új pszichoaktív anyaggal visszaélés

címke rss
Családi vállalkozásban dílerkedett házi őrizete alatt egy férfi

Családi vállalkozásban dílerkedett házi őrizete alatt egy férfi

Drogot árult bűnügyi felügyelete alatt egy kiskunmajsai férfi. A dílerkedésbe öccsét és élettársát is beszervezte, akik készséggel segítettek neki. Ezért testvérével együtt fegyházba is kerülhet.

Parkoló autókat fosztott ki, és gyerekeknek árult drogot egy nógrádi férfi

Itthon2023.03.21, 16:14

Néhány nap alatt többmilliós kárt okozott egy 34 éves nógrádi férfi azzal, hogy társaival együtt autókat tört fel, majd ellopra a bennük lévő értékeket, többek között drága parfümöket, lőfegyvert, pénzt és egyéb tárgyakat is. A férfi ezen kívül új pszichoaktív anyaggal dílerkedett, melyből fiataloknak is adott el. A balassagyarmati bíróság elrendelte a letartóztatását.

Bedrogozva vezetett a penészleki drogdíler

Itthon2023.03.16, 17:05

A nyírbátori rendőrök őrizetbe vették azt a 25 éves, penészleki férfit, aki Máriapócson bukott le bódultan vezés közben. Mint kiderült, nem csak fogyasztotta, de árulta is a szert.

Dílertanyát számoltak fel Borsodban - videó

Itthon2023.03.16, 16:59

A miskolci rendőrök őrizetbe vették azt a Hernándkakiban élő testvérpárt, amely szervezetten, bűnszövetségben árult új pszichoaktív anyagot.

Drogdílert fogtak Magyarszéken

Itthon2023.01.31, 12:23

Őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását egy 47 éves magyarszéki férfinek, aki a gyanú szerint drogot árult Baranya vármegyében. Egyik vevőjét, egy 35 éves komlói férfit is elfogták és kábítószer birtoklása miatt kihallgatták.

Új pszichoaktív anyagot árult két férfi Komádiban – videó

Itthon2022.10.12, 11:56

Új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt indítottak eljárást egy 47 éves férfi és a társa ellen.

Drogkereskedőkre csaptak le a rendőrök Győrben - videó

Itthon2022.09.14, 20:56

A drogkereskedelemmel győri csoport tagjai többfélle drogot is árultak nagy mennyiségben a városban és környékén. A győri rendőrök az ismeretlen elkövetők azonosítása, és a szervezet felszámolása érdekében összehangolt akcióba kezdtek, melynek során kilenc embert kerítettek kézre.

Kristályt árult egy frissen szabadult díler Kecelen

Itthon2022.08.16, 16:04

Újra börtönbe kerülhet az a keceli férfi, aki két éve szabadult a börtönből, de ahelyett, hogy tanult volna belőle, saját kezűleg előállított kristállyal kezdett kereskedni, melyből egy gyereknek is eladott. A férfi a dílerkedéssel közel egymillió forintot keresett.

Halálos dizájnerdrogokat árult egy miskolci férfi

Itthon2022.08.16, 11:52

Új pszichoaktív anyaggal visszaélés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 36 éves, miskolci férfivel szemben.

Börtönbe kerülhet egy egész salgótarjáni drogdíler család

Itthon2022.05.10, 11:39

Új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt emelt vádat a Salgótarjáni Járási Ügyészség egy salgótarjáni férfi, az élettársa, és a férfi lánya ellen.

Drogot és tiltott gyógyszert foglaltak le egy polgári dílertől

Itthon2022.05.06, 15:07

Egy 31 éves férfit kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés, egy 57 évest pedig a kábítószer-kereskedelem mellett gyógyszerhamisítás miatt hallgatták ki a hajdúnánási rendőrök. 

