ügyvéd

címke rss

Adót csalt és zsarolt egy szolnoki ügyvéd

Archívum2021.02.12, 16:00

Egy szolnoki ügyvéd úgy hozott be luxusautókat Németországból, hogy elcsalta az áfát. Ezen kívül zsarolással szerzett meg egy céget. Az ügyvédnek volt egy társa is, aki szintén adót csalt.

A jelölt legyen igényes a munkájára és önmagára

Archívum2020.12.20, 22:58

Hova jelentkezzek? című sorozatunk, segít közelebbről megismerni egy-egy adott céget, mely alapján könnyebben eligazodhatsz, hogy hova jelentkezz szakmai gyakorlatra, vagy főállásra. Többek között megtudhatjátok, mik az elvárások az egyes szakmákban, kiknek való az adott pálya és melyek egy ideális jelentkező ismérvei. Következő bemutatottunk a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda (EY), melynek HR igazgatóját, Lázár Gábort kérdeztük ezen kérdések alapján. Most pedig lássuk az interjút!

Ő tehet arról, hogy Britney Spears és édesapja összevesztek?

Archívum2020.12.17, 21:02

Britney Spears már szóba sem áll édesapjával, annyira elmérgesedett köztük a viszony. A férfi most megnevezte azt a személyt, akit okol a történtekért.

Ügyvéd segített hamis végrendelettel megszerezni egy idős asszony örökségét egy mélykúti nőnek

Archívum2020.12.03, 13:15

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség hamis tanúzás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki ügyvédje és annak férje segítségével készített hamis végrendelet azért, hogy megszerezze meghalt ismerőse örökségét.

Meggyilkolta a gyerekeit és megerőszakolta a kutyáját egy amerikai nő

Archívum2020.11.18, 16:04

A 37 éves, pennsylvaniai Lisa Synder tavaly szeptemberben egy kutyapórázzal fojtotta meg négy-, illetve nyolcéves gyermekeit, majd ezután megerőszakolta a kutyáját. A nő most mentális betegségekre hivatkozva próbálja elérni, hogy enyhébb büntetést kapjon. Ha a bíróság bűnüsnek találja, akár halálra is ítélheti. 

Ötszázmillió forintot csalt ki ügyfeleitől egy budapesti ügyvéd

Archívum2020.11.05, 08:50

Üzleti lehetőségeket, piackutatást és pénzügyi közvetítést ígért ügyfeleinek egy ügyvéd, ezzel több mint 530 millió forintot sikerült kicsalnia vállalkozóktól és magánszemélyektől. Volt olyan ügyfele, akitől több mint 51 millió forintot vett át.

Döbbenetes kijelentést tett VV Fanni családjának ügyvédje: szerinte ez lesz a vádlott sorsa

Archívum2020.09.24, 14:51

Novozánszki Fanni családjának ügyvédje elárulta, szerinte elítélik-e a vádlottat. 

Madeleine feltételezett gyilkosának ügyvédje: "Nem engedném a gyerekeim közelébe"

Archívum2020.09.16, 11:02

Az első számú gyanúsított, Christian Brueckner ügyvédje nem bízná a gyerekeit Madeleine McCann feltételezett gyilkosára.

Hihetetlen válóokok: ügyvédek mesélnek a megdöbbentő kulisszatitkokról

Archívum2020.09.05, 08:31

Elképesztő, milyen meghökkentő és nem mindennapi okok miatt válnak el manapság a házaspárok. Egy ügyvéd tárta fel az ügyvédi szoba legféltetebb titkait. 

Szilágyi István unokája attól fél, hogy nagymamája utcára kerülhet

Archívum2020.08.18, 16:42

A meggyilkolt színész Brüsszelben élő unokája és annak édesanyja a napokban érkezett Magyarországra. A Blikknek meséltek arról, hogy milyen volt a találkozásuk, az özvegy Humenyánszky Jolánnal.

Apja rendőrségi ügye miatt döntött úgy Lajcsi fia, hogy ügyvédnek áll

Archívum2020.07.30, 11:57

Galambos Lajos gyermeke a TV2 kamerái előtt mesélt a részletekről.

Zimány Linda celebeket fog védeni a bíróságon – Videó

Archívum2020.07.28, 16:08

Linda egy videós interjúban mesélt nekünk jövőbeli terveiről.

Rémálmok gyötörték Lagzi Lajcsi fiát a kommandósok betörése után: ügyvédnek készül

Archívum2020.07.27, 06:38

Galambos Lajos fia úgy döntött, hogy ügyvéd lesz, fel is vették az ELTE jogi karára. Elhatározását csak erősítette az az éjszaka, amikor kommandósok törtek rájuk. A fiú nehezen dolgozta fel a traumát, pszichológushoz is kellett járnia. 

