Újpest FC

címke rss

Az Újpest kölcsönadta a korosztályos válogatott játékosát

Archívum2020.05.03, 16:39

Hivatalos Facebook-oldalán jelentette be a magyar első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Újpest FC, hogy kölcsönadták Aron Bjarnasont a Valur Reykjavíkhoz (izlandi élvonal).

65 éves Törőcsik András, az Újpest legendás futballistája

Archívum2020.05.01, 10:24

Pénteken ünnepli 65. születésnapját Törőcsik András, az Újpest legendás csatára, háromszoros magyar bajnok és kupagyőztes, aki 45 válogatottbeli fellépésén 12 gólt lőtt, és két világbajnokságon is részt vett. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja.

Az Újpest kapusának házhoz vitték a szerződéshosszabbítási papírokat

Archívum2020.04.21, 15:37

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Újpest FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy szerződést hosszabbított sajátnevelésű kapusával, Banai Dáviddal.

Újpesten nem került veszélybe a foci a járványhelyzet miatt

Archívum2020.04.20, 08:28

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP bank Liga) szereplő Újpest ügyvezetője, Berta Csaba elmondta: az élvonal létszámemelése is szóba került a lehetséges forgatókönyvek között. Hozzátette, a lila-fehér csapatnál egyelőre marad a költségvetés, a belga tulajdonos kivár.

Az Újpest szurkolói elképesztő koreográfiát adtak elő - videó

Archívum2020.04.05, 14:13

Az OTP Bank Ligában szereplő Újpest szurkolói nem akármilyen koreográfiával mondtak köszönetet az egészségügyi dolgozóknak azért a sok munkáért és áldozatért, amit a koronavírus-járvány alatt vállalnak.

Fölényes újpesti győzelem a Kisvárda ellen

Archívum2020.03.21, 16:57

Mivel a magyar labdarúgó-bajnokság, az NB I küzdelmei a koronavírus-járvány miatt bizonytalan időre szünetelnek, a játékosok más elfoglaltságot kénytelenek keresni maguknak a hétvégére. Az Újpest és a Kisvárda egy-egy futballistája, Banai Dávid és Jelena Richárd például a népszerű videójátékban, FIFA-ban csapott össze egymással.

Elfogadta a Honvéd az Újpest kihívását a bajnokság szünetében

Archívum2020.03.20, 09:04

Csütörtökön jelentkezett az Újpest FC a hivatalos Facebook-oldalán azzal, hogy ha már a pályán nem tudnak a csapatok egymás ellen küzdeni, akkor tegyék ezt meg virtuálisan.

NB I: Fifázni hívta az Újpest a Kisvárdát

Archívum2020.03.19, 18:32

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Újpest FC a közösségi-oldalán tudatta, hogy kihívta a Kisvárda csapatát egy elektronikus FIFA 20-meccsre.

Eltemették Göröcs Jánost

Archívum2020.03.13, 16:24

A Megyeri Temetőben pénteken utolsó útjára kísérték Göröcs Jánost, az Újpest legendás, olimpiai bronzérmes, 62-szeres válogatott labdarúgóját.

A Fehérvár legyőzte az utolsó Kaposvárt

Archívum2020.02.29, 21:31

A labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában a második helyen álló MOL Fehérvár hazai pályán 3-0-ra legyőzte az utolsó Kaposvári Rákóczit. A székesfehérvári csapatban a négy és félévnyi légióskodás után hazatérő Nikolics Nemanja megszerezte az első góját. A harmadik helyen álló Mezőkövesd nagy meglepetésre, hazai pályán kapott ki 2-1-re az újonc Zalaegerszegtől, míg a Budapest Honvéd a Hidegkuti Nándor Stadionban szenvedett négygólos vereséget a Diósgyőrtől. A Kisvárda hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Paksot, míg az Újpest FC a zalaegerszegi albérletében 3-2-re kikapott a Puskás Akadémiától.

Zalaegerszegen fogadja az Újpest a Puskás Akadémiát az NBI-ben

Archívum2020.02.25, 14:13

Az Újpest FC Zalaegerszegen fogadja majd a Puskás Akadémia csapatát az NB I 23. fordulójában. A fővárosi klub honlapjának keddi híradása szerint szombaton a Puskás Akadémia FC, március 14-én pedig a Paksi FC elleni találkozót rendezik a ZTE Arénában.

Kaposváron játssza hazai bajnoki mérkőzéseit az Újpest?

Archívum2020.02.23, 14:22

Az Újpest 1-0-ra nyert szombaton a Kaposvár vendégeként a magyar első osztályú labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában. A lila-fehér csapat legközelebb február utolsó napján hazai pályán szerepel majd, de ez ügyben a legnagyobb kérdés, hogy hol?

Az Újpest szurkolói most már tényleg elzavarnák a klub belga tulajdonosát

Archívum2020.02.21, 05:56

Az ország egyik legpatinásabb és legeredményesebb futballklubját 2011-ben vásárolta meg Roderick Duchatelet. A belga üzletember új aranykort ígért az érkezésekor, a szurkolók pedig megváltóként tekintettek rá. Azóta nagyot fordult a világ, az ultrák bojkottot hirdettek és a tulajdonos azonnali távozását követelik. Mi történt 2011 óta, hogyan jutott el Belgium egyik leggazdagabb családjából származó Duchatelet a megmentő szerepből sokak szemében a közellenség státuszba?

