ujjlenyomat

címke rss
47 éve agyonlőtték egy sivatagban, most azonosította a rendőrség

47 éve agyonlőtték egy sivatagban, most azonosította a rendőrség

Az arizonai rendőrség újra vizsgálatot indított egy lezáratlan üggyel kapcsolatosan, miután sikerült azonosítani egy 1976-ban a sivatagban lelőtt férfi holttestét.

Elképesztő dolog derült ki a borról

Tudomány2023.12.08, 14:26

A borok olyan egyedi kémiai „ujjlenyomattal" rendelkeznek, amely alapján egyértelműen meghatározható származásuk és minőségük. Nem csak szöveg tehát, amikor a borszakértők az ital illatát, ízét egyedi módon befolyásoló terroirról beszélnek, és könnyebb lesz leleplezni a borhamisítókat is.

Már egy ujjlenyomattal is le lehet kérni az orvosi leleteket

Itthon2023.07.17, 14:00

Eddig 2,3 millióan töltötték le telefonra az EgészségAblak applikációt, illetve több mint 2 millió leletet is letöltöttek, így már minden magyar ember egyetlen ujjlenyomattal elérheti az összes leletét - mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkár a IX. kerületi Drégely utcai háziorvosi rendelőben tartott sajtótájékoztatóján.

Ujjlenyomattal védené a bankkártyákat a Samsung

Techbázis2023.06.03, 13:36

Elméletileg nem lehetne visszaélni az elhagyott vagy ellopott kártyákkal.

Lakatolhatóak lesznek a WhatsApp chatelései

Techbázis2023.04.05, 14:51

Csak extra ujjlenyomatos azonosítást követően lehet majd megnyitni azokat.

Kiderült, mik határozzák meg az ujjlenyomat formáját

Tudomány2022.01.08, 11:24

A végtagok fejlődéséért felelős gének határozzák meg az ujjlenyomat formáját, nem pedig a bőrért felelős gének - állapították meg kínai kutatók.

Igencsak szokatlan helyen találták meg Michelangelo ujjlenyomatát

Tudomány2021.07.28, 09:22

Egy új elemzés szerint egy 500 éves, Michelangelonak tulajdonított viaszszobor megőrizhette a híres reneszánsz művész ujjlenyomatát. A mester a kisebb alkotást állítólag egy nagyobb szobor tanulmányozásához készítette, amelyet a Vatikáni Szent Péter bazilikába tervezett, ami azonban soha nem készült el.

Michelangelo ujjlenyomatát találhatták meg egy ötszáz éves szobron

Kultúra2021.07.16, 19:10

Michelangelo ujjlenyomatát találhatták meg egy kis viaszszobron - közölték a londoni Victoria & Albert Múzeum szakértői pénteken.

Az egész kijelzőt ujjlenyomat-olvasónak használhatja a Xiaomi

Techbázis2020.04.24, 11:29

Dolgozik a Xiaomi azon a technológián, ami lehetővé teszi az okostelefonok számára ezt az érzékelést.

15 év után az ujjlenyomata buktatta le a makói kettős gyilkost

Itthon2020.02.21, 09:57

A Makón és Csongrád megye területén valamilyen gyilkosságot, más erőszakos vagy vagyon elleni bűncselekményt elkövetők ujjlenyomatainak tüzetes átvizsgálása során sikerült azonosítani a 15 évvel ezelőtti, makói kettős gyilkost. Erről beszélt a rendőrség főosztályvezetője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Hamis ujjlenyomatokkal védhetnénk a magánszféránkat

Techbázis2019.12.03, 11:58

Érdekes, de nem feltétlenül kényelmes ötlettel állt elő a Kaspersky.

Ujjlenyomattal is feloldható a WhatsApp

Techbázis2019.11.02, 14:03

Végre Androidon is elérhetővé vált a funkció.

Ujjlenyomatos hitelesítést hoz a webhelyekre a Google

Techbázis2019.08.13, 15:40

Elsőként csak a saját jelszókezelőjében lesz használható a megoldás.

