a hónap végén bírósághoz fordul - írja a Magyar Nemzet.

PM: Harcolunk az M43-as milliárdjaiért

Gazdaság2010.03.09, 16:05

A magyar állam keresetet nyújtott be az Európai Bíróságnál idén február végén az M43-as autópálya finanszírozásával, illetve az uniós támogatás összegével kapcsolatban - közölte a pénzügyi tárca.

Fico: 100 milliót kell visszafizetni az EU-nak

Archívum2009.10.02, 11:48

Szlovákiának mintegy 100 millió eurót kell majd visszafizetnie az EU-alapokból az előző kormány hibái miatt - jelentette ki a szlovák kormányfő pénteken Pozsonyban. Robert Fico szerint az Európai Unió korábban - még 2005-ben - figyelmeztette a Mikulás Dzurinda vezette kormányt a hiányosságokra, de az nem tett semmit azok felszámolására. Miután a támogatásokat már felhasználták, az összeget a jelenlegi kormánynak kell előteremtenie a költségvetés tartalékából.

Magyarorsz�gt�l is k�r vissza p�nzt az EU

Gazdaság2009.09.29, 18:06

Az Eur�pai Bizotts�g kedden elfogadott hat�rozata �rtelm�ben az uni�s tag�llamoknak vissza kell t�r�teni�k Br�sszelnek az Eur�pai Uni� agr�rk�lts�gvet�s�b�l finansz�rozott �s jogosulatlanul felhaszn�lt, �sszesen 214,6 milli� eur�t.

Függőben az uniós milliárdok sorsa

Archívum2009.09.21, 12:20

Közel 9 ezer milliárd forint uniós támogatási pénzzel gazdálkodhat Magyarország hét év alatt. Ebből alig öt százalékot fizettek ki az első három évben. Döcögős a magyar pályáztatás, de európai szinten jól állunk. Hol a hiba, ki, mit tehet, lesz-e panaszkommandó?

56 milliárdos lyukat ütött az EU a 4-es metrón

Itthon2009.08.27, 16:55

Tizenegy közbeszerzési eljárást szabálytalannak minősített az EU, ezért a várt 237 milliárd forint helyett 181 milliárd forint támogatást kap Budapest a 4-es metró első szakaszának megépítésére. A döntés végleges, bár hivatalosan csak jövő héten jelentik be. Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes szerint más uniós források átcsoportosításával oldják meg a problémát.

A közös agrárpolitika fenntartása mellett Gráf

Gazdaság2009.05.29, 21:46

Magyarország az Európai Unió közös agrárpolitikájának (CAP) további fenntartásában érdekelt 2013 után, az unió következő költségvetési időszakában is - jelentette ki Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter pénteken Budapesten, egy, az ágazat helyzetéről rendezett szakmai konferencián.

Uniós segítséget akarnak az európai fuvarozók

Archívum2009.05.08, 16:07

Közösségi szintű intézkedést sürget a Közúti Fuvarozók Európai Szövetsége (UETR) a közúti fuvarozás megsegítésére, mivel a magas üzemanyagköltségek, valamint az alacsony fuvardíjak miatt az ágazatnak jelentős nehézségekkel kell szembenéznie - mondta Ágai László, az UETR főtitkára sajtótájékoztatón Budapesten pénteken.

Kisebb cégek felé fordul az Unió figyelme

Archívum2009.05.08, 15:08

Az Európai Unióban 41 ezer nagy cég és 23 millió kis- és közepes vállalkozás (kkv) tevékenykedik, eddig a szabályokat a nagy cégekre szabták, de mostantól a kkv-k lesznek a szabályalkotás középpontjában - mondta Herczog Edit európai parlamenti képviselő pénteken, az első európai kkv hét alkalmából a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumban rendezett konferencián.

Jót tett az országnak az öt év uniós tagság

Archívum2009.05.08, 14:36

Összességében pozitív a magyar uniós tagság öt évének mérlege - mondta Belyó Pál, az Ecostat gazdaságkutató intézet főigazgatója az intézmény pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Gráf: A mezőgazdaság nyert az Unióval

Gazdaság2009.04.30, 16:08

A magyar mezőgazdaság az ország uniós tagságának egyik nyertes ágazata - hangoztatta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Megállapítását azzal támasztotta alá, hogy az agrárium több mint kétszeres forrásból gazdálkodik jelenleg, mint tette az uniós tagságot megelőzően. Azaz a mintegy 200 milliárd forintos éves összeg helyett jelenleg mintegy 440-450 milliárd forint áll az ágazat rendelkezésére.

