Uma Thurman

címke rss

Itt a teljes szexfüggő gárda!

Archívum2013.10.10, 19:32

Úgy tűnik, az, hogy kitiltották a cannes-i filmfesztiválról, a legjobb dolog volt, ami történhetett a zseniális botrányfilmessel, Lars von Trierrel. A nimfomániás című új filmjét ezért nem a májusi szemlén mutatták be, hanem visszatartották karácsonyig. A folyamatosan sokkoló meglepetésekkel szolgáló marketingkampányból pedig úgy tűnik, olyan karácsonyi (nálunk inkább újévi) ajándékra számíthatunk a mestertől, amit sose felejtünk majd el.  

Hatalmas mellei lettek Uma Thurmannek

Archívum2013.09.11, 20:00

Hiába a zárt nyakú felsőrész, az Oscar-díjra jelölt színésznő mellei így is figyelmet követeltek maguknak. Nem csoda...

Uma Thurman iszonyú nyomasztó

Archívum2013.08.30, 11:44

Ez a klip lényegesen nyomasztóbb, mint a korábbiak: a helyzet szemmel láthatóan az, hogy Joe lefeküdt egy nős férfival, akinek a felesége (Uma Thurman) most sokkos állapotban három kisfiának mutogatja az ágyat, ahol a férje megcsalta. Valószínűleg öt további részletre számíthatunk a filmből a következő hónapok során, mert a Nymphomaniac összesen nyolc fejezetre osztva meséli el Joe eseménydús szexuális életét. A hivatalos honlap szerint a következő filmrészlet szeptember 27-én érkezik. A Nymphomaniac a jövő év elején kerül a magyar mozikba.

Erotikus filmet forgat Shia LaBeouf

Archívum2013.05.21, 22:06

A dán rendező, Lars von Trier eddigi legprovokatívabb filmje novemberben kerül a mozikba.

Uma Thurman még mindig dögös

Archívum2013.04.29, 18:13

A Ponyvaregény sztárja a napokban ünnepli 43. születésnapját.

A világ legdögösebb 40-es sztáranyái

Archívum2013.02.12, 16:19

Ki gondolná, hogy Jennifer Lopez, Salma Hayek vagy Gwen Stefani már a 40-es éveiket tapossák. Pláne, ha megnézzük a róluk készült képeket, igazán remekül tartják magukat, és mind boldog édesanyák.

Dögös 40-es anyukák a sztárvilágban

Archívum2013.02.10, 01:11

A Life.hu-n már bemutattuk a csinos húszas és harmincas anyukákat - következzenek a dögös negyvenesek!

Öt keresztnevet kapott a 42 éves színésznő kislánya

Archívum2012.10.22, 09:55

Uma Thurman elárulta július 15-én született kislánya nevét. A pici a Rosalind Arusha Arkadina Altalune Florence neveket kapta, ehhez pedig még a két családnév, a Thurman-Busson is hozzátartozik.

Uma Thurman péniszközelbe kerül

Archívum2012.10.10, 18:40

Uma Thurman is belépett a Nymphomaniac című, pornográf töltetű Lars von Trier-film szereplőgárdájába. A jelenleg a németországi Kölnben forgó alkotás egy nimfomániás nő szexuális életét meséli el serdülőkorától ötvenéves koráig. A szereposztás az utóbbi idők legparádésabbjának ígérkezik: a főszerepet játszó Charlotte Gainsbourgon kívül (feltehetően ruha nélkül) láthatjuk még Nicole Kidmant, Stellan Skarsgardot, Jamie Bellt, Shia LaBeoufot, Christian Slatert és Connie Nielsent. Uma Thurman idén februárban egy divatbemutatón A kétrészes, összesen 240 perces film erotikus tartalmával kapcsolatban Shia LaBeouf azt nyilatkkozta, ...

Hogyan csinálja? Két hónappal a szülés után bombaformában van a világsztár

Archívum2012.09.22, 18:34

Uma Thurman két hónappal kislánya születése után már tündököl a vörös szőnyegen.

Ezek a csajok nagyon durvák

Archívum2012.09.16, 14:31

A harminchat éves Milla Jovovich A kaptár-sorozat ötödik részében még mindig kitartóan öli a zombikat. A film bemutatója apropóján összeszedtük a mozikban mostanában legkeményebben akciózó csajokat Steven Soderbergh verekedőgépétől kezdve az Underworld harcos vámpírlányáig.

Ki a legjobb Batman-gonosz?

Archívum2012.08.19, 13:59

Most, hogy Christopher Nolan elkészítette Batman-trilógiája befejező részét, ismét lezárult egy korszak a Batman-filmek történetében. Legközelebb új rendezővel, valószínűleg új színészekkel, és lehet, hogy teljesen más felfogásban indul újra a sorozat. Eljött az alkalom, hogy végre rangsoroljuk a Batman-filmek állandóan változó főszereplőit: a szuperhős emlékezetes ellenlábasait. Kiderül, szerintünk hol nyúltak mellé leginkább a rendezők, és eláruljuk, hogy mi magunk Jack Nicholsont vagy Heath Ledgert tartjuk jobb Jokernek.

