Újpest FC

címke rss

"B*zi belga" - már a meccs előtt a tulajdonos ellen tüntettek az újpesti szurkolók

Sport2023.02.12, 18:00

A labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának záró mérkőzésén az utolsó helyen álló Vasas a 10. Újpestet csapatát fogadta az Illovszky Rudolf Stadionban. A lila-fehérek nem a legszebb napjaikat élik, hiszen hét közben kiestek a Magyar Kupából, az NB I-ben pedig továbbra is a kiesés ellen harcolnak. A klub belga tulajdonosa, Roderick Duchatelet pedig rátett még egy lapáttal, ugyanis nehéz helyzetben azzal sokkolta a szurkolókat, hogy a csapat két húzóemberét el fogja adni a rivális Fehérvárnak. 

Drámai tizenegyespárbajjal dőlt el a Magyar Kupa utolsó nyolcaddöntője

Sport2023.02.09, 21:51

Utolsóként a Puskás Akadémia jutott a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé, miután tizenegysekkel legyőzte az Újpest csapatát.

Vasas, Újpest, Honvéd: Borzalom és rémálom az NB I-ben

Sport2023.02.07, 05:59

Három nagy múltú, patinás fővárosi futballcsapat, az Újpest FC, a Vasas FC és a Budapest Honvéd is óriási bajban van, amikor már túl vagyunk NB I szezonjának a felén. Ez a három csapat áll ugyanis a tabella végén, és, alighanem ketten közülük a szezon végén elbúcsúznak az élvonaltól. Hiába az edzőváltások az egyik, hiába a stabil háttér a másik, vagy éppen a kitartó menekülés az összeomlás elől a harmadik klubnál, nagyon úgy néz ki, hogy az idei tavasz vízválasztó lesz a három nagy fővárosi klub életében.

Így verekedtek össze egymással a szurkolók a Fradi-Újpest rangadó előtt - videók

Sport2023.02.06, 10:26

Vasárnap délután a Ferencváros 3-1-re legyőzte az Újpestet a Groupama Arénában az NB I 18. fordulójának rangadóján. A mérkőzés előtt a két csapat szurkolói összeverekedtek a Népligetben.

Iszonyatos vérfürdő, összeverekedtek a szurkolók a Fradi-Újpest előtt

Sport2023.02.06, 07:30

Vasárnap is rengeteg érdekes és megdöbbentő esemény történt a sportvilágban, így ha lemaradt a legfontosabb hírekről, akkor most megtalálja őket egy helyen. A Ferencváros nyerte az Újpest elleni derbit, amely előtt összeverekedtek a csapat szurkolói a Népligetben. Minden idők egyik legjobb MMA-harcosát brutálisan és villámgyorsan ütötték ki az utolsó meccsén, Amanda Serrano pedig a női pehelysúly vitathatatlan ökölvívó világbajnoka lett. Visszapillantó.

Elégedett a kiesés szélén álló Újpest edzője a vereséggel

Sport2023.02.05, 20:26

A labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában a címvédő és listavezető Ferencváros 3-1-re legyőzte az utolsó 15 percben emberhátrányban futballozó Újpestet a Groupama Arénában. A találkozó után Csongvai Áron, az Újpest csapatkapitánya és Milos Kruscsics, a csapat edzője értékelt az M4 Sport kamerája előtt.

Brutálisan letarolta az ellenfelét az Újpest kapusa, újabb góllal büntetett a Fradi - videó

Sport2023.02.05, 19:27

A labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában megrendezett Ferencváros-Újpest derbi hajrájában a vendégek kapusa súlyos szabálytalanságáért azonnal a kiállítás sorsára jutott, majd a szabadrúgásból azonnal eldöntötte a Fradi a mérkőzést.

