ukrán menekültek
címke rss- kapcsolódó címkék:
- krimi
- rendőrök
- Budapest
- Orosz-ukrán háború
- segítségnyújtás

Ez mindent megváltoztat: megunta Ukrajna támogatását egy szövetségese
Egy felmérés szerint a lengyel ellenzéki szavazók ellenzik leginkább az ukrán menekülteknek nyújtott segélyek meghosszabbítását.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Meglopják, átverik a befogadó brit családokat az ukrán menekültek
Egyre több ukrán menekülteket befogadó brit polgár válik csalás és lopás áldozatává – írja a Daily Mail. A lap szerint a befogadók szigorúbb ellenőrzést követelnek annak érdekében, hogy ne lopják meg őket a saját otthonaikban. Egyre több a jelzés arra vonatkozóan is, hogy egyes ukránok visszaélnek a brit szociális rendszerrel, amely befogadta őket.
Az ukrán menekültek egyre inkább a szexuális kizsákmányolás célpontjai
Kutatások szerint megnőtt az érdeklődés az olyan internetes pornográf tartalmak iránt, amelyeken állítólag ukrán menekültek jelennek meg.
Megint száznál többen érkeztek a háborús övezetből
Július 5-én összesen 117-en, köztük 40 gyerek is leszállt Budapesten az Ukrajna felől érkező vonatokról.
Szentkirályi Alexandra: A béke az egyetlen megoldás - videó
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a közösségi oldalán megosztott egy felvételt, amely alapján két háború elől menekült ukrán gyermek és az anyukáik beszélgetnek az átélt viszontagságokról. A két ukrán gyermek a kormány jóvoltából nézőként részt vehetett a Magyarországon zajló Fina vizes világbajnokságon, illetve a nyertes ukrán csapat tagja számára történő aranyéremek átadásán.
Majdnem háromszáz menekültet fogadtak tegnap Budapesten
A Budapesti rendőrök és a társszervek csütörtökön 268 menekültet fogadtak a fővárosban.
Tegnap is több tucat menekültnek segítettek
A budapesti rendőrök és a társszervek csütörtökön 27 menekültet fogadtak a fővárosban.
Közel 400 menekült érkezett tegnap az országba
389 menekültet fogadtak szerdán a fővárosban.
Tegnap is több száz ukrán menekültnek segítettek Budapesten
Június 21-én, kedden 227 menekültet fogadtak a fővárosban.
Kétszáznál több menekült érkezett tegnap Budapestre
Május 26-án, csürtökön 259 menekültet fogadtak a fővárosban.
Majdnem 200 menekültet fogadtak tegnap Budapesten
A budapesti rendőrök és a társszervek munkatársai szerdán 194 menekültet fogadtak a fővárosban.
Közel 300 ukrán menekült érkezett tegnap az országba
A budapesti rendőrök és a társszervek kedden 289 orosz-ukrán háború elől menekülő embert fogadtak kedden.
Jelentős különbség van az ukrán menekültek és az illegális bevándorlók között
A migráció szószólói és a liberális szakértői csoportok manapság egy olyan új elképzelést erőltetnek, mely a szomszédunkban zajló háború elől menekülő ukrán menekülteket a déli határainkat újra és újra megostromló, illegális migránsok erőszakos, kődobáló tömegéhez hasonlítja – áll Kovács Zoltán államtitkárnak, a magyar kormány nemzetközi szóvivőjének az új-zélandi Scoop hírportál online felületén megjelent véleménycikkében. A cikk magyar fordítását alább közöljük.
Megszólalt a feleség, akinek a férjét elcsábította a csinos ukrán menekült
Nyilatkozott a kétgyerkes brit anyuka, akinek a férje elhagyta őt egy Ukrajnából menekülő nőért. Az ukrán nőt az otthonukba fogadták, két hét alatt csábította el az apukát - írja a Blikk.
Több mint 300 menekült érkezett tegnap Budapestre
A budapesti rendőrök és a társszervek csütörtökön 305 menekültet fogadtak Budapesten.
Közel 80 menekült érkezett tegnap az országba
A budapesti renődrök és a társszervek szerdán 77 menekültet fogadtak a fővárosban.
Újabb ötszáz menekült érkezett Magyarországra
Ahogy eddig minden nap az orosz-ukrán háború kitörése és a menekültek elindulása óta tegnap is többszáz Ukrajnából érkező rászorulónak segítettek a magyar hatóságok.
Kiderült, hogy hány menekült érkezett kedden Budapestre
Április 26-án 701 ember, köztük 231 gyerek érkezett Budapestre az ukrán háború elől vonattal.
Hétfőn is több száz menekült érkezett vonattal Magyarországra
Budapesten több mint háromszáz menekültet fogadtak hétfőn, akik mind különvonatokkal érkeztek Kőbányára és buszokkal vitték őket a BOK Csarnokba.
Újabb menekülteket fogadtak Budapesten
A budapesti rendőrök a társszervekkel együtt kedden 679 menekültet fogadtak a fővárosban. A különvonatokkal Kőbánya felső vasútállomásra érkezőket buszokkal vitték a BOK csarnokba.
