Uma Thurman

címke rss

Uma Thurman munka nélkül maradt

Tévé2019.06.19, 20:24

Hamar elkaszálták Uma Thurman misztikus sorozatát, a Chambers-t, egy évad elég volt belőle a Netflixnek.

Így néznek ki a 45 év feletti hírességek Photoshop nélkül: van különbség – fotók

Archívum2019.04.24, 17:13

Nehéz olyan felvételt találni a hírességekről, amelyek nincsenek retusálva. Természetesen egy-egy apró hiba eltüntetése még nem számít komoly módosításnak, de a világsztárokon általában ennél jóval több változtatást hajtanak végre. A fotókon olyan simává varázsolják az arcukat, mintha tinédzserek lennének, pedig az idő felettük sem múlt el nyomtalanul: íme, néhány kép, amely megmutatja, mekkora a különbség a manipulált felvételek és egy eredeti között.

Nézzen bele Uma Thurman misztikus sorozatába!

Tévé2019.04.11, 14:18

A Netflix kiadta az első előzetest Uma Thurman április 26-án érkező sorozatához, a Chambers-höz. A történet középpontjában egy fiatal lány áll, aki megkapja egy másik fiatal lány szívét, majd azt tapasztalja, hogy kezdi felvenni az elhunyt tulajdonságait. Thurman a donor anyját játssza, akit természetesen szintén megérintenek az események, kezdi elhinni, hogy a lánya valamilyen formában tovább él a szíve másba ültetése után. Mutatjuk a trailert.

Uma Thurman gyászoló anyaként tér vissza a képernyőre

Tévé2019.03.25, 15:50

Kijöttek az első fotók Uma Thurman új sorozatáról, a Chambers-ről.

Uma Thurman fura dolgokat tapasztal a szívátültetés után

Tévé2018.05.31, 09:29

Új misztikus sorozat érkezik a Netflixre, Uma Thurman lesz az egyik főszereplője.

Uma Thurman újra együtt dolgozna a botrányhőssel, aki majdnem megölte

Film2018.05.07, 10:47

Uma Thurman igent mondana Quentin Tarantinónak, ha írna neki egy jó szerepet. A színésznő korábban azzal vádolta a rendezőt, hogy hanyagsága majdnem a halálát okozta a Kill Bill forgatásán, viszont közben mindvégig jó kapcsolatot ápoltak. 

Uma Thurman smink nélkül is sugárzóan szép

Archívum2018.04.12, 18:59

Sokszor a hírességek sem törekednek a tökéletes megjelenésre, de ez sokszor jól is áll nekik. Pont úgy mint Uma Thurmannek, aki a Barneys üzletéből sétált ki. 

Quentin Tarantino reagált Uma Thurman vádaskodására, bánja, amit tett

Archívum2018.02.07, 17:40

Harvey Weinstein zaklatási ügyéről beszélt Quentin Tarantino, és arról is, tényleg veszélybe sodorta-e Uma Thurmant a Kill Bill forgatása alatt.

Diane Kruger nem bánja, hogy Tarantino fojtogatta

Film2018.02.07, 16:35

Diane Kruger reagált Uma Thurman vádjaira: megvédte Quentin Tarantinót, akit többek között azért kritizáltak, mert saját kezűleg fojtogatta a két színésznőt egy-egy brutális jelenetben. A német színésznő szerint semmi olyasmi nem történt a Becstelen Brigantyk forgatásán, amit ő nem akart. 

Tarantino: Uma Thurman akarta, hogy fojtogassam

Film2018.02.06, 16:35

Quentin Tarantino szerint Uma Thurman ötlete volt, hogy fojtogassa a Kill Bill forgatásán. A rendező elismerte azt is, hogy ő köpte arcon a színésznőt, viszont nem érzi magát bűnösnek abban, hogy Thurman maradandó sérüléseket okozó balesetet szenvedett a forgatáson. 

Uma Thurman vallott: rákényszerítették a jelenetre, súlyosan megsérült

Archívum2018.02.06, 12:02

Évekkel ezelőtt baleset érte a Kill Bill forgatásán Uma Thurmant, aki az esetről készült felvételt most a közösségi oldalára is feltöltötte. Kiderült, annak idején ő ellenkezett, de a rendező, Quentin Tarantino ragaszkodott hozzá, hogy ő üljön az autóba és ne a kaszkadőr.

Uma Thurman is megszólalt a Harvey Weinstein-botrány kapcsán

Archívum2018.02.05, 16:02

Többször is közeledett a színésznőhöz Harvey Weinstein, akit az utóbbi időben több mint 80 nő vádolt meg szexuális zaklatással. Uma Turman most elmesélte az ő történetét.

Uma Thurman alaposan kitálalt Weinsteinről és Tarantinóról

Film2018.02.05, 12:21

Az aligha meglepetés, hogy Weinstein Uma Thrumant is meg akarta erőszakolni, az viszont szinte filmbe illő, hogy a színésznő azzal vádolta Tarantinót a Kill Bill forgatásának idején, hogy meg akarta őt ölni. A rendező épp egy Charles Mansonról és Roman Polanskiról szóló filmre készül, karrierjét viszont akár be is döntheti a botrány. 