Elcserélte hazai mérkőzését az Újpest a Kaposvárral

Archívum2020.02.13, 22:24

A Magyar Labdarúgó-szövetség még február 5-én sérülésveszélyessé nyilvánította az Újpest pályáját, ami miatt a negyedik kerületi klub hazai kupamérkőzését Szegeden játszotta a MOL Fehérvár ellen. Az újpestiek ezúttal nem új pályát kerestek, hanem elcserélték otthoni meccsüket a Kaposvárral.

MK: Az Újpest megőrizte a továbbjutási esélyét a Fehérvár ellen

Archívum2020.02.11, 21:23

Az Újpest gólnélküli döntetlent (0-0) játszott a MOL Fehérvár ellen a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, így a jövő heti visszavágóra teljesen nyitott maradt a továbbjutás kérdése. A meccset a Szusza Ferenc Stadion talajának sérülésveszélye miatt a szegedi Szent Gellért Fórumban játszották.

Budapesttől 175 km-re játssza hazai kupamérkőzését az Újpest

Archívum2020.02.07, 12:30

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) még szerdán délután döntött arról, hogy a Szusza Ferenc Stadion pályája sérülésveszélyes és alkalmatlan mérkőzések megtartására. A szombati Újpest-Ferencváros bajnoki rangadó többek között ezért is maradt el, míg a február 11-ei, Újpest-MOL Fehérvár Magyar Kupa találkozóra Szegeden kerül sor.

Kiderült, miért vált használhatatlanná az Újpest pályája

Archívum2020.02.07, 08:47

Az Újpest, a Ferencváros és az MLSZ is úgy látta a legjobbnak, ha elhalasztják a hétvégi, Újpest-Ferencváros bajnokit. Közben az is kiderült, miért vált használhatatlanná az újpesti pálya, az viszont egyre nagyobb kérdőjel, hol fogadják majd be az Újpestet.

Hivatalos: elmarad a hétvégi Újpest-Fradi

Archívum2020.02.06, 14:01

Szerdán a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) illetékesei úgy döntöttek, hogy a Szusza Ferenc Stadion pályája sérülésveszélyes a játékosokra nézve, így ott nem lehet NB I-es mérkőzést tartani. A Nemzeti Sport Online értesülései szerint az Újpest próbált szombatra új helyszínt találni, de ez végül nem sikerült, így az MLSZ-től hivatalosan is a találkozó elhalasztását kérte, a szövetség pedig beleegyezett a halasztásba.

Elmaradhat a hétvégi Újpest-Fradi

Archívum2020.02.05, 14:45

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) illetékesei szerdán délelőtt voltak a Szusza Ferenc Stadionban, hogy a hétvégi, Újpest-Ferencváros bajnoki derbi előtt ellenőrizzék a gyepet. A szövetség munkatársai a vizsgálatok után úgy találták, hogy a pálya nem alkalmas NB I-es mérkőzésre, így szombaton a negyedik kerületi stadionban nem lehet meccset tartani.

Döntetlent játszott Mezőkövesden az Újpest

Archívum2020.02.04, 21:56

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hétközi, 19. fordulójában az Újpest 2-2-es döntetlent játszott a Mezőkövesd otthonában. A harmadik helyen álló borsodiak először nem nyertek, míg fővárosiak két vesztes mérkőzés után szerezték meg az első pontjukat tavasszal.

Győzött a Fehérvár Újpesten

Archívum2020.02.02, 14:56

A magyar labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának zárómeccsén a Szusza Ferenc Stadionba visszatért Újpesta a Fehérvárt fogadta. Sokáig úgy tűnt, gólnélküli döntetlennel zárul az összecsapás, a hajrában azonban Ivan Petrjak gólt szerzett, így a Vidi mindhárom pontot elvitte a Megyeri Útról.

Szlovák utánpótlás-válogatott játékost igazolt az Újpest

Archívum2020.01.31, 15:32

Az Újpest hivatalos honlapján jelentette be pénteken, hogy leigazolta Jakub Sedlaceket. A korábban a szlovák U20-as válogatottban is szereplő labdarúgó középpályás poszton játszott korábbi csapatában.

A harmadosztályból igazolt guineai focistát az Újpest

Archívum2020.01.27, 12:29

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Újpest leigazolta Moussa Corso Traorét. A guineai születésű játékos a tavaszi idényben még kölcsönben szerepel a fővárosi csapatnál, melyet a nyáron véglegesíthet a lila-fehér klub.

NB I: saját magát ütötte ki az Újpest Debrecenben

Archívum2020.01.25, 21:27

A Labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának záró mérkőzésén a DVSC 4-0-ra legyőzte az Újpest FC-t a debreceni Nagyerdei Stadionban.

Gyilkos harc várható az NB I aranyérméért a Fradi és a Fehérvár között

Archívum2020.01.24, 18:02

Az NB I-es csapatoknak nem volt sok idejük a téli pihenésre és felkészülése, ugyanis egy hónap szünet után szombaton folytatódnak a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) küzdelmei. A folytatást a legjobb helyzetből a Ferencváros várhatja, amely egy mérkőzéssel kevesebbet játszva is négy ponttal vezet a MOL Fehérvár előtt, ám biztosak lehetünk benne, hogy a székesfehérvári együttes mindent meg fog tenni, hogy ledolgozza a hátrányát. Ami a hátsó régiót illeti, a Kaposvár kilátástalannak tűnő helyzetből próbál majd csodát tenni, mellette pedig minimum öt csapat lehet óriási harcban, hogy elkerülje a kiesést.

