újjáépítés

címke rss

Szijjártó Péter: Megegyezés született a magyar segítséggel újjáépülõ horvátországi iskola ügyében

Archívum2023.08.10, 15:23

Megállapodás született a magyar és a horvát kormány között arról, hogy az áfa befizetéséhez szükséges összeget, mintegy 1,6 milliárd forintot a horvát kormány biztosítja a Petrinjai Általános iskola 8 milliárd forintos magyar segítséggel megvalósuló újjáépítéséhez - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki Facebook-bejegyzésében.

Modern építési technika nyomait találták a Notre-Dame újjáépítése során

Archívum2023.03.23, 12:13

A 2019-es tûzvész döbbenetes rombolása ellenére a rekonstrukció egyedülálló lehetõséget kínál a párizsi régészeknek, hogy bepillantást nyerjenek a katedrális építésének történetébe. A híres épület évszázadokon át megbújó részleteit most ugyanis szétválasztják és újra összerakják, ami révén úgymond ablak nyílik azokra az építészeti újításokra, amelyek a 32 méter magas épületet egykor korának legmagasabb katedrálisává tették.

Szijjártó Péter: Templom, kórház és kulturális központ újjáépítését is segíti a kormány Törökországban

Archívum2023.03.20, 16:51

A földrengést követõ eddigi segítségnyújtáson felül a magyar kormány felajánlotta, hogy finanszírozza egy ortodox templom és egy kulturális központ újjáépítését, valamint részt vesz egy lerombolt kórház rekonstrukciójában - jelentette be a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfõn Brüsszelben.

A Kossuth-díjas mérnök, akinek a mai Erzsébet hidat köszönhetjük

Archívum2023.01.30, 16:13

Százharminc éve, 1893. január 30-án született Sávoly Pál Kossuth-díjas mérnök, statikus, a magyar hídtervezés kimagasló egyénisége, az újjáépített Erzsébet híd tervezõje. A lánchíd, gerendahíd és kábelhíd alternatívái közül õ maga javasolta a régi hídra emlékeztetõ, ugyanakkor korszerû kábelhidat, és szakmai érveléssel, több évi vita után 1959-ben elérte, hogy ezt a legelõnyösebbnek és emellett gazdaságosnak is bizonyuló változatot fogadják el.

A budapesti híd, amit hetedikként avattak fel a háború után

Archívum2022.11.22, 09:35

Hetven éve, 1952. november 22-én avatták fel az újjáépített Petõfi hidat Budapesten. A feljárókkal együtt 514 méter hosszú és 25,6 méter széles híd pesti oldalán a Boráros tér, illetve a budai hídfõnél a Goldmann György tér.

Újjáépíthetik a világ legnagyobb repülõjét

Archívum2022.11.10, 11:18

Tervek készülnek a világ legnagyobb repülõgépének újjáépítésére, amelyet az orosz erõk az ukrajnai invázió elsõ napjaiban semmisítettek meg. A gyártó szerint a gép feltámasztása még messze van.

Különleges leletek kerültek elõ a József fõhercegi palota újjáépítése során

Archívum2022.10.13, 12:53

Több különleges lelet, köztük egy majdnem egészben megmaradt török kori rézkancsó, Mátyás király ezüstdénárja, valamint értékes kerámia- és üveganyagok kerültek elõ a régészeti feltárás során a budavári Szent György téren újjászületõ József fõhercegi palota építésekor - tájékoztatta a Várkapitányság csütörtökön az MTI-t.

Így nyeri vissza régi pompáját a királynék vára - képek

Archívum2022.10.04, 10:40

Rendszeresen hírt adunk arról a különleges beruházásról, amely egy új turisztikai központot teremt nemcsak Északkelet-Magyarországon, hanem közép-európai régióban is: a Diósgyõri Vár nagyszabású fejlesztésérõl. A projekt, mely a Modern Városok Program keretében valósul meg Miskolcon, visszaadja a királynék váraként is számon tartott erõdítmény fényét. A Diósgyõri Vár azért kapta ezt a nevet, mert több mint száz éven keresztül uralkodók feleségei birtokolták.

Leégett ház miatt kér segítséget Tóth Vera

Archívum2022.07.26, 20:24

Nyár van, kánikula, a gyulladás veszélye jóval magasabb, mint általában. Tóth Vera egyik közeli ismerõsének családjával is megtörtént a baj: házuk egy része leégett. 

Megkezdték a földrengésben lakhatatlanná vált épületek felújítását Horvátországban

Archívum2021.12.29, 14:54

Zágráb a közép-horvátországi földrengésben súlyosan megsérült épületek felújításán dolgozik - jelentette ki Andrej Plenkovic kormányfõ szerdán Petrinjában, az egy évvel ezelõtti pusztító földmozgás évfordulóján. A Sziszek-Monoszló megyében élõk azonban elégedetlenek a károk helyreállításának ütemével.

