UNICEF

címke rss

Mihalik Enikõ a családalapítást tervezi

Archívum2018.10.05, 17:24

Mihalik Enikõ New Yorkból érkezett Magyarországra az UNICEF meghívásából. Enikõ az UNICEF Bajnok kampány keretében vállalta, hogy anyagilag támogatja, valamint a társadalmi kapcsolatrendszerén keresztül további adományokat is gyûjt a szervezet számára. A szupermodell errõl is mesélt, de azt is elárulta, hogy áll a családalapítás kérdéséhez.

Mi lehetünk az utolsók, akiknek esélyük van megmenteni a bolygót

Itthon2018.09.28, 14:17

Milyen lesz a világ 2030-ban? – a világ problémáiról és annak lehetséges megoldásairól tartották a Világ Legnagyobb Tanóráját a Budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumban 2018. szeptember 25-én.

Ez az egyik oka az önmagát ismétlõ afrikai szegénységnek

Nagyvilág2018.09.19, 09:57

 A természeti csapás és konfliktus sújtotta országokban az 5 és 17 év közötti gyerekek harmada nem tud az iskolai oktatásban részt venni - derült ki az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) szerdán közzétett jelentésébõl.

Öt másodpercenként meghal egy gyerek

Tudomány2018.09.18, 12:31

Öt másodpercenként halt meg egy gyermek tavaly a világon, de az ENSZ kedden kiadott jelentése szerint a legtöbb halálozás megelõzhetõ lett volna, mivel azokat fõként a víz, a higiénia, a táplálkozás és az egészségügyi alapellátás hiánya okozta.

Ricky Martin hátrányos helyzetû magyar gyerekeket fogadott budapesti koncertje elõtt

Life.hu2018.09.05, 20:39

Ricky Martin fogadta elsõként az UNICEF Magyarország új, Kilátó Élményprogramjában résztvevõ fiatalokat. A világsztár – aki egyben az UNICEF jószolgálati nagykövete is – budapesti koncertje elõtt találkozott hátrányos helyzetû 12-17 év közötti tinédzserekkel.

Jótékonysági csobbanás és koncert lesz pénteken a Palatinus fürdõben

Travelo2018.08.29, 08:36

Elérkezett a nyár vége, itt az utolsó esély a csobbanásra az iskolakezdés elõtt. Ezúttal jó ügy érdekében mártózhatnak meg azok, akik augusztus 31-én pénteken felkeresik a Palatinus Gyógy- Strand és Hullámfürdõt.

A világ iskoláinak felében nincs ivóvíz

Nagyvilág2018.08.27, 05:15

A világ iskoláinak közel a felében hiányoznak az alapvetõ higiéniai feltételek. Több helyen nincs ivóvíz vagy mosdó - figyelmeztettek szakértõk az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfõn közzétett közös jelentésében.

Szinetár Dóra szoptatós fotóval kampányol az anyatejes táplálás mellett az UNICEF-fel

Archívum2018.08.01, 13:54

A szoptatás a legjobb a kisbabának és az anyának is, ezért kampányol az UNICEF mellett az anyatejes táplálás világnapján több híres magyar anyuka is, köztük Szinetár Dóra, Hámori Gabriella és Tomán Szabina.

Bangladesben egy 15 éves lányt hozzáadtak egy 73 éves férfihoz - videó

Nagyvilág2018.07.31, 18:04

Az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapja (UNICEF) készített megdöbbentõ felvételt egy bangladesi kislány nyomorúságos helyzetérõl.

Magyarország a gyerekkereskedelem kiindulópontja és tranzitországa is egyben

Archívum2018.07.30, 11:20

A globális emberkereskedelem azonosított áldozatainak 28%-a gyermek – jelentette ki az UNICEF és az Emberkereskedelem Elleni Ügynökségek Közötti Együttmûködési Csoport (ICAT). A szubszaharai, közép-amerikai és karibi térségben az azonosított áldozatok között a gyerekek aránya még ennél is magasabb, 64-62% közötti.

Sebestyén Balázs az UNICEF-fel és más sztárokkal ünnepli az apák napját

Archívum2018.06.02, 09:50

Kispályás sportmérkõzéseken vehetnek részt, dedikált focilabdát nyerhetnek és beszélgethetnek kedvenc sztár-apukájukkal az apaságról azok, akik gyermekeikkel részt vesznek az UNICEF apák napi rendezvényén. A kicsik pedig foglalkozásokon vehetnek részt, valamint Dórával és SpongyaBobbal is találkozhatnak.

Közel egymillió embert sújt az aszály Afganisztánban

Nagyvilág2018.04.23, 23:42

Közel egymillió embert, köztük félmillió gyereket érint az Afganisztán 34 tartománya közül 22-t sújtó aszály - jelentette hétfõn az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF), amely 10 millió dollárt (2,5 milliárd forintot) kért az érintettek megsegítésére.

