ukrán tüntetések

címke rss
Senkit nem vontak felelősségre a kijevi vérengzésért

Senkit nem vontak felelősségre a kijevi vérengzésért

Az ukrán hatóságok egy év elteltével sem vontak felelősségre senkit a vérengzésbe fulladt kijevi tüntetések miatt. Az Amnesty International a tiltakozás első évfordulóján hozta nyilvánosságra a jelentését, amely részletezi a biztonságiak által jogtalanul alkalmazott erőszak kivizsgálásának sikertelenségét és a hatóságok mulasztását, hogy igazságot szolgáltassanak az áldozatok számára. 

Feszült csend borult a krími házakra

Nagyvilág2014.02.28, 19:44

A Krím félszigeten csúcsosodik ki az ukrajnai válság. A zömében oroszok lakta terület nem ismeri el az új Kijevi vezetést, és sokan Putyintól várnának segítséget. A helyiek a tévét figyelik, remélik, hogy egyik fél sem kezd erődemonstrációba.

Janukovics: Nem adtam tűzparancsot

Nagyvilág2014.02.28, 15:49

Az új kormány illegitim, és a pénteki egyezség végrehajtását követeli. Többek között erről beszélt Viktor Janukovics elmenekült ukrán elnök oroszországi sajtótájékoztatóján. Janukovics kitart amellett, hogy ő az elnök, és az új kormány illegitim. Szerinte népszavazást kellene tartani, és azt is mondta, nem fog orosz katonai segítséget kérni, Ukrajna egysége pedig sérthetetlen. Bocsánatot is kért, amiért nem tudta fenntartani a rendet.

Az ukrán félsziget, ahol most két világ csap össze

Nagyvilág2014.02.27, 21:55

Tizenöt perces vita után került Oroszországtól Ukrajnához az ’50-es években a Krím félsziget, ahol az ukrán válság újabb gócpontja kezd kialakulni. A problémák gyökerei Kun Bélához nyúlnak vissza, akinek a vezetésével több tízezer krími tatárt öltek meg, majd deportáltak. A félsziget az egyetlen autonóm terület Ukrajnában, de leromlott infrastruktúrája miatt már nem éri meg itt nyaralni, az ukránok is egyre inkább külföldre utaznak.

Most egyszerre robban fel Ukrajna összes baja

Nagyvilág2014.02.27, 12:36

Összecsapások a Krím félszigeten, orosz hadgyakorlat a határnál, egyre súlyosabb gazdasági problémák – hiába győzött a forradalom Kijevben, Ukrajna számos kihívás előtt áll. Az ideiglenes kormányfő rögtön kijelentette, hogy népszerűtlen intézkedésekre lesz szükség, de erre aligha lesz alkalmas Julia Timosenko, aki az egyik esélyese a májusi elnökválasztásnak.

Mit válaszol az arcon csapott Putyin?

Nagyvilág2014.02.25, 11:37

Pénz, gáz, háború vagy csupán diplomáciai kardcsörtetés? Milyen eszközök állnak Vlagyimir Putyin orosz elnök előtt, hogy ne veszítse el befolyását az Európai Unió szomszédságában?

Új ügyész, új kémfőnök, új jegybankelnök Ukrajnában

Nagyvilág2014.02.25, 09:25

Az ukrán parlament sorra váltja le a fontosabb állami tisztségviselőket, az alkotmánybírákat esküszegéssel vádolják.

Az ukrán zsarnok megbukott. Mi ezzel a baj?

Nagyvilág2014.02.25, 12:25

A bukott elnöknek nyoma veszett, a forradalmárok fegyelmezetten takarítják a romokat. De a győztes harc után göröngyös út vár most Ukrajnára. Riport a csatamezőről.

Aki hisz Istenben, az ilyet nem csinál - megnéztük Janukovics rezidenciáját

Nagyvilág2014.02.24, 08:23

Edzőterem van, bunkerre épült gigantikus vendégház is, életnagyságú szobrokban megmutatkozó ízléstelenség szintén, meg a mindezt körülvevő, megmagyarázhatatlan igénytelenség. Meglátogattuk Viktor Janukovics elkergetett ukrán elnök fényűző rezidenciáját, ami még egy kijevi háziasszonynak is túl prosztó.

Ukrajnának már az EU az egyik legfontosabb célja

Nagyvilág2014.02.23, 22:44

Továbbra sem tudni, hol az elnök, de átmeneti államfőt már választott a parlament a parlamenti elnök személyében. Olekszandr Turcsinov este ki is jelentette, hogy Ukrajnának már az európai integráció az egyik elsődleges célja. Az összes kijevi tüntetőt kiengedték a börtönből, Timosenko nem akar miniszterelnök lenni, bár ez arra is utalhat, hogy az elnöki pozícióra hajt. Az EU és az IMF pénzt ígért, és továbbra is nagy tömeg várja a fejleményeket a kijevi főtéren. Ez történt Ukrajnában vasárnap.

Már nem félünk semmitől

Nagyvilág2014.02.22, 19:39

Ha az elnök nem mond le, háború lesz. Ha lemond, akkor pedig ki tudja, hogy mi jön. Ungváron nemzeti tanács vette át a város irányítását, miután több tucat ember életét követelő utcai összecsapások törtek ki Kijevben az elnök ellen tüntetők és a rendőrök között. Innen segítik a több száz kilométerre küzdő kijevi tüntetőket emberrel, logisztikával, nagyon elszántak, elegük van a lenyúlásból. Helyszíni riport Ukranából.