Rács mögött marad az ügyfelét zsaroló, budapesti ügyvéd

Archívum2020.07.16, 16:31

Évekig zsarolta és meglopta egyik megbízóját egy ügyvéd. A zsarolással és átverésekkel százezer eurót és több százmillió forintot szerzett a társaival együtt. A férfit letartóztatták, amit most szeptember 28-áig meghosszabbított a bíróság a Fővárosi Nyomozó Ügyészség indítványára. 

Kiderült, ezek a problémák vezetnek leggyakrabban váláshoz

Archívum2020.07.15, 17:23

Amikor beüt a szerelem sokan el sem tudják képzelni, hogy válással végződhet a kapcsolat. Sajnos ez viszont gyakran megesik, most kiderült, hogy a leggyakrabban milyen okok is vezethnek egy házasság felbontásához.

Nem lesz súlyos a büntetés? Megszólalt a pátyi boncmester ügyvédje

Archívum2020.07.14, 09:48

Dr. Magyar György szerint védence borzasztó nehéz anyagi helyzetbe került, ezért tette, amit tett. Biztos benne, hogy a férfi senkinek sem ártott, ezért is vállalta el ingyen az ügyet. Úgy véli, nem számíthat komolyabb büntetésre, hiszen szó sincs szervkereskedésről.

Börönbe megy egy csaló, borsodi ügyvéd

Archívum2020.07.13, 17:29

Örökre eltiltották az ügyvédi pályától azt a férfit, aki éveken keresztül pénzt vett át a megbízóitól, de a munkát nem végezte el. Többször hazudott is az ügyfeleinek arról, hogyan is áll az ügyük. Első fokon letöltendő börtönbüntetést kapott, de az ítélet nem jogerős.

Egy ügyvéd is részt vett az idős jánoshalmai férfi kisemmizésében

Archívum2020.06.02, 10:24

A férfi élettársával azt határozta el, hogy megszerzik egy idős férfi házát, és a saját gyerekük nevére íratják. A csalásban egy ügyvédnő is segített nekik.

Évekig zsarolta és meglopta egyik ügyfelét egy budapesti ügyvéd

Archívum2020.05.27, 16:43

A megalapozott gyanú szerint évekig zsarolta és meglopta egy ügyvéd a megbízóját. A zsarolással és átverésekkel százezer eurót és több százmillió forintot szerzett társaival az ügyvéd.

Őrizetbe vettek egy ügyvédet, aki saját ügyfelét zsarolta meg

Archívum2020.05.27, 11:12

Bűnszövetségben, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt indított nyomozást a Fővárosi Nyomozó Főügyészség egy saját ügyfelét megkárosító budapesti ügyvéd és társai ellen; a gyanúsítottakat nagyszabású akció során a Terrorelhárítási Központ és a rendőrség segítségével fogták el - közölte az MTI-vel a főügyészség vezetője szerdán.

Hopp Csilla és ügyvédje azt remélik, megúszhatják a vádemelést

Archívum2020.05.16, 11:41

Gyilkossággal gyanúsítják Hopp Csillát, L.L. Junior gyerekeinek anyját kisebbik fia tragikus halála miatt. Ügyvédje reméli, hogy sikerül időben tisztázniuk Dávidka halálának körülményeit.

Megszólalt Hopp Csilla ügyvédje: évekig is elhúzódhat az ügy - Videó

Archívum2020.05.16, 07:18

Ahogy arról a napokban mi is beszámoltunk, emberöléssel gyanúsítják L.L. Junior gyermekeinek édesanyját, Hopp Csillát. Az anyuka ügyvédje a Mokkában beszélt az elmúlt hetek történéseiről.

Németországban is migránsbizniszbe kezdtek a Soros-hálózat ügyvédei

Archívum2020.05.07, 21:04

Az emberi jogok megsértésére hivatkozva kártérítési pert indított a német állam ellen a berlini székhelyű Szabadságjogokért Társaság (GFF). A Soros-hálózat által pénzelt szervezet ügyvédei szerint az állam beavatkozott három, Németországban menedékjogot kérő migráns magánéletébe, amikor a hatóságok a mobiltelefonjaik adatai alapján ellenőrizni akarták a származásukat. Magyarországon egyébként még márciusban törvényt fogadtak el, hogy megakadályozzák a Soros-féle álcivil szervezetek ügyvédeinek nyerészkedését az állammal szemben – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Valótlan címre jelentette be cégét egy kaposvári férfi

Archívum2020.04.24, 15:19

Egy kaposvári férfi hamisan nyilatkozott az ügyvédnek, akit a cégalapítás miatt keresett meg. Felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Ügyvédek is részt vettek a cégtemető működtetésében

Archívum2020.03.25, 09:56

13 ember, köztük két ügyvéd ellen emeltek vádat azért, mert közreműködtek egy összesen 50 magyarországi cég fiktív adásvételében. Közülök többen korábban vettek már részt hasonló csalásban, van olyan, akit a korábbi ügye miatt már el is ítéltek.