UNICEF: Legalább ezer gyerek halt vagy sebesült meg 2018 elején Szíriában

Nagyvilág2018.03.12, 22:24

Legalább ezer gyerek halt vagy sebesült meg a Szíriában zajló harcokban az év elsõ két hónapjában - közölték hétfõn az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) képviselõi sajtótájékoztatón a libanoni fõvárosban, Bejrútban.

Legalább 30 gyerek halt meg a szíriai harcokban az év eleje óta

Nagyvilág2018.01.15, 17:45

"Megdöbbentõ, hogy csak az év elsõ tizennégy napjában több mint harminc gyerek halt meg Kelet-Gútában a fokozódó erõszak miatt" - mondta közleményében Fran Equiza, az UNICEF szíriai képviselõje.

Fontosak a gyerekjogok

Itthon2017.11.22, 12:17

Az UNICEF Gyerekhang-programjában az ország több fontos helyszínén hallatták a hangjukat gyerekek. Egy kis idõre „elfoglalhatták" többek között az Országos Rendõrfõkapitány, az Oktatási Jogok Biztosa, az EMMI államtitkárai, nagykövetek és cégvezetõk irodáit. Megszólaltak az Országgyûlés épületében és jó néhány színházban, bepillanthattak a tûzoltók, a mentõk és számos ismert nagyvállalat dolgozóinak munkájába.

A gyerekek jogai jelentik a jövõ zálogát

She2017.11.21, 13:02

"A nehéz gyerekkornak megvannak a maga elõnyei" - hangoztatta ezt oly sokszor anyukám. Vagyis inkább a kislányként felnõtt terheket cipelõ nõ. A négygyermekes asszony, aki nem gyõzte ölelni és szeretni az utódait, hogy pótolhassa, amit tõle egykoron megtagadtak.

Õk is épp annyira egyenlõk, mint mi - Ma van a gyermekek jogainak világnapja

Life.hu2017.11.20, 14:38

Nem csak ezen az egy napon kell emlékeztetnünk magunkat arra, hogy a gyermekeknek kötelességeik mellett, jogaik is vannak. A világban gyermekek milliói élnek megfosztva az otthon biztonságától, a tanulás lehetõségétõl, vagy épp családon belüli erõszak áldozataként. Ennek megoldása pedig nem különbözõ társadalmakon múlik. Globális a probléma, és így, megoldása is csak világméretû összefogás révén következhet be.

Országszerte átveszik az irányítást a gyerekek

Itthon2017.11.20, 11:18

Az UNICEF Gyerekhang-programja keretében ezen a napon – mintegy jelkép gyanánt - kéken világítanak Budapest dunai panorámájának meghatározó elemei, a gyerekek pedig ma az ország számos fontos helyszínén hallathatják a hangjukat. Egy kis idõre „elfoglalhatják" többek között az Országos Rendõrfõkapitány, az Oktatási Jogok Biztosa, az EMMI államtitkárai, nagykövetek és cégvezetõk irodáit. Megszólalhatnak az Országgyûlés épületében és jónéhány színházban, bepillanthatnak a tûzoltók, a mentõk és számos ismert nagyvállalat dolgozóinak munkájába.

Gyerekhang: a mai fiatalok helyzete egy kamasz és egy felnõtt szerint

She2017.11.20, 13:52

Közeleg a gyerekek világnapja. Az UNICEF pedig fel szeretné hívni a figyelmet a gyerekek véleményére - mert bizony van nekik! - és arra is, mennyire fontos nem csak meghallgatnunk õket, de figyelembe is vennünk a gondolataikat!

Gyerekhang: a közösségi média egy kamasz és egy felnõtt szerint

She2017.11.20, 13:53

Közeleg a gyerekek világnapja. Az UNICEF pedig fel szeretné hívni a figyelmet a gyerekek véleményére - mert bizony van nekik! - és arra is, mennyire fontos nem csak meghallgatnunk õket, de figyelembe is vennünk a gondolataikat!

Gyerekhang: az iskolai tantárgyak egy kamasz és egy felnõtt szerint

She2017.11.20, 13:53

Közeleg a gyerekek világnapja. Az UNICEF pedig fel szeretné hívni a figyelmet a gyerekek véleményére - mert bizony van nekik! - és arra is, mennyire fontos nem csak meghallgatnunk õket, de figyelembe is vennünk a gondolataikat! 

Ezen a napon a gyerekeké a fõszerep

Itthon2017.11.15, 19:06

Idén, november 20-án az UNICEF Magyar Bizottsága elindítja a Gyerekhang-programot. Ezen a napon a legtöbb, felnõttek által meghatározott területen átadják az irányítást a gyerekeknek. A nagyszabású rendezvénysorozat célja, hogy különféle szerepekben kipróbálva magukat, a tapasztalataik alapján elmondhassák, mit gondolnak némely társadalmi, közéleti tevékenységrõl, hogy hallassák a hangjukat.