Dunai hajóbaleset: a TEK elmondta, hogyan azonosítják az áldozatokat

Life.hu2019.06.06, 15:14

Sajtótájékoztatók tartottak a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai, a dél-koreai szakértők vezetője és a hazai szakértők a Margitszigeten, a TEK ideiglenes bázisán.

Már ujjlenyomattal is be lehet lépni az androidos appokba

Techbázis2019.02.27, 16:57

Persze az alkalmazásoknak is támogatniuk kell az új hitelesítési módszert.

Jön az ujjlenyomattal kinyitható Hyundai

Techbázis2019.01.02, 10:19

Elsőként Kínában lesz elérhető a Santa Fe extrája.

Elárverezik Rembrandt egy festményét, rajta a művész vélhető ujjlenyomatával

Kultúra2018.11.22, 15:01

Jövő hónapban elárverezik Londonban Rembrandt egy festményét, amelyen valószínűleg a festő ujjlenyomatai is rajta vannak.

Jönnek a bankkártya nélkül működő ATM-ek

Gazdaság2018.06.12, 14:27

Egyre elterjedtebb a mobilos fizetés, ezért várhatóan a közeljövőben a legtöbb ATM-et is felszerelik ezzel a funkcióval, így többé nem lesz szükség bankkártyára, ha pénz szeretnénk felvenni. A fiatalok körében a készpénzes fizetés háttérbe szorul, hiszen a tinédzserek és a fiatal felnőttek már inkább a bankkártyát vagy a telefont használják a mindennapokban.

A temetésen vettek ujjlenyomatot a halottól

Nagyvilág2018.04.23, 13:16

Legális, de nem volt szükségszerű a halott férfi ujjlenyomatát a temetési szertartáson levenni - mondja a szakértő. 

Ravatalozóban fekvő halott ujjaival oldották volna fel a mobilját

Techbázis2018.04.23, 11:07

A floridai rendőrség szerint legális volt a nyomozók próbálkozása.

DNS-vizsgálattal döntik el, kié a nyertes lottószelvény

Nagyvilág2017.12.28, 16:01

Egy 50 éves tanártól és egy 62 éves nyugdíjas rendőrtől vesznek ujjlenyomatot és DNS-mintát a thaiföldi hatóságok, hogy végre kiderüljön, kit illet meg egy átszámítva 240 millió forintot érő lottószelvény.

Még idén elérhetővé válik az ujjlenyomat-olvasós bankkártya

Techbázis2017.04.20, 14:11

A MasterCard már teszteli az ujjlenyomat-olvasós azonosítási rendszert a bankkártyáihoz.

Kínában minden külfölditől ujjlenyomatot vesznek

Travelo2017.10.18, 15:35

Kínában minden külfölditől ujjlenyomatot vesznek

Ujjlenyomatot vesznek belépéskor a Kínába érkező külföldiektől

Nagyvilág2017.02.09, 11:00

Csak a diplomata útlevél vagy az államközi szerződés adhat kivételt.

Lemásolható az ujjlenyomat digitális fotókról

Archívum2017.01.16, 17:04

Japán kutatók sikerrel másolták le az ujjlenyomatot egy digitális fotóról, amelyen egy ember feltartott mutató és középső ujjával V betűt, a béke jelét mutatja.

Az agya is olyan egyedi, mint az ujjlenyomata

Tudomány2016.11.21, 16:10

Amerikai kutatók megállapították, hogy a fehérállományt alkotó idegpályák valójában az ujjlenyomatokohoz hasonlóan minden embernél különbözőek, és a genetikán kívül a múltbéli tapasztalatok is formálják. Ebből következik, hogy folyton változnak is, így azért agyszkennerekkel nem fogjuk igazolni magunkat a jövőben.

Ujjlenyomattal és szelfivel fizethetünk Magyarországon

Techbázis2016.10.04, 14:43

Új appot adott ki a Mastercard 12 európai országban, köztük hazánkban is. Jelszó nélkül, ujjlenyomattal és szelfivel azonosíthatja magát a felhasználó az internetes vásárlások során.

Európába is eljött a sci-fikben látott beléptetőrendszer

Techbázis2016.09.21, 13:52

A Fujitsu Európába is elhozta csúcstechnológiás azonosítórendszerét, ami vénamintázat alapján azonosítja a felhasználót.