Román utánpótlás-válogatott játékost igazolt az Újpest

Archívum2020.01.23, 16:25

Hivatalos honlapján jelentette be az Újpest, hogy új labdarúgó érkezik a klubhoz Andreias Calcan személyében. A 25 éves játékos korábban megfordult a holland élvonalban is.

Diósgyőrből igazolt csatárt az Újpest

Archívum2020.01.22, 15:50

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Újpest FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy szerződtette a DVTK saját nevelésű támadóját, Bacsa Patrikot.

Diósgyőrből érkezhet az Újpest első igazolása

Archívum2020.01.20, 16:57

A Nemzeti Sport Online értesülése szerint Bacsa Patrik, a DVTK sajátnevelésű támadója az Újpest FC-ben folytathatja pályafutását.

Üzent a szurkolóknak az Újpestről távozó gólkirály-jelölt

Archívum2020.01.17, 07:52

Az OTP Bank Liga góllövőlistáját nyolc találattal vezető Feczesin Róbert az Újpest FC-ből az NB II-es Vasasba igazolt. A 12-szeres lila-fehér szurkolók többsége nem a rá haragszik, hanem a klubvezetésre, amely nem őt tudta megtartani. A 33 éves támadó a közösségi-oldalán érzelmes üzenettel búcsúzott el a lila-fehérek szurkolóktól.

Bombameglepetés: a másodosztályban folytatja az NB I gólkirály-jelöltje

Archívum2020.01.17, 09:27

Feczesin Róbert az Újpest csapatával utazott Ciprusra edzőtáborba január 9-én, de ellentétben a többiekkel, idő előtt hazajött, hogy klubot váltson. A 33 éves válogatott játékost a másodosztályban szereplő Vasas igazolta le.

Az Újpest FC tulajdonosa részeg emberhez hasonlított egy belga újságírót

Archívum2020.01.07, 20:33

Roderick Duchatelet, az Újpest FC belga tulajdonosa a klub hivatalos honlapján reagált az M4 Sport Átigazolás című műsorában közölt interjúra, melyben egy belga újságíró nyilatkozott a családjáról, és annak üzleti ügyeiről.

Három játékosát is elküldte az Újpest

Archívum2020.01.06, 15:44

Az Újpest FC hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klubnál a jövőben nem számítanak harmadik számú kapusukra, Fadgyas Tamásra, valamint a középpályán szerepet vállaló Kovács Lórántra és Mészáros Karolra.

NB I: döntetlen a Honvéd-Újpest rangadón

Archívum2019.12.14, 21:39

A labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának fővárosi rangadóján a Budapest Honvéd FC 0-0-s döntetlent játszott az Újpest FC-vel az új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Meglepetés a Magyar Kupában: NB II-es csapat ejtette ki a Debrecent - videó

Archívum2019.12.11, 15:50

A Magyar Kupában a legjobb tizenhatba kerülésért lépett pályára a Vác az Újpest ellen, míg a Dorog a DVSC ellen játszott. A két mérkőzést múlt héten kellett volna lejátszani, azonban az időjárás közbeszólt és eltolták az időpontokat a mai napra. Az Újpest 3-0-ra győzött, míg a Dorog 1-1-es rendes játékidőt és a hosszabbítást követően tizenegyesekkel nyert, és kvalifikálta magát a nyolcaddöntőbe. Az előbbi együttes a címvédő MOL Fehérvárral, míg utóbbi a III. ker TVE (NB III) együttesével csap össze februárban.

Otthon kapott ki a Fehérvár

Archívum2019.12.08, 11:47

A labdarúgó OTP bank Liga 15. fordulójában a MOL Fehérvár FC 2-0-ra kikapott a Paksi FC-től a sóstói MOL Arénában, a DVSC 1-1-es döntetlent játszott a Budapest Honvéddal a Nagyerdei Stadionban, az Újpest FC 1-0-s győzelmet aratott a Kisvárda fölött az angyalföldi Illovszky Rudolf Stadionban, míg az újoncok csatáján a Zalaegerszeg hazai pályán 2-0-ra nyert az utolsó helyen álló Kaposvár ellen.

Elmarad az Újpest FC balassagyarmati Magyar Kupa-meccse - fotó

Archívum2019.12.04, 11:47

A Magyar Kupa 8. fordulójában már a legjobb 16 közé jutás a tét. Kedden az MTK Budapest és a MOL Fehérvár FC már továbbjutott a nyolcaddöntőbe, szerdán pedig újabb 14 meccset rendeznek a sorozatban. Vagyis csak 14-et rendeztek volna, ugyanis a Vác FC-Újpest FC, az Ózdi Kohász SC-Kaposvári Rákóczi és a Dorog-Debrecen összecsapások a pálya alkalmatlansága miatt biztosan elmaradnak.

Döntetlennel ért véget a forduló rangadója, legyőzte mumusát az Újpest

Archívum2019.11.30, 22:03

A bajnoki tabellán második helyen álló Mezőkövesd Felcsútra látogatott, ahol a negyedik Puskás Akadémia sokáig vezetett 1-0-ra Henty találatával úgy, hogy már a 29. perctől emberhátrányban futballozott, aztán a 88. percben Zivzivadze egalizálta az eredményt. Az Újpest a Paks vendégeként magabiztos, 4-2-es sikert könyvelhetett el. A lila-fehérek rutinos támadója, Feczesin Róbert továbbra is kiváló formában, két gólt szerzett, amivel jelenleg vezeti a góllövőlistát 8 találattal. Megszakadt a Honvéd jó sorozata, nem sikerült a nyolcadik bajnokin is veretlennek maradni, a Kisvárda Gosztonyi és Grozav góljaival 2-0-ra verte a kispestieket.

