Union Biztosító

címke rss
Akár 130 ezer forintos adókedvezmény is jöhet a nyugdíjbiztosítások után

Akár 130 ezer forintos adókedvezmény is jöhet a nyugdíjbiztosítások után

A magyarok többsége már tudja, hogy idős korában nem hagyatkozhat majd csak az állami nyugdíjra, ezért célszerű félretennie az aktív éveiben. A nyugdíjcélú előtakarékossági megoldások közül az egyik legnépszerűbb a nyugdíjbiztosítás, amelynek legfontosabb jellemzőit az UNION Biztosító foglalja össze.

Indul a roham az idei adójóváírásokért

Gazdaság2018.11.30, 13:22

Az UNION Biztosító becslése szerint a tavalyi 242 ezerről 2018 végére akár 280 ezer fölé is emelkedhet az adókedvezményes nyugdíjbiztosítások száma Magyarországon. Az immár csaknem öt éve elérhető termékkör egyik fontos vonzereje a tárgyévi befizetések után járó 20 százalékos, akár 130 ezer forintot is elérő adójóváírás. Emiatt az év utolsó heteiben látványosan megugrik az új szerződések száma.

Komplex életmód applikáció jön az Union Biztosítótól

Gazdaság2018.10.15, 16:24

Stratégiai együttműködést alakított ki az UNION Biztosító egy hazai startup vállalkozással, a Fitpulival, melynek nyomán a biztosító komplex életmód applikációval bővíti vállalati egészségbiztosításhoz kapcsolódó szolgáltatásait. Az UNION a várhatóan januártól megváltozó egészségbiztosítási környezetben is komoly lehetőségeket lát, a Fitpuli bevezetése mellett egy új, rugalmas termékkel is jelentkezik a piacon.

8 millió magyarnak semmilyen baleset-biztosítása nincs

Gazdaság2018.07.15, 09:03

A statisztikák szerint többen halnak meg háztartási balesetekben, mint az utakon, mégis a magyarok kevesebb mint 20 százaléka gondol a mindennapok biztonságára.

A nyugdíjbiztosításoknál a december a szerződési csúcsidőszak az adójóváírások miatt

Gazdaság2017.12.05, 10:24

Az Union Biztosító becslése szerint az adókedvezményes nyugdíjbiztosítások száma az idei év végére elérheti a 250 ezret, ez azt jelenti, hogy 2016 év végéhez képest harmadával többen vennék igénybe ezt a már közel négy éve elérhető termékkört – közölte a biztosítócég.

Újabb biztosítót bírságolt meg az MNB

Gazdaság2017.05.26, 09:56

Az MNB összesen 58 millió forint bírságot szabott ki az Union Biztosítóra. A biztosító több területen is jogot sértett, többek között gond volt az ügyfélszerződésekkel is. A biztosító októberig kapott haladékot a hiányosságok rendezésére.

Sokan nem kérnek adójóváírást a nyugdíjbiztosítás után

Gazdaság2022.09.22, 05:02

Becslések szerint a jogosultak harmada nem kér adójóváírást az államilag támogatott nyugdíjbiztosítás után, az igénylés leggyakrabban az első befizetési év után marad el - közölte az Union Biztosító.

A biztosítók is megérezték a fagyos januárt

Gazdaság2017.02.03, 05:40

A hónap első felében 20-30 százalékkal több kárbejelentést kaptak a társaságok, mint egy évvel korábban. Duplájára nőtt például a csőtörések száma a vízcsövek elfagyása miatt.

Járadékot fizetnek a rákbetegeknek

Gazdaság2015.05.18, 10:42

Az új, kifejezetten daganatos betegségekre kifejlesztett biztosítás köthető az Unionnál. Már járadékok is fizetnek a kritikus 1,5 évre.

Ennyit tesz félre egy átlagos magyar munkavállaló

Gazdaság2015.02.25, 10:45

A gazdaságilag aktív, 25-55 éves korosztály tagjainak 61 százaléka tekinthető megtakarítónak, ők azok, akik konkrét céllal takarékoskodnak és átlagban havi 20 ezer forintot tesznek félre, derült ki az Union Biztosító reprezentatív piackutatásából.

Téged is ingyen gyógyít a londoni orvos!

Travelo2017.10.04, 11:22

Utazás előtt igényelj EHIC-kártyát, hogy Európában bárhol gyógyulhass, ha megbetegszel út közben. De lehet, hogy ingyen utasbiztosításod is van, nézd meg bankkártyád feltételeit.

Magyarországra figyel az osztrák biztosító

Gazdaság2012.05.31, 22:40

Magyarországon terjeszkedne az oszták Vienna Insurance Group.

Most válthatnak vagyonbiztosítót a cégek

Archívum2010.11.29, 12:13

A legtöbb vállalati vagyonbiztosítás fordulónapja is az év vége, így ezek 80 százalékát is november-decemberben kötik újra, illetve viszik át másik biztosítóhoz - közölte az Union Biztosító, a társaság azt is bejelentette, hogy elnyerték a HungaroControl megbízását.

