újságíró

címke rss

Földhivatali szolgáltatás sms-ben

Archívum2006.04.06, 12:45

Magánszemélyek is elérhetik a tulajdoni lapokkal kapcsolatos változásfigyelő-értesítésküldő szolgáltatást e-mailen és sms-ben hétfőtől - mondta Benedek Fülöp, az FVM közigazgatási államtitkára hétfőn, Budapesten, újságíróknak. A lakásmaffia jellegű bűncselekmények túlnyomó részben az ingatlan tulajdonosának tudta nélkül történnek,  ennek megakadályozásában segíthet az értesítés.

Sonique: Visszatérek!

Archívum2006.03.22, 13:17

A nálunk énekesnőként módfelett, dj-ként jóval kevésbé ismert Sonique gyorsan belopta magát az újságírók szívébe a hét végi Maydayen. Látszott rajta, hogy nem kötelességből válaszolgat a kérdésekre, köztük a mieinkre.

Az iraki háborúban ölték meg a legtöbb újságírót

Archívum2006.03.21, 07:01

A második világháború óta egyetlenegy konfliktusban sem halt meg annyi újságíró, mint az iraki háború alatt - közölt a Riporterek Határok Nélkül. Összesen 84 médiamunkás vesztette életét a három éve folyó harcokban, míg például Vietnamban 22 év alatt halt meg 63 újságíró.

Az amerikai elnök keresi a téglákat

Archívum2006.03.05, 17:20

Az amerikai kormány számos vizsgálatot indított az utóbbi hónapok sok kellemetlenséget okozó kiszivárogtatói után - írja a The Washington Post vasárnapi számában. Újságírók és jogászok szerint évtizdek óta nem volt olyan jelentős hadjárat a "téglák" felkutatására, mint ami most indult.

Elhunyt Hutter Ottó

Archívum2006.03.02, 13:31

Kedden este 45 éves korában elhunyt Hutter Ottó hiradástechnikai szakmérnök, informatikai újságíró, a hazai e-learning egyik jelentős személyisége.

Elhunyt Veres Pál szexológus

Archívum2006.02.23, 10:54

Február 22-én hajnalban, rövid szenvedés után elhunyt Dr. Veres Pál, Aranytoll-díjas újságíró, orvos-szexológus.

Paul Lendvai több magyar újságíró ügynökmúltjáról ír

Archívum2006.01.13, 22:53

Paul Lendvai ismert magyar származású újságíró, közíró az Élet és Irodalom (ÉS) című lap pénteki számában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából kikért anyagok alapján azt írta, hogy több magyar újságíró jelentett róla.

2005-ben halt meg a legtöbb újságíró

Archívum2006.01.03, 20:13

Az elmúlt évtized legvéresebb éve volt 2005 az újságírók számára: 63 újságíró és 5 segítőtárs vesztette életét hivatása gyakorlása közben világszerte, ez több, mint az elmúlt 10 évben bármikor - állítja éves jelentésében a Riporterek határok nélkül (RSF) elnevezésű nemzetközi szervezet.

Külföldi újságírók bírálják a Fideszt

Archívum2005.12.30, 18:46

Budapesten dolgozó külföldi újságírók bírálják a Fideszt, amiért azt állítja, hogy a Financial Times brit üzleti napilap a magyar kormánytól kapott 20 millió forintos hirdetési bevétele miatt írta azt, hogy a "magyarok jobban élnek mint valaha". A Fidesz szerint azonban téves helyzetértékelésen alapul a Magyarországon dolgozó külföldi újságírók közleménye.

Korai Öröm: angyalok és ördögök

Archívum2005.12.23, 09:13

A Korai Öröm nem tudott teljes létszámban megjelenni a szerkesztőségben, hogy válaszoljanak a olvasóink, chatelők kérdéseire, de egyébként se fértek volna a chatszobába. Ezért Emil, a zenekar billentyűse vállalta magára a nemes feladatot. A többiek meg majd elolvassák. A csevegés során egyik olvasónk felvetette, hogy a zenekar neve a korai szüzességelvesztésből adódik, amit azonban Emil azzal cáfolt, hogy mindössze abból adódik, hogy részegek voltak. Szerinte rossz név, ahogy nehezen értelmezi a "városi népzene" címkét is, melyet egy újságíró aggatott a zenéjükre. Mindenesetre azt reméli, húsz év múlva hegyi meditációs zenekar lesz a Korai.