Uma Thurman üzent Harvey Weinsteinnek: ő is az áldozata volt?

Archívum2017.11.24, 07:52

Uma Thurman is dolgozott Harvey Weinsteinnel, ám eddig nem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban. Nemrég azonban üzent a mágnásnak, posztjából sok mindenre lehet következtetni: az biztos, hogy dühös a producerre, még az is lehet, hogy ő is az áldozata volt. 

Indul a leglazább filmfesztivál, Uma Thurman is jön

Film2017.06.30, 10:26

Az idén június 30. és július 8. között tartják meg Közép-Európa lerangosabb filmes seregszemléjét, a Karlovy Vary-i filmfesztivált, amiről az Origo Filmklub is tudósítani fog. A Kristály Glóbuszért ebben az évben nem versenyez magyar film, de a Jupiter holdján azért ámuldozhat majd a csehországi fürdőváros közönsége. Így is lesz miből válogatni: a frissen Oscar-nyertes Casey Affleck különleges kísértetfilmmel érkezik, Uma Thurman jelenlétében vetítik le egyszerre a Kill Bill mindkét részét, Robert Pattinson szőkített hajjal brillírozik, de itt lesz Cannes három legszexibb és a legnyugtalanítóbb filmje is.

Boldog születésnapot Uma Thurman!

Life.hu2017.04.29, 11:59

Nagy nap ez a mai a Golden Globe-díjas és Oscar-díjra jelölt amerikai színésznő életében.

Uma Thurman megnyerte a lánya felügyeleti jogát

Life.hu2017.04.07, 21:15

Uma Thurman számára véget ért a rémálom: a kislányát jogerősen is ő nevelheti tovább, és úgy tűnik, a szerelem is rátalált. 

Megdöbbentő hasonlóságok: tiszta anyja ez a sztárgyerek!

Tévé2017.03.24, 18:05

A közösségi média korában még akkor is van esélyünk rácsodálkozni, milyen döbbenetesen hasonlít egy-egy sztárgyerek az édesanyjára, ha a híres mama nem viszi el magával a kicsit minden vörös szőnyeges eseményre. A lenyűgöző hasonlóságok pedig gyakoribbak, mint gondolnánk: egy-egy gyermek mintha csak anyukája klónja lenne. Lássuk a leglátványosabb eseteket! 

Uma Thurman meggyilkolása miatt sok ember ki fog bukni

Film2017.03.09, 17:42

Forrás: Vertigo Média http://kepek.origo.hu/galleriesdisplay/gdisplay?xml=/1703/The_H20173916252/gallery.xml&rovat=filmklub middle on 4062 2708 Vajon mi lehet ebben a filmben, ami még a rendezőét rajongó színészeket is elriasztotta? Jelenleg annyi tudható, hogy tizenkét évet ölel fel, és a főszereplő öt kulcsfontosságú gyilkosságára koncentrál. Thurman mellett Sofie Grabol, az Egy gyilkos ügy című dán sorozat főszereplője, illetve a Mad Max: A harag útjá-ból ismert Riley Keough is a sorozatgyilkos áldozatát játssza majd. Trier azt is elárulta az újságíróknak, hogy lát hasonlóságot a sorozatgyilkosság és a művészi alkotómunnka ...

Uma Thurman csórónak öltözve dohányzik – Fotó!

Life.hu2017.03.01, 12:02

A hírességek igyekeznek megőrizni a róluk kialakult tökéletes képet, Uma Thurmant azonban úgy tűnik, ez már nem érdekli. A színésznő nemhogy nincs bombaformában, de inkább néz ki alkoholistának, mint fénylő csillagnak...

Botrány! Exe állítja, gyógyszereire iszik Uma Thurman

Archívum2017.01.27, 18:38

Két éve pereskedik Uma Thurman és exe a közös gyermekük felügyeleti jogáért. A félig magyar származású üzletember súlyos vádakkal illette legutóbb a színésznőt. Állítja, mentális problémákkal küzd és iszik a gyógyszereire.

Smink nélkül kerültek be a celebek a 2017-es Pirelli naptárba

Archívum2016.12.02, 15:07

Az ikonikus naptár ebben az évben is elkészült, ezúttal híres nők kerültek a főszerepbe, ám nem úgy, ahogy általában látjuk őket. A természetesség jegyében készültek róluk a képek, tehát smink nélkül fotózták többek között Nicole Kidmant és Uma Thurmant is.

Retusálatlanul is gyönyörűek az idei Pirelli-naptár modelljei

Unikornis2016.11.29, 15:55

Az idei Pirelli-naptáron 14 filmsztár látható. Senkinek a fotóját nem retusálták.

Katalin hercegné villantása a hét meglepetése - Heti stílusmustra

Life.hu2016.11.05, 18:55

Laza szettek, izgalmas színkombinációk, hatalmas bakik és egy furcsa meglepetés - nézzük, kik teljesítettek jól, és kik buktak el a vörös szőnyegen.