Ujjlenyomatot vesznek a gyerekektől a floridai Disney Worldben

Nagyvilág2016.09.08, 17:21

A floridai Disney Worldben már nem csak a felnőttektől, hanem a gyerekektől is ujjlenyomatot vesznek belépéskor. Az ujjlenyomatot törlik, miután egy számsort generáltak belőle, amit a jegyhez kapcsolnak, a Disney így akarja megakadályozni, hogy valaki más használhassa a jegyet.

Az ujjlenyomatból kideríthető a felmenői háttér

Tudomány2015.09.28, 15:57

Egy új tanulmány megállapította, hogy az ujjlenyomatok alapján lehetséges felderíteni az egyének felmenői hátterét. A felfedezés jelentős lehet a bűnügyi nyomozásokban és az antropológiai kutatásokban.

Az iPhone-ok biztonságosabbak lehetnek

Techbázis2015.08.07, 10:08

Biztonsági szakértők szerint az androidos okostelefonok ujjlenyomatolvasója egyszerűen nem védi eléggé a felhasználók adatait.

Arcfelismeréssel használhatjuk a bankkártyánkat

Techbázis2015.07.02, 14:01

A cég újfajta biztonsági megoldáson dolgozik, szelfivel hagyhatjuk majd jóvá internetes fizetéseinket.

6000 éves ujjlenyomatot találtak

Archívum2015.06.26, 10:31

6000 éve élt földműves ujjlenyomatát találták meg Dániában egy tölcsérkerámián – a Dán Nemzeti Múzeum közelebbről is megvizsgálja a leletet.

Terroristáknak ingyen lesz az új magyar e-kártya

Techbázis2015.05.26, 17:30

Egyetlen okmányba sűrítené adatainkat a kormány, felmerül a kérdés: ki mire fog akkor rálátni? Az e-kártya az ujjlenyomatot is tartalmazza majd, de végül nem biometrikusan.

Lemásolja az Apple funkcióját az Android

Techbázis2015.05.22, 14:48

A legújabb Android az Apple-féle Touch ID-hoz hasonló funkcióval érkezhet. Ujjlenyomat-azonosítást mindenkinek!

Az ujjlenyomatunkból kiolvasható, ha drogoztunk

Techbázis2015.05.18, 13:02

A rendőrök nemsokára egy ujjlenyomatából megmondják, hogy drogozott-e vagy sem.

Elárulhatnak minket a testünk mikrobái

Tudomány2015.05.13, 16:15

A szervezetünket benépesítő mikroorganizmusok közössége, az úgynevezett mikrobiom egyéni jellegzetességének köszönhetően "ujjlenyomatként" szolgálhat a személyazonosításban - erre a következtetésre jutottak amerikai tudósok.

Így lopták el a miniszter ujjlenyomatát hackerek

Techbázis2014.12.29, 19:33

Bemutatták, hogyan lehet ellopni akár egy magas rangú személy ujjlenyomatát is egy fénykép és egy ingyenes szoftver segítségével. Mégsem jó megoldás a biometrikus azonosítás?

Ujjlenyomat-ellenőrzés lesz szombattól a schengeni határátkelőkön

Itthon2014.10.06, 15:21

Szombattól ujjlenyomat-ellenőrzést végeznek Magyarország külső, schengeni határátkelőin a harmadik országbeli vízumkötelezett állampolgároknál a visszaélések kiszűrésére – jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság határrendészeti főosztályának vezetője.

Ujjlenyomatot is olvas a rendőrök iPhone-ja

Techbázis2013.04.10, 15:11

Ujjlenyomatot olvas és retinát szkennel a rendőrségi felhasználásra felkészített, speciális iPhone. A rendőrségi funkciókat egy tok, és egy különleges applikáció biztosítja nem kompatibilis a legújabb Apple-telefonnal, ám még így is versenyképes lehet.

Ujjlenyomatos útlevelet a külképviseleteken is lehet majd kérni

Itthon2011.05.18, 13:29

Legkorábban a csíkszeredai, kolozsvári, szabadkai, londoni, berlini, müncheni és berni külképviseleteken lehet ujjlenyomatos útlevelet igényelni, várhatóan néhány héten belül.