Nehéz feladat előtt a Fehérvár új edzője, rossz sorozatot törne meg a Fradi

Archívum2019.11.30, 11:41

Szombaton öt, vasárnap pedig egy mérkőzést rendeznek a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában. Joan Carillo, a MOL Fehérvár FC héten kinevezett vezetőedzője Miskolcon mutatkozik be régi-új csapata élén. A hét meccs óta veretlen Budapest Honvéd Kisvárdán vendégszerepel, míg a bajnoki címvédő Ferencváros Kaposvárra látogat. A forduló rangadóját Felcsúton rendezik, ahol a negyedik helyen álló Puskás Akadémia a második Mezőkövesdet fogadja.

NB I: a Diósgyőr idegenben legyőzte az Újpestet

Archívum2019.11.23, 22:10

A labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának szombat esti mérkőzésén az Újpest FC 2-0-ra kikapott a Diósgyőrtől az angyalföldi Illovszky Rudolf Stadionban.

Az Újpest legendás focistája egyre jobb állapotban van

Archívum2019.11.23, 08:14

Az Újpest háromszoros NB I-es aranyérmes és Magyar Kupa-győztes egykori klasszis játékosa, Törőcsik András mai napig rendszeres vendége a futballpályának. Ha jó idő van, süt a nap, barátjával, a gyúróként és erőnléti trénerként tevékenykedő Pintér Istvánnal a Pénzügyőr SE gyepén labdázik.

Megyei rangadó Székesfehérváron, a Fradi a Zalaegerszeget fogadja

Archívum2019.11.22, 22:09

Szombat este öt, vasárnap este egy mérkőzést rendeznek a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában. A játéknap rangadóján az első helyen álló MOL Fehérvár FC a negyedik Puskás Akadémiát fogadja, a második Mezőkövesd az utolsó Kaposvárt látja vendégül, míg a harmadik Ferencváros a 11. kiesőhelyen álló Zalaegerszeget fogadja a Groupama Arénában.

A Fradi négy éve nem nyert Debrecenben, hullámvölgyben a Fehérvár

Archívum2019.11.08, 20:48

Szombaton öt, vasárnap este pedig egy mérkőzést rendeznek a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában. Az NB I jelenleg legjobb formájában lévő csapata a Budapest Honvéd a DVTK ellen folytathatja remek sorozatát, a Fehérvárral és a Fradival azonos pontszámmal álló Mezőkövesd a Zalaegerszegre látogat, a MOL Fehérvár az utolsó Kaposvár otthonában vendégszerepel, míg a CSZKA Moszkva ellen újabb El-pontot szerző Ferencváros a DVSC vendége lesz.

Már jobban van az újpesti focicsapat vezetőedzője

Archívum2019.11.04, 20:06

Súlyos hátfájdalmai miatt nem tudott a csapattal Kaposvárra utazni Nebojsa Vignjevics, de így is nyert az Újpest 3-2-re a múlt hétvégén. A szerb tréner már jobban van, így a Puskás Akadémia ellen már ott lehet majd a kispadon.

A Fradi rangadót játszik, a paksiak a visszatérő Bödében bíznak

Archívum2019.11.01, 19:48

Szombat délután hat meccset rendeznek a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában. A bajnoki címvédő Ferencváros a második helyen álló Mezőkövesdet fogadja a Groupama Arénában, a negyedik Puskás Akadémia pedig Felcsúton játszik rangadót a Honvéddal. Az első helyen álló MOL Fehérvár Zalaegerszegre látogat, míg a Böde Dániellel kiegészülő Paksi FC Debrecenben lép pályára.

Súlyos büntetést kapott az MLSZ-től a Fehérvár és az Újpest is

Archívum2019.10.30, 16:32

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Fegyelmi Bizottsága (FEB) a legutóbbi ülésén súlyosan megbüntette a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő MOL Fehérvárt és Újpestet.

Az Újpest szépségdíjas gólokkal jutott tovább a Magyar Kupában - videó

Archívum2019.10.29, 20:28

Kedden este a Magyar Kupa 7. fordulójában az OTP Bank Ligában szereplő Újpest FC az izlandi Aron Bjarnason vezérletével 5-2-re legyőzte az NB II 10. helyén álló Ajkát.

A Ferencváros kapusa jelentette a különbséget az őszi szezon rangadóján

Archívum2019.10.28, 10:28

A Labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának a Ferencváros a legnagyobb nyertese, miután idegenben 2-1-re legyőzte a listavezető MOL Fehérvár FC csapatát. A bajnoki címvédő Fradi nyolc nap alatt legyőzte az ősi rivális Újpestet, az Európa-liga csoportjának legerősebb csapatát, az orosz CSZKA Moszkvát, és az NB I listavezetőjét, a szintén bajnoki címre törő Fehérvárt. A Ferencváros mellett érdemes még szót ejteni a Puskás Akadémiáról és az Újpestről is. A felcsúti csapat hét meccs óta veretlen az NB I-ben, az újpestiek meg mintha elfelejtettek volna gólt lőni. Az NB I 10. fordulójának összefoglalója.