Aki számít Hollywoodban, biztos járt már Magyarországon

Film2016.10.30, 11:35

Most, hogy Harrison Ford járja éppen az országot, jó alkalom összeszedni, hogy a hollywoodi világsztárok közül ki mindenki fordult meg hazánkban az elmúlt tíz évben. Tudja például, hogy melyik neves brit színész vetette bele magát a pesti éjszakába huszonéveseket megszégyenítő erőbedobással? Vagy hogy a magyar fővárosban zúgott egymásba a Bosszúállók boszorkája és Az ébredő Erő vakmerő pilótája? És miért esett bele Jason Statham egy helikopterről a Balatonba? Anthony Hopkins nem bírta a Kárpát-medencében rekedt hőséget, Brad Pitt vadidegenekhez csöngetett be, Kristen Stewartot lesifotósok hada üldözte, Margot Robbie a Szabadság téreen ...

Uma Thurman távoltartási végzést kért magyar származású exe ellen

Life.hu2016.10.15, 11:19

Uma Thurman és magyar származású kedvese között elfajult a viszony. A színésznő még távoltartási kérelmet is benyújtott a bíróságon.

Igazi kis zsarnok Uma Thurman kislánya

Life.hu2016.10.10, 11:33

Három gyerekkel egyedülálló anyaként nincs könnyű dolga Uma Thurmannak, de a legkisebb gyereke mindegyiken túltesz, saját bevallása szerint is igazi zsarnok.

Uma Thurman is a tévébe megy

Tévé2016.09.24, 13:33

A Kill Bill-filmek sztárja a Bravo TV fikciós sorozatában, a My So Called Wife címűben fog szerepelni.

Eltüntették Uma Thurman cigijét a magyarok

Film2016.08.26, 09:00

Uma Thurman és a cigaretta már összenőtt a képzeletünkben, az újból mozikba küldött Ponyvaregény plakátjain azonban már egy fehér paca takarja, mit tart a színésznő a kezében. Utánajártunk a hiányzó cigaretta rejtélyének.

Lovasbalesetben sérült meg Uma Thurman: Csontjait törte!

Life.hu2016.06.23, 07:36

A 46 éves színésznőt ledobta a ló a hátáról. 

Uma Thurman egy durva csóktámadás áldozata lett

Archívum2016.05.20, 19:19

A legtöbb ember csak álmodozik arról, hogy egy világsztárral csókolózzon. Nos, egy vállakozó álma valósággá vált, amikor 175 ezer euróért vett egy pár belépőjegyet, az öröm hevében pedig Uma Thurmant is sikerült lekapnia.

Uma Thurman plasztikrémmé változott

Life.hu2016.03.23, 12:38

Uma Thurman belépője elég emlékezetesre sikerült az amfAR-gálán szombaton. A színésznő ugyanis teljesen felismerhetetlenné vált a rengeteg plasztikai műtét miatt.

Most akkor dukovni vagy dácsovni?

Film2016.02.09, 21:38

Ne dadogjon többé zavartan, ha Saoirse Ronan, Matthew McConaughey vagy Benedict Cumberbatch kerül szóba! Segítünk, hogy fesztelenül és hibátlanul ejtse ki kedvencei nevét. Mert még Kim Basingerét sem olyan egyszerű, mint elsőre gondolná, és akkor még nem is említettük Liam Neesont és Joaquin Phoenixet! Mindez onnan jutott eszünkbe, hogy megérkezett a hazai mozikba a Brooklyn, így egyre többször törik bele a nyelvünk a főszerepet játszó, Oscar-jelölt színésznő nevének kiejtésébe. Huszonöt sztárt gyűjtöttünk össze, akiknek nevével általában hadilábon állunk. Hogy többször ne kelljen idétlenül elviccelni, esetleg bizonytalan hangsúllyaal, ...

Világsztárok a legcikisebb reklámfilmekben

Life.hu2016.01.20, 13:07

Vajon miért vállal el egy felkapott hollywoodi világsztár egy reklámfilmszerepet? Pénzért! Érkezik hamar a kézenfekvő válasz. De valóban szüksége van Antonio Banderasnak, Kevin Costnernek, Shakirának vagy éppen Uma Thurmannek egy ilyen munkára? A helyzet úgy fest, még a legnagyobbak közül is sokan gondolják úgy: van az a pénz, amiért korpásodhat a hajuk… Érthető vagy szánalmas próbálkozások? A világ legégőbb másfél percei következnek.

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát

Life.hu2015.10.10, 14:34

A genetika csodákra képes - a ravasz kis géneknek hála az alábbi csodaszép asszonyok gyermekeikben szinte újjászülettek. Egy-egy kép láttán valószínűleg te is nehezen döntöd majd el, hogy a rajongott világsztár egyik fiatalkori képét látod-e, vagy saját klónját, azaz gyermekét.

Egyre gyanúsabban gömbölyödik Uma Thurman pocakja

Life.hu2015.09.01, 08:37

A cannes-i filmfesztiválon figyeltünk fel rá, hogy a 44 éves színésznő hasa gyanúsan gömbölyödik. A színésznő azonban még mindig nem erősítette meg, hogy babát várna.