Az elnök, akit nem riasztott el egy kis vérontás

Nagyvilág2014.02.22, 16:36

Már elterjedt, hogy lemondott Viktor Janukovics ukrán elnök, aki aztán mégis bejelentette, hogy ez nem igaz, sőt, szerinte egyszerű nácik tüntetnek ellene. Közben a parlament egyhangú szavazáson megfosztotta hivatalától. Annak ellenére tart ki, hogy véres, halottak tucatjait hátra hagyó utcai csaták vannak a háta mögött meg, de karrierjének korábbi szakaszai sem voltak nagyon dicsőségesek. Kétszer került börtönbe erőszakos dolgok miatt, volt plágiumügye, Európa legkeményebb oligarcháival szövetkezett, egész mocskos politikai játszmák árnyéka vetül rá. Ki az a Viktor Janukovics?

Janukovics hatalma darabjaira hullott - percről percre

Nagyvilág2014.02.23, 00:48

Mivel a tüntetők elégedetlenek voltak a pénteki megállapodással, szombat délelőtt az ellenőrzésük alá vonták a kormányzati negyedet. Janukovics és a kormánytagok elhagyták Kijevet, a parlament elnöke lemondott, így délután új elnököt választott, ő vezeti átmenetileg a kormányt. A parlament döntött arról, hogy Julija Timonsenko volt miniszterelnököt kiengedik a börtönből, sőt délután arról is, hogy Janukovics nem tölti be hivatalát, és május 25-ére előrehozott elnökválasztást írtak ki. Janukovics tévébeszédében banditák államcsínyének minősítette a történteket, és kijelentette: nem mond le. A szombati események után azonban nehéz elkképzelni, ...

Megszoktuk, hogy orvlövészek lőnek ránk

Nagyvilág2014.02.21, 23:31

A narancsos forradalom valamennyi napját a Majdanon töltötte, és most is építi a barikádokat Kijevben Olekszandr, aki élete legdrámaibb heteit éli meg. A tüntetések alatt tudta meg, hogy apa lesz, otthagyja a munkahelyét, az emblematikus főtéren eltöltött időszak megváltoztatta a magáról alkotott képét. A fegyverropogás természetessé vált számára, ahogy az is, hogy reménykedve olvassa a halottak összesítését, nehogy egy barátja legyen rajta.

Megállapodott Janukovics és az ellenzék

Nagyvilág2014.02.21, 17:05

Aláírta a megállapodást egymással az ukrán elnök és az ellenzék. Viktor Janukovics ugyan szeptemberig elnök marad, de megnyirbálják a hatalmát, nemzeti egységkormányt alakítanak, és alkotmányreformba kezdenek. A tüntetők közül azonban sokan nem elégszenek meg kevesebbel, mint az elnök távozása. 

Óvatos tolakodással az orosz korbács ellen

Nagyvilág2014.02.21, 15:18

Ukrajnában nemcsak a politikai rendszer ingott meg, hanem a belpolitikai válság leple alatt Európa és Oroszország is egymásnak ütközött. Az oroszok nem nézik tétlenül, hogy az unió próbálja magához csábítani az egykori szovjet tagállamokat. Az európai nyomulással szemben erőszakosan lépnek fel, és mivel jól emlékeznek még a szovjet időkre, ez elég hatékonyan is megy nekik.

Ezért lenne nagy baj, ha Ukrajna megroppanna

Nagyvilág2014.02.21, 12:37

Pattanásig feszült a helyzet Ukrajnában, bár az államfő hajnalra megállapodást ígért, csütörtökön egy ugyanilyen bejelentés után több tucat embert megöltek. Az ukrán állam egyelőre még nem omlott össze, de a helyzet nagyon instabil. Itt vannak az okok, amelyek miatt nagy baj lenne, ha összeomlana az ukrán állam.

El kell utazniuk Ukrajnába a Veszprém kéziseinek

Sport2014.02.21, 15:55

Az Ukrajnában zajló eseményeket látva az MKB-MVM Veszprém képviselői hivatalos állásfoglalást kértek az európai kézilabda-szövetségtől, hogy a csapatnak el kell-e utaznia a hétvégi, harkivi mérkőzésére. Szóba került a mérkőzés elhalasztása, illetve más helyszínen történő lejátszása is, de végül kiderült, hogy lesz meccs Harkivban.

Kik lobbantják lángra az ukrán utcákat?

Nagyvilág2014.02.20, 19:19

Az oroszbarát elnök, a Nyugat gázos kedvence és a kemény öklű pártvezér a tárgyalóasztalnál igyekeznek eredményre jutni, de kik segítik őket az utcán? A rendőrökön és katonákon kívül ősellenség futballhuligánok egy oldalon, harcosok klubját játszó kormánypárti kommandó, és egy nőverő harcművész tanítványai.

Elnapolták a forradalom leverését

Nagyvilág2014.02.19, 23:58

Tárgyalásokról egyezett meg szerda este az ukrán elnök és az ellenzék. Úgy tűnik, ezúttal elmarad a tüntetők lerohanása. A véres kedd után szerdán Nyugat-Ukrajna kikiáltotta a politikai autonómiát, Ungváron hatalomátvételről beszélt a helyi rendőrség, Kijevben tüzeket gyújtottak a barikádokon. Az EU szankciókra készül, Putyin államcsínykísérletről beszélt. Magyarország felkészül a menekülthullámra. A szerdai események percről percre.

Három tüntetőt agyonlőttek Kijevben

Nagyvilág2014.02.18, 16:51

Délelőtt újra összecsaptak Kijevben az ellenzéki tüntetők és a rendőrök, ellenzéki források szerint három tüntetőt agyonlőttek, sok a sérült. Vitalij Klicsko azt kérte Viktor Janukovics elnöktől, hogy azonnal írjon ki új parlamenti választásokat. A parlamentből menekülnek a kormánypárti képviselők. 

Előző
  • 1
Következő