Előbb vevő, majd drogfutár lett egy kamasz Kecelen

Itthon2022.03.24, 14:19

Kezdetben vevője, majd alkalmi futára lett egy díler családnak egy tizenéves fiú Kecelen, aki a szállításért cserébe dizájnerdrogokat kapott. A kecskeméti ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt felfüggesztett fiatalkorúak börtönét javasolta vele szemben.

Drogdílert vettek őrizetbe Miskolcon

Itthon2022.03.18, 14:46

Kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt nyomoznak a miskolci rendőrök egy 56 éves, helyi férfival szemben.

Kőbányán terítették az új pszichoaktív anyagot

Itthon2022.02.11, 14:56

A kőbányai rendőrök befejezték a nyomozást azzal a két férfival szemben, akik egy X. kerületi társasházban új pszichoaktív anyagot árultak.

Több, mint egy éven keresztül dílerkedett egy keceli család

Itthon2021.12.15, 16:52

Több, mint egy éven keresztül kizárólag dizájnergrogok árusításából élt egy keceli férfi és a családja. A  családfő által beszerzett szintetikus drogokat kiporciózva kínálták eladásra a helyieknek, vásárlóik között több kiskorú is volt. A férfi indőnként maga is fogyasztott a drogokból. Az alufóliába csomagolt drogot a legváltozatosabb rejtekhelyen tárolták: a műanyag teraszasztal üreges lábában, a kandalló tűzterében a hamuban, illetve az udvari farakás között.

Fél éven keresztül dílerkedett egy négytagú család Kiskunhalason

Itthon2021.12.09, 16:26

A kiskunhalasi ügyészség bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt emelt vádat egy kiskunhalasi család négy tagjával szemben, akik úgy próbáltak több pénzre szert tenni, hogy „kristály fantázia" nevű új pszichoaktív anyagot vásároltak fel, kiporciózták, és a lakásukon kínálták eladásra. Amikor lebuktak, a por egy részét a lefolyóba öntötték.

A reptéren bukott le egy tapolcai nő, aki külföldről rendelt drogot

Itthon2021.10.13, 13:07

A tapolcai rendőrök lezárták a nyomozást annak az 53 éves tapolcai nőnek az ügyében, aki külföldről rendelt új pszichoaktív anyagot.

Rács mögé került a bonyhádi asszony, aki diákoknak árult biofüvet

Itthon2021.10.05, 13:50

Akár 8 év börtön is várhat arra az 55 éves, bonyhádi asszonyra, aki saját lakásán, egy iskola közvetlen közelében dílerkedett biofűvel, és több fiatalnak is adott el belőle rendszeresen. Az asszony letartóztását októer 1-én rendelte el a bíróság.

Iskola mellett árult biofüvet egy bonyhádi díler

Itthon2021.10.01, 18:51

Elfogták azt az 55 éves bonyhádi nőt, aki hosszabb ideje különböző összetételű drogokkal látta el a környékbeli fiatalokat.

Elfogtak két dílert, miután futártól vették át a Kínából rendelt drogot

Itthon2021.09.30, 17:51

Két kecskeméti férfi új pszichoaktív anyagot tartalmazó szert rendelt Kínából 2020 augusztusában és októberében. A nyomozás során kiderült, hogy a drogot el akarták adni a városban.

Dílerkedésből élt egy mátészalkai pár

Itthon2021.09.03, 20:07

A mátészalkai rendőrök új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt folytat nyomoznak két helyi lakos, E. Mária 47 éves, és J. Kálmán 51 éves ellen.

Fiatalkorú vevője is volt egy Baja környékén élő dílernek

Itthon2021.08.13, 16:54

Az ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2020 tavaszán és nyarán Baján és környékén „herbál" nevű designer drogot árult egy 18 év alatti fiúnak és másik két férfinak.

Bűnügyi felügyelet közben is dílerkedett egy miskolci férfi

Itthon2021.06.15, 17:00

Bűnügyi felügyelet alatt állt, ennek ellenére drogot árult egy miskolci férfi. Családtagjai is besegítettek neki az új pszichoaktív szerek eladásában. A férfi letartóztatását a miskolci bíróság ma egy hónapra elrendelte.