Elviheti a gyenge forint a villamostendereket

Gazdaság2009.04.28, 08:47

Sikertelenül zárulhatnak Debrecen, Szeged és Miskolc villamos- és trolibusz-beszerzési, uniós forrásokkal megtámogatott pályázatai, mivel a gyenge forint komoly költségnövekedést idézett elő. A városok az árfolyam-különbözetet szinte biztosan nem tudják költségvetésükbe szorítani - írja a Népszabadság.

NBH: Kifinomultabbá váltak az uniós pénzre utazó bűnözők

Itthon2009.04.17, 07:23

Egyre több és egyre szervezettebb kísérletre lehet számítani európai uniós támogatások jogszerűtlen megszerzésére - olvasható a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) elemzésében. Az NBH évkönyvében összegyűjtötte, melyek az uniós támogatásokra utazó bűnözők leggyakoribb módszerei.

Újabb három fejlesztést hagyott jóvá az EU

Archívum2009.04.04, 12:11

Az Európai Bizottság jóváhagyta a szegedi tömegközlekedés és a békéscsabai csatornahálózat fejlesztésére, valamint a Közép-Duna-vidéki hulladéklerakók rekultivációjára kért uniós támogatást. A három beruházás idén, illetve jövőre indul.

Uniós pénz elcsalásával bukott le egy cég

Itthon2009.03.21, 10:46

Feljelentést tett a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ egy Baranya megyei cég ellen, amely két pályázatával 286 millió forint uniós támogatást nyert el jogosulatlanul. A hozzá kötődő üzleti kör másik három pályázaton további 283 millió forintot akart megszerezni - tudta meg a Népszabadság.

MN: Százmilliókat kapott egy MSZP-s képviselő cége

Itthon2009.03.19, 14:01

Luxushotel fejlesztésére kapott 468 millió forint támogatást Molnár Albert szocialista képviselő tuldonában álló cég - írja a Magyar Nemzet. A vissza nem térítendő támogatást odaítélő regionális fejlesztési tanácsnak korábban a képviselő is tagja volt. Molnár Albert visszautasította, hogy hazai közpénzre pályáztak volna, és azt állítja, a képviselők összeférhetetlenségére vonatkozó szabályok szerint járt el.

Magyar-ukrán programokat támogat az EU

Archívum2009.03.16, 16:57

Április közepétől lehet pályázni magyar-ukrán együttműködési programokra az összesen 69 millió eurós Európai Szomszédsági és Partnerségi Eszköz Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében, amelyet az Európai Unió külső határaiból származó egyenlőtlenségek csökkentése érdekében indítottak el - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) hétfőn. A program központi irányítását, valamint jogi képviseletét a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség látja el.

Bulgária visszafizet az uniónak

Gazdaság2009.02.18, 15:21

Bulgária mintegy 6,4 millió eurót kell visszafizessen az EU-nak, mivel az uniós pénzt nem rendeltetésszerűen használta fel. Az összeg visszafizetése azzal függ össze, hogy Brüsszel által támogatott projekteknél "szabálytalanságokat" tártak fel - közölte a bolgár pénzügyminiszter.

Megújult a Ferencváros-Vecsés vasútvonal

Archívum2009.02.12, 14:25

Átadták a Ferencváros-Vecsés között felújított vasúti pályaszakaszt csütörtökön, az Európai Unió támogatásával megvalósított beruházás összköltsége 6,5 milliárd forint.

Bajnai bekeményít az önkormányzatoknál

Archívum2009.01.31, 11:05

Az elnyert uniós támogatások visszavonását és szabálytalanságok vizsgálatát helyezte kilátásba a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azoknál az önkormányzatoknál, amelyek visszatartják a megbízást kapott cégek pénzét, nem folytatnak nyílt közbeszerzési eljárást, vagy a fejlesztésükhöz átutalt előleget nem arra fordítják, amire kapták - írja a Népszabadság.