NB I: nyert a Honvéd, pontokat vesztett az Újpest

Archívum2019.10.26, 19:12

A labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában az Újpest FC 0-0-s döntetlent játszott az újonc Zalaegerszeggel az Illovszky Rudolf Stadionban, míg a szintén albérletben játszó Budapest Honvéd 2-0-ra nyert az utolsó helyen álló Kaposvári Rákóczi ellen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. A Paksi FC hazai pályán 2-1-re kikapott a Diósgyőrtől, míg a Puskás Akadémia továbbra is szányal. Ezúttal Kisvárdán győzött 1-0-ra. 

A Puskás Akadémia dobogóra tör, Újpesten csak a győzelem számít

Archívum2019.10.26, 00:46

Az év bajnoki mérkőzésének kikiáltott MOL Fehérvár-Ferencváros NB I-es rangadót csak vasárnap rendezik, szombaton pedig további öt meccset bonyolítanak le a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A bombaformában lévő Puskás Akadémia Kisvárdára utazik, míg a szezon meglepetéscsapata, a Mezőkövesd a DVSC-t fogadja. A Paksi FC-t irányító Tomiszláv Szivics korábbi csapata, a DVTK ellen készül. Az egyre jobb formába lendülő Budapest Honvéd az utolsó helyezett Kaposvárt fogadja, míg a Fradi ellen remekül játszó, de minden helyzetet kihagyó Újpest a Zalaegerszeget fogadja az Illovszky Rudolf Stadionban. Mi most a szombati öt találkozóvaal ...

A Ferencváros nyerte az Újpest elleni rangadót

Archívum2019.10.19, 22:32

Fél évszázados klubrekordot döntött meg a Ferencváros, miután hazai pályán Franck Boli első félidőben szerzett góljával 1-0-ra legyőzte az Újpestet az NB I 9. fordulójának rangadóján. A lila-fehérek rövid időszakoktól eltekintve végig irányították a mérkőzést, de a legnagyobb helyzeteik is sorra kimaradtak. A Ferencváros ezzel 41 mérkőzés óta veretlen a Groupama Arénában, és feljött a tabella második helyére.

A 227. Fradi-Újpest mellett Mezőkövesdre kell nagyon figyelni

Archívum2019.10.19, 12:09

Szombat este hat mérkőzést rendeznek a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójában. A találkozók közül kiemelkedik a 227. Ferencváros-Újpest összecsapás, amelyen a hazaiak 88 éves rekordot állíthatnak be. A derbi mellett Mezőkövesden játsszák a forduló mérkőzését, ahol a második helyen álló Kövesd az első MOL Fehérvár FC csapatát fogadja.

Az Újpest tett nagy szívességet a Ferencvárosnak, Fehérváron tudott nyerni

Archívum2019.09.29, 13:55

Az NB I szombati játéknapjának zárómeccsén a MOL Fehérvár az Újpest csapatát fogadta, és meglepetésre a lila-fehérek 2-0-ra nyertek.

A Fehérvár a rangadó után is hibátlan maradna, a Fradi lendületből nyerne

Archívum2019.09.28, 16:46

Az éllovas MOL Fehérvár a hullámzó teljesítményt nyújtó Újpesttel találkozik a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójában. Érdekesnek ígérkezik a kieső helyen álló Budapest Honvéd mezőkövesdi vendégjátéka – Kuttor Attila csapata nagy meglepetésre a második –, a bajnoki címvédő Ferencváros vasárnap fogadja a Groupama Arénában a Kisvárdát, a DVSC visszatérne a győzelem útjára, de a két újonc, a ZTE és a Kaposvár is javítani szeretne.

NB I: a kirúgástól megmenekült edző nyugodtan szeretne sörözni

Archívum2019.09.02, 07:54

A labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójában három csapat nagy sorozata is megszakadt. Egyaránt vereséget szenvedett a játéknap előtt hibátlan DVSC és a Mezőkövesd, míg a négy vesztes meccsel indító Budapest Honvéd FC gólgazdag találkozón szerezte meg első győzelmét, így a nyáron kinevezett Giuseppe Sannino megmenekült a menesztéstől. Az olasz szakember a meccs után elmondta, hogy nem szeretne többet a jövőjét firtató kérdésekkel foglalkozni, inkább nyugodt körülmények között meginna egy sört. Kuttor Attila a Kövesd első veresége után sem marasztalta el játékosait, akik meglátása szerint reggelig sem lőttek volna gólt a Paksnak, mííg ...

Újpestre szerződött a DVSC BL-t megjárt csapatkapitánya

Archívum2019.08.30, 12:52

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Újpest FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy leigazolt a Puskás Akadémiától a hétszeres magyar válogatott Szakály Pétert.

Magyar válogatott támadót igazolt az Újpest

Archívum2019.08.30, 09:09

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Újpest FC leigazolta a 11-szeres magyar válogatott Feczesin Róbertet. A támadó számára nem lesz ismeretlen a Megyeri út, mivel profi pályafutását lila-fehérben kezdte 2003-ban.

Törökországból igazolhat magyar válogatott csatárt az Újpest

Archívum2019.08.28, 18:58

A Nemzeti Sport Online értesülése szerint az előző szezonban Törökországban, az Adanaspor csapatánál légióskodó Feczesin Róbert az Újpest FC játékosa lehet.

A Lokitól igazolhat támadót az Újpest

Archívum2019.08.18, 12:16

Egyre valószínűbb, hogy Újpesten folytatja pályafutását a Debreceni VSC játékosa. A Nemzeti Sport úgy tudja, Takács Tamás ügyében a két klub már megegyezett, az Újpest és a támadó azonban még tárgyal. 

Letartóztatták a korábbi újpesti játékost

Archívum2019.08.07, 19:23

Bajba került Kylian Hazard, az NB I-es Újpest labdarúgócsapatának egykori belga játékosa.