A pályáról lezavart újpesti kapus a durvaságával tűnt ki, az egész Fradi a játékával is

Sport2023.02.05, 21:38

A Ferencváros nyerte az Újpest elleni derbit az NB I 18. fordulójában. A zöld-fehérek végig nagy fölényben játszottak, előbb egy szerencsés öngóllal szereztek vezetést, majd Mudrinszki találata után egyenlített az Újpest. A hajrában Marquinhos és Ryan Mmaee góljaival, 3-1-re nyert a címvédő Ferencváros, ezzel zsinórban 12. alkalommal verte az Újpestet.

Ezzel a góllal egyenlített ki az Újpest a Fradi ellen - videó

Sport2023.02.05, 18:57

Az OTP Bank Liga 18. fordulójában megrendezett derbi 58. percében Ognjen Mudrinszki góljával 1-1-re alakította az állást az Újpest.

Varázslatos élőképpel fogadták a játékosokat a Fradi-szurkolók a derbi előtt - kép

Sport2023.02.05, 17:39

Elképesztő hangulatban kezdődött el az OTP Bank Liga 18. fordulójában a Ferencváros Újpest elleni mérkőzése.

Futballháború a pályán és a lelátón, avagy a legbotrányosabb Fradi-Újpest meccsek

Sport2023.02.04, 22:44

A magyar futballszeretők teljes körében nagy érdeklődést vált ki és mindig az év egyik legjobban várt találkozója a Fradi-Újpest derbi, függetlenül attól, hogy a két klub éppen milyen helyezést foglal el a tabellán. A 118 éves múltra visszatekintő rangadó számos izgalmas és érdekes mérkőzést hozott már, persze olyan is előfordult, hogy elszabadultak az indulatok a pályán, vagy épp a letátón. Ezek közül a legemlékezetesebbeket elevenítjük most fel.

Nem akármilyen fordulatok a kiesés ellen menekülő Újpest és Honvéd meccsén

Sport2023.01.29, 17:33

A magyar bajnokság 17. fordulójának vasárnapi mérkőzésén az Újpest a Budapest Honvéd csapatát fogadta a Szusza Ferenc Stadionban. Az első félidőben Lukics tizenegyesével a vendég Honvéd szerezte meg a vezetést. A második félidőben Kastrati góljával egyenlítettek a hazaiak, majd Antonov tizenegyesével a vezetést is átvették, és a hosszabbításban Varga góljával végleg eldöntötték a meccset.

"Jót is tett az az emlékezetes monológom" - megszólalt Véber György a botrányos tombolásáról

Sport2023.01.28, 12:09

Tavaly októberben valósággal sokkolta a közvéleményt az a videó, amelyben hallható, hogy Véber György, az Újpest FC utolsó bajnokcsapatának futballistája nyomdafestéket nem tűrő szavakkal sértegeti az irányítására bízott U19-es csapat futballistáit. Véber György az eset óta most szólalt meg először hosszabban az ügyről.

Rendkívüli bejelentés: megbocsájt az Újpest a szurkolóinak

Sport2023.01.26, 14:15

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Újpest FC nem mindennapi közleményt osztott meg a közösségi oldalán. A lila-fehér klub amnesztiát hirdet minden olyan szurkoló számára a közösségi oldalain, akit az elmúlt években különböző okokból tiltott.

Kirúgták az Újpest balhés focistáját

Sport2023.01.12, 16:58

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Újpest FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Junior Tallóval.

Három játékost is kirúgtak az Újpest első csapatából

Sport2023.01.04, 19:49

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Újpest FC a hivatalos honlapján számolt be arról, hogy az első csapat játékosai elindultak edzőtáborozni a törökországi Antalyába. A klub azt is közölte, hogy nem tartott a csapattal Filip Pajovics, Dzenan Burekovic és Junior Tallo, aki a jövőben az NB III-as csapat edzésit látogathatják.

A Fradi nyerte az Újpest elleni hokidrámát

Sport2022.12.28, 21:04

A magyar bajnok Ferencváros hosszabbításban 3-2-re legyőzte ősi riválisát, az UTE-t a jégkorong Erste Liga első szerdai mérkőzésén.