Milliárdos csalási ügy, lefoglalt Ferrarik és Porschék

Archívum2020.03.06, 12:02

Luxuskörülmények között élt az az ügyvéd, akit letartóztattak törvénytelen kölcsönök és áfacsalásból származó részesedés miatt. Az illető ráadásul egy tanút még a vallomástétel előtt megfenyegetett, hogy elkerülje büntetését. Luxusautókat, hetven ingatlant, befektetéseket zároltak a férfinál.

Megszólalt Gesztesi Károly ügyvédje:"A gyerekek nem fognak marakodni az örökségen"

Archívum2020.02.10, 09:38

Végrendelet nélkül sincs vita Gesztesi Károly gyermekei között. Az elhunyt művész ügyvéd barátja a Borsnak beszélt a család példaértékű összetartásáról, és a színésszel való kapcsolatáról.

Soros György szervezeteihez kötődő ügyvédek keresték az igazán nagy pénzeket a börtönbizniszen

Archívum2020.02.02, 10:05

Az igazán komoly pénzeket azok az ügyvédek keresték az elítéltek kártérítési pereiből, akik kapcsolhatóak Soros György magyarországi jogvédő szervezeteihez, vagy legalábbis komoly balliberális kapcsolatokkal bírnak  - erre a következtetésre jutottunk, miután megnéztük a magát jól jövedelmező iparággá kinövő börtönbiznisz legnagyobb nyerteseit. 

Átverte és elsikkasztotta ügyfelei pénzét egy somogyi ügyvéd

Archívum2020.01.06, 15:14

Tavaly óta nem tagja az ügyvédi kamarának a bűncselekménnyel vádolt ügyvéd, aki egy házeladás során károsította meg az ügyfeleit. Felfüggesztett börtönbüntetést kaphat.

Több, mint 640 millió forintot csalt el egy ügyvéd és a társa

Archívum2019.09.30, 14:58

A vádirat szerint két nő, az egyik hozzátartozójuktól óriási összeget örököltek. A pénz jelentős része külföldi számlákon volt. A két nő megkért egy családi barátot, egy 58 éves férfit, hogy segítsen nekik a külföldi hagyaték felkutatásában. A férfi azonban elhatározta, hogy az örökség egy részét megszerzi, és ebben megegyezett ismerősével, egy 49 éves ügyvéddel. A férfi rávette az örökösöket, hogy bízzák meg a hagyatéki ügyintézéssel az általa ajánlott ügyvédet, és járuljanak hozzá, hogy a hagyaték az ügyvéd letéti számlájára kerüljön. Így kezdődött a csalás.

Nyilatkozott az L.L. Junior kisfiát elgázoló sofőr ügyvédje - Videó

Archívum2019.09.05, 13:27

Az L.L. Junior kisfiát elgázoló sofőr ügyvédje nyilatkozott arról, hogy van a nagypapa. 

Fordulat Lagzi Lajcsi tárgyalásán

Archívum2019.09.03, 15:56

Újabb fordulat következett be Lagzi Lajcsi hétfői tárgyalásán.

Sztárügyvédet fogadhat fel R. Kelly szexuális zaklatási ügyében

Archívum2019.08.26, 11:19

Michael Jackson korábbi ügyvédje védheti a szexuális zaklatással vádolt R. Kellyt.

Hódi Pamelának nem tetszik, amit Berki Krisztián csinál

Archívum2019.08.07, 17:21

Hódi Pamela nem akarja, hogy kislánya, Natika szerepeljen Berki Krisztián új televíziós valóságshow-jában. Mint ismert, Berki Krisztián egyúttal az egyik ellenzéki főpolgármester-jelölt is Budapesten.

A szülei tartják el a milliókat kereső ügyvédnőt

Archívum2019.07.26, 13:20

Több mint 2 millió forint üti a markát minden hónapban egy 27 éves, Ausztráliában élő vállalati ügyvédnek, aki még mindig igénybe veszi a szülei anyagi segítségét. Elárulta, hogy miért teszi. 

Dunai hajóbaleset: a Viking Sigyn kapitánya több szabálytalanságot is elkövethetett

Archívum2019.07.05, 18:31

A Hableány és a Viking Sigyn ütközésekor rögzített hangfelvételek tartalma a napokban került nyilvánosságra. Dr. Sógor Zsolt ügyvédet ennek kapcsán kérdezték.

Hajóbaleset: új ügyvédje van a Viking kapitányának

Archívum2019.06.07, 12:54

Már nem Élő Gábor védi a Viking Sigyn kapitányát, akit halálos tömegszerencsétlenség okozásával gyanúsít a rendőrség – írta meg a PestiSrácok.hu. Az információt az ügyvéd megerősítette. Arról viszont nem volt hajlandó beszélni, hogy miért szűnt meg a megbízatása. 