Uma Thurman máris megmutatta kisbabáját - Két nappal a szülés után

Archívum2012.07.22, 15:02

Uma Thurman még csak két napja szült, máris megmutatta kisbabáját.

Miért vágták ki Uma Thurmant a Vadállatokból?

Archívum2012.09.18, 18:27

Sokáig Uma Thurman volt az egyik húzóneve Oliver Stone Vadállatok című kábítószer-háborús akció-thrillerének, ám mire elérkezett az amerikai bemutató, nevének nyoma sem volt a stáblistán.

Megszületett a 42 éves színésznő harmadik gyermeke

Archívum2012.07.16, 19:19

Uma Thurman vasárnap adott életet kislányának - adta hírül az US Weekly magazin.

Hiába elégít ki minden nőt

Archívum2012.07.11, 09:02

Robert Pattinson vonzó férfi, Uma Thurman, Kristin Scott Thomas és Christina Ricci pedig tehetséges színésznők. De csak azért, hogy ezek a tények újra bizonyítást nyerjenek, igazán felesleges volt lebutítani egy Maupassant-regényt, és megcsinálni belőle a Bel Ami - A szépfiú című filmet.

Robert Pattinson Budapesten hódít

Archívum2012.07.05, 10:49

Budapest pedig Párizst alakítja ebben a kosztümös szerelmi drámában, melynek jóképű főhőse az elcsábított nők hátán kapaszkodik egyre magasabbra - és amely alapos csalódást okoz az összecsapottságával. Bel Ami - a szépfiú, kritika  

Párjával együtt hízik a várandós színésznő - Hatalmas pocakot növesztettek mindketten

Archívum2012.06.29, 15:40

Arpad Busson sem akar lemaradni a kedvesétől - már ami a pocakméretet illeti.

Szépen kerekedik Uma Thurman

Archívum2012.06.04, 14:42

Már jól láthatóan egyre nagyobb a színésznő, Uma Thurman pocakja.

Babát vár a hollywoodi színésznő - Magyar származású az édesapa!

Archívum2012.02.28, 16:23

A 41 éves Uma Thurman harmadik gyermekét várja.  

Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!

Archívum2012.03.17, 12:10

Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy cicakabrióval is lehet csajozni. Claudia Schiffer levetkőzik, Catherine Zeta-Jones túljár a férfiak eszén, Uma Thurman akciósztár lesz, Madonna pedig megkapja a magáét. Megmutatjuk, hogyan lehet felizgatni egy Porschét, és miért érdemes néha egy férfinak az eszével is gondolkodnia.

Ágyneműt viselt a vörös szőnyegen Uma Thurman

Archívum2011.11.11, 08:41

A színésznő legutóbbi estélyi ruhája nem aratott túl nagy sikert. Vajon hová tette Uma a nagyszerű stílusérzékét?

Celeb vagyok, ments meg az internettől!

Archívum2011.08.19, 21:26

A Facebookon és a különböző közösségi oldalakon való szörfözés lehet praktikus és kellemes időtöltés is. De van, hogy visszájára fordul a mulatság - különösképp akkor, ha az ember közszereplő, és sokan ismerik az arcát. És regisztrál. Vagy nem ő, hanem egy "jóakarója".    

Robert Pattinson nem valami hiteles nőcsábász

Archívum2011.07.26, 17:30

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=JsI34MMGK4GDTvIU ---------- Elkezdtünk gusztustalanul nyomulni a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Angelina Jolie vagy Jennifer Aniston vagy kicsoda a kedvence?

Archívum2011.07.14, 12:36

Szívesen sírdogálsz Kate Winslet érzelmes drámáin vagy inkább jóízűen nevetsz Jennifer Aniston romantikus vígjátékain? Julia Roberts széles mosolya vagy Angelina Jolie dús ajka kápráztat el jobban? Oscar-díjas alakításokra utazol vagy a vagány akciócsajoktól indulsz be? Összeszedtük a színésznőket, akik az elmúlt három év legnézettebb filmjeiben szerepeltek és akikre a legtöbben kerestek az interneten, tőled pedig azt kérjük, szavazz közülük a kedvencedre! Ha behatóan ismered a színésznők filmjeit, a cikk végén egy fejhallgatót is nyerhetsz.

Heti stílusmustra - Vizuális terror a vörös szőnyegen

Archívum2011.05.23, 00:34

Úgy döntöttünk, nem bonyolódunk bele a cannes-i vörös szőnyegen felvonuló estélyik stílusosztályozásába addig, amíg nem lesz vége az eseménynek. Éppen ezért a heti stílusmustránkon a Cannes köré szerveződő gálákon illetve a városon kívüli premiereken mértük fel, ki győzött meg bennünket és kinek kellene sürgősen stílusleckéket vennie.

De Niro csak Uma Thurman dekoltázsáig ér fel

Archívum2011.05.12, 00:42

Woody Allen legújabb filmjének versenyen kívüli díszbemutatójával szerda este hivatalosan kezdetét vette a 64. cannes-i filmfesztivál. A mustrát Bernardo Bertolucci nyitotta meg. A 70 éves olasz filmrendezőnek - aki tolókocsiban érkezett a színpadra - tiszteletbeli Arany Pálmát nyújtott át Gilles Jacob, a fesztivál elnöke. A szervezők hagyományteremtőnek szánják az új kezdeményezést, amelyet ezentúl minden évben egy olyan legendás filmes kaphat meg, akinek a zsűri soha nem ítélte oda a fesztivál fődíját. Bertolucci "minden olyan olasznak" ajánlotta a tiszteletbeli Arany Pálmát, akiben "még van erő küzdeni, bírálni, felháborodni". A ...