Így néz ki ma a Schindler listája című film piros kabátos kislánya - Fotó
Oliwia Dabrowska csupán három éves volt, amikor szerepelt Steven Spielberg Oscar-díjas filmjében, a Schindler listájában.
Közel 1200 menekült érkezett szerdán Budapestre
1195 ukrán menekültet fogadtak szerdán a fővárosban. A Kőbánya felső vasútállomásra érkező menekülteket buszokkal vitték a BOK Csarnokba.
A belgák 95 százaléka nem fogadna otthonában ukrán menekülteket
A belga RTL televízió és a Le Soir napilap által az IPSOS közvélemény-kutató céggel végzett reprezentatív felmérés szerint a belgák 62 százaléka úgy véli, Oroszországnak célja, hogy egész Ukrajnát elfoglalja. A válaszadók 53 százaléka tart attól, hogy a háború egész Európára átterjed, világháború kirobbanását pedig 46 százalékuk tartja elképzelhetőnek. Nukleáris háborút a megkérdezett belgák 45 százaléka vizionál. Az Oroszország ellen bevetett szankciókat 46 százalékuk kevesli, 30 százalékuk tartja elegendőnek, és 9 százalékuk túlzónak véli.
Szentkirályi Alexandra: Nem engedjük, hogy Magyarországot belesodorják a háborúba, ezért nem küldünk katonákat és nem küldünk fegyvereket Ukrajnába
Az orosz-ukrán háború a második világháború utáni Európa legnagyobb menekülthullámát indította el. Az elmúlt bő egy hónap leforgása alatt több mint félmillió menekült érkezett Magyarországra, köztük kárpátaljai magyarok, ukránok, illetve Ukrajnában tanuló külföldi diákok. A menekültügyi válságra válaszul a magyar kormány létrehozta a Humanitárius Tanácsot, illetve megalkotta a Híd Kárpátaljáért összefogást is. A kormány a karitatív szervezetekkel együttműködve igyekszik minden segítséget megadni a menekülteknek, ugyanakkor Orbán Viktor miniszterelnök egyértelművé tette, hogy Magyarország nem küld sem katonákat, sem fegyvereket Ukrajjnába, ...
Kormányhivatal: Több mint 1100 menekülőnek segítettek a humanitárius tranzitponton vasárnap
A BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitponton vasárnap 1133 menekülőnek segítettek; az éjszakát 144 ember töltötte a létesítményben - tájékoztatta Budapest Főváros Kormányhivatala hétfőn az MTI-t
Már tizenhárom megyében segítik a menekültek érkezését és elhelyezését
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint már tizenhárom megyében segítik a menekültek érkezését, elhelyezését. A katasztrófavédelem az elmúlt 24 órában 205 ember, köztük 131 gyermek és 67 nő elhelyezésében működött közre. Összesen négy gyűjtőpontról nyolc befogadóhelyre szállították a háború elől menekülőket.
Magyarország eddig 131 ukrajnai menekült gyereknek adott kórházi ellátást
Magyarország eddig 131 ukrajnai menekült gyermeknek nyújtott kórházi ellátást, a hatóságok minden érkezőről gondoskodnak, és garantálják a biztonságos körülményeket a nemzetközi humanitárius szervezetek számára - közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén pénteken New Yorkban.
Gulyás Gergely: Orbán Viktor komoly befolyását mutatja az újabb uniós forrás megszerzése
Orbán Viktor miniszterelnök "komoly befolyását", a magyar érdekképviselet hatékonyságát mutatja, hogy Magyarország több mint százmilliárd forint szabadon felhasználható európai uniós forrást kap az orosz-ukrán háború miatt - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a közmédiának nyilatkozva.
Több mint 1200 menekülőnek segítettek a humanitárius tranzitponton csütörtökön
A budapesti BOK Csarnokban nyitott humanitárius tranzitponton csütörtökön 1233 menekülőnek segítettek, az éjszakát 168 ember töltötte ott - tájékoztatta Budapest Főváros Kormányhivatala pénteken az MTI-t.
Kovács Zoltán: A mostani a valaha volt legnagyobb humanitárius segélyakció Magyarországon - videó
A mostani a valaha volt legnagyobb humanitárius segélyakció Magyarországon - emelte ki a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár pénteken a Facebook-oldalán, megosztva az amerikai MSNBC csatornának adott interjúját, amelyben az ukrajnai háborúval kapcsolatban kérdezték.
Novák Katalin: Megindító összefogás tapasztalható az ukrán határ mentén
Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök megindító összefogást tapasztalt az ukrán határ mentén tett négynapos látogatásán. A májusban hivatalba lépő államfő pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában nyilatkozva hangsúlyozta, csak pozitív tapasztalatokat szerzett, a menekülteket segítő emberek között nem volt pártalapú nézetkülönbség.
Traffipaxozó rendőr juttatott kórházba egy ukrán kisbabát Budapesten
Kimerült, aggódó apuka lépett oda csütörtök délután Budapest XIV. kerületében, a Kacsóh Pongrác úton egy, a Speedmarathon sebességmérési akcióban részt vevő közlekedési járőrhöz.