Fülünk alapján is be lehet azonosítani minket

Tudomány2010.11.16, 12:06

Egy új, a fül alakját vizsgáló személyazonosító módszer az ujjlenyomatnál és a szem szivárványhártyájánál is megbízhatóbbnak tűnik. Az eljárást kifejlesztő kutatócsoport szerint 99,6%-os pontosságával ez a jelenleg elérhető legjobb eljárás. Az ujjlenyomatokat valószínűleg ennek ellenére sem fogja felváltani a módszer, viszont jól jöhet olyankor, ha egy bűnöző nem akar együttműködni a hatóságokkal.

Hétfőtől a gyerekek is kaphatnak személyit

Itthon2009.06.28, 15:19

Hétfőtől akár már az újszülött gyerekeknek is lehet igényelni személyi igazolványt, tb-kártyát és adóigazolványt. Szintén hétfőtől csak biometrikus, azaz ujjlenyomattal ellátott útleveleket adnak ki Magyarországon.

Az ujjbegy barázdái nem növelik a súrlódást

Tudomány2009.06.15, 09:33

Közkeletű tévhitet cáfoltak meg kísérleteikkel angol kutatók. Az emberek többségének - a szakemberek zömét is beleszámítva - mindeddig az volt a meggyőződése, hogy az ujjbegy barázdáinak, azaz az ujjlenyomatnak az a legfőbb szerepe, hogy biztosabb fogást adjon az ujjak és a megfogott tárgyak közötti súrlódás növelésével. Az alaposabb mérések azonban rácáfoltak erre.

Műujjal derítették föl az ujjlenyomat titkát

Tudomány2009.02.04, 09:20

Mi lehet az ujjbegyen lévő, a főemlősök, így az ember egyedi azonosítását is lehetővé tevő bőrbarázdák feladata? Egyrészt a súrlódás növelése révén nyilvánvalóan segíti a tárgyak biztosabb megfogását. Francia kutatók azonban ennél sokkal fontosabb funkciót derítettek fel: a barázdák létfontosságúak lehetnek a finom felületszerkezeti eltérések érzékeléséhez a tapintás során.

Szagunk ugyanolyan egyedi, mint az ujjlenyomatunk

Tudomány2008.11.06, 16:06

Testünknek ugyanolyan ránk jellemző, tökéletesen egyedi a szaga, mint amilyen egyedi az ujjbegyeink rajzolata. Rághatunk mentát vagy fokhagymát, ez az egyedi szag akkor is megmarad - mutattak rá amerikai kutatók.

pakistan

T-Online Portal2008.07.07, 11:10

Egy nő élete Pakisztánban avagy Mukhtar Mai: Megbecstelenítve "Két különböző jogi rendszer rabjai vagyunk. A vallásié és a hivatalosé, és tegyük hozzá, hogy az egészet tovább bonyolítja a törzsi rendszer a maga szabályaival, melyek tökéletesen eltérnek a hivatalos törvényektől, sőt gyakran a vallási törvényektől is." A könyvből vett idézet pontos értelmezése elengedhetetlen a történet megértéséhez, hiszen a nyugati civilizáció színe-java hajlamos az iszlámot és a muzulmán-lakta területeket a terrorizmus és a női jogok sárbatiprásának melegágyaként kezelni. A valóság ezzel szemben egészen más: maga az iszlám a világvallások talán leggliberálisabbika, ...

Tenyérmintát is tárolna az új FBI-adatbázis

Nagyvilág2007.12.23, 17:54

Az FBI egymilliárd dollárt szán egy új, óriási biometrikus adatbázis létrehozására. A tíz év alatt kiépítendő rendszerben az ujjlenyomatok mellett a szem szivárványhártyájáról, az arcformáról és a tenyér mintájáról is tárolnának adatokat.

A japán határőrök is veszik az ujjlenyomatokat

Nagyvilág2007.11.20, 11:34

Az Egyesült Államokhoz hasonlóan Japánban is bevezették azt a jogvédők által vitatott gyakorlatot, hogy ujjlenyomatot vesznek az országba érkező külföldiektől. A távol-keleti ország ezzel a terrorista gyanús embereket akarja kiszűrni.