Uma Thurman és John Travolta újra egy filmben

Archívum2011.04.22, 12:58

Tavaly tavasszal adtunk hírt először Oliver Stone Savages című filmjéről, ami két marihuánadílerről és közös barátnőjükről szól, akit váltságdíj fejében elrabol egy mexikói drogkartell. A júliustól forgó filmnek kezd összeállni a szereposztása, és Stone eddig meglehetősen jó arcokat választott ki. A két fűárust a Kick-Ass-ből ismert Aaron Johnson és a Friday Night Lights-ból, valamint az X-Men kezdetek: Farkas-ból ismert Taylor Kitsch alakítja, elrabolt barátnőjük pedig Blake Lively (A pletykafészek, Tolvajok városa) lesz. John Travolta mint kiégett kábítószerügyi nyomozó, Uma Thurman mint Lively figurájának az anyja, Benicio Del Tooro ...

Tarantinót és Travoltát is jól megszívatták kollégáik

Archívum2010.12.02, 13:07

Az önirónia nem tartozik a legfőbb magyar nemzeti jellegzetességek közé, ezért elsőre talán meglepően hangzik, hogy vannak a világon, akik megtiszteltetésnek veszik, ha kollégáik és hivatásos humoristák élcelődéseinek céltáblájává válnak. Az ún. "roast" intézménye pontosan ezt jelenti: olyan társasági esemény, amelynek során egy meghívott hírességen csattan a többiek ostora. Tegnap este Quentin Tarantino egy ilyen est díszvendége volt, ahol olyanok viccelődtek rajta, mint Samuel L. Jackson - ő volt a ceremóniamester -, Uma Thurman, Sarah Silverman és Rob Schneider. A Hollywood Reporter egyik munkatársa szerencsére megtette nekünk a ...

Dobó Kata megkörnyékezte Uma Thurmant az Egyetem téren

Archívum2010.04.10, 10:18

Tuba Zoltán kollégánk újabb adag fotóval örvendeztetett meg minket a Bel Ami című film tegnapi, Egyetem téri forgatásáról. Az új galériában nem csak a vidáman integető Uma Thurmanről láthatsz szép képeket, hanem felbukkan Dobó Kata is, aki, mint kollégánk elmondta, vagy húsz percig lebzselt a környéken. A kocsijával nem bírt rendesen beállni a parkolóhelyre, majd az egyik biztonsági őr fordult meg a kocsival, hogy el tudjon menni. Hogy csak nézelődni ment-e ki a forgatásra, vagy valami dolga is volt ott, nem tudjuk. Uma Thurman a Papnövelde utcában | Még több kép | Fotó: Tuba Zoltán A legizgalmasabb hír, amivel koollégánk ...

Lekaptuk Uma Thurmant az Egyetem téren

Archívum2010.04.10, 10:17

Uma Thurman az Egyetem téri templom előtt pénteken délután | Nézz még több képet a forgatásról!  | Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ezen a héten is folytatódik a Bel Ami című film budapesti forgatása. Ma az Egyetem tér melletti templomban folyt a munka, ahova ugyan nem lehetett belesni, de fotósunk a templom előtt lekapta a távozó Robert Pattinsont, Uma Thurmant és Christina Riccit is. Bár kollégánk nem látta, hogy a templomban mi zajlik, az egyik biztonsági őr állítása szerint "teljesen átrendezték a belsejét". Hiszünk a Robert Pattinson Daily jól értesült blogolóinak: ők azt írják, hogy a már tegnap is az Egyetem téren forgató sttáb ...

Robert Pattinson lázban tartja budapesti rajongóit

Archívum2010.03.31, 08:07

http://www.youtube.com/v/zvhR-089-4Y&hl=en_US&fs=1&  

Robert Pattinson Magyarországra jön csajozni

Archívum2010.01.11, 14:25

Robert Pattinson Emlegettük már a Guy de Maupassant magyarul A szépfiú címmel megjelent regényén alapuló, Bel Ami című Robert Pattinson-filmet, amiben a jóképű vámpír átvedlik sármos, de csóró újságíróvá, aki a 19. századi Párizs legbefolyásosabb nőinek segítségével, gátlástalanul kapaszkodik fel a társadalmi ranglétrán. A Screen Daily korábbi híradása szerint a film részben Budapesten forog majd, a Hollywood Reporter hírében viszont nem említették Magyarországot forgatási helyszínként. Sikerült kiderítenünk, hogy a Screen Daily híre igaz: februárban kezdődik a magyarországi forgatás előkészítése, amely filmszakmában dolgozó fforrásunk szerint ...