Tejközpont épült Székesfehérváron

Archívum2009.01.22, 16:38

Csaknem egymilliárd forintos költséggel, európai uniós támogatással, mintegy 3500 négyzetméteres logisztikai központot hozott létre az Alföldi Tej Kft. Székesfehérváron, a hazai termelők tulajdonában lévő cég beruházását Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter avatta fel csütörtökön.

Ötszázmilliós támogatás egy ipari parknak

Gazdaság2008.12.18, 13:02

A Közép-Magyarországi Operatív Program keretében kiírt pályázaton félmilliárd forintos európai uniós támogatást nyert a Gödöllő Ipari Park, ebből az összegből jövő évre egy szolgáltató központ épülhet fel - jelentette be az ipari park igazgatója.

Jó ötlet, de mentőcsomagnak kevés

Gazdaság2008.12.16, 08:48

Túlzás lenne az építőipar mentőcsomagjaként számolni a miniszterelnök által a múlt héten bejelentett, az uniós támogatást elnyerő vállalkozásokat segítő intézkedésekkel. A kivitelezők csalódottak, a szakértő szerint pedig egészen más területre fókuszálva lehetne számottevő eredményeket elérni a gazdaság élénkítésében.

Előleget ad a kormány az EU-s projektekre

Gazdaság2008.12.15, 11:55

A - minden esetben utólagosan folyósítandó - uniós támogatást elnyerő vállalkozások 40 százalékos előleget vehetnek fel a jövőben. A kormány szerint az új szabályok alkalmazásával 100-150 milliárd forint kerül a magyar gazdaságba, elsősorban az építőiparba.

Alig szivárognak az uniós pénzek Magyarországra

Itthon2008.12.12, 09:10

Két év alatt a 2013-ig lehívható uniós támogatások alig 1 százaléka érkezett meg Magyarországra. Bajnai Gordon fejlesztési miniszter az uniós támogatások szabályainak átalakítását javasolja - írja a Magyar Nemzet.

Bulgária 220 millió eurót bukott büntetésből

Archívum2008.11.25, 13:38

Elesett Bulgária 220 millió eurónyi európai uniós támogatástól a pénzek ellenőrzése és a korrupció elleni harc elégtelensége miatt. Összesen 800 millió eurót tartanak vissza, a 220 millió az, amitől véglegesen lemondhat a balkáni állam.

Mehet a brüsszeli metrólobbi plusz 80 millióért

Itthon2008.11.24, 17:26

A Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülésén rábólintott arra, hogy 80 millió forinttal több pénzt költsenek a 4-es metró építésének kommunikációjára. A pluszpénzt az uniós támogatásért zajló lobbi költségeire fordítják.

80 millióval toldanák meg a 4-es metró PR-keretét

Itthon2008.11.23, 14:58

Az európai uniós támogatásért zajló lobbizás költségei miatt 80 millió forinttal megnövelné a Főpolgármesteri Kabinet a 4-es metró építésének kommunikációjára szánt pénzt - tájékoztatták az MTI-t fővárosi képviselők. A javaslatról hétfőn tárgyalnak.

Betoncserép-gyár épült Kunszentmiklóson

Archívum2008.09.18, 17:53

A Mediterrán Magyarország Kft., európai uniós támogatással, 1,2 milliárd forintos beruházásból épült betoncserép-gyárát adták át csütörtökön Kunszentmiklóson.

Az uniós források harmada kihasználatlan

Gazdaság2008.09.18, 23:00

A múlt évi zárszámadásban az uniós források felhasználása 38,4 százalékkal elmaradt a költségvetésben szereplő 466,6 milliárd forintos összegtől - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az európai uniós támogatások 2007. évi felhasználásának ellenőrzéséről készült tájékoztatóban, amely az ÁSZ honlapján olvasható.

Három százalék alatti növekedés várható

Gazdaság2008.08.29, 16:22

Nincs lendület a magyar gazdaságban, és ezen a minap bejelentett adómódosítási javaslatok sem változtatnak. Begyűrűzik az európai recesszió, enyhülés csak az uniós támogatásoktól várható.