Hamarosan kezdõdik a Gyerekhang-program

Archívum2017.11.14, 18:45

November 20-án a gyerekeké lesz a staféta, a fõszerep, hogy minél több fórumon keresztül megszólalhassanak.

David Beckham saját testével kampányol a serdülõk védelmében

Sport2017.11.09, 14:39

Az erõszakmentesség mellett kampányol legújabb, a UNICEF-fel közös reklámjában David Beckham. A rendszeresen jótékonykodó korábbi focisztár nem akármilyen videót tett közzé közösségi oldalain. 

A világon minden 10. percben meghal egy kislány erõszak miatt

Nagyvilág2017.10.11, 17:35

A világon minden tízedik percben meghal egy kislány az erõszak miatt - jelentette szerdán az ENSZ Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapja (UNICEF) a lánygyermekek jogainak világnapja alkalmából.

Rosberg autója bekerült a Mercedes múzeumba

Gphírek2018.01.08, 13:12

A tavalyi világbajnok autó az anyacég tárlatának része lett Hamilton és Häkkinen McLarenjei, valamint Moss és Fangio ezüstnyilai mellett. Hamilton közben Kubában járt.

Nepáli családoknál járt az UNICEF

Nagyvilág2017.08.17, 12:59

Több ezer nepáli család maradt otthon nélkül a heves esõzések és áradások miatt. Az UNICEF azokban a katasztrófa sújtotta falvakban járt, ahol a fölcsuszamlások 66 embert, köztük gyerekeket ragadtak el.

A földönfutó családok gyerekei éheznek Kongóban

Nagyvilág2017.07.27, 16:17

Több mint 70 ezer gyermeket fenyeget súlyos alultápláltság a Kongóban - közölte az UNICEF.

Így segítene a Facebook a terrortámadások, katasztrófák idején

Techbázis2017.06.16, 10:18

A Facebook a felhasználóktól begyûjtött adatokból igyekszik a segélyszervezetek számára állandóan frissülõ térképeket készíteni katasztrófák idején, melyek megkönnyíthetik az erõforrások hatékony szétosztását és a segítségnyújtást.

UNICEF jelentés a gyermekszegénységrõl

Itthon2017.06.15, 17:59

A magasabb jövedelmû országokban sem automatikus a gyerekek anyagi biztonsága, az UNICEF aktuális jelentése szerint ott is minden ötödik gyermek relatív jövedelmi szegénységben él és átlagosan minden nyolcadik gyermek táplálkozása nem megoldott.

Pusztít a kolerajárvány Jemenben

Nagyvilág2017.05.30, 15:59

Három hét alatt 332 ember halt meg a kolerajárványban Jemenben. Az UNICEF és más humanitárus szervezetek közösen segítik a fertõzötteket Jemenben. 

UNICEF: Minden harmadik gyereket zaklatnak az interneten

Itthon2017.04.21, 15:47

Minden harmadik gyereket érint Magyarországon az internetes zaklatás, azaz a cyberbullying. Az online zaklatás akár hosszú távú károkat is okozhat a gyerekek személyiségfejlõdésében, ezért idén a magyarországi UNICEF 1 százalékos kampánya az internetes zaklatásra hívja fel a figyelmet.

Flashmobbal hívják fel a figyelmet a vízhiányra

Itthon2017.04.06, 16:43

Gyerekek milliói naponta akár 40 liter vizet cipelve tesznek meg kilométereket, hogy a családjuknak a tiszta vízet biztosítsák. Teszik ezt magukat veszélyeztetve és ahelyett, hogy iskolába járnának, vagy játszanának. A UNICEF erre hívja fel a figyelmet Budapesten a hétégén megtartandó flashmobbal.

A tiszta ivóvíz mint alapvetõ emberi jog

Nagyvilág2017.04.06, 13:55

Igazságosabbá kell tenni az ivóvíz globális elosztását, azaz új "vízügyi világrendre" van szükség, ahol a vízhez való hozzájutás alapvetõ emberi joggá válik, és ahol a természeti erõforrás nem lehet kereskedelem tárgya sem.

Flashmobra hív az UNICEF jótékony céllal

Itthon2017.04.04, 12:30

Villámcsõdületre hív mindenkit az ENSZ gyermeksegélyezési szervezete most szombaton a Telekom Vivicitta Családi Futáson. Vizes ballonokkal kell megtenni 600 métert, és a flashmobról figyelemfelhívó videó is készül. 