Uma Thurman bemászik Robert Pattinson ágyába

Archívum2009.11.20, 10:02

A Hollywood Reporter új, némiképp meglepő hírekkel szolgál a Bel Ami című Robert Pattinson-filmről. Mint korábban hírül adtuk, a fiatal férfi és idősebb nő kapcsolatát elmesélő filmben Nicole Kidman játszotta volna Pattinson figurájának a szeretőjét, végül azonban nem vállalta a szerepet. Helyette Uma Thurman játssza el a magasabb párizsi körökben nagy befolyással bíró nőt, aki a főhős egyik barátjának a felesége - de nem sokáig. Thurman nem először játszik idősebb nő-fiatalabb férfi felállásban: a nem is olyan rossz Első a szerelem-ben Bryan Greenberggel jött össze. Uma Thurman az idei Sundance filmfesztiválon Thurman azonban nem aaz ...

Tarantino megcsinálja a Kill Bill 3-at

Archívum2009.10.05, 13:16

Uma Thurman a Kill Bill Vol. 2-ben Amikor múlt héten a Slashfilm lehozta, hogy Quentin Tarantino egy interjúban közölte, hogy megrendezi a Kill Bill harmadik részét, nem igazán törődtünk vele, hiszen a túlpörgött agyú rendező szinte minden interjúban megemlít néhány lehetséges projektet, amin a fejét töri, és többségükből nem lesz semmi. Hétvégén viszont a Variety is megírta a hírt, úgyhogy kezdjük komolyan venni. Tarantino a mexikói moreliai filmfesztiválon, a Becstelen brigantyk sajtótájékoztatóján ismételte meg azt, amit már a Kill Bill idején is mondogatott, azaz, hogy nagyobb kihagyás után szeretné folytatni Beatrix Kiddo ...

Köhögős szirup a léleknek

Archívum2009.08.28, 12:57

A Férj és féleség azok közé a filmek közé tartozik, amiket William Goldman, a neves forgatókönyvíró csak "gyógyhatású filmeknek" (medicinal movies) nevez. Ezek "jót tesznek" az ember lelkének: kilencven perc alatt bebizonyítják, hogy a világban minden úgy van, ahogy annak lennie kell (pl. a jó győz, a gonosz elbukik), és elégedett nézőt eresztenek útjára. A Férj és féleség azt akarja bebizonyítani a női nézőknek másfél óra alatt, hogy mindegyikünk számára létezik egy nagy Ő, és ha a kritikus pillanatban a szívünkre hallgatunk, akkor mind boldogan élünk majd, míg meg nem halunk. Colin Firth és Uma Thurman a Férj és féleség-bben ...

Uma Thurman átmegy népnevelőbe

Archívum2009.07.21, 13:39

Általában nem szerencsés, ha egy film didaktikusan valamilyen tanulságot akar a néző fejébe sulykolni, az meg pláne aggasztó, ha még el sem kezdték forgatni, de az alkotók máris az üzenetről papolnak. Pontosan ez az eset áll fenn Uma Thurman következő filmje, a Girl Soldier esetében, melyet a Caspian Pictures nevű cég gyárt majd, melyet a Variety információja szerint kifejezetten azért hoztak létre, hogy "társadalmi problémákkal foglalkozó" filmeket gyártson. Uma Thurman A szóban forgó társadalmi probléma az Ugandában elrabolt, katonának, illetve szexrabszolgának használt gyerekek kérdése. A megtörtént eseten, illetve az annak alapjján ...

Inkább Uma Thurmant erőszakolják meg

Archívum2009.06.25, 11:32

Uma Thurman Tavasszal adtunk hírt Joyce Carol Oates Nemi erőszak. Szerelmi történet című regényének tervezett filmváltozatáról, amelyben Maria Bello játszotta volna a kisvárosi huligánok által megerőszakolt anyát, Samuel L. Jackson pedig a rendőrt, aki pártfogásába veszi a megtört nőt. A filmet augusztusban kezdik forgatni, de a Production Weekly híradása szerint két dolog megváltozott a projekttel kapcsolatban: egyrészt a gyomorba vágó Rape: A Love Story címet Vengeance: A Love Story-ra finomították (azaz nemi erőszak helyett bosszú szerepel a címben), és lecserélték Bellót, aki helyett Uma Thurman játssza a főhősnőt. Jackson maraddt, ...

Vidd haza Heath Ledgert vagy Uma Thurmant!

Archívum2008.09.16, 18:13

Itt a rémes idő, lehet mozizni! Az [origo] téka ezt azzal könnyíti meg, hogy szeptemberben sok izgalmas új filmet kínál, és a szeptember 19-21-ei hétvégén három alkotást ingyen bocsát rendelkezésedre. Ha pedig még ennél is többet szeretnél ingyen mozizni, játssz velünk, hogy filmkölcsönzőkupont nyerhess!

Uma Thurman férjhez megy

Archívum2008.06.27, 17:11

Uma Thurman amerikai színésznőt eljegyezte milliomos barátja, Arpad "Arki" Busson - erősítette meg a Kill Bill című film főszereplőjének szóvivője. 

Uma Thurmant perli a Lancome

Archívum2008.05.09, 15:51

Uma Thurman amerikai színésznőt "megelőző lépésként" beperelte a Lancome: a híresség ugyanis azzal fenyegette meg a  francia kozmetikai céget, hogy bíróságra megy, mert a Lancome megsértette a vele kötött szerződést.