A focivébé miatt szünetel az NB I, mégis lecsapott az MLSZ a Fradira

Sport2022.12.03, 13:25

Jelenleg a Katarban zajló labdarúgó-világbajnokság miatt az OTP Bank Liga is szünetel, azonban a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Fegyelmi Bizottsága most sem pihen, és sorra osztogatja a büntetésket. Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága december 1-jei ülésén az alábbi határozatokat hozta. A Ferencvárosnak és az Újpestnek is fizetnie kell.

Hiába szerepel borzalmasan az Újpest az NB I-ben, az edző nem félti az állását

Sport2022.11.13, 09:37

A házigazda Paks 3-1-re nyert az Újpest ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának szombati játéknapján. A fővárosi csapat idegenben a negyedik vereségét szenvedte el sorozatban, ennek ellenére Milos Kruscsics egyelőre nem beszélt a jövőjéről a klub vezetőségével. 

Nagy bajban az Újpest, most Pakson kapott ki

Sport2022.11.12, 18:13

A labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójában az Újpest FC 3-1-re kikapott idegenben a Paksi FC-től.

Egyre nagyobb bajban a Fehérvár, menekül az Újpest

Sport2022.11.09, 22:38

A labdarúgó NB I 15. fordulójában az Újpest 2-1-re nyert a MOL Fehérvár ellen a Szusza Ferenc Stadionban.

Borzalmas állapotban az Újpest, a Vasas és a Honvéd

Sport2022.11.07, 18:36

Míg a Fradi az OTP Bank Liga mellett az Európa-ligában is csodát csinál, addig a többi fővárosi klub az NB I tabellájának utolsó három helyén állva a múltjához méltatlan eredményekkel teszi nevetségessé magát. A hétvégi bajnoki fordulóban a Vasas hazai pályán kapott ki 3-0-ra a Debrecentől, a Paks 5-0-ra ütötte ki a Honvédot, míg az Újpest a Zalaegerszegen kapott ki. Az Újpest borzalmas szereplése többé-kevésbé érthető, hiszen nincs rend a belga tulajdonos körül, de a Honvéd és a Vasas kudarcsorozatára nincs magyarázat.

Poroltóval fújták le a tomboló Újpest-szurkolókat Zalaegerszegen - videó

Sport2022.11.06, 12:08

Az Újpest-szurkolók Zalaegerszegen balhéztak, miután csapatuk 1-0-ra kikapott a ZTE vendégeként.

Emberelőnyben is kikapott, marad kieső helyen az Újpest

Sport2022.11.05, 21:37

Az Újpest továbbra is kieső helyen van, miután 1-0-ra kikapott Zalaegerszegen úgy, hogy az 55. perctől emberelőnyben szerepelhetett.

Nigériai csatárt igazolt az Újpest

Sport2022.11.03, 11:20

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Újpest FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy leigazolta a 20 éves nigériai támadót, Peter Ambrose-t.

Egy jó erős pálinkával oldotta volna a hatgólos meccs feszültségét az Újpest edzője

Sport2022.10.31, 08:31

Hat gólt és három piros lapot hozott a vasárnapi Újpest FC - Puskás Akadémia NB I-es mérkőzés. A drámai döntetlen után nem csoda, hogy mindkét edző emlékezetes nyilatkozatot tett.

Három piros lap és hat gól az Újpest-Puskás Akadémia meccsen

Sport2022.10.30, 17:10

Az Újpest hazai pályán 3-3-as döntetlent játszott a legutóbb bronzérmes Puskás Akadémiával a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén, amely a hat gól mellett három kiállítást is hozott

Hasba rúgta az Újpest játékosát, azonnal kiállították a Puskás focistáját - videó

Sport2022.10.30, 17:42

A labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában a Puskás Akadémia az Újpest otthonában lépett pályára a Szusza Ferenc Stadionban. A lila-fehérek a 33. percben emberhátrányba kerültek Csoboth Kevin kiállítása után, a felcsútiak azonban nem sokáig játszhattak emberelőnyben, ugyanis az első félidő hosszabbításában Alexandru Baluta piros lapot kapott, miután hasba rúgta Vincent Onovót.