Fegyházbüntetés várhat egy Kőbányán elfogott dílerre

Itthon2021.06.04, 10:12

A 48 éves férfi a X. kerületi lakásán drogokat tárolt egy vegyeskereskedésben, és egy raktárban azért, hogy eladja őket. Elfogásakor közel 5 kiló új pszichoaktív anyagot, és illegális egészségügyi termékeket is találtak nála.

Egyszerre került rács mögé egy drogdíler apa és lánya

Itthon2021.03.12, 16:28

Egy hónapra elrendelték a letartóztatását egy ózdi férfinak és lányának, akik hónapokig árultak drogot a lakásukon.

Börtönbe juttatta be a külföldről rendelt drogot két nő

Itthon2020.12.04, 16:37

Elrendelték a letartóztatását annak a két nőnek, akik külföldről beszerzett új pszichoaktív anyagot terjesztettek. Börtönben ülő embereket is elláttak a kábítószerrel.

Otthonukban árulták az új pszichoaktív anyagot a nyírbátori dílerek - videó

Itthon2020.10.08, 11:35

Négy embert fogtak el a rendőrök, akik a gyanú szerint az elmúlt hónapokban rendszeresen árulták a bódító hatású szert az otthonukban.

Otthonukban csaptak le a drogdíler párra Salgótarjánban a rendőrök - videó

Itthon2020.09.12, 12:11

Hónapokon keresztül árulták a kábítószert otthonukból, tegnap kapták el a párost a rendőrök.

Női dílereket kaptak el a rendőrök Budapesten - videó

Itthon2020.09.01, 15:09

Két letartóztatott emberen, egy nőn és egy férfin keresztül jutottak el a rendőrök egy kábítószer forrásához, egy budapesti nőhöz, aki valószínűleg a kiskorú gyereke mellett drogozott és árulta is a kábítószert.

Nyaraló rendőr előtt adták-vették a drogot Budapesten

Itthon2020.08.16, 17:43

A rendőrök elkapták a 38 éves férfit, akitől a gyanú szerint a pszichoaktív kábítószert kapták a fiatalok.

Fiával árulta a kábítószert egy nyíradonyi férfi

Itthon2020.06.10, 12:44

Egy nyíradonyi férfi pszichoaktív kábítószert árult az otthonában. Az üzletbe a 16 éves fiát is bevette, így amikor ő nem volt otthon, a gyerek adta oda a drogot a vevőknek.

Új pszichoaktív anyagot árult három férfi és egy nő, őrizetben vannak Sarkadon - videó

Itthon2020.06.05, 14:42

Egy tiszaföldvári pártól szerezhették be bódító hatású szert, amit utána Sarkadon árult két férfi. A rendőrök tegnap mind a négy embert őrizetbe vették.

Ismeretlen kábítószert találtak egy férfi lakásán

Itthon2020.06.04, 18:38

A vásárosnaményi rendőrök büntetőeljárást indítottak a 31 éves, ilki férfi ellen.

Lefülelték egy derecskei család drogbiszniszét - videó

Itthon2020.05.14, 14:54

Új pszichoaktív anyaggal kereskedett egy család Derecskén. Bűnügyi őrizetbe kerültek mind a négyen.

Háromszázezret kaphat, ha tudja, hol van ez a férfi

Itthon2019.11.26, 12:12

Új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt körözi a rendőrség a képen látható, tolnai férfit. Most úgy döntöttek, fizetnének is annak, aki segít őt megtalálni.

Ilyen hülye helyen még nem akartak drogot átadni

Itthon2017.04.13, 12:16

A Debreceni Rendőrkapitányság új, pszichoaktív anyaggal való visszaélés gyanújával folytat nyomozást egy pálfai lakossal szemben, aki egy bírósági tárgyalóteremben akarta átadni a drogot barátjának.

Előző
  • 1
Következő