Bűnösnek találták Uma Thurman zaklatóját

Archívum2008.05.07, 16:45

Egy évre is börtönbe kerülhet az a férfi, aki 2005 óta zaklatta Uma Thurman amerikai színésznőt, a Kill Bill című film főszereplőnőjét és annak családját. A bíró elmeorvosi vizsgálatot is kért.

Leia hercegnő brióskontya a legstílusosabb

Archívum2007.10.05, 12:02

Leia hercegnő "briósfrizuráját" választották meg egy filmes portál látogatói minden idők legstílusosabb filmes hajviseletének. A Csillagok háborúja című film harcos hercegnője többek között Uma Thurmant, Audrey Hepburnt és Marge Simpsont is maga mögé utasította.

Új barátja van Uma Thurmannak

Archívum2007.08.02, 12:59

Újra szerelmes Uma Thurman amerikai színésznő: választottja Arpad Busson, Elle Macpherson szupermodell volt férje.

Uma Thurmant ágyba viszik

Archívum2007.06.25, 12:18

Uma Thurman az egyik főszereplője egy HBO-nál készülő új drámának - a tévéfilm a tervek szerint 2008-ban kerül képernyőre.

Tarantino A-tól Z-ig

Archívum2007.04.25, 13:50

Quentin Tarantino az utóbbi egy évtizedben szinte egyedülálló módon olyan sztárrendezővé nőtte ki magát, akinek nevére és személyiségére marketingkampányt lehet alapozni. Szó sincs az "új Uma Thurman-", "az új Bruce Willis-", vagy "az új De Niro filmről", elég, hogy Tarantino harmadik, negyedik stb. filmje kerül bemutatásra. Itthon ezúttal egy rafinált és üdvözölendő forgalmazói döntésnek köszönhetően a Kutyaszorítóban, Tarantino első filmje látható a mozikban, melynek kapcsán áttekintjük az egykori videótékás srác által felépített egyedülálló moziuniverzumot.

Újra szingli Uma Thurman

Archívum2007.03.19, 14:57

Megint szakított a barátjával Uma Thurman amerikai színésznő, pedig nemrég még arról beszélt, a nyáron hozzámegy André Balazs hoteltulajdonoshoz.

Oscart vegyenek!

Archívum2007.01.18, 13:17

Bulizási lehetőség a legnagyobb sztárokkal, meghívás díszvacsorára egy hollywoodi filmikonhoz vagy Bill Clinton személyes ajánlása. Ez csak három a számos módszerből, amelyet a filmgyártók bevetnek, hogy a megfelelő helyre irányítsák az Oscar-díjról szavazók X-elni készülő kezét.

2006 a moziban

Archívum2007.01.18, 13:23

Idén nyáron Superman visszatérése feleannyi nézőt se érdekelt, mint Jack Sparrow kapitányé, az év legjobb filmjének címéért pedig egy kazahsztáni álriporter szorongatja meg a meleg cowboyokat és Penelope Cruz anyatigrisét. Dobó Kata a magyar szabadságért harcolt, Sharon Stone pedig a középkorú nők pucérkodáshoz való jogaiért. Woody Allen jó- és rossz oldalához is volt szerencsénk, James Bond megújult, Tom Cruise pedig létszámleépítés áldozata lett. A 2006-os moziév hasonló izgalmait idén 67 változatos kategóriában foglaltuk össze: nosztalgiakörutunk felöleli az esztendő valamennyi emlékezetes filmkockáját a legjobb színészi alakítássoktól ...

Kezét törte Uma Thurman

Archívum2006.12.28, 13:17

Filmforgatás közben eltörte a csuklóját Uma Thurman amerikai színésznő, a Kill Bill főszereplőnője.

Megvették Demi Moore szépségét

Archívum2006.11.09, 15:12

Liz Hurley, Uma Thurman és Carmen Electra után, Demi Moore szépsége is egy kozmetikai világmárka védjegye lesz.

Cápát minden nappaliba!

Archívum2006.09.25, 21:09

Uma kiszőkül, a pasija tanácstalanul toporog, a haver lehetetlen tanácsokat osztogat, a kis szöszke meg hebrencskedik. Ha egy képkockát is komolyan veszünk A szuper exnőmből, sikítva menekülhetünk a moziból, de az a jó benne, hogy véletlenül sem kell komolyan venni.

Uma és a cukros bácsi

Archívum2006.09.21, 13:11

Mintha a forgalmazók előre tudták volna, hogy ezen a héten csupa olyan filmet kell kínálni a közönségnek, amelyik messze repít az utca zord tényeitől: sehol egy pszichológiai dráma vagy egy politikai dokumentumfilm, helyettük szuperhőscsaj, abszurd pedofília, orális szex premier plánban, kiruccanás a Távol-Keletre és sok rajzolt hangya. Úgyhogy nyugi, ha eleged lett a hírolvasásból, van miből alternatív programot választani.

Orlando Bloom Uma Thurman-nel jár

Archívum2006.09.12, 10:21

A pletykák szerint máris új barátnőt talált magának Orlando Bloom angol színész - nemrég ugyanis meghitt közelségben látták együtt Uma Thurman amerikai színésznővel.

