ügynöklista

címke rss

Kedden nyilvános lesz az ügynöklista

Itthon2002.08.23, 13:28

Tóth Károly szocialista képviselő kedden nyilvánosságra hozza a Mécs-bizottság által érintettnek talált kormánytagok és államtitkárok listáját. Akik felhatalmazást adtak ehhez, azokról azt is, hogy mikor milyen feladatot láttak el, akik nem járultak hozzá, azoknak csak a nevük lesznek benne az anyagban - mondta el az [origo]-nak. Mécs szerint a parlamentnek kellene nyilvánosságra hozni a listát.

Már három név ismert az ügynöklistáról

Itthon2002.08.16, 14:40

A Mécs-bizottság kormánypárti tagjai által nyilvánosságra hozott adatok szerint tíz volt és jelenlegi kormánytag állt kapcsolatban az elmúlt rendszer titkosszolgálataival. Közülük Medgyessy Péter miniszterelnök, egykori pénzügyminiszter neve már a bizottság felállítása előtt ismert volt. A számok nyilvánosságra kerülése után elsőként Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter, majd Boros Imre volt PHARE-pénzekért felelős tárca nélküli miniszter ismerte el, hogy együttműködött a titkosszolgálatokkal. Mindketten az Orbán-kormány tagjai voltak.

Törvényi kiskapukat keres az ügynökbizottság

Itthon2002.08.12, 13:50

Miután az ellenzék felfüggesztette tagságát a Mécs-bizottságban, a paritásos alapon működő testület kormánypárti tagjainak már csak tanácskozási joguk van. A kormánypárti tagok mindenképpen be akarják fejezni munkájukat. A politológusok szerint az ügynöklista olyan nagy mértékben foglalkoztatja a közvéleményt, hogy még akkor is megéri a kormánypárti képviselőknek nyilvánosságra hozni az érintettek nevét, ha ezzel esetleg törvényt sértenek.

A Torgyán-ellenes kisgazdák sürgetik az ügynöklistát

Itthon2002.08.10, 19:02

A "torgyáni" vezetés miatt teljesen szétzilálódott Független Kisgazdapárt méltatlanná vált a párt történelmi hagyományainak folytatására - összegezte a 19 megye FKGP-ből kizárt, felfüggesztett politikusainak szombati gödöllői tanácskozásáról kibocsátott közleményében a szervező Kisgazdapárt a Kisgazda Szövetség Pártja.

Szűkült a kör, de még nincs kész ügynöklista

Itthon2002.08.09, 11:09

A volt és jelenlegi kormánytagok múltját vizsgáló bizottság valamennyi olyan szervnél ellenőrizte a fellelhető dokumentumokat, amelyek adatokat juttattak el hozzájuk. Mécs Imre elnök szerint azonban ezzel még nincs vége munkájuknak, hiszen újabb dokumentumokat várnak még a Történeti Hivataltól.

Újra ellenőrzik az ügynöklistát

Itthon2002.08.08, 14:36

Csütörtökön a Belügyminisztériumba és az Információs Hivatalba látogatott el a Mécs-bizottság két kormánypárti tagja. A bizottság annak ellenére folytatja munkáját, hogy az adatvédelmi biztos ajánlása szerint a vizsgálódáshoz az érintettek beleegyezése kellene. Mécs Imre, a volt és jelenlegi kormánytagok múltját vizsgáló bizottság elnöke szerint azonban az ajánlás túlzó megállapításokat tartalmaz.

Az érintettek hozzájárulásával lehet nyilvános az ügynöklista

Itthon2002.08.07, 17:06

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos ajánlása szerint a volt és jelenlegi kormánytagok múltját vizsgáló bizottság csak az érintettek hozzájárulásával hozhatja nyilvánosságra személyes adataikat. Ráadásul ahhoz is az érintettek beleegyezése kellene, hogy a testület jogszerűen vizsgálódhasson. Mécs Imre, a bizottság elnöke közölte: a testület jogi szakértői vizsgálják, hogy nyilvánosságra hozható-e az ügynöklistát.

Kihúzták az ügynöklistáról a megfigyelteket

Itthon2002.08.06, 17:13

A Mécs-bizottság kormánypárti tagjai kedden a Történeti Hivatalban és a Nemzetbiztonsági Hivatalban ellenőrzték a megküldött dokumentumokat. Az iratok alapján több személy esetében bebizonyosodott, hogy csupán azért szerepelt a neve a nyilvántartásban, mert őt magát megfigyelték. Így csökkent azoknak a száma, akikről feltételezik, hogy együttműködtek az előző rendszerben a titkosszolgálatokkal. A későbbiekben az érintettek meghallgatására is sor kerül, ezt teljes titoktartásban akarják megszervezni.

Az ügynöktörvény története 1990-től 2002-ig

Itthon2002.06.20, 13:56

A rendszerváltás egyik adósságának nevezhető, hogy nem lehet ismerni az előző rendszer besúgóit és titkos ügynökeit, csak néhány esetben, sokszor politikai támadás során derült ki valakiről, hogy a múltjában van takargatnivalója. Jelenleg csak átvilágítás létezik, nyilvános ügynöklista nem. A Medgyessy-ügy hozadékaként úgy tűnik, az MSZP támogatja az SZDSZ régi vágyát, hogy nyilvános lehetnek az ügynöklisták.

Forró nyarat jósolnak az ügynöklisták miatt

Nagyvilág2002.06.20, 13:00

A német és francia lapok amellett hogy tudósítanak, elemzést is közzétettek a magyar kormányfő ügyéről. A Le Figaro szerint nem lesz jó hatása az EU-csatlakozás küszöbén, annak a kezdeményezésnek, hogy hozzák nyilvánoságra az ügynöklistákat. A Die Welt forró nyarat és mozgalmas őszt prognosztizál. Több angolszász híradás lengyel párhuzamot említ.