UFO

címke rss

Jó estét, ön túl sokat tud!

Archívum2016.02.14, 19:42

Az ufójelenségek egyik legkülönösebb kísérősztorija a fekete ruhás látogatóké, akik megpróbálják rávenni a szemtanúkat, hogy tartsák magukban a látottakat. A Hollywood által akcióvígjátékká változtatott történet azonban a valós beszámolók szerint koránt sem vicces: ezek a magukat kormányembereknek kiadó férfiak akár a halálos fenyegetéstől sem riadnak vissza. Az is lehet persze, hogy a feketeruhások csupán mítoszok, sőt egyes kutatók szerint az öltönyös, keménykalapos alakok megjelenése pontosan olyan, mint amikor az ördög kopogtatott egy-egy középkori vályogház ajtaján. Meg úgy egyáltalán, hogyan tűnhetnének el nyom nélkül a sokszoor ...

Az idegenek már kereshetnek minket

Archívum2016.03.01, 16:36

A Nature most megjelent számában kutatók kifejtik, hogy az élet keresését olyan bolygókra kellene szorítanunk, amelyről a mi planétánk Nap előtti elhaladását is meg lehet figyelni – ezzel ugyanis növelnénk az esélyét annak, hogy valóban észrevegyenek bennünket.

Újra üzenetet küldünk az idegeneknek

Archívum2016.03.11, 17:51

Aki azt hitte, hogy a New Horizons űrszondának a Pluto tanulmányozásán kívül semmi hasznát nem vesszük, az gondolja újra: a One Earth Message Alapítvány sajátos, az idegen civilizációknak szóló önarcképet küld majd a szondának a bolygónkról, amint felszabadul rajta elég hely. A New Horizons ezt fogja közvetíteni a Naprendszer legtávolabbi pontjaiba.

Európa is tanulmányozza a földön kívüli életet

Archívum2016.03.30, 10:37

Nyilvánosan is hozzáférhető az Európai Bizottság által alapított AstRoMap programjának a következő évtizedekre vonatkozó kutatási menetrendje. A program fő célkitűzése a földön kívüli élet kutatása.

Nélküle Hillary Clinton sem ígérne ufótitkokat

Archívum2016.03.30, 21:11

Mi lenne, ha azt mondanám: az idegenek régóta itt vannak? Sőt mi több, az amerikaiak cirka 60 éve kísérleteznek a technológiájukkal? És ha azt mondanám: egy fickó már negyedszázada előállt ezzel az egésszel, csak mindenki kiröhögte? Összehordott mindent a gravitációs hullámoktól kezdve a 115-ös elemig, a repülő csészealjaktól az 51-es körzetig, és bár akkoriban mindez még csak fikció és elmélet volt, állításait a tudomány idővel látszólag igazolta. Bob Lazar nem csak a 20. század legnagyobb ufó-összeesküvéses sztoriját alapozta meg, de a popkultúrára is óriási hatással volt. Ő lehet az ufótéma Snowdenje, a nagy szivárogtató, mégis áállítja: ...

Újabb húszezer csillagrendszerre terjesztik ki az élet utáni kutatást

Archívum2016.03.31, 17:17

Újabb húszezer csillagrendszerre terjesztik ki a tudósok az élet utáni kutatást - közölte a Földön kívüli intelligens élet keresésére specializálódott SETI Intézet a kaliforniai Mountain View-ban.

Megoldódhat a legismertebb földön kívüli rádiójel rejtélye

Archívum2016.04.15, 16:05

Egy amerikai csillagász úgy véli, közel jár a híres „Hűha!”-jel eredetének megfejtéséhez.

Megtalálták az első UFO ábrázolást a világon - Fotó!

Archívum2016.05.17, 12:03

A hírek szerint egy olyan különleges falfestményre bukkantak, melyen több bizonyíték is található az idegenek létezésére. A tudósok már vizsgálják a művet. 

Rejtélyes jelet vizsgál a SETI

Archívum2016.08.30, 14:38

Ismét ismeretlen eredetű rádiójelet vizsgál a SETI, a kutatók pedig rögtön spekulálni kezdték, mekkora és milyen fejlett lehet az az idegen civilizáció, amely ilyen erős jelet képes küldeni. Persze egyelőre egyáltalán nem biztos, hogy nem földi interferenciáról van szó.

Nem idegen civilizáció küldte a titokzatos rádiójeleket

Archívum2016.09.01, 13:33

Nem idegen civilizációtól származik az elmúlt napokban felkapott rejtélyes rádiójel – nyilatkozták a szignált fogó rádióteleszkópot üzemeltető orosz kutatók. A szakemberek arra gyanakodnak, hogy a zavart egy orosz katonai műhold okozhatta.