Uma Thurman mégsem olyan szuper

Archívum2006.07.24, 10:28

Miközben a karib-tengeri kalózok diadalmenete folytatódik, a Hatodik érzék rendezője és Uma Thurman otthon zokog: új filmjeik jókorát hasaltak.

Uma Thurman nem bántja volt férjét

Archívum2006.07.14, 12:01

A Kill Bill című film főszereplője, Uma Thurman nem kritizálja volt férjét, Ethan Hawke-ot, annak ellenére, hogy a férfi többször is megcsalta őt - bár a színésznő elismeri, hogy a házasságuk nem működött.

Uma Thurman nem szereti a saját testét

Archívum2006.05.17, 12:02

Azt hihetnénk, hogy az olyan sztároknak, mint Uma Thurman semmi gondjuk nincs önmagukkal, de a 36 éves színésznő bevallotta, hogy egyáltalán nem szereti a saját testét, sőt, régebben nagyon komoly gátlásai voltak termete miatt.

Uma Thurmanből féltékeny szuperhős lesz

Archívum2006.04.21, 13:34

Romantikus vígjáték készül, amelyben Umának szuperképességekre lesz szüksége, hogy visszahódítsa volt pasiját. Luke Wilsonnak esélye sincs.

Uma Thurman kidobta barátját

Archívum2006.03.10, 12:38

Napok óta keringenek a pletykák a sajtóban, miszerint a Kill Bill sztárja szakított magyar származású kedvesével, mert számára Andre Balazs nem az a férfi, akivel le tudná élni az életét. A színésznő szóvivője most hivatalosan is megerősítette a híreket.

Uma Thurman lovag lett

Archívum2006.02.08, 12:00

Nem filmszerepről van szó, nem is valami furcsa otthoni játékról, a Kill Bill sztárja tegnap valóban megkapta a francia Knight in the Arts and Literature lovagrend kitüntetését Párizsban.

Jönnek a nagyágyúk!

Archívum2006.02.01, 17:36

Lássuk, mit hoz a tavasz a hazai mozikba! Igaz történetek súlyos feldolgozásai segítségével jutunk el a náci Németországtól a McCarthy-korszak Amerikáján keresztül a '72-es müncheni olimpiáig. Kosztümös filmek egy letűnt kor Angliájába és Japánjába kalauzolnak. Lesz nevetés és szerelem Uma Thurmannal, Jennifer Anistonnal és Emma Thompsonnal. Nehéz sorsú és természetű főhösök világába merülünk el az alkoholista írótól az őrült matekzsenin keresztül a süket ápolónőig. A gyógyszeripar, az olajüzlet és a fegyverkereskedelem sötét bugyraiba látogatunk George Clooneyval, Nicolas Cage-gel és Ralph Fiennesszal. És ráadásként mindezek mellé ...

Uma Thurman ismét szingli

Archívum2005.12.08, 15:16

Nemrégiben még arról cikkeztek a külföldi lapok, hogy házasságra készül a Kill Bill sztárja, de azóta kiderült, Uma Thurman és Andre Balazs között csak futó románc alakult ki, amiből aztán nem lett semmi. A színésznő tehát szabad préda, és saját állítása szerint csak arra vár, hogy valaki becserkéssze.

Uma Thurman újra férjhez megy

Archívum2005.11.22, 16:01

Uma túltette magát tavaly augusztusban történt válásán, ismét készen áll a házasságra, és elfogadta új barátja, Andre Balazs lánykérését. A hírt még nem erősítették meg hivatalosan, de az ismerősök szerint az esküvőre már jövő tavasszal sor kerülhet.

Hétvégi ingyenmozi a T-Online Tékában

Archívum2005.10.14, 13:16

A kódolatlan napok keretében három napon át három film ingyen megtekinthető a T-Online Téka kínálatából. Ha kíváncsi vagy rá, hogy szorítja sarokba Ethan Hawke Uma Thurmant, Audrey Tautou hogy fest fodrászkisasszonyként, és milyen bűntettet fedez fel az olasz kisfiú egy mező közepén, akkor október 14-e és 16-a közt látogass el a Tékába, és nézd meg a Visszajátszást, a Vénusz Szépségszalont és a Nem félek című filmet!

Uma Thurman Meryl Streep fiával kavar

Archívum2005.08.02, 14:02

A Brókerarcok rendezőjének új filmjében Meryl Streep pszichoterapeutát alakít, aki bátorítja páciensét, hogy nyugodtan folytasson viszonyt egy nála jóval fiatalabb férfival, egészen addig, amíg ki nem derül, hogy betege az ő fiával randizgat.

Ne szólíts bébinek!

Archívum2005.03.31, 14:21

Női bokszolók, kung-fu sztárok, torreádorok és akcióhősök lepték el a vásznat az utóbbi két évtizedben, esetükben a "gyengébbik nem" kifejezés teljességgel értelmét veszítette. A Millió dolláros bébi Oscar-díjas női alakításához hasonlóan a tökös filmhősnők esetében mindig ott a dráma is az akció mögött. Lássuk a filmvászon legfittebb amazonjainak tízes listáját, akiknél egy fenékbe csípős udvarlással simán húzhatjuk a rövidebbet!