- címkék:
- rendőrség
- kórház
- ukrán menekültek
- Címkefelhő »
Egy nap alatt 337 menekült elhelyezését segítette a katasztrófavédelem
A katasztrófavédelem az elmúlt 24 órában 337 menekültet, köztük 207 gyermeket és 107 nőt helyezett el, az orosz-ukrán konfliktus kezdete óta összesen 7365 ember elhelyezéséről gondoskodott - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön az MTI-vel.
Csaknem hétezer háború elől menekülő embert helyezett el eddig a katasztrófavédelem
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint csaknem hétezer háború elől menekülő embert helyezett el eddig a katasztrófavédelem. A szervezet a szomszédban dúló háború óta részt vesz az Ukrajnából menekülő emberek utazásának, elhelyezésének és ellátásának megszervezésében.
Novák Katalin: Már 750 millió forintot gyűjtöttek a magyar emberek az ukrajnai menekülteknek
Jó kezekben van és eljut a rászorulókhoz az a 750 millió forint, amit eddig a magyar emberek gyűjtöttek az ukrajnai menekültek megsegítésére - jelentette ki a magyar-ukrán határon tett látogatása alkalmával a közmédiának Novák Katalin kedden.
Menczer Tamás: A jövőben is küld Magyarország segélyszállítmányokat
Jelenleg az ígért ezer tonna ukrajnai segélyszállítmány ötödénél tartanak, így a jövőben is folyamatosan érkezik a segítség Magyarországról - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Tegnap is több ezer menekült érkezett hazánkba
3488 menekültet fogadtak a rendőrök és az együttmüködö szervezetek a fővárosi pályaudvarokon csütörtökön.
Miniszterelnökség: Új tranzitváró nyílik Budapesten a menekültek számára
Tranzitvárót alakít ki a Fővárosi Védelmi Bizottság az Ukrajnából a háború elől menekülők számára a BOK "B" csarnokban március 21-től - közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel.
Megkezdődött az ukrán menekültek kizsákmányolása Belgiumban
A belga rendőrség valamint az embercsempészek áldozatait védő belga szervezet, a Payoke arról számolnak be, hogy egyre több olyan esetről szereznek tudomást, amelyben az ukrajnai menekültek gazdasági és szexuális kizsákmányolás áldozatává váltak- írja a La Libre.
Lerobbant egy menekülő család autója, rendőrök segítettek rajtuk
Az M1-es autópályán, Komárom területén állt le az ukrán menekültek autója, úgyhogy a nyolctagú család nem jutott el Svájcig, ahová menni akart.
Szentkirályi Alexandra: Egész Magyarország összefogott annak érdekében, hogy segítsünk a bajbajutottakon - videó
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő legújabb videójában arra emlékeztetett, hogy eddig több százezer ember érkezett a háború sújtotta Ukrajnából.
Soltész Miklós: Felkészülten várjuk a menekülteket a magyar-ukrán határon
Felkészülten várjuk a következő napokban az Ukrajnából várhatóan nagyobb létszámban elinduló menekülteket a magyar-ukrán határ mentén lévő segítségpontokon - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke csütörtökön.
3329 ukrán menekült érkezett szerdán Magyarországra
A budapesti rendőrök és a velük együttműködő szervezetek munkatársai szerdán 3329 menekültet fogadtak a fővárosi pályaudvarokon.
Több mint 2500 menekült érkezett Ukrajnából március 15-én
2571 menekültet fogadtak kedden a rendőrök a budapesti pályaudvarokon.
Tovább segíti az ukrajnai menekülteket a Wizz Air
Jogosultak a magyar egészségügyi ellátásra az ukrajnai menekültek
Magyarország minden ukrajnai menekülőt fogad és ellát, a kormány szálláshelyet és szükség esetén egészségügyi, kórházi ellátást is biztosít a menekülőknek. Az egészségügyi ellátás protokollját Prof. Dr. Kásler Miklós miniszteri utasítása rögzíti.
Tömeg és káosz a brüsszeli befogadóközpont előtt
Hatalmas sorok, tolongás és káosz alakult ki hétfőn egy brüsszeli befogadóközpont előtt. Az ukrán menekültek regisztrálásáért és ellátásáért felelős szövetségi hivatal, a Fedasil, a brüsszeli Waterloo sugárúton található régi Jules Bordet kórház épületében végzi az ukrajnai menekültek regisztrálását és a szállások kiutalását - írja a The Brussels Times.
- címkék:
- ukrán menekültek
- Címkefelhő »
Hétfőn mintegy négyezer menekültet, köztük 1194 gyermeket fogadtak a fővárosi pályaudvarokon
Az ukrajnai háború elől menekülve hétfőn 3983 ember, köztük 1194 gyermek érkezett Budapestre vonattal - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden.
Csütörtökön 3334 ukrajnai menekült érkezett Budapestre
A Budapesti rendőrök és a velük együttműködő szervezetek csütörtökön 3334 menekültet fogadtak a fővárosi pályaudvarokon.