Ujjlenyomattal fizetni a benzinért

Auto2007.11.06, 10:59

A chicagói autósoknak a jövőben nem kell készpénzt, csekkfüzetet vagy hitelkártyát maguknál hordaniuk, ha tankolni akarnak, ugyanis már ujjlenyomatukkal is fizethetnek.

Ujjlenyomattal fogta volna diákjait egy iskola

Itthon2007.09.07, 17:19

Egy ujjlenyomat-leolvasó berendezést akartak állítani egy fővárosi középiskola kapujába, hogy így csípjék nyakon a késő vagy hiányzó diákokat, de a terv végül az adatvédelmi biztos ellenállásán megbukott. A Trefort Ágoston Kéttannyelvű Középiskola igazgatója állítja, neki is voltak kétségei a rendszerről, de ez nem zavarta abban, hogy megvásároljon egy félmilliós berendezést és rögzíttesse a diákok jó részének ujjlenyomatát.

Két hét múlva Budapestre jön Bush

Itthon2006.06.08, 16:00

Először látogat Magyarországra George Bush amerikai elnök, aki június 22-én érkezik Budapestre, igaz, csak egy napot fog itt tölteni. Bush tárgyalni fog Sólyom László államfővel is, aki tavaly kritikusan megjegyezte, hogy addig nem megy az Egyesült Államokba, amíg ujjlenyomatot vesznek az érkezőktől.

Árulkodó ujjlenyomatok kerültek elő a Djindjic-perben

Nagyvilág2005.12.13, 19:47

Ujjlenyomatok bizonyítják azt, hogy személyesen ismerték egymást a Zoran Djindjic meggyilkolására szövetkezett volt titkosszolgálati tisztek és a zimonyi klánként ismert bűncsoport vezetői - a bizonyítékokról a néhai szerb miniszterelnök feltételezett gyilkosai ellen folyó perben számoltak be bűnügyi szakértők.

Tökéletes ujjlenyomatok

Archívum2005.09.16, 13:33

Az FBI hozzávetőleg ötvenmillió ujlenyomattal rendelkezik. Ez napi ötezerrel nő. Hogyan lehet hatékonyan tárolni az adatokat?

Ujjlenyomatot vesznek a külföldiektől Japánban

Nagyvilág2005.06.08, 18:42

Megszigorítják a jövőben Japánban a külföldiek be- és kiutazásának ellenőrzését: ujjlenyomatot vesznek róluk mindkét alkalommal, amikor átlépik a határt.

Nem titkos többé Eichmann ujjlenyomata

Nagyvilág2005.05.02, 19:40

A jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt emlékközpont rendelkezésére bocsátotta az izraeli rendőrség több mint negyven év elteltével Adolf Eichmann egykori SS-vezérőrnagy ujjlenyomatát - jelentette be a rendőrség és a múzeum igazgatósága hétfőn Jeruzsálemben.

Tíz év múlva ujjlenyomatra indulhat az autó

Nagyvilág2005.03.31, 13:06

Az Európai Bizottság legújabb tanulmánya szerint a biometrikus azonosítók használata, vagyis az írisszel, ujjlenyomattal való azonosítás tíz év múlva annyira általánossá válhat, hogy például természetes dolog lesz az EU-ban, ha ujjlenyomat kell az autó beindításához vagy a kávézóba való belépéshez. Az EU-tagországoknak idén októberig kellene ugyanakkor bevezetniük az ujjlenyomatos útlevelek használatát az Egyesült Államokba való belépéshez, azonban Brüsszel már most haladékot kért jövő augusztusig az USA-tól, mivel nem tudják a határidőt tartani a tagországok.

Ujjlenyomattal fizethetnek a németek

Nagyvilág2005.03.13, 21:42

Egy német szupermarket egészen új lehetőséget ajánl vásárlóinak: ha akarnak, ezután már a bankkártyájukkal sem kell bíbelődniük, ujjlenyomatukkal intézhetik a fizetést. A találmány novemberi bevezetése óta 100 vásárló használja az ujját a pénztárcája helyett.