A rosszul sikerült nyilatkozat után magyarázkodik az újpesti focista

Archívum2019.08.05, 16:40

A labdarúgó NB I első fordulójában a Puskás Akadémiától 3-1-es vereséget szenvedett az Újpest, amelyet követően a fővárosi csapat játékosa, Zsótér Donát a szurkolókat bírálta. A középpályás a klub Facebook-oldalán fejtette ki, pontosan mire is gondolt.

NB I: a Puskás Akadémia legyőzte az Újpestet

Archívum2019.08.03, 21:55

Szombat este három mérkőzést rendeztek a labdarúgó OTP Bank Liga nyitófordulójában. Az Újpest FC 3-1-re kikapott a Puskás Akadémiától az Illovszky Rudolf Stadionban, a Kisvárda hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Paksot, míg a Mezőkövesd szintén egygólos győzelmet aratott az újonc Zalaegerszeg fölött. 

Továbbra sem nyugodt a helyzet az UTE és a futballklub között

Archívum2019.07.30, 19:34

Az Újpesti Torna Egylet az Újpest FC javára öt évre lemondott a címerrel kapcsolatos használati, értékesítési és hasznosítási jogairól. Ám ezzel nem ért véget a két sportklub közötti vita, de ahhoz, hogy a teljes tárgyalássorozat eredményes legyen, jobb kommunikációt szeretne a két egyesület között a futtballcsapat vezetősége. 

Lezárulhat az újpesti címervita, az UTE hatalmas gesztust tett

Archívum2019.07.26, 16:00

Az Újpesti Torna Egylet az Újpest FC javára öt évre lemondott a címerrel kapcsolatos használati, értékesítési és hasznosítási jogairól.

Újpesten Messi labdáját rúgják a következő szezontól

Archívum2019.07.25, 13:00

Csütörtökön délelőtt sajtótájékoztatón mutatta be új szerelését az Újpest, amely sportszergyártót váltott: a 2019/2020-as szezontól Puma mezben futballoznak a lila-fehérek.

Az Újpest a FIFA-hoz fordul egy játékosa miatt

Archívum2019.07.16, 11:06

Jogorvoslatot kér a lila-fehér klub az edzésektől továbbra is távol maradó Lacina Traoré ügyében, s közben reméli, akad olyan csapat, amelyik hajlandó átigazolni a renitens támadót - számolt be róla a Nemzeti Sport.

Az újpesti fociszurkolók visszakaphatják szeretett címerüket

Archívum2019.07.12, 16:32

Tárgyalások kezdődtek az Újpesti Torna Egylet és az Újpest FC között a klub hagyományos címerének visszaállítása érdekében. 

Gyereke született az Újpest csatárának, csak épp nem ő az apa

Archívum2019.07.06, 09:50

A Nemzeti Sport szerint hatalmas magánéleti botrányba keveredett az Újpest csatára, Lacina Traoré, aki még mindig nem tért vissza az Újpest csapatához.

A szerelme miatt igazolt Kisvárdára az újpesti kupagólkirály

Archívum2019.07.03, 18:21

A labdarúgó OTP Bank Liga 9. helyén végző Kisvárda Master Good a hivatalos honlapján tudatta, hogy leigazolta az Újpest FC-től Tischler Patrikot, a korábbi utánpótlás válogatott csatárát.

Tíz napja nem jelentkezik az Újpest sztárcsatára

Archívum2019.07.03, 11:25

Tíz nappal ezelőtt kellett volna megjelennie Újpesten a csapat elefántcsontparti támadójának, az Afrika Kupa-győztes Lacina Traorénak - írja a Nemzeti Sport.

Újpestre igazolt a kispesti bajnokcsapat egyik legjobbja

Archívum2019.06.28, 17:40

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Újpest FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy leszerződtette a Mezőkövesd Zsóry FC játékosát, Koszta Márkot.

Vignjevics marad: 21 év után újra bajnoki címig vezetné az Újpestet

Archívum2019.06.25, 08:15

Lassan hat éve irányítja az Újpest focicsapatát Nebojsa Vignjevics. A lila-fehérek kispadjára 2013 októberében, azaz 2072 napja kinevezett szerb szakember csúcstartó a hazai élvonalban, egyetlen klub trénere sincs régebb óta hivatalban ugyanazon állomáshelyen. A motivációjából semmit sem veszített, bajnoki aranyéremmel örvendeztetné meg a fővárosi csapat szurkolóit.

Agyvelőgyulladást kapott az újpesti focista kislánya

Archívum2019.06.23, 10:22

Az Újpest FC csapatkapitányának, Litauszki Róbertnek nem sok esélye volt arra, hogy a nyári szünetben feltöltődjön. A lila-fehérek középső védője Ciprusra utazott nyaralni a családjával, de agyvelőgyulladás miatt kórházba került a kislánya, aki elfelejtett beszélni, elvesztette a koordinációs képességét, és járni sem tudott.

Októberig a Vasas új stadionjában játszik az Újpest

Archívum2019.06.06, 15:24

A Szusza Ferenc Stadionban zajló munkálatok miatt várhatóan októberig a Vasas arénájában, az Új Illovszky Stadionban játssza hazai mérkőzéseit az Újpest labdarúgócsapata.

Az UTE nem fogadja el a Kúria döntését, továbbra is a régi címert követeli

Archívum2019.05.30, 13:29

Az Újpesti Torna Egylet (UTE) nem fogadja el a Kúria szerdai döntését, amely szerint az Újpest FC labdarúgócsapata megtarthatja megváltoztatott címerét.