Mindent tagad a szállodahajó őrizetbe vett kapitánya

Archívum2019.05.31, 15:12

Tagadja bűnösségét a Viking nevű szállodahajó kapitánya. Bár az ukrán férfit gyanúsítottként hallgatták ki, ezek ellenére panasszal élt a gyanúsítással szemben. 

Még hónapokat csúszhat Hien embercsempészettel vádolt családtagjainak tárgyalása

Archívum2019.05.30, 14:22

Huszonöt embert vádolnak bűnszervezetben elkövetett embercsempészéssel, köztük van az énekesnő, Hien édesapja, édesanyja és féltestvére is. Most újabb fordulat állt be az ügyben.

Ügyvédje szerint erre számíthat az emberrablással vádol Aurelio

Archívum2019.05.24, 16:48

Aurelio ügyvédje a tévékamerák előtt beszélt arról, mire számíthat az emberrablással vádolt védence.

Válás, I. rész - Gyermekelhelyezés, avagy a szülői felügyeleti jog szabályozása

Archívum2019.05.08, 22:30

Egy olyan házasság felbontása, ahol közös gyermek van, jóval többről szól, mint a vagyoni kérdések rendezése. A szép válásra való törekvés ebben az esetben elengedhetetlen, hiszen a gyermek(ek) traumatizálása elkerülhetetlen, de a mértékét minimálisra lehet csökkenteni. Azt, hogy milyen lehetőségek állnak fent a gyermek elhelyezését illetően, és mi jellemzi ezeket, dr. Knecht-Gothárd Kinga ügyvéd és mediátor tárja elénk.

A fecskék védelmére kelt Zimány Linda

Archívum2019.03.14, 13:21

Zimány Linda a fecskék védelmére kelt.

Álügyvéd segítette a romániai álsebészt

Archívum2019.02.08, 16:42

A közegészségügyi igazgatóság engedélyének beszerzésében egy álügyvéd segített annak az olasz álsebésznek, aki több bukaresti magánklinikán is plasztikai sebészként dolgozott - nyilatkozta a Román Ügyvédi Kamara szóvivője az Europa FM rádiónak.

Jönnek a robotügyvédek, de azért még nem a tárgyalótermekbe

Archívum2019.02.08, 10:07

Hamarosan az ügyvédek munkájába is bekerül a mesterséges intelligencia, ráadásul sokan látnak is benne fantáziát. A Luminance Technologies szoftverje iránt nagy az érdeklődés, a cég értékét pedig már 100 millió dollárra becslik.

Kiengedték H. Mónikát, az újszülött gyermekét lefejező anyát

Archívum2019.02.07, 16:43

Egy évet ült előzetes letartóztatásban H. Mónika, a gyermekét megölő és lefejező anya. Most kiengedték, édesanyja fogadta be.

Újra lecserélte ügyvédjét a Teréz körúti robbantó

Archívum2019.01.26, 15:03

Visszatért az első ügyvédjéhez a Teréz körúti robbantó: most újra Szikinger István védi P. László Gergelyt, aki legutóbbi tárgyalásán meg sem jelent. 

Új védővel készül a másodfokú tárgyalásra a Teréz körúti robbantó

Archívum2019.01.02, 13:23

A Teréz körúti robbantó ismét új védőt választott: vele készül a másodfokú tárgyalásra. 

Fiatal szerelméről vallott Pártos Csilla

Archívum2018.12.12, 17:36

Pártos Csilla a családi viszály kellős közepén esett szerelembe fiatal ügyvédjével, Danival.

Az áldozat, Szögi Lajos családja kaphatja meg az olaszliszkai H. Dezső millióit

Archívum2018.12.05, 15:11

Ötmilliós sérelemdíjat ítélt meg a bíróság H. Dezsőnek, az olaszliszkai lincselés egyik elkövetőjének. Most úgy tűnik, hogy az összeget az áldozat, Szögi Lajos családja kaphatja meg. 

A veronai buszbaleset sofőrje új ügyvédet fogadott

Archívum2018.11.17, 12:45

A gyászoló családtagok csütörtök délután felkeresték a veronai buszbaleset sofőrjének házát. Hosszú ideig csengettek, kopogtattak, ám nem nyitott ajtót. A bujkáló sofőr új ügyvédet is fogadott. 

Így csaptak le a kommandósok - Idős emberek házát vették el, pincében tartották őket - Videó

Archívum2018.11.14, 13:57

A rendőrség, a TEK és a Nemzeti Védelmi Szolgálat közösen 9 helyszínen tartott nyomozást ingatlancsalási ügyben. Az akcióban 10 embert fogtak el, akik között 4 ügyvéd is van. Az átvert idős embereket egy pincéből szabadították ki.