Januárban kezdődik a Gongadze-gyilkosság pere

Archívum2005.12.19, 19:09

Január 9-én kezdődik Kijevben Georgij Gongadze meggyilkolt újságíró feltételezett gyilkosainak a pere - döntött hétfőn egy kijevi bíróság.

A BBC dicséri a magyar Parlamentet

Archívum2005.12.08, 11:23

A magyar Parlament szépségeit ecseteli a BBC európai ügyekre szakosodott újságírója, aki múlt héten járt Budapesten, hogy tudósítson az uniós büdzséről szóló tárgyalásokról. A tudósító szerint az angol törvényhozás épülete elhalványul a magyar mellett.

Börtönt járt újságírók kapták a sajtószabadság-díjat

Archívum2005.11.23, 07:10

Bebörtönzött, perbe fogott és bántalmazott újságírók és egy médiajogász kapta a nemzetközi sajtószabadság-díjat. A kitüntetetteket New Yorkban hirdették ki, de csupán egyikük lehetett jelen a ceremónián.

Chemical Brothers, takarékon

Archívum2005.10.28, 14:18

A Nokia új telefont és új továbbindulási irányt jelentett be, s mindennek örömére Berlinbe repíttette Európa és a Közel-Kelet újságíróit, vendégül látva őket egy igazi rave-re, jókora össznépi elektronikus zenei bulira. A főfellépő a Chemical Brothers volt, az együttes tagjait az újságíró-kollégák arról faggatták, milyen a csengőhang a mobiljukon. A riporter nem unatkozott sokat, bár a sztárok nyilvánvalóan úgy gondolták, a (német) parasztnak kár a csokoládé. Riport egy összmediális eseményről és pár gondolat a bejelentést kísérő eseményeken elhangzottakról.

A Fiat Dobló kapta az Év Kishaszon-járműve díjat

Archívum2005.10.14, 15:15

A tizenkilenc európai országot képviselő, kishaszonjármű-specialista újságírókból álló nemzetközi zsűri a Fiat Doblo Cargónak ítélte az Év Nemzetközi Kishaszon-járműve címet 2006-ban.

Szabadon engedtek két újságírót a Gázai övezetben

Archívum2005.10.12, 23:29

Szabadon engedték a palesztin fegyveresek azt a két külföldi újságírót, akit korábban raboltak el a Gázai övezetben - jelentette be a palesztin belügyminisztérium.

Ma indul a TV2 új talkshow-ja

Archívum2005.10.06, 11:14

Komoly beszélgetések közérdekű kérdésekről a magyar média neves műsorvezetőivel: Jakupcsek Gabriellával, Azurák Csabával, Bárdos Andrással, Frei Tamással és Sváby Andrással. Ezt ígéri ma estére a csatorna.

Kepes: Jót tenne egy latin fecskendő!

Archívum2005.09.28, 17:46

Sokat mesélt Peruról, ahol például látta, hogy nagyon sok kávézó van, ahol netezni lehet. Szerinte a kommunikáció, az internet közelebb hozta egymáshoz a világ népeit, ugyanakkor tragikus módon egyáltalán nem juttatta el az emberiséget oda, hogy megértsék egymást, és ez frusztrál bennünket. Kepes elmondta, miért kezdett bele újra a Desszertbe, elmondta véleményét Frei Tamásról, és hosszan elmélkedett a bulvársajtó jelentőségéről, szerepéről. Mint megtudtuk, olyanok is akadtak, akik nem akartak elmenni a műsorába, de olyan is volt régebben, egy komplett anyagot kukába kellett dobni.