Ujjlenyomatot is érzékel a pendrive

Techbázis2005.03.11, 14:28

Biometrikus azonosítási megoldással ellátott hordozható memóriát mutatott be a leginkább hasonló termékeiről ismert SanDisk. A társaság emellett piacra dobott egy nagy kapacitású, szuperbiztos pendrive-ot is.

Európa-szerte tiltakoznak az ujjlenyomatos útlevelek ellen

Nagyvilág2004.11.30, 15:08

Az Európai Tanács már döntött, így hamarosan az Európai Parlament elé kerül az a törvényjavaslat, amely kötelezővé tenné minden tagország számára, hogy az útlevelek az ujjlenyomatot is tartalmazzák. Három nagy európai emberi jogi szervezet nyílt levélben tiltakozik a tervezet ellen. A Társaság a Szabadságjogokért egyik munkatársa szerint az EU túllő a célon javaslatával.

Minden beutazót regisztrálnak az Egyesült Államokban

Nagyvilág2004.09.28, 03:19

Az amerikai hatóságok a csütörtöki naptól fogva azoktól a külföldi beutazóktól is digitális ujjlenyomatot vesznek, valamint fényképet készítenek róluk, akik egyébként vízum nélkül léphetnek be az országba.

Ujjlenyomatról azonosít az új egér

Archívum2004.09.09, 10:32

Biometriai megoldással ellátott számítógépes egereket és billentyűzeteket mutatott be szerdán a Microsoft. Az új beviteli eszközök a felhasználónév-jelszó szokásos begépelését válthatják ki.

A vörösborok ujjlenyomata

Tudomány2004.02.27, 16:49

A magyar szőlőket a 19. században filoxérajárvány pusztította el, így a mai szőlő- és bortermelés története alig százötven éves. Azóta új, a betegségekkel szemben ellenálló szőlőfajtákat termesztünk, amelyekből sokszor külföldi borászok tapasztalatainak felhasználásával készül a bor.  

Középső ujja miatt őrizetben egy amerikai pilóta

Nagyvilág2004.01.15, 01:08

A brazil rendőrség őrizetbe vette szerdán az American Airlines amerikai légitársaság egyik pilótáját, aki obszcén kézmozdulatot tett, miközben ujjlenyomatot vettek róla és lefényképezték. A pilóta a közismert autós-köszönéssel tisztelgett az ujjlenyomat-vétel intézménye előtt.

Az USA ujjlenyomatot vesz minden turistától

Nagyvilág2004.01.05, 17:29

Az Egyesült Államok ismét szigorította az országba való belépéskor elvégzett biztonsági intézkedéseket. Ezentúl az Amerikába látogatókat lefényképezik, és ujjlenyomatmintát vesznek tőlük. Az amerikai Nemzetvédelmi Minisztériumban az [origo]-nak elmondták, hogy az ellenőrzést minden az Egyesült Államokba utazó külföldin elvégzik. A brazil hatóságok, válaszul az amerikai lépésre, a Sao Pauló-i repülőterén ujjlenyomatmintákat gyűjtenek, és fényképeket készítenek az országba látogató amerikai állampolgárokról.

Fej és arc azonosítók lesznek az útlevélben

Gazdaság2003.11.01, 09:25

Az ujjlenyomat és az arc méreteit tartalmazó leképezés szerepel várhatóan az elektronikus csippel felszerelendő európai útlevelekben, amelyek szabványosításáról a hét közepén kötött előzetes egyezséget a német és az amerikai kormány. Washington Berlin közbenjárására számít abban, hogy a saját biztonsági szempontjainak megfelelő okmányformátumhoz a többi EU-tagállam is csatlakozzon.

Ujjlenyomat nem elég az amerikai vízumhoz

Gazdaság2003.10.31, 07:38

Az ujjlenyomat és az arc méreteit tartalmazó leképezés szerepel várhatóan az elektronikus csippel felszerelendő európai útlevelekben, melyek szabványosításáról a hét közepén kötött előzetes egyezséget a német és az amerikai kormány. Washington Berlin közbenjárására számít abban, hogy a saját biztonsági szempontjainak megfelelő okmányformátumhoz a többi EU-tagállam is csatlakozzon - írja a Világgazdaság.

