Ungvári Miklós

címke rss

Gyûrûzik a dzsúdós doppingügy, fegyelmi eljárást indult Taraba Sándor ellen

Archívum2011.05.02, 17:28

Ungvári Attila doppingügye miatt a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) fegyelmi eljárást kezdeményez Taraba Sándor ellen, akinek klubja a botrány lezárultáig nem nevez cselgáncsozókat a nemzetközi versenyekre. Az UTE dzsúdósát azzal gyanúsítják, hogy doppingszert csempészett Ungvári Attila frissítõjébe.

Krimibe illõ ármányra építi védelmét a doppingteszten megbukott cselgáncsozó

Archívum2011.04.30, 00:38

Ungváriék ügyvédje, Ruttner György szerint több kérdésre sem adott õszinte választ a hazugságvizsgálaton az a személy, akit azzal gyanúsítanak, hogy doppingszert tett a Hungária-kupán pozitív mintát adó cselgáncsozó, Ungvári Attila frissítõjébe. A Nemzeti Sport által megnevezett Taraba Sándor azt mondja, Ruttner túlment a határon, és lejáratja a dzsúdósportot, edzõje pedig gusztustalannak tartja, hogy egy gyerekkori barátot mártanak be Ungváriék.

Az elnök szerint öt magyar dzsúdós gyakorlatilag már kijutott az olimpiára

Archívum2011.04.24, 10:58

Boldogan értékelte az isztambuli olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokság három érembõl álló termését Tóth László, a Magyar Cselgáncs Szövetség elnöke. Törökországban Ungvári Miklós (66 kg) arany-, míg Csernoviczki Éva (48) és Bor Barna (+100) ezüstérmet nyert az elmúlt három nap során.

Ungvári Miklós aranyat, Csernoviczki Éva ezüstöt nyert a cselgáncs-Eb-n

Archívum2011.04.21, 19:42

Ungvári Miklós aranyérmet szerzett a 66 kg-os kategóriában az Isztambulban zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján. A 48 kg-os Csernoviczki Éva ezüstérmet nyert.

Ungvári fenékre esett, és döntõ nélkül nyert Világkupát

Archívum2011.02.12, 19:43

2006 után újra magyar gyõztest ünnepelhettek a nézõk a férfi cselgáncsozók budapesti Világkupájának elsõ versenynapján. Ungvári Attila arany-, testvére, Miklós ezüstérmet szerzett a 73 kilósóknál, miután egymással vívták a döntõt. Azaz nem vívták, mert Miklós sérülésre hivatkozva visszalépett.

Ungvári Miklós bronzérmet nyert a rotterdami cselgáncs-Vk-n

Archívum2010.10.15, 17:53

A 66 kg-os Ungvári Miklós bronzérmet nyert pénteken az olimpiai kvalifikációs cselgáncs Világkupa-sorozatba tartozó rotterdami Grand Prix nyitónapján.

Ungvári hetedik lett a cselgáncs-vb-n

Archívum2010.09.12, 12:52

A 66 kg-os Ungvári Miklós hetedik lett vasárnap a Tokióban zajló, olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon.

Ungvári gondolkodott a cselgáncsezüst átvételén a kétes Eb-döntõ miatt

Archívum2010.04.23, 09:38

Elsõ elkeseredésében Ungvári Miklósnak az is megfordult a fejében, hogy nem áll fel a dobogóra az ezüstéremért a bécsi cselgáncs-Eb-n, s bár ezt gyorsan elhessegette magától, szerinte a sportágban a magyarokat érõ méltánytalanságok miatt valamilyen szinten tiltakozni kellene. Tény, a három bírót leszámítva tulajdonképpen mindenki úgy látta, hogy õ nyerte meg a 66 kg-os súlycsoport döntõjét.