Újpesti szégyen: újabb összeomlás, már kieső helyen

Sport2022.10.24, 19:59

A labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában a Mezőkövesd hazai pályán 1-0-ra legyőzte az Újpest csapatát, ezzel a borsodi csapat feljött a tabella 10. helyére, a fővárosi együttes pedig leszorult a 11. kieső helyre.

A Fradi kiesése után az Újpest és a Honvéd továbbment a Magyar Kupában

Sport2022.10.19, 19:42

Szerdán este a labdarúgó Magyar Kupa negyedik fordulójában az Újpest FC Ajkán aratott magabiztos győzelmet, míg a Budapest Honvéd Szombathelyen harcolta ki a nyolcaddöntős szereplést.

Földöntúli bravúrt mutatott be a magyar focikapus - videó

Sport2022.10.17, 09:56

A Debrecen hazai pályán 4-1-re legyőzte az Újpest együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának vasárnap kora délutáni mérkőzésén. A sikerhez nagyban hozzájárult a hazai csapat kapusa, Gróf Dávid is, aki a forduló egyik, ha nem a legnagyobb védését mutatta be az Újpest ellen.

Így reagált Marco Rossi Dzsudzsák Balázs fantasztikus góljára - videó

Sport2022.10.16, 21:16

A magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi is a helyszínen tekintette meg a Debrecen nagyarányú győzelmét az Újpest ellen. Az olasz mester így testközelből láthatta Dzsudzsák Balázs szenzációs gólját.

Edzője nyakába borulva ünnepelte Dzsudzsák az Újpest elleni sikert - videó

Sport2022.10.16, 17:58

Mint azt korábban megírtuk, a DVSC hazai pályán 4-1-re legyőzte az Újpestet. A találkozó után Dzsudzsák Balázs nem akarta titkolni, mennyire örül a magabiztos sikernek.

Dzsudzsák vezérletével végezte ki a Debrecen az Újpestet

Sport2022.10.16, 15:56

A labdarúgó NB I 11. fordulójában a Debrecen 4-1-re nyert az Újpest ellen a Nagyerdei Stadionban. Dzsudzsák Balázs fantasztikusan játszott a meccsen, csodás góllal és gólpasszal járult hozzá a győzelemhez.

Dzsudzsák fantasztikus szóló után lőtt hatalmas bombagólt az Újpestnek - videó

Sport2022.10.16, 17:08

A labdarúgó NB I 11. fordulójában a Debrecen az Újpestet fogadta a Nagyerdei Stadionban. A meccs 18. percében Dzsudzsák Balázs szenzációs szóló után szerzett vezetést a DVSC-nek.

Itt van Véber György nyilatkozata a botrány után

Sport2022.10.11, 18:08

Az Újpest döntött Véber György, U19-es edző büntetéséről és most Véber is megszólalt a botrányos viselkedése után.

A Fehérvár kirúgta az Újpest-mezben levonuló csatárát

Sport2022.10.11, 17:55

A MOL Fehérvár rövid közleményben tudatta, hogy a csapat játékosa, Budu Zivzivadze kikerült az első csapat keretéből.

Az MLSZ vizsgálatot indított Véber György botránya miatt

Sport2022.10.11, 13:18

A Magyar Labdarúgó Szövetség a hiavatlos honlapján tudatta, hogy azonnali hatállyal vizsgálatot rendelt el az október 1-jén lejátszott Újpest-MTK U19-es mérkőzésen történtekkel kapcsolatban, amikor is Véber György minősíthetetlenül, ocsmány, trágár hangnemben szidta saját játékosait.

Itt az Újpest válasza edzőjük, Véber György példátlan botrányára

Sport2022.10.11, 12:30

Az Origo is megírta, hogy a korábbi válogatott focista, Véber György minősíthetetlenül, ocsmány, trágár hangnemben szidta saját játékosait, az Újpest FC U19-es csapatának hétvégi mérkőzésén. Kíváncsiak voltunk Véber és a klub reakciójára, így mindkét helyre elküldtük kérdéseinket.