A DNS vizsgálat eredményére várnak a soroksári gyilkosság nyomozói

Archívum2018.10.16, 11:32

A 2013-ban megölt soroksári futó nő ügyében újabb bizonyíték merült fel. Ám perdöntő DNS-vizsgálat eredményére egyelőre várni kell. 

Cristiano Ronaldonak sokat kell fizetni, hogy elkerülje a büntetést

Archívum2018.10.14, 09:42

Egy egész ügyvédcsapat dolgozik azon, hogy Cristiano Ronaldo a lehető legkevesebb büntetést kapja. A sztárfocistának ez súlyos milliókba került. 

Milliárdokat csalt ki az emberektől a pécsi ügyvéd

Archívum2018.10.03, 10:26

A férfi 2006-tól vett fel pénzt magánszemélyektől és cégektől. Az elején magas, 5-7%-os kamatot fizetett havonta. A kölcsönökről megbízási szerződéseket készített, a szerződések alapján vette át ügyfeleitől a megtakarításaikat.

Galambos Lajos tárgyalása: a zenész és ügyvédje nagyon bizakodók

Archívum2018.09.18, 12:56

Galambos Lajost és társát 30 milliós víz-, gáz- és áramlopással vádolja az ügyészség. A zenész és ügyvédje mesélt az elhúzódó nyomozás állásáról, a vádpontokról, és hogy mi eredményezte az előzetes letartóztatást. 

Elmondta ügyvédjének a kislány, mit műveltek vele a sztársportolók

Archívum2018.09.15, 11:35

Mint ahogy az Origo is beszámolt róla, sztársportolókat, köztük olimpiai bajnok vízilabdázót gyanúsítanak azzal, hogy szexuális kapcsolatuk volt egy 11 éves kislánnyal. A Blikknek a kislány ügyvédje azt mondta, régóta praktizál, de ilyen durva ügye még nem volt.

Kim Kardashian ügyvéd szeretne lenni

Archívum2018.09.11, 14:13

Mostanában inkább meztelen vagy alig fedett testével villog a valósághow-hős, Kim Kardashian, aki most úgy döntött, komoly hivatást választ magának: ügyvéd szeretne lenni. 

Angelina Jolie ügyvédet váltott: újra felveszi a kesztyűt Brad Pittel szemben

Archívum2018.08.28, 20:56

Angelina Jolie ügyvédet váltott: lehet, hogy most jön majd az igazi támadás Brad Pitt ellen.

Magyarázkodik VV Fanni feltételezett gyilkosának volt ügyvédje

Archívum2018.08.25, 16:34

A rendőrség azzal gyanúsítja B. Lászlót, hogy ő gyilkolta meg VV Fannit tavaly novemberben. A holttestet azóta sem sikerült megtalálni. A férfi a gyilkosság után el akart menekülni az országból, ezt az internetes keresési előzményeiből tudták meg a rendőrök. B. László korábbi ügyvédje és rokona meglepő magyarázatot adott az egybeesésre a Blikknek.

Miért kell az ügyvédi ellenjegyzés a társasági szerződésekre?

Archívum2018.08.24, 14:25

A cégek társasági szerződései csak ügyvédi ellenjegyzéssel készíthetők el. Arról, hogy miért is szükséges ez és miben segít a cég alapításánál vagy módosításánál, arra Kocsis Ildikó, a Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda ügyvédje válaszol a Kamaraonline.hu-n.

Drogozott és csalt egy budapesti ügyvéd

Archívum2018.08.09, 10:52

A helyi önkormányzati képviselőként is működő ügyvéddel szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészség zsarolás, ügyvédi visszaélés, kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra.

Agyonlőtték a néhai szerb elnök volt ügyvédjét

Archívum2018.07.29, 08:02

Agyonlőtték ismeretlen tettesek szombaton Belgrádban az otthona előtt Slobodan Milosevic néhai szerb elnök volt ügyvédjét.

Pécsi Ildikó nemcsak volt menyét, hanem unokáját is elküldi lakásából

Archívum2018.07.02, 10:53

Döntés született abban a perben, mely három éve tart Pécsi Ildikó és volt menye, Pártos Csilla között. A nőnek most ki kell költözni a színésznő lakásából, de nemcsak neki, hanem fiának is. 

Sztár lett a csalásokra figyelmeztető kínai jelnyelvi tolmács ügyvéd

Archívum2018.06.06, 16:41

Futótűzként terjed az interneten az a videó, amelyben egy kínai ügyvéd jelnyelv segítségével magyarázza el a piramisjáték lényegét a siketeknek. Tang Shuai egyből a kínai közösségi média sztárjává lépett elő, roppant személetes előadása pedig nemcsak az elesettek körében, hanem országos szinten is nagy sikert aratott. El is kél a felvilágosítás Kínában, ahol lankadatlanul pörögnek a világ legtöbb áldozattal járó piramisjátékai.