Ungvári bronzérmes a cselgáncs-Eb-n

Archívum2010.04.23, 19:04

Bronzérmet szerzett Ungvári Attila a 73 kg-os súlycsoportban a bécsi cselgáncs Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

Csak aranyat nem nyertek a magyarok a cselgáncs-Eb-n

Archívum2010.04.23, 00:58

A 48 kg-os Csernoviczki Éva és a 66 kg-os Ungvári Miklós ezüst-, míg az 57 kg-os súlycsoportban induló Karakas Hedvig bronzérmet nyert a bécsi cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.

Hordágyon vitték le Ungvári ellenfelét

Archívum2010.04.22, 18:33

Ungvári Miklós bejutott a döntõbe a bécsi cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.

Két címvédõvel és Mészáros Anettel várják a cselgáncs-Eb-t a magyarok

Archívum2010.04.20, 13:29

A 66 kg-os Ungvári Miklós, illetve a férfi válogatott révén két címvédõvel szállnak harcba a magyarok Bécsben a csütörtökön kezdõdõ cselgáncs Európa-bajnokságon. A nõknél a világranglistán második Mészáros Anett indul éremszerzési esélyekkel csatába.

Ungvári bronzot nyert a cselgáncsvébén

Archívum2009.08.26, 18:10

A 66 kg-os Ungvári Miklós pályafutása során a harmadik bronzérmét nyerte a rotterdami cselgáncs-világbajnokság szerdai nyitónapján.

Családon belül maradt a magyar arany és a holland bronz

Archívum2009.04.29, 18:51

Igazán remekül szerepeltek cselgáncsozóink az elmúlt hét végén Tbilisziben rendezett Európa-bajnokságon, hiszen Ungvári Miklós a 66 kg-ban arany-, a nõknél Csernoviczki Éva a 48 kg-ban ezüst-, Karakas Hedvig az 57 kg-ban bronzérmes lett. S egy további "fél" bronzot is elkönyvelhetünk, amit holland színekben a nõi 52 kg-ban Kitty Brávik, de nekünk csak Brávik Kitty szerzett, aki történetesen Európa-bajnokunk barátnõje.

Ungvári Miklós: Élvezni akarom a dzsúdót

Archívum2009.02.05, 12:04

Különösebb stressz és izgalom nélkül készül a cselgáncs Világkupa-sorozat hétvégi, párizsi erõpróbájára Ungvári Miklós, a Kecskemétrõl Hollandiába költözött Európa-bajnok.

Ungvári nem lépett tatamira az öccse ellen

Archívum2008.10.04, 18:21

A kétszeres világbajnoki bronzérmes Ungvári Miklós nem állt ki öccse, Attila ellen a cselgáncsozók miskolci országos bajnokságán.

Kovács Antal: Túl nagy a teher a magyar sportolókon

Archívum2008.08.15, 10:22

Csalódottan nyilatkozott a magyarok teljesítményérõl a pekingi játékok cselgáncstornájának befejezõdése után Hangyási László olimpiai szakágreferens. A sportág egyetlen magyar olimpiai bajnoka, Kovács Antal szerint Ungvári Miklós jobban megérdemlelte volna az ötkarikás aranyérmet, mint õ annak idején, úgy véli, túl nagy a nyomás a magyar sportolókon.

Ungvári ipponnal verte grúz riválisát

Archívum2008.08.10, 08:04

Fantasztikus diadallal folytatta szereplését Ungvári Miklós a 66 kg-os cselgáncsozók között a pekingi olimpián. A kecskemétiek kétszeres világbajnoki bronzérmese a hazai közönség elõtt szereplõ Vu Ritubilige legyõzése után, a 32 között a kategória egyik ászával, Zaza Kedelasvilivel találkozott. Az elmúlt három Európa-bajnokságon diadalmaskodó grúzzal bõven akadt elszámolnivalója, az áprilisi Eb-döntõben például tõle kapott ki ipponnal Lisszabonban.

Ungvári sikeres fõpróbát tartott az olimpiára

Archívum2008.07.06, 18:28

A pekingi olimpiára készülõ Ungvári Miklós megnyerte a 66 kilósok versenyét a cselgáncsozók német nyílt bajnokságán, Braunschweigben.

