Újszínház

címke rss

Pofon csattant az Újszínháznál

Derzsi János színész a főrendezőnek húzott be egyet. A Blikk úgy tudja, a felbőszült színész kérdés nélkül ütött. Pozsgai Zsolt egyik nyilatkozata miatt lett dühös.

Tarlósék az Újszínházba hívták Alföldit

Itthon2013.05.16, 07:58

Alföldi Róbert a leghatározottabban visszautasítja, hogy a Főpolgármesteri Hivatal szerdai közleményében összemossa a Nemzeti Színház 2009-es működési számait az Újszínház 2012-es adataival, és ezzel is igazolja az Újszínház nézőszámának harmadával való csökkenését. A Nemzeti Színház idén távozó igazgatója a közleményében azt is elárulta, hogy tavaly év végén a fővárosi kulturális vezetés azzal kereste meg, hogy vegye át a most Dörner György által vezetett Újszínházat, de ő nem vállalta.

Tarlós tagadja, hogy az Újszínházat ígérték Alföldinek

Itthon2013.05.16, 22:02

Nem igaz, hogy a főváros azzal kereste meg tavaly év végén Alföldi Róbertet, hogy vegye át a Dörner György által vezetett Újszínházat - állította Tarlós István főpolgármester csütörtök este a Klubrádióban.  A főpolgármester szerint személyesen soha semmit nem ígért Alföldinek, csak egy helyettese beszélt a színházigazgatóval, de ő sem az Újszínházról.

Összekülönbözött Dörner Györggyel, felmondott az Újszínház főrendezője

Itthon2013.10.03, 12:42

Pozsgai Zsolt főrendező és művészeti vezető felmondott az Újszínházban. Szakmai és anyagi ügyekben nem értett egyet Dörner Györggyel.

Letiltották Csurka István darabjait az örökösök

Itthon2013.11.23, 11:27

A jogerősí ítélet az Újszínháznak jelent óriási érvágást, ahol a tavaly elhunyt író több darabját is játszották.

Lendületben a vörös bestia

Life.hu2013.11.28, 11:38

A csábítás és ármány bohózat formájában mutatkozik meg A vörös bestia című előadásban, ahol Pikali Gerda a gaz csábító szerepében tündököl, miközben Kautzky Armand kétségbe esetten próbálja megóvni eljegyzését. A darabban villannak formás női testek és szőrös férfi lábak egyaránt.

Szerelmével áll egy színpadon Gregor

Life.hu2013.12.07, 16:21

Egy furcsa helyzetnek köszönhetően, Gregor Bernadettnek sikerült elintéznie, hogy szerelmével játsszon egy darabban.

Meghalt Helyey László

Life.hu2014.01.03, 13:29

A Jászai Mari-díjas színművész 65 éves korában elhunyt – tudatta az Újszínház az MTI-vel.

Dörner keresztet állíttat az Újszínházban

Itthon2014.04.24, 10:44

Keresztet állíttat Magyarország első Keresztény Színházi Fesztiválja alkalmából az Újszínház igazgatója, Dörner György, hogy minden évben megemlékezzenek a legelső rendezvényről. Nagy Kristóf fafaragó művész fából készült alkotását az esemény nyitónapján, május 16-án avatják fel a színházban.

Kerényi Imre megtalálta a rák ellenszerét

Kultúra2016.03.01, 12:26

A színházi emberből miniszterelnöki megbízottá elő- vagy visszalépett Kerényi Imre ritkán rendez. Ezúttal az Újszínház felkérésének tett eleget, mert, ahogy mondta, egy igazi magyar hősre talált. És tényleg: a Béres-csepp feltalálója nála igazi magyar szuperhős. 

Előző
Következő