Újpest: maradhat a címer

Archívum2019.05.29, 17:10

Az Újpesti Torna Egylet (UTE) és az Újpest FC közötti perben az utóbbinak adott igazat a Kúria, ami azt jelenti, hogy maradhat az új címer.

Telt házas lesz az NB I utolsó fordulójának legfontosabb meccse

Archívum2019.05.17, 16:48

Már egészen biztos, hogy telt ház előtt rendezhetik meg az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójának legfontosabb mérkőzését, a DVTK–Újpest FC találkozót. 

Kiesett a Haladás, a kiesés szélén az MTK

Archívum2019.05.13, 13:15

A labdarúgó OTP Bank Liga 32. utolsó előtti fordulójában a Haladás 1-0-ra kikapott Mezőkövesden, így matematikailag biztossá vált a szombathelyi csapat kiesése. A Diósgyőr fordulatos meccsen, 4-4-es döntetlent játszott a Budapest Honvéd vendégeként, így elmozdult a kieső helyről. A MOL Vidi fordított az MTK ellen Székesfehérváron, míg a Paks hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Kisvárdát, így a fővárosiak várhatják az utolsó fordulót a 11. kieső helyről, azonban a szabolcsiak még nem tudták bebiztosítani a bennmaradásukat. A bronzéremért harcoló Újpest FC egygólos vereséget szenvedett a Puskás Akadémiától a Szusza Ferenc Stadionban, így aa ...

Kabát műsorvezető lenne, és bronzérmet vár az Újpesttől

Archívum2019.05.11, 20:57

Csütörtök délután az újpesti Szusza Ferenc Stadionban megválasztották a szezon szépét. Az Újpest FC által – hagyományteremtő jelleggel – meghirdetett szépségversenyt a 34 éves édesanya, Erdei-Sallai Mónika nyerte, aki legnagyobb kedvencétől, Kabát Pétertől vehette át az első helyezettnek járó nagy értékű ajándékcsomagot. A szépségverseny után a lila-fehérek közönségkedvence az Origónak elmondta, remekül érezte magát műsorvezetőként, nem kizárt, hogy a jövőben ezen a pályán is kipróbálja magát. A szépségkirálynő pedig arról mesélt, hogy az újpesti stadion hangulata fogta meg, amikor beleszeretett a csapatba.

Kabát Péter megkoronázta Újpest legszebb szurkolóját

Archívum2019.05.10, 11:02

Csütörtök délután az újpesti Szusza Ferenc Stadionban megválasztották a szezon szépét. Az Újpest FC által – hagyományteremtő jelleggel – meghirdetett szépségversenyt a 34 éves édesanya, Erdei-Sallai Mónika nyerte, aki legnagyobb kedvencétől, Kabát Pétertől vehette át az első helyezettnek járó nagy értékű ajándékcsomagot.

80 éves legendáját köszöntötte az Újpest futballcsapata

Archívum2019.05.07, 21:56

A 80. életévét szerdán betöltő Göröcs János 62-szeres magyar válogatott labdarúgót köszöntötték kedden Újpesten.

A Fradi-játékosok vérüket adták az Újpest elleni győzelemért

Archívum2019.05.05, 09:51

A 226. Fradi-Újpest derbit a Ferencváros nyerte, miután Varga Roland és Davide Lanzafame góljaira vendégoldalról csak Nagy Dániel tudott válaszolni. A főszereplők felemásan értékelték a rangadót, az FTC játékosai a kimaradt ziccerek miatt bosszankodtak, a lilák pedig a játékvezetéssel voltak elégedetlenek a lefújás után. Interjúk a vegyes zónából.

A bajnok Ferencváros az Újpestet is legyőzte

Archívum2019.05.05, 00:26

Az OTP Bank Liga 31. fordulójának zárómérkőzésén a már bajnok Ferencváros az ősi rivális Újpestet fogadta. A remek hangulató, jó iramú meccsen a Fradi rengeteg helyzetet dolgozott ki, ám ki is hagyta a ziccereket, Varga és Lanzafame góljaival azonban így is 2-1-re győzött, újpesti részről Nagy Dániel volt eredményes.

40 külföldi újságíró akkreditált a Fradi-Újpest derbire

Archívum2019.05.04, 16:32

Szombat este 19.30-kor a Groupama Arénában rendezik meg a Ferencváros-Újpest NB I-es derbit, amelyre nem csak a magyarországi médiamunkások szeretnének eljutni.

Nem nyert a Vidi, bajnok a Fradi

Archívum2019.04.27, 23:28

A második helyen álló MOL Vidi FC 1-1-s döntetlent játszott a Puskás Akadémiával a sóstói MOL Arénában, ezzel pedig matematikailag is eldőlt, hogy a Ferencváros nyerte az OTP Bank Liga 2018/19-es szezonját, és megszerezte története 30. bajnoki címét. Az utolsó helyen álló Haladás 2-1-re győzött Kisvárdán, ezzel életben tartotta reményeit a bennmaradásra. Az Újpest FC 1-1-s döntetlent játszott a DVSC-vel a Szusza Ferenc Stadionban, így Herczeg András csapata megtartotta harmadik helyét a tabellán. A 10. helyen álló Paks egygólos győzelmet aratott az MTK felett, míg a Mezőkövesd hazai pályán 3-0-ra legyőzte a Diósgyőrt, amely továbbraa ...