Csernoviczki-bronz és Ungvári-ezüst a cselgáncs-Eb-n

Archívum2008.04.11, 19:22

A 48 kg-os Csernoviczki Éva bronz-, míg a 66 kg-os Ungvári Miklós ezüstérmet szerzett a lisszaboni olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokságon.

Két éremmel kezdték a hamburgi Vk-t cselgáncsozóink

Archívum2008.02.22, 21:52

A 66 kg-os Ungvári Miklós ezüst-, míg a már ugyancsak pekingi kvótával rendelkezõ Csernoviczki Éva (48) bronzérmet nyert az olimpiai kvalifikációs cselgáncs Világkupa hamburgi állomásán.

Ungvári és Baczkó is vb-bronzzal szerzett pekingi kvótát

Archívum2007.09.16, 13:21

Hadfi Dániel és Mészáros Anett után szombaton Ungvári Miklós (66 kg) és Baczkó Bernadett (57) is bronzérmet, s ezzel pekingi kvótát szerzett a Rio de Janeiróban zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon.

Bor és Ungvári is dobogóra állt Braunschweigben

Archívum2007.08.12, 22:12

Bor Barna a plusz 100 kg-os súlycsoportban második, míg a 66 kg-os között érdekelt Ungvári Miklós a harmadik lett a német nyílt cselgáncsbajnokságon.

Ungvári és Hadfi közel Pekinghez

Archívum2007.05.21, 12:32

A cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs sorozatában három verseny után két súlycsoportban is magyar dzsúdós vezeti az európai rangsort: 66 kg-ban Ungvári Miklós, 100 kg-ban Hadfi Dániel áll az élen, s õk ketten már hatalmas lépést tettek Peking irányába. Ha most zárulna a sorozat, még a + 100 kg-ban Bor Barna mehetne az olimpiára.

Ungvári Vk-bronzérmet nyert Moszkvában

Archívum2007.05.05, 19:57

A 66 kg-os Ungvári Miklós bronzérmet nyert a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs Világkupa-viadalán, Moszkvában. A kecskemétiek Európa-bajnok és vb-harmadik klasszisa remek formában van, hiszen egy hete Rómából aranyéremmel tért haza.

Ungvári Világkupa-aranyérmes Rómában

Archívum2007.04.28, 19:50

A 66 kg-os Ungvári Miklós aranyérmet nyert a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs Világkupa-viadalán Rómában. A kecskemétiek Európa-bajnok és vb-harmadik klasszisa a döntõben az olasz Casalénál bizonyult jobbnak.

Ungvári ötödik lett a cselgáncs-Eb-n

Archívum2007.04.07, 09:22

Nem kezdtek jól versenyzõink a belgrádi cselgáncs Eb-n: pénteken Ungvári Miklós (66) az ötödik, Burján László (60) a hetedik, Perge Ilona (48) és Baczkó Bernadett (57) egyaránt a kilencedik helyen végzett súlycsoportjában, Csernoviczki Éva pedig helyezetlenül zárt. Az éremre tehát egyelõre még várnunk kell.

Ungvári és Hadfi újra román bajnok lett

Archívum2007.02.06, 10:16

Az Európa-bajnok Ungvári Miklós sorozatban negyedik, Hadfi Dániel pedig harmadik aranyérmét szerezte meg a nagyváradi Liberty színeiben a Brassóban rendezett román cselgáncs-csapatbajnokságon.

Újabb magyar érmek a fõiskolai cselgáncs-vébén

Archívum2006.12.19, 13:02

Az egyetemi és fõiskolai cselgáncs-világbajnokság harmadik napjára is jutott magyar érem a dél-koreai Szuvonban: a 66 kg-ban címvédõ Ungvári Miklós ezüstérmet szerzett, míg Csernoviczki Éva (48) a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Történelmet írt a paksi dzsúdóslány

Archívum2006.10.23, 14:32

Múlt szombaton természetesen Ungvári Miklós volt a legünnepeltebb magyar a Nemzeti Sportcsarnokban, miután a német Abensberg csapatával megnyerte a cselgáncs BEK-et, de kijutott az elismerésbõl Mészáros Anettnek is. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke köszöntötte a dominikai junior világbajnokságról ezüstérmet hozott paksi cselgáncsozót.