A világháború óta nem fenyegetett ennyi embert az éhezés

Nagyvilág2017.04.03, 17:23

Az éhezés, az alultápláltság miatt közel 1,4 millió gyerek van közvetlen életveszélyben jelenleg Nigériában, Szomáliában, Dél-Szudánban és Jemenben, és további 300–400 ezer gyerek életét fenyegeti ezekben a konfliktusövezetekben a közelgõ száraz évszak – figyelmeztet az UNICEF. 

2016 a legsúlyosabb háborús év volt a gyerekek szempontjából

Nagyvilág2017.03.13, 11:36

Legalább 652 gyerek halt meg Szíriában a háború miatt 2016-ban. Összesen 20 százalékkal többen, mint 2015-ben, ami azt jelenti, hogy 2016-os volt az eddigi legrosszabb polgárháborús év volt a szíriai gyerekek számára.  

1,4 millió gyereket fenyeget éhhalál Dél-Szudánban

Nagyvilág2017.03.01, 17:50

Éhínség fenyegeti Dél-Szudánt, ahol kritikussá vált a súlyosan alultáplált gyerekek száma. Az UNICEF-en keresztül Magyarországról is bárki segíthet.

Közel másfél millió afrikai gyereket fenyeget éhhalál

Nagyvilág2017.02.21, 06:37

Idén csaknem 1,4 millió gyereket fenyeget éhhalál négy országban, Nigériában, Szomáliában, Dél-Szudánban és Jemenben - figyelmeztetett az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF.

Tovább duzzad David Beckham botránya: feltörték az e-mail-fiókját!

Life.hu2017.02.05, 17:16

Mint ismeretes, az exfocista e-mail-fiókját internetes kalózok törték fel, akik meztelen fotókat kerestek Victoriáról. A focista "pechjére" viszont egészen más találtak. 

A mi életünkre is hatással van az alultáplált gyerekek sorsa

Nagyvilág2017.01.31, 22:06

Az alultápláltság egy "néma fenyegetés" a gyerekek számára, de súlyos problémát okoz például a tiszta ivóvíz hiánya is. Dr. Tausz Katalin, az UNICEF Magyar Bizottság gyermekjogi igazgatója szerint fontos az ezek miatt nélkülözõ gyerekeknek a segítése, hiszen nemcsak a katasztrófa sújtotta országok jövõjét, hanem a mi jövõnket is jelentik. Az UNICEF a humanitárius katasztrófaövezetekben élõ 48 millió gyerek számára kezdeményez gyûjtést.

3,3 milliárd dollárt kér az UNICEF

Nagyvilág2017.01.31, 11:08

2017-ben 3,3 milliárd dollárra van szüksége az ENSZ gyermekvédelmi szervezetének, az UNICEF-nek.

Virtuális valósággal küzdenek a gyermekbénulás ellen

Techbázis2016.12.15, 17:46

A UNICEF a gyermekbénulás leküzdésében eddig 99 százalékos eredményt ért el, a fennmaradó egy százalék eléréséhez pedig a virtuális valóságot veti be karácsonyi adománygyûjtõ kampányában. December 13. és 23. között a budapesti Allee bevásárlóközpontban a világhírû színész, Ewan McGregor kíséri virtuális utazásra az érdeklõdõket.

A gyerekeknek jogaik is vannak, nem csak kötelezettségeik

Videó2016.12.15, 12:17

Rendhagyó foglalkozáson vettek részt a Van Helyed Alapítvány és az Igazgyöngy Alapítvány gyerekei. Az Unicef Magyar Bizottság Ébresztõ-óra elnevezésû rendezvényének célja növelni a gyermekjogok ismertségét az iskolákban. Eddig több mint 12 000 gyermek vehetett ebben részt.

Nyolcvanezer gyermekre vár éhhalál

Nagyvilág2016.12.14, 07:40

Nigériában a Boko Haram rémuralma miatt alakult ki humanitárius válság.

Félmillió gyerekhez nem jutnak el a segélyek Szíriában

Nagyvilág2016.12.07, 15:45

Csaknem félmillió, ostromzár alatt élõ szíriai gyerekhez nem jut el a humanitárius segítség - figyelmeztetett az ENSZ Gyermekalapja szerdán Berlinben. Az UNICEF tizenhat ostromlott város kiskorú lakóihoz képtelen volt eljuttatni a segélyeket az utóbbi hónapokban. 

2030-ra megduplázódhat a fiatalkorú HIV-fertõzöttek száma

Nagyvilág2016.12.01, 10:43

Minden második percben újabb fiatal fertõzõdik meg HIV-vel, fõként lányok. Tavaly 41 ezer gyermek halt meg AIDS-ben, a legtöbben Fekete-Afrikában.

