UEFA-kupa
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- Premier League
- magyar foci
- Bundesliga
- Bajnokok Ligája
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hibátlan futballcsapatok betliztek Európában
Nem volt valami jó hétvégéje az európai bajnokságokban azoknak a csapatoknak, amelyek eddig százszázalékos teljesítménnyel álltak az élen, hiszen közülük jó néhánynak megszakadt a győzelmi sorozata. Hollandiában az Ajax kikapott a NAC Bredától, míg a török Besiktas, a görög Panathinaikosz, illetve a portugál Marítimo döntetlent játszott soros ellenfelével. Brazíliában eközben rangadót játszottak, a listavezető Cruzeiro a címvédő Santos ellen lépett pályára, és a trónkövetelő 3-0-s győzelmet aratott.
Indul az asztalitenisz Eb-selejtező
Kedden megkezdődik a 2005. évi asztalitenisz Európa-bajnokság selejtezője, amely két éven át tart, és tulajdonképpen az eddigi Szuper Liga, illetve Európa Liga örökébe lépő versenysorozat.
Beckham a legszebb, Gattuso a legcsúnyább
Érdekes közvéleménykutatást folytattak Európa több országában, amelynek keretében 1200 nőt és férfit kérdeztek meg, kit tartanak a világ legszebb és legcsúnyább futballistájának. Előbbi vetélkedést az angol David Beckham, a Real Madrid középpályása nyerte, míg az antiszépségek kategóriájában Gennaro Gattuso (Milan) diadalmaskodott.
Visszatér az élet Európa bajnokságaiba
Az Európa-bajnoki selejtezők miatt megszakított labdarúgó-bajnokságok a hét végén ismét új erőre kapva folytatódnak. Németországban a listavezető Bremen - Lisztes Krisztiánnal együtt - Dortmundba látogat, Olaszországban Chievo-Juventus rangadóra kerül sor, Angliában pedig ezúttal a Tottenham utazik a Stamford Bridge-re. A spanyol Primera Divisón 3. fordulója a Real Madrid-Valladolid derbivel nyit.
Magyarországra jön a kanadai hokiválogatott
Február 3-án Magyarországon játszik barátságos mérkőzést a kanadai jégkorong-válogatott. Ebben a tengerentúli csapatban (hivatalos néven Team Canada) nem az olimpiai és világbajnok sztárok, hanem elsősorban az Európában játszók szerepelnek, de ez a tény aligha tántoríthatja el a találkozó megtekintésétől a sportág hazai szerelmeseit.
A hét világválogatottja (2003. szeptember 1-7.)
Az elmúlt héten a fő eseményt a válogatott mérkőzések jelentették: Európában a kontinensviadal selejtezői, Dél-Amerikában pedig a világbajnoki kvalifikáció meccsei. Ennek megfelelően álomcsapatunkban is főleg a nemzeti tizenegyben nyújtott teljesítmény alapján lehetett bekerülni, az egyetlen kivételt az Espanyol középhátvédje, Lopo jelenti, aki a hétközi spanyol fordulóban játszott remekül.
A DVSC ezüstgóllal, a Fradi 6-0-val jutott tovább
A DVSC az UEFA-kupa selejtezőjének visszavágóján az idegenbeli 1-1 után hazai pályán 2-1-re verte a litván Ekranas együttesét: a debreceniek a két gólt szerző Bajzát Péternek köszönhetik a sikert, aki a rendes játékidőben és a hosszabbításban is betalált, azaz ezüstgóllal harcolta ki a továbbjutást Szentes Lázár együttese. A Ferencváros egészen a 91. percig nem tudta feltörni a harmatgyenge máltai Birkirkara védelmét, ekkor Dragóner volt eredményes, így a zöld-fehérek 6-0-s összesítéssel mentek tovább.
Rabóczkiék ellen meccsel a Fradi
Péntek délután a monacói Grimaldi Forumban az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) megtartotta újabb sorsolását, amelyen ezúttal az UEFA-kupa első fordulója került terítékre. A még versenyben lévő három magyar csapat közül a legszerencsésebb az MTK és a Debrecen volt, a kékek a horvát Dinamo Zagrebet, a hajdúságiak pedig a Varteks Varasdint kapták. A Fradi ellenfele a dán FC Köbenhavn, Rabóczki Balázs együttese lesz.