Esztergom lesz a borkultúra központja

Archívum2008.08.19, 11:36

Az esztergomi bazilikához kapcsolódó 3700 négyzetméteres pincerendszert 772 millió forintos uniós támogatással a magyar borkultúra központjává alakítják; a munkálatok megkezdését jelentő támogatási szerződést kedden írták alá Erdő Péter bíboros, valamint Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter jelenlétében.

Új innovációs központ lesz Veszprémben

Archívum2008.08.13, 14:23

Innovációs tudásházat létesít Veszprémben a Pannon Egyetem abból a 4,3 milliárd forintos uniós támogatásból, amelyet nemrég nyert el az intézmény - mondta Rédey Ákos, az egyetem rektora sajtótájékoztatón szerdán Veszprémben.

Modern trágyatárolót adtak át Turán

Archívum2008.08.12, 13:57

Korszerű trágyatárolót adtak át Turán, a Galgamenti Mezőgazdasági Termelő- és Szolgáltató Szövetkezet tehenészetében, a 150 millió forintos beruházás nagyobb részét európai uniós támogatás fedezte - közölte a szövetkezet elnöke kedden.

Jár az uniós támogatás a bolgár gazdáknak

Archívum2008.08.07, 15:57

A bolgár kormány és az Európai Bizottság megállapodott abban, hogy a bolgár gazdák megkaphatják az uniós támogatást, amelyet néhány héttel ezelőtt fagyasztott be Brüsszel az összegek szabálytalan felhasználása miatt, jelentette be csütörtökön az uniós alapokért felelős bolgár miniszterelnök-helyettes.

Megágyaztak a 200 milliós megbízásnak az NFÜ-nél

Itthon2008.08.07, 08:10

Versenytárs nélkül nyert el egy tanácsadó cég egy 200 millió forintos megbízást a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől. Néhányan érdeklődtek még a pályázat iránt, de úgy érezték, olyan feltételek szerepelnek a kiírásban, amelyek mellett nem tudnak labdába rúgni. A nyertes cég azért is futhatott be, mert korábban már dolgozott az uniós támogatások elosztásáért felelős ügynökségnek, azokra a megbízásokra azonban még csak pályáznia sem kellett.

Milliárdos fejlesztés a Bükkben

Archívum2008.08.07, 13:27

A Bükki Nemzeti Park területén 1,2 milliárd forintos fejlesztést végeznek el a következő négy évben. Az uniós támogatásból többek között javítják a bükki barlangok állapotát, békaátjárókat építenek, a madarak védelmében földkábelt helyeznek el az elektromos szabadvezetékek helyett, és élőhely rekonstrukciókat végeznek. Az erről szóló támogatási szerződéseket csütörtökön írták alá a Heves megyei Felsőtárkányban.

Terjed a magyar korrupció a FAZ szerint

Archívum2008.08.06, 11:30

Terjed a hétköznapi korrupció Magyarországon címmel közölt terjedelmes cikket szerdán a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). A budapesti keltezésű cikk szerzője, Reinhard Olt bevezetőjében hangsúlyozta: a magyaroknak csaknem a fele nem bízik abban, hogy a parlamenti pártok képesek megfékezni a korrupciót. Az ellenzék pedig azt állítja, hogy az európai uniós támogatási pénzek Magyarországon "központilag irányítva tűnnek el".

Jön az uniós pénz a Szabadság hídra

Archívum2008.07.31, 12:02

Aláírta a Fővárosi Önkormányzat a Szabadság híd felújításáról szóló támogatási szerződését a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szervezetével; a főváros a kormány támogatási döntése értelmében a Szabadság híd felújítási költségének 50 százalékára, mintegy 2,5 milliárd forint uniós támogatásra vált jogosulttá - közölte Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes csütörtökön az MTI-vel.

Pályáztatás nélkül dönt a kormány 1900 milliárd forintról

Itthon2008.07.22, 08:01

Az uniós támogatások negyedéről, mintegy 1900 milliárd forintról pályáztatás nélkül dönt a kormány - írja a Népszabadság. Néhány hónap alatt a kiemelt projektek száma mellett a megítélt támogatások összege is a többszörösére emelkedett.