Ungvári volt a BEK-döntõ hõse

Archívum2006.10.22, 14:06

Szombaton este a Nemzeti Sportcsarnokban a német TSV Abensberg nyerte meg a cselgáncs BEK-et - mostani hivatalos nevén az Európai Klubkupát -, de a négyes döntõ egyik hõse Ungvári Miklós volt, aki a sydneyi olimpiai bajnok török Özkant, az Európa-bajnok azeri Izmajlovot és a vb-bronzérmes orosz Dzsafarovot is legyõzte.

Ungváriék BEK-et nyertek Budapesten

Archívum2006.10.21, 21:30

A 66 kg-os Ungvári Miklóssal felálló német TSV Abensberg nyerte meg az OTP Bank Európai Klub Kupa cselgáncssorozat budapesti négyes döntõjét, miután a fináléban 8-4-re verte az orosz Javara Névát.

Ungvári sérülten is bizonyítani akar

Archívum2006.10.20, 10:52

Vállsérülése ellenére is bizonyítani akar szombaton Ungvári Miklós, az OTP Bank Európai Klub Kupa cselgáncssorozat budapesti négyes döntõjének egyetlen magyar résztvevõje.

Budapesten lesz a cselgáncsozók BEK-döntõje

Archívum2006.10.11, 10:33

Október 21-én a grúz fõváros helyett Budapest rendezi meg a cselgáncsozók idei BEK-döntõjét, amelyen a német TSV Abensberg légiósaként Ungvári Miklós is tatamira lép.

Hadfi Dániel ezüstöt nyert a cselgáncs-Eb-n

Archívum2006.05.28, 19:54

A 100 kg-os Hadfi Dániel ezüstérmet szerzett a tamperei cselgáncs Európa-bajnokság zárónapján.

Ungvári csak videózni megy a cselgáncs-Eb-re

Archívum2006.04.22, 22:28

A párizsi és a hamburgi szuper A-kategóriás Világkupa-versenyen egyaránt bronzérmes lett, majd a moszkvain a dobogó legmagasabb fokára állhatott Ungvári Miklós, ám a jelenleg legjobb formában levõ cselgáncsozónk - bár makkegészséges - a májusi tamperei Eb-n nem indul. S ezt némileg bánja is a Kecskeméti JC 26 éves Európa-bajnok és vb-bronzérmes versenyzõje.

Ungvári és Perge aranyérmes lett a moszkvai Vk-n

Archívum2006.04.08, 19:47

A 66 kg-os Ungvári Miklós és a 48 kg-os Perge Ilona arany, míg 57 kg-ban Baczkó Bernadett bronzérmet nyert a cselgáncs Világkupa moszkvai, kiemelt kategóriás versenyén.

Változásokat sürgetnek a nõi dzsúdósoknál

Archívum2005.09.12, 08:55

Nagysolymosi Sándor férfi szakágvezetõ és a nõi válogatottat irányító Németh Ferenc is elégedetten értékelte a magyarok teljesítményét a vasárnap befejezõdött kairói cselgáncs-világbajnokságon, amelyen Braun Ákos (73 kg) arany-, Ungvári Miklós (66) pedig bronzérmet nyert. Hadfi Dániel 100 kg-ban 7., abszolút kategóriában 9., Szabó Brigitta (63) 9. lett, míg a többiek - Burján László, ifj. Nagysolymosi Sándor és Mészáros Anett - helyezetlenül zártak.