UNICEF: még mindig elfogadott a gyerekbántalmazás

Itthon2016.11.21, 05:12

A legtöbben elutasítják a gyerekbántalmazást, de még mindig vannak, akik elfogadottnak tekintik az az eltiltást, kiabálást és a szidást - derült ki az UNICEF Magyar Bizottságának - nem reprezentatív - felmérésébõl.

Gyerekek milliói válnak erõszak áldozatává

Itthon2016.11.19, 16:03

Idén 70 éves az UNICEF, melynek elkötelezett célja, hogy a gyerekek mindenhol érvényesüljenek, és kiemelten fontosnak tartja a gyerekbántalmazás minden formája elleni felszólalást. Interjú dr. Tausz Katalinnal, az UNICEF Magyar Bizottság gyermekjogi igazgatójával.

Világsztárok az UNICEF fotóin

Itthon2016.11.11, 13:25

A mai napon nyílik az UNICEF Magyar Bizottság idõszaki kiállítása, mely az elmúlt 70 év legfontosabb pillanatait foglalja össze a II világháborút követõ megalakulástól egészen napjainkig. A kiállítás november 11. és december 11. között lesz látható a budapesti Mazel Tov-ban. A kiállításra a belépés ingyenes.

70 éve a gyerekekért

Itthon2016.11.11, 11:07

Pénteken nyílik az UNICEF Magyar Bizottság idõszaki fotókiállítása, mely a szervezet elmúlt 70 évének legfontosabb pillanatait foglalja össze, a II. világháborút követõ megalakulástól egészen napjainkig. Megrázó képnapló, ami 40 ikonikus pillanaton keresztül mutatja meg, hogy az UNICEF nem csak egy afrikai gyerekeket tucatszámra beoltó társaság.

UNICEF: Háborús bûntett lehet az iskolások elleni légitámadás

Nagyvilág2016.10.27, 09:32

Az UNICEF fõigazgatója szerint "ha szándékos volt, akkor háborús bûncselekmény" az a minapi szíriai légicsapás, ami egy iskolát ért – 22 diák és 6 tanár halt meg a támadásban.

Egyre több kiskorú menekült érkezik Olaszországba

Nagyvilág2016.10.18, 12:52

Eddig soha nem látott mennyiségû gyerek menekült egyedül a Földközi-tengeren át Olaszországba: január és október között több mint 20 ezer kiskorú tette meg magányosan a veszélyes utat - közölte az ENSZ Gyermekalapja.

Tausz Katalin: Az anyatej a gyerek elsõ védõoltása

Itthon2016.10.03, 11:50

Szabadtéri fotókiállítással kampányol a szabad szoptatásért és az anyatejes táplálás fontosságára hívja fel a figyelmet az Unicef, a WHO és az On The Spot riporterpárosa. Interjú Dr. Tausz Katalinnal, az Unicef gyerekjogi igazgatójával.

Anyatejjel a világ körül - kiállítás a szabad szoptatásért

Videó2016.09.24, 12:05

Nem szabadna, hogy egy biztonsági õr kiküldhesse egy gyerekét tápláló anyát bárhonnan. Ezt mondja Cseke Eszter és S. Takács András, az On The Spot riporterei. Éppen ezért támogatják az anyatejes táplálást, összefogva az UNICEF Magyar Bizottságával. A budapesti Madách téren nyílt meg a közös kiállításuk.

A magyar riporterpáros a nyilvános szoptatás mellett

Itthon2016.09.20, 21:52

Az anyatejes táplálásról nyílik szabadtéri fotókiállítás a budapesti Madách téren. Az UNICEF Magyar Bizottság, a WHO Magyarországi Iroda és az On The Spot közös kiállításán 15 magyar fotómûvész képei láthatók Cseke Eszter és S. Takács András saját fotói mellett.

Szegénység, éhezés, kiszolgáltatottság - A világ gyermekeinek tragikus helyzete

Life.hu2016.09.20, 14:07

2015-ben körülbelül 1 millió gyermek számára életük elsõ napja egyben az utolsó is volt – borzasztóan magas szám ez. Az UNICEF A világ gyermekeinek helyzete (SOWC 2016) címû idei jelentése szerint pedig a világ legszegényebb kiskorúinak az életkörülményei a következõ 15 évben csak tovább fognak romlani, amennyiben a kormányok, vállalatok, nemzetközi szervezetek nem tesznek erõfeszítéseket a megoldások keresésére. Szeptember 20-án a gyermekekre, elsõsorban a fejlõdõ országok gyermekeire emlékezünk.

Ewan McGregor nem hagyja, hogy elfelejtsük a gyerekek szenvedését

Unikornis2016.09.19, 13:31

A színész iraki menekülttáborban járt, ahol ott élõ gyerekekkel is barátkozott. Szeretné, ha a világ vezetõi is többet tennének a megsegítésükért.