Bradley Cooper csak a konyhában érzi jól magát

Film2015.08.14, 15:10

Forrás: The Weinstein Company middle on 1078 768 Ebből a két percből még nem igazán látszik, hogy a Burnt miben adhat többet, mint az elmúlt években elszaporodott fözőcskézős realityk. Az mondjuk igaz, hogy messze a Burnt séfje a legmenőbb: napszemüvegben, motoron közlekedik a vendéglője és az otthona között. A filmet az Augusztus Oklahomában-t is jegyző John Wells rendezte, és a szereposztás tele van pakolva olyan tehetséges színészekel, mint Emma Thompson, Siena Miller, Uma Thurman és Daniel Brühl, de ott van még Omar Sy is az Életrevalók-ból, illetve az elmúlt időszak legfelkapottabb színésznője, Alicia Vikander (Ex Machinaa, ...

Tarantino megint a Kill Bill 3-mal húzza a népet

Film2015.07.14, 02:42

Quentin Tarantino és a The Hateful Eight színészei a Comic-Conon összegyűlt lelkes rajongók előtt beszéltek a karácsonykor érkező új westernfilmjükről. Szóba jött a már egy évtizede emlegetett Kill Bill 3, a mester belengette, hogy a mozikarrierje után esetleg a tévében folytatná, illetve elárulta azt is, melyik szerinte a legjobb jelenet, amit valaha írt. Közben befutott egy gyönyörű plakát is a filmhez.

Bréking! A 45 éves Uma Thurman terhes

Life.hu2015.05.19, 10:45

A cannes-i filmfesztivál a hét végéig tart, de máris rengeteg témát szolgáltat nekünk. Ezúttal egy kérdés merült fel egy jachton készült kép láttán: vajon Uma Thurman terhes?

Van egy hulla a kocsiban, mínusz egy fej

Film2015.04.13, 17:43

Pont húsz éve, 1995. április 13-án mutatták be itthon a kilencvenes évek legnagyobb hatású kultuszfilmjét, a Ponyvaregényt. Egy generációnak volt elementáris élmény, ahogy a nyugalmas magyar hétköznapokban váratlanul arcul csap minket a szédítő menőség. Az Origo Filmklub szerzői mesélik el, hogy az ő életükbe hogyan robbant be Tarantino mindent felforgató, máig hivatkozott mesterműve. Van, aki jó előre rácsavarodott, van, aki csajozni próbált vele, van, aki majdnem hányt, és van, aki annyit hallotta már a haverjait szajkózni, hogy "ne kezdjük el egymás faszát szopni", hogy nem bírta tovább.  

Így nyaral felszabadultan Uma Thurman

Archívum2015.04.08, 12:33

A 44 éves színésznő Miamiban nyaralt, ahol legtöbbet a strandon lehetett őt látni. Nagyon élvezte a fürdőzést, még azt is bevállalta, hogy a mólóról ugrál a tengerbe.

Uma Thurman 44 évesen is jó formában van - bikiniben pancsolt a luxusszigeten

Archívum2015.03.16, 16:14

A Kill Bill sztárja nagyszerűen fest bikiniben. Alig hisszük el, hogy már 44 éves!

Uma Thurman szupermodell édesanyja - Pont úgy néz ki, mint a lánya!

Life.hu2015.03.12, 22:20

Nena von Schlebrügge szépsége nem csupán a Vogue fotósát bűvölte el, hanem később az egész világot. Nézd meg, mennyire hasonlít lányára, Uma Thurmanre!

Jaj, valami furcsa történt Uma Thurman arcával!

Archívum2015.02.10, 17:19

Uma Thurman szinte felismerhetetlenül nézett ki minimál sminkben és furcsa, fénylő arcával a minap egy vörös szőnyeges eseményen.

Uma Thurmannek jól áll az Audrey Hepburn-stílus

Archívum2014.11.14, 22:53

Nem szégyen egy igazi divatikontól tanulni - és ezt a szőke színésznő is nagyon jól tudja. Ezért is vette az ihletet Audrey Hepburntől.

Magyar szívtipróra buknak Hollywood legjobb női

Life.hu2014.10.31, 15:55

Érdemes megjegyezni André Balazs nevét: a sztárvilág ügyeletes szívtiprójának ágyában nem egy világhírű modell, énekesnő és színésznő fordult meg. Ha minden igaz, ezúttal Kylie Minogue került terítékre az étterem- és szállodatulajdonosnál.

Lánya kísérte el a vörös szőnyegre Uma Thurmant – mint két tojás!

Archívum2014.10.21, 18:59

A 44 éves Uma Thurman és 16 éves nagylánya, Maya együtt mentek el egy New York-i filmpremierre. Nem nehéz észrevenni: ez a lány tiszta anyja!

20 dolog a 20 éves Ponyvaregényről - amiről még te sem tudtál!

Life.hu2014.10.14, 11:06

1994. október 14-én mutatták be Quentin Tarantino korszakos filmjét, amely pillanatok alatt kultuszmozivá lett, és azóta is sokat idézett klasszikus maradt. A 20 éves Ponyvaregény előtt most 20 olyan érdekességgel tisztelgünk, amiket talán még a rajongók sem tudtak róla.

Tizenkét év szuperkúlság

Film2014.09.29, 23:07

Richard Linklater tizenkét évig forgatta a Sráckor című csodálatos filmjét, ezalatt a tizenkét év alatt pedig sztárjai ráncokat növesztettek, kilókat szedtek fel, tévésorozatokat forgattak, díjakat nyertek, és más színészekkel szűrték össze a levet. Megnéztük, mi történt a Sráckor alkotóival a forgatás ideje alatt.  

