Újpest FC
címke rss- kapcsolódó címkék:
- magyar foci
- foci
- NB I
- Ferencváros
- labdarúgás
- legfrissebb
- legrégebbi
Chovanec lehet az Újpest edzője
Hivatalosan még Glázer Róbert a vezetőedző Újpesten, ám a liláknál már régóta tudni vélik, hogy váltás lesz a kispadon. A jelöltek között van két egykori cseh szövetségi kapitány, továbbá három német szakember.
Telek szerint kiváló edzőt igazolt az Újpest
Mint azt már jeleztük, a szlovákiai Molnár László lesz Glázer Róbert utódja az Újpest vezetőedzői posztján. A hajdani válogatott kapus 1997-ben - még az 1. FC Kosice együttesében - együtt játszott a Ferencvárostól Kassára szerződött Telek Andrással a Bajnokok Ligájában. Ezek után megkerestük Telek Andrást, hogy milyennek ismerte meg annak idején Kassán a lilák újdonsült szakvezetőjét.
Molnár László az Újpest új edzője
Véglegessé vált, hogy Glázer Róbert távozik az Újpest labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról, s helyére a szlovákiai Molnár Lászlót szerződtetik a lila-fehér klub vezetői.
Glázer csalódottan távozik Újpestről
Közös megegyezéssel vált el egymástól Glázer Róbert és az Újpest focicsapata. A válás érdekessége, hogy az edző nem is olyan régen, szintén fél évet, dolgozott már a Megyeri úton, ám akkor is szakítás volt a közös munka vége. Ennek ellenére nagy reményekkel tért vissza a télen, most viszont csalódottan távozik.
Vagner rekordösszegért igazolt Cottbusba
Egyelőre csak gyengült az Újpest labdarúgócsapatának kerete, hiszen az Energie Cottbus komoly összeget áldozott Robert Vagnerre is. A lila-fehér csapat azonban több játékossal is tárgyalásban áll, Halmosi és Róth már szinte a klub labdarúgójának is tekinthető. A kapusedző júliustól a Genktől hazatérő Brockhauser István lesz.
Kiemeltként vár ellenfelet a Fradi és az Újpest
Pénteken délben a genfi NOGA Hilton Hotel ad otthont az idei első nemzetközi kupasorsolásnak, amelyen három magyar csapat, a Bajnokok Ligájában szereplő Zalaegerszeg, valamint az UEFA-kupában kiemeltként ellenfélre váró Ferencváros és Újpest vesz részt.
A ZTE a horvát bajnokkal meccselhet
A Zalaegerszeg a horvát NK Zagrebbel találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában. Az első mérkőzést Magyarországon (várhatóan az Üllői úton) július 31-én rendezik. Az UEFA-kupában a Fradi a ciprusi AEL Limasszollal, az Újpest a feröeri KÍ Klaksvikkal küzd a továbbjutásért.
Elhunyt Bánkuti István
Gyászol az Újpest együttese, egyben a magyar labdarúgás is. Ötvenöt éves korában elhunyt Bánkuti István, a lila-fehérek hajdani egyszeres válogatott játékosa, akit a hatvanas években az egyik legtechnikásabb, legokosabb balhátvédnek tartottak idehaza.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- Budafok
- Újpest FC
- Címkefelhő »
Nosztalgia és aktuális futball Monoron
Immáron kilencedik alkalommal rendezik meg Monoron az Innstadt-Ilzer labdarúgó-tornát, amelyen a tavalyi győztes Debrecen mellett az Újpest, a Vasas 1992-es csapata, valamint a Dabas együttese vesz részt.
Szlovák válogatottal erősödhet az Újpest
Ahogyan azt várni lehetett, a szigorú tréner, Molnár László irányítása mellett kőkemény edzésekkel készül az Újpest a bajnokságra és a nemzetközi kupaküzdelmekre. A gyakorlásokon már részt vett három cseh játékos, Cap, Lasota és Cizek, ám a legnagyobb név a szlovák Dzuriké, aki 38-szoros válogatott játékos, s ő is, akárcsak Molnár, annak idején Telek András játékostársa volt az 1. FC Kosice együttesénél.