Telt ház lesz a Ferencváros-Újpest focirangadón

Archívum2019.04.24, 18:05

A Ferencváros labdarúgócsapata a MOL Vidi 4-1-es legyőzésével nagyon közel került a harmincadik bajnoki címéhez. Szombaton a Honvéd ellen idegenben lép pályára Szergej Rebrov csapata, a jövő héten pedig az Újpestet fogadja hazai pályán. Méghozzá telt ház előtt.

A Vidi nyerte az Újpest elleni rangadót

Archívum2019.04.13, 21:24

A címvédő MOL Vidi FC 2-1 verte a harmadik helyen álló Újpest FC-t a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombat esti rangadóján, így újra nyolc pontra csökkentette a hátrányát az éllovas Ferencváros mögött. 

Zsótér csodagólja feledtetheti az Újpest jogtalan tizenegyesét

Archívum2019.04.07, 10:18

Az Újpest úgy nyert 2-1-re a Mezőkövesd ellen, hogy a borsodi csapat még a 83. percben is 1-0-ra vezetett a IV. kerületben.

Kisvárdán győzött a Fradi

Archívum2019.03.30, 20:12

A labdarúgó OTO Bank Liga 26. fordulójában az éllovas Ferencváros 1-0-ra győzött Kisvárdán, és továbbra is magabiztosan vezeti a tabellát. Az Újpest FC kétgólos győzelmet aratott Pakson, míg az öt meccs óta nyeretlen MTK 2-1-re legyőzte a Diósgyőrt az új Hidegkuti Stadionban. A forduló meglepetését a kilátástalan helyzetben lévő Haladás szolgáltatta, amely háromgólos győzelmet aratott a Puskás Akadémia felett, Szombathelyen. 

Eldőlt, marad-e Újpesten az NB I legrégebb óta alkalmazott edzője

Archívum2019.03.06, 16:01

Meghosszabbította szerződését Nebojsa Vignjevic, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC vezetőedzője.

Liverpooltól Monacóig: sztárparádé a magyar focibajnokságban

Archívum2019.03.02, 16:27

Lacina Traoré, Enisz Ben-Hatira, David N'Gog, Isael, Ivan Petrjak, Gheorghe Grozav vagy éppen Armin Hodzic, csak néhány név azon légiósok közül, akik az utóbbi időben valamelyik magyar élvonalbeli csapathoz igazoltak, nem kis meglepetést okozva. Pályafutásuk, történetük és életkoruk különböző, egyvalamiben viszont hasonlóak: egy érdekes folyamat részei.

A Fradi gálázott, a MOL Vidi megszenvedett a Haladás ellen

Archívum2019.02.23, 19:43

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 22. fordulójában a Ferencváros hazai pályán 4-0-ra győzte le a Puskás Akadémiát, szombaton. A MOL Vidi FC a 78. percben szerzett góllal 1-0-ra verte a sereghajtó Haladást, az Újpest kiütötte a Diósgyőrt (5-0), a Paks fordítani tudott hazai pályán a Debrecen ellen (2-1), míg a Mezőkövesd és a Kisvárda négygólos meccsen játszott döntetlent (2-2). 

Legutóbb a Monacóban játszó csatárt igazolta le az Újpest

Archívum2019.02.23, 19:01

Az Újpest FC szombaton bejelentette, hogy aláírt a lila-fehér csapathoz a 2015-ös Afrikai Nemzetek Kupája győztes, elefántcsontparti Lacina Traoré.

Kabát Péter meglepődött a rajongója karját látva

Archívum2019.02.22, 16:02

Kedvenc focistájától, a Kabát Pétertől kapott autogramot varratta a karjára az újpesti szurkoló, Sisákné Krisztina. Az egyedi tetoválás megérte a fájdalmakat.

Vignyevics: A szurkolók fantasztikusak voltak, a játékosok kevésbé

Archívum2019.02.10, 12:15

Az Újpest az utolsó utáni pillanatban egyenlített a Ferencváros ellen az NB I 20. fordulójának szombat esti zárómeccsén. Bár Varga Roland góljával a Fradi korán megszerezte a vezetést, nem tudta megszerezni a vélhetően mindent eldöntő második találatot, Simon Krisztián pedig a 93. percben egyenlített. A találkozó után többek között ő is értékelt az Origónak.

Az Újpest az utolsó utáni pillanatban egyenlített a Fradi ellen

Archívum2019.02.09, 22:31

A magyar labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombat esti rangadóján az Újpest a Ferencvárost fogadta. A 225. derbin a Ferencváros korán megszerezte a vezetést, amit az Újpest szó szerint a legutolsó pillanatban egyenlített ki. A végeredmény tehát: 1-1.

Ezzel a góllal vezet a Fradi Újpesten

Archívum2019.02.09, 20:46

A tavaszi idény második fordulójának rangadóján a Ferencváros már a 11. percben megszerezte a vezetést az Újpest otthonában.

114 éves rangadó: vidéki Újpest, Fradi-szív, Népstadion, 6-0

Archívum2019.02.09, 16:31

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 20. fordulójában szombaton (19.30) csap össze a két ősi rivális, az Újpest és a Ferencváros. A 114 éves múltra visszatekintő derbi pedig mindig az év legnagyobb érdeklődéssel várt találkozója, függetlenül attól, hogy a két klub éppen milyen helyezést foglal el a tabellán. A csapatok számtalan kiváló mérkőzést játszottak egymással a fennállásuk során, ezek közül a legemlékezetesebbeket elevenítjük fel a lila-fehér együttes pályaválasztásával.