Braun és Ungvári remekelt a cselgáncsvébén

Archívum2005.09.10, 16:44

Mindkét magyar Európa-bajnok, Ungvári Miklós (66 kg) és Braun Ákos (73) kiváóan szerepelt a kairói cselgáncs-világbajnokság harmadik napján. Braun zsinórban négy gyõzelmet aratva bejutott a fináléba, míg Ungvári a vigaszágról verekedte el magát a bronzmérkõzésig.

Braun arany-, Ungvári bronzérmes a cselgáncsvébén

Archívum2005.09.10, 19:14

A 73 kg-os Braun Ákos arany-, a 66 kg-ban érdekelt Ungvári Miklós pedig bronzérmet nyert a kairói cselgáncs-világbajnokságon.

Ungvári ezüstérmes a cselgáncs-Eb-n

Archívum2005.05.20, 18:00

A 66 kg-os Ungvári Miklós ezüstérmet nyert a rotterdami, 54. cselgáncs Európa-bajnokságon.

Kovács Antal aranyérmes a cselgáncs-Világkupán

Archívum2005.04.03, 16:24

A 66 kg-os Ungvári Miklós szombati diadala után a 100 kg-ban induló Kovács Antal arany-, Hadfi Dániel pedig bronzérmet nyert a férficselgáncs-Világkupa római viadalán.

Ungvári aranyat nyert a cselgáncs VK-n

Archívum2005.03.19, 18:08

A 66 kg-os Ungvári Miklós aranyérmet nyert a férfi cselgáncs Világkupa római viadalán.

Braun arany-, Ungvári bronzérmes Varsóban

Archívum2005.03.05, 19:20

A 73 kg-os Braun Ákos arany-, Ungvári Miklós (66) bronzérmet nyert a varsói férfi cselgáncs Világkupa-viadalon, míg Neu Gábor (66) és Burján László (60) ötödikként zárt.

Ungvári aranyérmes a Hungária-kupán

Archívum2005.02.12, 20:43

Cselgáncsozóink remekül kezdtek a Hungária-Szentkirályi-kupán, a budapesti Körcsarnokban zajló Világkupa-verseny elsõ napján Ungvári Miklós (66 kg) arany-, Burján László (60 kg) és Braun Ákos (73 kg) bronzérmes lett.

Ungvári helyezetlenül zárt 66 kilóban

Archívum2004.08.15, 13:06

A 2002-ben Európa-bajnok Ungvári Miklóst a második fordulóban legyõzõ portugál Joao Pena a következõ körben vereséget szenvedett a kubai Yordanis Arencibiától, így a magyar cselgáncsozó helyezetlenül zárt a 66 kg-osok között az athéni olimpián.

Kovács Antaléknak nem kedvezett a szerencse

Archívum2004.08.13, 18:02

Nem kedvezett a szerencse a magyar férfi cselgáncsozóknak az athéni olimpia sorsolásánál: a 66 kg-osok között szereplõ Ungvári Miklósra biztosan, míg a 100 kg-osoknál érdekelt s a pénteki megnyitón a piros-fehér-zöld zászlót vivõ Kovács Antalra pedig minden bizonnyal kemény, a favoritok közé tartozó ellenfél vár.

Lemondott a cselgáncsozók kapitánya

Archívum2004.06.24, 15:32

Lemondott posztjáról Nagy Ernõ, a férficselgáncs-válogatott szövetségi kapitánya, miután a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöksége két hete úgy határozott, hogy nem õ kíséri el az athéni olimpiára a két magyar résztvevõt, Kovács Antalt és Ungvári Miklóst.

Ungvári Miklós olimpiai kvótát szerzett cselgáncsban

Archívum2004.03.21, 18:44

A 66 kg-os Ungvári Miklós megnyerte a rotterdami A-kategóriás, egyben olimpiai selejtezõ cselgáncsversenyt, ezzel már biztos olimpiai résztvevõnek tekinthetõ.