Munka közben hunyt el az újvidéki rádió újságírója

Archívum2005.09.21, 18:53

Munkavégzés közben elhunyt szerdán Eremity Hilda, az újvidéki rádió magyar szerkesztőségének munkatársa.

Kucsma exelnököt vádolják a Gongadze-ügy megszervezésével

Archívum2005.09.20, 18:41

Leonyid Kucsma ukrán exállamfő volt az, aki 2000-ben - elnöksége idején - megszervezte a végül meggyilkolt Georgij Gongadze ellenzéki újságíró elrablását - állapította meg kedden az ügyet vizsgáló ukrán parlamenti bizottság.

Megnyílt az első Disney-park Kínában

Archívum2005.09.12, 13:42

Hongkongban hétfőn fényes ünnepség keretében megnyílt az első Kínában létesült Disney-élménypark. Mintegy 2500 meghívott vendég - köztük kínai és hongkongi közjogi méltóságok és egész Ázsiából mintegy ezer újságíró - vett részt az ünnepélyes megnyitón.

A Yahoo miatt csukhattak le egy újságírót

Archívum2005.09.07, 17:02

Egy nemzetközi újságírószervezet szerint az internetes vállalat adott bizonyítékot a kínai hatóságoknak egy államtitkok kiszivárogtatásával vádolt újságíró bebörtönzéséhez.

Bloggereket dolgoztat a Microsoft

Archívum2005.08.09, 17:20

Újságírók helyett internetes naplóírókat toborzott össze a Microsoft, hogy exkluzív információkkal töltsék meg hírportálját.

Elhunyt Peter Jennings

Archívum2005.08.08, 20:50

Hatvanhét éves korában elhunyt Peter Jennings, az amerikai ABC televízió legendás hírműsorvezetője; Washington két vezető lapja címoldalas méltató cikkben vett búcsút az újságírótól, aki negyven év óta szinte minden este feltűnt az amerikai tévék képernyőjén.

Sztárok vezetnek közéleti műsort a TV2-n

Tévé2005.08.03, 16:32

A TV2-n ősztől új közéleti műsor indul, Mutató címmel. A hetente egyszer jelentkező műsor vezetésére négy olyan nagyágyút kért fel a csatorna vezetősége, mint Jakupcsek Gabriella, Bárdos András, Frei Tamás és Sváby András.

A türkmén vezetés szigorú cenzúrát vezetett be

Archívum2005.06.30, 18:54

A türkmén vezetés megtiltotta a teljesen állami ellenőrzés alatt álló médiák újságíróinak, hogy kapcsolatba lépjenek külföldiekkel, részt vegyenek külföldi képzésen, konferenciákon - közölte csütörtökön egy neve elhallgatását kérő érintett újságíró.

Scarlett Johansson erotikus fantáziái

Archívum2005.06.14, 14:39

Scarlett Johansson egy újságírónak elárulta, milyen szexuális élményekre vágyik mostanában. A fiatal színésznő - akire állítólag az idősebb férfiak buknak - erotikus fantáziái egy autó hátsó ülése körül forognak.

Megöltek egy neves libanoni újságírót Bejrútban

Archívum2005.06.02, 23:08

A libanoni rádió jelentése szerint Számir Kászirt lakása előtt,  Bejrút egy keresztény városrészében gyilkolták meg: a merénylők pokolgépet rejtettek a gépkocsijába, amely felrobbant a motor beindításakor. Kászir azonnal meghalt, egy személy megsérült.

Felfedte magát a Watergate-ügy kulcsembere

Archívum2005.06.01, 12:34

Az FBI második embere, W. Mark Felt segítette titkos információk kiszivárogtatásával a The Washington Post két újságíróját a Watergate-botrány leleplezésében. A lehallgatási botrány eltussolása miatt kellett lemondania az akkori elnöknek, Richard Nixonnak.

Élnek az Irakban elrabolt román újságírók

Archívum2005.05.13, 20:45

Él a március végén Irakban elrabolt három román újságíró, s a bukaresti kormány tárgyalásokat folytat kiszabadításuk érdekében - közölte pénteken Szófiában Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök.