Pártos Csillát új párja védte a bíróságon

Archívum2018.05.18, 09:25

Hosszú idő után először találkozott a bíróságon Pártos Csilla és egykori férje, Szűcs Csaba, Pécsi Ildikó fia. Pártost új szerelme is elkísérte a vagyonmegosztási tárgyalásra, ugyanis ő védte az asszonyt - írja a Bors.

Gyanús telefonhívások miatt zárták ki az ügyvédet VV Fanni ügyéből

Archívum2018.05.10, 10:02

Új információkat tudott meg a Bors arról, hogy miért zárták ki a gyanúsított ügyvédjét a gyilkossági esetből. Egy véres kötél állhat a háttérben, de most előkerült egy híváslista is, amelyen gyanúsan nagy volt a forgalom.

Újabb nyom VV Fanni ügyében: a csatornarendszerben keringhet a lány holtteste

Archívum2018.05.07, 06:09

Hetek óta nem hallhattunk új információt Novozánszki Fanni eltűnéséről. A Bors azonban most megtudta, hogy a gyanúsított B. László egy csatornában rejthette el a lány holttestét.

Kulcsár Edina és Csuti ügyvédhez fordultak Berki Krisztián miatt: nem fizette ki őket a celeb

Archívum2018.05.05, 16:36

Berki Krisztián megígérte Ázsia Expresszes versenytársainak, ha győzelemhez segítik, részesednek a fődíjból. A pénzt azonban nem fizette még ki a celeb, Kulcsár Edina és Csuti pedig megelégelték a hazudozást: ügyvédhez fordultak.

Csavarvágóval akarta levágni a férfi nemi szervét

Archívum2018.04.27, 12:43

Egy volt ügyvédet ítélt el a bíróság, akit azzal vádoltak meg, hogy társával együtt megkínoztak egy férfit és megfenyegették, hogy levágják a péniszét.

82 millió forint adót csalt egy somogyi ügyvéd

Archívum2018.04.17, 08:42

Egy ügyvéd ellen emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség, mert nem fizetett be 82 millió forint adót a jövedelme után - közölte az ügyészség.

VV Fanni állítólagos gyilkosának volt ügyvédjétől is DNS-mintát vesz a rendőrség: ezért

Archívum2018.03.31, 07:48

VV Fanni gyilkosságának ügyében még mindig nincs egyértelmű bizonyíték: a rendőrség nagy erőkkel nyomoz, vajon, ki vagy kik ölhették meg az egykori villalakót.

Lagzi Lajcsi büntetőpere szerdán kezdődik, gyerekei miatta választják a jogi pályát

Archívum2018.03.20, 08:37

Galambos Lajos, azaz Lagzi Lajcsi büntetőpere szerdán kezdődik, miután évekkel ezelőtt mocsai birtokán és a nevéhez köthető Boglárka Apartmanban illegális gáz-, áram- és vízvételezés jeleire bukkantak a szolgáltatók emberei. Lajcsi azt mondja: gyerekei miatta választják a jogi pályát, rájöttek, hogy fontos a társadalmi szerepvállalás. 

Kiderült, kik tüntették el VV Fannit: újabb részletek B. László vallomásából

Archívum2018.03.20, 06:48

A Bors azt írja , hogy egyre zavarosabb VV Fanni feltételezett gyilkosának tanúvallomása. B. László azt állítja, hogy a lány barátnőjétől kapta a gyilkos kötelet.

Ezért nem mondja el, hova rejtette a holttestet VV Fanni gyilkosa

Archívum2018.03.19, 12:41

A VV Fanni meggyilkolásával vádolt férfi korábbi ügyvédje újabb információkat adott ki védence vallomásából. A gyanúsított azért nem hívta a mentőket, amikor megtalálta az elájult Novozánszki Fannit, mert a lány barátnője lebeszélte róla. Ő kérte, hogy vigyék el a lányt egy olyan helyre, ahol már várják. Lichy József, VV Fanni ügyvédje szerint ezzel a történettel több alapvető probléma is van.

VV Fanni édesanyját már csak az érdekli, hogy rendesen eltemethesse lányát

Archívum2018.03.14, 10:06

VV Fanni családjának jogi képviselője, Dr. Lichy József elárulta, jó irányban halad a nyomozás és a szülők bíznak abban, hogy hamarosan kiderül, ki a tettes.