Merész bőrruhában domborított A nimfomániás színésznője, Charlotte Gainsbourg

Archívum2014.09.02, 15:04

A nimfomániás színésznője nem az egyszerű megoldásokról híres: ezúttal a velencei filmfesztiválon vonta magára a figyelmet érdekes megoldású bőrruhájával.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Uma Thurman

Film2014.07.05, 08:57

Cikksorozatunkban sorra vesszük a VHS-korszak legendás filmes pucérkodásait, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Uma Thurman csak négy filmben fedte fel gyönyörű kebleit, utoljára huszonegy évvel ezelőtt.  

Micsoda románc! Egymásra talált a rendezőzseni és a díva

Life.hu2014.05.29, 10:06

Húsz évvel első közös munkájuk, a Ponyvaregény után Uma Thurman és Quentin Tarantino hivatalosan is "új szintre emelte" kapcsolatát. 

Ez lesz a legnagyobb móka Cannes-ban

Film2014.05.23, 00:23

Forrás: AFP middle Kevés vonzóbb programot tudok elképzelni annál, hogy a szabad ég alatt, strandszékben ejtőzve, hideg sört kortyolgatva, lábamat a meleg tengerparti homokba fúrva nézzem meg a Ponyvaregény-t Tarantino és Uma Thurman társaságában, de balszerencsémre az esemény idején már egy Magyarországra tartó repülőgépen fogok ülni.

Cannes-i divatbotrányok, amelyeket sosem felejtünk el

Life.hu2014.05.12, 09:36

Amint feltekerik a Golden Globe vörös szőnyegét és az Oscar megszokott eleganciája is lecsengett, minden szem a botrányszagú Cannes-ra szegeződik. Mert bizony az évek során itt megfordult hírességeknek volt mit felmutatnia kínosabbnál kínosabb villantások és a nagyot szóló divatpillanatok terén.

Kidobta milliárdos, magyar vőlegényét és kislánya apját Uma Thurman

Life.hu2014.04.21, 11:34

Uma Thurman lefújta az esküvőjét és felbontotta a jegyességét a milliárdos Arpad Arki Bussonnal - tájékoztat a Daily Mail.

Szuperek, hősök, nők!

Life.hu2014.04.10, 00:08

A "szuperhős" kifejezésről a többségnek egy különleges képességekkel rendelkező és jót cselekvő, furcsa szerelésbe bújt FÉRFI jut az eszébe, pedig akadnak bőven a filmvásznon és a képregények lapjain olyan nők is, akik ugyanazon a szinten űzik a maszkos igazságosztást. A Life.hu válogatása a "gyengébbik nem" legerősebb képviselőiből.

Sok hűhó pár álló dákóért

Film2014.02.10, 10:03

Lassan egy hónapja a mozikban A nimfomániás, az első rész rendezői változatának berlini premierjével mégis sikerült elérni, hogy újra Lars von Trier szexfüggőjétől legyen hangos a filmvilág. Von Trier jött, de néma maradt, a bekattant Shia LaBeouf folytatta az ámokfutást, Uma Thurman pedig mindenkit elbűvölt. Mellesleg pedig tényleg jobb film A nimfomániás- 1. rész fél órával hosszabban. Helyszíni tudósítás Berlinből.  

Ki volt a legszebb a Golden Globe-on?

Film2014.01.13, 08:46

A vasárnapi Golden Globe-átadóval teljes gőzzel beindult az idei díjszezon. Nemcsak a filmek versenyeznek azonban, a sztároknak mostantól egyik vörös szőnyeg után a másikon az ízlésüket, a stílusérzéküket és nem utolsósorban a koplalási hajlandóságukat is bizonyítaniuk kell. Cikkünkben összegyűjtöttük, mivel rukkoltak elő kedvenc színésznőink, és a legnagyobb melléfogásoktól a legszebb ruháig haladunk. Sokszor a szépségtől elalélva, máskor azonban a teljes értetlenségtől döbbenten állunk ruhaválasztásaik előtt.  

Orgazmus közben kapták le a színészeket

Archívum2013.10.12, 13:20

Provokatív képek készültek Lars Von Trier legújabb filmjéhez, A nimfomániáshoz, amelyeken többek között olyan színészek láthatók elélvezés közben, mint Shia LeBeauf és Uma Thurman.

Itt a teljes szexfüggő gárda!

Film2013.10.10, 19:32

Úgy tűnik, az, hogy kitiltották a cannes-i filmfesztiválról, a legjobb dolog volt, ami történhetett a zseniális botrányfilmessel, Lars von Trierrel. A nimfomániás című új filmjét ezért nem a májusi szemlén mutatták be, hanem visszatartották karácsonyig. A folyamatosan sokkoló meglepetésekkel szolgáló marketingkampányból pedig úgy tűnik, olyan karácsonyi (nálunk inkább újévi) ajándékra számíthatunk a mestertől, amit sose felejtünk majd el.  