"Hatvan perc után leálltunk" - így magyarázta a Fehérvár edzője az újabb kellemetlen vereséget

Sport2022.10.11, 09:59

A labdarúgó NB I 4. fordulójából elhalasztott MOL Fehérvár FC-Újpest FC mérkőzést Branko Pauljevics góljával 1-0-ra a vendégek nyerték. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

Nő a feszültség Fehérváron: Újpest-mezben hagyta el a pályát a kínos vereség után a Vidi focistája - videó

Sport2022.10.11, 06:56

Az Újpest 1-0-ra nyert a MOL Fehérvár FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójából elhalasztott és hétfő este pótolt mérkőzésén. A vereség után a Vidi támadója - a tavaly még Újpesten parádézó - Budu Zivzivadze Újpest-mezben jött le a pályáról a vereség után és a vendég játékosokkal pacsizott, miközben a csapattársai éppen a szurkolóktól kértek elnézést.

A f.szomba kerültök ide, b.ssza szájba a k.rva anyját - mi van Véber György fociedző tombolása mögött?

Sport2022.10.11, 05:55

Valósággal sokkolta a közvéleményt az a videó, amelyben hallható, hogy Véber György, az Újpest FC utolsó bajnokcsapatának futballistája nyomdafestéket nem tűrő szavakkal sértegeti az irányítására bízott U19-es csapat futballistáit. Az esettel kapcsolatban keressük a klubot, amint válaszolnak, megírjuk.

Botrányos játék, tüntettek a fehérvári szurkolók

Sport2022.10.10, 21:23

Hétfőn este a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójából elhalasztott mérkőzésen a MOL Fehérvár FC hazai pályán 1-0-ra kikapott az Újpest FC-től. A meccs végén a botrányos játékot látva saját szurkolói tüntettek a fehérváriak ellen.

Buta f..sz! Vak g..ik gyülekezete" - így szidta a fiatal újpesti focistákat Véber György - videó

Sport2022.10.10, 15:12

A futball világában a heves érzelmekből adódóan nem szokatlan az erős nyelvezet, Véber György, az Újpest FC U19-es csapatának vezetőedzője azonban néhány napja túlságosan is elragadtatta magát - erről egy felháborodott szülő juttatott el videót a sportal.blikk.hu-nak.

Fejbe rúgták a Kecskemét kapusát, hordágyon vitték le a pályáról - videó

Sport2022.10.07, 22:51

Az újonc Kecskemét egy egészen őrült végjátékot hozó meccsen 2-1-re nyert az Újpest otthonában és pillanatnyilag vezeti a magyar bajnokságot. A hosszabbításban a vendégek kapusa fejjel védett egy tizenegyest, de brutális erővel találta el a labda, végül hordágyon kellett levinni a pályáról.

Brutális sérülést és őrült végjátékot hozott az Újpest-Kecskemét meccs

Sport2022.10.07, 22:17

A labdarúgó NB I 10. fordulójának péntek esti mérkőzésén az újonc Kecskemét 2-1-re nyert az Újpest ellen a Szusza Ferenc Stadionban, és vezeti a bajnokságot. A meccs végén a vendégek kapusának a fejét brutálisan eltalálták a labdával és hordágyon kellett levinni a pályáról, majd két játékos durván összefejelt, akiket szintén ápolni kellett. A bíró emiatt rengeteget hosszabbított, az Újpest a 104. percben szépített, de a végén a Kecskemét örülhetett. 

Német focistát igazolt az Újpest

Sport2022.10.06, 15:05

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Újpest FC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolta a fiatal német középpályást, Luis Jakobit.

Kiütötte az Újpest a Kisvárdát

Sport2022.10.01, 16:37

Az Újpest FC házigazdaként 4-0-ra legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának szombati játéknapján.