A 450 halott csak a kezdet lehet

Nagyvilág2016.09.01, 08:43

Április óta 17 ezren fertõzõdtek meg koleravírussal a Kongói Demokratikus Köztársaságban, és csaknem 450-en vesztették életüket a hasmenéses megbetegedés miatt – közölte az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF), és aggodalmát fejezte ki a járvány gyors terjedése miatt.

Krumpliemberrel tarol a tizenhárom éves, miskolci minizseni

Techbázis2016.08.31, 06:03

Még csak tizenhárom éves, de már több játékot is fejlesztett a miskolci fiú. A reklámokból származó bevételt az UNICEF-nek ajánlotta fel. Legújabb applikációja egy diákoknak szóló e-napló, amelyben követhetik, hogy állnak a különbözõ tantárgyakból.

Az UNICEF szerint 1,4 millió gyerek lett menekült a Boko Haram miatt

Nagyvilág2016.08.25, 09:55

1,4 millió gyerek lett menekült a Boko Haram terrorja miatt, egymillió pedig a Boko Haram által ellenõrzött területen él az UNICEF szerint. A Csád-tó térségében félmillió gyerek szenved alultápláltságtól.

Tizenöt év, 69 millió gyermekhalál

Nagyvilág2016.06.28, 10:16

A következõ 15 évben 69 millió ötévesnél fiatalabb gyerek halhat meg olyan okokból, amelyek elkerülhetõk lennének - figyelmeztetett éves jelentésében az ENSZ Gyermekalapja.

Sok gyerek fulladhatott a Földközi-tengerbe

Nagyvilág2016.05.30, 05:15

Valószínûleg sok kísérõ nélküli gyermek veszett a Földközi-tengerbe az elmúlt napok katasztrófáiban  - írta közleményében az ENSZ Gyermekalapja.

Hatalmas vitát kavartak az UNICEF gyerekbántalmazásról szóló kisfilmjei

Life.hu2016.05.25, 14:56

Szakértõk és laikusok is sokan vannak azon a véleményen, hogy az UNICEF Magyar Bizottságának kampánya kifejezetten káros. A gyermekbántalmazásokról beszélni kell, de a videók nem feltétlenül azt a hatást érik el, amit szerettek volna kiváltani.

Nagyon sármos férfi lett Audrey Hepburn fiából, Lucából

Life.hu2016.05.23, 12:23

A gyönyörû díva gyermeke továbbvitte édesanyja örökségét. Luca szerint a sztár életében mindig is a család volt az elsõ. 

Novák Katalin: Káros lehet az UNICEF Magyar Bizottságának kampánya

Itthon2016.05.19, 11:27

Csak úgy szabad beszélni a gyermekbántalmazásról, hogy azzal ne okozzunk kárt azoknak, akikrõl szól – mondta Novák Katalin az Origónak. A család-és ifjúságügyi államtitkár ezért is tartja károsnak a kampányt, amelyet az UNICEF Magyar Bizottsága készített. A szervezet közben a tiltakozók nyomásának engedve kicseréli a bántalmazó apát anyára.

Gazdag vagy? Akkor téged biztos nem bántanak otthon

Itthon2016.05.18, 17:30

Nem igaz, hogy a jó körülmények között élõ gyerekeket ritkábban éri bántalmazás, legfeljebb kevésbé vannak szem elõtt – mondta az Origónak a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány ügyvezetõje. Táler Orsolya szerint a legnagyobb probléma, hogy mindenki azt hiszi, ez csak mással történhet meg. 

Ide bújj, ha bejön apa! Kiverte a biztosítékot az UNICEF kampánya

Itthon2016.05.12, 13:13

Káros, apaellenes, összezavaró – csak néhány jelzõ azok közül, amelyeket civilek és szakértõk mondanak az UNICEF legújabb kampányvideójáról. A kisfilmekben bántalmazott gyerekek beszélnek arról, hogyan védekeznek a támadók, azaz édesapjuk ellen. A szakértõ szerint a videó valótlan, és teljesen összezavarja a kicsiket, több szervezet az ombudsmanhoz fordult. Az UNICEF szerint félreértették az üzenetet. 

Elmenekült a tálibok elõl a Messi-rajongó kisfiú

Archívum2016.05.03, 20:40

A tálibok fenyegetései és zaklató telefonok miatt elhagyta családjával Afganisztánt az az ötéves kisfiú, aki házilag, nejlonzacskóból készített Messi-focimeze révén világhírûvé vált.

Évente 15 ezer magyar gyerek lesz bûncselekmény áldozata

Itthon2016.04.27, 19:18

Évente több mint 15 ezer gyerek válik erõszakos bûncselekmény áldozatává Magyarországon az UNICEF kutatás szerint. A pofont a válaszadók 9 százaléka nem tekinti bántalmazásnak, egyharmaduk szerint az is rendben van, ha üvöltenek a gyerekkel.