Hatalmas mellei lettek Uma Thurmannek

Archívum2013.09.11, 20:00

Hiába a zárt nyakú felsőrész, az Oscar-díjra jelölt színésznő mellei így is figyelmet követeltek maguknak. Nem csoda...

Uma Thurman iszonyú nyomasztó

Archívum2013.08.30, 11:44

Ez a klip lényegesen nyomasztóbb, mint a korábbiak: a helyzet szemmel láthatóan az, hogy Joe lefeküdt egy nős férfival, akinek a felesége (Uma Thurman) most sokkos állapotban három kisfiának mutogatja az ágyat, ahol a férje megcsalta. Valószínűleg öt további részletre számíthatunk a filmből a következő hónapok során, mert a Nymphomaniac összesen nyolc fejezetre osztva meséli el Joe eseménydús szexuális életét. A hivatalos honlap szerint a következő filmrészlet szeptember 27-én érkezik. A Nymphomaniac a jövő év elején kerül a magyar mozikba.

Erotikus filmet forgat Shia LaBeouf

Life.hu2013.05.21, 22:06

A dán rendező, Lars von Trier eddigi legprovokatívabb filmje novemberben kerül a mozikba.

Uma Thurman még mindig dögös

Life.hu2013.04.29, 18:13

A Ponyvaregény sztárja a napokban ünnepli 43. születésnapját.

A világ legdögösebb 40-es sztáranyái

Life.hu2013.02.12, 16:19

Ki gondolná, hogy Jennifer Lopez, Salma Hayek vagy Gwen Stefani már a 40-es éveiket tapossák. Pláne, ha megnézzük a róluk készült képeket, igazán remekül tartják magukat, és mind boldog édesanyák.

Dögös 40-es anyukák a sztárvilágban

Life.hu2013.02.10, 01:11

A Life.hu-n már bemutattuk a csinos húszas és harmincas anyukákat - következzenek a dögös negyvenesek!

Öt keresztnevet kapott a 42 éves színésznő kislánya

Archívum2012.10.22, 09:55

Uma Thurman elárulta július 15-én született kislánya nevét. A pici a Rosalind Arusha Arkadina Altalune Florence neveket kapta, ehhez pedig még a két családnév, a Thurman-Busson is hozzátartozik.

Uma Thurman péniszközelbe kerül

Film2012.10.10, 18:40

Uma Thurman is belépett a Nymphomaniac című, pornográf töltetű Lars von Trier-film szereplőgárdájába. A jelenleg a németországi Kölnben forgó alkotás egy nimfomániás nő szexuális életét meséli el serdülőkorától ötvenéves koráig. A szereposztás az utóbbi idők legparádésabbjának ígérkezik: a főszerepet játszó Charlotte Gainsbourgon kívül (feltehetően ruha nélkül) láthatjuk még Nicole Kidmant, Stellan Skarsgardot, Jamie Bellt, Shia LaBeoufot, Christian Slatert és Connie Nielsent. Uma Thurman idén februárban egy divatbemutatón A kétrészes, összesen 240 perces film erotikus tartalmával kapcsolatban Shia LaBeouf azt nyilatkkozta, ...

Hogyan csinálja? Két hónappal a szülés után bombaformában van a világsztár

Archívum2012.09.22, 18:34

Uma Thurman két hónappal kislánya születése után már tündököl a vörös szőnyegen.

Ezek a csajok nagyon durvák

Archívum2012.09.16, 14:31

A harminchat éves Milla Jovovich A kaptár-sorozat ötödik részében még mindig kitartóan öli a zombikat. A film bemutatója apropóján összeszedtük a mozikban mostanában legkeményebben akciózó csajokat Steven Soderbergh verekedőgépétől kezdve az Underworld harcos vámpírlányáig.

Ki a legjobb Batman-gonosz?

Film2012.08.19, 13:59

Most, hogy Christopher Nolan elkészítette Batman-trilógiája befejező részét, ismét lezárult egy korszak a Batman-filmek történetében. Legközelebb új rendezővel, valószínűleg új színészekkel, és lehet, hogy teljesen más felfogásban indul újra a sorozat. Eljött az alkalom, hogy végre rangsoroljuk a Batman-filmek állandóan változó főszereplőit: a szuperhős emlékezetes ellenlábasait. Kiderül, szerintünk hol nyúltak mellé leginkább a rendezők, és eláruljuk, hogy mi magunk Jack Nicholsont vagy Heath Ledgert tartjuk jobb Jokernek.

Uma Thurman máris megmutatta kisbabáját - Két nappal a szülés után

Life.hu2012.07.22, 15:02

Uma Thurman még csak két napja szült, máris megmutatta kisbabáját.

Miért vágták ki Uma Thurmant a Vadállatokból?

Life.hu2012.09.18, 18:27

Sokáig Uma Thurman volt az egyik húzóneve Oliver Stone Vadállatok című kábítószer-háborús akció-thrillerének, ám mire elérkezett az amerikai bemutató, nevének nyoma sem volt a stáblistán.

Megszületett a 42 éves színésznő harmadik gyermeke

Life.hu2012.07.16, 19:19

Uma Thurman vasárnap adott életet kislányának - adta hírül az US Weekly magazin.