Uma Thurman táskákat reklámoz

Archívum2005.03.30, 16:38

Hollywood ügyeletes kardforgatója a filmek világából kiruccanást tesz a divatszakmába: Uma Thurman, a Kill Bill sztárja az egyik legnagyobb francia divattervező, Louis Vuitton táskáit reklámozza.

Tarantino bejelentette visszavonulását

Archívum2005.03.23, 11:50

A filmfenegyerek regényírással és moziigazgatással szeretne foglalkozni filmes karrierje után. A filmrajongók megnyugtatása végett azonban elárulta: erre még legalább 15 évet várni kell.

Állatkázás Hollywoodban

Archívum2005.03.21, 18:43

A Csak lazán! című film alkalmat adhat kis röhögcsélésre, baromkodásra, állatkázásra. Olyan is van benne, hogy mindig egyre több monoklija van az egyik szereplőnek. Hollywood itt olyan, ahogy azt Rejtő Jenő az idegenlégióról képzelte, csak kevésbé vicces a kalandorok forgataga. Viszont híres zenészek ökörködnek benne.

Akik puha fotelekben lazíthatnak

Archívum2005.03.15, 04:24

Ha mindenkinél hamarabb szeretné látni, amint John Travolta és Uma Thurman ismét táncra perdülnek, Danny DeVito ismét mindenért lelkesedik, Steven Tyler pedig ismét feltűnik a filmvásznon, szkrollozzon le, hátha szerepel a neve nyerteseink listáján!

Moore méregdrága szépsége

Archívum2004.07.28, 12:50

Demi Moore ezen a héten töltötte be 40. életévét, és ebből az alkalomból hatalmas szülinapi partit rendezett. Az eseményen nyüzsögtek a hollywodi sztárok: Moore exférjén, Bruce Willisen kívül Tobey Maguire, Uma Thurman, Ethan Hawke, Cameron Diaz és Lucy Liu is tiszteletét tette. Mindenki csodálattal nézte, hogy milyen jól néz ki a középkorú színésznő. Csakhogy a kisimult arcbőr és a feszes idomok kisebb vagyonba kerültek.

A Király visszatért egy újabb díjért

Archívum2004.06.07, 15:54

A Tolkien-trilógia záróakkordját választották a Music Television mozis díjátadóján a legjobb filmnek. Johnny Depp és Uma Thurman sem távoztak üres kézzel.

Bill Cannes-ban is meghalt

Archívum2004.05.18, 12:00

A francia filmfesztivál keretein belül bemutatták Tarantino negyedik filmjét. A Kill Bill két részét egy speciális, egybevágott változatban tekinthették meg az érdeklődők, s hatalmas tapssal jutalmazták a cannes-i zsűrielnökként tevékenykedő rendező alkotását.

Kill Bill DVD-játékunk nyertesei

Archívum2004.05.10, 05:07

Az Uma Thurman főszereplésével leforgatott akciófilm első részéből az amerikai megjelenés napján több mint kétmillió példány talált gazdára. Játékunkban tíz példányt sorsoltunk ki a Mennyasszony bosszújának DVD-változatából. Ha egyike volt a több mint 2500 tippelőnek, most megtudhatja, hogy önnek kedvezett-e a szerencse.

Hódítottak a hölgyek a mozipénztáraknál

Archívum2004.05.04, 11:51

Az Egyesült Államokban és hazánkban is a hölgyeké volt a főszerep az elmúlt hétvégén. A tengerentúlon Lindsay Lohanre, itthon Uma Thurmanre voltak a legtöbben kíváncsiak.

Anya öl

Archívum2004.04.30, 17:52

A Kill Bill második része is nagyon jó. Az lenne a legjobb, ha egyben lehetne nézni végre, mert az önálló kisfilmekként is érvényes jelenetek kettévágott gyűjteményei együtt lennének tökéletesek. A konzervatívabb második rész kavalkádjában a szövegnek is van szerepe.

A kardforgató angyal első 50 randija

Archívum2004.04.29, 16:22

Erre a hétre csak három filmpremier jutott, azonban ez nem könnyíti meg a választást. Érkezik ugyanis egy az amerikai vásznakat hetekig uraló vígjáték, visszatér Uma Thurman, a Menyasszony és bemutatják a Lakótársat keresünk rendezőjének új filmjét is.

Denzel és Görög Zita uralja a vásznakat

Archívum2004.04.27, 22:00

A tengerentúlon az Oscar-díjas Denzel Washington, itthon a Kate Beckinsale és Görög Zita részvételével leforgatott Underworld vitte a prímet a mozikban.

Akik meghívást nyertek a Kill Bill Vol. 2 vetítésére

Archívum2004.04.27, 12:32

Már csak pár napot kell kibírni és végre a mozikba kerül Quentin Tarantino negyedik filmjének, a Kill Bill-nek a második epizódja. Ha velünk játszott, egyike lehet azon szerencséseknek, akik premier előtt, az [origo] filmklub április 28-i vetítésén tekinthetik meg ahogyan Uma Thurman bosszúra éhesen ismét lesújt míves szamurájkardjával.