Soma spirituális útjai

Archívum2005.04.29, 16:39

Soma egyik előadó kiesése miatt sem bánkódik, mert a sajnálatot tudatosan kiirtja az életéből, hiszen "annak is lezuhan az energiaszintje, aki sajnál és annak is, aki sajnálva van". Szerinte a hang csak egy eszköz, az energiaminőség számít, ami átjön ezen keresztül, így nem az a legfontosabb, hogy valaki négyoktávnyi hangterjedelemmel rendelkezzen. A bulvársajtóról, az újságírókról nincs rossz véleménye, de a bulvárlapok főszerkesztőinek lelkéért aggódik, mert Soma szerint ők a sötét erőkkel vannak szövetségben. A dzsesszénekesnőt persze a Megasztárról is faggatták bőszen a csetelők, így mesélt a már kiesett tehetségekről, a megbánttott ...

Próbaidőn a Gyurcsányt rágalmazó újságíró

Archívum2005.04.26, 16:51

Nem jogerősen egy év próbára bocsátotta kedden meghozott ítéletében a Pesti Központi Kerületi Bíróság Török Lászlót, a Magyar Nemzet újságíróját. Török egy 2003-ban megjelent cikkben megrágalmazta az akkor még sportminiszter Gyurcsány Ferencet és cégét.

Életben vannak az elrabolt román újságírók

Archívum2005.04.26, 18:56

Életben vannak az Irakban elrabolt román újságírók, noha lejárt a túszejtők által követeléseik teljesítésére múlt pénteken szabott határidő. A hírt a román Prima TV egyik igazgatója közölte kedden egy bukaresti sajtótájékoztatón, s tudatta azt is: az emberrablók tovább tárgyalnának. A túszok közül ketten a magántelevízió alkalmazottjai.

Megtámadtak egy ellenzéki újságírót Üzbegisztánban

Archívum2005.04.25, 22:35

Megtámadtak, és súlyosan megsebesítettek egy ellenzéki újságírót, emberi jogi aktivistát Üzbegisztánban, ahol komoly szociális feszültségek halmozódtak fel, és sokkot okozott a szomszédos kirgiz rezsim bukása.

Pápamarcipánnal üzletel Ratzinger szülőfaluja

Archívum2005.04.22, 15:46

Joseph Ratzinger szülőfaluját a választások óta valósággal megszállta a nemzetközi média. A 2500 fős kis bajor hegyi faluban jelenleg minden lakosra átlagosan négy újságíró jut, a helyiek egyre rutinosabban válaszolnak a naponta számos alkalommal feltett azonos kérdésekre. Például mindig elmondják, hogy Ratzinger mindössze kétéves koráig lakott a faluban, ahol újabban kis ehető Ratzinger- marcipánfigurákat is lehet kapni.

Gyanúsítottat tartóztattak le az elrabolt román újságírók ügyében

Archívum2005.04.05, 21:25

Letartóztatták Omar Hajszam szíriai-román állampolgárt, akinek köze lehet három román újságíró Irakban történt elrablásához - jelentette be kedden este a román államfői hivatal szóvivője.

Kiosztották a Pulitzer díjakat

Archívum2005.04.04, 22:11

Kihirdették hétfőn New Yorkban a magyar származású Joseph Pulitzer újságíró és kiadó nevét őrző díjnak, az amerikai újságírás legrangosabb kitüntetésének az idei nyerteseit. A Los Angeles Times és a The Wall Street Journal két Pulitzer díjat nyert az idén.

Az al-Dzsazíra felvételt mutatott be a román újságírókról

Archívum2005.03.30, 23:54

Az al-Dzsazíra katari hírtelevízió videofilmet mutatott be szerdán, amelyen az Irakban egy ismeretlen csoport által elrabolt három román újságíró volt látható. A román kormány közölte: mindent megtesz a túszok kiszabadítása érdekében.