Az Üllői útra jöhet a Liverpool
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Monacóban elkészítette az UEFA-kupa első fordulójának kiemelését. Három, még versenyben lévő csapatunk nem került a kiemeltek közé, így a Fradi megkaphatja többek között a Liverpoolt vagy a Herthát, a Debrecen ellenfele lehet a Roma, a Bordeaux és a Hamburg, míg a Hungária körútra a Barcelona, illetve a Kaiserslautern érkezhet.
Riquelme is a Villarrealban kötött ki
A Intertotó-kupa három győztese közül talán a spanyol Villarrealnál örültek a legjobban annak, hogy a gárda kvalifikálta magát az UEFA-kupára, hiszen a klub már évek óta igyekezett kijutni a nemzetközi porondra. Most ez az álom végre valóra vált, de a csapat háza táján korántsem szeretnének itt megállni: a 2003-2004-es idényben a bajnokságon keresztül szeretnének kijutni Európába, és az ambíció a nyári igazolásokban is meglátszott.
Régi-új győztese lesz a Szuperkupának
Pénteken este régi-új győztest avatnak az európai labdarúgó Szuperkupában: a Bajnokok Ligája idei legjobbja, az olasz AC Milan negyedszer, míg az UEFA-kupát megnyerő portugál FC Porto másodszor diadalmaskodhat. A monte-carlói összecsapás 20.45 órakor kezdődik.
Biztos továbbjutást várnak UEFA-csapataink
Csütörtökön két magyar futballcsapatunk révén is érdekeltek leszünk az UEFA-kupa selejtezőiben. Kedvezőbb helyzetben a Ferencváros van, amely idegenben 5-0-ra győzött a máltai Birkirkara otthonában, így azt is megengedheti a szakvezetés, hogy pihentesse Gera Zoltánt. A Debrecen Litvániában 1-1-re végzett, s bár Sándor Tamás szereplése kérdéses, a játékosok egyértelműen a biztos továbbjutásban bíznak.
Ki megy ma? - Iarley, Virviescas
Az igen aktív európai játékospiac helyett ezúttal vessük pillantásunkat Dél-Amerika legerősebb bajnokságára, az argentinra, ahol a közelmúltban kezdődött meg a pontvadászat. Az átigazolási időszak végén megállapítható, hogy a tendenciák továbbra sem változtak, a legjobb argentinok továbbra is tucatszámra repülik át az óceánt, hogy pályafutásukat Európában folytassák.
Garami ragaszkodik alapcsapatához
Múlt csütörtökön Máltán, a Birkirkara elleni UEFA-kupa selejtező első fellépésén az 5-0-s győzelemmel keserves szériát szakított meg a Ferencváros, hiszen előtte a zöldek három forduló alatt egyetlen bajnokit sem nyertek meg. Ráadásul a valettai 5-0 során Garami József csapata az eltiltott Szűcs Lajos és Lipcsei nélkül is jól játszott.
A hét világválogatottja (2003. augusztus 11-17.)
Az elmúlt hét két legfontosabb eseménye az európai labdarúgásban a BL-selejtező harmadik körének első játéknapja, illetve a Premier League nyitánya volt, de az UEFA-kupában is fordulót rendeztek, vagyis nem volt hiány a nagy meccsekben. Nem csoda, hogy az álomcsapat 11 játékosa 11 különböző csapatból került ki, és a focisták tíz különböző országot képviselnek: egyedül a brazilok szerepelnek két focistával.
Szentes mozgékony DVSC-t akar
Ahogy a bajnokságban, úgy a nemzetközi kupában is közepesre lehetett értékelni a DVSC eddigi szereplését. A pontvadászatban Újpesten kikapott, a Haladás ellen győzött, majd a Sopronnal döntetlent játszott a Loki, míg az UEFA-kupa selejtezőjében 1-1-re végzett Szentes Lázár alakulata a litván Ekrenas otthonában.