Turisztikai fejlesztés a Velencei-tónál

Archívum2008.06.26, 17:56

Velencei-tó kapuja elnevezéssel, európai uniós támogatással 2,26 milliárd forintos turisztikai fejlesztés valósulhat meg kiemelt projektként Velencén - jelentette be csütörtökön Velencén a Közép-dunántúli Regionális Tanács elnöke.

Az EB elfogadta a vidékfejlesztési jelentést

Archívum2008.06.26, 16:06

Elfogadta az Európai Bizottság (EB) vidékfejlesztési főigazgatósága a 2007-ben magyarországi agrár- és vidékfejlesztési célokra fordított uniós támogatás felhasználásáról szóló igazoló szervi jelentést - hangzott el a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) és a jelentést készítő KPMG Hungária Kft. budapesti sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Visszavonták a mentőspályázatot

Itthon2008.06.25, 08:59

Visszavonta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a 4,1 milliárdos összegről és uniós támogatásról szóló mentőspályázatot. A közbeszerzést a mentésirányítás fejlesztésére írták ki, de a pályázat sérthette a versenysemlegességet - írja a Népszabadság.

Pályázati pénzből fejlesztene Kazincbarcika

Archívum2008.06.13, 14:05

Az észak-borsodi Kazincbarcika 1,7 milliárd forintos európai uniós támogatásra pályázik, egyebek mellett erről és az integrált városfejlesztési stratégiáról is döntött pénteken a rendkívüli képviselőtestületi ülésén a város önkormányzata.

Nem elég jól pályázni uniós támogatásért

Archívum2008.06.12, 14:47

Mind az uniós támogatási pályázatok kiírói, mind a pályázók abban érdekeltek, hogy az összes lehetséges forrás felhasználása a lehető leghatékonyabb legyen. A Deloitte szakértői ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a sikerhez nemcsak egy jó pályázatra, hanem részletes és körültekintő tervezésre is szükség van, hiszen az amúgy megfelelően előkészített pályázat is elbukhat néhány hiba miatt. Továbbá a problémák akár évekkel a támogatási pénzek felhasználása után is jelentkezhetnek.

Uniós pénzből épülhetnek a sztrádák

Archívum2008.06.11, 08:01

Kedvezően fogadták a brüsszeli döntéshozók az uniós támogatásra pályázó három autópálya-projekt tervét - tudta meg a Világgazdaság.

ÚMFT-támogatással épül a fonyódi panzió

Ingatlan2008.06.10, 15:06

A fonyódi tóparton több mint 51 millió forint uniós támogatásból megvalósult beruházás mintegy 50 fogyatékkal élő látogató számára tette elérhetővé a Balaton-parti turisztikai központot, korábban nehezen hozzáférhető szolgáltatásait - így a többi között a szaunát, a medencét vagy a kerékpártúrákat.

Uniós pénzektől eshet el Bulgária

Archívum2008.06.02, 07:19

Szófiának több millió eurónyi uniós támogatás befagyasztásával kell számolnia a szervezett bűnözéssel szembeni fellépés elmulasztása miatt - figyelmeztetett Oli Rehn, az EU bővítési biztosa a Napi Gazdaság információi szerint.

Fórián: Lassabban, de nőni fognak az árak

Vendégszoba2008.05.20, 15:07

Tavaly, hosszú idő után először, a mezőgazdasági termékek kínálata elmaradt a kereslettől, ezért volt sokkszerű áremelkedés az egész világon - mondta a Vendégszobában Fórián Zoltán agrárelemző. Az Agrár Európa Kft. igazgatóját a bioüzemanyagok terjedésének hatásairól és az uniós támogatásokról is kérdezték olvasóink, sőt szóba került, megéri-e manapság befektetésként magyar termőföldet venni.

Óriási fejlesztések Hajdúszoboszlón

Archívum2008.05.16, 07:24

Európa legnagyobb fürdőkomplexuma jön létre 2009-re Hajdúszoboszlón, ha megvalósul a 2007-ben egy kormánydöntés alapján 2,25 milliárd forintos európai uniós támogatásban részesült projekt, az Aqua-Palace élményfürdő - írja a Napi Gazdaság.

