UNHCR

címke rss

Csótányok és erőszakos őrök miatt húzza le Magyarországot az ENSZ menekültekről szóló jelentése

Csótányok, erőszakos őrök és rasszizmus várják Magyarországon a menedékkérőket az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának kedden megjelent jelentése szerint. A szervezet megállapítja, hogy Magyarországon ma már nem kivétel, hanem szabály lett, hogy a menekülteket őrizetbe veszik, a kormány pedig nem foglalkozik a problémával.

ORFK: Valótlanságokat terjesztenek a menekültek

Itthon2012.05.07, 16:17

Visszautasítja a rendőrség és a menekültügyekért is felelős állampolgársági hivatal az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága bírálatait. A nemzetközi szervezet jelentésére reagálva azt mondják, túlzás, hogy nem emberi körülmények között tartanák a migránsokat, mivel új és korszerű épületekben helyezik el őket, amelyek állagmegóvására jelentős összegeket fordítanak.

Legyekkel ellepett hullák maradtak a szíriai menekültek után

Nagyvilág2012.07.24, 15:28

Menekültek tízezrei árasztották el a Szíriával szomszédos országokat azután, hogy az eldurvuló harcok a múlt héten elérték a nagyvárosokat, Damaszkuszt és Aleppót is. A busszal, autóval vagy gyalog menekülő családok lebombázott lakónegyedekről, vallási alapú erőszakról és maguk mögött hagyott pokolról beszélnek, de olyan is akad, aki csak pihenni jön a menekülttábor békéjébe, pár nap után már megy is vissza harcolni.

Az őrizetben is kitart a szaúdi Júlia mellett a jemeni Rómeó

Nagyvilág2013.11.25, 11:53

Megszökött jemeni szerelmével egy szaúdi lány. Jemenben őrizetbe vették őket, most a lány menekültstátuszáért küzdenek. Barátját ugyan elengedték, de ő inkább őrizetben maradt, hogy a lány közelében lehessen. Melléjük állt az ENSZ is, attól tartanak, a lány életébe kerülhet, ha hazatoloncolják.

Angelina Jolie megmenti a világot

Nagyvilág2013.12.28, 12:00

Nehéz olyan válságövezetet találni a világban, ahol Angelina Jolie ne bukkant volna fel az elmúlt években, a komoly terepmunka mellett ma már diplomáciai körökben is egyre többet számít a véleménye. Mi hajtja Hollywood legjobban kereső színésznőjét az aknamezők és a menekülttáborok felé? 

Itthon sem jó menekültnek lenni

Nagyvilág2014.08.19, 08:56

Augusztus 19-e a humanitárius világnap. Idén világszerte hetedik alkalommal tisztelegnek azok előtt, akik életüket a menekültek érdekében végzett munkára tették fel. A legfrissebb adatokból kiderül: talán még soha nem volt ennyi dolguk. Magyarországon sem.

Közel Magyarországnyi ember menekült el a szíriai polgárháború elől

Nagyvilág2014.08.29, 10:47

Majdnem minden második szíriai állampolgár menekült. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint 6,5 millióan hagyták el otthonukat és további 3 millióan az országból is elmenekültek a polgárháború miatt.

Új frontot nyitott az ENSZ a plakátháborúban

Itthon2015.06.10, 16:56

Sajátos párhuzamként a kormány botrányt kavart bevándorlási óriásplakátjaival, a napokban kerülnek az utcára az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának plakátjai, amelyek Magyarországon új hazára lelt menekülteket mutat be: krikettversenyzőt, óvodai dadust, étteremtulajdonost, idegenvezetőt.

Soha nem volt még ennyi menekült

Gazdaság2015.06.19, 10:43

Világszerte 60 millió ember él menekültként az ENSZ menekültügyi szervezete, az UNHCR jelentése szerint. Csak tavaly nyolcmillióval nőtt azok száma, akik háború, üldöztetés vagy kitelepítések miatt az otthonuktól elszakítva élnek. A menekülők száma évről évre növekszik, az UNHCR a létezése óta még sosem regisztrál ilyen magas számokat.

A menekültek az Origóval üzentek a kormánynak

Gazdaság2015.07.10, 08:40

Főleg szíriai menekültek vágnak neki Európának Görögországból Macedónián, Szerbián és Magyarországon keresztül, legtöbbjük végcélja Németország. Sokan tudnak a szerb-magyar határra tervezett kerítésről, de akkor is jönnének, ha már állna. A magyar kormánynak és az uniónak azt üzente egy csoport, legyenek kedvesebbek a menekültekkel.

Előző
Következő