Döntetlent ért el a Loki Litvániában
A magyar csapatok közül elsőként a Debrecen labdarúgói mutatkoztak be az UEFA-kupa 2003-2004-es idényében. A hajdúsági együttes a litván Ekranas vendégeként lépett pályára, s az 1-1-es döntetlennel esélyesként várhatja a két hét múlva esedékes visszavágót.
Máltán a Fradi játszotta a Celtic szerepét
Harmincfokos melegben lépett pályára a Ferencváros labdarúgócsapata Máltán, ahol az UEFA-kupa selejtezőjének első mérkőzésen a Birkirkara volt a Garami-legénység ellenfele. Az első félidőbeli Rósa-gólt követően a második 45 percben indult be a henger, a csereként beállt Jovic kettő, Gera és (ismét) Rósa egy-egy gólt szerzett, így a zöld-fehérek 5-0-ra nyertek, s immáron továbbjutónak érezhetik magukat.
Tököli is elutazott Máltára
Mindkét UEFA-kupában érdekel magyar labdarúgócsapat megérkezett a csütörtöki találkozó színhelyére. A Ferencvárosnál meglepetést keltett, hogy elutazott Máltára Tököli Attila is, aki egyébként nem léphet pályára, hiszen klubja nem nevezte. A Debrecen Litvániában edz, Szentes Lázár számíthat Sumudicára és Flavio Pimre, miután mindkettejük vízumproblémája megoldódott.
Növekedjen az adrenalinszint
Ha egy műkedvelő megmássza Európa magas hegycsúcsait, elismerően bólogatunk. Ha mindeközben gyönyörű fényképeket is készít, azt mondjuk rá, ügyes. De hogy a csúcsról ezután snowboardon vágtázzon le, arra valljuk be, már furcsán nézünk.
- címkék:
- UEFA-kupa
- extrém sportok
- Címkefelhő »
Szűcs és Lipcsei nélkül megy a Fradi Máltára
Csütörtökön megkezdi szereplését két UEFA-kupa csapatunk is a 2003-2004-es idényben. A Ferencváros a szerény bajnoki forma ellenére esélyesként utazik Máltára a Birkirkara otthonába, míg a Debrecen ugyancsak bízhat a nagyobb tudásban a litván FK Ekranas vendégeként. Amíg a Fradiból Szűcs és Lipcsei eltiltása miatt nem szerepelhet, addig a hajdúságiak két légiósa, Sumudica és Flavio Pim egyelőre vízumra vár.
A Szentek készen állnak Európára
A Southampton az előző idényben fennállása egyik legjobb szezonját zárta: a Szentek még sohasem végeztek ilyen jól a Premiershipben, mint most (a nyolcadik helyet szerezték meg), ráadásul bejutottak az FA-kupa döntőjébe, ahol ugyan vereséget szenvedtek az Arsenaltól, de így is kiharcolták az UEFA-kupában való részvételt. A vezetőség a közelgő nemzetközi szereplés érdekében igyekezett megerősíteni a klubot, és az előkészületi meccsek eredményei (legutóbb például a Parmát verték 1-0-ra) azt mutatják, hogy Gordon Strachan csapata jó úton jár.
Lipcsei: Még nem oldódott a feszültség
A közismert fegyelmi határozat, köztük a hat pont levonása komoly bánatot okozott a ferencvárosi labdarúgók körében, ráadásul a zöld-fehérek a három forduló alatt nem tudtak győzni, igaz, nem is kaptak ki. A Fradi egyébként csütörtökön Máltán, a Birkirkara ellen lép pályára az UEFA-kupa selejtezőjében, méghozzá a Stuttgartban kiállított Lipcsei Péter és az ugyancsak egy meccsre eltiltott Szűcs Lajos nélkül.
A hét világválogatottja (2003. július 28.-augusztus 3.)