Ezer tölgyfát használnak fel a Notre-Dame újjáépítéséhez

Archívum2021.12.17, 12:01

A 2019-es tûzben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame székesegyház rekonstrukciójához mintegy ezer tölgyet használnak fel. Az épület stabilizálási munkálatai szeptemberen fejezõdtek be, ezután kezdõdhetett meg a tényleges helyreállítás.

Európa legmodernebb városi levéltárát avatták fel Kölnben

Archívum2021.09.04, 17:32

Európa legmodernebb városi levéltárát avatták fel Kölnben pénteken, 12 évvel azután, hogy a Rajna menti város levéltárának épülete összeomlott a szomszédos metróállomás építésekor.

Hetvenöt éve adták át Budapest legrövidebb Duna-hídját

Archívum2021.08.21, 10:36

Hetvenöt éve, 1946. augusztus 20-án adták át a forgalomnak az újjáépített budapesti Szabadság hidat, amelyet a második világháború végén, Budapest ostromakor robbantottak fel. Az újjáépített hidat 1946. augusztus 20-án, Szent István király ünnepén a háború után elsõ állandó hídként adták át a forgalomnak, ekkor kapta a Szabadság híd nevet.

A mesterséges intelligenciára támaszkodva épülhet újra Dél-Korea gazdasága

Archívum2021.03.16, 11:31

2021 elsõ fele még bizonyosan a koronavírus-járványról és a nyomában járó válságról szól. Sok országban most lángolt fel a világjárvány harmadik hulláma, így - bár számos jele van a vártnál akár gyorsabb talpra állásnak - a gazdasági és társadalmi feszültségek globálisan vannak jelen. A politikai döntéshozók közt egyetértés van abban, hogy a helyreállításhoz jól megfontolt és átfogó gazdaságélénkítõ programok szükségesek, ezek stratégiája azonban országonként eltérõ. Összeállításunkban azt mutatjuk be, a Magyarországon is jelentõs befektetéseket végrehajtó cégeirõl ismert ázsiai ország, Dél-Korea, hogyan támaszkodik a modern digitállis ...

Babaház formájában élesztette újra szeretett kocsmáját a háziasszony - Galéria

Archívum2021.03.11, 14:14

A koronavírus okozta bezártságban nekilátott imádott kocsmája újraépítésének az unatkozó háziasszony. Több, mint 300 óra munka után lett készen babaház méretû büszkeségével.

Kiválasztották a Notre-Dame újjáépítéshez szükséges 1000 tölgyfa elsõ csoportját

Archívum2021.03.07, 12:45

A Loire-folyó torkolatvidékén kiválasztották az elsõ nyolc tölgyfát a 2019. áprilisi tûzvészben leégett párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépítéséhez.

Magyarország segíti az azeri újjáépítést Hegyi-Karabahban

Archívum2021.01.14, 17:01

A hegyi-karabahi konfliktus után Magyarország segíti az azeri újjáépítést - írta csütörtökön a Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Arra is kitért: reális, hogy a 2020-as évek közepétõl Magyarország Azerbajdzsánból is vásárolhat majd gázt.

Újraélesztik a római gladiátorok színterét, a Colosseum arénáját - újra megnyitja kapuit

Archívum2020.12.22, 20:39

Hamarosan újra megnyitja kapuit a nagyközönség elõtt a római Colosseum arénája - újjáépítik.

Elkezdõdött a csisztafürdõi vasútvonal újjáépítése

Archívum2020.09.05, 16:53

Több mint kétmilliárd forintból építi újjá a MÁV a balatonfenyvesi kisvasút hálózatának Imremajor és Csisztafürdõ közti nyolckilométeres szakaszát - közölte a vasúttársaság szombaton az MTI-vel.

Újjráépítik a New York-i Kínai negyed leégett történelmi épületét

Archívum2020.07.03, 16:14

Újjáépítik a manhattani Kínai negyed egy tavaly leégett történelmi épületét. New York polgármestere, Bill de Blasio csütörtökön nyolcvan millió dollárt (25 milliárd forintot) ígért a beruházásra.

Szijjártó Péter: A kormány kötelességének tekinti a munkahelyek védelmét

Archívum2020.05.20, 13:29

A kormány a munkahelyek védelmét ugyanúgy kötelességnek tekinti, mint a járvány leküzdését - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképességi program támogatói okiratainak átadóján.

Egy teljes várost építenek újjá az észak-koreai diktátorok emlékére

Archívum2019.09.24, 22:27

Kim Dzsongun személyes döntése nyomán, egy egész várost építenek újjá Észak-Korea északi, hegyvidékes térségében azért, hogy az mintául szolgáljon a jövõ urbanizációs törekvéseinek. A település és környéke azoban minden bizonnyal más miatt is fontos az észak-koreai vezetõnek. Az ottani propaganda szerint Szamdzsijonból származik a világtól elzárt ország elõzõ vezetõje, Kim Dzsongil - a mostani vezetõ apja -, a közeli szent hegyhez pedig az államalapító Kim Ir Szen forradalmi mozgalmának kibontakozása köthetõ.