Átrajzolhatók a tankok

Itthon2016.04.15, 17:15

Tankokat, bombákat szóró repülõgépeket lehet eltüntetni az öt éve tartó szíriai polgárháborúban élõ gyerekek internetre feltett rajzairól egy magyar ötletnek köszönhetõen. A kezdeményezést az UNICEF is felkarolta: a szervezet így akarja felhívni a figyelmet, hogy a háború borzalmaitól szenvedõ gyerekeknek reményt kell adni.

Gyermekegyenlõség: a középmezõnyben Magyarország

Itthon2016.04.14, 14:30

A fejlett országokban élõ gyermekek között tapasztalható egyenlõtlenségeket vizsgáló legfrissebb UNICEF-jelentés szerint a vizsgált 41 ország rangsorában Magyarország a középmezõnyben helyezkedik el.

Lecserélheti a szatyormezt az internet kedvenc Messi-rajongója

Sport2016.02.25, 13:32

Aláírt válogatott és Barcelona-mezt küldött Lionel Messi annak az afgán kisfiúnak, akinek bejárta az internetet a fényképe, amelyen egy nejlonzacskóból készített 10-es számú, Messi-feliratú mezben futballozik.

Egymillió gyerek nem tud tanulni a terroristák miatt

Nagyvilág2015.12.22, 19:58

Több mint egymillió gyereket tartanak távol a Boko Haram szélsõséges iszlamista szervezet támadásai az iskolai oktatástól Északkelet-Nigériában és a környezõ államokban, emiatt megnõ a valószínûsége, hogy zaklathatják, elrabolhatják vagy besorozhatják õket a fegyveres csoportok - közölte kedden az ENSZ Gyermekalapja.

Pink is követi Angelina Jolie példáját

Life.hu2015.12.05, 09:09

Egyre több világsztár áll be a jótékonykodók táborába, akik között talán Angelia Jolie a legismertebb. Ezentúl Pink is hivatalos UNICEF nagykövetként küzd a gyermekéhezés felszámolásáért.

A gyermekek a klímaváltozás elsõ számú áldozatai

Környezet2015.11.24, 07:43

A gyermekek a bolygó felmelegedésének elsõ számú áldozatai - állapította meg kedden közzétett tanulmányában az UNICEF, az ENSZ gyermekvédelmi alapja.

Ilyen szigorú édesapa lenne? Erdei Zsolt nem vesz játékot a kislányának

Life.hu2015.11.12, 21:01

Erdei Zsolt imádja a kislányát, Grétit, aki koraszülöttként, hat hónaposan jött a világra, és mindössze 920 grammot nyomott. Mégsem halmozza el ajándékokkal a picit. Vajon miért?

Ördög Nóra:Egy gyomorbavágó élménnyel gazdagodtam

Life.hu2015.11.12, 17:33

Életre szóló tapasztalatot szerzett Ördög Nóra Afrikában, aki amióta hazatért, még jobban értékeli a családja nyugodt, biztonságos életét. Globális gondolkodásra biztat, és azzal a felelõsségérzettel gazdagodott, hogy ha akarunk, igenis tudunk tenni a nélkülözõ gyerekekért.  

Milliókra vár éhezés az El Nino miatt Afrikában

Nagyvilág2015.11.11, 11:38

Az El Nino miatt 11 millió gyermeket fenyeget éhezés, betegség és vízhiány Afrika keleti és déli részén, figyelmeztetett az UNICEF.

Szörnyek és állatok születtek az IKEA kampányában

Gazdaság2015.10.28, 11:44

Gyerekrajzok alapján gyártotta le legújabb plüssjátékait az IKEA. Minden eladott játék árából egy eurót az UNICEF-nek, az ENSZ gyermekalapjának adományoznak.

Andy Murray a menekültekért bombázza az ászokat

Sport2015.09.18, 08:20

Andy Murray, a britek kétszeres Grand Slam-gyõztes teniszsztárja úgy döntött, hogy a hét végi, Ausztrália elleni Davis-kupa elõdöntõtõl kezdve az év végéig minden egyes ászadogatásáért 50 angol fontot adományoz az UNICEF gyermeksegély-szervezetének, hogy így segítsen a menekülteken.

Felére csökkent a gyermekhalandóság az elmúlt 25 évben

Egészség2015.09.09, 11:36

Az elmúlt 25 évben, vagyis 1990 óta világszerte 53 százalékkal csökkent az öt éven aluliak halandósága, azonban még így sem sikerült elérni azt a célt, hogy 2015 végéig kétharmadával csökkenjen a csecsemõ- és kisgyermekkori halandóság - derült ki az ENSZ Gyermekalapjának frissen közzétett jelentésébõl.