Egyre inkább lendületbe jön az új szezon Európában: a hét végén a francia és a német bajnokság is kezdetét vette, az Intertotó-kupában már az elődöntőnél járnak a csapatok, míg a BL-ben a selejtező második körét kezdték meg. E heti álomcsapatunkban elsősorban olyan focisták szerepelnek, akik mindkét porondon helytálltak, és ennek megfelelően a német Wolfsburg két futballistával is képviselteti magát.
Az AS Roma félig már betartotta ígéretét
Az AS Roma együttese az előző szezonban nagy csalódást okozott drukkereinek, hiszen csak a nyolcadik helyen végzett a Serie A-ban, de az olasz kupában megszerzett ezüstéremmel sikerült "megmenteni" az idényt, hiszen a gárda így kiharcolta az UEFA-kupában való részvételt. A balul sikerült bajnokság után a klub sportigazgatója, Luca Baraldi azt ígérte, hogy a rómaiak egy klasszis középhátvédet és egy gólerős támadót igazolnak majd a nyáron: ebből az első már meg is valósult, és a második is közel áll hozzá.
Alaposan megerősödött az újonc Sampdoria
A Serie A újoncai közül egyértelműen a Sampdoria feljutását kísérte legnagyobb öröm az olasz futballközvélemény részéről, hiszen a genovai gárda nem is olyan régen még Európában is élcsapatnak számított. A klub négyéves másodosztályú "pokoljárás" után került vissza a legjobbak közé, és a vezetőség semmit sem bízott a véletlenre: máris kialakult a gárda játékoskerete, amelybe a nyáron rengetegen érkeztek, köztük jó pár nemzetközileg is ismert labdarúgó.
Vízisí-paradicsom a Hajógyári-szigeten
Megnyílt a főváros első vízisí- és wakeboard-pályája, méghozzá gyakorlatilag Budapest szívében, a Hajógyári-sziget belső öblében, ahol az ÁNTSZ március idusán elvégzett mintavétele és elemzése alapján a víz olyan tiszta, hogy inni (!) lehet belőle. A pontonszigettel, azon úszómedencével, bárral és a parton egzotikus étteremmel (Part Cafe) "felturbózott" létesítmény augusztus második hetében Európa legjobbjait felvonultató nemzetközi wakeboard-viadallal nyitja meg kapuit a versenysport előtt, ám már addig is várja az érdeklődő amatőr vízisízőket s általában a kikapcsolódni vágyókat.
- címkék:
- UEFA-kupa
- extrém sportok
- Budapest
- Címkefelhő »
Visszalépett a kupától a körmendi kosárcsapat
Szombaton és vasárnap Münchenben sorsolnak a nemzetközi kosárlabdakupákban. A magyar színeket hat női csapat mellett mindössze két férfi gárda, a Kaposvár és a Debrecen képviseli, miután három nappal a ceremónia előtt, gazdasági okokra hivatkozva a bajnok Marc-Körmend lemondta az Európa Liga-szereplést.
Kicserélődött a csatársor a Feyenoordnál
Amikor 2002 májusában a Feyenoord együttese hazai pályán megnyerte az UEFA-kupát, nem sokkal azután, hogy második helyen végzett hazája bajnokságában, a rotterdami drukkerek abban bíztak, hogy csapatukra új aranykor köszönt. A 2002-2003-as bajnokság azonban nem a legjobban sikerült a gárda számára, hiszen csak harmadik lett a pontvadászatban, vagyis lecsúszott a BL-szereplésről, és úgy tűnik, hogy a trénernek, Bert Marwijknak új csapatot kell építenie, hiszen több alapember is távozott.
Magyar csapat járt Európa tetején
Sikeresen feljutott a Mont Blanc csúcsára (4807 m) a fogyatékosok évének tiszteletére és a fogyatékosok megsegítésére létrejött, soproni fiatal hegymászókból álló expedíció.
Magyar csapat járt Európa tetején
Sikeresen feljutott a Mont Blanc csúcsára (4807 m) a fogyatékosok évének tiszteletére, és a fogyatékosok megsegítésére létrejött, soproni fiatal hegymászókból álló expedíció.