350 milliárdot kérünk Brüsszeltől a 4-es metróra

Itthon2008.05.14, 16:31

Megérkezett a kormányhoz a 4-es metró uniós támogatást kérő pályázata, amit a nyáron küldenek tovább Brüsszelbe. A metró első két szakaszának összköltsége 517 milliárd forint, amiből 350 milliárd forintot szeretne megkapni Brüsszeltől a kormány. Bajnai Gordon miniszter szerint ugyanakkor elképzelhető, hogy hiánypótlásokra szükség lesz.

Veszélybe kerülhet a szennyvíztisztító Csepelen

Itthon2008.04.16, 09:04

A XVIII. kerület ellenállásán bukhat a csepeli szennyvíztisztító megépülése - írja a Népszabadság. A kerületi Cséry-telepen kellene megépülnie egy komposztálóműnek, amely nélkül újra kellene tervezni a szennyvíztisztító telep megvalósítását. Ezzel pedig veszélybe kerülhet a 80 milliárdos uniós támogatás. A kerület viszont szívesen felbontaná a komposztálóról szóló szerződést.

Nem támogatná az EU bioüzemanyagot

Archívum2008.04.16, 08:31

A bioüzemanyagok termeléséhez adott évi 90 millió eurós uniós támogatás megszüntetését javasolja az Európai Bizottság - írja a Világgazdaság.

Az unió finanszírozza a sztrádafejlesztéseket

Archívum2008.03.12, 14:46

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szerint nem felel meg a valóságnak, hogy 2009-es költségvetési támogatására megállapított keretszám 2008-hoz viszonyított csökkenése a sztrádaépítések leállítását jelentené - reagált a tárca a Napi Gazdaság szerdai cikkére. Az autópálya-fejlesztések folytatódnak a következő években, csupán a forrásszerkezet alakul át: az eddig túlnyomó részben hazai állami forrásokat fokozatosan váltja fel az uniós támogatás.

Bukhatja az EU-pénzt a Fővám téri metrómegálló

Itthon2008.03.07, 13:58

Problémákat okozhat a 4-es metró uniós támogatásában az, hogy a Fővám téri megállót az eredeti tervekhez képest más műszaki tartalommal készítenék el - írja a Népszabadság. A jelenlegi kivitelező mesterséges szigetről, többletköltséggel és későbbi határidőre vállalná, csakhogy az EU egyetlen utólagos változtatást szokott engedélyezni. A DBR Metró szerint nincs veszélyben a támogatás.

Gyurcsány: az oktatás súlyponti téma

Archívum2008.03.06, 09:09

A kormány a nemzeti költségvetésből mintegy 50 milliárddal többet szán 2009-től az oktatás és a művelődés helyzetének javítására, ehhez járul még 80-90 milliárd forintnyi európai uniós támogatás az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében - mondta Gyurcsány Ferenc.

Bántja a zöldek szemét hét magyar gigaberuházás

Itthon2008.02.26, 15:09

Ötven olyan uniós támogatásból épülő beruházást kifogásol egy nemzetközi környezetvédő civil szervezet, amelyeket szerintük úgy is fel lehetne építeni, hogy azok ne jelentsenek veszélyt a környezetre. Az európai feketelistán hét magyar terv is szerepel, köztük a 4-es metró építése, a Duna hajózhatóvá tétele, az M0-s építése, a Balaton szabályozása.

Két megálló több tíz milliárd forintból

Gazdaság2008.02.18, 13:29

Mindössze két megállóval hosszabbítják meg 2010-ben az 1-es, illetve a 3-as villamost. A két beruházás összesen 44 milliárd forintba kerül, a pénz nagy része uniós támogatásból származik - ha az Európai Bizottság jövő év tavaszán jóváhagyja a támogatást. Amennyiben az 1-est az eredeti tervek szerint legalább a Fehérvári útig építenék ki, akkor 2, 8 milliárd forinttal, míg a 3-as villamos Pesterzsébet központjáig való meghosszabbítása 600-700 millió forinttal kerülne többe - tudta meg az [origo]. A terveket májusig kell beadni engedélyezésre, de a rövid határidő miatt elképzelhető, hogy csak a két megállós meghosszabbítás valósulhat meg.