Vallomásával csak ártott magának VV Fanni gyilkosa

Archívum2018.03.14, 09:19

A VV Fanni eltűnése előtt elfogott férfi ügyvédje elmondta, hogy a férfi miért vitte el a lány élettelen testét valahova, és miért nem hívott segítséget. VV Fanni családjának jogi képviselője szerint ez csak egy logikátlan mese, hogy ne gyilkosságért kerüljön börtönbe.

Meztelen női mellekről kapott képet minden ügyvéd Utahban

Archívum2018.03.07, 22:59

A Utah Állami Ügyvédi Kamara véletlenül egy olyan e-mailt küldött ki az állam összes ügyvédjének, amiben egy fotó volt egy meztelen nőről.

Hatalmas fordulat VV Fanni ügyében: DNS-mintát vesznek a feltételezett gyilkos ügyvédjétől

Archívum2018.03.01, 06:48

Három ember DNS-ét találták azon a kötélen, ami VV Fanni elrablójának kocsijából származik. Egy a lányé, egy az előzeteben ülő B. Lászlóé, a harmadik minta tulajdonosa pedig egyelőre még ismeretlen - írja a Bors.

Dr. Patonai Andrea ügyvéd, édesanya, mellesleg pedig fehérneműs fotóiért rajong az internet-18+

Archívum2018.02.24, 08:18

Motiválni szeretné a nőket saját testük elfogadására dr. Patonai Andrea ügyvéd, aki az Alpokban él, fehérneműket gyűjt, fotóiért pedig - amiket férje készít - rajong az internt.

A jegygyűrű nem tartozik a közös vagyonhoz, így Jennifer Aniston a válás után is megtartja

Archívum2018.02.22, 09:59

Nem tudni, hogy érzelmi vagy anyagi okok maitt nem akar megválni jegygyűrűjétől Jennifer Aniston, mindössze annyit tudni, hogy megtartja a válás után az 500 ezer dollárt érő 8 karátos gyémántot.

Doppingbotrány: interjú Dr. Szabó Gergely Balázs ügyvéddel

Archívum2018.02.15, 15:44

Néhány napja látott napvilágot a hír, miszerint újabb doppingbotrány van kialakulóban az élsportban. Dr. Szabó Gergely Balázs ügyvéd, a Nemzeti Doppingellenes Szervezet jogi képviselője elmondta, miért nem érdemes eltitkolni, ha egy élsportoló tiltott szerekhez nyúl.

Nem kommunikálhat szeretteivel VV Fanni feltételezett gyilkosa B. László

Archívum2018.02.21, 05:17

Eltiltották hozzátartozóitól a VV Fanni meggyilkolásával gyanúsított B. Lászlót. Ezen felül a rendőrség védőcserét javasolt az ügyben, ugyanis a jelenlegit tanúként kívánják meghallgatni. 

Hat év börtönre ítéltek egy szegedi ügyvédet

Archívum2018.02.13, 11:02

Hat év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Járásbíróság egy helyi ügyvédet, aki elsikkasztotta az ügyfelek letétként rábízott több millió forintját - közölte a Szegedi Törvényszék szóvivője.

Trükközik Vivien gyilkosa: kidobta az ügyvédjét

Archívum2018.02.07, 13:58

Ahogy elkezdődött a második tárgyalása a népligeti gyilkossággal vádolt K. Bálintnak, szinte azonnal véget is ért, mert a férfi az első percekben kirúgta az ügyvédjét- írja a Bors.

Önt is védhette a csaló ügyvéd

Archívum2018.02.01, 09:40

Az ügyészség zugírászat miatt gyanúsítottként hallgatta ki azt a biatorbágyi férfit, aki úgy vállalt ügyvédi megbízásokat, hogy az ügyvédi kamara már több mint egy éve kizárta a soraiból.

Teréz körúti robbantó: már annak is örülhet, ha valaha kijöhet a börtönből

Archívum2018.01.31, 17:30

Saját bevallása szerint sincs jó helyzetben a Teréz körúti robbantással megvádolt 24 éves P. László Gergely ügyvédje, annak ellenére (vagy tán éppen azért), hogy védence ma visszavonta korábban tett, részletes beismerő vallomását. A fiatal férfi volt az a gyanú szerint, aki 2016 szeptemberében felrobbantott egy bombát,  amitől két rendőr súlyosan, egy járókelő pedig könnyebben megsérült. Bár korábbi beismerő vallomásában P. László Gergely elég sok zavaros dolgot állított, az őszi elmeorvosi vélemény alapján egyértelműen beszámítható. 

Őrizetbe vettek egy szabad választásokat követelő ügyvédet Kínában

Archívum2018.01.19, 09:35

Őrizetbe vettek egy kínai ügyvédet Pekingben pénteken, mert az alkotmány módosítására és szabad elnökválasztás megrendezésére szólította fel az ázsiai ország kommunista vezetését - írta az AFP francia hírügynökség egybehangzó értesülésekre hivatkozva.