Djokovic lett az UNICEF új jószolgálati nagykövete

Life.hu2015.08.31, 16:16

A 28 éves teniszsztárt nagy megtiszteltetés érte: az UNICEF jószolgálati nagykövetté választotta.

Gyermekbarát zóna épült a macedón határon

Nagyvilág2015.08.27, 10:49

Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) bejelentette, hogy "gyermekbarát zónát" létesített a görög-macedón határ közelében a kiskorú háborús menekültek megsegítésére.

Globális Szolgáltató Központot létesít Budapesten az UNICEF

Itthon2015.06.15, 21:32

Egyezményt írt alá az UNICEF Globális Szolgáltató Központjának budapesti megalapításáról hétfõn New Yorkban Anthony Lake, az UNICEF ügyvezetõ igazgatója és Mikola István külügyi államtitkár.

Világraszóló babaváró bulira hív Shakira

Archívum2015.01.20, 09:33

A kolumbiai énekesnõ, akinek hamarosan megszületik második kisfia, csodaszép családjával együtt kampányol a hátrányos helyzetbe született gyermekekért az UNICEF nagyköveteként.

Taylor Swift a legönzetlenebb híresség

Archívum2014.12.31, 14:58

Harmadik éve kerül a legtöbbet jótékonykodó celebek listájának élére a country-csillag, aki idén is számos nemes ügyet támogatott és emelte fel értük a hangját.

Balog Zoltán fülest kapott

Nagyvilág2014.12.05, 06:29

Budapest esélyes arra, hogy székhelye legyen az UNICEF (az Egyesült Nemzetek Gyermek Alapja) szolgáltató központjának - mondta Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere, miután New Yorkban megbeszélést folytatott Anthony Lake-kel, az alap ügyvezetõ igazgatójával.

UNICEF: Minden tizedik lányt ér nemi erõszak

Nagyvilág2014.09.05, 12:38

Riasztó számok jöttek ki a gyerekeket ért erõszakról az ENSZ legújabb, példátlanul átfogó jelentésében. 190 országban vizsgálták meg a gyerekek helyzetét. Kiderült, minden tizedik lányt ér nemi erõszak 20 éves kora elõtt, és a kiskorúak 60 százalékát pont azok bántalmazzák, akiknek védeniük kellene õket.

Ötszáz gyerek halt meg a gázai harcokban

Nagyvilág2014.08.25, 20:52

A sokkoló adatot az UNICEF hozta nyilvánosságra.

A háború elsõdleges vesztesei a gyerekek

Life.hu2014.08.01, 10:09

A Gázai-övezet egy hihetetlenül sûrûn lakott, 41 kilométer hosszú és helyenként mindössze egy-két kilométer széles szakasz. Ezen a területen jelenleg közel másfél millió ember él. Nem nehéz megsaccolni, hogy ebbõl a másfél millió fõbõl körülbelül mennyi gyerek lakhat itt. 

Mit keres egy óriási gumikacsa a Városligeti tavon?

Archívum2014.05.14, 15:14

Utánajártunk, mi célt szolgál az igazi kacsák között egy hatalmas felfújható gumiszerzet a Városliget szívében.

Gájer Bálinttal is találkozhattok a Vivicittán

Archívum2014.04.10, 15:42

Az énekes az SOS Gyermekfalu Jótékonysági Nagyköveteként vesz részt a hétvégi Telekom Vivicittá Városvédõ Futáson. Több híresség is „versenytársa" lesz, hiszen például Dukai Regina és Szabó Kimmel Tamás is megméretteti magát. Csakúgy, mint a Life.hu pártfogoltja, a rákbetegségbõl felgyógyult Kinga.

Magyar sztárok is futnak a Vivicittán

Life.hu2014.04.08, 14:27

Az UNICEF égisze alatt egyebek mellett Dukai Regina és D.Tóth Kriszta is vállalta, hogy a gyerekek megsegítése érdekében április 13-án futócipõt húznak. De nagy erõkkel készül a megmérettetésre a Life.hu pártfogoltja, a rákbetegségbõl felgyógyult Kinga is. 

Rangos csapat tagja lett D. Tóth Kriszta

Archívum2014.02.06, 14:56

Olyan világsztárok közé lépett D.Tóth Kriszta, mint Pierce Brosnan, Ewan McGregor, Lucy Liu. A mûsorvezetõt az UNICEF nagykövetévé választották.

A KLM és az UNICEF együtt küzd a gyerekek jogaiért

Travelo2017.10.19, 10:09

A holland királyi légitársaság három éves partneri szerzõdést kötött az UNICEF-fel. Az együttmûködés célja, hogy felhívják a figyelmet a gyermekek jogaira a légi közlekedésben.

Elõzõ
Következõ