Hiába elégít ki minden nőt

Film2012.07.11, 09:02

Robert Pattinson vonzó férfi, Uma Thurman, Kristin Scott Thomas és Christina Ricci pedig tehetséges színésznők. De csak azért, hogy ezek a tények újra bizonyítást nyerjenek, igazán felesleges volt lebutítani egy Maupassant-regényt, és megcsinálni belőle a Bel Ami - A szépfiú című filmet.

Robert Pattinson Budapesten hódít

Life.hu2012.07.05, 10:49

Budapest pedig Párizst alakítja ebben a kosztümös szerelmi drámában, melynek jóképű főhőse az elcsábított nők hátán kapaszkodik egyre magasabbra - és amely alapos csalódást okoz az összecsapottságával. Bel Ami - a szépfiú, kritika  

Párjával együtt hízik a várandós színésznő - Hatalmas pocakot növesztettek mindketten

Life.hu2012.06.29, 15:40

Arpad Busson sem akar lemaradni a kedvesétől - már ami a pocakméretet illeti.

Szépen kerekedik Uma Thurman

Archívum2012.06.04, 14:42

Már jól láthatóan egyre nagyobb a színésznő, Uma Thurman pocakja.

Babát vár a hollywoodi színésznő - Magyar származású az édesapa!

Life.hu2012.02.28, 16:23

A 41 éves Uma Thurman harmadik gyermekét várja.  

Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!

Auto2012.03.17, 12:10

Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy cicakabrióval is lehet csajozni. Claudia Schiffer levetkőzik, Catherine Zeta-Jones túljár a férfiak eszén, Uma Thurman akciósztár lesz, Madonna pedig megkapja a magáét. Megmutatjuk, hogyan lehet felizgatni egy Porschét, és miért érdemes néha egy férfinak az eszével is gondolkodnia.

Ágyneműt viselt a vörös szőnyegen Uma Thurman

Archívum2011.11.11, 08:41

A színésznő legutóbbi estélyi ruhája nem aratott túl nagy sikert. Vajon hová tette Uma a nagyszerű stílusérzékét?

Celeb vagyok, ments meg az internettől!

Life.hu2011.08.19, 21:26

A Facebookon és a különböző közösségi oldalakon való szörfözés lehet praktikus és kellemes időtöltés is. De van, hogy visszájára fordul a mulatság - különösképp akkor, ha az ember közszereplő, és sokan ismerik az arcát. És regisztrál. Vagy nem ő, hanem egy "jóakarója".    

Robert Pattinson nem valami hiteles nőcsábász

Film2011.07.26, 17:30

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=JsI34MMGK4GDTvIU ---------- Elkezdtünk gusztustalanul nyomulni a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Angelina Jolie vagy Jennifer Aniston vagy kicsoda a kedvence?

Film2011.07.14, 12:36

Szívesen sírdogálsz Kate Winslet érzelmes drámáin vagy inkább jóízűen nevetsz Jennifer Aniston romantikus vígjátékain? Julia Roberts széles mosolya vagy Angelina Jolie dús ajka kápráztat el jobban? Oscar-díjas alakításokra utazol vagy a vagány akciócsajoktól indulsz be? Összeszedtük a színésznőket, akik az elmúlt három év legnézettebb filmjeiben szerepeltek és akikre a legtöbben kerestek az interneten, tőled pedig azt kérjük, szavazz közülük a kedvencedre! Ha behatóan ismered a színésznők filmjeit, a cikk végén egy fejhallgatót is nyerhetsz.

Heti stílusmustra - Vizuális terror a vörös szőnyegen

Life.hu2011.05.23, 00:34

Úgy döntöttünk, nem bonyolódunk bele a cannes-i vörös szőnyegen felvonuló estélyik stílusosztályozásába addig, amíg nem lesz vége az eseménynek. Éppen ezért a heti stílusmustránkon a Cannes köré szerveződő gálákon illetve a városon kívüli premiereken mértük fel, ki győzött meg bennünket és kinek kellene sürgősen stílusleckéket vennie.

De Niro csak Uma Thurman dekoltázsáig ér fel

Archívum2011.05.12, 00:42

Woody Allen legújabb filmjének versenyen kívüli díszbemutatójával szerda este hivatalosan kezdetét vette a 64. cannes-i filmfesztivál. A mustrát Bernardo Bertolucci nyitotta meg. A 70 éves olasz filmrendezőnek - aki tolókocsiban érkezett a színpadra - tiszteletbeli Arany Pálmát nyújtott át Gilles Jacob, a fesztivál elnöke. A szervezők hagyományteremtőnek szánják az új kezdeményezést, amelyet ezentúl minden évben egy olyan legendás filmes kaphat meg, akinek a zsűri soha nem ítélte oda a fesztivál fődíját. Bertolucci "minden olyan olasznak" ajánlotta a tiszteletbeli Arany Pálmát, akiben "még van erő küzdeni, bírálni, felháborodni". A ...