Ungvári korán búcsúzott a vb-tatamitól

Archívum2003.09.13, 16:05

A 66 kg-os Ungvári Miklós már az elõcsatározások során búcsúzott az oszakai olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon. A harmadik napon megszületett az elsõ amerikai aranyérem: a nõk 52 kg-os súlycsoportjában a kubai Amarilis Savon diadalmaskodott. Az ázsiaiak egyeduralmát eddig csak pénteken a német Florian Wanner (81 kg) tudta megtörni.

Kovács Antal bronzérmes a cselgáncs-Eb-n

Archívum2003.05.18, 18:57

Kovács Antal megmentett valamit a magyar csapat tekintélyébõl a düsseldorfi cselgáncs-Eb záró napján: olimpiai bajnokunk a 100 kg-os súlycsoportban bronzérmes lett. A tízfõs válogatottunkból rajta kívül még ketten végeztek pontszerzõ helyen: Ungvári Miklós a 66 kg-ban és Csizmadia Zoltán a +100 kg-ban egyaránt hetedik lett.

Ungváritól már tart a dzsúdósvilág

Archívum2003.02.17, 19:05

Ungvári Miklós múlt pénteken harminc fiatal és tehetséges magyar sportoló egyikeként átvehette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ösztöndíját, megköszönte a bizalmat - s szombaton mindjárt meg is hálálta azt: a Hungária-kupa A kategóriás cselgáncsverseny 66 kg-os súlycsoportjában ugyanis õ lett az aranyérmes.

Kovács Antal bronzérmes a Hungária-kupán

Archívum2003.02.16, 18:21

A Hungária-kupa A kategóriás cselgáncsversenyen Ungvári Miklós (66 kg) szombaton szerzett aranyérme után vasárnap még egy dobogós helyezést értek el a magyarok: a 100 kg-ban Kovács Antal a 3. helyen végzett.

Vb-elsõ dzsúdós Ungvári súlycsoportjában

Archívum2003.02.13, 15:39

A hét végi Hungária-kupa nemzetközi cselgáncsversenyen két címvédõ világbajnok lép tatamira a Körcsarnokban: az orosz Makarov a "saját" súlycsoportjában, azaz a 73 kg-ban, viszont a tunéziai Lounifi a 60 kg-ból fellép a 66 kg-ba, így az ebben a kategóriában tavaly Eb-aranyat szerzett Ungvári Miklóssal is összecsaphat.

Cselgáncsozóink Európa elitjében

Archívum2002.05.21, 18:25

Az elmúlt tíz évben megingathatatlanul tarthatta magát az az álláspont, mely szerint cselgáncsozóink barcelonai olimpiai szereplése (1 arany, 2 ezüst, 1 bronz) egyszeri és megismételhetetlen, de a múlt heti maribori Eb történései legalábbis kételyeket ébreszthettek efelõl. A szlovén városban ugyanis négy versenyzõnk mérkõzhetett a döntõbe jutásért, és az egy arany össze is jött (Ungvári Miklós, 66 kg). S az egy bronz is, bár a történtek ismeretében ennek a barcelonai olimpiai bajnok Kovács Antal (100 kg) nem örülhet tiszta szívbõl. 

Ungvári nevét tanulja a dzsúdósvilág

Archívum2002.05.17, 19:19

A barcelonai "nagy négyes" tagjai - Kovács A., Hajtós, Csák, Csõsz - után újabb magyar nevet tanul a dzsúdósvilág, a maribori cselgáncs Eb-n 66 kg-ban aranyérmet nyert 22 éves Ungvári Miklósét. Akit egyelõre még határainkon belül is be kell mutatni, ám ezt a legnagyobb örömmel tesszük.

Ungvári Miklós aranyérmes a cselgáncs Eb-n

Archívum2002.05.16, 21:01

A szlovéniai Mariborban szenzációs magyar sikerrel kezdõdött meg az 51. cselgáncs-Eb: a férfiak 66 kg-os súlycsoportjában a 22 éves Ungvári Miklós mind a négy mérkõzését ipponnal nyerte meg, s Európa-bajnok lett. Az abszolút kategóriában Kosztolánczy György az ötödik helyen végzett.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