Íriszkép az útlevélben

Gazdaság2003.08.22, 10:14

Néhány év múlva már biometrikus azonosító is lehet az EU tagállamaiban kiadott útlevelekben. Jelenleg három megoldás jöhet számításba: az ujjlenyomat, a DNS-kód valamint az írisz, másnéven a szem szivárványhártyájának a képe - írja a Világgazdaság.

Ujjlenyomatot keresnek a Szászt fenyegető levélen

Itthon2003.08.12, 14:21

Megkezdődött a Szász Károly PSZÁF-elnököt életveszélyesen megfenyegető levél vizsgálata. A rendőrök ujjlenyomatot vagy DNS-mintát keresnek a papíron, emellett azt is ellenőrzik, hogy miként kerülhetett a bélyeg nélküli levél a hivatalba.

Ujjlenyomattal a gépkocsilopás ellen

Tudomány2003.06.16, 08:56

Tavaly ősszel még a brüsszeli találmányi szalonon büszkélkedett vele a több ezernyi agyafúrt ketyere és csodabogár között, ma pedig már kilépett a piacra világra szóló találmányával Joseph Sagnier belga feltaláló, aki új korszakot remél nyitni a gépkocsilopások elleni küzdelemben.

Irán: ujjlenyomatot vesznek az amerikai újságíróktól

Nagyvilág2002.12.06, 18:18

Az iráni kultuszminiszter - válaszként az irániakkal szembeni amerikai bánásmódra - felszólította a rendőrséget, hogy vegyen ujjlenyomatot az iszlám köztársaságba érkező amerikai újságíróktól.

Ujjlenyomatot olvas a HP új PDA-ja

Techbázis2002.11.14, 13:32

A Hewlett-Packard a jövő héten két új iPAQ kéziszámítógépet jelent be, melyek egyike ujjlenyomat-olvasót tartalmaz, a másik pedig inkább a vékonyabb pénztárcájúakat célozza meg.

Amerika ellenőrzi az arab turistákat

Nagyvilág2002.10.02, 11:12

Az Egyesült Államokban keddtől szigorú ellenőrzés vár a legtöbb arab és muszlim országból érkező külföldiekre. A gyanúsnak ítélt látogatóktól ujjlenyomatot is vehetnek.

Ujjlenyomatra indul az Asus notebookja

Techbázis2002.09.16, 16:40

Az Asus B1-es hordozható számítógépébe integrált ujjlenyomat-azonosító rendszer segítségével a notebook csak és kizárólag  gazdájára "hallgat".

Megérkeztek Kubába az első tálib foglyok

Nagyvilág2002.01.11, 22:47

Az első gép, mely az Al-Kaida és a korábbi tálib vezetés soraiból foglyul ejtetteket szállította erős őrizet alatt Kuba területére, leszállt Guantanamo repülőterén, egy amerikai haditengerészeti bázison. A foglyokról fényképet készítenek, és leveszik ujjlenyomataikat.

Újfajta azonosítórendszert is bevezetnek az amerikai reptereken

Nagyvilág2001.09.24, 16:09

Az amerikai kormány az Egyesült Államok repülőterein a beszálló pultokhoz különleges kamerák fölszerelését indítványozta. Az újfajta készülékek olyan pontossággal ismerik fel az emberi arcvonásokat, hogy azok ugyanúgy alkalmasak lesznek azonosításra, mint az ujjlenyomatok rajzai.

Harmincéves ujjlenyomata buktatta le

Tudomány2001.09.11, 11:36

Egy szénsavas üdítőt tartalmazó palackon hagyott ujjlenyomata buktatott le az Egyesült Államokban egy férfit, aki csaknem három évtizeddel ezelőtt Kubába térített el egy kanadai repülőgépet.

"Mesterséges ujjlenyomattal" a tolvajok ellen

Tudomány2001.07.22, 02:00

Elképzelhető, hogy hamarosan autókat, ékszereket, festményeket és egyéb értékes tárgyakat egy különleges "ujjlenyomattal", a mesterséges DNS-sel fogjuk majd azonosítani. A kutatók szerint az "új" DNS többek között olyan kitűnő tulajdonságokkal rendelkezik, mint a titoktartás és a megbízhatóság.

Előző
  • 1
Következő