Váltságdíjat követeltek a román újságírók elrablói

Archívum2005.03.30, 12:00

Váltságdíjat követeltek az emberrablók az Irakban eltűnt három román újságíró és őket kísérő üzletember  szabadon bocsátása fejében. Közben a BTA bolgár hírügynökség kedd délután azt jelentette, hogy Abu Muszab az-Zarkávi jordániai származású terroristavezér csoportja vállalta magára a három román újságíró elrablását.

Váltságdíjat követeltek a román újságírók elrablói

Archívum2005.03.30, 06:24

Váltságdíjat követeltek az emberrablók az Irakban eltűnt három román újságíró és őket kísérő üzletember szabadon bocsátása fejében. Ezt egy szíriai üzletember, Omar Hajszam közölte kedden több román televízióban, akivel elmondása szerint "kapcsolatba léptek az emberrablók".

Több újságíró megsérült a kirgizisztáni zavargások során

Archívum2005.03.25, 20:37

Több újságíró is súlyosan megsérült a kirgiz rendszer bukásához vezető csütörtöki biskeki ellenzéki megmozdulás és az azt követő fosztogatások során - közölte pénteken a Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ).

Német újságíró elrablását jelentette be egy iraki csoport

Archívum2005.03.23, 21:37

Német útlevéllel rendelkező újságíró elrablását jelentette be szerdán közzétett videofelvételén egy mostanáig ismeretlen iraki szélsőséges csoport.

Obersovszly Péter: Lábszagú magyar sztárvilág

Archívum2005.10.10, 18:56

Obersovszly Péter a "lábszagú magyar sztárvilágról" írt botránykönyve nagyot ütött. Az Öljétek meg Tévémacit! című könyvben a magyar média híres alakjairól sorra (kiről névvel, kiről név nélkül) rántja le a leplet az egykor szintén médiaszemélyiség újságíró. Azt mondja haragszik kollegáira, és nem szeretne velük többé együtt dolgozni. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem szereti őket. Obersovszky Péter a Csevegőszobában beszélt a könyvről, véleményének felvállalásáról és az esetleges következményekről.

A megbízott portugál kormányfő megalakította kormányát

Archívum2005.03.04, 23:40

José Sócrates megbízott portugál kormányfő péntek este José Sampaio államfővel folytatott megbeszélése után újságírók előtt bejelentette, hogy megalakította kormányát, amelyben 16 miniszter lesz.

Ellenzéki újságírót gyilkoltak meg Azerbajdzsánban

Archívum2005.03.03, 18:52

Meggyilkolták egy azerbajdzsáni ellenzéki hetilap főszerkesztőjét. Elmar Huszeinovot szerda este bakui háza előtt agyonlőtték - közölték rendőrségi illetékesek.

Megtalálták a lefejezett ukrán újságíró gyilkosait

Archívum2005.03.01, 16:54

Őrizetbe vették azokat a személyeket, akiket Georgij Gongadze ukrán újságíró megölésével gyanúsítanak. Gongadze lefejezett holttestét több mint négy éve találták meg.

Két indonéz újságírót raboltak el Irakban

Archívum2005.02.19, 00:48

Egy eddig ismeretlen iszlamista szervezete, a magát Dzsais al-Mudzsahedin (a Harcosok Hadserege) közölte, hogy az ő fegyveresei ejtették foglyul Irakban azt a két indonéz újságírót, akiknek elrablásáról a jakartai külügyminisztérium pénteken számolt be.

Újságírók lehallgatásával vádolják a horvát hírszerzést

Archívum2005.02.08, 00:38

Nyomozás indítását követelte öt horvát újságíró hétfőn annak bizonyítására, hogy a horvát Nemzetbiztonsági Ügynökség (POA) lehallgatta telefonjaikat.

Naponta lesz kormányszóvivői tájékoztató

Archívum2005.02.07, 16:25

A jövő hét első felétől napi rendszerességűvé váló kormányszóvivői tájékoztatók elsődleges célja az, hogy a szóvivők a miniszterelnök sajtó számára nem nyilvános programjairól, megbeszéléseiről is be tudjanak számolni az újságíróknak - közölte Batiz András kormányszóvivő.