Újra lecsapott a PSZÁF az Unionra

Biztosítás új2009.11.11, 21:17

A hét elején kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási önrészkedvezményének visszavonására kötelezett Union Biztosító szerdán új kedvezményt hirdetett meg, azt azonban a PSZÁF rekord gyorsasággal jogszabálysértőnek minősítette. Így az új kedvezmény 24 órát sem élt meg.

Ötmillióra bírságolta az Uniont a PSZÁF

Gazdaság2009.11.09, 17:15

Az Union Biztosítót a 2010. évre meghirdetett önrészes kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) miatt 5 millió forintra bírságolta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - a határozat hétfő délután került fel a felügyelet honlapjára.

Árverseny jöhet a lakásbiztosítások piacán

Archívum2009.07.21, 07:40

Egyre erőteljesebben terjednek az interneten vásárolható lakásbiztosítások. Ez a folyamat pedig szakemberek szerint oda vezethet, hogy a gépjármű-felelősségbiztosításoknál tapasztalt verseny erre a szegmensre is jellemző lesz - írja a Napi Gazdaság.

Bővült az Union profitja

Archívum2009.07.16, 15:37

Az első félévben 17,9 milliárd forint díjbevételt ért el az Union Biztosító, ez 27,4 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi, a növekedés a nem életbiztosításokból származott - közölte a társaság.

Ad�pofon az �letbiztos�t�soknak

Gazdaság2009.06.30, 09:20

A korm�nyzati megszor�t� int�zekd�sek keret�ben j�v�re megsz�nik az �letbiztos�t�sokhoz kapcsol�d� ad�kedvezm�ny. B�r ez r�vid t�von kedvez�tlen�l hat a piacra, hossz� t�von a szak�rt�k szerint m�gsem okoz igaz�n komoly v�ltoz�st. A befektet�si egys�gekhez k�t�tt �letbiztos�t�sokat az ad�kedvezm�ny megvon�sa mellett a v�ls�g is s�jtja, �m az ilyen megtakar�t�ssal rendelkez� �gyfeleknek m�g a jelent�s vesztes�gek l�tt�n sem �rdemes felmondaniuk a szerz�d�st.

A rák és a munkanélküliség a mumus

Egészség új2009.02.02, 11:44

A magyar lakosok közel fele kifejezetten rossznak tartja az egészségügyi ellátást, és csak 10 százalék elégedett vele. Ugyanakkor az is kiderült az Union Biztosító felméréséből, hogy a legtöbben a daganatos megbetegedésektől félnek, rögtön utána pedig a munkanélküliségtől.

Két biztosító nyert a MÁV tenderén

Gazdaság2008.12.31, 15:18

A MÁV Magyar Államvasutak Zrt. által biztosításokra kiírt tárgyalásos közbeszerzést két biztosító, az Allianz Hungária Biztosító Zrt. valamint az Union Vienna Insurence Group Biztosító Zrt. nyerte - az eredményhirdetés a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Felügyeleti intők a kgfb-ajánlatok miatt

Archívum2008.11.20, 12:31

A pénzügyi felügyelet két biztosítót szólított fel, hogy korrigálják a lező gépjármű-felelősségbiztosítás tarifatáblázatukat. Az érintett cégeknek három napon belül ki kell javítaniuk a hibát.

Már van üzleti alapú egészségbiztosítás

Archívum2008.10.15, 08:04

Az Union Biztosító partnereivel háromszintű, spanyol mintára kidolgozott egészségügyi szolgálatatást kínál a szerződőknek. A modellben a kórházak is többletbevételekhez juthatnak - írja a Napi Gazdaság.

Tovább nő az Union szelete a biztosítási tortából

Gazdaság2008.04.15, 12:42

A múlt évet 24,3 milliárd forint díjbevétellel, 39,1 százalékos növekedéssel zárta az Union Biztosító, szemben a magyar piac 12 százalékos átlagos bővülésével - mondta Zsoldos Miklós elnök-vezérigazgató kedden sajtótájékoztatón. A jó növekedési ütem az idei első negyedévben is folytatódott, így vélhetően nem szakad meg az elmúlt évek folyamatos piaci részesedés növelése.

Több kedvezményt ígér az Union

Archívum2007.10.29, 10:46

Új kedvezményekkel, és a kockázatarányosság elvén alapuló strukturális változásokkal igyekszik ügyfelei bővítésére az Union biztosító. Mindezek alapján a tavalyinál alacsonyabb díjakat ígérnek a novemberi kötelező váltási időszakra.

GVH: 3 milliós bírság az Union Biztosítónak

Gazdaság2007.03.12, 12:38

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az Union Biztosító Zrt. 2006 áprilisától a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított az "Union-Smaragd"-termékről adott tájékoztatásával.

Előző
  • 1
Következő