Élõ lakosokat keresnek a szicíliai szellemvárosba

Archívum2019.07.15, 14:19

1968-ban Szicíliában volt Olaszország történetének egyik legnagyobb földrengése: 6,1-es, a Richter skálán. Néhány kisebb város romokba dõlt, több mint 200 ember meghalt és több tízezer maradt fedél nélkül. Az érintett városkák egyikét úgy hívták, hogy Poggioreale.

Döntöttek: eredeti állapotában építik újjá a Notre-Dame-ot

Archívum2019.05.30, 17:29

Hatalmas nemzetközi összefogás jött létre az áprilisban kigyulladt Notre-Dame-székesegyház újjáépítésére. Szó volt róla, hogy egy modern tetõ készül majd az ikonikus épülethez, ám a legújabb döntés szerint az eredeti állapotokat állítják vissza. 

Notre-Dame – A francia cégek és vagyonos családok adománya meghaladta a 600 millió eurót

Archívum2019.04.16, 17:51

Meghaladta a 600 millió eurót (közel 192 milliárd forint) kedd délután a francia vállalatok és vagyonos családok adománya az elõzõ nap kigyulladt párizsi Notre-Dame-székesegyház újjáépítéséhez.

A háborús ázsiai ország óriási gazdasági lehetõséget rejt

Archívum2019.01.07, 13:49

Kína hosszútávú gazdasági céljaihoz kiválóan illeszkedik közel-keleti jelenlétének erõsítése. A szíriai konfliktus lezárása után pedig óriási lehetõséget jelenthet a farkasétvágyú ország számára az újjáépítésbe való bekapcsolódás, sõt az abban való vezetõ szerep. S miközben Kína a jövõnek készülõ infrastrukturális nagyberuházásokat vállalhat be a térségbeli szerepét csökkentõ USA helyett, a szíriai konfliktus következményeitõl egyik leginkább érintett Libanon nem is titkoltan bejelentkezett Pekingnél a helyi bázisállam szerepére.

Irán segítene Iraknak Moszul újjáépítésében

Archívum2017.07.10, 11:58

Irán gratulált Iraknak az iszlám állam fölött aratott moszuli gyõzelemhez, és felajánlotta segítségét, hogy közös erõvel újjáépítsék a romos várost és más érintett települését.

A kereszténység lett mára a legüldözöttebb vallás

Archívum2017.05.12, 12:10

Irakban százezrek kényszerültek elhagyni hazájukat csak azért, mert keresztények. Az iszlám hadsereg több keresztény várost is lerombolt már, amik magyar segítséggel újulhatnak meg.

A maffia tette igazán pusztítóvá az olasz földrengést

Archívum2016.08.29, 00:02

Az olasz hatóságoknak biztosítaniuk kell, hogy a maffia ne juthasson semmilyen szerephez a földrengés utáni újjáépítésben – figyelmeztetett a maffiaellenes államügyész. Franco Roberti egy nappal az után nyilatkozott, hogy az olasz hatóságok vizsgálatot indítottak, mert több épület azért dõlhetett össze, mert építésükkor nem tartották be az elõírásokat.

Fotók alapján építené újjá Palmürát az Ermitázs

Archívum2017.10.18, 09:39

Fotográfiák, metszetek és egyéb archív dokumentumok révén segítene rekonstruálni az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet fegyveresei által elpusztított palmürai mûkincseket a szentpétervári Ermitázs.

Építõmunkásnak állt Vilmos herceg és öccse, Harry

Archívum2015.09.24, 11:21

A brit királyi család két hercege egy igazán jó ügy miatt állt munkába a többi kõmûves mellé Machesterben.

Öt év alatt újjáépül a római Colosseum küzdõtere

Archívum2015.06.07, 09:29

Újjáépítik a római Colosseum arénáját, amely a tervek szerint újra nagyszabású szabadtéri eseményeknek adhat majd otthont; a felújítás a következõ öt évben, 20 millió euróból valósulhat meg - jelentette be Dario Franceschini olasz kulturális miniszter pénteken.

Két év alatt alatt építik újjá a Kossuth tér legrusnyább épületét

Archívum2012.06.08, 15:08

A kormányzati szándék szerint 2014 tavaszára valósulhat meg a Mûszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Kossuth téri székházának újjáépítése; a tervek szerint az Országgyûlés Hivatalának céljait szolgálja majd az épület - errõl Wachsler Tamás, a tér és környéke megújítását célzó Steindl Imre Program vezetõje beszélt az MTI-nek pénteken.

"Tompább lettem, de az életnek menni kell tovább" - egy éve volt a kolontári iszapömlés

Archívum2011.10.04, 06:13

Az egykor lisztméréshez használt pohár vagy a régi ház épp úgy hiányoznak a tavalyi iszapömlés után Devecserrõl elmenekült embereknek, mint a szomszédok, a barátok és a közösség. Van, aki bánja, hogy eljött, és ha tehetné, már holnap visszamenne, van, aki megpróbálja kiélvezni, hogy hetvenévesen új életet kezdhetett. Mi történt azokkal, akiket földönfutóvá tett az iszapkatasztrófa?

Elõzõ
Következõ