Hatalmas reformokra készül az UEFA
Megreformálná a rendszereket az Európai Labdarúgó Szövetség, legalábbis a végrehajtó bizottság több, komolyabb változtatást is kilátásba helyezett a vb- és Eb-selejtezőkkel kapcsolatban. Ami már biztos: a 2004-2005-ös UEFA-kupa sorozatban nyolcvancsapatos selejtező körrel kezdődik a menetelés, s a 40 továbbjutó 8 ötös csoportban folytatja a küzdelmeket.
350-400 hajót várnak a Kékszalagra
Pénteken 9 órakor a balatonfüredi móló elől várhatóan 350-400 hajó indul a 35. HotSpring Kékszalag Magyar Nagydíjon, amely egyes felmérések szerint Európa legnagyobb tavi vitorlásversenye.
- címkék:
- UEFA-kupa
- extrém sportok
- Kékszalag
- Címkefelhő »
Jardel végre egy topligába igazolhat
Valószínűleg kevés olyan támadót találunk Európában, akinek pályafutása során jobb lenne a gólátlaga a meccsenkénti egy találatnál, és nem is valamelyik "futottak még" kategóriájú pontvadászatban szerepel. A brazil Mario Jardel azonban megfelel ennek a kritériumnak, és szinte érthetetlen, hogy eddig miért nem próbálhatta ki magát valamelyik topligában. A hírek szerint elképzelhető, hogy erre már nem kell sokat várni, hiszen az angol Middlesbrough szívesen leigazolná a csatárt.
Nemeccel menetelne a BL-ben a Sparta
Azok után, hogy a Sparta Praha tavaly nyáron öt, egymást követő bajnoki arany után csak második lett a bajnokságban, majd ősszel nem sikerült bejutnia a BL-be, sőt, még az UEFA-kupából is idejekorán búcsúzott, a prágai egyesületnél ismét komoly terveket szőnek. Az aranyérem visszahódítása után a cél a BL-ben minél messzebb jutni, és ennek érdekében az együttes a nyáron nem kevesebb, mint nyolc új focistát igazolt.
Ki megy ma? - Halmosi, Tokody
Újabb játékossal bővült a Borsodi Ligában legutóbb bronzérmes s kupadöntősként az UEFA-kupában induló DVSC futballcsapata: a háromszoros A válogatott Halmosi Péter egy évig kölcsönben erősíti Szentes Lázár együttesét. Ismét a Slavia Prahánál próbál szerencsét az újpesti Tokody Tibor, míg a válogatott Tóth Norbert Szombathelyre tart.
A Valencia 25 millió euróra tartja Aimart
A Valencia együttesénél egyértelműen csalódásként érték meg a nemrég befejeződött bajnokságot, hiszen a címvédőnek csak az ötödik helyet sikerült megszereznie. Márpedig ez azt jelenti, hogy a csapat csak az UEFA-kupában indulhat a Bajnokok Ligája helyet, és a klub katasztrofális anyagi helyzetében ez áldozatokra kényszeríti a vezetőséget. Néhány kulcsembertől az egyesület biztosan meg fog válni, most már csak az a kérdés, hogy kiktől, és mennyiért.
Rijkaard a Barca új edzője
A következő szezontól Frank Rijkaard irányítja az UEFA-kupában való részvételt az utolsó fordulóban kiharcoló FC Barcelona labdarúgócsapatát. Elődjével, Radomir Anticcsal elégedetlenek voltak az elöljárók.
A Real Madrid nyerte a spanyol bajnokságot
Története során 29. bajnoki címét nyerte a Real Madrid, miután két góllal győzött az Athletic Bilbao ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság záró fordulójában, a Santiago Bernabeu-stadionban. A Real Sociedad simán verte a vendég Atlético Madridot, s így a San Sebastian-i együttes a második helyen végzett. A Barcelona hazai pályán felülmúlta a Celta Vigót, így indulhat az UEFA-kupában.