Kill Bill Vol. 2 - Bevégeztetett

Archívum2004.04.23, 14:17

Quentin Tarantino kettévágott filmjének első epizódja után két gondolata támadt az embernek. Az egyik: az élmény fantasztikus, ám nem egészen kerek. A második: nagyon sokat kell még várni, mire a második epizód a mozikba kerül. Kevesebb, mint egy hét van már csak a bemutatóig, s nyugodt szívvel állíthatjuk, az első rész hiányosságait egyetlen kardcsapással semmisíti meg a Kill Bill Vol. 2.

Uma letramplizta a Beckham-szeretőt

Archívum2004.04.23, 11:32

Quentin Tarantino legújabb filmjének két főszereplője, Uma Thurman és Darryl Hannah is részt vett a Kill Bill második részének londoni bemutatóján. A jeles eseményen többek között ott volt a David Beckham egyik állítólagos szeretőjeként elhíresült személyi asszisztens, Rebecca Loos is.

Kill Bill: 248 percnyi vérengzés Cannes-ban

Archívum2004.04.22, 16:34

A filmfesztivál zsűrielnökének megválasztott Quentin Tarantino nem akármilyen meglepetéssel készül a jeles eseményre. Az egyik legnagyobb európai filmes esemény során egyben vetítik le a Ponyvaregény rendezőjének legújabb, kettévágott alkotását, a Kill Bill-t.

Uma Thurman és Jézus a legnépszerűbb

Archívum2004.04.20, 16:39

Amerikában a szamurájkarddal véres bosszúhadjáratát befejező színésznő, hazánkban Mel Gibson A passió című filmje vezeti a nézettségi listákat.

Lányok, akik azt akarják...

Archívum2004.02.09, 18:27

Lőni tudniillik. A filmtörténetben számtalan jelenet látható, amelyben a női főszereplők kezébe kerül a fegyver és az irányítás. Melyek minden idők legemlékezetesebb snittjei, amelyekben a végzet asszonyai valóban halálossá válnak egy Magnum, egy AK-47-es vagy egy Desert Eagle segítségével.

Letölthető a Kill Bill 2 előzetese

Archívum2004.01.26, 16:32

Bár Tarantino félbevágott akciófilmjének befejezését eddig tisztázatlan okokból április 16-ára tolták át, már letölthető egy rövidke ízelítő a filmből, amelyben a bosszúálló Menyasszony, Uma Thurman végre leszámol egykori főnökével és szeretőjével.

Késik a Kill Bill második része

Archívum2004.01.13, 09:00

A hivatalos bejelentés szerint Quentin Tarantino nagy sikerű akciófilmjének második része később kerül a mozikba. A Miramax egyelőre nem nyilatkozik a halasztás miértjéről.

Uma Thurman szól a köpcösnek

Archívum2003.12.08, 12:27

Uma Thurman ismét közös filmet forgat John Travoltával, akivel utoljára a Ponyvaregény című alkotásban játszott együtt. Ezúttal a Szóljatok a köpcösnek! második részében szerepelnek, melyet februárban kezdenek forgatni.

Ethan karácsonykor csábítaná el Uma Thurmant

Archívum2003.12.04, 11:40

Etha Hawke és Uma Thurman idén szeptemberben költöztek külön. Az elszenvedett sérelmek ellenére úgy döntöttek, két gyermekük kedvéért együtt töltik a karácsonyt. Ethan abban reménykedik, hogy az ünnepek alatt sikerül rendbe hozniuk a házasságukat.

Ralph Fiennes, a torz lelkek cimborája

Archívum2003.11.21, 18:51

Ralph Fiennes csütörtök óta ismét egy pszichésen beteg ember bőrében látható a magyar mozikban. David Cronenberg Pók című filmjére évekig várt, miután azonban leforgatta, sürgősen szüksége volt a lazításra. Hát ezért vállalta el az Álmomban már láttalak című szirupos komédiát J.Lóval!

A gagyi diadala a minőség felett

Archívum2003.10.29, 14:32

Catherine Zeta-Jones, George Clooney, Quentin Tarantino és Uma Thurman akár Magyarországba is vethetné minden hitét - a budapesti mozik közönsége még vevő a munkájukra, és igényes szórakoztatótevékenységükre. Amerikában azonban az olcsó poén dicsőségét ünneplik.

Uma és Ethan a vihar kapujában

Archívum2003.10.22, 13:00

A vihar kapujában és a Tágra zárt szemek találkozása az amerikai független filmmel - vélhetően így reklámozná az Egyesült Államokban Visszajátszás című munkáját Richard Linklater.  A háromszereplős kamaradráma bravúros színészi alakításokkal meséli el egy rövid történet többféle interpretációját, és az ebből fakadó konfliktust. Október 23-ától Magyarországon.

Ethan Hawke becsületét a szeretője menti meg

Archívum2003.10.20, 12:01

Ethan Hawke azért csalta meg feleségét, Uma Thurmant, mert az már rég elhagyta őt, és csak látszatházasságban élt vele - állítja a színész 22 éves barátnője, akivel legújabb filmje torontói forgatásán jött össze. A modell új megvilágításba helyezte a történteket.

Előző
  • 1
  • 2
Következő