Uma Thurman és John Travolta újra egy filmben

Film2011.04.22, 12:58

Tavaly tavasszal adtunk hírt először Oliver Stone Savages című filmjéről, ami két marihuánadílerről és közös barátnőjükről szól, akit váltságdíj fejében elrabol egy mexikói drogkartell. A júliustól forgó filmnek kezd összeállni a szereposztása, és Stone eddig meglehetősen jó arcokat választott ki. A két fűárust a Kick-Ass-ből ismert Aaron Johnson és a Friday Night Lights-ból, valamint az X-Men kezdetek: Farkas-ból ismert Taylor Kitsch alakítja, elrabolt barátnőjük pedig Blake Lively (A pletykafészek, Tolvajok városa) lesz. John Travolta mint kiégett kábítószerügyi nyomozó, Uma Thurman mint Lively figurájának az anyja, Benicio Del Tooro ...

Tarantinót és Travoltát is jól megszívatták kollégáik

Archívum2010.12.02, 13:07

Az önirónia nem tartozik a legfőbb magyar nemzeti jellegzetességek közé, ezért elsőre talán meglepően hangzik, hogy vannak a világon, akik megtiszteltetésnek veszik, ha kollégáik és hivatásos humoristák élcelődéseinek céltáblájává válnak. Az ún. "roast" intézménye pontosan ezt jelenti: olyan társasági esemény, amelynek során egy meghívott hírességen csattan a többiek ostora. Tegnap este Quentin Tarantino egy ilyen est díszvendége volt, ahol olyanok viccelődtek rajta, mint Samuel L. Jackson - ő volt a ceremóniamester -, Uma Thurman, Sarah Silverman és Rob Schneider. A Hollywood Reporter egyik munkatársa szerencsére megtette nekünk a ...

Dobó Kata megkörnyékezte Uma Thurmant az Egyetem téren

Film2010.04.10, 10:18

Tuba Zoltán kollégánk újabb adag fotóval örvendeztetett meg minket a Bel Ami című film tegnapi, Egyetem téri forgatásáról. Az új galériában nem csak a vidáman integető Uma Thurmanről láthatsz szép képeket, hanem felbukkan Dobó Kata is, aki, mint kollégánk elmondta, vagy húsz percig lebzselt a környéken. A kocsijával nem bírt rendesen beállni a parkolóhelyre, majd az egyik biztonsági őr fordult meg a kocsival, hogy el tudjon menni. Hogy csak nézelődni ment-e ki a forgatásra, vagy valami dolga is volt ott, nem tudjuk. Uma Thurman a Papnövelde utcában | Még több kép | Fotó: Tuba Zoltán A legizgalmasabb hír, amivel koollégánk ...

Lekaptuk Uma Thurmant az Egyetem téren

Film2010.04.10, 10:17

Uma Thurman az Egyetem téri templom előtt pénteken délután | Nézz még több képet a forgatásról!  | Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ezen a héten is folytatódik a Bel Ami című film budapesti forgatása. Ma az Egyetem tér melletti templomban folyt a munka, ahova ugyan nem lehetett belesni, de fotósunk a templom előtt lekapta a távozó Robert Pattinsont, Uma Thurmant és Christina Riccit is. Bár kollégánk nem látta, hogy a templomban mi zajlik, az egyik biztonsági őr állítása szerint "teljesen átrendezték a belsejét". Hiszünk a Robert Pattinson Daily jól értesült blogolóinak: ők azt írják, hogy a már tegnap is az Egyetem téren forgató sttáb ...

Robert Pattinson lázban tartja budapesti rajongóit

Film2010.03.31, 08:07

http://www.youtube.com/v/zvhR-089-4Y&hl=en_US&fs=1&  

Robert Pattinson Magyarországra jön csajozni

Film2010.01.11, 14:25

Robert Pattinson Emlegettük már a Guy de Maupassant magyarul A szépfiú címmel megjelent regényén alapuló, Bel Ami című Robert Pattinson-filmet, amiben a jóképű vámpír átvedlik sármos, de csóró újságíróvá, aki a 19. századi Párizs legbefolyásosabb nőinek segítségével, gátlástalanul kapaszkodik fel a társadalmi ranglétrán. A Screen Daily korábbi híradása szerint a film részben Budapesten forog majd, a Hollywood Reporter hírében viszont nem említették Magyarországot forgatási helyszínként. Sikerült kiderítenünk, hogy a Screen Daily híre igaz: februárban kezdődik a magyarországi forgatás előkészítése, amely filmszakmában dolgozó fforrásunk szerint ...

Uma Thurman bemászik Robert Pattinson ágyába

Archívum2009.11.20, 10:02

A Hollywood Reporter új, némiképp meglepő hírekkel szolgál a Bel Ami című Robert Pattinson-filmről. Mint korábban hírül adtuk, a fiatal férfi és idősebb nő kapcsolatát elmesélő filmben Nicole Kidman játszotta volna Pattinson figurájának a szeretőjét, végül azonban nem vállalta a szerepet. Helyette Uma Thurman játssza el a magasabb párizsi körökben nagy befolyással bíró nőt, aki a főhős egyik barátjának a felesége - de nem sokáig. Thurman nem először játszik idősebb nő-fiatalabb férfi felállásban: a nem is olyan rossz Első a szerelem-ben Bryan Greenberggel jött össze. Uma Thurman az idei Sundance filmfesztiválon Thurman azonban nem aaz ...

Előző
  • 1
  • 2
Következő