A Coca-Cola 2,5 milliárdért bővíti kapacitását

Gazdaság2008.01.14, 12:55

Bővíti ásványvíz-kitermelését a Coca-Cola Beverages Magyarország Kft. a következő két évben. A cég a beruházáshoz 500 millió forintos uniós támogatást kapott munkahelyteremtésre és fejlesztésre - írja a Világgazdaság.

EU támogatásokat vont vissza az NFÜ

Archívum2007.12.12, 11:52

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szabálytalanságot állapított meg és feljelentést tett a kiskunhalasi székhelyű Disco Magic Kft ellen. Az NFÜ gyanúja szerint e cégnél, az európai uniós támogatás felhasználása során szabálytalanságok történtek, amelyekkel kapcsolatban felvetődik a bűncselekmény gyanúja is - áll az NFÜ közleményében.

Korrupcióellenes honlapot indított a kormány

Itthon2007.11.13, 14:13

Keddtől érhető el az a kormányzati honlap, amelyen bárki bejelentést tehet, ha szabálytalanságot, visszaélést tapasztal az uniós támogatásokkal kapcsolatban.

Vidéki turnéba kezd Gyurcsány Ferenc

Itthon2007.11.05, 17:38

Országjárásba kezd Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden. Vidéki kistelepüléseket keres fel, ahol arról próbálja győzködni az embereket, hogy pályázzanak az uniós támogatásokra.

Pénzt kapnak a jól pályázó gazdák

Archívum2007.10.27, 15:09

A napokban megkezdődött az uniós támogatások kifizetése csaknem 42 milliárd forintra számíthatnak a résztvevők. Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára közölte csak az kap pénzt akinek jó a pályázata, tehát nincs benne formai hiba.

Weiszenberger állítja, nem mondott igazat

Itthon2007.09.28, 23:50

Bajnai Gordon, az önkormányzati tárca vezetője megalapozatlannak nevezte a minisztériumát ért vádakat a kunfehértói Rózsa Motel uniós támogatását illetően. Bajnai elmondta, hogy a motel nem kért, és nem is kapott uniós támogatást. A motel egyik volt tulajdonosa tegnap azt nyilatkozta, hogy Weiszenberger László, volt kiskunhalasi kistérségi megbízott keresztül 17,3 millió forint uniós támogatást nyertek el, azzal a feltétellel, hogy öt milliót visszafizetnek a megbízottnak, aki ezt a pártkasszába teszi. Közben Weiszenberger azt nyilatkozta, hogy valótlanságot állított a videón, személyes okokból gyakorolt nyomást a férfira.

Sok pénzről lemondanak az új EU-tagok

Gazdaság2007.09.25, 08:30

Az EU új tagállamai sokkal gyengébb teljesítményt nyújtanak a fejlesztési alapok felhasználásában, mint a régi tagországok. A kohéziós alapnak például csak 23 százalékát használta föl Magyarország.

Ezermilliárd forint közlekedésfejlesztésre

Gazdaság2007.08.08, 16:25

A kormány szerdán döntött a következő két év során megvalósítandó, együttesen több mint ezermilliárd forint értékű út- és közlekedésfejlesztésekről, amihez 600 milliárd forint európai uniós támogatás használható fel - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.

Ezermilliárdból fejlesztenék a közlekedést

Gazdaság2007.08.07, 17:26

A kormány szerdán dönt az ezermilliárd forint értékű út- és közlekedés-fejlesztésekről, melyek során a következő két évben 600 milliárd forint európai uniós támogatás használható fel - ismertette Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter az épülő M0, M5-ös szakaszánál tartott szerdai tájékoztatón.

Új munkahelyekre is telik a milliárdokból

Archívum2007.07.26, 16:09

Magyarország számára a 2013-ig rendelkezésére álló 22,4 milliárd euró uniós támogatás több mint 10 000 milliárd forint fejlesztést tesz lehetővé. Ilyen mértékű célzott fejlesztésre még soha nem volt lehetősége Magyarországnak Az elkövetkező hónapokban a kiemelt projekteken túlmenően több mint 2000 milliárd forintos támogatásra ír ki a kormány páylázatot.