Érdektelenségbe fulladt az NBA-döntő
Minden idők leggyengébb televíziós nézettségi adatait produkálta a vasárnap befejeződött San Antonio Spurs-New Jersey Nets NBA-bajnoki döntő. De nem csak az Egyesült Államokban, hanem Európában is: a sorozat első meccsét például Spanyolországban - ahol Magyarországhoz hasonlóan ugyancsak élőben adták a döntőt - hajnali fél három és negyed hat között írd és mondd ezer háztartásban nézték a negyvenmilliós országban.
Könnyű UEFA-ellenfelet kaphat a Fradi
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyoni székhelyén elkészítették a 2003-2004-es Bajnokok Ligája- és UEFA-kupa-selejtezők sorsolásának kiemelését. Ennek értelmében már tudni lehet, hogy az MTK-nak nagy esélye van arra, hogy könnyű ellenfelet kapjon. Az UEFA-kupa két magyar csapata közül a Ferencváros finn, kazah, máltai és San Marino-i, a Debrecen moldáv, grúz, litván és macedón riválist kaphat.
Máltán játszik a Fradi, Litvániában a Loki
A Bajnokok Ligája selejtezőinek párosítása után megtartották az UEFA-kupa kvalifikációs körének sorsolását is a svájci Nyonban. A Ferencváros a máltai Birkirkarát, míg a Debrecen a litván FK Ekranast kapta ellenfélül, s mindkét magyar gárda idegenben kezd.
Kiemeltként várják a kupasorsolást focicsapataink
Az Európa Labdarúgó Szövetség információi szerint mindhárom, nemzetközi kupasorozatban érdekelt magyar csapat kedvező pozícióban várhatja a pénteki, nyoni sorsolást. A Bajnokok Ligájában az MTK a második körben csatlakozik a mezőnyhöz, de a koefficiensszámításnak köszönhetően gyengébb ellenfelet kap. Az UEFA-kupában a Ferencváros és a Debrecen a közép- és kelet-európai együtteseket tömörítő mezőnybe került kiemeltként.
A vízilabda Európa-bajnokság eredményei
Június 6-15.-e között Szlovéniában találkoztak Európa legjobb férfi és női válogatottjai. A férfiaknál Szerbia-Montenegró Horvátországot legyőzve lett aranyérmes, Kemény Dénes együttese harmadik lett. Faragó Tamás női csapata döntőt játszott, ahol 6-5-re kikapott Olaszország legjobbjaitól.
Heynckes a Schalke 04 új edzője
Jupp Heynckes (58), a Primera División hatodik helyén álló, tehát az UEFA-kupa indulásban joggal reménykedő Athletic Bilbao csapatának edzője lesz a következő idényben a Bundesliga hetedik helyén végzett Schalke 04 szakvezetője. Heynckes hatalmas rutinnal rendelkezik már a német futballban, korábban a Borussia Mönchengladbach, a Bayern München és az Eintracht Frankfurt szakmai dirigense is volt.
Eb-ezüstérmes a nőipóló-válogatott
1991 és 2001 után nem tudott harmadszor is Európa legjobbja lenni a magyar nőivízilabda-válogatott. A kontinensbajnokság szombati ljubljanai döntőjében Stieberék 6-5-re kikaptak az olaszoktól, így címüket elveszítve ezüstérmesként zártak.
Edzőcsere a Sportingnál és a Boavistánál
A portugál bajnokság tradicionális nagycsapatai közül a mostani szezonnal csak az FC Portónál és a Benficánál lehetnek elégedettek: a Sárkányok a bajnokság mellett az UEFA-kupát is megnyerték, a Sasok pedig kvalifikálták magukat a BL-re. Ennél a két egyesület meg is hosszabbították a tréner szerződését, a Sporting Lisboánál és a Boavistánál viszont új szakvezető ül majd a kispadon a következő idényben.
A hét világválogatottja (2003. május 26.-június 1.)
Az elmúlt hét a kupadöntők jegyében telt el Európában, hiszen a Bajnokok Ligájának fináléja mellett több országban is a végéhez ért a nemzeti kupasorozat, így heti álom-tizenegyünkben is jó néhány olyan focista akad, aki friss kupagyőztesnek mondhatja magát.