VV Fanni családjának ügyvédje nyilatkozott: a rendőrség többet tud

Archívum2018.01.18, 09:57

Fanni családjának ügyvédje biztos abban, hogy a rendőrség sokkal többet tud, mint amennyi a sajtóban megjelent, és azért sem aggódik, hogy kiengednék a gyanúsítottat: bent lehet tartani a bűnrészesség miatt is, és az bizonyítható!

Azért járt a börtönbe az ügyvéd, hogy pornót forgasson (18+)

Archívum2017.12.19, 19:39

Letolt nadrággal kapták rajta azt a védőügyvédet, aki csak azért járt börtönbe, hogy pornófilmet forgasson a rabokkal.

A meggyilkolt VV Fanni családjának ügyvédje szerint az idő az elkövetőnek dolgozik

Archívum2017.12.14, 21:10

Novozánszki Fanni családja már nem bízik abban, hogy a lányuk előkerül, de abban igen, hogy megtudják, ki vagy kik végeztek vele. A család ügyvédje szerint azonban az idő a tettes(ek)nek kedvez.

Weinsteint híres amerikai védőügyvédek képviselik

Archívum2017.11.11, 11:33

Harvey Weinstein zaklatással és erőszakkal vádolt hollywoodi sztárproducert Blair Berk és Benjamin Brafman fogja képviselni New Yorkban, mindketten a leghíresebb védők közé tartoznak - közölte Weinstein egyik szóvivője szerdán.

Bánáti János sztárügyvéddel konzultált Marton László

Archívum2017.10.29, 11:11

Az egyik legdrágábban dolgozó ügyvéddel konzultált Marton László, a Vígszínház zaklatással vádolt volt főrendezője.

Hamisan tanúskodott az ügyvéd, ezért nem praktizálhat

Archívum2017.10.19, 11:37

A bíróság szerint négy ember rábeszélt egy ügyvédet, hogy ismerősük ellen, hamis vallomást tegyen. Hogy hazudnia kell, arról az ügyvéd is tudott, sőt, maga foglalta írásba.

Milliókat csalt ki egy nyugdíjas férfitól a börtönben ülő ügyvéd

Archívum2017.10.17, 15:14

Csalással vádolnak egy ügyvédet. A vádirat szerint 21.000 eurót, vagyis több, mint hatmillió forintot csalt ki egyik ismerősétől.

Teréz körúti robbantás: P. László ügyvédje szerint nem a védence írta a zsaroló levelet

Archívum2017.10.09, 12:36

A Teréz körúti robbantót már nem pusztán a merénylet elkövetésével gyanúsítják, laptopján ugyanis találtak egy zsaroló levelet, amelyben egy millió eurót követelt volna a Belügyminisztériumtól. Ügyvédje szerint azonban nem ő írta azt az üzenetet.

Más írhatta a Teréz körúti robbantó zsaroló levelét?

Archívum2017.10.09, 12:08

A Teréz körúti robbantó ügyében még mindig sok a megválaszolatlan kérdés, P. László ügyvédje szerint a zsaroló levelet sem biztos, hogy az ügyfele írta.

A magyar csaló lepipálja DiCapriót: még a Nyugati pályaudvart is eladta

Archívum2017.09.24, 15:54

Ha látta a Kapj el, ha tudsz című filmet, amelynek a főszereplője Leonardo DiCaprio, és amely állítólag igaz történetek alapján készült, tudja, hogyan lehet egész egyszerűen becsapni az embereket. A film főszereplője, van, hogy ügyvédnek, van, hogy orvosnak adja ki magát, pedig egyikről sincs diplomája. Csakhogy, ahogy mondják az élet a legjobb forgatókönyvíró. Ezt ugyanis egy magyar férfi mind megtette. Sőt ezen felül többek között a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetét is eladta. Még alkotmányt is módosított, pedig érettségije sem volt. Bemutatjuk az ország egyik legnagyobb csalóját, Bósa Istvánt.

Michael Schumacher ügyvédje ismét tagadta a híresztelést: nem tud járni a pilóta

Archívum2017.09.19, 13:07

Michael Schumacher állapotáról nagyon kevés hírt közölnek, a család csak nagyon ritkán nyilatkozik a pilótáról, most az ügyvédjük szólalt meg, de sajnos semmi jót nem közölt.

Iskolásoknak árult drogot a rendőrség közelében, leteperték

Archívum2017.09.02, 14:15

A TV2 Tények című műsorának riportja szerint fényes nappal, egy iskola közelében teperték le felfegyverzet rendőrök azt a 23 éves férfit, aki úgynevezett "varázsdohányt" árult fiatalkorúaknak. Az elmúlt hetekben több tucat fiatal került kórházba a néhány száz forintért beszerezhető új pszichoaktív anyag fogyasztása miatt.

Előző
Következő